Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)

1927-05-25 / 120. (1454.) szám

rv&l május aa, a»er<la. 'PKKCíAlVVYA.GYAR'HrRB® 3 LINDBERGH, AZ 0U1SIDER Márai Sándor eredeti tudósítása a Prágai Magyar Hírlap számára Vysga után... (Kiáltó szó Genf felé) Úgy kellene kezdenem, hogy szenvedé­lyes panaszt emelek a nagyvilág előtt, melyre sérelmeim feltétlen orvoslását követelem, klem első eset. azonban és még sokáig nem lesz az utolsó, hegy panaszomra választ nem fogok kapni, ezért a Nagyméltóságu Népszövetség elé menesztett, hivatalos formájú beadvány he­lyett itt sírom el az én Szomorú percem tör­ténetét. Előre tudom, hogy kiáltásom a pusz­tába hangzó s ott elhangzó kiáltás marad s éppen ezért nevezem már eleve magam is ki­áltó Szónak, de elkiáltom innen Prágán át Genf felé, mert „a hajótörött is tudja, hogy száz mértföld a part, — de azért átöleli a tö- törött deszkát és úszik • * • Tehát, Nagyméltóságu Népszövetség, az elnyomottak felszabadítója, a kisebbségek fennen hirdetett p'otektora, mély tisztelettel alulírott az 1909. év óta (tehát jóval minden versaillesi és trianoni dátum előtt) magyar lapok hasábjain, magyar nyelven verseket, no­vellákat, cikkeket irogat. Magyarul, magya­roknak, mert bár megismert vagy kilenc kü­lönféle nyelvet s ezeből talán ötöt tökélete­sen, mégis, valami megható naiv ragaszkodás­sal a sok nyelv között a magyart tartja sze­rény véleménye Szerint a legszebbnek, leg- zengzetesebbnek —■ és a magáénak is, mert hiszen nevezett alulírottnak tudomása sze­rint a, negyedik ükapja is magyarul beszélt odahaza. Immár 18 éve van tehát annak, hogy tisztelettel alulírott s a magyar nyelv, magyar irodalom, örökös benső szerződést kötöttek egymással. Ezen idő alatt sokszor vonta el magát alulírott a hasznosabb munkától, vi­dám szórakozástól, csakhogy a magyar írás­nak élhessen, a gimnáziumban görög órákon a pad alatt, kotanáéknál leváltáskor, vagy to­kár odó után a priccsen, irodájában két tárgya­lás közt az íróasztal egy sarkán. Alulírott, Nagymi hály bán, szülővárosá­ban lakott három évtizedig. Ott is halt volna meg, ka nem a fentemlitett rajongása vezeti minden lépését. Alulírottnak van azonban egy óriási-nagy beszédes kékszemekkel megáldott leánykája, aki idestova az iskolába volt ke­rülendő s ezért összeszedtük a sátorfát, s uj tűzhelyet raktunk Gdlszécsen, ahol a magyar nyelvnek akkor kétségtelenül megvolt a ki­sebbségi joga. Azóta, sem szűntem meg mjongani és Ír­ni. Imi, mindben szabad, percemben, amikét megosztottam az trés és a Babcika leányom­mal való társalgás között. Most azutáni tör- tént valami. Babéi most másodéves hallgatója a gál- szécsi róm. kaik. elemi iskolának s kitűnő tanítója, Bohuczlcy igazgató ur keze alatt na­gyon szépen halad, amint ezt e helyen eldi­csekedni egy alkalommal már szerencsém volt. Most megint történt valami. . . . Levelet irtunk Beregszászba, instál- lom, testvérünknek. Lángocskámat is felhív­tam, hogy unokanővérkéjének Írjon a levél­hez néhány szót. Babcim leült íróasztalomhoz, melynek fiókjaiban vagy ezer kivágott ma­gyarnyelvű ujságlap emlékeztet egy ifjúság irodalmi munkájára s azt irta, hogy „Kedves Manu, nad'on jó les majd visga után, mert el fogunk meni hozátok Be- regsásba. Adig is cokol Babcika."