Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-30 / 170. (1208.) szám
8 1926 julius 30, péntek. Aruszi, junius. Vannak Afrikának íratlan törvényei, melyek megszegése gyakran végzetes következményekkel jár. Ilyen törvény, hogy fehér ember ne induljon hosszabb útra ismeretlen vidéken. Én is majdnem drágán fizettem meg legénykedésemet. Három napja zuhogott az eső, utána olyan köd lepte el a tájat, hogy józan ésszel nem lett volna szabad útnak indulni a nyakíürő sziklák közt, de élelmiszerem teljesen kifogynit, az éhség és türelmetlenség hajtott. A sűrű ködben kinyújtott kezünket sem láttuk, elképzelhető, mit jelent az ilyenidő itt, ahol lépien-nyomon feneketlen szakadékok, bizonytalanul álló sziklatömbök várják az utast. Tapogatózva, minden lépést kipróbálva, csigalassúsággal haladtunk abban a reményben, hogy vagy fölszáll a köd, vagy valami galla-tanyára akadunk. A két öszvér bámulatos óvatossággal lépdelt, embereim hosszú lándzsáikkal tapogattak maguk előtt. Leírhatatlan kínos, reménytelen ut. Valósággal a halál köde volt ott. amiben előre kellett törtetnünk. Egyszerre éles sikoltás hasit át az átláthatatlan ködön, látom, vagy inkább sejtem, hogy a málhás öszvér meginog előttem, azután eltűnik az imbolygó szürke folt. Percekig tartott, míg helyesen megítélhettem a kritikus helyzetet. A kis menet élén haladó askár, a szolgáin, Sukessza, megcsúszott a síkos köveken, hogy azután ő rántotta-e magával az öszvért, vagy az öszvér őt, azt ma sem tudom. A 60—70 méter mély szakadékból tompán hangzó hörgés és jajveszékelés csak azt árulta el, hogy derék szolgám lábát törte, öszvéremet pedig elvesztettem. Bakhala, ogandoi szolgám, a szerencsétlenül járt Szukessza barátja, ijedten ragadta meg ruhámat, mikor látta, hogy hátas öszvéremet megkötözve, le akaiok ereszkedni a szakadékba. — Ne menj le uram, szegény Szukessza már úgyis meghal, inkább szabadítsd meg kínjától, eressz egy golyót oda, ahonnan kiabál. Felelet helyett gallél"on fogtam a kétségbeesetten tiltakozó jóbarátot és vele együtt ereszkedni kezdtem lefelé a síma kőfalon. Pokoli szánkózás volt. Egyre sebesebben csúsztunk a segélyt kérő hang irányába, anélkül, hogy a sűrű ködben bármit is látunk volna magáink előtt A szakadék aljában hatalmas horzsolások áTán megálltam, mig Bahhala megvadult ródlikémt száguldott el mellettem, majd pár lépésre tőlem derekánál elkapta egy csenevész fatörzs. A mélység fenekén Szu- kessza tört combbal, tehetetlenül heveid, öszvérem az utolsókat rúgta, összekerestem néhány fadarabot s az ordító askár tört csontjait úgy, ahogy bekötöztem. Helyzetünk igazán válságos volt. Visz- szamenni, pláne a magával tehetetlen embert fölvinni, lehetetlen. Okosabbat nem tehettem, minthogy a jajgató Szukesszát az óbégató Bahhaia gondjaira bíztam és megindultam vi'sisza a keserves utón öszvéremhez azzal a szándékkal, hogy majd csak találok valami vad csapást, melyen le tudom hozni. Jő órát kapaszkodtam vissza-vissza csúszva, kezemet, lábamat fölvérezve, mikor baljóslatú hangok ütötték meg a fülemet. Az odafönn hagyott öszvér körül fölhangzott a hiénák diadalmas üvöltése, mely a sűrű ködön átszürődve, kísértetiesen hangzott. Megkétszereztem erőmet, kapaszkodtam, húztam föl magam lépésről-lépésre. Tehetetlen dühömben véresre martam ajkaimat, nem bírtam fölebb jutni. Nyakamban lógó puskámból három lövést tettem a levegőbe, amire a vad zaj el is ült, de alig telt el egy perc, megint fel üvöltött a hiénák kardala. Tovább fölebb! Végre félholtan zuhantam a szakadék párkányára. Annyi erőm nem volt, hogy fölálljak, négykézláb csúszva kerestem öszvéremet, végre megtaláltam a széttaposott bokrot, ahová kötöttem. Mi