Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-02 / 224. (1262.) szám
1926 október 2, szombat A kassai kommunista vezérek lakásügye Kassa, október 1. Goldkammer Géza kommunista tápszer kesztő és Kassa város tanácsa a P- M. H. szeptember 10-én megjelent „Kilenvenkétezer ko rónájába került a kassai adófizetőknek két kommunista tanácstag városi lakása" cimü cikkemre helyreigazitó nyilatkozatokban válaszoltak. Az elhangzott nyilatkozatokkal szemben kötelességemnek tartom kijelenteni a következőket. Nem felel meg a valóságnak Goldhaminer cáfolatának az az állitása, bog; Bárdos kommunista bizottsági tagon kivül egyetlen kommunista funkcionárius sem kapott városi épületben lakást A rendőrségi bejelentő hivatal adataival és a Fekete Sas épület kapube járatánál kifüggesztett választási névjegyzékkel igazolom, hogy Gasparik Vince városi képviselőtestületi tag, a kommunista párt kassai vezető tagja szintén a Fekete Sas épületében lakik, amióta ezt a lakást részére a városi tanács kiadta. így Bárdossal együtt két kommunista városi funkcionáriusnak van lakása a Fekete Sasban. Goldham- mer Géza neve tévedésből^ került fent jelzett cikkem ama részébe, ahol a csempékkel kirakott luxus fürdőkádról Írtam. Az említett fürdőkádat Bárdos lakásába állították be. Ellenben tény és való, hogy Goldhammer a városi tanács utján lakást kért a saját részére a város valamelyik bérházában. Tény az is, hogy kérelmét nem utasították el. Novák Pál dr. polgármester a cikk megjelenése után kijelentette előttem, hogy az egyik tanácsúié- i sen beszéltek Goldhammer lakásügyéről. Polák Gyula dr. helyettes polgármester, akii szintén megkérdeztem ebben az ügyben informált, hegy Goldhammer kért lakást a várostól s ígéretet kapott, hogy — amint alkalom lesz rá — fog kapni lakást. Amennyiben a városi tanácsülések jegyzőkönyvei nem ötletszerűen készülnek, a Goldhammer-féle lakásügynek feltétlenül nyomának kell lenni. Minthogy azonban a tanácsüléseken felvett jegyzőkönyvek megtekintése magánfelek részére csak a tanács engedélyével lehetséges, kérvényt adtam be Kassa város tanácsához, hogy az iratokba betekinthessek. Remélem, hogy Kassa város tanácsa kérelmemet méltányolni fogja s módot ad arra, hogy bizonyítékaimat a tanácsi irattár adataival kiegészítsem. Kassa város tanácsának helyreigazitó nyilatkozata szerint nem felel meg a valóságnak, hogy bármelyik tanácstag tudomásul vette volna valamely 92.000 koronának a kiutalását, amit állítólag a város egy közismert kassai vezetőszeme*íyiség lakásberendezésére fordított. A tanácsnak figyelmébe ajánlom az uj kassai városháza épületében berendezett és közel százezer korona költséggel renovált és berendezett magánlakást, amely iényleg az egyik közismert kassai vezető személyiség részére készült s melynek renoválási és berendezési költségeit nem azon a címen hozták a tanács elé, hogy X. Y. ur 92.000 koronás lakásberendezése. Hogy ilyen cimü tétel szerepelt a tanácsülések tárgysorozatán azt én nem áhítottam. Tény ellenben az, hogy a város költségén pazarul berendezett ícét szobás luxuslakás költségei már a tanács elé kerültek. Egy nagyobb összegről szóló számlának a kifizetését — amely éppen az említett lakásberendezésre fordított kiadások egy részét tünteti föl — a tanőxs a kommunis- . ta