Prágai Magyar Hirlap, 1927. március (6. évfolyam, 49-75 / 1383-1409. szám)

1927-03-08 / 55. (1389.) szám

1927 március 8, kedd. Olaszország os Anglia király­ságod csinálnak Albániából Belyrád. március 7. A zágrábi. Novosti jelen­tőse szerint Angira és Olaszország meg*győzték abban, hogy Ahmed Zo-gut, Albánia köztársasági elnökét, junius 27-én Albánia királyává prokta- málják és megkeronáztaiják. 9Tapró!-napra HODZSA miniszter iskolaügyi expozéjában a középiskolák leépítéséről beszélt, amely azért vált szükségessé, mert az inlel.igenein mihálunk túltengőben van. Hodzsa expozéjával egyidöben tartotta meg Klebelsberg Kuné gróf magyar kul­tuszminiszter is nagyszabású iskolaügyi expozé­ját, amelyben egészen ellentétes hangok hallat­szottak az itelligencia lultengésénrk kérdésénél. Klebelsberg gróf az egyetemek kérdéséről szólva kijelentétte, hogy nem tart attól, hogy a négy egyelem túlterhelné tanult emberekkel az orszá­got. A kultuszminiszter a nagy Széchenyinek alapelvét vallja programjának: az országnak mi­nél több kiművelt emberfőre van szüksége. Így értelmezik a. műveltség és képzettség problémáiéi az élszegényedett Magyarországon, amely erején felül áldoz kultúrharcokra és igy értelmezik mi- nálunk, ahol most a gazdasági leépítés mellett rendszere sitik a kulturális leépítést is. Hodzsa miniszter aggódik az intelligencia túltermelésétől és ezért, akarja a- középiskolák számát csökken­teni. A kérdést azonban nem itt kell megfogni, hi­szen a legkisebb nyugati álamok példái mutat­ják,'hogy a középiskolák fejlesztése nem jár a szellemi proletár iáim kitermelésével. Csak he­lyes irányban kell az ifjúságot az é'efre előkészí­teni és rá kell nevelni arra, hogy a középiskolai végzettség nem. csupán arra való. hogy lafeiner- pályákra tereljen. Milyen örvendetes dolog lenne, ha iparosaink, kereskedőink mind középiskolai végzettséggel rendelkeznének, mennyire elősegí­tené ez a termelés minőségét, értékét. Dániában és Norvégiában ez már bensyélődött~"a' társada­lomba, tehát, miválunk is benevclhető. A norvég paraszt és Hajós is-középiskolát végez és szabad idejében Ibsen müveit olvassa. Nálunk még ku­riózum számba mégy, ha érettségizett ember a kaptafa mellé ül, vagy húst árul ki reggelenként, a háziasszonyoknak, külföldön ez szembe se ötlik és a műveltség, végzettség a legjobb ajánlólevél az iparosok és kereskedők számára. Nem az isko­lákat kell leépíteni, hanem az ifjúságot az élet követelményeinek irányában megnevelni. & A MAGYAR KULTUSZMINISZTER program­ja a kultúra minden kérdésére kiterjed és olyan nagyszabású .koncepciókat vet fel, hogy a magyar közvélemény egységesen « program mögé állott, a jobboldali,, középuton haladó és baloldali lapok mind a legnagyobb elismeréssel adóznak ennek a kulturmunkának, amely valóban a nemzet egye­temes műveltségének előmozdítását szolgálja ak­kor, midőn a tanyai iskolák létesítésétől a kül­földi kollégiumok felállításáig a kultúráiét hatal­mas területét teljesen magába öleli. Milyen fel­emelő gondolat, hogy a meglépett, szétzilált ma­gyar társadalmat a kultúra jegyében lehetett a legnemesebb egységben összefogni! A tanyai iskolák meg akarják szüntetni azt a szomorú ál­lapotot, hogy egy millió a magyar analfabéták száma, a külföldi kollégiumok pedig a magyar gondolatot fogják reprezentálni a világ előtt. A magyar tudás, művészet, külföldön