-----------Hej, Nagyméltóságu Népszövet­ség! Ha elmondanám, hogy milyen keserves könny hullott le a Szegény magyar író aszta­lára, amely ezer írást őriz magában . „ . Eze rszer engedelmet. kérek azéi't, amit itt elmondtam, azért is, amit elhallgattam. Tu­dom,, hogy szavam kiáltó szó marad a pusztá­ban, de hiába, átöleltem a törött deszkát és úszom, uszom tovább . . . Rév József dr. Románia közvetít a jugoszláv-olasz konfliktusban Belgrád, (május 24. A Politika jeleníti: Beava­tott körök szerint Románia közvetíteni alkar a ju­goszláv—olasz konfliktusban. Mitilineu román kül­ügyminiszter azért tartózkodik Parisban, hogy megtudakolja, Franciaország és Anglia véleményét ebben az ügyben. Jugoszláv és román hivatalos ol­dalról ezt a hirt mindeddig cáfolják. Emandi bel­grádi román követ tegnap meglátogatta Marinko- vics jugoszláv inimiszteretnököt és állítólag fontos párisi értesüléseket hozott Mitiilineutól. A Pravda szerint Mussolini uj formulát talált az olasz—jugo­szláv konfliktus megoldására. Az olasz kormány hivatalosan kijelenti, hogy Róma a tiranai paktum aláírásával nem követ, imperialista politikát, sőt egyáltalán semmiféle politikai célokat. Olaszország­nak csak gazdasági érdekeltségei vannak Albániá­ban. A lap szerint a közeledés ily alapon könnyen elképzelhető. xx A ponyvairodalom mételyező hatásától óv­ja meg gyermr’At, ha jó olvasmánnyal látja el. Rendelje meg a Tapsifüles nyuszikát. Le Bourget. május 21. Este 7 óra 30 Az országút, ami Párisból a Le Bourget-i repülőtelephez vezet, minden várakozás elle­nére teljesen üres. Az autó fenakadás nélkül siet át St. Denis-n, szomhat esti biciklisták iparkodnak haza az elővárosokba, a beharan- I gozott nagy tolongás elmaradt. LindbeTghnek, j aki tegnap délben urduit el Newyorkból s ma este, talán már másfél óra múlva, ide kell érnie, nem siet még elébe a tömeg, aminek az az oka, hogy az érkezésében nem hisz senki. Nem hisznek ebben az érkezésben a hivatalos körök, a repülők, a sajtó, maguk az amerikaiak sem. A legjobb esetben remélik- Ezért most, este 7-kor, még egész. Paris nyu­godtan vacsorázik, a város teljesen közö­nyös s az újságok, áz elsietett Nungesser-féle kacsaliiradások után, a legóvatosabb feltételes módban Számolnak csak be a táviratokról, amik tegnap óta Lindbergh útvonalát jelzik- Ezek a táviratok nem hivatalosak. Mióta Uj- Föld fölött átrepült, nem tud róla senki biz­tosat. Az Intrasigeant, ami ma két hete meg­őrjítette Párist a különkiadásokkal, tanult a leckéből s ma olyan csöndes, olyan kisbetűs, olyan „esetleg" és „ha" s „azt modják -s „a fia­tal s bolond repülő" — olyan előre sajnálkozás és merengő objektivitás, hogy rosszul esik olvasni. Paris egészen csöndes. Még nem ün­nepel, e pillanatban még csak gyászol. A Bourget-i repülőtelep előtt már fel­gyűlt egy kisebb autótábor. Nem túlságos ez sem, nem nagyobb, mint egy hétköznapi ver­senyen Longchampban az autópark. A repü­lőtér két szárnyra oszlik, az egyik félkörét szuronyos katonaság őrzi, ez a katonai osz­tag telepe, a másik számyon széles és pla­kátokkal teleaggatott épületek fogadják az utast, ez a kommerciális telep, Farmann és az Air Union kereskedelmi és Személyfor­galmi telepe. Itt, a vasrácsos kerítés előtt, künn az utcán már felgyűlt talán ezer em­ber, a helység szombat esti merengői, kiván­csiak és unatkozók- A bejáratnál hosszú rendőrkordon és szigorú kontroll. (Ezt a kont­rollt kérőbb vasrácsostul, rendőröstül úgy el­söpörte a tömeg, mint az árvíz a gátat.) A repülőtelep kis pályaudvarán néhány száz ember. Azok, akiknek mindenütt ott kell lenniök s azok, akik kénytelenek mindenütt ott lenni. Premiérpublikum: újságírók, pré­mes hölgyek, cilinderes urak, fotográfusok, filmoperatőrök- Még világos van, nehezen alkonyodik. A gyepes, óriási téren, ami sza­bályos koraiakban terül el a hangárok előtt, mindenfelé állítják fel a