Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)
1926-07-28 / 168. (1206.) szám
6 ^SKCaJftMAí&ieAUHIRIiiAT Milyen pályára lépjen a magyar ifj uság? A Prágai Magyar Hírlap nagy ankétja a pályaválasztás kérdéséről — Hozzászólás ankétünkhöz — Gálszécs, julius végén. Olvasom a lelkes, de meggondolt cikkeket az ankét során, hallom a lelkes igenlést, amellyel ezeket az okfejtéseket öreg urak és fiatal urak fogadják, a higgadt indokolásokat, amelyek az érveléseket alátámasztgatják. Nálamnál minden bizonnyal tapaszíaltabbak és öregebbek Írtak és hozzászóltak eddig és ösztönszerüen én is bólintok a többivel és lehajtom a fejemet. Mert az eddigi hozzászólások mind, mind fejlehajtást jelentenek. Mind azt mondják lényegében, hogy hát legyőzött kisebbség vagyunk, nem számíthatunk arra, hogy az állami hivatalokban gyermekeink helyet fognak valaha kapni s ezzel a lehorgasztott fejű érveléssel oda jutnak, hogy menjenek a magyar ifjak kivétel nélkül „szabad pályákra." ... Kint az ablak alatt játszik két gyermekem. A csupa finom érzés kislány és a tagbaszakadt paraszt: a fiam, aki eddig mindenkinek a világon csak parancsolni tudott, de éppen úgy tud engedelmeskedni is, ha belátja, hogy engedelmes*- kednie kell. Elnézem a két szőke fejet és elrémülök arra a gondolatra, hogy ennek a két kis embernek már azzal a gondolattal kell felnőnie, hogy rabnak született, hogy már nevelésük irányítása is akadályokba ütközik. És részben ez a szubjektív megdöbbenésem, részben pedig egy alaposabb meggondolás késztet arra, hogy az előttem elhangzott nyilatkozatoknak tisztelettel, de annál erélyesebben ellentmondjak. Ebbe a deter- mináltságba sehogy sem tud se eszem, se lelkem belenyugodni. Köztársaságunk helyzete, belső lelki struktúrája és egész mentalitása — be kell látnunk, év- ről-évre változik, hogy úgy mondjam, szelídül. A nyolc év előtti halálos Ítéletek, bebörtönzések rendszerére ma már eljött a lex Szent-Ivány— Dérer s ha egész valónkat felháborítja is a Pal- kovich-eset, ez ma már csak jelenség, nem gyakorlat s bizton hiszem, hogy az, aki Palkovichot hontalanná akarja tenni Mária Terézia miatt, el fog tűnni a semmibe s Palkovieh Viktor itt fog maradni a mi nagy örömünkre. Nyolc év előtt a csehszlovák posta még nem kézbesítette a magyar címzésű leveleket némely esetben s akkor el se hittük volna, hogy ma már komolyan szó volt a kisebbségi minisztérium és egy magyar államtitkárság felállításáról. Tagadhatatlan, hogy a viszonyok enyhültek s ha ma még távolról sem értük el mindazt, ami minket emberi és nemzetközi jog alapján megillet, — ha talán nem is az állam- hatalom jóvolta, de talán külföldi nyomás idézte elő ezt az enyhülést: örömmel kell látnunk, hogy a fejlődés iránya meg van már adva s az a valóságban már el is kezdődött. Mire a fiam pálya- választó korban lesz, ami még vagy 14 esztendőt igényel, talán már egészen más lehetőségek fognak neki megnyílni. Ha meglesz a magyar állam- titkárság, akkor szüksége lesz az államnak egész hálózatára ennek a rendkívül fontos adminisztrációs alkotásnak, — szüksége lesz magyar hivatalnokokra. És akár hogy forduljon köztársaságunk sora, ez a helyzet be fog következni. A most érintett terv cseh körökből ered. Ezzel szemben mon- signore Hlinka csekélységemnek négy év előtt azt mondta, hogy „doktor ur, szavamat adom önnek, hogy ha meg lesz az autonómia, mi önökkel a_ zöld asztal mellett egy órán belül megegyezünk." Hlinkáék is tagadhatatlanul közelebb vannak ma a kormányhoz, mint évekkel ezelőtt. A magyarsággal szemben tehát a kiegyezés gondolata mindkét táborban ott szunnyad s hovatovább alap elvvé fog erősödni. De hiszen ez nem is lehet másképen, a magyar faj intelligenciájára, megnyugvására, tömegére és részvételére ennek az államnak égető szükség van s ennek beismerését lehet ugyan 'hivatalos oldalról akár évekig is halogatni, de nem lehet letagadni és kizártnak tekinteni El fog tehát jönni az az idő, amikor az állam feladatainak elvégzéséhez bennünket is segítségül hívnak. S ha mi fejlehorgasztással minden fiunkat cipésznek és orvosnak meg kereskedőnek küldjük, akkor a történelmi pillanat bennünket teljesen készületlenül fog találni. Mondjuk, a kisfiam még nem éri el ezt a feltétlenül bekövetkező időt. Talán öt, talán húsz évvel az ő érettségije után áll ez be. Ne tessék félni, nem fog tanácstalanul állani és elején ösz- szeroppant karriért siratni. A magyar faj és fej nem ilyen. Amikor Magyarország összeomlott, millió magyar ember maradt keuyártelen, nem pályája elején, hanem annak alkonyán. Hála Istennek, nagyon kis ezreléke az elbocsájtottaknak halt éhen és nagyon kis százaléka nyomorog jobban, mint ahogy ma a kereskedő, orvos, vagy más szabad pályán dolgozott ember nyomorog. A magyar emberben van keleti élelmesség, van okosság, van talpraesettség. Nem kell félteni a fiatalokat, ha az öregek is el tudtak helyezkedni. A társadalom vezetői, az államok életének fő irányítói, a parlamentek tagjai nagyrészben a jogászok, közelebbről az ügyvédek soraiból rekru- tálódtak évszázadok óta s igy van ez ma is. A magyar ember született jogász: ezt minden külföldi nép is elismeri rólunk. Ez vitte a magyarokat olyan bőségesen a jogi pályára, és nem, mint Szent-Ivány mondta, a hajdani fringiás jurátus- romantika. Igenis, jönniök kell a magyar fiuknak erre a pályára tovább is, nem szabad elmarad- niok arról a pályáról, melynek követői legköny- nyebben jutnak vezető szerepekhez! Szükségünk van rájuk kisebbségi életünk következő, remélem, könnyebb részeiben is. Jönnek a jobb idők és nem győzöm eléggé ismételni, a legnagyobb történelmi szerencsétlenségünk lenne az, ha a nagy Pillanat bennünket készületlenül találna,! A pályaválasztáskor azonban én valami mást szeretnék magyar szempontból kihangsúlyozni. Szülőknek és ifjaknak nagyon alaposan, nagyon lelkiismeretesen kell arra ügyelniük, hogy az ember jelölt olyan pályát válasszon, amelyre a legjobban rátermett, amelyhez a legtöbb hajlamot és hivatottságot érzi magában. Kevesen vagyunk és súlyos helyzetben mi utódállambeli magyarok. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy mindenki anv- nyira a maga helyén legyen, hogy energiájának minden legkisebb részét hasznosan érvényesítse, hogy egy atomja végzendő munkatömegének kárba ne vesszen, hogy kiemelkedjék pályatársai sorából, — hogy értékké váljék, nemzeti kinccsé minden tette, minden kalapácsütése, minden operációja, minden üzlete, minden találmánya! Ezt pedig csak úgy tudjuk elérni, ha minden ifjú azt a helyet iparkodik elfoglalni, amelyre a legjobban rátermett. Magyar társadalmi utón kellene alapot termetem ahhoz, hogy a pályaválasztó ifjú ne azért ne legyen orvossá, mert nincs miből az egyetemi éveket áttanulni. Hogy a medikus ne pazarolja el az egyetemi esztendők idő- kincsét leckeadással, hogy megélhessen, hanem minden percét az egyetemen töltse. Hogy a fiuk ne azért menjenek a jogi pályára, mert az egyetemet „messziről" — az ügyvédi irodák irnoki Rimaszombat, julius vége. Ka ana; i forintom lenne, amennyiszer a Rima pariján elénekelték a hires batyii nótát, hogy: Zug a Rima, zavaros, ha megárad Rima partján búsulok én utánad __ ak kor most bizonyára nem Írnám meg ezeket, hanem pályadijat tűznék ki, hogy csak Írja meg más, mert azért megírni mégis csak érdemes, de én mostanában szívesebben olvasnék, mint Írok. Talán a levegő tette: a szülővárosom: a Rima- part, az akácos piactér, a kvaterkás kör, meg azok a komótos régi életből fel-fel bukkanó érdekes, régi batyii fejek, akik nap-nap után felnéznek rám a szőke Rimából, ami néha nagyon a múltak folyója. Ilyenkor felzug a habok közül a szintén itt szerzett nóta, a „Cserebogár, sárga cserebogár. meg az ugyancsak Térhess Samu által csinált másik hires, hogy: ^Nagypénteken mossa holló a fiát, — ez a világ kigyót-békát rámkiált.. Ezek a nóták innen indultak hóditő körútjukra. * Most Térhess Pál volt rimaszombati ref. lelkész főesperes és Szabó Samu dr. vármegyei tiszti főorvos markáns szép arcát hozta elém az idő. A régi Baksay-kert. A malom-ág és a Rimaközti szigeten ugyanolyan nagymultu és szép gyümölcsösök voltak, nagy részük még ma is meg van, mint Komáromban a Jókai-kert. Köztük a múlt század végén a Baksay-kert volt a legnevezetesebb és leglátogatottabb. A Baksay-kert volt évek hosszú során Rimaszombat intelligens polgári osztályának naponkénti találkozóhelye, ahol kuglizással, diskurzussal és kaláberrel töltötték idejüket A kert gazdái mind neves, közmegbecsülésben álló és régimódi becsületes emberek voltak: a három Baksay-testvér közül, akiké a kert volt. Sándor, a legöregebb református püspök lett, István mint az Osgyánból áthozott gimnáziumnak a rimaszombatival történt egyesítése után a nemrég megszűnt Egyesült Protestáns Főgimnázium első igazgatója biztosított magának elévülhetetlen érdemeket, Baksay József pedig egyike volt a régibb idők legtekintélyesebb kereskedőinek: a Baksay-üzletet még 1862-ben alapították s akkori tulajdonosa, aki 91 esztendejével ma egyike a város legöregebb embereinek, saját szorgalmával küzdötte föl magát azon közszeretetbe és tekintélybe, amelynek egész életén át örvendett. Ml ősz urat, aki mint. megyebizottsági tag és kereskedelmi tanácsos, jelentős szerepet játszott a város és a megye életében is és rengeteget áldozott kulturcélokra, a város közönsége ma is közmegbecsüléssel és szeretettel veszi körül. A királykuglizások. Az összejöveteleken a borocska sem „hibázott", ahogy itt a „hiányzott“-at mondják s gondot fordítottak a jókedv felderítésére ezen az utón is: a gégén, vagy ahogy ittmondják: a „gigán" keresztül. A kedélyes kerti életet minden év őszén egy királykuglizás rekeszetette be, amely értékes di- j ázás okkal volt egybekötve. A királykuglizás napja nagy nap volt: előre örültek neki és helekig\ készüllek az ünnepélyes alkalomra. A királydobálás lezajlása után, n zsivánype- csenyék és pörköltök elköltésének befejeztével előkerültek a nagy üres petróleumos hordók. Ezeknek a fenekét beverték s egymásután rakták a parázsra. A hordók 3—4 méter magas őrült máglyalánggal égtek: ez volt a kivilágítás. Mikor aztán a máglyai’énynól Terhest Pál, az asztalától is hallgathatja s ezalatt kereshet. Hogy a technikus ne menjen kovácsmesternek, hanem kimehessen akár német technikumokra is, Mit- weidába, Brünnbe. De viszont: az, aki legjobban mint kovácsmester érvényesülne, ne töltse el az életét neki tulterhes, nem-szeretem tanulással, latin leckékkel. Fel kell ébrednie úgy az egyesekben, mint az összben a nemzetiségi, faji lelkiismeretnek. Vannak harangöntők, akiknek iparos- hire túlszárnyalja a Trianon előtti határokat is és akik amellett helyet kapnak a nemzet kiválasztott államférfiai sorában is, 6 van annyi vagyonuk meg tekintélyük, mint tizenöt ügyvédnek. Ezzel a gondolattal, ezzel az erős eltökéléssel kell a pályaválasztás nehéz és végzetesen fontős problémájának megoldásához fogni, a legiobbakkal elfoglaltatni a legnekikvalóbb helyeket, nem pedig egy szomorú kézmozdulattal átengedni a tereket másoknak. így használhatunk csak magunknak is, de a nekünk otthonunkul rendelt államnak is és igy szerezhetünk vissza magunknak sok mindent, amit elvettek tőlünk jogban, javakban, megbecsülésben. Soha sem volt annyira igaz, mint ma: hogy „amit elvettek tőlünk, azt előbbutóbb visszaadhatja nekünk sors kedvezése, — de amiről mi magunk lemondtunk, — az örökre elveszett!" Fiuk, lányok, magyar testvéreim, fel a fejjel! Jöhettek bátran a jogi pályára is, a kovácsmesterire is. Emberek legyetek, egész, lelkes, pályátokat szerető emberek, akik dalolva emelik egy életen át a pörölyt s élvezettel forgatják az irótollat s akkor, — akkor minden irányban, minden téren, mindnyájunk örömére és épülésére boldogulni fogtok. Mi pedig segítsünk benneteket ebben a munkában tiszta lelkiismerettel. Rév József dr. aranyszáju református pap megeresztette gyönyörű hangján a hagyományos első nótákat, a szomszédos kerteket s a Rima folyó partját ellepték a város érdeklődői, akik néha éjfélig hallgatták a szép mulatozás lelkét: a nótaszót. A régi sárospataki diáknóta vezette be a dalolást: „Sánta Herke hová mégy, a pi-pi-pincébe.. után jött az ezidőtájt közkedvelt korhelynóta: „Az alacsony garádicson vár a kincsem, megölelném, megcsókolnám, erőm nincsen, így jár, aki mindig bort iszik, míg a temetőbe nem viszik“. A nóta felszállott a csendes estébe s el-el- röpült egész az akácos piacig is: csuda erős szép hangja volt a nótázónak, akiről most jön sző. A kálvinista pap. Mikor Térhess Pál Rimaszombatba került, már komoly meglett ember volt, de vig fiatalságot hagyott maga mögött. • Sárosban káplánkodott. Fizetése teljes ellátás mellett évi húsz forint volt. A hatvanas évek elején, az őszi pataki vásárra ment s kikért a fizetéséből kettő forintot. A pataki vásáron vett magának télire 80 krajcárért egy nagy báránybőr sipkát, aztán az ismerősökkel ebédelni ment egy korcsmába, ahol 4 krajcárért mérték a bor itcé- jét. Addig ittak, még a megmaradt egy forint 20 krajcárból futotta. Mikor nem futotta, a sárosi káplán behívta a korcsmárost, eladta neki a bá- ránybőrsipkát — s annak az árát is a torkon csúsztatták le. Ilyen vig fiatalság után kiforrott, komoly ember lett Térhess Pálból s valóságos legendákat meséltek hires memóriájáról: amit egyszer elolvasott, szó szerint fel tudta mondani. Vitáknál ő volt mindig a perdöntő: az ő idézete szentirás- számba ment. Dictum est — spriptum est. Nagy tudását édes apjától, a papi székben is elődjétől, Farkass Samutól örökölte, aki a hatvanas években hires poéta és népszerű népdalköltő volt, amit három említett dalának országos elterjedése is bizonyít. ’A sógor: a doktor. Térhess Pál megnősült, elvette Szabó Emíliát és sógorságba került Szabó Samu dr.-ral, aki szintén idejárogatott a Baksay-kertbe. Benső viszony volt a két sógor: a higgadt, megfontolt, nehezen melegedő pap és a vig, bohém, temperamentumos és hirtelen természetű doktor között. Közmondásosan megszerették egymást: elvá- lasztbatatlanokká lettek. Ha Térhess Pali ment egyházlátogatőba, a doktor egész biztos elkísérte. Ha meg Szabó Samu indult Ratkóra patikát vizsgálni, holtbizonyosan a pappal együtt érkezett meg. Mikor felültek a kocsira, az Akasztóhegy alatt rágyújtottak — régi szokás szerint — a cigaróra, hogy az ut unalmát ezzel is elüssék. Jellemző a két ember temperamentumára, hogy Balogig a doktor nyolc szivarra gyújtott rá a pap egyetlen szivarjáról. Étkekben is az volt az arány: a pap mértékletesen evett, a doktor pedig akárhányszor megtette, hogy a kucséber egész kosarát megette a „Három Rózsán" — apetitóriunmak. ■ A főispán és a főorvos Szabó Samut 1892-ben Háinos László főispán nevezte ki Gömörbe vármegyei tiszti főorvossá. A megyei életben nagy szerepet játszó doktornak egyszer érdekes epizódja történt főispánjával. A két sógor: a doktor, a pap meg a hires Rima-parti királykuglizás A régi intelligens polgárok találkozója a Baksay- kertben. — Két érdekes magyar fej a múlt század végéről. — Szabó Samu dr. főorvos és Térhess Pál. ref. lelkész-főesperes. — A P. M. H. kiküldött munkatársától. — 1926 julius 28, sserda. ggUHU—■ ..........BMP—BB—I Ku binyi Andor főszolgabíró képviselőnek akart fellépni s nyugdíj áztatni akarta magát. Kellett az orvosi bizonyítvány. A főispán elhivatta a főorvost s előadta a dolgot — No, Samukám, állítsd ki a bizonyítványt. — Rendben van, jöjjön el hozzám Kubinyi, megnézem s kiállítom. Kubinyi azonban nem akart elmenni. Hámos elővette a doktort s felemlegette neki a kinevezést is. — Tudod-e, hogy lettél főorvos? Szabó Imre erre felugrott. — Tudom, de — és itt megmondta, mit csinál a tisztségre — mától fogva nem :s vagyok az! — s ezzel otthagyta a főispánt és beadta lemondását. Gerinces ember volt. Két hét múlva Kubinyi gondolta meg a dolgot, megvizsgáltatta magát. Kapott egy bizonyítványt, nyugdíjba ment, képviselő lett. Szabó Samu pedig megmaradt állásában. A régi, de jó gyógymód A doktort mindenki szerette. Naponta bejárta az ismerős házakat s mindenütt igy köszöntött be: — Fogy a Jézus csizmája..! Ha beteghez hívták, ahol nem volt nagy baj, goromba volt, hogy ezzel is nyugtassa a beteget. Egyszer egy előkelő matrónához hívták a Murány- völgyébe, aki gégehuruttal feküdt. — Jaj Samukám, meghalok, — sirdogált a beteg a belépőre. Samu kieresztette a hangját: — Kát azon mit sírsz, ebadta, jobb hamarább mint későbbr Mars ki az ágyból, csinálj nekem: gyorsan egy jó natúr szeletet. Mit volt mit tenni, a beteg uriasszony felkelt, egy gömöri város polgármestere lett — a csodák csodája, a rekedtség engedett: a konyha- pára megoldotta a bajt. De ahol komoly beteget látott, két-foárom napot volt képes átvirrasztani egy-egy betegágynál. Egyizben lakziba hívták násznagynak. Már összegyűlt a lakodalmas nép, a felvirágozott koosik menetkészen sorakoztak. Ebben a percben egy lovas legény jött érte, Bellénybe hívta, ahol egy juhász-család, — kedves emberei — súlyos betegen feküdtek. Gondolkozás nélkül beugrott egy lakodalmas hintóba: — A menyasszonytáncra visszajövök! Ezzel elvágtatott a betegeihez. De bizony hiába várták a menyasszonytáncra, reggel is elmúlt, mire előkerült. Valami himlő vagy ilyesféle súlyos kórban feküdt a juhászcsalád, ott maradt egész éjjel, megvárta, míg lovon orvosságot hoztak a patikából — és meg is menr tette őket. A csudálatos memória A Térhess Pál megbámult memóriájáról hallottam a következő esetet: Egy barátja, a Hámos-installáció előtt, megkérte, hogy Írja meg neki az ünnepi beszédet. (Talán maga Hámos volt az illető barát!) A kálvinista pap remekbe készült beszédet csinált. Jött az installáció, ijedt kapkodás, a beszéd nincs sehol. Hasból kellett beszélni: temészte< sen gyengén sikerült a rhetori mü. — Nem baj, — mondotta Pali, — majd megírom én az újságba az eredetit. Mikor elment a nyomdába, hogy a Gőmörkis- hontba irt ujságreferáda korrektúráját átnézze, lélekszakadva fut egy hajdú az eredeti beszéddel: — Megtaláltuk, ezt tessenek kinyomatni! Pali bá‘ elővette a korrektúrát s mellé tette az eredeti beszédszöveget: a fejből rekonstruált cikk beszéde szószerint egyezett az eredetivel! Régi matúrák jó szelleme De jószive is nagy volt, nemcsak a memóriája. Egy alkalommal a püspök megbízásából szerepelt az érettségi vizsgán. A szigorú tanárokkal szemben mindig a fiuk lelkivilágába helyezkedett bele. Egyszer észrevette, hogy Sárkány történelmi tanár ur pikkel az égjük diáikra, — akiből később egy gömöri város polgármestere lett — s hogy a tanár, a szokás ellenére, maga keres „sé- dát“ a fiúnak. Pali bácsi erre kihúzott a zsebéből egy újságot s odaadta a minisztérium kiküldöttének: — Oaraot francia köztársasági elnököt meggyilkolták ! A kormánybiztos bekapta a horgot s elmerült az újságolvasásba. — A negyvenes évek hírlapi mozgalmai, Széchenyi, Kossuth, Deák, — olvassa a maturáns a tételt és megvakarja a fejét. — No tessék! — Mielőtt a hírlapi mozgalmakról beszélnék, szükségesnek tartom, hogy előbb Kossuth nagyságát méltassam, kezdi a hasalást a diák. A tanár kapvakapott az alkalmon: — Maradjon a tárgynál! — Kérem, tanár ur, — ültette le a professzort Pali bácsi, — ne tessék zavarni a felelőt. A logikai sorrendet ő maga építheti fel, ahogy neki tetszik. Néhány mondat után pedig oda szólt a fiúnak: — Köszönöm, elég, jól van. Más alkalommal is mentette a diáitságot. A latin nyelv szigorú tanára ekkortájt Bodor István professzor volt, aki nagy porkolábja volt. a könnyiivérü nebulóknak. A korán kelő profesz- szor minden reggel korán felkereste még ágyban heverésző papját. Érettségi előtt Pali bá‘ egy barátjának diákfia iránt érdeklődött, (a diák most maga mondotta el a 32 év előtti históriát!). — Hát a latin dolgozata milyen? — Milyen, olyan, hogy négyest is csak kegyelemből adhatok rá. =* Ej, ej, = mondta Pali bácsi, hozzd csak