dolgozó repre­zentánsai és az ott működő fiatal pionírok a ma­gyar művelődésnek és e révén a magyar névnek hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben szereznek közbecsiilést, mint amit a tiszta politika eszkö­zeivel tenni lehet. A külföldi magyar kollégiumok, melyek hivatottak vezetése alatt gyűjtik össze a fiatal kutatók, művészek kolóniáját, beviszik a magyar ügy és a magyar eszme tudatát az illető nemzetek közvéleményébe. Ezért nem olvashat­juk megha'ódottság nélkül Klebelsberg miniszter alábbi szavait: „Tudatában vagyok annak, hogy elszegényedett országnak vagyok a minisztere és hogy a külföldi ösztöndíjügyünk fen tartása igen komoly anyagi áldozatokat igényel. Mégis felelős­ségem mellett állítom, hogy alig van pengő, ame­lyet előnyösebben használnánk fel, mint azokat a pengőket, amelyeket jól megválasztott külföldi ösztöndíjasainknak adunk". # DEUTSCH osztrák szociáldemokrata képviselő hadügyminiszter volt abban az időben, amikor a. bécsi Arsenálban megkezdték a fegyverek gyártá­sát a szocialista párthadsereg számára. A botrány, amely Becsben kipattant, úgy látszik, napról- napra újabb meglepetéssel szolgál. Deutsch elv­társ eddig mint rendületlen pacifista szerepelt, aki hűséges hive és oltliatatlan rajongója volt az európai békének és a népek testvérülésének és aki ebbeni minőségében hosszú hónapokon, sőt éveken keresztül a legélesebben támadta Magyar- országot a titkos fegirverkezésnek, a leszerelés megtagadásának és a béke felforgatásának vád­jaival. Ugyanakkor, midőn az ArbeilerZeitung hasábokon át vádolta Magyorországot ezekkel a perfid rágalmakkal, Deutsch elvtárs parancséra éjjel-nappal zugiak a bécsi Ácsénál gépszörnyete­gei, hogy előállíthassák a legmodernebb fegyve rek ezreit a pacifista elvtárs legsajálabb érdekei­nek szolgálatára. A Deutsch—Bauer—Renner triumvirátus éveken át egyebet sem csinált, mint Magyarország ellen lázdott és Magyarországot rágalmazta meg a külföldön fegyverkezéssel és békebontással. Most rájuk vakít kegyetlen fény­sugarával az igazság és a rágazmazók pőrére-vet­keztetve meztelenül állanak a világ ilélőszéké elölt. Az fid pacifisták leleplezték önmagukat, nagy elégtétele ez a lefegyverzell Magyarországnak. ?~™99 Száztízezer angol katona Shanghaiiianí A várost az északiak harc nélkül JtiíirLSk 7 - A kánoniak előnyomulása London, március 7. Shanghai nacionalista köreiben az a hír terjedt el. hogy Csang- csungc&ang tábornok, az északi hadsereg főparancsnoka és Csankaiszck, a kantom hadse­reg vezetője megegyeztek abban, hogy az északiak nem gördítenek akadályt Shanghai kantonj megszállása elé. Ha ez a hir igaz, akkor a déliek a közeli napokban kardcsapás nőikül elfoglalják a nagy kikötőiőyárost. A je'öntést az teszi valószínűvé, hogy a kantornak az elmúlt napokban fontos győzelmeket arattak Nanking alatt s csaknem a Nanking — shanghaii vasútvonalig nyomultak elő. Az angolok örökre Shanghaiban akarnak maradni I^Éjfe .... Pár ja, március 7. Az állandó utánpótlási Shanghai, március 7. Az United Press! következtében a Shanghaiban állomásozó jelentése szerint a fronton még mindig csend, angol csapatok száma vasárnap 110.000-re uralkodik. Az északiak lázasan építik lövész-1 emelkedett- Ez a rendkívüli erő Pokingben árkaikat, r.iig a kanton lak az éjszaka folya-! és Shanghaiban nagy nyugtalanságot kelt.1 mán ismét előrenyomultak s már csak kilenc | Politikai körök elsősorban arra kiváncsiak,! kilométerre állnak Szacsautól. A város bévé-! hogy Anglia mit szándékszik kezdeni ezzel j telit ma okvetlenül megkísérlik. Beavatott j az európai mértékkel mérve is jelentős had- források szerint Csangcsungcsang a szunkian- screggel. A nyugtalanság annál is érthetőbb, gi vonalat csaknem teljesen kiürítette s egész • mert a jelek szerint az angolok igen hosszú tüzérségét a Nanking—shanghaii vasútvonal, időre rendezkednek be Shanghaiban és lakd- í védelmére összpontosította. A jelek szerint sajkat például két évre bérelték. Shanghai- j az eljövendő ütközet az egész hadjárat legna- ban az angol csaoatgyüjtés uj angol ellenes gvobb csatája lesz s valószínűleg nemcsak mozgalmat okozott, aminek következménye-1 Shanghai. hanem az egész kínai birodalom képpon a városban máris komolv sztrjkhi- j sorsát eldönti. Shanghaiban a kantom agitá- rek keringenek. * torok működése egyre nő. R©fh pesti tanár fogalmazta Szánté ék lázit© röpiratait Roth még ma is a szociáldemokrata pSrt ta«Ja — Végi pártja uj elnököt választóit — A párt továbbra is pénzt kap a szovjettől! Budapest, március 7. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) A kommu­nista puccs ügyében, amint azt jelentettük, a rendőrség már befejezte a nyomozást s né­hány napon keresztül a kihallgatásokat esz­közölte. E kihallgatások alapján azonban, ugylátszik, újabb nyomozás vált szükségessé, kő-utcai, részben pedig a pestvidéki törvény­szék fogházába szállították. A rendőrségen maradt harmincöt őrizet­be vet1 élelmezéséről, akik között a két ve­zér, Szántó és Vági is szerepel még, a párt gondoskodik s a letartóztatottak-— mióta az éhségsztrájkot befejezték — olyan étvággyal MassrySc elnöá ssilietésnagsia Prága, március 7. Masaryk, köztársasági elnök 77. Születésnapját a köztársaság minden városában hivatalosan megünnepelték- Prágá­ban vasárnap délután ezrével keresték föl az emberek a várat, ahol a kdett iveken névalá­írással fejezhették ki Szerencsekivánataikab A vár első udvarában katonai zenekar hang- versenyzett. A mai napon pedig reggel 50 áeyulövéssel . üdvözölték az ősz elnököt. A többi városokban ugyancsak megünnepelték az elnök születésnapját, az iskolákban félórás Szünet volt, mely idő alatt a tandók Masaryk életrajzát ismertették. A köztársasági elnök szerdám hagyja el Prágát és csütörtökön, vagy pénteken érkezik Genibe, ahol hivatalos látogatást, tesz a népszövetség házában. Ez lesz az első alkalom,- hogy egy államfő a népszövetségi tanács ülése alatt megjelenik a népszövetségnél. A köztársasági elnök való­színűleg már csak az elnökválasztások uláo érkezik vissza Csehszlovák iába. Katonai matiné és sporttisztelgés Prága, március 7. Az elnök születése nap­jának tiszteletére a katonai hatóságok a Lu­cerna nagytermében matinét rendeztek, ame­lyen Prága katonai és polgári előkelőségei je­amelvnek eredményeképpen tegnap őrizetbe vették Roth István fővá­rosi kereskedelmi iskolai tanárt, aki a röpcédulákat és egyéb lázitó iratok szö­vegét fogalmazta és ezért honoráriumot kapott Végiektől. Kü- 1 önleges feladata is volt, még pedig az, hogy a szocáldemokrata párt tagja lévén, meg kel­lett maradnia a párt, kebelében, hogy ott bomlasztó munkát végezzen. Ma délelőtt a letartóztatott, kommunisták közül ötvenöt előtt kihirdették az előzetes letartóztatásról szóló