Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)
1926-09-11 / 207. (1245.) szám
2 mCTtMafitaR-HiWiSR 1926 szeptember 11, szombat. — Herr Prásident, meine Herren und Danién! A taps nem akar csillapodni s a nagyszerű beszéd folyamán több Ízben hangzik él a helyeslés, sőt egy-kétszer a tapsorkán meg is akasztja a külügyminisztert beszédében. Stresemann beszéde: nagy erkölcsi és szénoki siker Stresemann világosan, lassan, bátran ad elő. A beszéd pontosan 10 óra 40 perctől 10 óra 55 percig tartott. Egyes helyein lelkesedés, másik helyein pedig lélegzetvisszafojtott csend és figyelem követte a nagyszerű fejtegetéseket. Rendszerint Chamberlain és Briand voltak, akik jelt adtak a tapsra. Különösen nagy volt a siker, amikor Stresemann dr. kijelentette, hogy a német nép nagy többségének nevében beszélhet és biztosíthatja a gyülekezetei, hogy Németország szándéka az egységért és a békéért mindig karöltve fog haladni a népszövetséggel. Spanyolországhoz intézett szavai is tetszést arattak. Briand diadalmas szónoklata 11 óra 25 perckor Briand emelkedik szólásra. Őt is óriási lelkesedés fogadja. Briand, minden parlament egyik legnagyobb mesterszónoka, mai beszédében talán pályafutásának leghatásosabb alkotását íermetette meg. Olvasva talán ez a beszéd nem tesz oly nagy benyomást, de a nagyszerű előadásban mindenkit a lelesedés legmagasabb fokáig ragadott. Azzal kezdte, hogy Németország disz- tingvált megbízottait akarja üdvözölni és biztosítani őket arról, hogy az egész gyülekezet mély szívből szereti őket. Mint Franciaország képviselője Stresemann sziveket megindító szavai után csak a napot akarja jellemezni. Mi történik ma? Megtörténhetett volna mindez, ha nem létezik a Népszövetség? Nyolc év múlt el a világ legnagyobb háborúja óta és a népek minden reménye a népszövetség felé irányul, hogy ez a nemes gyülekezet megkímélje a mai gyermekeket a hasonló vérontásoktól. Németország és Franciaország számára ez a nap még külön jelentőségű, mert befejezi a háborúk hosszú sorozatát. A két ország között soha többé nem lesznek háborúk és vitás kérdéseiket soha többé nem fogják erőszakkal megoldani. Elmúlt az ágyuk és gépfegyverek fölvonulása. Elöl ma a béke menetel! Ezeket a szavakat ismét leírhatatlan taps fogadja. Briand ezután közvetve a német delegációhoz intézi szavait. Emlékezteti őket a lo- carnoi napokra és a szomorú genfi márciusra. ■Márciusban annyi mégis sikerült, hogy a pillanatnyi kedvezőtlen atmoszféra nem semmisítette meg Locarnót. Stresemann itt mint német beszélt, Briand mint francia, de mindketten országaik érdekeit képviselték ugyanakkor, amikor világpolgárok is voltak a népszövetségnek különleges légkörében. A mai nap Németország és Franciaország történetében, de a világbéke történetében is örökre nagy nap marad. Háromszoros hip-hip-hurrá Brlandnak Briand beszéde fél óra hosszat tartott. Utána a kanadai delegált háromszoros hipp- hipp-hurrát javasolt a francia szónok tiszteletére. Újra percekig tartó tapsvihar támadt. Ezek után Nincsics köszönetét mondott a két szónoknak a beszédeikért és Chamberlain pedig azt javasolta, hogy a két beszédet a nép- szövetség hivatalos lapjában teljes szövegben leközöljék, hogy mindenki emlékezzék 1926 szeptember 10-nek nagy napjára. Orosz merénylő Genfben Genf, szept. 10. Beavatott körök szerint a genfi rendőrség ma reggel egy orosz alattvalót fogott el, akinek állítólag komoly szándéka volt Motta svájci népszövetségi delegáltat a mai népszövetségi ülésen meggyilkolni. Az elfogott orosz állampolgár vallomása szerint e gyilkossággal bosszút akart állni Worowski meggyilkolásáért. Ramek dr. lefújt csatlakozási beszéde Paris, szept. 