Prágai Magyar Hirlap, 1927. április (6. évfolyam, 76-99 / 1410-1433. szám)
1927-04-17 / 89. (1423.) szám
1927 április 17, Tasárnap. ^Í^<íMtA^ASKÍÍARHÍRM2 17 ssajövet megállt a kis pkieeMIlk© előtt, nem volt berni© semmi dolga, azéirt csak benyitó#, belenézett. Bent a műhelyben tett-vett ©gyet-irtást, az- után fáradságot érezvén az inában, leült a gya-lu- padra. Magas volt a pad, két lába lelógott. — Meddig oda vaji az a kölyök!... azóta kétszer is megjárhatta válna az utat... de igaz is, minek siessen, nincs dolga, ami van, az a kis mázolás, avval elkészülhet délutánra is, reggelig megszárad vígan... biztosan elcsatangoüt valia- merre és csak déltájhau fog híizavetődni. Eltűnődött Sárady, állót az öklébe támiasz- tattá, pópasaeim© a homlokára csúszott. Hogy is hávjáik?... igen, doktor Szenes... huncut lyány .Tudat, helyén van az esze, azt niem kell félteni- Újságíró, még hozzá szerkesztő... A Néplap jó lap, sokan olvadók, munkások, szegény embereik, átoknak a lapja. Ha ő egyszer-láp szerkesztő lehetne, haj, de megmutatná, hogy mit kell csinálni. Mert a munkáisember nem gondolkodik, a munkásnak vau egyéb dolga, megkívánja, hogy helyett© más gondolkodjék. És a tömeg, a műn- kástcnreg olyan, mint a vaj, úgy kenheti az ember, ahogy akarja a kényén-© -.. igaz, néha a vaj is megkeményedik hidegen, de akkor is kenyérre lehet kenni, csak tudni kell hozzá. Izgatottan ugrott fel ültéből, végigsétált a műhelyen. Már két mapja benn© van valami, de csak most kezd fel világosodná előtt© teljességgel. Benne volt bizonytalanul, mint a kod a mezők felett, vagy mint a hazugság az asszonyban, amikor tilos útra indul. Végigsétálta a műhelyt egyszer, kétszer, tízezer, azután hirtelen megint leült. Nem nézte, hova ül, fejét két tenyerébe hajtotta. .Futkostok benn© a gondolatok, össze-viesza képek folytak ©1 a szeme előtt, kábuílít lett az agya tőle. És a gondolat ért benne, rémit© gyorsasággal ért és amikor felvett© a fejét a tenyeréből, a műhely megsokasodott, a falak széttáguíltak, gyiaiupadok álltak egymás mellett, legények álltak a gyakipadok mellett, folyt a munika, csengett a kalapács és a gyalupadokon mindegyiken egy-egy koporsó feküdt, sima deszkakoporsó és ö megtelt nyugalommal járkált a koporsók között, figyelt az emberek munkájára. A műhely közepén nagyra dagadt a dobkállyha, nagyobb volt, mint a hordó a pincében, az inas egyebet se tett, mint a fodrócoi tömte belé éis a kályha tetején nagy üstben fortyogott az enyv. Széles kerek nagy üst volt, smnűi'tóg tele folyó enyvvel, a legények csak oda mentek és belemeri tették a kanalukat. Kinézett a pincébe is, ott tágra nyílt a pince szája, ki-tárulit a hordó lyuk-ja és a szép vörös bor folyt, folyt, bő, lassú, egyenletes folyással. _ A felesége ült le melllé, a felesége, aki négy 'éve, hogy meghalt. A fej© most is be volt kötve kendővel, száraz, beteg arca most is sápadt volt, d© a szemében nrindanégyüik fájdalma gyűlt össze. — Mit akarsz? — Semmi't, Gyuri, csak eljöttem egy kicsit. — Hát ülj le akikor. Leült az asszony, elébb nem talált semmit, amire üljön, d© azután egy csomó deszkára ült. — Azért jöttem csak, hogy egy kicsit körM1- aiézzek. Mit csináltok? — Látod... megvagyunk... halló, azt a hármat vigyétek már, mert a gondnok ur sürgeti reggel óta. Károly megkapott egy koporsót és a vállán vitte az udvarra, ott feltett© a kétkerekű taligára. Már muszáj berendezkedni jobban, Károly ruem győzi szállítani a sok készárut Jó volna ián lovat venni, meg fédoresszekeret, azzal jobban győzné. De ahhoz kocsist kel len© tartani, avval meg sok a baj, egyelőre jó lesz igy is. — Hál Judit miit csinál?... a kedvenced, afkit jobban szerettél, minit nwndnyá junlcatt együtt, hol van Judit? Sárady az asszonyra nézett, ott ült mellette, csakugyan, ha kinyújtja a kezét elérhette volna. Judit, igen, ő jó helyen van, neki nem lehet oka panaszra. Édes Intenem, hiszen nem lehet minden magától, tenni is keli valamit, hogy legyen via- .larni. Károly jött be a műhelybe, letett© a firuáj- szos kannát, visszaadott a pénzből SáradynaJk. A nagy műhely eltűnt, a falak összébbhuzöd- tak, a dobkályhiátoan kialudt a tiiz és a töröltíülü kis lábosban hidegre alvadt az ényv. Sárady felriadt: — Mi... mi az?-- Itt a flraájsz, mester ur. . Felállt, kinyújtóztatta tagjait, mintha nagy fáradtságot akarna elűzni belőlük. Bágyadt szemét kitörölte a tovérével és a pápaszemet visszalga- zliotta a szemére. — Jól van, tedd le, azután láss neki, hogy be legyen festve a koporsó. * — Apa, kész az ebéd. Eszter szólt 1© a lépcsőről, Sárady elindult. — Hagyd most, ráérsz ebéd után. A lépcsőről még visszanézett, kérést© a sok segédet, aki az imént még a gyalupadok meMiett kalapált.. Nem volt egy se. Ebédnél szeretett volna beszélni Judittal ebéd után már úgy volt, hogy szól neki. Mégse szólt Várt estig. Est© a műhely ablakából látta, hogy négy láb megáll a kapu előtt, látta, hogy olt áll egy darabig. Kicsit tapickolt a négy láb, de mégse vált széjjel, hanem mind a négy betért az udvarra, a kapu alá. Jósoltára ballötte, hogy a konyhaajtó csapódott. Mikor vacsorára hívták, Károly el akarta oltani a fiámnál, de Sárady rászólt, hogy hagyja. Hiszen el©1'háttá volna, mert csak egy csavarin- tásba kerül és már megint ég, d© maira se tudta volna okát adni, hogy miért maradjon égve a lámpa. FtMís vacsora volt, nem maradt délről eem• írni, így hát Eszternek friss vacsorát kellett készíteni. Vacsora végeztével intett Juditnak?, — Gyere. A műhelybe mentek le. Eszter és Károly összerézett. Mi lehet az, amiért az öreg Judiiot hívja? Lent a műbél yber Sárady nekidőlt a gyaliu- padnak pápaszemét a homlokára tolta fel. — Judit! — Tessék? A lámpa fénye bágyadtan szórta be a műhelyt, a sarokban, a fáinak támasztva frissen mázolt száradó koporsó állt — Ma megint az az ember kísért haza? — Igen. Nem volt faggató a Sárady hangja, szemrehányó se volt. Csak éppen kérdezett. — Miinek jöttetek be a kapun mind a kelten? Gsókolöztat-ok? Judit szemébe ijedtség ugrott, de az ijedtségnél több volt az ámulás. Az ő apja kérdi 'ezt, aki még azt *e vett© észre, hogy a játszó-babája a padlásra került? Mert tulajdonképpen Eszter nevelte, mióta az anyja meghalt, Eszter, aki két évvel volt idősebb, de sokkal-sokkal öregebb. Kicsi kemény mellét megrázta az ijedtség a blúz alatt de ez is elmúlt hamar, amikor az apja arcára nézett, ahol nem volt harag ée nem volt büntetés, csak kérdés. — Igen. A gyalűpadon széjjel volt a szeg, Sárady ösz- szeszedie, fodróc is maradt az egyik sarokban, azt leseperte. Közben Juditot is nézte, a tizieu- nyolcéves fiatalságát, pattanó, jóizii szépségét. Mint az anyja, amikor megismerte. Az is ilyen volt, csak szellndebb, együgyűbb, ez olyan, mint a tűz, lobog és világit. És melegít, mert forró és meggyullad az. aki közel megy hozzája. — Csak azt akartam mondani, hogy ne ücsörögj senkivel a kapu alatt. Ha már úgy vagy vele, akkor mondd m-eg neki, hogy bejöhet a házba is, nem harapja le senki az orrát Soeben kommtdas Wiener Schiff Mikor hajó hozta a híreket Pozsonyba — A szabagságharc, amig Pressburgig eljutott — Nagy idők — nagy emberek — Arad és Komárom eleste a kis napihirek rovatában.;. —- Seyfried brünní hóhér 60.000 pengője Pozsony, április 15. Régi, elsárgult ujságfolián s-okat lapozgatok. Kerekem bennük a történelmet. Merr, hisz általában azt mondják, hogy az újságíró történelmet ír és az események, amelyeket lázas sietségében papírra vet, egykor történelmi adalékokká válnak. Pozsony és a régi Magyarország egyik legrégibb újságja volt — tudjuk — a ma is fennálló „Pressburger Zeitung". Az 1848— 49-iki szabadságharc, az utána következő ab- szolizmus talán a történelemben sincs olyan pontossággal, sok jellemző színnel megírva, mint ezekben a régi, elsárgult papirhegyek- ben, amelyeknek minden egyes kötetét megtaláljuk a pozsonyi városi és az egyetemi könyvtárban. Százlia-tvannégy esztendő nagy idő, százibatvannágy évnek történelme vau lefektetve a jó öreg Prassburger Zeitungban. A meginduláskor egész kicsiny formátumú, kétihasábos beosztású a lap, féltve őrzött kincse a kiadóhivatalnak és a könyvtárnak. A magyar szabadságbaroot megelőző időben szürke, unalmas közlöny ez a régi Pressburger Zeitung. Az első oldalán a vezércikk helyén kongregációi értesítések, azután az országgyűlés száraz tudósításai, hátul árverési hirdetmények, egy-két félénk hirdetés. A negyvennyolcas, időkben kezd elevenedni a kap. • ' • - _ y Felütjük az 1848 március 15-iiki lapszámod Bizony még szele sincs a forradalomnak. amely ekkor már Budapesten javában viharzott és Petőfi a „Talpra magyar“-t szavalta. Másnap, 16-án semmi. Pozsonyig tehát, még nem jutott el a fairé, vagy ha el is jutott, a lap lemaradhatott vele. Március 17-én a Pressburger Zeitung, amely akkoriban „Stádtiscbe Pressburger Zeitung'* volt, háromhasábos vezércikket ir ezzel a magyar szavakkal kezdve: „Éljen! Éljen! Éljen!" Alatta nagy betűkkel Pressfreiheit. A. cikk írója, a lap akkori szerkesztője, Neustad-t Adolf, aki büszkén alá is irta nevét a sajtószabadságot üdvözlő vezércikkének. Lent lapzárta után a következő nagybetűs bejelentés: „Soeben komin t das Wiener Schiff, lialb 7 Uhr. Die weisse Fíagge zeigf die Insclirift: „Unsere Wünsche sind ertcili Mínister sálién sein: Batthyány Laj„ Deák Fer„ Kossuth Lajos, Széchenyi István". (Magyarul: Éppen most jön a bécsi hajó, fél hét van. A fehér zászlón ez -a felírás: Kívánságaink teljesültek. Miniszterek legyenek: Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István...) A bécsi hajó hozta akkor a híreket. Nem volt még rádió, a táviró is nehézkesen működött. Pozsony ebből a birből tudta meg, hogy mi történt. A Pressburger Zeitung szorgalmasan közli is a további eseményeket „Wiener Brief“ formájában. Bécs, a császárváros közelségénél fogva látta el már akkor is a pozsonyi sajtót híranyaggal. Persze, nem voltak ezek az utókor számára is szenzációs események zsurnalisztikailag feldolgozva. Nein volt. modern nyomdatechnika, kiemelés, behúzás, kövér betűs szedés, ami a „Ma" lüktető-törtető emberének figyelmét leköti. Csak szürkeség volt még a világszenzációkban is és talán a régi „pressburger" pógárnak igy volt jó... Március 18-iki számábau említi a lap elsőnek Petőfi Sándor nevét, hogy valami Petőfi nevű magyar költő nagy lelkesedéssel szavalja Budapest utcáin saját költeményét, amelynek refrénjét a PressburgeT Zeitung is leközli magyarul, de persze sajtóhibával: „Magyar Istenére esküszünk Rabok többé nem leszünk!" Nagy magyaT volt akkoriban a Pressburger Zeitung, de annál jobban megváltozott az