Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-31 / 248. (1286.) szám
10 1926 október 31, vasárnap. 'SRa^-MAtó^HnOtAB pedig, melyet az álmodott boldogság kielégítetlenül hagy, csakis a siker fogja enyhíthetni: a •iker, mely az egész világ előtt örökké áldottá teszi a nevét! »., A tanár most felállott. Az arca, a szeme égett, egész alakja, mintha megnőtt volna. Úgy állott ott, mint a próféta, aki egy oj világot lát támadni az Idők méhében, ahol könyvek és szobrok hirdetik ax apa és fiú halhatatlanságát. Ezzel a diadallal szemben pedig olyan semmivé törpül minden, de minden! fcs már alig vett tudomást arról, hogy a szegény fiatal leány — szivében a megölt tavasszal — lehajtott fővel, csendes léptekkel hagyta el a szobát, ahol ő megint magára maradt a könyvek halmaza, sok fura alakú görebjei és a sarokból rávigyorgó Halál társaságában. Szivem bársonyán Karcsú ezüsfkehely a lelkem, ahogy sziveon bársonyán ragyog szeot folyadékra, nektárra vár. szerelemre vár, mivel megtöltenék vágyódé, öblös ötjét. Kartea esiis&ehely a lelkem, ahogy sziveim bársonyán remeg s fél, fél, nem hull-e beléje silány bora züllött, mámoros véjnek. két erős kéz nem kapja-e föl s duhajé*, durva uesmhánomos daccal nem vágja-e a mindenség falához, hogy szikrázó, fájó cseréppé törje csillogó, szűz ezüstjét? Sándor Lenke. fiz első magyar repülő iSzepesi különlegesség Most, midőn a repülés kezd mindennapi közr lekedéssé olcsósulni és nepszerüsödni, talán nem érdektelen Kulisár István Hasznos Mulatságok cimü vegyes tartalmú folyóirata 182-5. évi 270—1. lapjain közölt következő újdonsága: ..Fráter Ciprián első levegőbeli hajós repülése mesterséges szárnyak segedelmével Magyarországban. Nem ama Bétsi Órás Deegen Ur volt első, a ki próbát tett mesterséges szárnyak segedelmével magát a levegőbe felemelni; hanem 6 előtte jó idővel, sőt a levegői golyóbisnak (Luftballon) feltalálása előtt jóval, melyet Frantzia Országban Montgolfier Testvéreknek köszönhetünk, a veres Klastrombán, mely most a Kamara jószágaihoz tartozik, Szepes Vármegyében egy Ciprián nevű Laicus (Fráter), ki a Barátoknak seborvosa volt, tett legelőször próbát a Kárpát hegyeken mesterségei szárnyakkal a levegőbe repülni. Sokkal többre ia ment ezen próbájában, mint Deegen Ur, mert ő nem szorította magát egy ló-iskolába (valószínűen: váll- és csipő-szerszámokba), mint ez és nem vett maga segedelmére egy kis levegőgolyóbist, hanem a szabad levegőben a veres Klastromtól egy jó távol levő Korona nevű hegynek bércéig repült jó magasan. Ezen nevezetes cselekedet nem csak a szepességieknek emlékezetűkben máig is feűn maradt, hanem Bredetzky is elbeszéli az ő Topographiájában. (Bredetzky Sámuel lembergi ág. ev. szuperintendens Beytraege zűr Topographie des Königreiehs Ungarn; Wien, 1803. a 127. lapon.) A Pesti Hírlap 1909. évi február 28-iki számában Az első levegőbeli hajós címen Krónikás e kísérletről, mely állítólag TI. József császár idejében történt meg. ezt irta: „A barát éveken át dolgozott a klastrombán levő laboratóriumában a két szárnyon, amelyet karjára csatolt, de amelynek két nyúlványa is volt, amelyeket óraszerkezettel a két szárny hozott mozgásba. A kísérlet egy holdvilágos estén történt; a klastrorn magas kőfal-kerítéséről indult el a barát s mind fölebb és fölebb emelkedve a levegőben, valósággal úszott az űrben, miglen elérte a Koronahegy tetejét. Onnan azonban már gyalogszerrel jött le. 'A környékbeli nép, látva n levegőben úszó emberi alakot, csodát vélt és valósággal búcsú járás volt a klastrombán, abol utóbb megtiltották Cyprián- nak a kísérletezéseket, szárnyait pedig megsemmisítették." A Közlemények Szepes vár megye Múltjából c. történelmi folyóirat 1909. évi 126. lapján mindezekhez fűzi még a következőket: „Hozzálehetjük, hogy Cyprián barát ezen kísérletének emléke monda alakjában most is él a Szepességen (V. ö. Magyarországi Kárpátegylet Évkönyve; 1876. évi. 262. lap); költőileg földolgozta Lindner Ernő Dér fiiegendije Mirinich a z-epsersche Kláustergeechicht című költeményében. (Fartblibndíjc-r Zepserscher Liederposchen, von Lendnors Ernst von Káisen- mark; Budapest-Lőcse, 1879. a 9—16. 1.) A Krónikás föntemlitett cikke folytán a magunk részéről ia megindítottuk a kutatást: nem-e volna bővebb okmányi bizonyiték szerezhető az első magyar léghajós repülési kísérletének körülményeire és repülőgépének szerkezetére nézve?" Azóta újabb adatok nem merültek föl erről a meseszerü hirlelésrőL Pedig valóban nagy kár volna a feledés tengerébe merittetni régi kalandos földink úttörő vállalkozásának igazi történeiét, melynek népmondai alakja annyira megragadta Lindner költői képzőimét, hogy imént idézett cimü tájnyelvli költemény-füzérében kétszer megénekolfe Dér fligendije Minnich-jét. A 9— frj. lapokon költői elbeszélésben, s a 128—30. Iáikon balladában foglalkozik vele, s mindkettő- ,Vö a barát röpülőgépének hajtója a világ leghatalmasabb mozgató erője a szent szerelem. U. R. J. Találkozás Irta: Saabé Mária (2) Magda eddig még pénzhez nem nyúlt — ess az öregember intézte az anyagi ügyeiket, mióta emlékezni tudott. Az apja is mindig hozzáutasi- totta, ha szeretett volna könyveket, vagy uj n> hát: — Csak rendeld meg, majd János kifizeti. — János fedezte a háztartás kiadásait is és Magda soha nem találta különösnek ezt a dolgot. Pár héttel ezelőtt azonban nagy körülményességgel és erőszakosan hagyta nála a pénztárt: egy megbámult, megvasalt kis faládát, ineg egy csomó ákom-bákoiumal telefirkált füzetet. Szinte szigorúan szólt reá, hogy ezután kezelje maga a pénzét. Magda bezárta az egészet az egyik nagy szekrénybe és nem is gondolt reá többet. És most, hogy az öregember kalaplevéve közeledett, türelmetlenül szólt reá: — Úgy sincs nálam pénz, hiába jön. De otthon visszaadom az egészet. Csak engem ne zavarjon mindig vele. Az öreg. mintha nem is hallotta volna. H- ledelmesen köszönt. — Szerencsés jőnapot kivánok! Magda szégyenkezett. — Jó napot János. Az ember megköszörülte a torkát: — Pár szavam vőna a kisasszonyhoz. — Mondom János, hogy nincs nálam pénz. Jobb, ha visszaveszi — én unom, hogy ezután engem zaklasson vele. — Nem a pinz vigett. jöttem én kisasszony kirem^ bár hiszen az is majd kell mán a nyitáshoz. Más beszidem vóna nékem a kisasz- szonnyal. Magda felült. Nem tudta megmagyarázni, milyen uj érzés közeledése teszi egyszerre elfogulttá. — így tán el se tudom mondani... Mer amit én mondani szeretnék, azt nem lehet itt úgy kimagyarázni. Azir kerestem fel a kisasszonyt, hogy tessik véllem lefáradni a tagba. Magda ellenkezni szeretett volna. Nem szívesen hagyta itt ezt a gyönyörű helyet, az érdekes könyvet. De az öreg hangja kérő volta dacára is határozott volt. Lassan íelszedelőzködőtt hát és megindult lefelé. János hallgatott. Nagy csizmáiban nehézkesen zötyögött a Magda könnyű lépései után lefelé. Csak a domb aljában szólalt meg, ahol már a szántóföldek útjára kanyarodtak: — Nehéz az nékem, amit tí akarok mondani, n nem tudom úgy kimagyarázni, ahogy kéne— Ne tessik rám megharagudni, ha valamit nem jól szóllanék. Mer nékem mégis csak meg kell mondani, hogy ez nem mehet igy tovább. — Mi nem mehet igy tovább? — Magda el- álmélkodott. — Hát ez a kisasszony sorja ... — Az én sorsom? — Az kisasszony kirem. Mer mig a bódogult urunk ilt — Isten nyugosztajja, — hát csak vöt, ahogy vöt. Mer ü gzeginy, ha nem is vöt mindig a sarkunkba, de értett mindenhe... A cselédsig azt hitte rula, hogy messzilátóval niz, mer mindig tutta, ha valami hiányosság vót. De meg is látta. Meg... Teszem azt, utósó héten is... Meg a pizt is krajcárig átszámoltatta véllem minden elsejin, azir, hogy ü nem nyúlt hozzá... Mer ü mán olyan vót, amilyen vót, az a sok könyv vette meg az eszit, mer, hogy mindig tudományos embernek kíszült fiatal korába is, csak ipen, hogy a szive nem bírta a tanárságot, a sok magyarázkodást, meg a városi kölykök rosszaságát, hát azir húzódott ide a kollégyiumból, pedig mán nemsokára főtanár lett vóna, mehetett vóna Pestre... Én mán akkoriba is ott vófam, én kezeltem a tagot, csakhogy akkor még üt vöt a kisasszony nagyapja, az öreg kapitány ur, hej rabbiátus ember vót. — éngem az kapatott kézhe! Azir is bizott meg úgy bennem a tanár ur... De azir a látott mindent, tudott mindent, azt is ami most jön... — Hát mi jön. János? — Magda nevetni szeretett volna a nagy előadáson, a János buzgalmán, de nem tudott. Hátra-hátra nézett a mögötte baktató öregemberre és elszorult a szive a komor töprengő arca láttára. Az éles, okos szemek nézése hűséges könyörgéssel találkozott a fürkésző pillantásával. Ráncos homlokán két ér lüktetett. A keze ökölbe szorult. — Hát ez a fődkiosztás... Mer erre ugyan rá nem tehetné a kézit igazába senki, mer e kicsi, de azir urasán eltartya a gazdáját, ha utánna niz... Mán aki utánna niz... Hát azir nagyon szipen íelkirem a kisasszonyt: tessik utánna nizni. Olyan a főd, mint a gyerek, nagy ügyeletet, kivan az... — Nem értek én hozzá, János... — Nem ért a kisasszony?... Dehogy is nem ért! Én mán fel is attara, hogy ért. — Feladta?.,. Kinek?... Mikor? — Hát a multkorába, mikor a könyveket, pizt, humroi-egv-mást beattam vót. Mer akkor jártak itt a bizalmik, hogy asszongyák: A kisasszony nem maga gazdálkodik, oszt ki kell osztani a i'ögyit kinyszerbillctbe ... Hát mondom, hogyne gazdálkodnék maga, mikor az övé, de asszongyák: nem ért hozzá. Hát aszondom a siket Nagy Ferinek, a kovácsnak, hogy mondom kend se ért, mer kend kovács vót világ iletibe, mégis Íratott a másébul... Aszongya, hogy ü máj megtanujja, ha kap. Hát mondom, az én kisasszonyom is meg- tanujja most mán, hogy rászakatt a gongya-baja. Mer a mán most. is maga ir be minden krajcárt, vagy hogy is mongyák mos mán... Móg a pinzt is újra elnevezeik, csakhogy megtivesszik az embert ... Hát mondom, maga kezeli nz a fflgylt, meglássák kentek, de aszongyák: ük sose láttyák a tagba. Mondom, mer most nincs mir kijárni, de azir most is ott ül az mán mindig • dombon, oszt onnan nizi, mi törtinik, de látbattyák a tavaszon itt is eleget... Az öreg elhallgatott. Két sunyi arcú paraszt közeledett és lopva nézegedett Magdára. Egyszerre koppant össze a figyelmeztető könyökük. János mutogatott, mintha nem is látná őket, meg mintha eddig is azt csinálta volna: — Az árpát teccik kérdeni? Hogy hogy telelt? Ehun ni! — két hét múlva szárba megy! Az emberek elhaladtak mellettük. János mérgesen vakarta meg az állát. — Itt van ni a sánta Kovács!... Most is itt leskelődik! Hogy nem sül ki a szeme, mikor van más megilhetise, katona se vót... De ilyen a kapzsi! Még az én fijamnak is máj megbontotta az eszit, hogy aszongya minket illet meg az első rísz, ha ez a tag ki osztódik. De én oszt helyre csavartam a fiú eszit, mer mondom, eddig is eb- bül ütünk, ezután is megilünk belüle, ha dőgo- zunk, kár vóna ugrálni! Oszt nékem üsse kell a másé! A gazdámé! Magda uj világba került. Minden fordult egyet körülötte és megmutatta a másik arcát. Kapzsin vigyorgott rá a kovács és mohón nyújtotta a kezét a föld után, amelyet tavaly gyűlölt, mint rabláncot. Először érezte meg, hogy müidazt, amit emberi