Prágai Magyar Hirlap, 1926. december (5. évfolyam, 273-296 / 1311-1334. szám)
1926-12-19 / 288. (1326.) szám
Óriáshajók toltak igazi, gyermekkori álmaim, óriáshajókkal együtt nőttem föl; emlékszem, amikor tiz éves voltam, már tudtam, hogy a legújabb csodahajó ennyi és ennyi tonnás, tudtam, hogy a világ leggyorsabb páncélosa a német Seydlüz, amely órán- kint 32 csomóval szeli a hullámokat — és ahogy nőttem az években, úgy nőitek a világversenyben a hajók is. Dreadnought dreadnoughtra épült s az semmiségnek meg ujságtápláléknak bizonyult, hogy a Titanic néhány száz utassal, egy-két milliárdossal, s valami csodálatos drágakőgyüjtemény- nyel úgy összetört az első jötl-ment jéghegyen, mint a dióhéj, az semmi: két év múlva már készen úsztak a hullámokban az Imperátor és a Vaterland, ez a két német óriáshajó, melyek nagyságát mindmáig nem sikerült legyőzni. 56.000 Ionná fejenkint! Még koronákban is szép összeg, hát még gépekben, kürtökben, kabinokban, tánctermekben, úszómedencékben, liftekben, sózott húsban, wiskyben és ragyogó nőkben! Anglia és Amerika, nem is említve a végképp lemaradt Franciaországot, pukkadoztak az irigységtől e ni- belungi amnyu germán szörny< k láttára, s egyetlen vigasza szegény Albionnak csak az volt, hogy az Óceán „kék szallagját“, a leggyorsabb Liverpoolból Newyorkba tett utért járó kitüntetési, angol hajó, a Lusitánia tartotta. Pillanatnyilag. Mert a németek erre .is készültek. Addig készüllek, készüllek, míg világháború lelt belőle. Amikor Hz éves voltam, húszezer tonnás volt a „legnagyobbtizenhárom éves koromban negyvenezer volt a misztikus szám. Egy évvel később az a bizonyos két ötvenhatezres, s egy évre rá — más irányokba terelődött az érdeklődésem. A kereskedelmi hajókról és a kék szallagról ‘a hadihajókra, mondjuk az Tmdenre, a hadihajóktól a tengeri ütközetekre, mondjuk Falklandra, a tengeri ütközetekről, melyeknek (ugye ma szégyenlenem kell) úgy tudtam örülni gyermeki eszemmel, mert oly szép szabályosan játszódlak le ( s pont úgy játszódlak le — ó paradoxon! — a valóságban is, ahogy legvéresebb és legszadisztikusabb gyermeki fantázia-, tobzódásomban elképzeltem), szóval e tengeri ütközetekről szárazföldi ütközetekre, melyek mái* itt játszódlak le a szemem elől s melyek iziben megváltoztatták nézeteim egyébféle csapongónál. Nos, tudják, ez Így tartott négy évig, s azután ismét négy jött, mely hasonlóan rossz volt. Négy évig ocsudoziunk úgy általában, s most végre elérkezett az az idő, melyben másfelé terelődött érdeklődésünk há.l‘ Istennek ugy-ugy visszatérhet a hajdani kedvtelésekhez, például a tonázsrekor- dozáshoz. Talán éveink számámk emelkedése megint egyenes arányban fog állni a hajdani gyermeki fantáziái annyira érdeklő óriáshajók tonna- számának emelkedésével. Ó boldog szórakozást Ó nemes verseny a nagy. vizeken! — Csak ne vezessen újabb. ezcrkilencszáztizennégyhez! . Tehát mától fogva, úgy látszik, hogy a. kék szállongni meg a legnagyobb tonázsszámérl folyó versengés ismét integráns része lett a müveit nagy népek érdeklődésének, szenzációkivánságá- nak. Olvasom, hogy a White Slar Line elhatározta, hogy két darab 65.000 tonnás kis szörnyet épít. Bekapcsolódunk, mondja az angol lap, bekapcsolódunk a háború előtti fejlődésbe. Köztudomású — mondja, — hogy 1914 óla nem építettek nagyobb hajókat, mint a Vaterland, Impera- tor, s a csak 1921-ben elkészült, de már 1912-ben megkezdett Bismarck voltak. E három hajó mindegyike 56.000 