végzést állami és tár­sadalmi rend felforgatására irányuló bűncse­lekmény. valamint összeesküvés és lázifásra való felbujtás miatt s ezeket részben a Mar­s olvan nagy mennyiségben fogyasztják^ a válogatott jó ételeket, hogy majdnem kevés­nek bizonyul a párt egyik tagja által nap-nap mellett behozott sok jó ennivaló. A rendőr­ségnek alapos a gvanuia, hogy Vágiék még mindig nagy pénzösszegeket kapnak eddig ismeretlen utön külföldi elvtársaíktól. mert különben nem tudnának olyan kiváló élelmezésről gondoskodni. . Á Vági-féle magyarországi szociális mun­káspárt vezéreinek letartóztatása után is to­vább folytatja működését s tegnap Vági Ist­ván helyébe ui elnököt választott Klein Im­re személyében. A kormány már döntött a vasutasok ügyében Harcias népgyüiések országszerte — A szociáldemokraták sztrájkba szeretnék sodorni a vasutas és postás szervezeteket Prága, március 7. A vasutasok körében nagy agitációt fejtenek ki a szocialisták. A vasutasokat sztrájkmozgalomra próbálják elő­készíteni, hogy ezzel a kormányt kellemetlen- helyzetbe juttassák. A szociáldemokrata Prá- vo Lidu az utolsó pillanatban figyelmezteti a kormányt a súlyos következményekre. A vas­utasok el vannak készülve arra, hogy a leg­szigorúbb fegyelem mellett végre fogják haj­tani szervezeteik utasításait. A cseh iparos­párti Reforma, amely Najman vasutügyi mi­niszter szócsöve, azt Írja, hogy a vasutasok szolgálati szabászatát kormányrendeleti utón fogják kiadni és ezzel a kérdéssel a minisztertanács még csak nem is foglalkozott. Az illetékes törvény 210. §-a előírja, hogy a vasutasok szolgálati szabályzatát először az illetékes minisztériumoknak kell megtárgyal- niok. Ez tehát annyit jelent, hogy a vasut­ügyi minisztérium meghátrált. Tüntető gyűlés Anssigban Aussigből jelentik: Vasárnap nagy tünte­tő népgyülést tartottak a vasutasok, körülbelül 3000 résztvevővel. „A népgyülés élesen állást, foglalt a vasut­ügyi minisztérium ellen. A hangulat nagyon harcias. Az aussigi vasuta­sok a szakszervezetek által indított akciókat támogatni fogják­Kassáról jelentik: A kassai vasiltigazgató- ság körletéhez tartozó vasúti szakszervezetek a Schalkház nagytermében népgyülést tartottak, amelyen tiltakoztak a Szolgálati szabályzat kiada­tásának késedelme miatt és a kormány azon terve ellene amely a vasutas alkal­mazottak rezsikedvezményeit megkurtitja. A - gyűlésen Gretzl dr. elnökölt A gyűlés fő­szónoka Wünsch Ottokár, a Zeleznicy Listy szerkesztője volt, aki az egész harc előzmé­nyeit ismertette és felhívta a vasutasokat, hogv nemzetiségre és politikai pártállásra való tekintet nélkül egységesen lépjenek fel. A döntés március 9-én lesz. Zsiák, a szlovák vasutasszövetség, Schaffer az Urio nevében bejelentették szervezeteik szolidaritását a mozgalommal. Érdekes, hogy a kassai nép- gyűlésen határozati javaslatot nem hoztak, az­zal indokolva, hogy a kormány és főleg a vas­utügyi minisztérium a vasutasok elégedetlen­ségéről már amugyis kellően informálva van. A minisztertanács már döntött? A Prazsky Vecernik értesülése szerint a minisztertanács már szombaton foglal­kozott a vasutasok szolgálati szabályza­tával. A szabályzatot kormányrendelet formájában fogják kiadni. Egyes lapok sokat foglalkoznak azzal a kér­déssel is, hogy a kormány a szolgálati sza­bályzat kiadása előtt kérje ki a szakemberek véleményét A kormány azonban ezt a