történt a szerencsétlen állattal, a hiénák zsákmánya lett, vagy sikerült elszakítani kötőfékét idejében és meghosszabbítani a sziklás vadonban való szenvedését? Mozdulatlanul, bénultan ültem, kétségbeesett helyzetem csak most bontakozott ki előttem teljes mértékben. Mindkét öszvérem elveszítettem, egyik askárom törött lábbal várja segítségemet, másik holtra ijedve, előttem megint az ördögi szánka-ut a szakadékba, honnan Szukessza fájdalmas nyögése, jajgatása, Bahhala félelemtől áthatott hivó kiáltozása sürgetett a leereszkedésre. Megint leguTultam a sziklás, tüskés oldalon, kegyetlen fájdalommal a tagjaimban, még gépiesen megvizsgáltam a sebesült kötését, azután a kiállott szenvedésektől, fáradalmaktól és éhségtől elgyötörve, öntudatlan álomba merültem. * Csillagos égbolt, pár lépésre tőlem öles lánggal égő tűz, előttem Bahhala vigyorgó fekete képe: — Ébredj, uram, már régen költögetlek. A köd elszállt, itt a pompás pecsenye. Mohón haraptam az illatos húsba, a kiéhezett ember étvágyával nyeltem egyik darabot a másik után. Sétlan, rágós, édeskés izü összeégett étel, de most jobban esett, mint máskor a legjobb szakács remeke. — Honnan vetted ezt a húst? — kérdeztem még mindég bódultán. — A combjából, uram, ott a legpuhább — hangzott a talányos felelet. — Minek a combjából, te orrszarvú? — A Mirzáéból, uram. Tekintettel arra, hogy Mirza a nyakát törte, nehéz hónapok alatt hozzám szokott öszvérem volt, érthető, hogy elment a kedvem a további lakomától a miután néhány nem egészen szál ónképes kifejezést vágtam a csodálkozó Bahhala fejéhez, dühösen és éhesen újra lefeküdtem, í. A nap már melegen tűzött, mikor felébredtem, vagy helyesebben magamhoz tértem. Ijizu- kossza nyögve, nyugtalanul hánykódott álmában, Bahhala a piskálő tűz mellett elterülve horkolt. Az éhség valósággal marcangolta bensőmet, tétovázva felvettem egyet a tűz mellett száradó hus- darabokból és fájó szívvel megettem, utána a másodikat, harmadikat. Éreztem, hogyan tér vissza elveszett erőm minden harapásnál s miközben a legkörmönfontabb filozófiával igyekeztem magam megnyugtatni tettem kényszerítő szükségéről, egyre fokozódó étvággyal bizony megettem én a derék Mirza fél combját. Mire embereim felébredtek, már vissza tértem terepszemlémről. Pokrócaimból hord ágyat csináltunk, arra fektettük Szukesszát, a Mirza csomagjából kiszedtük a legszükségesebbeket, kulacsokat, főzőedényt, kést, gyufát, valami orvosságot, azt elosztottuk magunk közt Bahhalával, a többit veszni hagyva — elindultunk. Keserves ut volt, kanyargó vad csapásokon haladtunk éles sziklák, tüskés bozót közt, az ordító ashár egyre nehezebb lett kényelmetlen gyaloghintójábán, végül mázsás súllyal húzta sajgó derekunkat. Dél elmúlt, mire a Sors megelégelte az eddigi megpróbáltatásokat. Pár száz lépésre tőlünk feltűnt a szakadék peremén egy 15—20 kunyhóból álló galla falu. Az utolsó lépéseket már vánszorogva tettük meg, végre megérkeztünk a házak alá. Derekamban olyan fájdalmat éreztem, hogy legszívesebben HmaiMiinannaam—naBKaatra A Villa Rhode-ban eltöltött éjszaka olyan grandiózus botránnyal végződött, hogy reggelre már az egész város arról beszélt. Az újságok nem merték érinteni a históriát, de ugyanekkor a szerkesztőségekben, ndagánliázak- ban és a birodalmi duma folyosóin forrtak epék, égtek a szemek, izgatott kezek hadonásztak. A duma levegője viharos feszültségben izzott. Istennek milliónyi kis és nagy csapása látogatta sorra az országot, de az emberek nem ezzel törődtek s nem is akartak erre gondolni. Mindent az a bizonyos szürke, fakó, részeg, gyűlölt arc árnyékolt be. A gyűlölt müzSik, akinek piszkos kezében embermilliók sorsa feküdt. így képzelte a legtöbb ember a helyzetet . . . Úgynevezett „nagy" duma-nap van. A képviselők csaknem teljes számban megjelentek. A karzatok már kora reggel megteltek. A szolgák méltóságteljes fontos képpel jártak. De mikor kitudódott, hogy M. V. Rodzjankót, a birodalmi duma elnökét a főhadiszálláson tartották, mindenki csalódást érzett. Távollétében V. M. Volkovszkij hercegnek kellett elnökölnie. A herceg egészen közel állott a cári családhoz s nagy zavarban volt, mert megtudta, hogy az ellenzék erős rohamra készül és nyilt támadást akar intézni az udvar, illetve helyesebben a cárnő és különböző „felelőtlen befolyás" ellen. A „jobboldal" a nagyfürtü és nyárspolgári ruházatú Markov II. vezetése alatt lázasan tárgyalt Azt állították egyesek — természetesen a legteljesebb titoktartás kötelezettsége mellett, — hogy a belügyminiszter irattáskájában már ott a cári ukáz a duma feloszlatására, ha az ellerzék kísérletet tenne, hogy a cárnő személyéről és egyáltalában az udvar dolgairól szót mer emelni. Az ellenzék ingadozott s tanácskozásait bizonytalan időre kellett elhalasztania. A képviselők szétoszlottak egyes ellenzéki frakciók helyiségeibe, ahol szivar és cigaretta füst tengerében parázs viták keletkeztek. Túlsúlyra jutott az óvatos irány. Egy sereg tekintélyes szónok, mint Kerenszkij, Germán, Mol- denke és Miljukov, sápadtan és izgatottan beleegyezett abba, hogy nem szólal fel. A jobboldali pártoknál sokkal nagyobb volt a vihar. Vladimír Mitrofánovics Puriskie- vics szenvedélyesen kitartott amellett, hogy az ország helyzetéről ki kell hirdetni az igazságot a birodalmi duma szószékéről. Ez nemcsak az országnak, mely eped a tiszta levegő után, hanem a dinasztiának is hasznára lenne. E súlyos időkben a trónnak „splendid izolation" elve rendkivül veszélyes. Hadd tudják meg odafönn, mit gondol, érez ős beszél minden tisztességes orosz. A fürtös Markov, ez a veszélyes demagóg, aki vakmerőén hazudozta, hogy milliónyi nemzeti érzésű orosz áll a hátamögött s egy jeladásra kész az életét áldozni az ősorosz cári hatalomért, — makacsul és önfejüleg ellenezte Puriskevics szándékát. Markov különben naiv ember volt. Szentül hitte magáról, hogy magasan kiemelkedik a bölcsességével, magam is együtt ordítottam volna Bahhalával. A gallák csoportosan rohantak le a különös látványra, amilyenben még kevés afrikainak volt része: sántító fehér ember cipel egy még sántább feketéil Aztán a meredek kapaszkodón felvittók betegemet, én pedig kínomban a fogamat sziva kutyagoltam utánuk. A főnökkel megbeszéltem a továbbiakat, Szukessza nála marad, amig összeforr a lába, én pedig az éjszakát itt töltöm, holnap gyalog folytatom az utamat. Reggel még átcseréltem a Szukessza kötését, azután indulni akartam, mikor Bahhala elém nyújtja a lábát: — Csináld meg az enyémet is uram, mert igy nem tudok tovább menni. Nézem, mind a két lába tele van feltört hólyagokkal, elmérgesedett sebekkel, miket a borzalmas ut két utolsó napján szedett össze. Legalább tíz napig menetképlelen. Most mit csináljak? Üljek tiz napig tétlenül a piszkos, férges kunyhóban, vagy hátrahagyva megbízható kísérőimet, induljak el ismeretlen vezetővel az ismeretlen útra? Az utóbbit választottam. Orvosságot adtam a Bahhala lábára, elláttam utasításokkal, azután magamhoz vettem az ajánlkozó gallák közül a legkevésbé ijesztő kiállásút, útnak indultam, vállamon koszorúba font esőköpenyemmel és puskámmal, utánam a galla, megpakkolva pokrócaimmal, két kulaccsal, egy serpenyővel, egy kis doboz orvossággal. Ennéd mérsékeltebb felszereléssel még aligha taposta Arusszi földjét európai. D. G. amely már egyenesen állambölcsesség és abban áll, hogy az ember azt csinálja és mondja, mint amit gondol. Úgy érezte most , hogy az udvar intim életéről túlságos sokat beszélnek s a tisztességes hazafinak épp az a feladata, hogy a pletykát ne növelje, sőt minden erejével igyekeznie kell azt elfojtani. Mirkov az udvartól hazafias szolgálataiért szép pénzt kapott, ezért nagyon félt az ilyen merész nyilatkozatoktól. Úgy vélte, hogy a legjobb s főleg pedig reá nézve a legjobb, a hallgatás. — Amit Kegyelmességed ajánl az struccpolitika — vágott vissza szilirázó szemmel Puriskevics és idegesen fölugrott. — Á strucc is azt hiszi, hogy nem látja senki, ha a homokba dugja a fejét. Bűn most hallgatni. Kiáltásunkkal föl kell ébresztenünk a mélyen alvókat... ha ugyan még élnek. Vonatom másfél óra múlva megy a frontra: Ön hazaáruló, ha intő szavát itt nem fogja fölemelni . . . Engedje meg, elmesélek egy apróságot. Talán megnyílik az ön szeme is, hogy milyen a hangulat a hadseregben és az országban. Tudják Önök, hogy a Szent-György-lovagrend ő felségének megítélte a Georgij-keresztet. Egy hétre rá saját fülemmel hallottam a futóárokban egy fiatal szibériai lövész szájából a gunyverset: „A cáré a Georgij A cáméé Grigorij . . Érti Ön, mit jelent ez? — Az ember főbelövet néhány ilyen gazfickót és azzal el van intézve — vetette közbe szangvinikusan a sovány,' magas Zárni sz- lovszkij. — Úgy van — támogatta Markov. — Pimaszság, semmi egyéb . . . — Akkor Oroszország lakosságának egy negyedét lövethetik főbe — • kiáltott Furiske- vics fölhevülten. — Engem meg legelsőnek! Mert én is azt állítom, hogy a helyzet már lehetetlen, elviselhetetlen. Markov, emberi élén, nem engedett. — Szép! — szólt Puriskevics és hunyorított. — Kiváló . . . Levonom a konzekvenciát Ha a jobboldal nem kívánja teljesíteni hazafias kötelességét, úgy rekem nem marad más hátra, mint — kilépni a pártból. A füstös teremben óriási lárma keletkezett. Egyszerre többen beszéltek és kiabálták túl egymás hangját — Az lenne aztán a botrány . . . Milyen következményekkel volna ez az országban a pártra . . . Szóval a saját akaratát szembehelyezi az általános érdekkel s ha nem az lesz, amit akar, akkor mindent a fenébe . . . És Vladimír Mitrofánovicsnak igaza is van: a hallgatásnak is megvan a maga határa. De hát csak nem léphetünk föl kéz a kézbe ezekkel a konstitucioE-alista demokratákkal, szocialistákkal s egyéb csőcselékkel! . . . — Uraim — felelt Puriskevics hangosan és méltóságteljesen. — Engedjék meg teljes nyomatékkai kijelentenem, hogy a pártból kilépek ... Ma a dumában nem szólalhatok fö vonatom indul a frontra, ahol sok oly fontos teendő vár, ami nem tűr halasztást. De rövidesen, az első alkalommal visszatérek és nem a párt, hanem a magam nevében elmondok becsülettel mindent, amit önök rgyon- hallgatnak. Meghajolt és a rendesnél sápadtabban hagyta el a termet. Döngve csapódott be <xz ajtó utána. (Folytatjuk.) Magyar, román, angol stb. utlcvél- rizumok megszerzését, valamint idegen állampolgárok lejáró útleveleinek meghosszabbítását t. előfizetőink és olvasóink részére a rendes költségek megtérítése ellenében készséggé eszközli a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatala. jSzinHÁZ-ZEMP, . A modem nő uj testkultúrája Kaczér Dina lánceslélye Nagyszombatban • Nagyszombat, julius 29. Az uj művészet megint kiküldte egyik re- prezetáns követéi, ezúttal Kaczér Dina, a modern tánc és az uj testkultúra méltó papnőjének személyében. A vidék eddig keveset tudott a nyugati testkultúráról, sokféle iskolájáról, melyek a mozgásnak egészen uj értelmet adtak a klasszikus formáktól agyonbéldyózott táncművészeinek uj lehetőségeit nyitották meg. Isadora Duncan foxradalmias fellépése után sokféle iskolák nyi- lotlak, (Daicroze Mensendick, Lábán), akik ritmikus mozgással töreked, ek a test szépségének tökéletesítésére. Ma már túl vagyunk minden lekicsinylésen, megbotránkoztatáson és közönyön, mely a ritmikus torna apostolainak fellépéséi fogadta, ma már orvos, pszichológus és laikus egyaránt tudja, hogv a század erős idegéletét élő modem asszonya teste ruganyosságával, szépségének fokozásával egyidejűleg, kiegyensúlyozott lelkiségét jó részben a gondosan ápolt ritmikus tornának köszönheti. Kaczér Dina asszony Lábán mester iskolájának titkait hozta magával Szlovenszkóba, hogy hivő leikével átplántálja azokat és velük fiatallá nemesítse, a szépség útjára terelje az egészség és szép iránt fogékony asszonytársait. A művésznő nagyszombati estélyét ritmikus tornagyakorlatok bemutatásával és azoknak magyarázatával nyitotta meg. Már az első mozgások tökéletes szépségek, az izmok pompás megfeszíttetése és pihentetése, ami nagyfokú anatómia és testkultúra ismeretre vall, bámulatra indít és az uj művészet leglelkesebb hívőjévé tesz. Kaczér Dina hivatott művésznő és pedig a legkülönbb fajtából, aki újat, uj tartalmat és szépséget hoz. Műsora második felében originális tánckölteményének bemutatásával ezt alaposan be is bizonyította. A ritmikus torna, ahogy a művésznő szellemesen megjegyezte, a lánc ábécéje és a táncos egyéniségétől függ, hogy tudja ezeket a betűket felhasználni. Kaczér Dina táncköltemé- nyei szakítást jelentenek minden eddigi hagyománnyal és formával. Zene nélkül táncol. Első pillanatra meghökkent ez a merészség, de már az első lépések nyomában támadó halálos csendben, mely a legmélyebb áhitatos figyelem fokmérője, az ember megérzi e merészség újszerű szükségességét. Eddig Chopint, Bachot, Debussyt vagy akár Strauszot táncolt a táncos, a meglévő zenének üteméhez simult tehát minden mozdulata, azt festette alá művészetével, amivel a táncot szin'e másodlagos jelenséggé degradálta. Kaczér Dina tánca alkotóművészet, mely egyenrangú a zenével és a költészettel. Ez a tánc tisztára önmagáért van, a vonalban tökéletes ritmusért, a lélek harmóniájáért. Kaczér Dina a lelke tartalmát tolmácsolja. Hibátlan táncnői termete elveszíti minden, testiségét, a folytonos mozgás minden fázisa történést mutat, legbensőbb lelki életet. Táncalkotásai közül a legerősebb hatást a „Ballada az égő házról" fájdalmas tragikuma, az „Örvényciklus" „Borzadály és káoszának" lélekbemarkoló realitása, a „Halálfélelem" művészi mimikája és a vidámabb témák közül a. „Tájkép" életörömöd, ritmussal túlfűtött előadása váltotta ki. t A rendezőség sajnálatos hibájából Kaczér Dina táncestélye a Habimah színtársulat vendégjátékának idejére esett, aminek rovására irható, hogy az estélyt gyérebb számú közönség látogatta, akik annál melegebben üdvözölték a művésznőt és hálás tapsokkal adóztak művészetének. Egri Viktor. (*) Németh Mária a salzburgi ünnepi játékokban. Bécsből jelentik: A salzburgi zenei ünnepségek egyik főeseménye lesz a Mozari-hét, amelynek keretében a komponista híresebb müvei kerülnek bemutatóra. A Don Jüant Reinhardt készítette elő, de most, mint értesülünk, a professzor Gutheil-Schoder bécsi kamara énekesnőt bízta meg rendezésével. Gutheil-Schoder asszony el is utazott Salzburgba és megkezdte munkáját. Donna Anna szerepét Németh Mária, a kiváló magyar operaénekesnő énekli. GRIGORIJ RASZPUHN OROSZORSZÁG TITKOS CÁRJA IVÁN NASIVIN REGÉNYE A bűnös hallgatás (20) A Halál ködében Ismeretlen utakon, ismeretlen vezetővel — Gonosz lakoma — Vigasztalan kilátások Corall -eremé Corall-Püder Corall -szappan így fiatalit és szépít a Főtér akut i í. S. H részére: Vörös Rák gyógytár, Bratislava.