tonna vizkiszoriidsu volt. (Vizkiszo- ritás, ó ifjúságom titokzatos szava! Akkor is mennyit használtam, anélkül, hogy tudtam volna, mi az. Ma is használom. És, tudom, mi az?) Nos, a hó,ború utóm az Imperatorból U. 8. A. hajó lett, a híres Leviathan, a másik kettőből pedig angol gőzös. Jónéhányszor keresztüljutották már az Atlanti Óceánt anélkül, hogy rentábilisak lellek volna, s senkinek sem jutott eszébe, hogy még- nagyobbakat is építsenek. Csak amióta Németország is „bekapcsolódott“. Ha Hamburg, Bréma, és Berlin bekapcsolódik, akkor máris verseny van. A németek mindennel konkurálnak, s mivel ők konkurálnak, velük is kell konkurálni. A futás megindult. EzsrkilencszázHzcnnyolcban minden hajót viszed'sic a birodalomtól. A következmény? Parisban azt hitték, hogy a halál. Még mindig nem ismerték a birodalmat, mely csodálatos módon valahogy olyan, mint a gyilc. Ha levágják rí farkát, hát újat. növeszt. Tegyük föl, hogy az alkalommal a. farok a kél legnagyobb hajóv'állalat: a. Hapag és a Nord- deutscher Lloyd voltak. A farok öl év ala.lt újra nőtt. És még hozzá milyen farok! Vadona.lvj, teherbíróbb, nagyszerű farok. Ez az uj német kereskedelmi flotta iziben legyőzött minden külföld,), konkurrenciál, meri az uj hajók jobbak, gyorsabbak s az infláció miatt mégis olcsóbbak voltak, mini a háború előlíi angol vagy amerikai gözbár- kák. A Hapag nőit, a Lloyd nőtt, a háború előtti négy és fél millió tonna hajólér helyett ma ugyan csak károm millió Ionná van, de ez mind uj hajó, s 1919-ben csak háromszázezer tonna volt! Most azután megtörtént a, teljes bekapcsolódás. Német módra, harciason, agresszívan és alaposan. Először a Hapag. A hamburgi firma nem I Megnyílik Prága legszebb szórakozó helye Q Restaurant Riffault British Damcinff Paris legkitűnőbb konyhája Original American jazz Szenzációs program Naponta ötórai tea telícs programmal. i ■ fOM TEDDY. H épített óriáshajókat, ellenben kiépítette az úgynevezett Albert Ballin osztályt, csupa 12.000 tonnás gyors szállító gőzöst, amelyekkel magához kaparintotta a tengeriszállitások vezetését. Ellenben a brémai Lloyd. Ez a vállalat számításba vette, hogy ma nincs kivándorlás, de van a meggazdagodott Amerikából rengeteg kéjutazó Európa felé. Tehát óriási, gyors luxushajókat kell építeni. Próbaként megépítette a Columbust 32.000 tonnával. Bevált. Jöhet a többi és 150 millió aranymárka költségen építésbe adta a „Bremen“-t és az „Europau-t, melyek fejenkint 46.000 tonnások lesznek és óránkint 27 tengeri mérföldet fognak haladni. Huszonhét mérföld! A kék szalag máris biztos. Nézhette tétlenül ezt a német módú fejlődést Anglia? Nem. Munkába adta a 65.000 tonnás hajókat. Nézheti ezt Németország? Nem. Felelni fog. És éveim számával arányosan növekedni fognak a tonnaszámok is. Hová? Uj tizennégyig? Mindenesetre azonban: óriáshajók. Gyermeki fantáziám álmai, előre. Sic itur ad astra. Vagy ad absur- dum? Mindegy. Előre. gp. PÁRISI NAPLÓ írja: Márai Sándor. — Csókolják egymást — Évek óta nézem, ahogy csókolják egymást. Már erőltetni kell magara, hogy lássam, legtöbbször közönyösein siklik el rajtuk a szemem, megszoktam. Roué lesz itt az ember. Most leirom pontosan, hogy mit csinálnak, leleplezem ezt a botrányt. Nem kell messzire mennem, a szomszéd asztalinál játszódik le az egész, no meg ott szemben a sarokban egy oszlopnál is balra a pálma alatt. Állandóan csókolják egymást, délelőtt, délután és este, de a nagy csókhausse mégis délután van, hat