nézetet eluta­sította. A Prazsky Vecernik ezzel kapcsolatosan azt írja, hogy a kormány semmi sérelmet nem szenvedett volna a tekintélyén, ha a szakkö­rök véleményét is meghallgatta volna. Az idők folyamán ez mégis meg fog történni, de en­nek előfeltétele a szakszervezetek jellegének megváltoztatása. Ma ugyanis a szakszerve­zetek politikai pártok alosztályai s a pártok azokat agitációs célokra használják föl. — A statisztikai hivatal főigazyrtója meghalt. Mrtousek Ferenc, az állami statisztikai hivatal fő­igazgatója, ma éjszaka a Prága-podoli szanatórium­ban meghalt. leniek meg. Nagy érdeklődéit keltett a Pozsony—Brünn—Prága hódoló staféta beérkezése. A Cseh Atlétikai Szövetség 410 kilométeres távon futtatta le ezt az érdekes futást. A sta­féta első tagja vasárnap délelőtt 11 órakor in­dult el Pozsonyból, a városházától. Az első fu­tó Kucsera, a SK Bratislava atlétája volt, A pozsonyi atléták Sasvárig futottak, ahol a morva atléták váltatták fel őket. Ma délelőtt fél tizenkét órakor érkezett be a vár udvará­ba az utolsó futó Kralik (Slavia) személyében, akit Masaryk elnök a négy országrész atlétái­nak képviselőivel együtt kihallgatáson foga­dott. Az ehlöknél Morvaországot Vohralik Vince, Szlovenszkót Tichy és Ruszinszkót Hrabán képviselték. A fogadásnál jelen vol­tak az Atlétikai Szövetség vezetői is. Seipel és Seitz megegyeztek az arzenáli fegyverkutatások kérdésében Becs, március 7. Az arzenál tegyverleleteivei kapcsolatiban komoly konfliktus támadt. Seipel kancellár és Seitz polgármester kozott. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a szociáldemokrata munkásság már általános sztrájkkal fenyegetőd- zötíy ha a katonaság és a rendőrség nem szüntetik, be az arzenál provokatív átkutatását- A Morgen jelentése szerint Seitz és Seipel ma egy óra hcsz- szat tárgyaltak a helyzetről. A polgármester rá­mutatott a nép körében támadt izgatottságra s til­takozott az arzenál átkutatása. ellen. A 'bácsi nép komoly' következmények nélkül aligha viselheti el a katonaság túlzó intézkedés ed t:A kancellár mél­tányolta a polgármester ' érvelését és kijelentette, hogy egyáltalában nem szándéka a népet nyugt a- lanitaui és az arzenálban nem engedélyez több kutatást. Oroszország népe retteg a háborútól Moszkva, március 7. A moszkvai szovjet vá­lasztási küszöbön állnak és a város ma már tel­jesen a választások jegyében áll. Őráról-órára vál­takoznak a gyűlések és a választási helyiségek ellőtt állandóan zenekar játszik, mag" az utcákon, tüntető tömegek vonulnak végig. A tanáéöpalo’.á épületéből jóformán permanensen szónoklatok hangzanak. Kalirnn a moszkvai pénznyomda erké­lyéről fontos külpolitikai beszédet mondott, mely­ben az angol jegyzékkel is foglalkozott. Szerinte közvetlen háborús veszedelemről szó sem lehet s az angol kampány csak Európa közvéleményének Oroszország elleni mozgósí­tására irányul. A szovjetet semmíesetre sem fenyegeti háború. Egészen nevetséges, hogy Szovjet Oroszországot a kínai forradalom szitásával Vádolják. — Katin in beszféd ’ből. mint egyáltalán mindén orosz pártve­zér beszédétől, az tűnik ki, hogy'a moszkvai, ve­zetők igyekeznek megnyugtatni a népet, amelyben szinte pánikszerű félelmet okozott a vártra tő há­ború híre. Az orosz -politikusok az utóbbi héten állandóan megnyugtató' nyilatkozatokat adnak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents