Prágai Magyar Hirlap, 1927. február (6. évfolyam, 25-48 / 1359-1382. szám)
1927-02-02 / 26. (1360.) szám
1927 február 3, csütörtök. Síapról-napra A RIPORT az újságíró legjobb csemegéje, a pár excellence újságírói munka. Az újságíró lég- föblf vágya, hogy riporttémához jusson, hogy olyan eseménynek legyen szemtanúja, amelyet azután színesen, részletesen megírhat. Sokszor de hiába áhítozik egy jó téma után. Tegnap délben az utamba szaladt egy esemény, igazi riport- téma, de én mégsem riportban írom meg, hanem ebben a rovatban dolgozom fel. Prága egyik városrészében, a Maid Stranán volt dolgom és utam a Cech-hidon át vitt. Szembe velem egy bérautó közeledett és miután az útvonal szabad volt, meglehetősen nagy sebességgel robogott. Egyszerre csak a híd másik oldaláról kerekes kis járókocsin, ezen az ujdivalu és nagyvárosban meglehetősen veszedelmes gyerekjálékeszközön egy kis fiúcska gördül át. Az autó tülköt, a gyerek nem veszi figyelembe. Ebben a pillanatban kezdődik a riport. Szembe egy villamos jön, a gyerek menthetetlen, vagy az autó, vagy a villamos alá kerül. A gyerek észreveszi a villamost és igyekszik kitérni előle, de nem látja a háta mögött leselkedő veszedelmet. A sofför tudja, hogyha utjának irányában halad, a gyereket feltétlenül neki hajtja a villamosnak. És ekkor heroikus önfeláldozás fogamzik meg benne, erélyes rándilással jobbra irányítja jármüvét a járdának. A hatalmas gép egy lámpának ront neki teljes erővel. Recsegés-ropogás, az autó elülső része összerombo- lódik, az üveg darabokra törik, a hatalmas lámpaoszlop kimozdul helyéből és ledől. A sofför a heves összeütközés következtében előrebukik és a vasoszlop egyenesen a fejére zuhan. Hatalmas sugárban szökik fel a vér, a szerencsétlen ember szája vértől tajléksik. Már összeszaladnak az emberek, ott van a rendőr is és rövid idő múlva megérkezik a mentőkocsi. A kis vásott gyerek neve bekerül a rendőr noteszébe, a soffört pedig, aki életét áldozta, hogy egy fiatal gyermekei megmentsen, felfektetik a hordágyra. Ebben a pillanatban az emberek minden összebeszélés nélkül, mintegy adott jelre megemelik a kalapjukat. Tisztelegnek a névtelen vértanú előtt, aki bizony nagy hős és igaz ember volt. & HALAVÁNY REMÉNYSUGÁR gyullad bennünk annak a hírnek olvasására, hogy minisz- terkezi bizottságot küldtek ki, amely tárgyalásokat folytatott Pozsonyban a nagyszlabosi és horkai papírgyárak ügyében és a helyszínre is ki fog utazni, hogy ott tanulmányozza a viszonyokat. Reméljük,’ hogy ez a tanulmányút kedvező eredményekkel végződik és igy a két ipartelepet, amely hetven gömöri község lakosságát tartja el, meg leket menteni a végső pusztulástól. Ezt az eredményt tisztára annak tulajdoníthatjuk, hogy Szl'ov'énszkó törvényhozói egységesen léptek fel a kormánynál és követelték, hogy a virágzó üzemeket mentse meg. Az egységes fellépésnek meg is volt a- foganatja és ha pozitívumról még nem is számolhatunk be, bizonyos, hogy a kormány minden eszközt: fel fog használni, hogy a szlovenszkói képviselők egységesen megnyilvánult akaratának eleget tegyen. Az a nagyszerű gondolat, amely egységes nevezőre akarja hozni a Szlovenszkót- érintő gazdasági kérdésekben az összes szlovenszkói törvényhozókat, már megérett és gyakorlati eredményeket is