Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-10 / 231. (1269.) szám

^la^-iVVAfitaRHmiiAE 1926 október 10, vasárnap. Hány amerikai mifiiárdos és milliomos van ^Minden miiló emberre száz millomos esik —Há­rom ember billiók felett rendelkezik Neioyork, október. Hogy hány van? Tizenegyezer a százhusziml- lió között. S. McCoy amerikai kormányzősági sta­tisztikus erre vonatkozó adatai most jelentek meg az „American Banker's Journal“-bau. Pontosan 10.450 embernek van Amerikában egymillió dol­láron felüli vagyona. A „The Bureau of International Revenue"- hoz 1924-ben beérkezett jövedelmi adóvallomási Ivek szerint hatvannégyen mutattak ki kétmilliós va­gyont illetve jövedelmet. iá. jövedelem mindig a tiszta nyereséget jelenti lés nem a bruttó bevételeket. A 74 ember tiszta összjövedelme a vallomási ivek szerint 154,852.709 dollár. A középaTány tehát két millió. 36 vallo­más szerint a jövedelem nem lépte túl az egy és fél milliót. 13 vallomás szerint a jövedelem túl­lépte ugyan az egy és fél milliót, de nem érte el a kettőt. Kétmillión felüli, de hárommilliót el nem érő jövedelmet 13 személy mutatott ki. Négy személy vallott 3 és 4 millió közötti jövedelmet. Három pedig összesen 27,955.319 dollárról ' szól, ennek középarányosa tehát 9,318.000 dolláron fe­lül van. Milliomosnak számította ez a statisztika azó- kat az egyéneket is, akiknek nincsen milliós évi tiszta jövedelmük, de a vagyonuk elérte a kerek milliót. Egy amerikai például egymillió dollárt fektetett be Liberty loanokba, amelyek kormány­zósági papírok. Ezek négy és fél százalékot jöve­delmeznek, ez a milliós befektetés tehát évente csak 42.500 dollár tiszta nyereséget jelent. Milli­omosnak számítottak minden embert, akinek tőke, vagy befektetése után évi jövedelme eléri az 50.000 dollárt. A The International Revenue 1925. évi reportja szerint 7,698.321 vallomásttevő között 8600 az olyan gazdag ember, akinek va­gyona vagy jövedelme az egymilliót elérte. 1914- ben kb. 4500 milliomos volt az Egyesült Államok­ban. Ez a szám 1915-ben 6600-ra, 1916-ban 10.900- ra, és 1917-ben ll.SOO-ra emelkedett. A milliomosok számának a maximuma visszacsúszott kissé és ma megállapodott körülbelül a 11.000 számnál. A milliomosszaporodást a nagyszerű kereskedel­mi viszonyok és a háború idézték elő. Jövedelmi adóban 1918-ban 2.505,000.000 fizettek C3ak a részvénytársaságok és corporációk. A statisztika a háborús milliomosokról sem feledkezik meg. 1923-ig 2800 olyan ember neve tűnt el a milliomos jövedelmi adók listájáról, akik m háború alatt a legelső sorokban foglal­tak helyet. Ezek megint kisjövedelmű emberekké váltak. A fenti kis áttekintés szerint tehát 1914-ben minden egymilló ember közül 45.44 volt millio­mos, 1923-ban 77.30, mig ma minden milló em­berre 95.22 milliomos esik. Michigan államnak 812 milliomosa van. Itt van a Ford és Rockefeller vagyona is. A statisztikai kimutatás szerint a népesedés 'és a gazdagság arányosan van elosztva. Newyork jQQQQQQQQQQQQOQQQQQQQQQQQQQQQQto, Syfíiidologe Dr. Kolb azelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédié és másodorvosa Prásúa