Prágai Magyar Hirlap, 1926. szeptember (5. évfolyam, 198-222 / 1236-1260. szám)
1926-09-23 / 217. (1255.) szám
4 'PJMükAL-l * iASx^ASi*HIIiLAÖ lossz az európai vasút! Stonished, a legnagyobb amerikai vasútválla lat igazgatója lassúnak, piszkosnak és kényelmetlennek tartja az európai vasutakat Berlin, szeptember 21. C. A- Stonished, a legnagyobb amerikai vasutvállalat igazgatója heteken keresztül utazgatott Európában. Ezen az utján rendkívül érdekes tapasztalatokat gyűjtött. A köréje sereglett újságíróknak szívesen elmondott egyet-mást felfogásából. — Ami leginkább meglepett Európában, — kezdte elbeszélését — az az volt, hogy az önök vonatai nem haladnak elég gyorsan... Nem mondom, hogy cammognak, de össze sem lehet hasonlítani gyorsaságukat az amerikai vonatok gyorsaságával. Mi dühbe gurulnánk, ha ilyen vonatokon kellene valahova utaznunk, A lassúságot főképpen az a körülmény okozza, hogy minden rongyos fészeknél megállanak a vonatok. Igaz, nálunk is megáiknak még olyan helyeken is, ahol mindössze néhány száz ember lakik, de nem szabad elfelejteni, hogy Amerika igen nagy, mig az önök országai bizony szükek. Tisztaság, világosság és — olvasóterem Az igazgató kényelmesen elhelyezkedett a bőrfotelbe és igy folytatta: — Nem értem, miért van itt önöknél első és második osztály. Hiszen ezek az osztályok nem fizetődnek ki! Tulajdonképpen a harmadik osztályú utasok fizetik meg azokat a költségeket, amelyek az első és második osztályú kocsik járatásához szükségesek- Érthetetlen. igazán érthetetlen ... Majd a kocsik tisztaságára tért át. — Ne haragudjanak, de nyíltan meg kell mondanom, hogy a kocsik piszkosak. Nálunk otthon sokkal tisztábbak. Az amerikai vonatokon néger szolgák állandóan ide-oda járnak, vizes rongyokkal tisztogatják el a port é- íelszedegetik az elhullatott papírdarabokat vagy szivarvégeket. Európában egy elsőrendű expresszvonaton mindössze egy rán- r -képű, gyenge termetű öreg nénikét lát- if'v, aki állítólag a tisztaságra felügyelt. A ic ebi vonatalkalmazott szigoruarcu bácsi vert, uniformist viseltek s komoly hangon kérték a jegyeket. Ezek az alkalmazottak Irz'elirbb azt tették „megfontolás tárgyává14, ff-lg legyen-e nyitva az ablak vagy egészen, őc a tisztaság vagy tisztátlanság egyáltalán nem érdekelte őket. „Tartsuk-e nyitva az ablakot vagy ne tartsuk-e nyitva.. •“ Ezzel a k‘ i dőssel nagyot sokat foglalkoznak Európában. Pedig milyen könnyen lehetne segíteni a bajon azzal, hogy valamilyen tüllszövetet feszítenének ki, ez megakadjyozná, hogy a korom az utasok arcába csapjon, de nem akadályozná meg azt, hogy a friss levegő be- töduljon. A világítás éppen annyi civakodásra ad alkalmat, mint az ablak. Meggyujtsák-e a lámpákat vagy ne gyújtsák meg s ha már meggvujtották, beárnyékolják-e vagy sem?... Temérdek disputa folyik e világrenditő téma körül, holott ezt is mily könnyen meg lehetne oldani. Legyen egy olvasóterem, ahova mindenki visszavonulhat, aki aludni nem akar. Meg aztán a viz Az újságírók kíváncsian hallgatták az érdekes fejtegetéseket. — Miért nincs önöknél, — csapott át éles hangba az amerikai vasutigazgató — miért nincs önöknél ivóvíz a vonatokon? A félreeső helyeken van ugyan viz, de ezt csak a tisztálkodásra szánták. Ha azonban valaki vizet akar inni, az kénytelen az étkezőkocsiba átfáradni, abol, természetesen, fizetnie kell- A személyvonatokon nincs étkezőkocsi és igy ezeken egyáltalán nem lehet vizet kapni. Ha tehát megszomjazik valaki, annak e1 leéli szenvednie a szomjúság kínjait mindaddig, amíg egy vasúti állomásra érkezik. A vasúti állomásokon az elárusítók csak azt árusítják, amin kereshetnek. Mi amerikaiak, > iáién szívesen keresünk, de becsületbevágó dr ognak tartanánk, ha még a vízért is pénzt kérnénk. Egyes állomásokon vannak ugyan kutak, csakhogy ezek egyenesen borzalmasok. Ha az amerikainak ilyen kutból kellene írnia, vasdorongokkal törné össze azt a kutat. Most kényesebb témára tért át: — A félreeső helyek, enyhe kifejezéssel szólva, idejüket múlták. A kulturember hátán a hideg borzong végig, ha igénybe akarja azokat venni. Melegvíz például egyikben sincs. Gyakran a papiros, szappan és törülköző is hiányzik. Ha pedig ott van a törülköző, akkor jobb lenne, ha nem volna ott. Mondhatom, hogy nálunk a legutolsó vasúti állomáson különbek ezek a helyiségek. Majd adna nekünk a közönség, hogyha igy szolgálnánk ki- Az önök vagonjaiban tömérdek a felírás és az utasítás, sőt még reklámok is vannak. A mi vasutainkon nincsenek reklámok, de azt a pár utasítást, amely feltűnő helyre van kitéve, pontosan követjük. Nem köpködünk, nem füstölünk olt, ahol nem szabad s készséggel engedelmeskedünk az alkalmazottak utasításainak. Mikor áll feszesen a kalauz? N>m kerülte el az amerikai figyelmét az a tömérdek csomag sem, amellyel a hálókat teletömik. —■ Ez nálunk nincs. Minálunk a csomagok 98 százalékát a podgyászkocsiba helyezik el. Feltűnt, hogy a csomagok miatt mennyit veszekszenek egymással az emberek. Sokan az egész hálót a maguk számára akarják lefoglalni. Még én velem is összevesztek, fiiért egy Ízben egy kis kézitáskát mertem a fejem fölé elhelyezni. Jobbára második osztályban utaztam. Csak kíváncsiságból mentem egyszer az első osztályba. Itt azt vettem észre, hogy az utasok túlnyomó többsége nem a vasúti je- gvet mutatja fel, hanem a legkülönbözőbb szinü blokkokat vagy másfajta hosszúkás jegyeket. Észrevettem azt is, ha a kalauz egy- egy ilyen jegyet megpillantott, feszesen tisztelgett- Megkérdeztem, miért tiszteleg a kalauz egy-egv ilyen jegytulajdonosnak, hiszen nincsen uniformisa. Azt a választ kaptam, hogy a jegytulajdonos valószínűleg valamilyen ..nagy kutya". Érdekes. Nálunk a vasúti részvényes a „legnagyobb kutya44, de még annak sem tisztelegnek a kalauzok. De nem is lehet ám őket megismerni, mert a vasúti részvényesek is éppen olyan jegyet kapnak, mint más emberfia. Persze, nem ingyen, de j pénzért. Az étkezőkocsival szintén nincs megelégedve Mr. C. A. Stonished. — Az európai vonatokon nincsen jelzőcsengő, amellyel a kocsikban ülő utasok jelt adhatnak le az étkezőkocsiba. Nem hívhatják fel az étkezökocsit és igy nem rendelhetnek semmit, csak akkor, ha véletlenül arra jön az étkezőkocsi alkalmazottja. A kocsikban csak azoknak van asztaluk, akik az ablak mellett ülnek. Akik nem az ablak mellett ülLétava vára. Tűző napon, izzó sziklákon kasztunk föl a rengeteg, romjaiban is impozáns épiileitömkeleg alá. A kilátás isteni! Észak felé Zsolua kíváncsiskodik felénk s a vqlgy ölén dagadó Budatim kerek tornya, nyugatabb felé Podhrágy vára bújik ki a hegy mögül. Vendéglátóm figyelmeztet erre a stratégiai háromszögre. Minden várból más két várat lehet látni, a vágvölgyi várak egy tudatos, rendszeres várrendszerbe illeszkedtek be, jeleket tudtak adni egymásnak, ha közös volt a veszély s nem egymás ellen vezettek hadat. A lovagvilág romantikájához nem kellett ez a jeladás, az egymás számára láthatatlan várak között is szövődtek a szálak, szivek, vagy érdekek között. Itt hallottam egy érdekes elbeszélést: Léiava a hatalmas kalmár- és bányadinasztiának, a Thurzóknak volt a főfészkük. Birtokuk egy kis ország. Hatalmasak és hatalmaskod ók voltak. A nagy domíniumba egy — aránylag — szegény özvegy asz- szonynak, Lahár özvegyének birtoka és vára volt beékelve: Hricsó. Thurzó Ferenc uramnak ugyan bántotta az önérzetét, hogy ha egy más várába akar menni, átbocsáttatásért kell esedeznie a «zép özvegynél. Fiatalabb volt jóval, mint az asszonyság, de azért még mindig kivánatos volt az. Csak az özvegyi fátyolt nem akarta sehogyse letenni. Álmatlan éjjeleken törte a fejét a nagyur, mit tegyen. Szives vendéglátásban, csábitó mosolyban is volt része, ha pihenőt tartott Hricskó várában, de —- hiába szánta rá magát, — hogy ha másképp nem megy, akár házasság utján is megkeriti a várat, az özvegy szelíd szóval, szeretettel utasította vissza a háztüznézőt. A visszautasítás csak olaj volt a tűzre. Hiába hütötte Thurzó Ferenc forró vérét a jobbágylányok ölében, csak nem enyhült vágya a szep- özvegy, — talán még inkább a birtok iránt. Fegyveres ostromot csak nem vezethet egy asszony- ellen! Annál szaporább lett a szép szavak ostroma. Végre is abban egyeztek meg, hogy az özvegy- fiává fogadja a nagyurat s halála után örökösévé. Megpecsételték az Írást s Thurzó Ferenc epedő szívvel várta fogadott anyja — halálát. Nem tudom, az égő szerelem nyujtotta-e meg az asszony életét, de csak nem akarta lehunyni a szemét. Thurzó égett a türelmetlenségtől s végre is, hála ide, hála oda, börtönre vetette jóltevőjét, ott kínozta, éheztette, hogy siettesse a várva-várt kaszás királyt. A várnép súgott, búgott az igazságtalanig miatt, de ki mert volna csak egy hangos szót is kiejteni a nagyur ellen. No, ha a váruép nem, megtette egy kolduló barát. Egy reggel ott térdepel a várkapu előtt és imádkozik. Alamizsnát vetnek neki, nem veszi veszi föl, kutyát uszítanak rá, szelíden a lábához simul mind. Jelentik a csodát Thurzónak. Nagy bőszen rátámad a barátra s az szelíd szóval, de elszántan szemére hányja gaztettét. A nagyur elsápad a dühtől, hogy egy senki igy mer beszélni ezrek urával és parancsolójával. Bottal támad a barátra, de az ütés nem puffan, mintha levegőbe suhintana, a sziklaföldhöz koppan. És a barát térdepel tovább, morzsolja nagyszernél rózsafüzórjét. Szégyenükén kullog várába Thurzó Ferenc s viaskodik leikével. Ki akarna menni, dolga lenne, vadászat, vagy a morva. poszt óárusoUnt. kellene i megállítani a harmincadért, — nem lehet. A barát. a kapuban. * — Kergessétek el! — toporzékolt lajtékzó nek, kénytelenek a térdükről enni. Nálunk minden kocsiban el lehet egy asztalt helyezni, ha ernni akarnak, sőt meleg ételeket is odahoznak, ha úgy kívánják. Minden baj oka: a türelmes közönség A hálókocsi külseje tetszett neki, de már a mosdóhelyek ellen alapos kifogást emelt. Kényelmetlenek, nem volt megelégedve a szellőztetéssel sem. — Borzalmasnak találtam —- úgymond — a nyirkos fehérneműt. Tisztára gyerekes az a lámpa, amely mellett olvasni szeretne az ember. Komikus, hogy a hálókocsi ajtaját be lehet zárni, de az alkalmazott mégis kívülről felnyithatja. Azt mondották nekem, hogy ez az utlevélrevizió miatt van igy. Nem találtam az önök hálókocsijaiban olyan ruhadarabot, amellyel a beretvapengét meg lehetett volna tisztítani. Olyan tükröt sem, amely ki lett volna világítva. Különben is nem lehet elég tükröt a vonatokon kiszögezni, mert sehol nem érzi a szükségét úgy az ember, mint éppen a vonatokon, hogy a tükörbe nézzen. Roppant hiányzott nekem, mint amerikainak, a menetrend, önök nem adnak menetrendeket a kocsiosztályba. Nálunk az amerikai vonatokon minden kocsiosztályban tucatszámra lehet találni menetrendet. C. A. Stonished még több találó megjegyzést röpített az európai vasúti viszonyokra. — Ebben a tekintetben — fejezte be mondókáját — határozottan tanulhatnak tőlünk. Az önök közönsége túlságosan elnéző, nem követelőző, azt hiszem, ez a nyitja annak, hogy olyan kedvezőtlen viszonyok uralkodnak a vonatokon. Bezzeg, ha az amerikai publikumot csak néhány hónapra ide lehetne varázsolni, majd megváltoznának az önök vonatai. Az amerikai vasutigazgató hamiskásan mosolygott és elbúcsúzott az újságíróktól. szájjal, de a szár ~ iái hl szembe néző vakmerő hadinép félve bújik meg az udvar sarkában. —r- No, ha senki sem mer, merek én! Karddal döf a barát felé. Omlik a vére, de el nem esik. Szelíden 6zól: — Nem az én vérem ez, a Krisztus vére, mely a bűnösökért ontatott. Térj magadba bűnös ember, a földi javakon az örök jót adod el! Thurzó megdöbben, de győz benne a kapzsiság. Rab lesz bítorlott várában, mint a ketrecbe zárt oroszlán dühöng díszes termeiben, de nem enged. Egy asszony és egy megrögzött frauciská- nus nem másíthatja meg szándékát! — Hetekig tart a tehetetlen harc — saját lelküsmeretével. Már az őrület határán áll. Már-már elszánja magát, hogy kiengedi az asszonyt, de — mint minden jószándék, — -ez is későn jön. Fogadott anyja holtan, arcán a mártírok szelid mosolyával kerül elő a sötét pincebörtönből. A barát sincs a kapunál. Thurzó Ferenc akarata győzött! Diadalmasan szedi össze a várnépet s kedvenc erdejébe, — ott a vrátnai sziklakapu mögött, a Rozszudec — (a Nagy-Biró) és a Kriván alján — vonul vadászni. Iszonyatos jókedve van! Ám, müior megnyílik a sziklakapu, fent, a felhők közelében, elérhetetlen magasban, ott a — barát. Kővéváltan fejét kezébe hajtva imádkozik. A büszke várur megtorpan, nem mer átmenni a sziklakapun. Sietve tér meg Létava várába, mindenütt a kővévált barátot látja szeme, — azt mondják, nem is volt tőle nyugta halála órájáig. Ott hallottam ezt a gyönyörű regét, fent Létava várában, ahol ma békésen legeltetik a se- lyemszőrü birkát a valamikor oly hatalmas Tiiur- zók várnépének késő utódai. Cigarettát kérnek a pásztorgyerekek, csapa kíváncsiságból megkérdem a kisebbiket: — Szereted-e a cseheket? — Szeretem, — feleli büszkén, de iskolás be- tanultsággal, — mert testvéreim 1 A nagyobbik, — az álla, orraalja pelvhezik már, — dohogva mondja félre: — Ábel és Káin is testvérek voltak!.., + Másnap aztán megláttuk a kőbarátot is. Várnától autóbuszon szorongtunk Tyerhováig, de a páratlan látvány, a vrátnai sziklakapu fensége, a kövek közt bujkáló kristálypatak, a sellőkben ficánkoló pisztrángok s fent a felhők honában a máig is ott imádkozó kóbarát, a hallgatag fenyő- erdő feketezöldje, a vidéken uralkodó két óriás, a Kozszudec és a Kriván bőven kárpótoltak a modern élet autobusz-borzalmaiért. Vasárnap volt A tyerhovai templomból kisebb csoportokban vonult haza a fiatalság. Az erdő gyermekei. Szabadságban, hegyi levegőben, napfényben, medvékkel való küzdelemben rótt, izmosodott gyönyörű eniberpéldányok. Hófehér gyolcs az ingük, fekete zeke, zöld hajtókával, fekete nadrág piros szegéllyel. Ris- karimáju kalapjukon drága strucctoll, akármelyik városi dáma elirigyelhetnó plörőznek, — ba divat lenne. Szemembe ötlött a piros szegély, fehér tug, zöld hajtóka. Kérdem, ninopen-e bajuk emiatt? — Próbálták leparancpolni, — felelik, — de igy járt minden ősünk, ezt. el nem vehetik lőlünk. — így járt a föld fia, — Jánosik is! És eszembe jutott egy kép. Festési modora ogykoruságot árult el, valahol egy szlovák ir !rz- iftlfojyben láttam. Tizenkét tagbaszakadt ember. Feszülő, bibor szin, magyar hajdúmba az egyiken, A Magyar Szigettengeren Utinapló Trencsén megyéből JI. 1926 szeptember 23, csütörtök. a többi szakasztott alyan, mint ezek a pásztorié" gények. Csak a . .rucctoll helyett piros-fehér zöld kakastoll a kalapjuk mellett. Kérdem: Kik ezek" — Jánosik és bandája, — kapom a választ. — De, — kellemetlenkedem, — nogy kerül kalapjuk mellé a magyar trikolor? — Azt később festették oda, — mondja a magyarázó dühösen, — de megnéztem közelebbről, egykorú volt biz az! Jánosik ivadékai szörnyen büszkék a „fold fiára", bennük a virtus ma is, csak, — egy velünk volt ügyvéd magyarázta meg, — ma nem az urak kirablásáért zárják börtönbe őket. Ez a nagy kamasz azért kapott két hetet, mert a templomban, mise alatt sicherheitstüvel összetűzte a leányok szoknyáit. Megkérdem a legszebb legényt a csoportból, hogy hívják. — Ján Murányi! — volt a válasz... * Volt még egy szabad napom, kirándultunk Lednic várához. Hogy miért éppen ehhez az eldugott, alig emlegetett romhalmazhoz? A pihenő órák alatt szóba került a Vág völgyéhez és környékéhez főződő sok-sok történelmi esemény, közöttük egy nagy magyar tragédia, a Thelkessy Mihály, le.dnici várur tragédiája. Kassa város főkapitánya volt a mohácsi vész után Thelkessy Imre, ennek unokája Mihály, aki az ország első gavallérjai közül züllött le a rablólovagságig, lézengő ritterségig Lengyelországban, a pénzhamisításig s a — vérpadig. Aztán a Rákócziaké volt Lednic, itt volt a pénzverdéjük, talán éppen azokon a gépeken verték a „libertásokat", melyen valamikor Thelkessy a polturákat fiaztatta. — Meg akartam nézni a helyet, ahol ez a siirüvérü ember követte el hallatlan gonosztetteit, abban a hitben, hogy amit tesz, virtus és jócselekedet. Félrecsuszott életének oka megint a Thurzók önzése volt javarészt... No, de nem írok erről, nagyobb célom van a témával. A vár megmászása után kis, begyepesedett temetőbe vitt az utunk. És ott, az érésnek induló gyümölccsel rakott szilvafák alatt is egy régi magyar emlékre akadtunk. Bemohosodott homokkő- síremlék, úgy kellett kővel, bicskával lecsiszolni róla évtizedek porát, hogy kibetüzzük a furcsa, de furcsaságában is megható, szeret etet sugárzó feliratát: „Itt mardossa. az örökösség csontjait Hídvégi és szt. Kereszti Hidvéghy Jánosnak, e kis Ledniez M. város volt 23 evekig buzgó lelki nyája Pásztorának. Egy férj- fiúnak a tetemeit enyészi, kinek szilárd jellemét semmi világ viharai másilni képesek nem valdk. Világtól elszaki.lottan, bércek közepette dacol sorsával elégedettnek é vendégszerető pap és hazafi, viruló egésségét a beteg hivének lelki ellátása alkalmával támadt meghűlés 66 kora évében, 1855. iki Tavaszelő 3. napja sújtotta ki lelkét és soha nem pótolható atyafiainak kárára és buraP Az öregek együtt dolgoztak velünk a hieroglifákká kopott betűk olvashatóvá tételén, még emlékezetükben élt „é vendégszerető pap és hazafi" emléke s hogy felfedeztük nekik az írást, megfogadták, hogy a templom falába falazzák. Mégis csak jó jónak lenni, — gondolkodtam el — s a hála nemcsak a mesékben élő valami, de igaz valóság még a mai, sarkából kifordult életben is. • Ur és paraszt, vár és kunyhó, a szlovák tengerbe elmerült szép magyar múlt emlékeiről mesél Trencsén megyében, a Vág völgyében. Ma pislogó kis láng él még, — egy nehány — a kisded szigeteken. Az még a miénk. Gondoljunk szeretettel rájuk, mert szenvedve, elszántan, elhagyatva, egyedül, őrzik a múltat, de világiló tornyokként világítanak ma is, a sötét jelenben. Skif. . <416.618 koronák NYERHET I az államjó ékonysági sorsjáték sorsjegyéve!. | I Főnyeremények: 100,000, 30,000, 10,000 | a Ár: 1 sorsjegy 5 Ki. és 1 Ké portóköitscg j, .5 sorsjegy 25 Ki., portómentesen küldve fizesse be tehát a megrendelési összeget postautalvány útján a 1 Fortuna Bankháznak I (a csehszlovák osziáhrsoríjáték OzIsthelyeO EJ §§ BraiisEava, Ounajská 7. Posta* tök 145. g] így fiatalít és szépít a S Gorallfiféme Corall-puder Göfall-szappsn FSIcritVn! a C. S. R. rístíre. Vörös Rák gyógylár, Braiislava.
