Prágai Magyar Hirlap, 1926. június (5. évfolyam, 123-146 / 1161-1184. szám)
1926-06-15 / 134. (1172.) szám
4 ro«<M-yV^<&AR-HIRLAE 1926 junius 15, kedd A román példa A romániai választások a többi utódállamok nemzeti kisebbségeire nézve is oly jelentős tanulságokkal szolgálnak, amelyeket politikánk további egészséges fejlődése érdekében ismételten érdemes lerögzítenünk. Kétségtelen tény az, hogy a monarchia összeomlása után az uj nemzetiségi államok között Románia volt épp az az állam, amely a nemzeti kisebbségek megsemmisítő elnyomása céljából a legbarbárabb eszközöket vette igénybe s a jogfosztások terén vezető helyet biztosított magának. Az erdélyi magyarság nyomoritásánalc és üldöztetésének jellemzésére nem szükséges eseteket fölsorakoztatnuk, hisz azok annak idején átmentek a müveit világ köztudatába. A mai változott helyzet kidomboritása céljából csak az utolsóelőtti választásokra hivatkozunk. Akkor a kisebbségeket tüzzel-vassal üldöző kormányzati rendszer parlamenti többségének biztosítása érdekében kénytelen volt a magyar kisebbségi szavazatoknak legalább 80 százalékát erőszakos eszközökkel megsemmisíteni. Ezeken a választásokon Erdélyben a hivatalos urnalopások az enyhébb esetekhez tartoztak. Az elnyomó, jogfosztó kormányzati rendszer tehát igazságtalan uralmát csakis úgy vélte fönntartani, hogy a kisebbségeket kiküszöböli a parlamenti életből. Már a kisebbségeknek az alkotmányos életből történt kirekesztésének ez a negatív ténye súlyos bizonyíték volt amellett, hogy manapság egy nemzetiségi államban normális, modern állami élet a nemzeti kisebbségek közéleti szabadsága nélkül nem valósithaló meg. Ha az egységes nemzeti államokban a nemzeti diktatúrák életképeseknek is bizonyulnak, egy kimondottan nemzetiségi államban a normális modern állami lét alapföltételeiből hosszabb ideig ki nem rekeszthető irányelv: az összes nemzeteknek és nemzetiségeknek egészséges, egymást támogató és kiegészítő együttműködése. Romániában az egészséges együttműködésnek természetes útját elkerülő erőszakos rendszer jól megérdemelt bukása után uralomra jutott uj kormányzati rendszert a dolgok és események törvényszerűségeinek kényszerítő ereje nem vezethette más kibontakozási úthoz, mint a kisebbségekkel való kiegyezés útjához. Az uj kormány az alkotmányosság és a konszolidáció biztosítása érdekében kénytelen volt a nemzeti kisebbségek aktív támogatását keresni és igénybe venni. A román példa is igazolja, hogy a többséget alkotó nemzetben is a társadalmi, gazdasági és világnézeti ellentétek oly éles elkülönülésüket és érdekellentéteket idéznek elő, amelyek miatt elképzelhetetlen évtizedeken keresztül nemzeti többséget biztosítani a kisebbségek elleni oktalan gyűlöletnek mesterségesen szított soviniszta érzelmi alapjain. És azt az igazságot épp ott látták be legkorábban, ahol a kisebbségek üldözése és elnyomása a legtürelmetlenebb tempóban folyt. Ehhez a belátáshoz a csehszlovák államhatalom birtokosainak is rövidesen el kell jutniok. Itt sem bánnak sokkal különbül a nemzeti kisebbségekkel, mint a balkáni Romániában tették. S ha egyes kérdések terén talán enyhébb a létünkre törő hatalmi nyomás, viszont vannak kérdések, például az illetőség kérdése, amelyek terén a nyugati demokrácia diszes köntösében tetszelgő Csehszlovákia embertelenebb magatartást tanúsít a magyar kisebbségekkel szemben, mint azt a legsötétebb Balkán teszi. És itt is az ország lakosságát az „államalkotók" és „államellenesek" ellenséges csoportjaira osztó soviniszta politika már a legreménytelenebb zsákutcához jutott el. A nemzeti kisebbségek elnyomásának homok talajára épitő nemzeti koalíció teljesen felbomlott s az állandósult parlamenti válság már az államválság tüneteit mutatja. Az eddigi nemzeti többség uralmának bukása után történhetnek még kibontakozási kísérletek a kisebbségek nélkül, azonban minden ilyen kísérlet — legyen az akár fascista diktatúra is — még súlyosabbá fogja tenni a beteg belpolitikai helyzetet s még erőteljesebb tempóban fogja diktálni az egyedül reális kibontakozási irányt: kiegyezni a kisebbségekkel! A romániai választások eredményeinek vizsgálatából levont fönnti megállapítás reánk, kisebbségekre nézve hatalmas jelentőségű és megnyugtató erejű tanulságot jelent. Nyugalommal nézhetünk mi is a jövő elé, nincs okunk nemzeti és kisebbségi jogaink legparányibb részéről 6em lemondani és nem kell a keserves jelen fölött kétségbeesnük, mert — a kisebbségek ellenségei uralmának alkonya itt is útban van és a gyűlölet politikájának éjszakája a mi száműzött igazságaink napjának fölkelését fogja jelenteni. Utszéli banditák elrabolták a görög állam egy hatalmas pénzküldeményét London, junius 14. A Janina és Prevesa közötti utón egy útonálló banda megtámadta a görög kormány egyik hivatalos automobilját, amely a görög nemzeti bank 15 millió drachmáját szállította. A támadók megölték az autót kisérő három csendőrt, a banktisztviselőt és két szolgát s igy hatalmukba kerítették az óriási pénzösszeget, amellyel sikerült a határon át elmenekiilniök. — Zarándoklat Máriacellbe. A Ferenc- rendiek vezetésé alatt Pozsonyból augusztus 23-án indul a jubiláns zarándoklat Mária- cellbe. A részletes programmot a vezetőség később fogja tudatni. ISTENEK NYOMÁBAN Tut-ank-Amonnal utánnyomás tuos Luxor, április elején Kairóban a Sepbeardsshotelben egy kolléga és az a hir várt, hogy ha látni akarom a sirt, haladéktalanul utazzam Luxorba, mert valószínű, hogy néhány napon belül újra megvonják a látogatási engedélyt s a titokzatos sirt lezárják. Délután érkeztem Kairóba s este már a trópusi hálókocsi-expressz- ben ültem, ebben a fehér, alaosony, hideg és meleg behatások ellen ravaszul elgöngyölt és beburkolt sleeping-carban, ami tizenháromórás száguldás után reggel kilenc felé csakugyan megállóit a Nílus mellett, zajtalanul és simán, egy alacsony vidéki állomás- épület előtt, ami valahogy semmiben sem különbözött a füzesabonyi pályaudvartól, éppen csak, hogy igénytelenebb volt; a falakon vadszőllő, a hivatalnokok szivében unalom, csönd, elhagyatottság. Ez Luxor, valamikor Theba, a százkapuju, — valamikor a világ egyik hatalmi fellegvára, ma egy szomorú arab mezőváros, talán harmincezer lakossal, s négy esztendeje a világ érdeklődésének egyik központja: ott szemben, túl a Niluson, abban a sárga sziklatömegben, Osi- ris birodalmában aludta háromezerötszáz éven át kényelmes álmát a tizennyolcévesen tüdőbajban elhunyt fáraó, Tut-ank-Amon. Amig a kocsiban ülök, ami poros és piszkos utcákon át visz a hotel felé, egy-egy Kanyarulatnál meglátom a Nilust, ami zölden és fehérvitorlás bárkákkal, szinte mozdulatlanul, mint egy elfekvő, óriási és termékeny testnek odavetett, pihenő kövér karja fogja át, hanyagon és bágyadtan, Thebát, — a kéz finom ujjai izekre szakadtán, lankadtan csüggnek le Assouan felé, — látom a Biban-el-Moulok hegységet, ezt a fantasztikus kincseskamrát ott túl a vizen, ahol hetven fáraó pihen, vagy pihent a sírokban, amiket hetvenszer hetvenezer ember ásott, vájt, kapart ki nekik a kősziklából, egy olyan korban, mikor még nem ismerték a vasszerszámokat és a dinamitot; mikor a sziklát bronzeszközökkel karcolták és megnedvezett fa- tuskókkal robbantották az ősapái ezeknek a szerencsétlen luxori fellahoknak, akik itt ülnék a házak előtt, amerre a kocsim elhajt; ezek vájtak földalatti palotákat ezeknek a potrohos fáraó-hulláknak, Alsó és Felső- Egyiptom urainak, s a jelek után Ítélve, amik reánk maradtak, a világtörténelem legdekadensebb kényurainak. A vonat zöld és geil tájakon át rohan ide, datolyaerdőkön és oázisokon, gondosan, kertszerüen megművelt vékony termőföldeken keresztül, ezen a végtelen és változatlan nílusi tájon keresztül, ahol az emberiség emlékezete óta nem változott semmi: a föld, ez a keskeny esik termőföld itt a Nílus két partján, ez a vékony esik természet, ami tizennégymillió embernek ad sok munkát és egy kevés kenyeret, ma is néhány nagyuré csak, akik itt tanyáznak a karnaki templom, vagy odalenn a gizeh-i piramisok árnyékában; a fellah ma is úgy néz föl munkája mellől a hódítók átrohanó sleeping-carja után, mint ötezer év előtt az első fáraó, Menes idejében egészen I. Fouad-ig a Nilusmedencót átözönlő hódítókra, a hyksosiakra, az aethiopiaiakra, az assyrokra, a perzsákra, a görögökre, a rómaiakra, arabokra, törökökre és angolokra, — mind eljöttek ide, raboltak, vért fertőztek és gyilkoltak, sleeping-carban jöttek, mint az angolék, vagy elefántokon, mint a perzsák — s a végén mind eltakarodtak, csak a fellah maradt, a Nílus, a föld, az élet és a nyomorúság. Ezek a felliahok és a tevéik mindent láttak már és semmin nem csodálkoznak: ma is dolgoznak az uj fáraóknak, a hálókocsi-expTessz és Tut-ank-Amon sírja egyforma értelmet demonstrál nekik: dolgozni kell a megszakadásig és megfizetni az adót, ami itt több, mint egyszerű állampolgári kötelesség: az egész életük célja és értelme. Amig a hotelben átöltözöm, a nyitott ablakon át a trópusi kertből becsap a sivatag lebelete, valahonnan nem is messziről, Biban-el-Moulok mögül; meg „kell állnom erre a forró érintésre, ami végtelen, száraz, kiégett, mint ez az egész élet itt körülöttem. Ebben a percben kezdem érezni, hogy hol vagyok. A hőség negyvenöt fok, valami olyan emberfölötti, tébolyodon lángolás ez, hogy az idegeim már nem is reagálnak reá; a hűvös hotelhaliban lefizetem az obulusokat, amik feljogosítanak a királysírok látogatására — egy egyiptomi fönt, nem is mérik olcsón, — a dragomán levisz a Nílushoz, egy bárkában átevez velem két arab a túlsó partra. Délelőtt 11 óra van, az ég világoskék, fehéreskék, ez már nem is hőség, ez a száraz, vad, ostoba lángolás, ami kiszívja az idegeimből a tiltakozást, aminek megadom magam, odafekszem a vitorlás bárkában a nap alá, ahogy a sors elé fekszik az ember — tessék, itt vagyok, csinálj, amit akarsz —, s valahogy azt szeretném, hogy ez az ut, ez az első átkelés a Niluson sokáig tartana, nem tudok dolgozni, gondolkozni, fölvenni, csak félig vagyok ébren, de minden idegemmel élek, mint aki lázasan beteg. Ilyen az ouverture-je egy látogatásnak Tut-ank- Amonnál. A Nilus túlsó partján lovat, szamarat és te.ét kínálnak a látogatóknak, akik föl akarnak baktatni a Királysírokhoz. Rövid gondolkodás után beleülök egy autóba. Ezen az utón, ahol a Buick szalad, vitték föl lassú és ünnepélyes menetben busz dinasztia fáraóinak komplikált múmiáit; most kecskepásztorok ülnek az ut mentén és elkeseredett arabok szaladnak versenyt az autóval, nyelik a port és szkarabeuszokat kínálnak megvételre. Két piaszterért szaladnak egy órát s a végén persze azt a két piasztert sem kapják meg szegények, mert a szkarabeusz hamis. Az ut sárga sziklák között nyakateker- ten kanyarog, a sziklákban mindenfelé ásások nyoma, ezt a hegyet szitává döfködték már a kincskeresők, Deir el Baharit felett, ahol a királynők s a guggoló helyzetben eltemetett előkelőségek guggolnak évezredek óta, egy nagy sátor és az amerikai zászló. Az amerikaiak is ásnak itt, nem bírnák ki, hogy ők elmaradjanak valamitől. Az autó megáll, tülköl, egy fegyveres arab mászik elő a sziklák közül, látom, hogy valami drótkerítés meredezik itt keresztben az utón. A drótkerítés mögött egy lyuk a sziklában. Ez Tut-ank-Amon sírja. • 1926 januárjában a sírt, amit eddig osak Carter különös és szeszélyes engedőimével tekinthettek meg idegenek, megnyitották a közönségnek; ez év áprilisában, két nappal megérkezésem után, váratlanul és indokolás nélkül lezárták. Ha engem eskü alatt megkérdeznek, hogy miért zárták le ilyen váratlanul és titokzatosan a sirt, akkor azt kell felelnem, hogy ez nem Carter, nem a kutatások, hanem az egyiptomi idegenforgalom érdekében történt; a sírban t. i. nincsen semmi látnivaló, s valamelyik okos ur Kairóban kitalálta, hogy jobb lesz lezárni a sirt, mielőtt az érdeklődés ellanyhul. A sir, ez a világhírű sir, egyike a legjelentéktelenebb királysíroknak, amit a Királyok Völgyében valaha felnyitottak; jobbra és balra tőle harminc más sir látható, én magam is láttam egy tucatot s méretre, korra, jelentőségre, régészeti szenzációra, művészi értékre mindegyik monumentálisabb, mint ennek a fáraó- kölyökuek a sírja, akivel négyesztendős uralkodása után érdeme szerint nem csináltak a főpapok különösebb ceremóniát, hanem halála után lege artis bekaparták egy 4X4 méteres sziklagödörbe; Tut-ank-Amon annak köszönheti világhírnevét, hogy a sir felfedezése egybeesett a világsajtó háború utáni szenzációéhségével, továbbá a sajtó- szolgálat technikai fejlettségével, amiben Setos I. például, akinek sírját százötven év előtt ásta ki egy olasz tudós, már nem volt ilyen szerencsés. S ha igaz az, amiről sokat lehetne vitatkozni, hogy Tut-ank-Amon sírját csakugyan sikerült érintetlenül megtalálni, úgy ez elsősorban a sir jelentéktelenségének köszönhető: a királysir-rablók, akik évezredek óta rabolják a sírokat, s a sir-rablás titkai és ismeretei egyes Assouan körüli nomád törzsek között apáról fiúra szállanak, ma éppen úgy, mint háromezer óv előtt (ezt a titokzatos sárga hegyet éjjel és nappal, dé főleg éjjel, fúrják, ássák, vájkálják fehér és fekete kalandorok, tébolyod oiftak és üzletemberek) — ezek a királysirrablók, akik mindig is a legalaposabb egyiptológusok közé tartoztak s az összes dinasztiák sírjainak történetét legalább úgy ismerik, mint Mr. Carter, éppen úgy tudtak egy Tut-ank- Amon nevű fáraógyermek sírjáról, mint Mr. Carter, tuditák, hogy a sirban, viszonyítva a nagy fáraók sírjainak mérhetetlen kincseihez, aránylag sok keresnivaló nincsen s ezért figyelmüket inkább a nagy fáraő-sirok kirablásának szentelték, amiket aztán, minden őségyiptomi finesse és nehézség dacára, olyan alaposan ki is fosztottak, hogy éppen ‘R káoépörkölést a Meinl Gyula cég különleges és a cég által védett kávépörkölövel eszközli, melynek réyén a kávé a legteljesebb mértékben felséges aromát és izt nyer. Meinl Gyula kávé behozatala. 70 fióküzlet. csak a múmiát hagyták bennök. Körülbelül negyven királysír vár még kibontásra a Királyok Völgyében; egyiptológusok között fölmerült az a vélemény, hogy e királysírok valamelyikében sikerülni fog föltalálni az összes királysírok egységes tervrajzát — ahogy minden sirban külön föl lehet lelni a folyosók, útvesztők, kamrák, lépcsők és termek helyrajzát, amik aztán az esedékes múmiához vezetnek, úgy valószínű, hogy Theba hanyatlásának utolsó idejében a főpapok házi használatra meg egy kicsit az utókor útbaigazítására is valamelyik sirban mégiscsak megrajzoltatták ennek a képtelenül bonyolult kincseskamrának, a Királyok Völgyének térképét. Lehet, hogy ezt a térképet a sirrablók már régen meg is találták, lehet, hogy ennek a térképnek a segítségével már évszázadok, sőt évezredek előtt ki is fosztották az összes, még tudományos felfedezésre váró királysírokat. Tut-ank-Amon sírja közvetlen Setos I., a hatalmas fáraó hatalmas sírjának tövében húzódik meg, egészen észrevétlenül s annyira beleágyazottan a másik, óriási sírba — egy ilyen nagy fáraó-sir tudvalevőleg egyértelmű egy soktermes földalatti palotával —, hogy csakugyan évezredek múlhattak el, amig egy kétségbeesett 'kutatónak eszébe jutott itt is keresni. A sir bejáratót most deszkaajtó zárja el, a deszkaajtón mindenféle tilalmak. Mindenfelé fegyveres arab katonák. Várni kell, éget a nap, dél van. Nyolc látogatója volt ma a sírnak, ketten még künn várnak, az egyikkel megismerkedem, egy svéd tanáT; én vagyok a harmadik. Egyszerre csak hat látogatót engednek he a sírba; később megtudom, hogy több egyszerre be se fér. Tizenkettő után végre megnyílik a sir ajtaja, elsőnek kilép rajta a szuronyos arab, nyomában a látogatók: fáradtan és izzadtan pislognak a napfényben s mind a hat arcon valami együgyű csalódottság, ami később rám is átragad s magam se tudok ellene védekezni. Az arab sirőr hortobágyi szokás szerint egy bicskával rovást vág a szemöldökfába: számozza a látogatókat. Ebben a három hónapban, amig a sir hozzáférhető volt, napjában átlag 300 látogatója volt Tatánk-Anionnak, akik naphosszat sorbaálltak a Királyok Völgyében és váTták, míg reájuk kerül a sor; tessék ezt egyiptomi fontokkal megszorozni s rögtön kiderül és érthető lesz sok minden, amiről később még sző fog esni. Egy enyhe esésű lépcsőn megyek le a sírba, talán négy méter hosszú ez a lépcsőház; innen nyílik egy üres, kis előszoba, ezt rögtön követi a sirterem. A sirterem négy- szögletes, 4X4 méter tágas. Jobbra és balra még két üres kis kamra, itt találta Carter a fáraó trónusát és a tulvilági életre kíséretül adott használati tárgyakat. Ez minden. A fáklya lobog ebben a sötét lyukban, itt legalább hűvös van; a falakon, ellentétben a nagy királysírok néha megdöbbentően szép és gazdag freskó-ábrázolásaival, se rajz, se ékités; egypár zöldessé rga hyeroglyph fut körben a mennyezeten, semmi több. Tut- ank-Amon sírjának díszítésével nem erőltették meg magukat az egyiptomi falfestők. Valahogy úgy kell lennie, hogy ez a négy szűk, homályos kamra zsúfolásig tele lehetett tárgyakkal, mert érthetetlen különben, hol talált itt helyet az a tömérdek trónus, kosár, váza, sétabot, hadikocsi, karosszék stb., amit néhány nap múlva a kairói múzeum Tut-ank-Anion-osztályában alkalmam volt látni; öt hatalmas termet töltenek meg a múzeumban ezek a csakugyan csodálatos kincsek s bizonyára egymás hegyén és hátán zsúfolva feküdhettek itt a sötét kamrákban, nem is beszélve az óriási, két és fél-