10. A Petit Párisién értesülése szerint Ramek dr. osztrák kancellár azonnal Stresemann beszéde után nagy beszédet akart mondani Genfben, amelyben tüntetőleg követelte volna Ausztria Németországhoz való csatlakozását. A tervet azonban az utolsó pillanatban meggátolták s igy csak egyedül Briand felélt Stresemann beszédére. Ramek valószínűleg csak a napirend vitájánál szólal fel. Párisban különben nagy idegességgel várták Stresemann beszédét, mert attól féltek, hogy a német fődelegált túl arrogánsán és követelőzve lép föl. Annál nagyobb megnyugtatást keltett az a nemes tapintat és komoly méltóság, amellyel Stresemann a reformációs teremben bemutatkozott. Kmmér contra Masaryk A reemsaSi demokrata vezér válasza a Náredni LIstyben — A fascismust nem tartja patoiógBkus tünetnek — „A parlament kocsma képét mutatja Prága, szeptember 10. Masaryk elnöknek Kramarról és a nemzeti demokrata pártról mondott lesújtó kritikájára maga Kramar válaszol a Národni Listy pénteki számában. Kramar abnormis- nak tartja ugyan, hogy nyilvános polémia fejlődött ki az államfő és egy egyszerű polgár között, de felelnie nemcsak joga, hanem kötelessége is. A Benesről való kedvezőtlen véleményére nézve azt írja, hogy még a régi osztrák kormány sem tiltotta meg neki, jóllehet többször kormány- párti volt, hogy a külpolitikát ne kritizálhassa. Akkor sem értett egyet Aehrental gróf politikájával s ezt ki is fejezte. Pedig Ausztriában rabszolgák voltunk! — hangsúlyozza Kramar. Ezután a cseh fasoizmus mozgalmának okairól és a nemzeti demokrata párthoz való kapcsolatáról azt írja Kramar, hogy ő egészen másképpen látja a helyzetet, mint az elnök. — A cseh burzsoázia képezte — Kramar szerint — a háború alatt a belföldi védelem alapját. A háború után pedig egy terjedelmes szociális program végrehajtását segítette elő. Maga Kramar a választások alatt mindig a koalícióért és az államért agitált, azonban sohasem a pártjáért. —■ S ha a mi burzsoáziánk nemzeti szempontból eltökéltebbé lesz, akkor megI bocsátja Isten azt is, ha ezt a formát fasciz- i musnak is nevezik. Én magam fáséista nem vagyok — mondja Kramar — és mint becsületes demokrata a fasizmusunk fajgyűlölő kilengéseivel nem értek egyet. A fasizmust azonban patológiai tünetnek nem tarthatom, amint ezt az elnök teszi, mert tudom, hogy a fascisták erejét a nemzet iránti forró szeretet képezi, az őszinte nacionalizmus, az a törekvés, hogy a mi államunk tényleg demokratikus állam legyen. Amikor a nemzeti érzelmű emberek látták, hogy a csehszlovák koalíció szétesett és a parlament korcsma képét mutatja, ahol verekszenek, akkor nőtt hatalmassá a fasizmus. — De kellett is, hogy azzá legyen, amikor látták az emberek, hogy átlátható okokból a mi bolsevizmusunk elleni rendszeres és könyörtelen harchoz hiányzott a szükséges hajlandóság. . , j g, — A kórnak tehát másutt van a fészke ■és nem a nemzeti demokrata pártban. Én nekem jogomban áll a pártunk betegségéről elterjedt beszédeket Visszautasítani. A párt ugyan kicsi, de egészségesebb, mint amilyennek egyesek szeretnék. És mindig hajlandó — fejezi be Kramar — mindenki ellen, bárki legyen is az, a legerélyesebb harcot vivni, ha az a legdrágább kincsünket, a csehszlovák államot veszélyeztetné. SCHÖPFLIN ALADÁR BALATONI TRAGÉDIA REGÉNY I (18) — Mondtam már nem egyszer — magyarázta Kiss tanár. — Az asszonyok különös lények. Sokszor már az is elfárasztja őket, hogy egyáltalán élnek. Időnként levegőváltozás kell nekik, más környezet, más életmód. Megint csak azt mondom neked, Gyula, küldd el valahova, hadd pihenje ki magát. Gyula nem felelt. Elgondolkozott. Arra gondolt, amiről nem akart beszélni még meghitt barátainak sem: hogy a felesége, amilyen hallgatag és közömbös máskülönben, időnkint kritikus napokat él át. Ilyenkor ingerült, indulatos, szeszélyes, a legcsekélyebb okokból, sokszor ok nélkül ds nagy pa táliákat csap, vele is, a cseléddel is. Máskor meg fél éjszakákon át sir, visszafojtva, a párnájába fúrva a fejét és semmiféle faggatásra meg nem mondaná a világért, mi baja. Talán maga se tudja. Az asszonyok igazán különösJ^nyek. Elzának egy nap délután, amint a divá- non hevert, a némaság elviselhetetlen gyötrődésében, hirtelen eszébe jutott Romhányd Elvira. Micsoda egy okos, fölényes nő! Ura tud lenni minden helyzetnek, bizonyosan rengeteget tapasztalt, ismeri a férfiakat, a szerelem minden titkait és fortélyait, — óh micsoda művésze lehet az életnek! Nem sokat gondolkozott, hamar felöltözött, konflisba ült és elment Elvira lakására. Kicsit gyáván, dobogó szívvel csöngetett be az ajtón s a cselédtől, aki az ajtót nyitotta, ladogva kérdezte, itthon van-e a művésznő. Szerencséje volt, a művésznő otthon volt, egyedül volt, azonnal fogadta. Először egy ebédlőbe lépett be, kicsi szoba volt ez, szokatlanul apró bútorokkal, a közepén kis asztalka, a falnál két széles díván, tele párnákkal. Balról a nyitott ajtón hálószobába lehetett látni: egy nagyon egyszerű rézágy, nagyon nagy ruhásszekrényeik, óriás tükör és semmi más. A cseléd egy jobbról nyiló szobára mutatott, hogy itt a művésznő. Ott is volt: egy szobában, melynek bútorzata egy óriási zongorán kívül jóformán csupa szőnyegekből és párnákból állott, egy széles, rövid ottomán sarkában ott gubbaszkodott, mint egy sötét pamutgombolyag, fekete selyem pongyolában, halványan, fáradt arccal maga a szomorúság, a diadalmas művésznő. Meg se mozdult, mikor Elza belépett, csak csöndesen, szomorúan, de melegen mondta: — Te vagy, gentry? Vesd le kalapodat, ülj ide hozzám. Jókor jöttél, már éppen veronait akartam bevenni. — Te, veronált? — kérdezte Elza megütöd ve. — Mi lelt? — Semmi, fiam. Csak éppen rám jött. Iszonyodom az élettől. Nemcsak a magam életétől, hanem a tiedtől is, mindenkiétől. Az élettől. — De hát miért? Éppen te, aki. . . Elza egész zavarba jött, egyáltalán nemi értette a szituációt. —■ Éppen én, aki olyan boldog lehet- n . Hiszen olyan sikereim vannak, olyan nagy életem —• ugy-e, ezt akartad mondani? Te is ezt akartad mondani. Mindenki ezt mondja. Mindenki ostoba. Én vagyok a leg- boldogtalanabb teremtés a világon. Elvira keserűen beszélt, tompa hangon, halkan, mintha magában és magának beszélne. Elza ezalatt levetette a kalapját és melléje ült. — Nem értelek. Nem ismerlek, igaz, nem tudom az életedet, de nem tudom elképzelni, mórt vagy olyan boldogtalan. Történt valami veled? Sikertelenség? Szerelem? Mind a kettő? Elvira félrehúzta a száját, mint valami gyerek, aztán, sötét színnel a hangjában, ezt mondta: — Nem történt velem semmi. Sikertelenségről szó sincs. Mindig sikerem van, akármit csinálok. Szerelem ... A szerelemmel nem törődöm, az nálam nincs. Csak mindig szomorú vagyok, mikor egyedül vagyok. Iszonyodom az élettől, mondom, szeretnék meghalni. — Beteg vagy? — Megint csak azt mondod, amit mindenki. Te is mindenki vagy. Rettentők vagytók mindig egyforma gondolataitokkal. Értsd meg, nem vagyok beteg. Csak éppen — ilyen vagyok, mindig szomorú ... Ha emberek között vagyok, Romhányi Elvira, akkor játszom szerepet, primadonnát, friss, vidám, temperamentumos tudok lenni. Nekem minden színpad, ahol emberek vannak, utca, szalon, klub, bálterem, minden. De ha egyedül maradok, idehaza, akkor behúzódom ebbe a sarokba, beteg macska, Steinitz Szidi, szomorú kis zsidólány, boldogtalan, buta teremtés. — De hát miért? — kérdezte Elza egészen elálmélkodva, de rokonérzéssel és hirtelen támadt szeretettel. — Hát csak azért. Mert ilyen vagyok. Nyilván erre születtem. Mindig ilyen voltam, kicsi koromban is, mindig, mindig szomorú, boldogtalan. Elhallgattak. Elza arra gondolt, hogy Körmendy-Ekes Lajos főispáni beiktatására Irta: Fleischmann Gyula dr. Körmendy-Ékes Lajos fiatalságát csak alkotásaiból ismerem. A csöndes, konzervatív, Kassából elsősorban ő teremtett egy szép, modern kultur- várost, amelyet ma minden átutazó megcsodál és amelyre mi őskassaiak méltán büszkék vagyunk. Ha végigmegyek az utcáinkon, betévedek egy-egy közintézményünkbe, mindenütt találkozom az ő ifjú alkotásainak a nyomaival és sajnálom, hogy Ékes Lajost az idők változása olyan messze vitte el a mi városunktól, amelyet ő maga is annyira szeretett és ahol talán még ma is a legszivesebben élne. Úgy járt ő Kassa utcáin, mint a kertész a fái és virágai között, amelyeket az ő keze formált olyan széppé és amelyek az ő munkája eredményeként teremnek nemes gyümölcsöket. Én azt hiszem, hogy ifjú éveinek álma az lehetett, hogy egykor őszülő fejjel Kassa város polgármestere lesz, amelyből ő a magyar föld legszebb vidéki gócpontját fogja megteremteni. A sors máskép akarta. Bár sokéves városi munkásságának a gyümölcsét nem élvezheti, — még a jogos nyugdijat is vonakodik neki a gyülölség, irigység és féltékenység kiadni, — mégis büszkeséggel és megelégedéssel tekinthet vissza életének eme termékeny korára, amellyel Kassa város lakosságának háláját örökre kiérdemelte. A tehetség és az erős akarat mindenütt utat tör magának. És Körmendy-Ékes Lajosban bőven volt mindakettőből. Az uj viszonyok között megválva városi tanácsosi állásától tüneményesen tört előre a politikai életben. Nehéz és uj helyzet előtt álltunk 1919- ben. Tanácstalanul, magunkra hagyatva, csak néhányan kerestünk lehetőséget az őslakosság megbontott egységének helyreállitására, a magyarság talpraállitására, a tomboló kommunizmus ellensúlyozására. Körmendy-Ékes Lajos a frissen elmozdított városi tanácsos az elsők között volt, akik merészen és tettrekészen kiálltak a porondra. Első politikai porgrambeszéde meglepetés volt, s mint megválasztott ker.-szocialista képviselő első parlamenti felszólalásával — az ismert politikai deklarációval — meghódította a szlovenszkói magyar közvéleményt, s máról-holnapra a legnépszerűbb, legtekintélyesebb szlovenszkói magyar politikus lett. Működése beleesik a szlovenszkói magyar politika fénykorába, amelyben azonban valamennyi csillag között ő ragyogott a legfényesebben. Az elalélt, megrettent, kétségbeesett miért jött ide. Ettől a szenvedő teremtéstől akart vigasztalást, tanácsot, bátorítást kérni. Elvira figyelmesen nézte Elzát. Ő szólalt meg előbb. — De ne beszéljünk erről. Rólad beszéljünk. Miért jöttél hozzám? Ugy-e nem azért jöttél, hogy a boldogtalanságomat lásd. Van valami szándékod vagy oélod ezzel a látogatással. Hát csak légy bizalmas, mondd meg. Szívesen rendelkezésedre állok bármiben. Tudod, már az iskolában vonzódtam hozzád. Te persze nem szerettél. Csúnya voltam, szegény voltam, zsidó voltam, három főbűnöm volt, hát nem szerettél. Elza tiltakozni akart, de Elvira leintette. — Nem baj az. Régen volt, nem is igaz. Az a fő, hogy most bizalommal légy hozzám. Hát beszélj, érdekelni fog, legalább addig is nem törődöm magammal. Csakugyan, a szeme, az egész alakja, a mozgása élénk ebb és deriiltebb lett, már nem volt olyan mélyre elsülyedve önmagába, a lénye kifelé fordult és mintha az egész kicsi nő megnőtt volna egy kicsit. Elza zavarba jött, nem tudta, szóljon-e, mit szóljon. Valamivel indokolni kellett látogatását, azt érezte, hazudni nem lehetett, mert látta Elvirán, hogy azonnal keresziül- látna rajta, az igazságba pedig nem tudta, hogy fogjon bele. — Tanácsot szerettem volna tőled kérni — mondta bizonytalanul. — De talán inkább hagyjuk . . . — Inkább ne hagyjuk — felelt Elvira határozottan. — Ha már idáig jöttél vele, hát csak mondd meg. Hátha lesz belőle valami jó. Elza elpirult, nagy zavarban volt, nem szólt. Elvira a segítségére ment. (Folytatjuk.)