BB. Vo<9Bc3sovea 3H9. srúm. Wassormann vizsgálat! ^®3Ooe3©©0©©0©8Q©e»oeö©©oo0oo8©r 25D. szenzáció eset van leírva KftüFFT-ISING báró világhírű: Étté? megjelent PSYCHOPATHIA SEXUALIS (A nemi élet lélektana) 500 oldal terjedelmű hatalmas müvében / Kiilönö > tekintettel a rendellenes nemi ér­zésre / Kiváló magyar fordításban / Nagy le­xikon alakban, csinos kiállításban és egész díszes vászonkötésben kedvezményes ára 1325 október hó 20-ig M 100’­kedvezményes idő lejárta után Ki 125’- lesz Aki a kedvezményes áron akarja megkapni, az 1926 október 15-éig rendelje meg, vagy fizessen be 40 Kc-t, a hátralékos 50 Kö-t pedig utánvéttel vagy pedig szállítástól számítva havi 30 Kő részle­tekben is fizthetö. Az egész összeg előre beküldése esetén bérmentve Megrendelheti WEISS M. könyvosztályában Bratlslava, Naiászkapu-utca 4. ss. állam a legnépesebb, tehát a milliomosok száma is ott a legmagasabb. Midjárt utána következik Pennsylvania és Illinois. A három leggazdagabb amerikai polgár leg­utóbb egyenként 33,811.500, összesen 82,691.850 dollárt kölcsönzött az államnak, ez az összeg nem esik adó alá 3,823.598 dollár kivételével. Ezen az összegen kivül ez a három ember 1924-ben 30.000. 000 adót fizetett jövedelme után. Ennek a három embernek osztalékban és érdekeltségben 750.000. 000, illetve 8OO,O00.000 dollár jövedelme volt, a jövedelemből pontosan 34,500.000 dollárt adtak le jövedelmi adóban. Nem produktív érték­ben: realestateban, művészi gyűjteményekben, u. m.: festmények, régiségek, stb., ékszerekben, személyi birtokban 2.000,000.000 értékű vagyon­nal rendelkeznek, azonkívül 1.000,000.000 dollár értékű újabb befektetést eszközöltek, hogy mire, arról a statisztika nem emlékezik meg. Minden­esetre ez a három ember a leggazdagabb az Egyesült Államokban és a dollároknak nem mil­lióval, hanem billiókkal rendelkeznek. ^lovsnszkólegnagyobb öveg- és porceliáníizlefe Pausz T. Kőiké, Fő-utca 19. sz. (Telefon 33.) 5300 A Rosenthal és Meissen porcellángyárak vezérképviselete. PÁRISI NAPLÓ írja Márai Sándor Lesminkelt Montmartre Páris, október eléjen. Délután négykor azon veszem magam észre, hogy a Piacé Pigalle-on állok. Nem jártam itt két esztendeje. Mit keressek a Montmartre-on? Szórakozást? Ki tud itt szó­rakozni? Eszembe jutnak az első esték Páris- ban, mikor csavarogtam ezekben a színes villannyal meszelt sikátorokban, frissen Parisban, valahogy mindentől meghatva, amit a város kegyeskedett elárulni, még a Montmartretől is. Az első este egy életben a Montmartre-on emlékeztet az ifjúság első báljaira. Évekig olvasott az ember erről a pillanatról előre. Mimit és kéjt szimatól min­den padlásablakban. Meghatott irodalmárok, akik leírták életük első meghatott estéjét a Montmartre-on, praeparálták a nemzetközi közvéleményt, mindenki elfogódottan lép elő­ször életében a Piacé Pigallera. Csodálkozik, hogy az utcákon nem folyik az öntözőkocsák- ból az orgia. Később 'észreveszi, hogy csak­ugyan történik valami, de az nem orgia. Éjfél után, ha nem elkerülhetetlenül vaksi, reájön, hogy valami szomorú üzletbe keveredett bele, ami szomorúságban, sivárságban, ötlet­telenségben vetekedik a világ leghirhedteb- ben sivár örömpiacaiival. Valahogy igy kép­zelem el Singapooiiban a „Malay-Street“-et, mint ez a rue Lepic... Ha behunyom a sze­mem, s rekonstruálni iparkodom magamban ezt a fogalmat „MontoinaT'tre": — akkor hal­lok nyekergő, harmonikás jazZbandot, villog­nak a kék és vörös villanyreklámok, amikkel a házak itt este kifestik magukat, mint a höl­gyek a házak kapujában, — Móniin Rouge, döglött patkány, zene, osztriga, idegenek, pezsgő, vigalmiadó, szemtelen sofőrök szo­morú és kétségbeesett hölgyek, akik éjfél után élethalál harcot folytatnak a másnapi kenyérért, — eszembejutnak éjszakák, ami­kor autóval rohantam ezen a vásáron keresz­tül minden éjjel szanatóriumba itt a Mont­martre-on, s a jeget a betegemnek egy szom­szédos kávébázból hozta az ápolónő a ven­dégek pezsgősüvege alól, mert a szanatórium nem tartott jeget... Eszembejut, hogy az egész Montmartre-i emlékben van valami zsúfolt, kusza és zavaros, túlságosan meg volt terhelve az egész fogalom már élőbbről, mi­előtt megismertem, s aztán nem tudtam ren­dezni, amit láttam, elfogult maradtam. Most délután négy órakor a Piacé Pigalle majdnem üres. Egyszerre látom az egész Montmartre-t. Olyan, mint egy kisváros. Süt a nap, október. Kis harang szól valahol a tompa, sűrű napsütésben: a Moulin Rouge- ban próbára harangozzák össze a lányokat. Le van sminkelve az egész üzem. Olyan ki­váncsi leszek, mintha Pekingban lennék. Valami idegen, egészen idegen város ez itt, semmiesetre sem Páris... Mit tud? Kik élnek itt? Boldogok a bennszülöttek? Beülök egy taxiba, lassan hajtunk és bámuljuk a Mónim art rét. * Ha este jár itt az ember, nem lehet át­tekinteni ezt a negyedet. Olyan az egész városrész, mint egy színház színpada, min­den ki van készítve, más arca van, hét óra után kulisszákat tolnak a házak elé, a szerep­lők átöltöznek, a hölgyek kifestik magukat, mastix-szag úszik a levegőben. Egy-egy ide­ges rendező, segédrendező ágál a színpadon, autók rohannak és hozzák az idegen, ki­váncsi és mohó közönséget. Minden ablakból jazzband bőg ki. Minden eladó. Sötét egyének álldogálnak az utcasarkokon. Páris rejtelmei, az egész egy füzetes regény címlapja, émelyí­tő. Mistinguette szőkén pirouettezik a házte­tők fölött. A Moulin Rouge tüzes szárnyai őr­lik a kéjt. Jageralsóruhába öltözött meztelen ördögök táncolnak a „Pokol14 c. kabaréban. Az árakat a pincérek arcra szabják. Ez este a Piacé Pigalle. Az autó nagyot nyög és kezd mászni föl a meredek rue Lepic-en, el a Moulin de la Galette mellett a Saciré coeur felé. Innen felülről kevésbé komplikált most délután négykor a világnak ez a hírhedt ramdevuhelye, ez a hatóságilag szabályozott örömnegyed, ez a történelmi szerelmi zsibárus-piac. A szórakozás ócská- sai árulják itt az árujukat. A szerelem kand­iéi. A Montmartre... mi ez a Montmartre? Délután négy órakor az erős és sürü őszi napfényben összesüpped ez a kéjépitmény, elfakulnak a színei, minden mázolva van, s nincs is frissen mázolva. Művészek élnek itt? Romantika? Az egész Montmartre úgy hat, mintha néhány utcával lejjebb, a rue Seribe sarkán az American Express tulajdona lenne, vagy Cook építkezése. Járnak még ide szórakozni franciák? Talán járnak, de csak kiváncsi undorral, ahogy elmennek a Café de la Paix előtt, vagy a boulevardon. Élnek itt még művészek? Mimi Pimson (aki talán csak Musset négy strófájában élt, s akinek állítólagos házát állítólag most lebontják), nem a padlásablakban könyököl, hanem vastag amerikaiakkal iszik brúdert estén­ként valamelyik orosz lokál sze pár ójában. A házfalak úgy lógnak, mint egy vidéki színház kulisszái nappali fényben, próba közben. Színház, kabaré, revü istálló egymás mellett, szürkén, bágyadtan kiabáló plaká­tokkal, „meztelen, meztelen, még mezte­lenebb44 — reklámokkal. Ez a szó „meztelen44 fásultan lóg le mindén Mont mart re-kabaré kapuja fölöl. Senki nem hisz benne, senkit nem vonz többé, senkit nem érdekel. A Montmartre levetkőzött, kiderült, hogy nem is szép. Felöltözve talán szebb volt, nem tudom. Amíg beburkolta magát a művészek nyomorúságába, a könnyű szerelem csipkéi­be, s fejébe tűzte esténként a jókedv, a szel­lem, az ötlet, a művészet diadémját. Most délután négykoT látom, hogy ez a diadém hamis, a jókedvet a Galerié Lafayette szállít­ja minden este részletfizetésre, s a Piacé Pigalle-on gerendák támogatják a világhírű plakátokat, hogy önnön ürességüktől és je­lentéktelenségüktől el ne essenek. Csöndes, kanyargó, meredeken fölfelé kígyózó utcák. Szennyes házak. Elhagyott, mosatlan ablakok. Külváros, szegénynegyed, düledező tetők, mocskos korcsmák. Ez a másik Montmartre, ami a Pigalle mögött kezdődik. Hátha ez az ami, még eclit? Ahol •még emberek élnek, akiknek közük van a negyed tradícióihoz? Itt legalább csönd van, egy pap megy fölfelé a meredek utcán. Lát­szik, hogy itt még oivil-emberek élnek, és nem idegenforgalomból élnek. Egy vendéglő bejárata fölött a gúnyos tábla: „Itt franciául beszélnek." Ez mégis valami, felismerése egy helyzetnek, — egy xi tea,sarkon ott ül a művész és festeget. Széleskarimáju fekete kalapot hord, szallagos nyakkendőt. A Sacré coeurt festi... Szombat délután van, hétköz­iben egészen biztosan hivatalnok. Rettenetes, hogy miit mázol össze. Úgy fest, mintha a fő­könyvbe irma. Megkérdem, eladó-e a kép? — Nem, — mondja unottan. — Egy kereskedő rendelte a rue de Ri volta. Mindig ugyanezt. A Sacré coeurt. Miniden héten lefesti a Sacré couert. Szemben a sarkon a híres kabaré: „Lapin agile". Az öreg házinyul künn ül a háza előtt. * Ez a nappali „lapin agile" volt nekem a legnagyobb meglepetés a Montmartre-on. Engem évekkel ezelőtt úgy hoztak ide, hogy ez még francia kabaré. Csakugyan ült ott néhány baszk-sipkás diák. Aztán jártam még- egyszer itt, idegenekkel, büszkén mutogattam én is, hogy ez még francia. Egy öreg hölgy utcai dalokat énekelt. Az öreg lapin citerával a hóna alatt bordalokat adott elő. Mindig éj­fél után jártam itt, a ház előtt gyanúsan sok autó állt. De a ház maga mindig meghatott, teljes illúziót keltett. Mézeskalácsház, oda­ragasztva a régi Montmartre egy elfelejtett utcaszögletére. A kapu előtt évszázados, vas­tag, hajlott fatörzsek. Ezt elfelejtették itt, ezt a házat, ezeket a fákat, gondoltam. Leülök a mézeskalácsház terrasszán dél­után négykor. Lapin ur mellém telepedik és fehér szakállát simogatja. Szemben, egy üres, meredek telken két kutya és félmeztelen gyerekek henteregnek a porban. Lapin ur­nák a cukorbaj és érelmeszesedés összes színeivel sminkelt az arca. Ha valaki annyi cseresznyepálinkát ivott életében, mint La­pin ur, nem is csodálkozhat ezen. Ül a nap­sütésben, híres ember, gazdag, s ő az apósa Pierre Mac-Orlan-nak, az írónak. Híres bo­hém Lapin ur, úgy nézek reá, mint az utolsó indiánra. Úgy nézek a házára ezen a lesmin­kelt délutáni Montmartre-on, mint egy agyi­ra. De meg kell dörzsölnöm a szemem: a fatörzsek, az öreg, csavargóstestü fatörzsek Lapin ur háza előtt, ezek az évgyürüs és évszázadokban vastagon elkérgesedett fa- törzsek a kapu előtt nem is fatörzsek. Köze­lebbről nézek oda, nem hiszek a szemem­nek, megtapogatom: cement. Cement-fák. Betön-évgyürük. Szürke gipsz. Nappal nem is igyekszik semmiféle illúziót kelteni, gipsz, gipsz, cement. Éjjel az amerikai meghajtja fejét a cement-ágak alatt, ha belép ide. Meg­hajtja fejét a beton-évgyűrűk előtt. Lapin ur szótlanul iszik, mint egy lyuk. Egészen biztos megvan hetven éves. Mit csinál igy nappal? Tavasszal nyesegeti a beton-fák gipszrügyeát. * Az üres, meredek telken szegény em­berek nyaralnak az őszben. Úgy feküsznek a porban, mint a kutyák. Faoérok. Egészen fia­tal, crövidhaju lányok henteregnek a porban a fiukkal. Ezek azok a lányok, akik később nem emlékeznek vissza semmire. Három év múlva két utcával lejjebb állnak a Piacé Pigalleon. Ezek azok, akik úgy kezdik a tör­ténetet: tizenhárom éves voltam... De a férfi nevére nem emlékeznek. Férfi? Ezek az utcák itt a Montmartre reservoirjai. Innen táplálkozik ez a szomorú, szennyes folyam, ezekből a piszkos utcákból, üres telkekből. Lenn a Pigalleon gyújtják a lámpákat. A házalt szemöldökét kék fénnyel kenik alá. A1 háztetőkre felrakják a rouge-t. A sikátorok­ból tucatjával bukkannak fel a kóristák, már kosztümben és kifestve. Lapin ur bevonul mézeskalácsházába, piszkol egy kicsit a fala­kon, hogy füstösebbnek nézzenek ki estére. Tavasszal kénytelen lesz újra piszkoltatni a házat, már lekopott róla minden patina, egészen újnak néz ki. Mistinguette szivár- ványszinefcben kezd ragyogni a Piacé Blanche felett. A Moulin Rouge nagy vitorlái keringeni kezdenek. A viasz-ember, aki há­rom óra hosszat tud mozdulatlanul maradin^ kifizeti a bockjáit, késén’eset sóhajt, kiáll a standra, egy cigarettát vesz a kezébe, s meg­merevedik. Az előadás elkezdődött. Gyerünk gyorsan innen. A sikkasztó Pálfi bankárt elítélték Romániában Kolozsvár, október 9. Mint ismeretes, Pálfi Sándor budapesti bankár nagy összeget sikkasztott és Romániába szökött, ahol azon­ban letartóztatták. A kolozsvári hadibáróság tegnap vonta felelősségre Pálfit tiltott határ­átlépés vétségéért és egyhavi fogházra Ítélte. Pálfit büntetésének leteltével az ügyészségre szállítják, mert a 'budapesti ügyészség már két héttel ezelőtt kérte Pálfi kiadatását.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents