Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)

1926-06-27 / 145. (1183.) szám

8

t>i«gaiA\ao^arhirdai>

1926 junius 27, vasárnap.

létjogosultságot is biztosítanak. Egy amerikai filmremekben a művészet egyértelmű a legfelfoko- zottabb artisztikummal. Az amerikai filmművészet tündöklőén gazdag temperamentumu sztárokat nevel, a vászon legartisztikusabb artistáit, akiknél az el játszott szerep valami szenvedélyes torna, széditő izommunka, nagy lobogás, vérpezsdítő idegjáték: sport. Akadnak kivételek is, filmek, melyekben a táj, a történés és a játék gyermeki nagyszerűsége az életnek azt a természetes, nyers földizét lehelik, ami egy Tolsztoj-noveila életszagára emlékeztet. Az ember elbűvölve érzi az élet legegyszerűbb őstisztaságu igazságait, az élet vérzését, verejtékét és szépségét. Pionirfilmek ezek, életizesek, de kivételek. Az amerikai filmek zöme

megmarad a külsőségek mellett, nem akarja és nem is tudja komolyan venni az élet mélységeit és nem merülhet el bennük. Bizonyos, hogy mostohább sorsú az európai film, külső kereteiben gyakran a szegénységig egyszerű, de éppen ez az egyszerűség menti meg a lényeget, mert megvan benne az, ami az amerikai filmből hiányzik: a művészet intenzitása és mélysége, mely a legszürkébb hétköznapból is kibányássza az élet örök szépségét és csak az emberi lélek szenvedéseivel mérhető. Ez az a mélység, mely a kifosztott Európát jelenti, kultúra a művészet minden megnyilvánulásában, ami a mai Amerikának mág elérhetetlen valami, mert megfizethetetlen.

Budapest, junius.

Ballag már a vén diák...

Az utolsó magyar maturánsoknak a lévai gimnáziumban.

Vén kalendárium sötétlik a polcon, Haj, pedig már hallom a repedt harangot,

Benne a Múlt gyászol sok, szép vig napot, Gyönyörű magyar szó: kicsapott diák.

Akkor diák voltam, ép hogy túl a nyolcon, Uj idők zord szele kapja el a hangod,

Ki matúra után vigan ballagott. A nyomodba törnek uj melódiák.

Akkor még bennem volt mélység és magasság,Drága alma máter, bűvös magyar szóiul, Akkor nem volt álarc ifjú leikémen, Mint az imádságtól megszentelt falak,

Vigan dáridóztam; mindenütt hallhassák, Holnap már belőled uj nemzedék tódul,

Borral telt kupámat kire emelem. Kell hogy diákmódon búcsúztassalak.

Vén kalendáriom, az Élet-hid végén Az 6 Olympusról nem megyek én még el,

Leveszlek a polcról s felütöm lapod. . Amíg lelkem rátok vissza nem tekint.

Csak egyetlen egyszer jegyezhetnék még én Nagy kardcsörtéssel, uj tettre készséggel Rája fehér harcot, piros bánatot. Ifjú s vén diákok, jertek ide mind.

De mind messzebb csendül, mint vén kolostorban Harsogjuk még egyszer összevágó karban,

Öreg folyosókon bús melódiák,

S mint távoli viszhang a sziklán megtorpan A régi dal: Ballag már a vén diák.

Drága alma máter, zengzetes magyar sző, Akár jambusokba vagy rímbe kötött,

Akár békét esdő vagy harcot viharzó,

De szemembe rája mindig könny szökött. Fásult szivem ma is gyökérig rezdül, Benne van a régi eltűnt szép világ,

Mikor a bús Jelen nagy ködén keresztül Visszacsendül: Ballag már a vén diák.

Nem is pajkos nóta ez - már, de szent ének, Mit tág tüdővel fuj sok ifjú barát;

Mi után hiába esengünk mi, vének,

Hiába emeljük a Múlt poharát.

Négy emberöltőnek kék-zöld patinája A tarka szinekre mázat ötvözötf.

Fakó öregségünk akárhogy is fájna,

Szívesen ballagnánk az ifjak között.

Az Idő a naptárt vissza nem forgatja, •

Uj Tél váltogatja kivénült Nyarat,

De az Ifjúságnak rózsa bokros parkja,

Sok. szép fehér álma ugyanaz marad.

Úgy kerül ki onnan fehéren a lélek,

Mint mester kezéből a márvány szobor, Csak tündér-mese még előtte az élet, Szárnyas saruján még aranyból a por.

Törjenek az égbe a melódiák...

Nézd, te, öreg Isten, lenn a bús avarban Ballag az utolsó, magyar vén diák.

Most borul nyomára nagy, halálos árnyék, Mikor az utolsó akkord csengve bong.

Jaj, de néma lesz az, aki erre jár még,

Mert kapuzárásra harsant meg a gong.

Elmegy a darvakkal komor, őszi tájon,

Sok drága emléket könyezve temet.

Jertek, vén diákok, akárhogy is fájjon Szivünk, de fujjuk el a rekviemet.

Drága magyar szónak, a jó Isten' tudja,

Uj szép alma mátert mikor s hol lelünk? Nagy Csokonainak áll előttünk útja,

Csalfa reménysége játszott csak velünk. Harsogjuk még egyszer dacosan kevélyen: Ballag már a vén diák tovább... tovább.

A repedt harangtól magyar szó ne féljen,'

Uj vitorlát duzzaszt magyar délibáb.

A nagy zsibvásárban ne halkuljon egy se, Minden magyar akkord szentelt orgona.

Mint Pán apánk sípját, mindenki szeresse, Bár most koldus árva, kinek nincs hona.

Amig egy diák lesz ős kuruc Lévából,

Mig egy csonka kar s egy magyar béna láb, Nem nyeli el nyomát ködös szürke távol;

A vén diák ballag tovább... csak tovább.

Kersék János.

Ha esik az eső...

Esik az eső. Semmi sincs benne, hiszen az év mindén harmadik, néha minden második napján esik. Inkább csak annyiban veszi észre az ember, mert elég volt belőle és a már szomját oltotta föld megcsömörlik a nagy égi öntözéstől. Az lenne a falu legáldot- tabb embere, aki kitalálná az esőszabályozó készüléket. (Talán a fiatal szerelmeseké is!)

Egyszóval esik. Trézsi néni a templomba készülődne, mert már a másodikat is elharangozták, de nem tud az eresz alól elmozdulni. Észre sem veszi, hogy kelten vannak ebben a kényszerhelyzetben; ő és feje felett az anyafecske. A fecske egyébként jámboran csicsereg, de Trézsi néniben felülkerekedik . az elégedetlenség.

í — A fránya eső! No, hogy elboritja az 'utat. Mennék vagyok, nem mehetek.

És eszébe jut az embere, aki ilyen kényes helyzetekben mindig a lajbligombjaira bizta magát, azokon számolgatta: menjek-e, maradjak-e?

De az ember már évek óta az anyaföldben porlad és Trézsi néni nem hord lajblit. Ennélfogva áll az eresz alatt és haragosan hunyorgat a kopogó esőre.

Az udvar másik oldalán rokon fiatal házaspár lakik. Azok a családi esernyő oltalma alatt még első harangszó után elindultak s azóta már biztonságban is ülnek a templom barna padjaiban. A kis Klárit egyedül hagyták. Ott játszik a hámbiton és hogy meghallja a Trézsi néni dömhögését, átkiált hozzá:

— Menjen tempjomba, Tjézsi néni!

— Megyek kincsem, piegyek. Csak az eső szűnjön meg. Hogyne mennék!?

— Méj nem megy a tempjomba Tjézsi néni?

— Mondtam, kedves, hogyha eláll az eső.

Klári egy-két percig hallgat. De hogy

megunta a játékot a dézsával, megint átkiált:

— Nem mej ejmenni, Tjézsi néni?

Az öreg türelmetlen. Már a kisgyerek is kezdi bántani. Nem felel.

Klári lábbujhegyre áll. ügy folytatja:

— Nem mej témpjomba menni, Tjézsi néni?

— Hogyne mernék, te béka!? Látod, hogy nem mehetek!

Klárit nem győzi meg a válasz. Mosolyogva mondja:

— Menjen, ha. mej! Ha van mejsze, noo!

Neki szokta mondogatni az apja.

Trézsi néni dühbe jön,

— A nyelvit neki! No, nézd! Mit törődsz te velem? Ott jáccogass magadnak, la!

volna érzékelhetőbb egész lelkét íeltépő fájdalma. Egy nagy ujjongó rohanás a tágra nyitott síkban oly viharos örömet érzékeltet, hogy nincs szó és nincs mimika, mely jobban kifejezné. A nagyvonalúság mellett a kamarajáték minden aprólékos művészete jellemzi Czinner rendezését.

Bergner mellett Czinner egy másik segítőtársat is kapott: Conrad Veidt-ot, aki mindenféle maskara játék, a mesterkéltségével már komikumba fuló stilizált filmek után, melyekben a megurd- ságig kopirozta önmagát, a Flórenci hegedűs egyik melegen megrajzolt szerepében ismét megmutatta páratlan emberies művészetét.

*

A film egyszerű, halk lírától átlehelt meséje ez: egy süldőleány nem birja elviselni, hogy apja megosztja szeretetét közte és fiatal mostohája közt. Az apa a szülői házból való eltávolítása mellett dönt, hogy megakadályozza az uj asszony távozását, mikor az ellentétek áthidalhatatlanokká válnak. A leány, aki szerelmes imádattal csüng apján, nevelőintézetbe kerül és mikor meggyőződik, hogy apja az uj asszonyt szereti jobban, megszökik onnan és világgá megy. Fiuruhába öltözik, hogy elkerülje a felismerés veszedelmét. így bolyong, mig egy nap az országúton, ahol egy öreg muzsikus hegedűjén az utca gyerekeinek játszik, megáll egy autó_„és utasai magukkal viszik Flo- rencbe. Az autó vezetője történetesen fiatal festő, aki a muzsikusfiut modellnek használja fel. Mialatt a kép készül, a festő beleszeret a modellje minden mozdulata, egész lénye mögött megsejtett leányba és mikor a világszerte ismertté váló kép révén az apa a festő házában felfedezi leányát és a leány turpissága napfényre kerül, a két fiatal boldogan lesz egymásé.

Tagadhatatlan, hogy ez a történet szentimentális, de minden jelenetéből oly tisztaság árad, mely a könnyektől átszőtt életizbé a mese felemelő hangulatait szövi, hogy a mese szemüvegén át minden érzelgőssége emberivé tisztul.

*

Paul Czinner és Elizabet Bergner közös remeke újból alkalmat ad összehasonlításokra.

Az európai film már külsőségeiben is merőben elüt az amerikaitól. El kell ismernünk: a kaliforniai gazdagság és szinpompa a fantasztikumig, domináló lényegességig tudja fokozni ezeket a külsőségeket, melyek a legtöbb filmnek igy

Újdonság! Fontos Dohányzóknak!

Antisepton Szájvíz.

Dr. Wcrzon.

Biztos szer a dohányzás leszokására.

Egy üveg ára Hí 35 — (egy kara)

Naponta postai szétküldés. Főlerakat:

Vörös Rák gyógytár,

Bratislava.

Ügynökök kerestetnek!

L- .....................

Az örök árnyék

Irta: Szombatliy Viktor

A tenger fenséges fodrokat vetett s a nagy égi kékség alatt olyannak tűnt, mint a kék térítőre dobott fehér csipke. Langyos déli szél fújt. Karcsú najádok, lomha driádok sütkéreztek a felmelegedett sziklákon és fürge testű nimfák játszottak ker- getősdit egy -lusta delfinnel; Poseidon, a tengeristen, csatakosan dugta elő bozontos fejét s ekkor félig ijedten, félig nevetve rebbentek szét a tenger játékoskedvü alakjai. Am Poseidon most nem vetett ügyet a halk kacagással megfutamodó sellők- re, szeme elé tartva tenyerét, a déli partok felé nézett, ahol a hömpölygő Nílus vize festi sárgás szintire a tengeröblöt. Egy ideig némám szemlélte a látóhatárt, de a magas hullámok elvették a kilátást. Erős mozdulattal intette le tehát a tengert, úgy, hogy a vad hullámok holtan hultak hányát s apró löttyenéseklkel csapódtak a szintekhez. így most látható lett egy kis hajó, amelynek vitorlái alatt egyetlen ember ült, a kormányos. Poseidon éppen bukóban volt a hullámok közé, amikor a hajó kormányosa felemelkedett s utána kiáltott a tengeristennek:

— Tengereknek ura, hullám vető Poseidon! Hált nem ismered meg Proteuszt?

A tengeristen elkaoagta magát, úgy, hogy nevetésének visszhangját végigdörögte az egész Ar- óhipelágus.

— Ármányadta Proteusz! Te ismét játékot űzöl velünk. Mondd, kinek alakját vette fel megint Zeusztól rádruházott furfangos tehetséged? Miféle kópéságot akarsz elkövetni megint s kinek a rovására?

Proteusz, az egyiptusi öblökben tanyázó félisten, kihajolt a bárkából:

— Egy jámbor halász képében járom most a tengert. Nagy hal ígérkezik. Három szép istennőnek Ítélkező deli Páris királyfi jön erre a díjnak adott legszebb asszonnyal, királyi urát elhagyott szépséges Heléna királynővel, útban Uion felé. Vendégül látom őket, hadd legyek ón az első, aki az ifjú párt hajlékába fogadja s megnézheti: érde- mes-e hát a nőnek az ifjúért hites férjét elhagyni s érdemes-e az ifjúnak azért az asszonyért nyakába venni Mén okosnak s egész rokonságának, minden görögöknek a félszigeten, haragját?

Poseidon, a tengeristen, megrázta magát:

— No, csak aztán nagyobb kópéság ne származzék belőle s magadra ne vedd holmi, Páris királyfinál is delibb ifjú kópét, hogy elhódítsd vele az ingatag női szivet!

— A végzet útja kifürkészhetetlen, csak azt add meg, kérlek — válaszolta a százarcu Proteusz —, hogy kedvező széllel kerüljenek az én tengeröbleim egyikébe, ahol szívesen látott vendégeimül fogadom magas személyüket.

— Legyen! — kiáltotta harsányan Poseidon s hamarosan érezhetővé vált a dagadozó vitorlákon, amint a déli szél iránya lassan átfordult, hogy Páris menekülő hajóját kedvező öbölbe sodorja a végzet szárnyán.

Proteusz kaján arccal csapta át a kormányt és újból cikázni indult a langyos hullámok tetején.

Már alkonyodul kezdett az idő, mikor az égboltozat alatt sirályröptü hajó fúrta magát Proteusz hajója felé. Egyre közelebb jött a menekülő hajó, — a bamafürtü Páris királyfi szöktette benne Szép Helénát, — mikor Proteusz elibe vágott a fehér vitorláknak.

— Hahó! — ordított Proteusz, — hová oly

sietve?

Nyújtva, hosszan tagolta a szavakat.

— Hahó! — kiáltotta vissza Páris királyfi, mert tényleg ő volt a kormánynál, — kelet felé tartunk.

— Nem fogtok kikötni? — érdeklődött Proteusz.

— Jó volna, ha lehetne! Sebtiben kaptam ösz- sze a hajót s némi tatarozás bizony csak segítene futásomban.

— Nem messze van innen öble a termékeny Nílusnak, — invitálta Proteusz a másik hajót, mert a két jármű immár jóideje együtt futott versenyt a hullámok tetején.

Párás királyfi elfogadta az ajánlatot örömmel. Ropogott a vitorla Poseidon pompásan parancsolt szele előtt. Estére apró öbölbe érkeztek. •

— Itt kiszállhattok — szólította meg őket Proteusz —, friss víz, gyümölcs addig is akad számotokra, mig én a sziget fejedelméhez megyek bejelenteni kiváló vendégeit.

Szólt és eltűnt. Bizonyos idő múlva azonban újra visszajött, ám ekkor már daliás, szép férfiú alakját öltötte magára Zeusztól nyert tehetségével s kitárt karokkal sietett Páris királyfi s a halkan iszomorkodó Szép Heléna félé.

— A nagy istenek egyengették énfelém utatokat! — kiáltotta kitörő örömmel. — Ha kérdezném, sem tudnám jobban, kiket tisztelhetek ez elhagyott szigeten. Hírül hozta nekem álmomban az ilsteni Hermes, hogy hajótok . kormánya erre'fordul, ítélkező Párifi és te, szépséges Heléna királynő. Most csak érezzétek magatokat vigan, mindaddig mig vitorláitokat megfoltozzáitök s édesvizet (gyűjtőtök tömlőkben, uj erőt kívánó utatokra.

Páris királyfi közelebb jött a vendéglátó fejedelemhez.

— Kit tisztelhetek tebenned, mondd, idegen férfiú?

— Jóbarátod vagyok, ennek a szigetnek fejedelme. Bízvást megbízhatsz bennem. Legyetek vendégei otthonomnak, — válaszolta a 6zázarcu Proteusz s előremenvén, müvószikéz-emelte márványpalota hűvösébe tessékelte vendégeit.

— Hajótok biztonságban van, nem látja senki az öböl erdejétől, ti pedig pihenjétek ki izgalmas útiatok fáradalmait: nagy ut visz még Trójáig.

Vitte volna már harmadnap szerelmes szive, menekülő-félelme ítélkező Párás királyfit az Ida hegye felé, ám Proteusz titkos kérésére olyan vihart támasztott hullámverő Poseidon a tenger vizén, hogy bátorság lett volna útnak indulni a veszélyes hullámhegyekkel szemben. Páris királyfi féktelen vágyódásában a partok mellékét bújta, de hiába könyörgött Poseidanhoz: nem hallgatta az meg. Szépséges Heléna királynő, eljövendő nagy harcok okozója pedig egyedül ült a palota védett kertjében s életének furcsa fordulatáról elmélkedett. Nagy egyedülvalósága azonban nem sokáig 'tartott. Álnokul járult eléje Proteusz, akiinek tetszését nagyban megnyerte Heléna szépsége és kedvessége s aki váltig azt kívánta: vajha örök időre itt maradna Páris almájának élő jutalma. Furfangos módokon gondolkodott s számot vetett magában a női szívvel. Nem is késett az alkalommal s mig Páris királyfi odajárt, hogy a tengért kémlelje s hajójának állapota felől tudakozódjék, Proteusz szép szavakkal próbálta magához vonni (Heléna királynő jóindulatát. Nehezen ment a dolog eleinte, de Proteusz értett hozzá, hogy kell szép külsővel s édesen hangzó szavaikkal ostromolni az ilyen várat. Szépséges Heléna királynő eleinte tétovázva hallgatta a fecsegést, ám később már nevetgélt is ezüstcsengésü hangján s harmadnap szinte várta Proteusz közeledtét, aki kedvesebb, , megejitőbb volt a türelmetlenül szaladgáló Páris királyinál.

Negyednap toronymagasra törtek Poseidon hullámai. Úgy látszott, az, ítéletidőnek sohase lesz vége. Páris királyfi átkozódva ült a tenger mellett s hájója kormányát javiitgatta.

Proteusz immáron elhatározta, hogy nem engedi el Szép Helénát soha többé. Ha nem jószántából, hát erőszakkal fog itt, maradni Menelaos hajdani hitvese.

— Mondszia, szépséges királynő, Ilion urának jövendő felesége, néni gondolod-e, hogy veszélyes útra vállalkozol, mikor Páris királyfival jsnvét útnak indulsz? Nem volna-e jobb, ha végleg itt maradnál, ezen a kies szigeten s együtt töltenénk napjainkat ?

Nem botránkozott meg szépséges Heléna a mondottak fölött, de azért nemet intett a fejével. Ám Proteusz negyed-ötödnap is újra kérte, maradjon nála, ha csak kis időre.

Nem tudni, mi okból: Páris királyfi bosszús viselkedéséből, avagy a kaján Proteusz hízelgő szavaiból következőleg-e, ingataglelkü Szép Heléna szive lassan-lassan Proteusz felé fordult, maga is kilátástalannak tartván a veszélyes tengeri utat s mivelhogy jól érezte magát Proteusz minden jóval kecsegtető palotája termeiben.

— Veled maradok Proteusz, de csak úgy, ha Páris királyfit is kiengeszteled s ő is békén távozik. Hisz mégis csak ő volt, aki házsártos férjem kezéből, nagy örömömre, elvitt messze tengerekre s magára vonta miattam két istennő haragjátProteusz arca örömtől lángolt. Semmit sem szólt azonban, csak titkosan mosolygott. Másnapra pedig kisütött a nap, elszáguldtak a feltomyosuit viharfellegek.

Páris királyfi derűsen bontogatta a vitorlák szárnyait. Illendően járult Proteusz elé, hogy megköszönje a fejedelem nemes lelkét, szives vendéglátó barátságát.

így mentek le a hajó kikötőjéhez. Immár megbékélt szívvel fogta Páris királyfi szépséges ntitársnöjének kezét. Valami furcsa ötlött azonban eszébe, ám nem mert róla említést tenni, nehogy azt gondolják, hogy a soknapos vihar elméjének éhségétől fosztotta meg. Mégis úgy érezte, akárhogy próbált ellene szóim súlyos érveléssel, mintha testetlen kezet fogna s árnyékot ölelne Helénában.

így is kelt útra. Éjjelente, csillagos ég alatt sokat elmélkedett ezen magában. Utóvégre botorságnak hitte képzelődését s lassankint mégis csak hozzászokott, hogy testetlen testet ölel, hideg árnyék-asszonyt, akiből valamit elvesztett a hosszú, küzdelmes utón. És szégyelte magát.

Pedig mégis neki volt igaza. Proteusz palotájában önkéntes foglyul maradt a hamis nő, szépséges Szép Heléna. Százareu, varázsfcezü Proteusz csak az árnyékát adta vissza Páris királyfinak s ez az árnyék kísérte utján az Ítélkező Párást-s az árnyék-asszony miatt vívták tiz keserves évig aohajok, danaok s minden rendbeli daliás görögök a nagy háborút Trója falai alatt.

Az egyiptusi zöld szigeten pedig csak véges emberi életet adtak az istenek Szép Helénának. Árnyék-mása azonban tovább élt, az évek ezrein kérésziül, hogy uj s uj háborúkra vigye a férfiak esztelen akaratát r