Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-12 / 257. (1295.) szám
6 1926 november 12, péntek. Dimbes-dombos város a Bakonyban Romantikaf kanászok, Rátót — Futkosás a Dunántúl Körmendy-Ekes megyéjében Veszprém, november hő. Mintha nem is a Dunántúl lézengenék, hanem valahol a bányavárosok hepe-hupás utcáját járnám Körmendy-fikes főispán ur rezidenciájában, akii rá tusán megtévesztő látszattal. Ha a vasúti hid alatt be ballagunk a város szive felé, a hid alatt, amin a balatonalmádi vicinális pöfög a megyeszékhelyre, egyszeribe otthonos utcák között járhatunk. Hegynek föl, völgynek le, — város ez. akárha valahol a hontmegyed országutakat tipornék. Enyhébb hallásúak azonban egy kicsit, meggondoltabb lejtésüek és kacérabb emelikedésüek, de mégis a mi vidékünkről vették a veszprémiek a mintát, amikor a vár tövén az első kőviskót elhelyezték. Ami bizony jó régen lehetett, még az első Árpádok alatt akik rögtön siettek ott egy jóféle püspöki stallumot alapítani, kolostorokkal, monostorokkal templomokkal és különb-különb egyházi javakkal. A hepehupás utcák között elterülő piacon vásár van éppen s a zamatosbeszédü veszprémiek adnak itt egymásnak találkát. Zalából is átrándulnak szekerestől egynémely atyafiak s aki a népviselet szomorú maradványaiban még idejekorán gyönyörködni akar: ide jöjjön futvást, hogy azt az egypár veszprémi szűrt megszemlélhesse a férfinépen, aki még akkor is rátarti, hogyha csak kanász. Hát iszen errefelé kanásznak lenni se utolsó dolog. 4 A vásáros zsivajból, a hepehupás utcák vidéki forgalmából, a dombok és lejtők sokaságából csendesen, előkelőén emelkedik ki a Vár, minden veszprémi ember büszkesége az állandó színházon, a megyeházán és a sétatéren kívül. Miniatűr budai Vár, ha igy belülről szemléljük utcái csendességét, előkelő exkluzivitására nézvést. Nem is csoda ámbátor, smertha a meredek bástyátokig eljutva, szétnézünk a messzi Bakony vidékén, aztán megfordulunk a szükebb városi panorámát gyönyörködendő: feltétlenül emlékezteti a jámbor utast a budai vár úri mivoltára. Mert nem várrom a veszprémi vár, hacsak alulról nem tekintjük néhány magasra felhúzott kőfalát, hanem „a rezidencia". Bizony, itt püspök Lakik, meg bencések régi, hírneves iskolája vagyon, aiki bencések egvben iskolapéldái a magyar vendégszeretetnek aztán kéttornyú román templom álldogáll itt régidőtöl s amelynek két-tornva messziről nézvén a várost: úgy összefügg a város távlati képével, mint mondjuk a csákó a forgójával. Ha pedig ügyes kalauzzal bővelkedők vagyunk, egyben a Gizella-kápolnát is látjuk, ama néhai való jó Szent-István királyunk feleségéről elnevezett szentélyt, amelynek hűvösében árnyat és emlékeket látsz megtestesedni, régi idők szelét besuhanni az ólmkarikás ablak mögül s a nagy kökeresztelő medence nyílásából gomolygó ködök szállongianak fölfelé, alakot öltve képzeleted ereiével. Csupa régi emlék, korok ötvözete, idők patinája, a két szélsőség: a román és a barokk építkezés uriasan. hűvösen olvad eggyé a hangtalan utakon. Egy-egy falsikcn máTványtábla áelzi a magyar kultúra némely étappját: nyelvújítók, tudós tanárok életéről és működéséről zengedező márványbetük a barokk amorettek ölelésében. Itt a falak mind történelmek lehetnek. Odaát, tulnan, a somogyi partokon Koppány vezér döntögette még a keresztet a pogány magyar hit szent fanatizmusával, de emitt már erősen és bevehetetlenül állt a kereszt templomának vára s a bakonyi erdők sűrűjében titkon áldozók, öreg táltosok sámán-hitében bízók csak megbújva gyújtottak tüzet a fehér ló alá a Magyar Istennek. Ki tudja, jobb volt-e igv, avagy Koppány vezérnek volt-e igazsága? Világnézetek harca volt az egy-törz&et s egy-vért megbontó kard suhintás. Itt, ha szétszéled tekintetünk a Balaton félé s a sárguló lombu Bakony dombjai irányába: itt érte utói a végzet a magyar hősi mondák vitézeit, körülbelül itt tett pontot a nyugati írás a keleti rovásvesszök utolsó szárára. Még ádázul csattogtak, fenekedtek a régi hiten nevelkedők de már a sátrak helyén monostorok épültek, olasz papok és német lovagok siettek szolgálni a megtért királynak. Politika volt. Hisz azóta is mindent a politika szemszöge határolt. A Bakony romantikája Veszprém körül eltűnt a sürü tölgyes erdő, nagy, lomb*, sárga dombok hullámozzák körül. Messzi-messzi utón elkísér a két torony képe. Már valahol Rátót körül iárunk: a két vaskos torony még akkor is kibújik a csúnya dombsorból, igy kísérhette a titkon régi hitért harcolókat a keresztdöntögetés idején, dacosan állta a nyugati vártát. Már a Bakonyban rohanunk. A jó veszprémiek. a derék dunántúliak büszkén és öntelten tekinthetnek szét a makkját hullon- gató töl gver dők között. A vonat bent szalad az erdőségekben, a helybeli intelligepcia odavan a vidék gyönyörűségeitől. Ebben a pillanalban azonban kivételesen erős lokálpatrióta leszek. Nem engedek az Alacsony Tátra szépségéből. Vonalunk erőlködik 6s szuszog. Bent vagyunk az erdők kellő* közepében. Piroaló erdők, sötétsárga és piros ruhába öltözött a vidék. A vonat alagutakon és viaduktokon erőlködik keresztül. Van valami derűs kettősség a Dunántúl legszebb pontjának elkeresztelt vasútvonalán: a szelíd lankák és enyhe dombok között, mintha Gömörben a feledi tájakon járnánk: alagutak és merész viaduktok akadnak útba. Nincsn teljesen megokolva, de igy kedves és igy szép. Hiába! Tudnak ezek a veszprémiek! Megadták a formáját a dolognak legalább. Valahol azonban mégis csalódni kell. Néhai való Eötvös Károly veszprémi ts bakonyi romantikáját sajnáltam, igv, hogy közvetlen-közeiről nézem a nevezetes Bakonyt, hogy igy benne vájkálok a Bakony busában. Holvannaka bakonyi kanászok és betyárok? Elmosta őket az idő. Szinte várnám, hogy valamelyik bedugná fejét a vonatablakon, vagy cserditene egyet a karikással... De nincs egy sem. az erdők józanok, hűvösek és titokkal egy sem terhes. Bakonynak csak a neve fogalom már, különben pedig józan tölgyes erdő. mondái elemek és romantikus jelleg nélkül. Rátót sem a régi. Dombtetőn álldogálló kis falu és ama nevezetes rátóti erdő sok-sok kilométerrel odébb húzódott. A rátóti templom olvan kis dombon áll hogy nem igen lehetett azt ide-oda tologatni bizony. Ablakai is vannak a rátóti templomnak s nem zsákkal viszik bele a napfényt. Mondom egy jóképű rátóti gazdának: — Sok mindent elmondtak magukról, bácsi! j Széles kiejtéssel beszél: — A lehet. Nemigen adunk mi azokra a bolondosságokra. Józan és okos emberek ezek a rátótiak. Vájjon ki találta ki róluk azokat a bolondságokat? Bosszantani se lehet őket a ráfogott huncutságokkal s ha már igv szóba elegyedtünk, inkább azt kéri, olvasnám ki az újságból, mi a mai tőzsdén a hetvenhatos búza ára. Hát aztán inkább a hetvenhatos búzáiéi diskuráltunk s hogy mégis megkérdem őt a kanászokról s bakonyi betyárokról, lemondóan int: — Régen volt az uram! A* ilyet mi is könyvben olvassuk! A zirci apátság szürke, lomha két nagy tomva előtt kalapot emel. igv, a vasút ablakából, szórakozottan és megszokott mozdulattal ámde a téma ismét csak a régi marad. A búza, meg a makkoltatás. Apró tisztáson disznócsorda makkol. Mellette a kondás. Hosszú nadrágban, barna kalappal. A nyakában szűr lóg. Kampós bot a kezében, régi katonabakkancs a lábán. Felnéz a vonatra és bekiált valaki ismerősnek. Cigarettázott. Két ujja közé szorította a nyálas csutakot. Hosszú nadrág, szűr, cigaretta s kis puli-kutya. Ilyen volt a bakonyi kanász, akit én láttam. Lehet, hogy van stilszerübb is. De csak nem mutatkoznak a viaduktok körül. Ezek amolyan reprezentáns kanászok. vagy az is lehet, hogy műkedvelő. Manapság még azt sem csudálnám. Lassan kiérünk a győri síkságra. A pannonhalmi apátság impozánsan magasul az utolsó, merészen előrefutó hegvek tetején. A legimpozánsabb kolostor. Messzi vidékre ellátszik. Bakonvtől a Dunáig. A Dunáig. De ott már Győr fekszik. A csonka országnak talán legszebb vidéki városa. Hálistennek ott már nem kell semmi romantikától tartani, Szombathy Viktor. Károly román extrónorökös a párisi autókiállitáson Az árvíz elpusztította egy ruszinszkói festőművész alkotásait — összesen harmincnégy festmény lett az Ung martaléka — — A P. M. H. eredeti riportja —* (Ruszinszkói szerkesztőségünktől). Az ungvári nagy árvíz okozta károk összeírása most tart. Végigkutattuk az árvíz sújtotta városrészt, ahol még ma is láthatók a pusztítás nyomai. A városi park A városi park siralmas képet mutat Gyönyörű sétányainak egyike a hullámokban leli végét. Az élősövény a vízben hever. Az UAC teniszpálya hatalmas drótháló kerítése szomorúan csüng le a partról a szennyes viz fölé. A pályát teljesen elmosta volna az ár, ha egy hatalmas platánfa deréknyi vastag gyökerei meg nem védelmezik a partot a teljes beomlástól. Az ung- parti sétánynak nyoma sincs. Az uj teniszpályának helyén vizmeder mélyül és a futballpálya kerítése is a víztükörben nézegeti magát. A kár it tóriási. Százezrekbe fog kerülni, amig a liget része ismét visszanyeri régi képét A Füzes-utcában A városnak ezen a ponton vannak a legszebb lehetőségei. Most pusztaság van itt és romhalmaz. A városi uszóda egyik öltözőházát az ár messze elsodorta. Egy nagy fűzfa állította meg a végzetébe rohanó alkotmányt. Ma szerelmesen szorongatják megrongált testét a fa merev karjai .. . Az UTK pálya kerítése valahol az Alföldön hirdeti az ungvári futball-sport régi dicsőségét. A kár itt is meghaladja a százezer koronát. Az összeomlott házak Az árvíz körülbelül kilenc-tiz házat söpört el. Egyik-másiknak helye arról ismerhető fel, hogy betonalapja megmaradt. Ahol azonban betonalap nem volt, ott nyoma sincs annak, hogy azon a helyen valaha emberi hajlék emelkedett. A legtöbb kárvallott földhözragadt szegény ember. — Jelentették máT a kárukat? — kérdezzük tőlük. — Jelentettük, kérem, de azt mondták, hogy várjunk... Majd táncolni fognak előbb, oszt ha ebből begyül valami összeg, akkor adnak... Vannak olyan kárvallottak is, akiknek ösz- szes ingó vagyonuk odaveszett. A bútorokat az Ung-menti községekben Keresik. A kár ezen a téren még megközelítőleg sem becsülhető fel, bár több százezer koronát tesz ki a ruhane- müeken kívül az elpusztult bútorok értéke. A viz kegyetlen Egy kicsit meghatódva néztük Ijjisz Gyulának, a szlovenszkói neves festőművésznek nyári műtermét. Csinos, csendes kis kert egyik sarkában van ez az alkotmány. Benne a művész, aki hatalmas okuláréján át nézi több évi szorgalmas munkásságának és egyéni jellegű művészetének pusztulását. — A pusztulásnak egyszerűen az az oka, hogy ezen a helyen, ahol ez a kert van, valamikor az Ung-folyó medre volt. Bármilyen partfal védi tehát ezt az utcát, az árvíz beletalált a rég elhagyott ősi mederbe és több mint másfél méterre emelkedve. Szivemhez nőtt kedves festményeimet egyszerűen semmivé tette... — Itt vannak művészetem romjai: tizenhét darab pasztellf estményemnek nyoma sincsen. Ugyanilyen sors érte hét darab szép akvarelemet, amelyre pedig igen büszke voltam. — A hullámok hátukra vették a műterem bútorait és a falakon lógó olajfestményeimhez vagdosták. Így pusztult el tiz darab olajfestményem között egy nagy értéket képviselő alkotásom. — Mennyi kár lehet? Ijjász szomorúan legyint: — A káromat pénzben kifejezni nem is igen lehet. Legfeljebb, ha az áldozatul esett pasztell festék készletemet venném fel, amely szintén kitesz pár ezer koronát. — Lesújtva álltam a pusztulás láttára és nehéz sóhaj tört ki belőlem: Bizony, innen menekülnie kell még a művészetnek is, mert nemcsak az emberek egy része, de az Ung is ellensége lett . . . A művész szavainak mélységét átérezve mentünk tovább és fásultan jegyeztük az „apró" károkat.,, rlllREK^. Évszámolvasó Amikor harmincéves lettem, az ifjúságtól búcsút vettem. A felhőt nem lehet megfogni — És ebbe bele kell nyugodni. így lett mindig lassúbb a léptem, amig a fénykörből kiléptem. S leihágtam a rozzant oromra harmincötesztendö« koromra. Magas kilátó ... Szellős ... tiszta .. < De nincs előre itt, csak vissza! És visszanézni?... Oly bús, oly kár!..* Csupa leomlott, drága oltár ... Hivott a nap, az égi zálog: azt hittem, hogy feléje szállók. És szálltam, szálltam, nagy-loholva — S megérkeztem — a sápadt holdba... ...Reménység: szép vagy! Ámde téves! — így lettem aztán negyven éves. Ó, én még oly szívesen várnék, ’ De már se nap, se hold. Csak árnyéik... Somlyó Zoltán. Ösmagyar tokány Régi mese, amit francia, német, szláv és egyéb „jóbarátaink" ma is történelmi valóságul hirdefgetnek, hogy: „a honfoglaló magyarok nyers hússal éltek, melyet nyergük alatt lovaglásközben puhítottak meg." Ez a mendemonda először Regino prümi apát krónikájában fordui elő, mely 907—8-ban keletkezett, de szerzője úgy irta meg: „Az a hir felőlük, hogy stb." Matteo Vülani XIV. évszázadi olasz történetíró Chroniche cimü munkája VI. könyvének 54. fejezete jen érdekes megfejtését adja amaz ósi mesének. „A pusztaságban is — írja — jól el vannak látva élelemmel, kevés teher és fáradság árán. Rnnek oka előrelátásuk és az, hogy országukban sok a tehén és az ökör. Ezeket nem használják a föld művelésére, hanem mert legelőjük bőven van, gyorsan fölnevelik és meghizlalják. Ha levágják a marhát, összeszedik a bőrét és zsírját, s avval nagy kereskedést űznek, a húsát pedig nagy üstökben megfőzik. Midőn jól meg van főte és besőzva, akkor elválasztják a cső ltoktól, s kemencén vagy másképen megszárit- ják; ha pedig megszáradt, finom porrá zúzzák és ilyen módon élnek vele: nagy sereggel járva a pusztákon, ahol semmi eleséget sem találnak, bográcsokat és üstöket visznek magukkal, s mindenki még egy zacskónyi Olyan port hadi ellátásnak; azonfölül fejedelmük is vitet utánok nagy mennyiséget szekéren. És ha folyónak vagy más víznek partjára érnek, leszállnak a lovaikról, edényeikben fölforralják a vizet, s midőn fölforrott, a bajtársak száma szerint tesznek belé husport; e por megdagad, s egy-két maroknyitól megtelik az edény, mintha kása volna. Tápláló ereje igen nagy, s kevés kenyérrel vagy anélkül is erőt ád az embernek. Nem csoda tehát, hogy olyan nagy sokaságban járnak olyan hosszú időkig a pusztán, ahol semmit sem találnak eledelül, mert a lovaik füvei és szénával táplálkoznak, ők pedig evvel a porrá tört hússal, melynek tokány a neve az ő nyelvükön." Ha ehöz kapcsoljuk még Michel de Montaig- ne XVI. évszázadi francia iró Essais cimü könyve II. kötete 98. lapjának adatát, hogy az ő korában a török katonák husporral tölt zacskót hordottak magukkal, s Vámbéri Ármin múlt évszázadi magyar iró Középázsiai utazás cimü munkája 187. lapjáról, hogy a török népnek már régen volt valami konzerv-féléje húsból: mindez adatok egybevetéséből nyilván látjuk, hogy mi a történelmi valóság az elül idézett ősrégi mesében. H. R. J. —Masaxyk elnök november 25-én utazik el. Masarvk köztársasági elnök elutazásának napját végérvényesen november 25-re tűzték ki. Az elnök Triesztben száll hajóra s nemcsak Egyiptomot, hanem Palesztinát és Görögországot is meg fogja látogatni. — A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusának Ruszinszkóba kiküldött bizottsága. nem mint tévesen közöltük, e hó 15-én hanem 22-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartja ülését Ungváron. A végrehajtöbizott- ság e havi rendes ülését november 21-én, vasárnap délelőtt 12 órára Kassára, a Schalk- ház-kávéház külön helyiségébe hivta össze az elnökség. — Miért késik a ruszinszkói árvízkárosultak állami segélyezése? Ungvári tudósítónk jelenti: Korláth Endre dr.. a magvar nemzeti párt nemzetgyűlési képviselője legutóbbi prágai tartózkodása alkalmával érdeklődött az illetékes minisztériumban a ruszinszkói árvízkárosultak érdekében tett intézkedésekről és a folyósít'>tt gyorssegély nagyságáról. Legnagyobb meglepetésére a minisztériumban azt a hihetetlenül hangzó választ adták, hogy a miniszternek még nem állott médiában intézkedni mert a kormányzóság mindezideig még nem tett részletes jelentést s csak nagy általánosságban jelentette az árvizet. Korlálh képviselő intervenciójára a minisztérium azonnal leírt a kormányzósághoz, hogy a katasztrófáról rögtön terjessze be részletes jelentését. Ennek beérkezte után azonnal sor fog kerülni a segély kiutalására.