és hét között, ngylátszák, akkor érnek legjobban rá, este társaságban varrnak, vagy családi körben. Félötkor kezdik, hatra már nagyon belemelegednek, amit nem is lehet csodálni. Hattól hétig tant aztán a finish, ember legyen, aki bírja ezt a tempót. Hattól hétig az egész város keresi az alkalmat a csókra, mintha valami baja lenne. A lányok, akik hatig az irodákban és műhelyekben foglalkoznak, rohamlépésben sietnek a kis bárokba, ahol már várja őket egy pohár cinsano mellett azur s rögtön csókolni kezdik egymást, mint a bolondok. Most fél- hat van, a legjobb óm. Nem kell egyebet tennem, csak nézni a szomszéd asztalt és szienografáini, hogy mi történik. Ha úgy vesszük, nagyon érdekes, ami történik. Ha úgy vesszük, nagyon unalmas. Felfogás dolga. Nem találom frivolnak, ami történik, egyrészt, mert képtelen vagyok bármit is frivolnak találni, ami történik ezen a földön, másrészt mert ők nem érzik frivolnak, tehát már lényegében nem is az. Nem történik semmi egyéb, csak nyilvánosan csókolják egymást. Látszik rajtuk, hogy nem holmi elvetemedett kéjencek, hanem tisztességes, jóféle, rendes emberek. Egy párisi szokásnak engedelmeskednek csak ezzel a nyilvános mókával, atyáik, tradícióinak, a code penalenak, mit tudóim én, minek. Egyébként éppen az a baj, hogy semmi egyéb nem történik, legalább egy képesujságot lapoznának néha közben, vagy kiinnák a kávéjukat, szóval marki- roznák a tudatot, hogy nyilvános helyen vannak s ezzel tudomást vennének rólam és azokról is, akik, sajnos, kizárólag azért tértünk be ide. hogy megigyuk a kávét és elolvassuk az újságot, — de ez a szertartásos, komoly, figyelmes csókoilózás, ami mellőz mindent, ami elterelhetné a csókról, mint összejövetelük kizárólagos céljáról, a figyelmet, idegesíti az embert. Komplikált dolog újságot ölve sói, ha egy méter távolságban egy ur nyolc perce csókolja egy hölgynek a balfülét, lege artis, kényelmesen, lassan és bizonyos precizitással, ami dervisek figyelmét iis fel költ éné, — s a hölgy közben a világ legtermészetesebb arcával fordul felém, mint szomszédja felé, tekintete nyugodtan és közönnyel kóvályog a helyiségem keresztül, egy Éva elfogulatlansága hozzá képest izgatott szemérem, mér bocsánatot kérek, de nehéz figyelmesen újságot olvasni ilyenkor. A hölgy túl van a harmincon, de nagyszerű állapotban, kötött trikóanyagból visel valami testhezálló jumport s a kabátját és kalapját levetette, hogy kényelmesebben érezze magát. Az ur evikkert hord, undorító alak. No de szemben az a kedves fiatal francia fiú, arra nehéz haragudni, olyan jóképű és fiatal s a lány egy gyermek s látszik, hogy óriási kedvűik telik az egészben. S a pálma alatt az a dühös tiszt azzal a tollas hölggyel, már egészen vöröseik mlindiakeUen. Nézem a pincért, a kályha mellett támaszkodik s a falusi házra gondol Oharenton mellett, ahol öreg napjaira liázimyulaikat fog nevelni, hát nem látja mindezt? Nem, mert öreg pincér. Közönnyel áll a szerelmi nyugtalanság központjában, ■ ii ebben az órában átviharzik a lokálon, itt és minden párisi kávéházban, bistrobam, kis bárban, apró vendéglőben, ahol az osztriga előtt az ur hons d‘oeuvre fejében megeszi a hölgy balfülét. Az idegen, bármennyire ak- klámatizálódott is már a benszülöttek szokásaihoz, évek múlva is bizonyos nyugtalansággal járkál ebben a csókmániában, az ember soha nem tudja, mi történik, idegesen kapom fel még ma is a fejem, ha hat és hét között el kell hagynom íróasztalom csendjét, közveszélyesek ezek az órák. A leghelyesebb, sőt az egyetlen célszerű, a természettudós figyelmével nézni őket és szítén ogirafálui a folyamatot, ha már okosabbat nem tud az ember. Illik leszögezni, hogy a folyamat lényegében, an sich, nem különbözik sokban más népek szokásaitól « lényegileg mindaz, amit két különnemü ember egymás fülével, nyakával, az áll hajtásával, a halántékkal 6 főként a szájjal csinálni tud, analóg azokkal a folyamatokkal, miket vándorlásaim során látásból és hallásból idegen népeknél, civilizált társadalmaikban, sőt félvad és egészen vad törzseiknél is megfigyelni alkalmam nyílott A folyamat analóg, de a külsőségek mások. Ha ez a mellettem ülő pár Newyorfeban, Stockholmban, Londonban, Rómában, Berliniben vagy Budapesten csinálná ugyanazt egy nyilvános kávéházban, amit ebben a nagyon nyilvános, zsúfolt és kivilágított kávé- házban már közel egy órája müveinek a ben- szülöttek, a tulajdonos már régen kényszerült volna közbelépni s a pincér elvesztené az állását. Ne mondjuk, hogy igaza lenne a tulajdonosnak, se azt hogy igazuk van ezeknek a pároknak ebben a paradicsomi elfeled- kezésben. Nem Ítélni vagyunk itt hanem regisztrálni. Aki ítél, az haragszik. Haragszom? Nagy szamár lennék. De mégis, mi ez a nagyon kényelmetlen érzés, ami a megdühödött enyelgők láttára kényszerít, hogy elfordítsam a fejem? Hiszen elnézem, ha már muszáj, egyideig szívesen, de egészen különösen zseni roz közben az, hogy látom őket. Zsénben vagyok miattuk, ha már ők nincsenek. Nem a csók a kellemetlen az egészben, hanem a kávéház. A kávéház, a vendéglő, az utca, a színházterem. Valahogy rászoktunk már, hogy két különnemü ember barátságának feltűnő jeleivel négy fal között s ne a nagy publikum előtt halmozza el egymást. Iparkodom az életet természetesen látni, de, isten tudja, vannak az ilyen gyöngédségnek részletei, amik, éppen részleteikben, feszélyezők: talán nem is a csók, hanem például a hölgy keze, ami csók közben markolászni kezd egy ráncot a csókoló partner vállán, a kabát- ujjon: a brill ián© köve szikrázni kezd a hölgy ujján ettől a mozdulattól, már engedelmet, je mi közöm nekem ehhez? Csókolják egymást, az autóbuszban, a metróban, a táncteremben, nyilvánosan, egyszerűen, feszély nélkül, mert ez itt így szokás. A moziban már nem is csókolják egymást. Mit csináljak, évek óta nézem, ahogy csókolják egymást. Nehezen, de elsajátítottam azt a nehézkes diszkréciót, azt a különös szolidaritást, amivel Páris elnéz a nyilvános osókok fölött. Az ember tanul, amig és ahol csak lehet. Udvariasan és szemrebbenés nélkül viselem el, ahogy a többiektől tanultam, a kezdődő, a kifejlett és a halódó szerelem nyilvános csókjait Azt ©e mondhatni, hogy a latin népek természetének közvetlenségével magyarázható ez a nagy párisi intimitáss mert az olaszok például életük minden utcán ténfergő nyilvánossága mellett is kevesebbet ünnepük nászaikat az utcán. Nem, ez Páris, ez a nyílt csőűr, ez a zavartalan ünneplése egymásnak, ez a fesztelen gyöngédség. Az a Páris, ahol a test afférjai körül mindig és mindenben vaun valami különös fesztelenség és naivság, ami nagyon szimpatikus. Az a Páris, ahol a nő diktál, a nő szabja meg az élet tempóját, az illem határát, az Ízlés formáit Ezek a nyilvános csókok nem egy lakásínség, hanem egy izgalmas szerelmi atmoszféra következményei, ami itt megvan, mindig is megvolt s valami olcsó, de trivialitásában is nyugtalanítóan nyers parfümmel vonja