tanácstagok hozzájárulásával elrendelte még mielőtt a P■ M. H. cikke megjelent volna. Ezek után természetes, hogy a legnyugodtabban nézek a Goldhammer által beígért sajtóper elébe. Bekény László. Ford bevezeti a „rövid hét“ rendszerét Csökkenti a munkanapok számát, de a term elést fokozza — Az amerikai iparkirály uj közgazdasági elméletet és gyakorlatot teremt Neivyork, szeptember vége. Tieznkét évvel ezelőtt Ford azzal lepte meg a világot, hogy gyáraiban a minimális munkabért napi öt dollárban állapította meg. Három dollárért is kapott volna akitoriban elég munkást, de ő ceruzával a kezében kiszámította, hogy a munkásnak naponként legalább öt dollárra van szüksége. És fizette is ezt a magas munkabért, aminek az lett a legelső eredménye, hogy tódultak hozzá a munkások a többi automobil-gyárakból, amelyekben kevesebbet fizettek. A magas munkabér bire persze villámgyorsasággal terjedt tova, mindenütt Fordról beszéltek, a „szakemberek" vitatkóztak, hogy Ford kibírj a-e ezt a magas munkabért, vagy sem. Szóval: reklámban azonnal megtérült Fordnak az az összeg, amivel munkásainak a bérét fölemelte. Ma Fordnak ötven üzeme van Amerikában s ezekben 217.000 embert foglalkoztat; ezek közül már több, mint kétszázezernek a munkabére meghaladta a napi öt dollárt, s azokat, akik még mindig a minimális öt dollárnál tartanak, Ford el akarja bocsátani. Nem azért, mert az autóiparban néhány hónap óta egy kis hanyatlás tapasztalható, hanem azért, mert azok az emberek, akik egy évig is a minimális munkabérért dolgoztak, ebben a munkakörben nem váltak be és a saját érdekükben cselekszenek, ha más foglalkozás után néznek. Ford e napokban megint egy oly reformnak a tervével állott elő, amelyről még többet fognak beszélni, mint az Ötdolláros napi bérminimumról: csökkenteni akarja a munkanapok számát, még .pedig oly eredeti megokolással, mely megérj órái a figyelmét mindazoknak a szőrösszívű embereknek, akik mint munkaadók sajnálják munkásaiktól a megfelelő bért, vagy mint munkások, sajnálják munkaadóiktól a megfelelő munkamennyiséget. Ott, ahol a munkaadó és a munkás egymásban kölcsönösen csak az ellenséget, vagy a legjobb esetben az. ellenfelet látja, persze nagyon nehéz megérteni Fordnak az okoskodását. Mivel azonban a világszerte érezhető ipari válságnak az okára Ford nagyon élesen rávilágít, nem lehet majd tartósan kitérni Ford teóriájának a tanulmányozása elől. Igen sokat tanulhatnak ebből elsősorban a nemzetgazdászat professzorai, akik könyveikben még eddig nem is érintették ezeket, a nagyfontosságu kérdéseket. Ford egyáltalán nem szentimentálista; nem hajtja meg őt munkásainak se a jóléte, se a nyomora; előtte egy szempont lebeg: hogy virágozzék maga az ipar, mellyel foglalkozik, s hogy a lehető legkedvezőbb körülmények között, a legtöbb eredményt ígérve folyjék a munka. Alapvető tétele az, hogy minden ipari termelés sikere attól függ, hogy mennyit bimak a munkások fogyasztani. A gazdasági életben ő az iparnak csak két tényezőjét ismeri: a gyárost és a munkást; ez utóbbi egyszersmind fogyasztó is; a gyártmányok nagy tömegét azok fogyasztják, akik az illető gyártmányokat létrehozzák. — Adjatok a munkásoknak elég szabad időt, mondja Ford, s a munkások szükségletei mindjárt szaporodni fognak; a növekvő szükséglet növekvő