Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)

1926-09-05 / 202. (1240.) szám

14 1926 szeptember 5, vasárnap. ^BX<M-A\AGteR-HIRIiAE v ^ÖZXíA.'ZlI>AS£ÁíS^, . A Bélszlovesiszkói Villamossági Kész v.-társaság szeptember végén kezdi meg az áramszolgáltatást Komáromban — Saját tudósítónktól — Komárom, szeptember 4. A Délszilovenszkói Villamossági Részvény- társaság serényen építi Komárom város egész te­rületén a villamos árain vezetéket és a lakosság lázas érdeklődéssel várja, mikor kezdődik meg az áramszolgáltatás. Az eddigiek szerint a belváros­ban már szeptember 15-én próbavilágitás lesz, de szeptember végén már megindul az áramszol gát iát ás. A város közönsége eddig 300 házba vezettette be a villamos áramot, de ezenkívül mint nagyfo­gyasztók jelentkeznék elsősorban az állami ki­kötő, ahol most írták ki a pályázatot két vil­lamos darura, sőt a kikötőben az elektromos von­tatás bevezetéséről gondolkodnak, ami sokkal gazdaságosabb a szénnel fütött lokomotivok von­tatásiul ál. Bevezeti a villamos világítást a pilzeni Skoda-inüvek komáromi javítóműhelye és hajó­gyára is, amely korábban a Magyar Királyi Fo­lyam- és Tengerhajózási r.-t. tulajdona volt. Ezenkívül a Sehindler és Jedlin-féle köleehántoló gyár is villamos erőre rendelkezett be. Egész sereg ipari műhely tér át villamos hajtóerőre és a vállalat Komáromban szép jövő elé tekinthet. Az utcai világítást azonban továbbra is a városi gázmű szolgáltatja és csak a külváros utcáiban lesz villamos közvilágítás. Komárom után azonnal Érsekújvárra kerül a sor, ahol tudvalevőleg úgy a város, mint az angol érdekeltség tulajdonát tevő és a közvilágításra koncesszióval rendelkező gázgyár is tiltakozott a villamos áram bevezetése ellen. Ennek ellenére a távvezeték kiépítése Komárom és Érsekújvár között már serényen folyik és november végén az érsekujvári vas­úti pályaudvar és dohány bevált áram­mal lesznek ellátva. A tárgyalások egyébként az érsekujvári gázgyár­ral folyamatban vannak. A Délszlovenszkói az összes érsekujvári állami hivatalokat is el szándé­kozik látni árammal. Érsekújvár után az ógyallai és párkányi járá­sok kerülnek sorra a jövő év folyamán, melyek­nek tervei már elkészültek. Alsócsallóköz szintén a komáromi energia központtal fogja nyerni villa­mos ellátását. Itt Nagymegyer és Guta lesznek a nevezetesebb központok. A Délszlovenszkói Villamossági Társaság több községtől kapott már étidig is hozzájárulást részvénytőkéjéhez és nagyobb hozzájárulást vár Komáromtól is. A csehszlovák külkereskedelem júliusban Prága, szeptember 4. A kivitel 130 millió koronával csökkent — A beho zatal 218 millió koronával emelkedett — A júliusi aktívum 170 millió (529 millióval szemben) és jan uár—julius 567 millió (1394 millióval szemben) Prága, szeptember 4. Az állami statisztikai hivatal te^ nap tette közzé a júliusi külkereskedelem számadatait. A külkereskedelmi adatok azt mutatják, h-ogy a gaz­dasági depresszió tartós jelenség, mert a múlt hó­nappal szemben újabb csökkenés mutatkozik. A behozatal megint növekedett és a kivitel vissza­fejlődött. A júliusi egész speciális kivitel 1336 mil­lió korona (tavaly 1467), a behozatal 1165 millió (947 millió). Az idei aktívum tehát csak 170 millió korona, mig tavaly 520 millió korona volt. Ez év első hét hónapjában a kivitel 9242 mdb lió korona volta (10386 millió) és a behozatal 8675 millió (8992 millió, úgy hogy januártól júliusig az egész aktívum 567 mdillió 1394 millióval szemben. A külkereskedelem tehát tovább gyöngült. A kivi­tel csökkent. Ebben elsősorban a csehszlovák tex­tilipar részesedik, amely 70 millióval és a szán és faipar, amely 74 millióval kevesebbet exportált. A vaskivüel 14 millióval, az üvegexport 9 millióval csökkent. A legfontosabb kiviteli cikkek: Julius Julius Január—július 1926 1925 1926 millió koronában Cukor .... 191 146 +45 1257 Gyapot . . . 172 241 —69 1400 Gyapjú . . . 146 150 — 4 833 Vas ............. 105 118 —14 717 Üveg .... 102 111 — 9 697 Gabona, liszt . 81 46 + 35 473 Szén .... 117 190 —73 1189 Len, kender .42 45 — 3 304 Ami a vásárló országokat illeti, érdekes, hogy a Magyarországba való kivitel 20 millió koronával emelkedett, annak dacára, hogy a csehszlovák áru­kat differenciálják. Az Amerikába való kivitel 13 millióval emelkedett. Ezzel szemben a német ki­vitel 95 millióval csökkent és ez az egész cseh­szlovák kivitel 20 százalékát teszi ki. A kiviteli országok: 1926 jul. 1925 jul. Különbözet Németország . . . 261 356 —95 Ausztria............... 209 252 —43 Angli a .......................121 134 —13 Magyaror szág . . . 105 85 +20 Amerika .... 72 59 +13 Jugoszlávia .... 60 55 +5 Románia............... 52 70 —18 Svájc................... 52 48 +4 Olasz ország .... 33 49 —16 Lengyelország ... 25 70 —45 Hollandia .... 21 18 + 3 Franciaország ... 18 22 — 4 Egyiptom .... 12 11 +1 Bulgária.............. 6 6 — Oroszorsz ág .... 4 12 — 8 Egyéb államok . . 284 219 —65 A behozatalnál a gabona és liszt különálló csoport, amely a tavalyi évvel szemben 139 millió koronával, tehát 100 százalékkal emelkedetl. Az éle Imi szerek behozatala az utóbbi hónapokban erő­sen emelkedett, míg az év elején sokkal kisebb volt, úgy hogy januártól júliusig a gabona- és íü.-:zlbehozatal 1080 millió koronával kevesebb, mint tavaly. Ezek a nagy gabona- és lisztbehozatali téte­tek a -aílánJ vámok életbelépése után bizonyára csökkenést fognak mutatni. Vámokokból a zsir szintén 23 millió koronával emelkedett. A textil­válság következtében 98 millió koronával keve­sebb értékű gyapotárut importáltak, mint tavafly, ezzel szemben a gyapjuimport 37 millió koronával emelkedett. A legfontosabb behozatali cikkek: Julius Julius Január—julius 1926 1925 1926 millió koronában Gabona, liszt . 244 105 +139 1080 Gyapot nyers . 114 — 699 Fonál s készáru 24 — 183 ^Együtt 139 102 + 37 882 Gyapot nyers . 75 — 1106“ Fonál s készáru 22 — 205 ' Együtt 97 1 95 — 98 1311 Zsír . . \ . 65 42 + 23 417 Selyem ... 43 33 + 10 278 Ásvány ... 37 36 + 1 206 Gép .... 39 — 280 Ércek .... 35 ' — 262 A behozatali országok: 1926 jul. 1925 jul. Különbözet Németország . . . 240 392 —152 Ausztria .... 78 71 +7 Lengyelország ... 77 55 + 22 Románia .... 73 17 +56 Franciaország ... 69 31 + 38 Jugoszlávia ... 66 29 + 37 Magyarország , . 63 38 + 37 Anglia..................... 43 30 + 18 Amerika .... 43 48 — 5 Hollandia .... 27 27 — Svájc......................... 25 20 +5 Olaszország ... 23 54 — 31 Belgium .... 13 8 +5 Oroszország ... 8 8 +5 Egyiptom .... 6 2 +4 Egyéb államok . . 311 120 +191 Júliusban tehát majdnem az összes országból való behozatal növekedett. Csak Németország ké­pez kivételt, ahol tavallyal szemben 20 százalékos csökkenés mutatkozik. Az „egyéb államokéból va­ló behozatal 191 millióval emelkedett. A nemzetközi vaskartell és a magyar ne­hézipar. Budapestről jelentik: A nemzetközi vaskartell előkészitőbizottsága a magyar müvekkel is előkészítő tárgyalásokat folyta­tott, amelyek annyira fejlődtek, hogy a szep­tember 17-én Párisban megtartandó értekez­letre, amelyen a kartel megalakulásáról dön­teni fognak, a magyar küldöttek is el fognak menni. A kartell szerkezetileg teljesen elüt a korábbi hasonló szervezkedésektől. A ter­vezet nem tartalmaz sem ármegállapodáso­kat, sem a piacok felosztását, sem valutaklau­zulát. A kartell a termelést akarja szabályoz­ni, évenként körülbelül egymillió tonnányi automatikus emelkedéssel. A termelési ada­tokat, amelyek az 1926. év első negyedére vannak felépítve, negyedévenként revideál­ják. Minden kartelltag termelt tonnánként 1 dollárt fizet be a pénztárba; a kvótán felüli termelés után tonnánként 4 dollár büntetést fizet, mig azok a müvek, amelyek a kvótán alul maradnak, 2 dollár kártérítést kapnak. A kereskedelmi szerződési tárgyalásokat Tö­rökországgal szeptember második felében fogják megkezdeni. A csehszlovák illetékes és érdekelt szervezetek most tárgyalják a török javaslatokat. Emelkedik a magyar külkereskedelmi mérleg passzívuma. Budapestről jelentik: A julius havában behozott áruk értéke 64.5, a kivitt áruk értéke 47.4 millió aranykoronát tett, a külkereskedelmi mérleg behozatali többlete tehát 17.1 millió aranykorona volt. Az 1926. év január—julius hónapjaiban a forgalom a múlt év ugyanez időszakához ké­pest, úgy a behozatalban, mint a kivitelben emelkedett, az emelkedés azonban a kivitel­nél kisebb arányú volt s ezért a behozatali többlet ez év január—julius hónapjaiban 85 millió aranykoronát eredményezett a múlt évi január—júliusi mérleg 62.6 milliós beho­zatali többletével szemben. A csehszlovák kormány nem vásárolja meg a Nordbahnt. Egy bécsi lap szerint a csehszlovák kormány tárgyalt a Nordba+n-társasággal a rész­vények megvásárlását illetőleg. Beavatott körök ezt a hirt a leghatározottabban megcáfolják. (E hir alapján a N o rdbahn-r észvén vek a prágai tőzsdén a magasba szöktek.) Mit ígérnek és mit adnak az Anglobank részvényeseinek? Nagyíontosságu bankalaku­lás történt szerdán Londonban. Az Anglo Austrian Bank és a British Trade Corpora­tion közgyűlést tartottak és kimondták a fú­ziót, egyúttal megalakult az Anglo Interna­tional Bank, amely átveszi az Anglo Austrian Bank és a British Trade Corporation üzleteit. Az uj bank részvényeiből 610.000 darabot az Anglo Austrian Bank részvényesei kapnak, még pedig az Anglobank tözsrészvényeinek tulajdonosai jutnak újabb részvényekhez, minden négy részvény ellenében az uj bank egy részvényét vehetik át. Ezenkívül 750.000 darab részvényt a British Trade Corporation részvényesei számára tartanak fenn. Az uj bank a kontinensen helyibankok utján akar üzleteket lebonyolítani. A tudósításból nem tűnik ki, hogy a londoni központ urai gondos­kodtak volna az Anglo Austrian Bank kis­részvényeseinek védelméről. A cukorkartelltárgyalásokat tegnap folytatták. Sikerült ugyan egy bizonyos fokú közeledést el­érni, de az ellentéteket nem tudták annyira elsi­mítani, hogy végleges megállapodást köthettek volna és ezért a tárgyalásokat folytatni fogják. Hatvan bánáti malom koncentrációja. A Bánátban levő hatvan malom amerikai tőke segítségével szövetkezetbe tömörült. Az uj alakulásnak ötmillió dollár az alaptőkéje és az adminisztrációt, valamint a beszerzést és az értékesítést központi szerv fogja végezni. Az amerikai csoport két és félmillió dollárt jegyzett a szövetkezet alaptőkéjéből, mig a malmok a hátralevő összeget apportként vit­ték magukkal. A szövetkezet központja Te­mesvárod van. Ankét az iparrálságról. A kamarai központ ankét összehívását javasolta, amelyen az ipari.vál­ság okaival akarnak foglalkozni. A kereskedelem­ügyi minisztérium e hónap második felében fogja az ankétot megtartani. Főképpen a textil-, az üveg- és a keramikai ipar válságáról lesz szó. A pro­gram legfontosabb pontja az a törekvés lesz, hogy az iparnak módot adjanak a termelési költségek csökkentésére és e kérdés megvitatásánál megint a forgalmi tarifa megoldatlan problémája lesz elő­térben. Béosben befejezték a lakásépítési programot. Becs város tudvalevőleg még 1923 elején hozzáfo­gott. nagyszabású lakásépitési programjának meg­valósításához, amely 25.000 lakás termelését tűzte ki célul. Ez az akció a legkritikusabb időkben is programszerűen haladt előre és a múlt héten Bécs város IX. kerületében megtörtént annak a háznak is az alapkőletétele, amely a 25.000-ik uj lakást fogja képviselni az osztrák főváros nagyszabású, cél t udatos szociálp oütikájában. A csehszlovák—osztrák kereskedelmi tárgya­lások bécsi jelentés szerint szeptember -20-án kez­dődnek. Osztrák érdekelt körök véleménye szerint azonban az időpontot meg fogják változtatni, mert Csehszlovákia kereskedelmi delegációja a magyar tárgyaié sókkal van elfoglalva és valószínű, hogy előbb ezeket fogják befejezni. Pengőériékii lesz az uj magyar osztály sors já­ték. Budapestről jelentik: Az október 16-án meg­induló osztálysorsjegy húzásokra most fogják a sorsjegyeket kibocsátani. A pénzügyminisztérium és a Pénzintézeti Központ megállapodása értelmé­ben az uj sorsjegyek már pengőértékről szólnak, az egész sorsjegy 100 pengőről szól. Ez az intézke­dés azért vált esedékessé, mert a sorsjáték osztá­lyai a jövő évre — tehát a kötelező pengőszámitás idejére — is átnyúlnak. Az Alpine munkásokat bocsát el. Bécsből je­lentik, hogy az Alpine-társaság nagyobb üzemkor­látozások miatt a múlt héten 400 munkást bocsá­tott el. Egy 500 munkásból álló csoportnak is fel akarnak mondani, de 14 nappal elhalasztották a felmondást. Az elbocsátások révón a többi mun­kásnak több munkát akarnak biztosítani. Az utolsó répavizsgálat a következő képet adja (zárójelben az 1925 augusztus 31 -fki szám­adatok): Csehország: A levél át'lagsulya 433 grami (549), a gyökér 358 (421), a cukortartalom 14.95% (14.86%). Morvaország, Szilézia, Szlovenszkó: A levél súlya 428 (525), a gyökér 401 (466), cukortar­talom 15.70% (15%). Az egész köztársaságban: A levél súlya 431 (521), a gyökér 373 (437), a cukor- tartalom 15.2% (14.9%). A cukorgyárak kolloklivszcrződési tárgyalása, amely csütörtökön volt plénumban megtartva, eredménytelenül végződött. Kedden az állami bi­zottság újra fel fogja venni a tanácskozásokat, me­lyeken a referensek közvetítő indítványa fölött szavazni fognak. Ha ezt az indítványt elfogadják, úgy a cukorgyári alkalmazottak tavalyi bérük 10 i százalékát elvesztik | f „A GAZDA" I mezőgazdasági szaklap. I Bratislava. Pozsony, j Vármegyeháztér 11. A haladé gasda 1 nem nélkülözhess I I Kérjen mutatványszámot 1 | Miért nem vált be a magyar gabonahatár- időüzlet? Budapestről jelentik: Julius 14-én indult meg Budapesten a gabonahatáridőüzlet és ma, másfél hónap után meg lehet állapíta­ni, hogy az uj üzletág nem váltotta be a hoz­záfűzött reményeket. Az üzletmenet olyan gyenge, hogy az ügynökök egy része vissza- kivánja az értékpapírtőzsdén eltöltött boldog napokat és azzal a gondolattal foglalkozik, hogy oda visszatér. A határidőpiacnak szer­vezett hibái vannak és ezek okozzák, hogy a piac forgalma messze mögötte marad a vára­kozásoknak. Az egyik főhiba a „magyar bú­za" fogalmának kreálása volt. Egy piac, amely nemzetközi relációkra kell legyen fel­építve, nem gubózhaíja be magát a magyar búza fogalmába. A határidőpiacon csak egy­féle búzának volna szabad lenni: nemzetközi búzának. A jugoszláv kommittQns nem kap- csolódhatik be a pesti üzletbe, mert itt nem­zetközi búzában alig van üzlet és nem „mondhat fel“ a terminuskor, mert nem szál­líthatja le a saját búzáját. Remélhetőleg a tengeri-határidőüzlet reaktiválásakor tanulni fognak ebből és csak nemzetközi áruban lesz határidőüzlet. Másik nagy hibája a határidő­piacnak, hogy a kulisszt kirekesztették belőle, amely pedig az éltető eleme minden tőzsde- szerű forgalomnak. Kulissz nélkül nem fog az üzlet sohasem megélénkülni; Fölöslegesen súlyosítja az üzletet a hetenként kétszeri ár­folyamszabályozás is. Mindezek az okok elég súlyosak ahhoz, hogy a tőzsdetanács revízió tárgyává tegye a gabonahatáridőüzlet egész organizációját. A revíziónak oly könnyítése­ket kell hozni, amely egyrészt a külföldet idevonzza, másrészről kulissz kialakulását teszi lehetővé és a forgalmat minden feles­leges sallangtól megszabadítja­+ A prágai értékmagánforgalombau a szén­értékek tovább emelkedtek. A líra 125%. Barátsá­gos hangulat mellett az üzlet élénk volt. Skoda 638—640, Prágai Vas 885—890, Berg ős Hütten 2200—2220, Poldi 490-492, Alpine 171.50—172, Nordbaihn 4120—4140, Dux—Bodenbadbi 830—835, Rottiau—Neudeck 266—268, Északcseh Szén 2100— 2120, Nyugat cseh Szén 353—355, Brünni Gépek 110—112, Simmerdngi 85.50—86.50, Egyesült Vil­lany 180—181, Aussigi Vegyi 650— 655, Osztrák Hitel 73—73.50. + A prágai devizaartagánforgaloniban a líra 125.50-re szökött. A francia frank nyugodt volt és 100 körül jegyezték. London 164.25—164.50. Kábel 33.85—33.87, Zürich 654.50—655.50, Berlin 806.50 —807, Bécs 478.50—479.50, Belgrád 60—60.125. + Az olmützi terménytőzsdén ma lanyha Irányzat uralkodott és a. kenyérmagvak 4—6 koro­nával olcsóbbodtak. A lisz-tnemüek is gyöngültek. A következő árakat jegyezték: Morva búza 75—77 kg.-os 215—(220, 78—80 kg.-os 222—227, rozs 167— 172, szlovenszkói rozs 168—169, morva merkantil- árpa 160—170, uradalmi árpa 170—180, uj morva zab 137—140, kismagvu román tengeri 14S—148, morva Viktória-borsó 4C0—450, lencse 450—750, fehér bab 140—145, laza édes széna 60—65, pré­selt édes széna 62 —67, takarmányszalma 36—40, uj belföldi mák 6S0—720, belföldi kömény 630— 640, holland kömény 680—690, OGG-búzaliszt 390 395, 0—1. számú búzaliszt 263—265, búzák orpa SS —90, rozskorpa 86—88, prompt rizs 305—310, amerikai sertészsír 14.10—14.15. + A nagyszombati terménypiac. Nagyszombati tudósítónk jelenti: A pénteki piacra a környékbeli gazdák kb. 30 vagon árut hoztak be eladásra. A ke­reslet is valamivel erősebb volt a legutolsó pozso­nyi tőzsdenap keresleténél, amd főképpen a ma­látagyárak erős érdeklődésére vezethető vissza. Az általános áresés következményeként a búza ára itt is esett. 5 fillérrel. Rozs korlátolt mennyiségben került eladásra. Az elsőrendű minőségű árpa ez­úttal elérte a 155 koronás árat. A vásár rendkívül élénk volt és a késő déli órákig tartott. Árak: Búza 200 —205, rozs 145—150, árpa (merkaniiláru) 120—140, elsőrendű 150—155. A mák ára szilár­dult, amennyiben 6.50—6.60 koronát kértek kg.- ként, bab még neon került említésre méltó meaiy- nyiségben piacra. Uj tengeri csak csöves állapot­ban került eladásra. A legújabb angol uridivat A. Precliaska« •mMiarra wpBcvprarr.* xrJCTwrrtETTOtt'tt: *vc r^ir -ni3Tt vn jorrxusr gaajr\: .uvi vr r\aau Pralia ff., Hksgvő fii5. Telefon 31590. 5535 Hitelképes egyéneknek részlet­fizelésre is.

Next

/
Thumbnails
Contents