Prágai Magyar Hirlap, 1927. február (6. évfolyam, 25-48 / 1359-1382. szám)
1927-02-06 / 30. (1364.) szám
MAGY3ű*\4sÁRNAP > ♦ APRAGAIMAgYARJiIRLAPIRODALMIMELLEKLETE ♦ < „flz irodalom bukása44 Komló* Aladár, az ismert kritikai iró és költő cikket irt „Az irodalom bukásáról" a porunk" c. kolozsvári szemle egyik őszi számába. Az embert meghökkenti a szenzációs cim és kíváncsian fog a fejtegetés olvasásához. 1. No, nincs semmi nagyobb baj. Tényleg csak a szenzáció esete forog fenn. A jeles képességű és világos szemű iró alapjában helyesen érezte meg, hogy napjainkban bajok vannak az u-odalom körül. De hogy tényleg mi a baj, azt — szerintünk — nem látta meg világosan s így nem is fogalmazhatta meg szerencsésen. Mindenesetre jótékony lármát csapott a kérdés körül a cikkével, melynek Erdélyben, értesülésünk szerint, élénk visszhangja támadt: felhívta a figyelmet egy kevéssé méltányolt problémára. Most azután már tényleg nem szabad, megnyugodnunk addig, mig tökéletesen ki nem tapogattuk, hol fészkel hát a kór, amely szellemi életürkön rág. 2. Komlós gondolatmenete' — nagyjából — a következő: „Azzal a hittel jöttünk, hogy az irodalom fontos dolog, — ma látnunk kell, hegy mindenki megveti". A XX. század embere ugyanis nem szereti a gondolkodást, a szellemet é* a problémákat, hanem az — Életet. Nem szeretheti tehát az irodalmat sem,, a „szellem exponált fináléját". Ez a magatartás a korszellem irracionalizmusából ered, mely a XX. század szellemi életét a racionalista XIX. századdal szemben jellemzi és amely megveti a megismerést. Az irodalom, hogy magát mértéé és szanálja, természetesen alkalmazkodni próbált a kor megváltozott igényeihez, kétféle módon tette ezt: vagy innen maradt a megismerésen, vagy túlhaladta a megismerést. Az első esetben megszületett egy kaotikus, homályos — mint Komlós nevezi — „éjszakás irodalom" amely „az irracionális élet borzongásait akarja felébreszteni az által, hogy elvisz a megismerhetetlenségig". Ez a törekvés a szürrealizmusban futott zsákutcába, illetve bukott el. Az aktivista művészet viszont a megismerésen haladt túl. Fömozgatója ennek a művészetnek a hit. Hit a külső világ megváltoztatásának lehetőségében (politikai költészet) és hit a belső ember újjászületésének lehetőségében (vallásos költészet). Azonban: hol vannak ma ezek a hitek és hol vannak hívők? — kérdi az iró. S a hittel együtt elbukott maga az aktivista irodalom is. ,vAz irodalom tehát sem a kaotizmus, sem az aktivizmus segítségével nem tudta szanálni magát"’. Mi lesz tehát a megoldás? „Amint az irodalom mai válságát a szellem bukása idézte elő, úgy a szellem rehabi- litása fogja végét vetni is." Az Élet és goudo- lat közti mai ellentétnek kell megszűnnie. A megváltást csak egy uj filozófia hozhatja meg, ámely megmutatja, hogy az Élet nincs hijján az értelemnek ... 3. Tehát megbukott az irodalom? Nem, nem bukott meg. Legalább is a Komlós fejtegetései alapján nincs semmi okunk arra, hogy az irodalom bukását állapítsuk meg. Ha valakinek meggvőzö érvei is varrnak, ám álljon elő velük! Mi bukott hát meg? A dada'zmus és szürrealizmus. No, hála Istennek. De ezek vájjon irodalom voltak? Nem. De mintha az aktivista irodalom körül is bajok volnának? Ám tegyük fel, hogy az aktivista irodalom is megbukott, jelentené-e ez még általában az irodalom bukását? Nem. A Komlós fejtegetéseinek tulajdonképpen csak annyi igazsáuk van, hogy minden kornak más és más irodalomra van szüksége » minden kor emberiségére nézve megbukott, illetve túlhaladt állásponttá lett a letűnt korok irodalma. Az irodalom egyetemes bukását vészki resztelni amatt, mert ma esetleg tényleg nem kell az aktivista irodalom, vagy az expresszionista vers: az élénk személyes érdekeltség túlzása lehet csak. Tudtunkkal az emberek tényleg szeretik és olvassák a könyvet ma is. Hogy milyeneket? az más kérdés. A minden-ember tornya lakhatatlan! Ab emberségünk Bábel-tcmya épüL hogy minden ember egyszer benne lakjon, évezrek óta épül — s lakhatatlan: a kövek és a téglák veszekednek, a malter küléu-élcfcet igénye!... Egf Isten jött egyszer hogy segítsen: az emberek meglátták és megölték, a vérét adta malter-keveréknek, de a kövek s a téglák veszekednek, a föld gyomrában forradalmi tűz. sötét erők robbannak, reng a föld: a nagy falak csak ingnak és repednek s a minden-ember tornya lakhatatlan, mig zúg az ősi fagyos fergeteg,.. Pár részlet-élet nő a repedésre: festői fecskefészkek szinesülnek, a szerelem, család, barátság pár tanyája A csók ragaszt, két élet összeforr, két ember csudaszépet álmodik, a csók ragaszt, de csak pár pillanatra. _- 5 a fergetegbe hull a fecskefészek ,.. Az anyaság ragaszt és rozmaringos szagot kap még a sár is a szivétől, a szeretet-pibék közt jó meleg van. de a család nő, szétfeszül a fészek s viharba hullnak az emberfiákét... A barátság ragaszt, a. fecskefészkek virágosak és jó elbújni bennük, de más fészkekre kilövöldözünk nyilaikkal, gőggel, gúnnyal és epével — s a fészkek hullnak, fajok, népek bulinak a fagyosan röhögő fergetegbe ... Embernek lenni bús tragédia! Ha minden ember finomítva szűrné vérét vallása tiszta szent szűrőin s iszaptalan keverné a falakba s nem veszekedne szikla, tégla, malter. — embernek lenni mégis szomorú: a íWd gyomrában forradalmi tűz, sötét erők robbannak, reng a föld » a minden-ember tornya lakhatatlan!! Mécs László. Hegyek a láthatáron Irta: Komáromi János. Már heteik óta készülődhettek, amennyire akkori értelemmel föl tudtam ’ fogni. Nem .kisebb dologról volt szó, minthogy meglátogassuk anyai nagyapámat E körül a vállalkozás körül folytak az emésztő viták. Mert a hatodik vagy hetedik faluról volt szó, ahol lakodalmat is tűztek ki egy bízó-' nvos napra. Azon a napon pedig okvetlenül ott kellett lennie az édesanyámnak, mert nyoszolvőasszonv lett volna a lakodalmon. A viták egészen elmérgesedtek fokonként. A vén Pikor Andrásnak tudniillik, aki állandó fuvarosunk volt addig, lesántult az egyik macskalova és igy bármennyire kedve lett volna is régi barátaival eliszogatná a lakodalomban. semmi szin alatt sem vállalkozhatott a nacv útra. Más fuvaros pedig nem akadt Ennélfogva bejelentette az édesapám, hogy ö pedig nem lön, mert ur nem jár gyalog. (Pedig akkor is állás nélkül lézengett a világban.) Édesanyám, a húga és annak férje, névszerint Szopkó Mihály eleget kapaei- táltá'k. hotrv vágjunk neki gyalogszerrel, mi az két ilyen katonaviselt embernek, de az apám egyetlen kézmozdulattal elintézte az egész problémát: — Nem tehetem. Katón a koromba' is ur voltam mindig. Tudniillik mint főhajt-tüzér az egyik ámmslovon ült minden alkalommal. Sokáig, igen sokáig elhúzódtak ezek a vitáik, legalább is nekem úgy tetszett akkor. Apró legény voltam még: a hatodik esztendőmben ha járhattam azon a tavaszutón. Mivel az apám végleg megkötötte magát. nem maradt egyéb választás, minthogy nélküle indulunk el. De hogyan? Ez volt a nevezetes kérdés. Mert magunkkal kellett volna vinni az alig harm adféle sztendős öcsémet is. A megoldási módozatokon tanakodtak, amikor egyet rántott a vállán Szopkó Mihály: — Máj' viszem én a hátamon? Ez látszott a. legegyszerűbb megoldásnak. Ámde a következő pillanatban aggodalmai támadtak az édesanyámnak. Mert magával tehetetlen legényke volt még a Jó^ka- öcsém s előre lehetett látni, hogy gyenge karjaival nem tudja az egész utón átölelve tartatni a nyakát Szopkó Mihálynak. De nagvnéném ura. Szopkó Mihály ezúttal is feltalálta masát— Hát bele kell tenni egy kosárba! Abból oszt1 nem fog kiesni! ügy la lett. A nacv nap reggelén Jóskát elhelyezték abban a kosárban, amelyben máskor libát szokott vinni édesanyám az újhelyi hetivásárra. Jóskának tetszett az uj állapot mert ujjongva tapsolt A kosarat aztán felkötötték a Szopkó Mihály vállára, aki búcsúzóul kezet fogott az apámmal s akkor odaszólt a két asszonynak: — Mehetünk! Édesanyám még eey-két háziteendöre hívta fel az apám figyelmét Nagyúéném kő- zenfogott; és akkor nekivágtunk nésrven a falufeletti dombnak. Jóska öcsém a Szopkó Mihálv hátán, a kosárban. Mint egy lúd, \ És hogy meddig mentünk attólfogva? ' Az Isten tudná csak. Ma már álomszerű foszlányokban tudok visszagondolni mindössze az erdőkre, lapos dombokra, országutakra. emberekre és tájakra. Mert sok- mindenkivel találkzotunk s Szopkó Mihálynak úgyszólván minden szembejövő fuvaros és gyalogutas ismerőse volt. Olyankor örömmel kiáltott egyet: — Jónapot, sógor! De akadt olyan is, akit komának szólított. Ilyenkor a sógor vagy koma is megállt néháuv pillanatra, kezet adtak egymásnak s rövid szóval érdeklődtek egymás egészségi állapota iránt megállapítván végül, hogy csak a grófoknak van ió dolguk, mert kubn- ■-'ziva.Tt szívnak, a szegény ember ellenben kutya- Aztán elváltak: a sógor vaw koma ment a maga utján, mi pedig igyekeztünk a v. ehetetlen messzeség irányába. Mert, mesz- sze-messze volt minden tőlünk. S minden messzeségen túl hegyek kék vonulata látszott, de el-elveszőn, mint a sóhajtás. Egv- szer valami falu hosszában mendegé'tünk, libák jöttek szembe, roppant nagv libák. Félve lapultam a nagynéném szoknyája mögé. aki az édesanyámmal beszélgetett sok mindenről a váláson. És csak nem akart fogyni a messzeség! Édesanyám többször is hozzám fordult s olyankor mintha aggodalmat láttam volna a szemében: — Bírod még. fiacskám? — Igenis, édesanyám. Legfesztelenebbü! Szopkó Mihály viselkedett, ami természetes env katonaviselt embernél. ügy vitte a kosarat, mintha a hátán se lett volna. Jósika mélyen aludt a kopárban. mert fejére sütött a nap. Szopkó Mihály egv darabig odafigyelt édesanyámra meg a húgára, aztán evy fordulattal igy vágta végét a tercierének: — Nem tudtok ti semmit, csak világaitok! Mivel ők ketten Krisztus kínszenvedésein elmélkedtek, váratlanul csak beleavatkozott a vitába Szopkó Mihálv is és leintette az asszonyokat, hogy' hallgassanak. Ö (Szopkó Mihály) mindent jobban tudott s még a bibliát is helyreigazította. Szopkó Mihály ugyanis egyidőben. mialatt állást keresett mindenfelé, elvetődött Ungvárra is és az ottani Kálvárián, egv márványkőben látta a Krisztus lábnyomát abból az időből, mikor a kereszt alatt görnvedezett szegény. Bizonyos ennélfogva, hogy Ungváron feszítették meg a zsidók. Hogy a zsidókra térült volna a sző, Szopkó Mihály annyit jegyzett mesr— Azok is kihúzzák egyszer a lutrit, Nem szeretnék a bőrükben lenni. Erre a kijelentésre jól emlékszem ma is. Ám e nevezetes ut egyéb részletei ma már csak ugv jönnek elém, mint egy régi- régi álom. Dél is elmúlhatott és mi még egyre mentünk. Falukon haladtunk át, Szopkó Mihálv egv helyen a korcsmába is betért és noha nem sokkal előbb komolyan neheztelt még a zsidókra, ezúttal mái’ tegeződött a korcsm árossal. Erdőket láttunk homályosan a távolból máskor valami énekes-zarándok jött velünk szembe s Szopkó Mihály felvilágosította a két asszonyt, hogv föl