abszolutizmus korában, amikor az eigyétién hivatalos hirdetmény-orgánuma volt Haynaunak, a véreskezü tábornoknak, aki Pozsonyban a primáspalotában székelt és innen vezette a hadjáratot a levert szabadság- harc után. Fordítsunk egy egész évet. 1849 október havának 6-án, az aradi tizenháromnak szomorú emlékezetes napián a Pressburger Zeitung még azt írja, hogy aradi utasok beszélik, miszerint nem igaz a hír, hogy Aulich és Kiss tábornokot kivé?:esték volna. Ellenben igaz az, hogy a két tábornok tíz másik magyar generálissal, az aradi vár börtönében van elfogva. A várudvarban sétálnak, sőt még billiárdoznak, kugliznak is. Pénzük van bőven. Aradon 80 vidéki asszony, gyerek tartózkodik, a bebörtömöttek hozzátartozói. Október 12-iki számában rukkol csak ki a nagy szenzációval — liadbirósági Ítélet, alapján. Elsőnek Kiss Ernő 49 éves ezredes nevét közli, akit golyó általi halálra Ítéltek, mert a ,.RebelIenregieruug"-nak engedelmeskedett- A vértanuk közül Batthyány és Aulich pozsonyiak, tehát Pozsonyt főként e két név érdekette. Október 7-ikén Pozsonyba várják a királyt. Október 13-ikán egy szerény kis hir jelent meg, amely szerint Pesten azt beszélik, hogy Csányi volt miniszter is Batthyány sorsára fog jutni. Nyári Pált már „bevitték". Október 8-ikán az „Überblick dér Tages- ereigrűsse" rovatában azt közli a lap, hogy Klapka György, a fölkelő csapatok főparancsnoka. miután Komárom várát feladta, Pozsonyban időzik és szombaton végignézte a színházi elöadásk amelyen nagy feltűnést keltett. Háromszáz komáromi emigráns — köztük Klapka, Zichy Ottó —- elhatározták, hogy Amerikába mennek ki és már október lo-án Hamburgban adtak egymásnak találkát. A komáromi védősereg — Írja egy lappal odébb — részben szárazon, részben a vizen rendben elvonult. Ugylátszik a védősereg jól volt ellátva, mert a benyomuló csapatok 600 darab hízott disznót és 800 darab hízott ökröt találtak, amit árverésen adtak el. Görgey Artúrné — írja ugyanebben a lapszámban -- audiencián jelent meg október 5-én Radeczky generálisnál, hogy férje számára a külföldre való utazást kieszközölje. A generális barátságosan fogadta a tábornokáét. „Pest tele van a komáromi „Besatzung"- ból odaérkezett tisztekkel, akik civilbe öltözködtek és békés családi otthonukba vonulnak vissza". (Október 14.) „Október 4-én — írja október 9-én ~ Komárom felől Komjáton át egy hadoszlop orosz érkezett Nyitrára és másnap tovább folytatta útját Galícia felé. Az oroszok 22 nap alatt érkeznek vissza Galíciába. Kassára Lembergből érkeztek oroszok — 1700 ember — és tisztelegtek Rüdiger tábornok előtt. Néhány jő évfolyammal később, 1858 november 13-ikán jelenti bizonyos mélabus re- zignációval a lap, hogy bizony az aradi várban még mindig vannak politikai foglyok az emlékezetes 1848-ból kifolyólag. így említést ítész NeumayeT Mickael bécsi illetőségű kertészről (Neumayer családfája később Pozsonyba került) és Koslovsky Lorenz lengyel állampolgárról, akik dacára minden hivatalos jelentésnek, az aradi vár kazamatáiban sínylődnek... 1869 január 18-ikán a magyar szabadság- harc egy epilógusát írja meg a régi Prear.- burger. Eszerint Seyfried brüuni hóhér, akinek Aradon olyan végzetesen szomorú szerep jutott a tizenhármak kivégzésénél (hisz Leiningent sem sikerült megmenteni! — jegyzi meg zárjelben), január 15-i.kén Bmailben meghalt. Hagyatéka csekély hatvanezer pengő forint volt, amiből az látszik, hogy a régi világban jobban ment a hóhéroknak, mint ma, ^ Rehorovszky Jenő. A piros tojások Elbeszélés. Irta: Rácz Pál. Berci megzörgette a ablakot. — Eszti! Ideje vóna má felkelni, mert a hasadra süt a nap! A Leány kidugta fej/,1; a muskátlik köpött és úgy hunyorgott a legényre: — Régebben talpon vagyon én, min kend! Nézzen ide, la, a réklim is azonmód gyüretlen. És megfordult a legény előtt, aki egy kissé felágaskodott, hogy jobban belátha json az üvegen át, a muskátlik közölt és szemíigyre veh? -se a leáuy hajladozó derekát. — - Na, hát ha fenn vagy, gye c ki egy szóra ... A kuniéi várlak . . . A leány boldogan mosolygott, de a. ért ellenkezni próbált: — Má hogyne! Még csak akkp>e, hogy a hídnál várjon . . . Még mit nem gondn kend? Jöjjön bé, ha beszélni akar velem! A legény szétveíette a lábát, kéjét a nad- rág/sebébe sülyeszteíte. Kerek, fekete kalapja mellett rozmaring száí libegett, a bubijának három felső gombja, szabadon volt s igy kilátszott fehér, sima inge. Hol a sarkára, hol a lábujjhegycre állott úgy hogy fényes szára csizmája szabályosan recsegett teste súlya alatt. Fejét félrebiilentve mosolygott be az ablakon és úgy ingei’keclett.: — Ügyi félsz, Eszti? ügyi, hogy j&sJsz? Ped'g nagy szégyen vóna, ha én most bemennék hozzátok . . . Husvét reggelén műiden jánynak kút mellett a hejje . . «, Eszti bentröl ellenkezett. — Má, améknek! A legény visszafelelt. — Annak biztosan ott, akit én szerelek... Eszti durcásan legyintett belülről. — Menyen már kelined, csapódár . . . A legény nem hagyta magát: — Oda ni ék, ahol szívvel fogadnak- Na Isten ál gyón meg ... Ha ki nem jössz a kut- ho, hát csak maraggy benn, mint a városi virág, améket üveg alatt nevelnek . . . Máj keresek én másat, akit kedvem szerint megöntözhetek .Nem a világ! Legfeljebb két piros tojással lesz kevesebb a zsebemben . . . Ahogy beszélt, nem is vette észre, hogy Eszti már a tornácon áll, kezében vederrel és csiklandóson kacagva nézi öt. — Na, Berci, itt vagyok ... Ne gondolja, hogy holmi várost virág vónék . - .Deliem a'zér hozom ezt a vedret, mintha nagyon kelletném magam a húsvéti viz alá, de mert víz kell az édesapámnak • • • Berci tempósan lépett a tornác elé. Ismét szótvetette lábát és úgy kötekedett a leánnyal: — Gyere há közelebb! Ahun a kút, huzd meg azt a vedret! Vagy azt akarod, hogy én húzzam meg neked, mi? Meghúzom, add csak ide . . . aki lelke van . .. A veder után nyúlt, de a leány a háta mögé kapta. Nevetve ingerkedett: — Haggya csak, haggya! Megtudom éu húzni magam is! Azzal fürgén ugrott le a tornácról és a kút felé iramodott. Berci lassan követte. Mint a macska, mikor már az egér hatalmában van. Mire azonban a veder leszaladt kutostor végén, a viz fenekére, Berci már fogta a rudat és úgy biztatta a leányt; — Majd én felhúzom . . . Jobban bírom én azt . . . Kettőt, hármat lökött az ostoron és- a veder a kút kávájához ütődött. Nagy csorgassál ömlött vissza belőle a felesleg. Eszti utánakapott a fülének, de már késő volt. Berci kihúzta a kulcsot és most már kitten tartották a vedret, szemben egymással. — Engedd el, Eszti, máj beviszem. A leány, ahogy igy közvetlen közelről nézett szembe a legénnyel, valami kellemes bó- dulást érzett. Áttetsző orriempái kitágultak szakgatott lehelletétől. Erősen markolta a veder fülét, de érezte, hogy a legény felfaló tekintete alatt elolvad jeges tartózkodása és ö s husvét reggeli napfényben boldog semmivé lesz a legény karjai között. A küzdelem kevés ideig tartott. Az Eszti így fiatalít és szépít a t fiorail-créme Coralí-puder Corall-szappan !■ alerakat r, £. S. R. részére: ' Vörös Rák győgytár, Brafislava. J