érzéseken kívül eddig kapott, ennek a földnek köszönheti. És a felismerés nyomán láthatatlan szálak kezdtek szövődni a föld és a szive között. Az ősz nagy vívódásaira gondolt: a robogó vonatokra, a nyugat felé hajló vágyára, — aztán a magányos, kétségbeesel télre, mikor fekete varjak lábai hagytak kusza nyomokat a hóban — csüggedés a szivében. S a tavaszra, a levelekre, az uj társra, a kimondhatatlanul is elhangzott elhatározó szóra: Veled megyek! Mintha nem lenne olyan könnyű ezt hanggal is kimondani! Mintha a végiggondolásnál is ösz- szeszorulua most a torka! János megállóit egy tábla rozs előtt. Gyér,, csenevész szálak keskeny esik ja mellett összeolvadva magasodott arasszal feljebb a dús vetés. — Tessik idenizni! Ezt a barázdát szántotta vót a mi jó urunk... Inneniül kezdve vettik le- jebb utána az ekit a biresek. Hogy leválik a ve- tis! Azir mondom én, hogy nagyon értett hozzá, hiába nem csinálta maga! Ez mutattya meg ni! Pedig az én fijam állította be vót az elüket, mégse jó vót... Hej, csak legalább mostanáig elillie- tett vóna szeginy, pedig csak elilf vóna, ha rá neiu törlek vóna azok a ... Magdának raegállott a szive. Tágranyitott szeme felfelé fordult. — Kik törtek rá? János zavarodottan kőhintett. — Hát a katonák. Magda majd összerogyott. Az. őszi napra gondolt, mik 'r a kapun idegen katonák sompolyogtak ki s bent. olyan nagyon fehéren feküdt ágyában az apja. Rekedten kiabálva kérdezte kotta az öregember kabátujját: — János, mit csináltak az apámmal a katonák? — Hát senki 9e montta a kisasszonynak eleddig? Fegyvert kerestek, valami jelentisre, oszt ki akarták huzni az ágybul, hogy hátha rajta fekszik. Halálsápadtan, reszketve állt a lány. Félre- huzódott előtte egy addig nem is sejtett függöny: az apja utolsó órája nem csendes elszenderedée volt, mint eddig hitte ... — Kisasszony kirem! Drága kisasszony kirem, tessik józanodni! Tessik elhinni, hogy úgyis meghótt vóna rövidnapon a mi jó urunk... Mindig tuttuk mink azt, hogy őrizni kell nagyon a szive vigett... Hisz mikor itt szántott vót, azt hittem, akkor lesz rögtön vige... Magda újra látta a már-már elfelejtett képet: Szóllan, beteg apját, amint dacosan megragadta az eke szarvát... S eszébe jutott, hogy a halála után úgy képzelte, akkor búcsúzott el a földtől. Pedig nem búcsú volt az! Uj birtokbavevés. Uj honfoglalás. Felsiró vágyak megfojtása. Gőgös és határozott jelszó: Itt maradok! És hogy nehéz volt ez a harc, hogy keserves volt ez a győzelem, arról tanúskodott a könnye. A fekete barázdába lecsordult kristálycsepp. Erőtlenedet! hangon szólalt meg: — Menjünk végig itt, János... — Mehetünk, ámbátor csak gázojjuk az ile- tét. De ha a kisasszony akarja ... — Szeretném János. Magda ment elől. Lassan lépegetett, mintha az apja koporsója után menne. Elhangzott szavak jelentőségét kutatta. Elmúlt mozdulatokat idé«2tt életre. Alig volt emléke az utolsó időből. Csak az a markolás, a lepermetev könny, néhány idegen katona és a feliér halott. Ezekből alakult ki az apja életének utolsó szakasza: Az utolsó küzdelem, az utolsó elhatározás, utolsó győzelme és utolsó veresége. János hajladozott. Acatot. tépett ki a vetés közül, — ha már úgyis tapossák, legalább legyen valami kis haszna is. Már a dűlő végére értek, mikor Magda észrevett egy bokor dús kalászt. — Ez is gáz? — kérdezte és a laikusok hirtelen buzgalmával liajolt le utáua. (Vége köv.) Szerkeszti: Sziklay Ferenc dr. Kéziratok a szerkesztő címére: Kosice- Kassa, Éder-utca 9. sz., küldendők. ^000900009000090000009099000000% Syfilldologe Dr. Kolb ezelőtt a prágai, frankfnrtl és berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa PrAfta Hl. Vo«!Bl€A*«»va 3*. Waesertnann rlaspíllat!
