Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)
1927-05-31 / 124. (1458.) szám
Egész Szlovenszkó tiltakozott Prága sx .'ovenszköellenes gazdaságpolitikája ellen Az összes érdekképviseletek monstre gyűlése Sfiubnyafürdőn kétezer résztvevővel — Centralista politikusok is elítélték a hivatalos szlovenszkó! gazdasági politikát - Miért maradtak távol a minisztériumok képviselői ? — Egységes állásfoglalás a Handlova-stubniral> a Vöröskö—marglt- falusi és a Gölnlc—szomolnokl vasutakért-— 'A P. M. H. kiküldött tudósítójától — Stubnyafürdő, május 30. Szlovenszkó gazdaságának és iparának válságos helyzetével és sérelmeivel rendkívül impozáns gyűlés keretében foglalkoztak va- isámap az összes szlovenszkói érdekképviseletek: kereskedelmi és iparkamarák, a gyáriparosok, mezőgazdák szövetségei, a munkások és tisztviselői kar képviseletei és valamennyi politikai párt is pártkülönbségekre va- ’ő tekintet nélkül. A hatalmas arányú gyűlés élénk demonstráció volt amellett is, hogy szükség esetén Szlovenszkó égés£ lakossága, mint egy ember fog odaállni és ki is harcolni magának a- méltányos és jogos követelések teljesítését. A Stubnya-fürdői hatalmas demonstráció szervezője és összehívója a szlovenszkói városok országos Szövetsége volt és a gyűlésen a hivatalos kiküldöttek mellett képviseltették magukat úgyszólván egész Szlovenszkó városai és községei is. Sajnos, az időjárás nem kedvezett, vasárnap egész délelőtt zuhogott az eső és igy a hatalmas gyűlést, amelynek közel kétezer résztvevője volt, nem tudták, agy mint tervezték, a szabad ég alatt megtartani, hanem a megjeleneteknek be kellett vonulniok a fürdőigazgatóság most épülő uj szállodájának és éttermének félig •kész nagy termeibe. Természetesen igen sokan voltak olyanok is, akik kívül rekedtek s. akik az esőben esernyők alá menekülve hallgatták végig a szónokokat. A gyűlés megnyitása A gyűlést Czobory Károly dr. nyitrai polgármester,' a " szlovenszkói ‘ városok szövetségének elnöke délelőtt tiz órakor nyitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket és bejelentette, hogy a gyűlés napirendjén a Szloven- Szkót érintő egyéb gazdasági, ipari és kereskedelmi sérelmek megbeszélésén kívül főííHLVLŰUMBHK képpen a Handlova—Felsőstubnya, a Vöröskő—Margitfalva és a Göinicbánya—Szomol- nok városok között már régen tervezett vasúti vonal kiépítésének a kérdése szerepel és a szlóvenszkói városok szövetsége a gyűlés összehívásával azt akarta demonstrálni, hogy a városok szövetsége együtt kivan harcolni Szlovenszkó egész őslakosságával az itteni bajok és sérelmek orvoslása érdekében. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után az elnöklő Czobor Károly föl olvasta a beérkezett üdvözlő sürgönyöket és átiratokat, közte a kassai kereskedelmi és iparkamara azon értesítését, hogy mindenben csatlakozik a gyűlés határozataihoz és a maga erejével is támogatja a városok szövetségének akcióját és törekvéseit. Mikor az elnök a vasutügyi minisztérium és a kereskedelemügyi minisztérium átiratának fölolvasásánál ahhoz a részhez ért, amelyben a két minisztérium, mintha csak összebeszéltek volna, bejelenti, hogy a gyűlés napirendjén szereplő ügyek referensei más elfoglaltságuk miatt nem vehetnek részt a gyűlésen, valóságos vihar töri ki— Szégyen és gyalázat — kiáltották minden oldalról — hogy mindig ilyenkor vannak a referensek mással elfoglalva. — Hamba! Hamba! — kiáltották többen szlovákul is. Sivák Szlovák néppárti képviselő pedig igy kiáltott föl: — Mit referensek? Maguknak a minisztereknek kellett volna eljönniük! Mikor végre elült a zaj és Czobor elnök befejezte megnyitó beszédét, Stodola Kornél clrV szenátor, a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara elnöké emelkedett szólásra. Stodola Kornél beszéde — Azért jöttünk el ide — mondotta többek közt, — hogy elmodnjuk sérelmeinket, hogy beszéljünk arról, mit akarunk, miképpen kívánjuk sérelmeinket orvosoltatni és hogy megmutassuk azoknak, akiknek saját érdekükben is szükséges látniok, hogy egész Szlovenszkó, az összes politikai pártok, a gyárak, a munkások, az iparosok, a kereskedők, a tisztviselők együttes erővel és közös egyetértéssel kívánjuk súlyos gazdasági, ipari, kulturális és bizonyos mértékben politikai bajaink orvoslását, kívánjuk jogos és méltányos követeléseink teljesítését és hogy követeléseink érvényesítése érdekében összetartunk és mindent el fogunk követni. Itt van a gyűlés napirendjén szereplő szlovenszkói vasutak ügye! Már évek óta ott szerepel minden pénzügyi költségvetésben, hogy szlovenszkói beruházási költségekre ennyit és ennyit fognak adni. És mi történik? Semmi. Ezeket a pénzeket pedig évről-évre használták fel és Szlovenszkónak csak akkor jut valami, ha éppen marad. A legnagyobb baj azonban, hogy még eddig nem igen maradt. A kormánynak egészen más gazdaságpolitikai orientációt kell keresnie, ha azt akarja, hogy Szlovenszkó el ne pusztuljon. Ezt követeli magának az államnak is az érdeke. Ezután röviden érintette a szlovénekéi válságé-, általános gazdasági helyzetet, majd megjegyezte: A pusztulás, a halál szlovenszkói csöndje — Itt van például Losonc. Ez a régi, szép jövőt ígérő-, ipari város. Ma 14 szállók- benne a munkanélküli ip,aro3ok, munkások és egyéb dolgozó kategóriák arányszáma. Olyan horribilis szám, amilyet alig mutat föl a statisztika. Mert a statisztika) normál-kimutatások szerint 1—1 Y> százaléknál alig szokotl nagyobb lenni a munkanélküliek átlagos száma egy ipari városban is. És körülbelül igy van végig egész Szlovenszkón. — Igen, Szlovenszkón ma csend van — fejezte be beszédét. — A pusztulás, a Szomorú halál csendje. De mi ezt nem akarjuk. Mi nem akarunk elpusztulni és nem akarunk meghalni. Mi élni akarunk. Mi azt akarjuk, hogy itt mindenütt a mi szép Szlovenszkónkon diadalmas és pezsdülő élet viruljon. Mi azt akarjuk, hogy a szomorú szlovenszkói csendet a dolgozó és pezsgő élet dallamos és ritmikus zenéje váltsa föl, hogy Szlovenszkón mindenki dolgozzék, mindenki dolgozni tudjon és hogy itt mindenki boldog legyen. Szűnni nem akaró taps és éljenzés követte Stodola szenátor lendületes beszédét. Ivánka: Döngetni kell a prágai kaput! Utána Ivánka Milán dr. (Pozsony) kezdte meg előadását. — Eddig mindig arról volt $zó, — mondotta — hogy mi kell Prágának. Arról azonban sohasem hallottunk, hogy mi kell Szlovenszkónak. Mikor a múlt napokban egy cseh nemzetiségű képviselővel beszéltem és szóba hoztam előtte Szlovenszkó súlyos ipari, kereskedelmi és gazdasági válságát, akkor maga ez a képviselő figyelmeztetett rá: kérem, a kapun, ha nem akarják kinyitni, nem kopogni kell, hanem döngetni kell azt. Nos, én is úgy gondolom, hogy ezt a kaput döngetni kell és fogjuk is! Szlovenszkó súlyos helyzetét szerinte főképpen az idézte elő, hogy Prágában Szlovenszkót mindig csak mezőgazdasági országrésznek nézték és ezen a téves alapon szükségszerűen az ipari történeti országoknak kellett az ipari érvényesülést ebben az országrészben biztosítani. Ezzel szemben a jól működő állami kormányzatnak az lett volna a kötelessége, hogy mindegyik országrészt hagyja a maga mivoltában és abban a berendezkedésben, amiben volt, érvényesülni. Még pedig olyan módon, hogy ahol szükség lett volna rá, ott még közbe is kellett volna lépnie annak érdekében, hogy a meglévő organizmus továbbra is élni tudjon s pénzzel és állami megrendeléseikkel is támogatnia kellett volna ezt a már meglévő, csak esetleg bajba jutott és életlehetőségében, termelésében megakadt szervezetet. Mert nekünk éppan úgy jogunk van élni ebben a köztársaságban, mint mindenki másnak teÉs ez annál is könnyebben volna Számunkra lehetséges, mert Szlovenszkónak van mindepíomáromi ciános ^Reménytelen szerelem Stegény (13) Lapos partjain füzesek komorodnak, de ■a színük most olyan volt még, mint a gyenge libácskáké. Összeborultak a szélcsönd alatt. A folyó holtágaiban káka és nádas zöldül, a főmeder pedig magas gátak közó szorítva ballagdál lassan. Itt még hangulatai vannak a tájnak, nem úgy, mint alföldi útjában, ahol ászapszinben örvénylik. Távolról hegyek vonulata szegi be a szemhatárt, éles fényben a mármarosi bérceket is látni s a földiperem alján, északon, ott szunnyadoz a Viboriát- Gutin. A folyó hátán nem állnak ugyan vízimalmok, mint a Duna mentében s zakatolásuk nem veri föl a csöndet, de olykor-olykor itt is felbukkan egy tutaj s havasi tilinkó siránkozik le róla. A tutaj végében óriás rusnyák áll szótalanul, nagy dorongra dűlve s néz-néz a messzeség felé. És senkisem tudja, mire gondol olyankor ... Máskor magános utas kiáltoz át a túlpartra, hol elhagyottan áll a komp, miután a révész el talált aludni, avagy valamely csárdában felejtette magát. Száll-száll a kiáltás fölfelé a vizen s fáradtan veri vissza a folyó kanyarodója. Csönd lesz megint s hallgatás ül a tájon. A víz pedig megyen-miegyen. Elmúlik ezer év és még mindig ugyanígy fog mendegélni. És sóba senki nem fog rájönni, miért? Barátom akkor már nyársat hegyezett a bokrok között, a fiatalasszony meg pokrócot terített el a gát magas oldalában. Ráült aríán s hallottam a hangját, amely belém-markol ma is: — A kedves vendégünk talán lenne szives szintén helyetfoglalni. Mellettem! Odamentem s leültem a lábaihoz. Szalonnát kezdett előpakolni, aztán a kést kereste volna, de nem találta. Tanácstalanul nézett rám és suttogva szólt: — ügy látszik, a kapkodásban ouhon- felejtettem a késeket. Most ki fogok kapni Lóránttól... — Az a legkisebb baij a világon. Parancsoljon, itt van az enyém, nagyságos asszony! Átvette a bicskámat, összehúzta a szemöldökét s kissé bizonytalanul kezdte: — Volt már eszemben, hogy ne szólítson mindig: „nagyságos asszony". Szólítson a keresztnevemen. — Az lehetetlen, — tiltakoztam komolyan. — Csak leányt illik ... Már nem figyelt rám. Az ura felé kiáltott csengő hangon: — Lóránt, ugye, hogy a kedves vendégünk szólíthat a keresztnevemen? Vagy nem lehet? — Lehet, lehet, — biztatta a barátom, aki még mindig a nyársakkal volt elfoglalva. Megegyeztünk aztán, hogy Hedvig-asz- szonynak fogom hívni. Gyerekes öröm fogta el. Később is megfigyeltem nemegyszer, hogy magánkivül tudott örülni apró semmiségeknek. Jókedvünk volt ezen a délutánon. Ahogy fellobogott a tűz, körbeültünk s beszélgetni kezdtünk. Mindenről a világon. Néha koccin lőttünk egyet a szalonnára. Sokszor úgy tét szik, hogy az emberiség mai betegségében az ilyen meghitt kis összejövetelek minden célja az életnek, amikor egy-egy órácskára visszatér a régi kedvünk. Szalonnát pirítottunk a parázson, később már a kulacs járt körbe s Hedvig-asszonynak kigyult az arca Csapongótt-csapongott s a férje le nem vette róla a szemét. Gyönyörködött benne. — Min gondolkozott el? — szólt reám egyszer váratlanul. Nem feleltem. Mert harangszót hall ittam, igen messziről valahonnét. Mintha a föld alól búgott volna. Az asszony elszontyolodott: — Miért hallgatott el? — Csak hallgatóztam, Hedvig-asszouy — mondtam olyanformán, mintha most kezdtem volna ébredezni. — 'Eszembejutott, hogy eddig három megfoghatatlan szépséget találtam az életben: az erdő zúgását, a patak csevegését és messziről a harangszót. Harangot hallok most is, azon gondolkoztam el. Az asszony felsóhajtott: — Csak a távoli dolgok a szépek... Talán azért is vágyakozunk, el, el... S hallgatózni kezdtek ők is. Most már mindahárman hallottuk a harangszót. Szakadatlan bugás jött-jött valahonnét, mintha két-három harang kong üt , volna valahol sirató, panasz-hangon. Egyszer mintha a viz hozta volna a bús hangokat, máskor a föld alól hallottuk a búgást. Talán valami, nagy urat temettek az ismeretlenben. Talán egy fiatal leány halhatott meg, aki után sokan, igen sokan sírtak... A búgás tartott-tartott azalatt. Amire föl réve dtem volna, a nap épp az északnyugati hegyek kúpjai fölött pihent meg keveset s esteledő színek kezdtek elő- ikuszni mindenünnen. Csak a barátom feküdt mellettem, fél- könyökre dűlve s nyugtalankodva nézte a feleségét. Hedvig-asszony akkor már a ^át tetején állt, zsebredugott kézzel s magáról- megfeledkezve tapadt rá a Vihorlátra, mely- kezdett már elmerülni a sürvedésben. Ott- állt az asszony finom, remegő orrcimpákkal, virágos ködmönkében, riasztó szépségében. Meg-megremegett s nem tudta többet, hogy mi is a közelében vagyunk. Messze lilában égtek a csúcsok. * Nagy kilátás nyílt a tanyáról. Halmon állt a régi ház, amely L-betü .alakjában nyúlt el szélesen. Ódon, igen ódon kőépület lehetett, vastag falakkal. De boltozatok nélkül, amitől szabadabban tudott fel- lélekzeni az ember odabent. A körülifutó tornác fedett volt, de ablaküvegeit most, hogy tavaszi levegő lengett már a tájon, leszedték. Szellő járta át a teremszerü szobákat. (Folytatjuk.) Érelmeszesedés* neurasthénía Csíz! Jód-Bróm Fürdő golyva, mirigy-, csont-, izületi-bajoknál, angolkór, vérszegény- Nyitva május l-től szeptember 30-ig. ség, hüdéseknél, az anyagcsere forgalom zavarainál, tehát mind- Felviláoositást nvi.it nrnsnekhist küld a azon bajoknál ajánlva, hol a Jód-Bróm-SósftirdSk indikáltak. * elvilagOSltast nyújt es prospektust küld a FURDOIGAZGATŐSAG Gyermekeknél specifikum! ______________________ CSIZFÜRDÖN (Cizkúpele, i.XVIII.) | I__________ iwó» és f ü r d & le m r á k, ff én y k e i e i ó»« »t t li on i kúrák. ______ 2 1927 május 31, kedd.