forgalmat jelent, 8 a növekvő forgalom elengedhetetlen feltétele a termelés növekedésének. Csak tömegtermelés mellett lehet a termelési költségeket leszállítani, — a tömegtermelés tehát elmaradhatatlan, ha a munkások szabad idejét szaporítjuk. Ford az imént előadott furcsa okoskodása alapján elrendelte, hogy gyáraiban heti öt napig dolgozzanak az emberek; a heti munkaidő negyven óra. A „rövid hét" rendszerére ő szerinte múlhatatlanul át kellett térni és a vasárnap mellett a szombatot is munkaszüneti nappá kellett tenni, hogy a munkás többet élhessen, mert ha a munkás többet élhet, akkor többet költ, — ennek következménye a nagyobb forgalom s a nagyobb forgalom következménye az, hogy több Ford-ko- csit vásárolnak az emberek. Az ötnapos munlca-hét mellett nem csökkentette a termelést. Miután a drága gépek ber tettként két napig pihennek, a hét többi öt napján jobban ki kell használni őket; a munkások tehát két rétegben napi tizenhat órát dolgoznak, s igy most többet is produkálnak, mint amikor még hetenként hat napon át dolgoztak. Azt, hogy nem emberbaráti érzelmek vezették az ötnapos munkahét megállapításánál, Ford már azzal is elismeri, hogy viszont a napi munkaidőnek kilenc, esetleg tiz órára való felemelését már előre bejelenti. Ezzel a későbbi reformmal együtt fog járni a béremelés, de szerinte múlhatatlanul szükséges, hogy a legjobban működő gépek mellett, (miután azok igen drágák), a munkaerejüket és képességeiket nagyobb mértékben kihasználó munkások álljanak. Európa munkássága ezeket a teóriákat feltétlenül bizonyos gyanakvással fogadja; az amerikai munkásságnak azonban ambíciója: Fordnak valamelyik üzemébe bejutni. Mert lehet, hogy elméletben nincsen igaza, de ezzel szemben áll az a nem kicsinyelhető tény, hogy munkásainak sokkal jobb dolga van, mint más gyárak munkásainak. * (+» DO‘H^JÍ^áB2^H'tí€ * Egy elsülyedt világrész története — A német tudósok Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tegnap Budapestre érkezett Schreiber György münsteri egyetemi tanár, német birodalmi képviselő, valamint Meiner müncheni egyetemi tanár, Weidinann képviselő és Hoeber, a kölni Volkszeitung szerkesztője, hogy Magyarország tudományos viszonyait tanulmányozzák. Schreiber a Kaiser Vilhelm Gesell- schaít tanácsának tagja és a német tudományos kutató intézett fejlesztésében szerzett nagy érdemeket. A német vendégek még a tegnapi nap folyamán meglátogatták Budapest tudományos intézeteit és tiszteletükre Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a Nemzeti Kaszinóban szűk körben vacsorát adott. Schreiber szombaton a Tudományos Akadémiában előadást fog tartani a német kutató társaság működéséről és a német kultúrái tézmények fejlődéséről. M. U, Dr- Fosir noorv&s Pro.ha II., Juungmíinnová 4. Telefon: 30902. — Rendel d. u. 4-6-ig. —• Telefon: 30902_ — Nos ... és ha már? — Christie, hogy jutott erre . . . — Ön nagyon jó tudja s különben is, tisztán rám tartozik. — Christie, hát nem tudja elhinni, hogy az éri szivem . . . Christie most a férfira nézett. Pillantásuk egymásba mélyedt. — Hiszek önnek, Uhlenkort ur. Hinni akarok önnek, mindannak ellenére, ami velem történt . . . ami atyámmal történt. — Atyjával, Christie? Ismét a régi szemrehányás? Miért kínoz engem? Biztosítom, hogy Hamburgban mindent elkövettek, hogy őt feltalálják. S ez r«m is sikerült mindaddig, mig én nem érkeztem a csatornához, szerencsétlen módon későn érkeztem. Ha egy héttel hamarább jövök, életben találom és minden másképpen alakult volna. — Másképen? Ne feledje, hogy atyám is Harlessen volt! — És mégsem utasította volna vissza a kezet, amely hazavezette volna. — Ezt csak ön mondja, Uhlenkort ur! — Teljes meggyőződéssel! Tudom ezt, mert éppen ő is Harlessen volt- Hiszen ön mesélte, hányszor gondolt Hamburgra, hányszor mesélt magának róla. Bizonyára nem nyilvánította maga előtt a keserűséget, hogy idegenben kell élnie, de mondhatom magának, soha boldognak nem érezhette magát. A szétszakított kötelékek ... Felugrott és heves léptekkel mérte végig a szobát. Christie arcán halványság váltakozott a pírral. Hirtelen előtte termett. — És te, Christie, te, csak nem akarod mondani, de érzed, hogy te is Harlessen vagy, hogy te is közénk tartozol . . . Csend honolt a kis szobában. Christie úgy érezte, hogy valami belső ösztön arra hajtja, hogy odakiáltson a férfinak: Igen, igen, igazad van. Igen, igen! Belsejében nagy küzdelem viharzott De leküzdötte gyönge- ségét — Uhlenkort ur! Ez a tartózkodó megszólítás felriasztotta a férfit. Megdörzsölte a szemeit. — Ah, bocsásson meg Harlessen kisasz- szony! Mit is mondtam ... én . . . bocsásson meg, szivem túláradóit. Nem tehettem másként. A lány kezét nyújtotta. Érezte, hogy a leány ujjai gyöngén remegnek. A férfi most leült — Elfelejtettem, már Kapstadtban is elfelejtettem, hogy önt megkérdezzem a tejadai bűntény rejtélyes körülményei felől. Vagyonát akkor elrabolták. A hatósági nyomozás semmit sem derített ki? — Semmit Uhlenkort ur. Nagyon sok ízben hallgattak ki. Több letartóztatást is eszközöltek. De ártatlanságuk csakhamar beigazolódott. Talán örökre rejtély marad ... — Mindent elkövetek, hogy ezt a rejtélyt felderítsük. A Piák értőn irodával való kapcsolatom vezetett arra a gondolatra, hogy reá bízzam a nyomozás újból való megindítását. Még egyszer elmondatta Ohristievel a tragikus eset részleteit. A leány nagy izgalomban sorolta fel borzasztó emlékeit. — Még csak egy kérdés, Christie kisasszony és akkor abbahagyjuk ezt a témát. Gyanakszik-e maga valakire? Figyelmesen szemlélte a leányt, látta, hogy végiggondolja a dolgot, habozik, küzd. — Nem, nincs gyanúm senkire... Talán egy csavargó, vagy egy elbocsátott munkás.. ki tudja? De majd elveszi egyszer méltó büntetését a gaztettéért. Amit elrabolt. —■ Elhárító mozdulatot tett kezével. — Élni fogok és megkeresem kenyeremet. Uhlenkort felemelkedett székéből. Ghristié is felállott. — Miért akar olyan hirtelen távozni? — Christie kisasszony, ön azt mondotta, hogy meg fog élni. Látom, hogy... akaratereje, önállóság után való vágya nagyobb, mint az én rábeszélő képességem. Azok a szavak, hogy meg fogok élni, nagyon határozottak voltak és énreám is vonatkoztak. — Uhlenkort ur! — Harlessen kisasszony? Christie tekintetete a földre tévedt. Egy kis lépéssel hátrább lépett. A kiengesztelő szót elfojtotta ez a megszólítás. — Uhlenkort ur, még egy pillanatra! Egy hirt kell közölnöm önnel, amely az önök valparaisoi fiókjára vonatkozik. Asztaláról egy zárt borítékot emelt fel és átadta vendégének. — Épen táviratozni akartam Hamburgba, amikor ma délben ön lépett be az irodába. Amint önt megláttam, megváltoztattam szándékomat. Ha nem jött volna hozzám, a levelet a szállodába juttattam volna el. \ , Uhlenkort átvette a levelet. — Cégemet érdeklői ügy? A teaasztal mellé lépett. — Talán felesleges volt, amit tettem, Uhlenkort ur. Különben majd lakásán meglátja. — Lakásomon? A szállodában? Nem... — és már feltépte a borítékot. — Christie kisasszony. — Izgatottan lépett a lányhoz. — Igaz volna ez? — Miért akarnék valami mesét közölni önnel? — Christie, esküszön önnek! Hát tudja-e ennek a híradásnak jelentőségét? ... Ipton és társa és a mi képviselőnk egy olyan csalást akarnak elkövetni, amely cégünknek 10 millió dollár kárt okozna. És ön ezt tudja! Kérem, mondja, meg, honnan tudta meg? Chriestie vállat vont. — Tudom. Szerencsés véletlen. Azt hittem, hogy cégének szolgálatot tehetek. Talán a Harlessen-vér. — Némi irónia csendült ki szavaiból. — Christie, minden, amit ön tesz, beszél, valóban Harlessen-vérre vall. Nem szerencsés véletlen, hogy ezt ön megtudta. Ilyen nyiltan mégsem csinálják végig az urak kisded játékaikat. Ennek a gaztettnek felderítése az ön érdeme, Christie kisasszony. És amint ezt tudomásomra hozta, ez igazi Harlessen tempó! Hevesen megragadta kezét. — Christie ... Harlessen Christie ... Miért kínoz bennünket? Széket vont magához s leült a leány mellé. — Christie, beszéljünk most egészen üz- I telesen. Minden személyest kapcsoljunk ki. ön arról értesít bennünket, hogy valparaisoi képviselőnk távirati letiltásunk ellenére mégis le akarja szállítani Ipton és társának a kobaltot, hogy erre a célra Simons Brot- herstől hajókat bérelt, amelyek máris megérkeztek Valparalsóba. Ön azt is tudja, hogy Ipton és társa közvetlenül a csőd előtt áll... vagyis, röviden itt egy olyan cselt szőttek, amely kiszámíthatatlan károkat okozna nekünk. — Igen, Uhlenkort ur, ezeket akartam tudomására hozni. — Most aztán nem tudom, mit kellene hirtelenéhen cselekednem. Fontos teendőim szólítanak el, viszont ezt az ügyet is el kellene intéznem. — Ezt elintézheti valamilyen meghatalmazott utján is. — Más utján? Nagyon nehéz lesz, A gazemberek mindent elkövetnek, hogy akadályokat gördítsenek annak útjába, akit kikülde- nék. S amig azokat legyőzné, már késő lenne. Hiszen vannak New-Yorkban összeköttetéseim. Dekát kit választhatnék. Ki volna a legerélyesebb, legmegbízhatóbb ember ... — És ha asszony volna?' — Asszony? — Kérdőleg nézett a lányra. — Asszony? ... Hogyan? ... ön, ön, Christie! Ön vállalkozna? Kész lenne ezt a missziót magára vállalni? Christie igenlőleg bólintott. A férfi izgatottan járt fel s alá. A leány észrevette arcvonásaiból, hogy némi aggályai vannak. — Önnek nincs bizalma hozzám. Látom. — Bizalom, Christie? Senkihez a világon nincs nagyobb bizalmam, mint önhöz, de ez olyan nagy feladat, ami egy férfit is ugyancsak megpróbálna, mégha a legnagyobb energiája és tettereje is lenne ... ______ __ (Folytatjuk.) _________ Dr . Szabó és tír. Gödény íöfjs szemináriuma Tanulmányi ügyben díjtalan tanácskozás. Jegyzetbér- Jet. Előkészítés bármelyik egyeieircre és főiskolára; jogi, ügyvéd', bírói vizsgákra, állam számvitelre, államvizsgákra, kettős könyvvitelre is. 10 havi részlet. Központi intézet: Budapest, Károly-kör- út 4. (Telefon: L 963-50J