hoz. A jövő feladatai ebből világosak, a megkezdett utón kell tovább haladni és ki kell építeni Szloven- szkó gazdasági érdekvédelmének immár nélkülözhetetlen szerveit. # TEGNAP ÉJSZAKA Berlinben öngyilkosságot követelt el a katonai ellenőrző bizottság egyik olasz tagja, mert az ellenőrzés megszüntetésével állását vesztette és attól tartott, hogy nem tud majd elhelyezkedni. Ez a rövid távirati jelentés is bizonyítja, hogy milyen egészségtelenek azok az intézmények, amelyeket a békekötés ellenőrzésére és határozatainak perfektuálására létesítettek. A legyőzött országok nyakára valóságos herecsapatokat küldöttek, amelyeket idegen valutával kellett eltartani és egy-egy bizottság soffőrjének több fizetése volt, mint az illető ország miniszterének. Ez az állapot nem tarthatott időtlen időkig, de mégis voltak emberek, akiket kormányuk elvont a produktív munkától, elvont annak a lehetőségétől, hogy exiszlenciál teremtsenek odahaza és valamelyik idegen állam nyakára küldött. Természetes, hogy állandó exisz- tendál erre az alapra nem lehetett építeni, de arról már elfelejtettek gondoskodni, mi lesz az ellenőrző urakkal, ha missziójuk véget ér? A fenékig tejfel élet után haza kell térniök és elhelyezkedést kell keresniük olyan viszonyok között, amikor az elhelyezkedés szinte lehetetlen, mert mindenütt a leépítés a deviza. Nem csoda, ha tragédiák következnek be az ilyen exisztenciák életében, amelyek más államok nyomorúságából szívták tele magukat. & A PORNOGRÁFIA testet-lelfcet mételyező hatásáról sokat írtak, sokat vitatkoztak és a múlt. esztendőben a német birodalomban súlyos belpolitikai kérdés volt a pornográfia elleni küzdelem, amely a kormány benyújtotta törvényjavaslat körül keletkezett. A csehszlovák kormány mert hasonló törvényjavaslatot készít elő nálunk és meg vagyunk győződve arról, hogy itt is magasra csapnak a szenvedélyek hullámzásai a tör- vényjavaslat körül. Mi ezt a törvényt üdvösnek, hasznosnak, fontosnak tekintjük és teljes erőnkkel azok ellen fordulunk, akik a művészet szent nevében harsogják a d;sznóságok védőknél, ho- lott tulajdonképpen aljas és alantas üzleti érdekéket védelmeznek. Mert a pornográfia tisztára üzlet, amelyet éppen úgy meg kell szüntetni. mint ahogy minden egészséges társadalom legyőzni kívánja a prostitúciót. OM^GMtMACfcsR-HmnAE A budapesti parlament, amelynek gyönyörű kupolacsarnokában a múlt héten nyitották meg az uj magyar országgyűlést és amely a világ egyik legszebb és legimpozánsabb épülete, ez évben lesz huszonötesztendős. Az uj Országház alapjait 1887-ben tették le és az építést 1902-ben fejezték be. A világhírű épület Steindl Imre építész miive. Egy szlovenszkói kőmfivessegéd bűnügye a legfelsőin biréság előtt A nagy szlovenszkói munkanélküliség egyik bűnügyi epizódja — A vándorló kőműves leütötte és kirabolta utitársát — A legfelsőbb bíróság fölemelte az esküdtbiróság ítéletét A huszonötéves budapesti parlament Brünn, február 2. A legfelsőbb bíróság tegnap tárgyalta egy szlovenszkói kőmives bűnügyét. Az elitéit Tót János kőmives tavaly a tavasz első napjaiban Ipolyság közelében összetalálkozott Vörös Lajos munkanélküli kovácssegéddel s együtt folytatták ván- doruitjukat. Amikor a két munkanélküli már néhány napja együtt vándorolt. Tót azt indítványozta Vörösnek, hogy raboljanak ki egy elhagyott temetői kápolnát. Vörös azonban erre nem volt hajlandó. így a kápolnarablás elmaradt. Március 21-én a vándorok a szakálosi korcsmába tértek be, ahol egy félliter bort ittak meg. Rövidesen a korcsmából való távozás után a kovácssegéd hiányosan öltözve, téliesen', feldúlt lelkiállapotban egymagában Ipolyságra sietett s itt a oséndőrségen följelentette a kőmivest, aki őt útközben megtámadta és ‘kirabolta. A hűtlen utitárs a kovácsot a szakálosi országúton a földre teperte, hasbarugta és hátizsákját elrabolta. Ezenkívül elvette a nadrágját, ezüstóráját és cipőjét is. A csendőrség megállapította azt is, hogy a kőmives Vörösnek két fogát is kiverte. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást s megállapította, hogy Tót János azonos azzal a Tót Lajossal, aki két évvel ezelőtt a treneséni törvényszéken hasonló rablómerényletért három évi fegyházbüntetést kapott, akit büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadlábra helyeztek. Tót hosszú ideig bujdosott, mig végre júniusban letartóztatták és -esküdtbíróság elé állították. Tótot tagadása ellenére bűnösnek találták s két évi és hat hónapi fogházbüntetésre :■ • Ítélték el. A védő semmiségi panasza révén került az ügv a legfelsőbb bíróság Sabata-tanácsa elé. A bíróság elutasította a semmiségi panaszt s hivatalból megsemmisítvén a törvényszék Ítéletét, Tótot 4 évi fegyházra ítélte el. A 75 éves Rákosi Szidi többet dolgozik, mint valaha „Nekem nem volt módomban vagyont szerezni — a konjunktúra alatt*4 — Beszélgetés a legnagyobb magyar jellemsziaésznővel — A P. M. H. kiküldött munkatársától — Budapest, február 2. — Jöjjön kedvesem, jöjjön, szívesen látom, de hát kit érdekelne az, amit én mondok, amit rólam mondanak; öreg asszony vagyok én, vagy nem tudja?... Fiatalokról, szépekről szoktak újságot ilmi... — mondta a telefónon keresztül kibontakozó kedvességgel Rákosi Szidi, a legnagyobb magyar jellemszinésznő, akit megkértem, fogadja a Prágai Magyar Hírlap kiküldött munkatársát s beszéljen a szlovenszkói magyar közönség számára valamit a régi, szép, színházi világról. Rákosi Szidi otthonában S rövidesen ott csengettem a Király Színház melletti ósdi bérház első emeletének szerényen berendezett lakásán. Vájjon a mai sztárok, a fiatalok, a „nagy gázsisták" is olyan szerényen berendezett polgári lakásban fognak-e lakni 75 esztendős korukban, 57 esztendős gazdag, dicsőséges művészi múlttal a hátuk mögött? ... Az öregség harmonikus derűjével az arcán tipeg elém az ősz nagyasszony, aki Rákosi Jenőnek testvérhuga s felesége volt néhai Beöthy Zsoltnak. Kis asztal mellé vezet, leül velem szemben s kissé aggódó mosollyal kérdezi: — Fogok-e tudni valami olyat mondani, ami érdekelni fogja a szegény, elszakított magyarokat? Az ujjait összekulcsolja s ölébe ejti a kezét s úgy várja a kérdéseimet, lágyságot, anyás szeretet et sugárzó tekintettel. Egyszerű szövetkabát van rajta, hanyagul, öregesen, a fején is dísztelen gyapjusapka van, meleg és nagyanyás, amolyan igazi „Nagymama", mint amilyen legemlékezetesebb, nagy- szerepében volt. A hangja is olyan melegmuzsikáju, mint amilyennek gyerek- fül hallja, érzi mesemondó nagyanyák tündérki- rálykisasszonyos, Hófehérkéről szóló bűbájos meséit. Az anyaság melódiája, a szeretet melódiája. „...Nekem nem volt nehéz kezdenem.. — Hogyan indultam el a pályámon? ... Istenem, nekem kezdenem nem volt nehéz, csak folytatni, csak az volt nehéz. Színésznő akartam lenni, mint kisleány már tehetséget éreztem, az lettem. Nem ellenezték, hiszen bátyámnak akkor már volt kapcsolata színházzal. Ö nevelt s Rákosi Jenő jó iskola volt. 1870-ben, alighogy kikerültem az iskolából, egyenesen a Nemzeti Színházba kerültem. Zichy gróf volt az intendáns. Roppant szenvedéllyel vetettem magam a pályámra, az volt az érzésem, erre születtem, ebben kell kiélnem magam. S mindjárt az első szerepemben, a Tücsökben, nagy sikerem volt. A négyesztendös házasság — Két évig tartott, színpadi működésemnek ez a periódusa. Lelkes munka, a mesterségnek, a művészetnek olyan szenvedélyével, hogy azt hittem, a színpadról soha nem fogok tudni semmiért sem lemondani... S akkor jö'.t a házasságom, amely nem volt boldog. Beöthy Zsolt felesége lettem. Lemondtam a színpadról, nagy iusák utóm. Be nagyon megbünhödtem. Négy esztendős házasság után elváltam, visszatértem a színpadhoz. Nyolcesztendős biinhödés — De a színházat büntetlenül nem lehet otthagyni. Keservesen megbünhödtem. Thalia bosszúálló. Négy évig voltam hiúién hozzá s nyolc esztendőre bünteteti. Mert a Nemzeti Színházhoz visszakerülni nem tudtam, a helyem már be volt töltve s nyolc esztendeig voltam szerződésben a Népszínháznál, amelynek akkor Jenő bátyám volt a direktora. Persze, ebben a zenés színházban nem tudtam kellő szerepkort kapni. A Népszínházban ekkor csakis Blahánó kellett a közönségnek s a Nemzetiben ledig akkor leit nagy Heved Mari, aki ragyogó szépségével mindenkit elhomá5 Ma a SECT PAVILLOM-ban uj, szenzációs program, Praba 9., Rybná 5. Szabad bemenet. Telefon: 20.819. Telefon: 2©«819. lyositott. S aztán n»t volt akkor Prielle Korneua, meg Márkus Emma, Csillog Teréz s mások, akiket miattam nem mellőzhetlek. Nyolc elveszett, átszenvedett esztendő után végre elfogadtam Paulay Edének, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának azt a propozicióját, hogy a fiatal szerepekről tt''# át a karakter szerepekre. S egy esztendő után, amikor Prielle Kornélia visszavonult, Felekyné pedig meghalt, elfoglaltam ezeknek szerepkörét s ebben is öregedtem meg... Bizony ma már 75 esztendős vagyok ... .........reszketve figyelem magam ...“ — De azért még ma is izgatott vagyok, valahányszor a színpadra lépek. Hogy miért vagyok csaknem hat évtizedes színpadi múlt után még mindig izgatott?... Istenem, igaz, igaz, a rutin fejlődik, de édes fiam, szomorú dolog, hogy nem csak a rutin fejlődik, hanem bizony a testi gyön- geség is és az öregedés is és hiába, mostanában mindig reszketve figyelem magam, nem veszi'- lek-e el az öregség révén valamit abból, amit a közönségem megszokott és megszeretett... „... Nemrégen összezavarodtam .. * — Eddig még nem panaszkodhatom. A Nemzeti Színház közönsége ma éppoly szívélyes és lelkes, mint akár — 50 esztendővel ezelőtt. Vagy talán még lelkesebb. Például egyik kedves szerepemben, A vén gazember valamelyik jeleneténél még valahányszor a színpadra léptem, a nyílt színen megtapsoltak. Mintha minden előadás közönsége összebeszélt volna! (így megszoktam, hogy' amidőn egyszer elmaradt ez a taps, egészen összezavarodtam. A régi művészet és az uj művészet — Hogy' összehasoníitásokat tegyek a régi és a mai színházi világ között? Jaj, ilyen nehéz feladat elé ne állítson! Istenem, hát egészen más volt a világ, más volt az élet. A regiek is a maguk módján lettek nagyok, a maiak is. De ha valami különbséget mégis mernék vonni a két kor művészete között, akkor, azt mondanám, hogy bár mind a két kor művészete a bensőséges ábrázolás szuggesztiv hatásával érle el sikereit, — a régiek a leátrális hatások megrendítő erejével, főleg színészi eszközökkel, a maiak — viszont reálisabb, természetesebb, emberibb ábrázolással. Ami 50 évvel ezelőtt ,.inodern“ volt — Nincs kizárva, hogy ma azért népszerűbb, azért áll közelebb a színművészet a közönséghez s azért vonzhat nagyobb tömegeket, mert a publikum — dicséretére legyen mondva — szereti az őszinteségei, szereli a kézzelfogható életet a színpadon is. Szabadjon talán megjegyeznem, hogy ón egyike voltam tán a lég elsőbb eknek, akik a magyar színpadon a természetes^ realisztikus színjátszást meghonosították. Ez annakidején, minden tudatosság nélkül jöt belőlem, a természetemből folyt s akkoriban feltűnő is volt, hogy azt ne mondjam „modern". Őszinte voltam s ezt az őszinteséget sokan idegenkedve figyelték te parlagiasnak látták. Sokat figyelmeztettek fiatal koromban erre, nem tudom, az ízlés változott-e, vagy pedig tán én... tény az, hogy — összetörődtünk .•.. Rákosi Szidi sziniiskolája —• Hát hogyha még akar rólam valamit írni, hát említse meg, hogy életem nagy részei, a színi- iskolában töltöttem el. Talán nem is egészen eredménytelenül, ha azt mondhatom, hogy az én tanítványaim voltak többek között Gyenge Anna, a newyorki Metropolitan Opera tagja, Pulty Lia, az ismert filmdiva, Kosáry Emmi, Honthy Hanna, Lábass Juci, Király Ernő, sőt én voltam egy nem kisebb művésznő felfedezője, mint Fedák Sári, aki pályája kezdetén 3 évig nálam is lakott... — Ma is tanítok, fáradhatatlanul, mint ahogy fáradhatatlanul játszom is. Muszáj. Élni kell. S nekem nem volt módom vagyont szerezni, — a konjunktúra alatt... Sőt még többet dolgozom, mert szini-iskolámat kibővítettem mozi-iskolával. Nagy szerepe lesz a jövő művészetében a filmnek, olyan nagy', ami különösen a drámát fogja háttérbe szorítani. „A karmester ur megérkezett...“ Az ajtó nyílt s a szobalány jelentette a mél- tóságos asszonynak, hogy a karmester ur megérkezett. Kérdőleg néztem Rákosi Szidire. ötvenbét esztendő prózai művészet után csak nem fog a nagyasszony operettben fellépni?... Szinte zavart volt a mosolya, amidőn megjegyezte: —• Ugy-e csodálkozik, hogy énekelni fogok! Én is csodálkozom. De még nem biztos. Móra Ferenc szerzői matinéján egy bűbájos szerepet játszom s abban egy bölcsődei félét kellene énekelnem. Húzódozom tőle, soha színpadon még nem énekeltem és még most sem biztos, hogy menni fog. Most fogok csak igazán drukkolni... Rákosi Szidi énekel ... És alkalmam volt végighallgatni Rákosi Szidi énekdebüjénék egyik legelső próbáját. Olyan volt ez az ének. mintha a melódia egészen beleolvadt volna ennek a tisztaeszközü művésznőnek az egyéniségébe .. . ... Mégis jó dolog újságírónak lenni, hogy' ilyen sok időre szóló melegséggel tölthetem meg lelkem... Sándor Dezső. /