be a várost. Nagyon szeretnek élni, talán, mert nagyon sokat próbáltak már és nagyon tudnak élni. Lehet hogy ezeket a nyilvános délutáni csókokat nem is viszonyok, hanem csak ismeretségek váltják... A délután adja azt a kék órát amikor két látogatás között ezek a furcsa, kedves párisi nők ráérnek még veszély és felelősség nélkül egy félórát szentelni egy uj ismeretségnek, egy nyakkendőnek, egy kéznek, egy mosolynak. Ez a könnyű kaland órája, hat és hét között ami olyan könnyű és elmúló, hegy beéri egy utca, egy kávéház nyilvános keretével... Miközben ezt írom, szemben és jobbra iés balra, még mindig, zökkenő nélkül, figyelmesen és elmer ültén csókolják egymást Nagyon érett társadalmak mindig hajlandók voltak egy kicsit társasjátéknak fogni föl a szerelmet. A pincért különben már fölváltották, a párokat még nem. Kedvelik ezek egymást? Valószínűleg, de egészen biztos nem vagyok benne. Leh&t hogy csak próbálnék és válogatnak ilyenkor, mint az áruházban. Csak ne komolyodnának el a szemek, amik az elébb még mosolyogtak, igy bét óira felé ... Úgy látszik^ mégsem egészen veszélytelen ez a társasjáték, s a mód, ahogy hirtelen egyszerre több oldalról valami türelmed lenséggel fizetni hívják a pincért {elköltheti a legöregebb természettudósok gyanakvását is, hogy a nyilvános csók több, mint egyszerű népszokás s következményeiben analóg azzal a csókkal, amit északi nevelésű emberek szívesen intéznek el a pincér jelenléte nélkül. De ez már az ő dolguk, a párisiaké, s nekünk rut idegeneknek részben semmi közünk, részben csiak gratulálni lehet hozzá. Nagyarányú tífuszjárvány Ruszinszkóban A járvány lripusztitott egy máramarosá családot U agrár, december 18. (Rusziasdkóti szerkesztőségünktől.) A tiíusz- nsk borzalmas pusztításáról érkezeit jelentés az egészségügyi, referáláshoz, amely Felsővisón kezdődött és egész Máramarosra kiterjedőben van. Felsővisón KáMn Éliás 34 éves jómódú kereskedő kapta meg először a veszedelmes betegséget- A nyolegycnnekes családapával a betegség rövid pár nap alatt végzett. Felesége, aki gonddal ápolta, szántén a tífusz áldozata lett, atmemnySíben szervezete nem bírt el- lenMllm a kórnak és pár nap múlva őt is férje után temették óriási részvét mellett. A szülők nélküli '-maradt nyolc gyermek gondozó és támasz nélküli senyvedt. Ám a veszedelmes járvány a gyermekeket is megtámadta és már eddig egy gyermek szülei mellé került a temetőbe, kettő pedig a halállal vivődik. A többi gyermekek is ágynak dőltek s ha szervezetük ki nem bírja', az egész család kipusztul. A hatóságok óva figyelmeztették a közön get, hogy a tífuisdbetegiséggel fertőzött húzni kerüljék, ennek dacára az emberek özázai látogatták meg eddig is a söréüldözött családot, nem törődve azzal, hogy a betegséget széthurcolják. Az egészségügyi hatóságok minden imtéake- dáet megtesznek, hogy a tífusz, de külön csen az évek ófa garázdálkodó kiütéses tífusz pusztításait elfojtsák. E végiből el határ ózták, hogy falurál-falura járva a népet beoltják és a betegség fésűkéit vándor fertőtlenítő géppel fertőtlemiitílk. Jan Túrna Praha I., Rcvolufnf tf. 13. Elsőrangú urlszalon. Mértékszerint készít divatos, elegáns öltönyöket és kabátokat. Fazon K2 4(W— tői. Angol szövetek raktáron. rnzrxxT~.~~'^ Szlovenszkó legnagyobb üveg- és porcellániizlete Pausz T. Kőiké, Fö-utca 19. sz. (Telefon 33.) 3300 A Rosenthal és Meissen porcellángyárak vezérkéoviselete. ' 1926 december ít), va.Ariuip. Meaa—MMgBWBWMa#1 4