kellene kötni minden zarándokot. Mert Kievbol ion- i nek s a muszka cár kéme valamennyi. Szűr* ! ke füzesek néztek félénk a távolból s Szopkó Mihály hozzáfűzte, hogy az ott az Ondava vize, amelyben egvszeT olyan harcsát látott, mini egv tehén. Karcsú tornyok villogtak a vakító fényben s tul-tul mindezeken kék hegyek álltak. De olyan messze, hogv lehetett az talán a világ vége! Szopkó Mihálv felhozta. csak uay mellesleg, hogy ott találkoztak valamikor a nagy medvével. Egyszer, hogy fát irtottak volna a Vthórlát-Gutinban, Kétségtelen, hogy napjaink emberisége fáradt, kimerült és csalódott. Az emberiség ma egy nagy lelki pihenőt, tart: a háború és forradalmait fáradalmait, sebeit és szent áltatásait heveri. Ehhez képest nyilatkozik meg irodalmi igénye és érdeklődése is. Milyen irodalmat, illetve művészetet szeret? Fáradt és megcsalódott léleknek valót: a látványosat és idegi z- gatót, erotikát és könnyű románticizmust. Jól mondja Komlós —- bár önmaga ellen — hogy a mai embernek mozi és revü kelL És az egyéb művészetekből a zene és kép. Vagyis minden, ami elsősorban az érzékekre hat s nem hívja ki,az intuíció élénkébb megismerési működését Mert éppen ez az, ami a mai emberre jellemző, hogy egyáltalán irtózik az intuitív megismeréstől, fázik az irracionalizmus lerendezéseitől, problémáitól, nem akar reveiáciökat, csak szórakozást keres a művészetekben. Egy szóval éppen a hitet adó intuitív megismerése, az irracionalizmusa vakációzik ma leginkább. A ma szelleme egyáltalán nem irracionális. A legközönségesebben racionalista, materiálisán racionalista. 4. Komlós tulajdonképpen egy optikai csalódás áldozata fenti cikkében. Azt hiszi, hogy a XIX. és XX. század korszelleme közötti különbség izgatja és hogy ebből az ellentétből ered az ő problémája. Nem veszi észre, hogy más ellentét az, amelyből az ő irodalmi pesz- sz'mizmusa fakad. És pedig: a háború és forradalmak korának lelke, meg a mai ember szelleme közötti különbség. Igen, a helyzet tényleg az, hogy a XX. század első két' évtizedé, mely a háború és forradalmak bukásával zárul, telítve var* rajonsággal, hittel, eleven intuícióval, életszeretettel, irracionalizmussal, amelynek meg van a maga gazdag, értékes és visszhangra talált irodalma, És azután jön a kiábrándulás és fáradtság kora, amelynek ez az irodalom nem kell, de ez a kor azután igazán nem is irracionális. Ez az optikai elnézés magyarázza meg a Komlós fejtegetéseinek kiáltó nagy belső ellentmondását E szerint ugyanis az az irodalom, amely éppen alkalmazkodott a kor irracionalizmusához, a kortársrak nem kellett volna. Ez képtelenség. Mert az már csak világos, hogy ay jrracionalista embernek éppen ez az irrarionalista irodalom kell az aktivista lendületű léleknek pedig az aktjvizmüs irodalma. Mintahogy a valóságban ez tényleg igy is volt. Igen — volt. Mert ez a kor egyelőre lezárult Nem az expressionista és aktivista irodalom bukott meg, hanem az expressios ős aktív lélek és szellem, 5. Azonban kétségtelen, hogy az a fáradtság csak átmeneti állapota az emberiség lelkének, amit bizonyos idő múlva ki fog llevérai s akkor ismét . . . Akkor? Azt ugyan egyáltalán nem jósolhatjuk meg előre, milyen lelkiség fog ebből a nyugalmi állapotból felsarjadni, de az bizonyos, hogy újra élénk és gazdag irodalomban fog kinyüatkozni. „Az irodalom sem a kaotizmus, sem az aktivizmus segítségével nem tudta szanálni magát" — mondja Komlós. De hát az irodalomnak volna szüksége erre a szanálásra? Az emberiség lelkének van erre szüksége és rém az irodalomnak, S ezt fogja meghozni a közel jövő. Malolcsy Miklós, A legjobb team árka.