reflektorokat. Az Aerodrom igazgatósági irodája előtt katonai kordon, az ablakok világosak. Az épületek tetején a széljelző hálók erős északnyugati szelet jeleznek. Kitűnő idő Lindberghnek, mondják a szakértők­A publikum minden meggyőződés nélkül őgyeleg a hangárok előtt. Tegnap dél óta nin­csen pozitív híre az avionnak- Ha megérke­zik, kilenc órára, tehát másfél óra múlva itt kell lennie. Citroen járkál föl és alá, Weiss kapitány, a francia aviatika egyik büszkesé­ge siet át a pályán, a buffet-ben megragad­ják a jó alkalmat és 50 frankos vacsorát ipar­kodnak rásózni a várakozókra. Az aerodrom kis állomásépületében, ahol a vám-, az útle­vélvizsgálat, a jegy- és pénzváltás formasá­gait intézik el különben a légiforgalom utasai, most teljes a felfordulás. A hivatalnokok tét­lenül állanak a tömeg között, mindenki oda ül le, oda megy, ahová akar. Este 7 óra 30-kor sokan remélik, hogy Lindbergh meg fog érkezni. De a szive mé­lyén senki sem hiszi. Az amerikai újságírók minden eshetőségre készen már három nap­ja kibérelték a környékbeli összes trafikok telefonjait erre az estére. A hivatalos posta­épület már este 7-kor becsukta a kapuit. Az angol és az amerikai sajtó pipázik és a zöld gyepen ül a pálya szélén. A famcia sajtó el­vonult az igazgatósági épületbe és szigorúan szeperálta magát. Csak a fotográfusok nyü­zsögnek, állítják a nagy Jupiter-lámpákat és jobb hijján lefotografálják André Citroent. Lassan sötétedik- Hideg, erős szél jár. Hi­vatalos híradás még mindig nincsen, ami ért­hetetlen, mert ha a gépnek egy óra múlva már meg kellene érkeznie, úgy a francia partok felől már jelezhették volna. Ebben a pillanatban Lindbergh-et, az outsidert, a fo­gadók olcsón adták. Este 8 óra Halványszürkére sötétedett He a pálya és meggyujtották az első reflektorokét, Egy, fran­cia hadirepülőgép fölsistereg a levegőbe, mint egy rakéta s loopingokkal szórakoztatja a publikumot. Ebben a produkcióban van va­lami nagyon Szomorú. Mintha azt akarná megmutalni a francia pilóta az egybegyült amerikai és külföldi publikumnak: látjátok, mi is tudunk repülni. Az egész nyaktörő bra­vúrnak semmi értelme, semmi időszerűsége, alacsonyan repül a gép, a publikum feje fö­lött, fölizgatja a kedélyeket. Közben felgyűlt valami tömeg a vasrács mögött, ami a pályát az utcától elválasztja. A buffet, az igazgatósá­gi épület terrassza megteltek. A tömeg szóra­kozik a maga módja szerint, a Valenciát ének­lik, a Charlestont. A hangulat hideg, egy ki­csit cinikus, mondjuk ki: egy kissé ellenszen­ves. Ez a tömeg ezzel a gyámoltalan és bá­tortalan cinizmussal még Nungessert gyászolja. Messze fölvillan néha egy óriási reflektor fé­nyes szeme, óriási fénnyel és erővel, mintha egy explozió robbana ki a messzeségben. A hangárok fölött meggyulladnak a vörös biz­tonsági lámpák­Ebben a negyedórában, valamivel nyolc óra után,' a repülőtér már teljesen sötét. A hangulat most fagyponton van. Mindenkit el­fog ez a különös, teljesen reménytelen ér­zés: hogy Lindbergh nem találhat ide. Még ha át is repülte az óceánt, ha el is érte az ir partokat, már rég leszáll ott valahol: nem ta­lálhat ide, mert képtelenség, hogy idetalál­jon, harminckét órás repülés után, pontosan ide, erre a négyzetkilométernyi területre, Páris mögé, a sötétben, kimerültén, abban a kalitkában, ahol félig vakon ül, csak egy pe­riszkóppal tájékozódik s a sarkcsillagot nézi s egy primitív iránytűt, úgyszólván egy kis zsebkompaszt, mert egyebet nem vitt magával . . . Sokan hibáztatják a 25.000 dolláros díj alapítóját, Ort.eigx urat, aki meg­követeli, hogy az Óceán legyőzője „50 kilomé­teres körzetben Paris körül érjen földet"... ostobaság, miért nem engedi, hogy már le­szálljon valahol Írországban, az első földön, amit az Óceán peremén elér? . . . Minden sarokban vitatkoznak, a valószínűtlensége, a hajmeresztő lényege ennek a vállalkozásnak most, mikor egy óra múlva meg kellene ér­keznie, egészen kézenfekvő. Ki ez a fiú? Két hét előtt még senki sem ismerte a nevét. Ko­moly és szeriőz repülők, a favoritok, Byrd, Chamberlain, Bertaud, hónapok óta kísérle­teznek, számolnak, terveznek s nem mernek elindulni . . . Nungesser és Coli kéi két előtt a legkomolyabb chanceokkal, óriási géppel, kettesben, évtizedes szaktudással, minden elő­vigyázatossági rendszabály figyelembevételé­vel elindultak, hogy soha többé ne térjenek vissza . . . s akkor felkerekedik St. Louis- ból egy huszonötéves fiú, akinek a szülőváro­sa adott össze annyi pénzt, hogy egy egysze­rű monoplánt gyárthatott magának, felkere­kedik ez a félbolond, s egy géppel, amin nin­csen rádió, nincsenek térképek, csak egy iránytű, egy motor s egy óriási tartály 2000 liter benzin számára, ott hagyja számoló és spekuláló idősebb kollégáit, s nekiiramodik az óceánnak • • • Lindbergh, az outsider, aki­re senki nem gondolt komolyan! Egy kis fe­kete macskát akart csak magával vinni, de erről is lebeszélték, mert félős volt, hogy a macska az utón meghűl a nagy hidegben . . , Eszelős dolog az egész, halálosan fanyar ko­mikuma van az útnak- Mindent feláldozott a gép körül a gyorsaságnak és a tehermentesí­tésnek, nem vitt magával ejtőernyőt, se rá­diót, — csak egy összehajtható vászpncsóna- kot, hat darab sandwichet, egy kevés ivóvi­zet, egy zsebiránytüt, — félbolond, persze, hogy félbolond. Vagy csak az, hogy huszonöt éves? De ami talán a legnyugtalanítóbb az egészben, az, hogy egyedül repül, magányo­san ég és víz között, 6000 kilométeren ke­resztül. A fülke, amiben ül, teljesen zárt, nem láthat semmit a benzinrezonuárok miatt, csak a periszkóp tükrén keresztül . . . Har­minckét óráig ebben a „halálratitéltek cellájá­ban", ahogy ő nevezte, kizárólag az ösztönére s egy rendkívül fogyatékos iránytűre bízva, amit már a gép í ütöm ege is befolyásol. In­dulás előtt még a moziban ült. Az egész utat csöndben preparálta, publicitás, reklám, nagy­képűség nélkül. Az első kedvező meteoroló­giai hírre megjelent a Roosvelt-Field-i repü­lőtéren, kiguritotta a hangárból a gépet, fel­húzta a bőrkombinét az utcai ruhára, amiben volt és elindult . . . Mikor elindult, jelentik az amerikai táviratok,, halálos csönd volt a repülőtéren. Mindenki levette a kalapját s kétségbeesett s-zótalansággai nézett utána a levegőbe . . . Egy óra múlva meg kell erre a sötét tér­ségre érkeznie, i Kellemetlen szájbííz visszataszítóan hat. Az elszintelenedett fogak a legszebb arcot is elcsúfítják. Mindkét szépséghi­bán tökéletesül segít már az egyszeri tisztítás ré­vén is a pompásan felüditően ható Chloroiout fogpaszta. A fogak utána csodálatos elefámcsont- szerü fényt kapnak, még a hátsó fogak is, ha egy­úttal a gerezdes söriéjü külön erre a célra készí­tett Chlorodonl fogkefét, is használjuk. A fölö­sökben maradt bomló életmaradckokat, amelyek a kellemetlen száj bűzt okozzák, ezáltal alaposan eltávolíthatjuk. Próbálkozzék először egy kis u- bussal, melynek ára 4 korona. —■ Gh'orodont fogkefe gyermekek számára 5, nők számára 7, (puha söriéjü), férfiak számára 8 korona (kemé­nyebb söriéjü). Csak kék-zöld eredeti csomago­lásban Chlorodont felírással a valódi. Mindenütt kapható. Este 9 óra 30 Laurent Eynac, a volt francia légügyi államtitkár megy át két tiszttel a hangáron s hangosan mondja: „...mais il va venir, il I va venir ..." Futva szalad át a termen, be | az igazgatósági irodába. Ott közben már ösz- sze.gyűltek a hadügyminiszter, a köztársasági elnök, a légügyi minisztérium reprezentán­sai, s Myron T. Iíerrick ur, az Egyesült. Álla­mok párisi nagykövete, aki magánkívül vau az izgatottságtól, s ágyat állíttatott be magá­nak az igazgató szobájába arra az esetre, ha az egész éjszakát itt kellene töltenie. Ebben a pillanatban elterjed a hir, amit Laurent Eynac hozott hivatalos formában, hogy Lind­bergh gépét Cherbourg fölött látták és hiva­talosan . a vizáit ák. 180 kilométeres sebesség­gel halad Páris felé. Az összes fároszok ég­nek az útvonalon. Másfélóra múlva itt kell lennie ... Ez az a pillanat, amikor ezen a jórészt hűvös, tartózkodó, egy kissé gúnyolódó tö­megen kitör az izgatottság. Ez az a pillanat, mikor egész Páris, a hitetlenek és vacsorá­znak, megmozdulnak, s mint valami örült népvándorlás, mindenki autóba vágja magát és száguld Bourget felé. Már késő, az ut el van torlaszolva. A 10 kilométeres útvonalon autók tízezrei tülkölnek rekedten, menthe­tetlenül egymásba gabalyodva, a rendet fan- tartó csen dörség tehet ellenül káromkodik a keresztezéseknél, minden forgalom megállt, Paristól Bourget-ig az egész hosszú úttest egyetlen autópark, ahonnan nincsen se ki, se be ut. Az öreg Btériot, aki késön jött, ott­hagyja az ut közepén az autóját, és gyalog iparkodik a telepre érni. A telep körül pil­lanatok alatt megtelt a fekete éjszaka egy tömeggel, ami nem lát, nem hall, csak fúrja magát a vasrácsok felé, lehetetlen fölbecsül­ni őket, tízezren, ötvenezren, százezren, — a fekete éjszakából újabb és újabb tömegek’ indulnak meg, minden irányból vándorolnak Páris felől a csapatok, a kivezényelt rendőr­ség szerepe nulla. Egy7 nagy, zugó, kivilágított repülőgép közeledik észak felől. Százezer kar mutat a levegőbe, egy ordítás: ő az! A repülőtér összes reflektorai szórják föl a fekete égbe a fényt. A szél vadul jár a mező fölött, elkapja egy világitó rakéta ejtőernyős magnézium- lángját és messze elsodorja a tömeg fölé. Á fotográfusok Jupiter-lámpái Ma fénnyel vi­lágítanak. A nagy gép lassan leszáll. Telje­sen üres. Lélegzetvissaafojtott csend. Aztán a nagy csalódás: nem ő az. Ez a rendes lon­doni esti járat gépe. A pilóta nehezen és fá­radtan bemászik az irodába. Ezer ember utána. Nem tud semmit. Nem látott semmit. A sötétség teljes. Most már minden két percben fölrobban egy világitórakéta. A tömeg már nem énekli a slágereket. Olyan nagy7 a csönd, hogy7 hal­lani lehet a szél zúgását. A repülőtér összes fároszaft felgyújtották. Az éjszaka tiszta és csöndes. A végtelen fekete égre néz minden­ki most, itt és egész Párisban. Nem látni semmit, egy picike lámpafényt sem, nem hallani semmi zúgást. Már itt kellene lennie. Egy ember kiveszi mellettem az óráját és ezt mondja: „Már egy félórája itt kellene lennie. Késése van." Indignáltan a fejét csóválja. 10 óra 20 perc Egy tucat ujságiró és a fotográfusok el­hagyjuk a kordont és előre megyünk a zöld mezőre, arra a részére a telepnek, ahol a fároszok jelzik, hogy lehetséges a leszállás. A fü csatakos, a terep hepehupás. Valaki ezt mondja: „Mindennek a tetejébe ezzel az ostoba díjjal még egy éjszakai leszállásra is kényszerítik..." Bukdácsolunk a uedves gizgazban. A berlini „Tag" szerkesztője gondosan kikeres a zsebéből egy táviratot, amiben a ,„Tag“ szerkesztősége svéd nyel-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents