Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-23 / 117. (1155.) szám
•TVtoxteSR-HIKDAB 1926 május 23, vasárnap. 12 Tamás: Én szerettem volna fordítva. Szerettem volna félóra alatt mindent megtudni. Zabálni, egész nap mohón falni szerettem volna. És közben ételt enni lassan, időnkint, szemecskélve, csipegetve. Hogy ez ne legyen akadály és nehézség. A fizikai élet nyomását el akartam kerülni. A fizikumokat háttérbe akartam szorítani... Gábor: Most meg már végképpen nem értem! Tamás: Egy perc alatt szerettem volna mindent megtudni. Szabad akartam lenni. Szabadon akartam szeretni. Az emberek között akartam maradni, nem akartam elbujdosni. Szembe akartam nézni az ellenállással. Segítőt akartam magamnak abban a tiszta, igazságos lányban is. Igazságos voltam ... (kezébe temeti a fejét). Gábor: Tamás, mit mondtam?! Az eszedet felszántották. (Sajnálkozva nézi, később eltávozik.) II. jelenet. Gábor (lassan jön): Tamás! Itt vagy? Nagyon siettem! Jó, hogy megvártál! Tamás (felemeli a fejét kezeiből): Visszajöttél? Sokáig voltál Hol jártál ilyen- sokáig? Keao este lett azalatt. Gábor: Csak egy rövid óráig voltam. Hamar sötétedik. Tamás: Hol voltál? Mért nem felelsz? ' Gábor: örülök, hogy megvártál... Féltem, hogy közben elmégy... Tamás: Art is gondolta, hogy megharagudtál Gábor: Igen... nem, nem!! Mért haragudtam volna? ügy ismersz? ... Én?! Tamás: Szenvedtem. Gábor: Ne törődj semmivel! Semmivel se törődj! Bízd rám! Hamar sötétedik. Mikor odaértem, sötét volt már. A hold kibújt, mikor visszajöttem ... Siettem ... ööö... jajj... Tamás: Hol voltál? Mért nyögsz? Gábor: Nagyon siettem, hogy itt találjalak ... Nagyon siettem ... Örülök... Tamás: Alig tudsz beszélni... Nagyon •lelhettél.., Vagy fázol? Gábor: Nagyon... nem ... persze, siettem. Borzasztó!... Tamás: De furcsa vagy. Reggelig is itt vártalak volna. Mért nem felelsz egyenesen? Hol jártál?.... Gábor (eddig a hóna alatt tartott egy fehér csomagot, most leteszi a földre): Ezt hoztam ... Ennivaló. Ezért voltara. Tamás: Milyen hideg lett egyszerre. Tüzet kéne gyújtani. Te is berekedtél. Rekedt hangon beszélsz. Megint ittál? Gábor: Nem, nem! Dehogy! Nem ittam! Tamás: Bontsd ki a csomagot. Segítek. Miféle vászonba csomagoltál? Ez egy abrosz, vagy mi?! Gábor: Nem abrosz... Nem az. Tamás: Mindegy. Még azt sem kérdem, hegy hol szerezted. Mindegy! Nem vagyok rá kiváncsi. Enni fogunk. Ügyetlen vagy, úgy babrálsz, mintha meg volna fagyva a kezed. Gábor: A télen nagyon meg volt fagyva. Tamás: Most érzem, hogy milyen éhes vagyok. Terítsük ki ezt az abroszt. Jobban! Mit hoztál? Kenyér, hús, szalonna. Ebben mi van? Jól összepakoltál. Látod, milyen jó vagyok máma? Meg sem kérdem, hogy hol szerezted ... Húzd ki az abrosz végét, ügy teríthetünk, mintha asztalon volnánk.., Gábor: Ez nem abrosz... Tamás: De fontosnak tartod! Hát mi? Gábor: Lepedő. Tamás (valamit felemel): Hallod, ez ügyes volt. Mi ez? Kést is hoztál? Milyen nagy kési Gábor (felkiált): Hol van? Kés?! Tamás: Ejj, ©íj öreg, kezdem érteni, hogy nagyon sürgősen kellett összecsomagolnod... összekapkodtál és begöngyölted az egészet az abroszba. Gábor: Nem abrosz... Lepedő .. .1 Tamás: Miért nem eszel? Gábor: Mindjárt... Mindjárt... Jajj! Tamás: Mi bajod? Hallod, ne ijeszgesa!.. Ez a hús jó. Fokhagymás. Gábor: Semmi, semmi. Egyél! Lekvár is van. Tamás: Látom. Ki is dőlt. Ribizli vagy málnalekvár. Piros, összemaszatolta az abroszt. Gábor (ijedten): Mit?! Hol van? Tamás: Nem látod? Igaz, hogy elég sötét. van. Gábor: Mutasd! (Egyetlen rántással felragadja a fehér vásznat. A rajtalevő holmik csörögve söprődnek a földre. Két kézzel tartja maga előtt.) Tamás: No? Látod már?... Talán össze is tört a lekvárosüveg! Gábor (térdre csuklik): össze... ööö... összetört?... Mi?!... mit tegyek... rtit?! Tamás (feláll* ijedten): Mi bajod Gábor? Ml lelt? Gábor: Ne... hagyj... egyél! Tamás (odamegy hozzá, föléjehajol, hátrakapja a fejét, kitépi a térítőt a kezéből): Gábor! Mi ez?! Gábor: Felszántottátok.mondtam---Ta más (most ő tartja a hold felé a térítőt, nézi és felordit): Gábor!... ez ... ez... ez az abrosz ... véres!! Gábor: Véres?!... Nem hittem volna... A mohó és szinte lázas érdeklődés, amely most és éppen most fordul a misztikus Kelet, a sötéten borongó Ázsia felé: irodalmi kíváncsiságból, platonikus csodálatból ered. Hasznot nem igen láthatunk belőle, mert Kelet már ideadta nekünk azt, amit adhatott, cserébe azért, amit viszont mi adtunk neki. Kelet általán sem igen adhat nekünk, vallási tekintetben pedig különösen nem. Különben is, Kelet és Nyugat fogalmi merev szembeálitása önkényes, mert a nyugati ember kissé keleti is és viszont. Ez a véleménye Maeterllncknek is, aki az emberi agyban két kérget: egy nyugatit és egy keletit különböztet meg. Az emberiség főcélja a föld teljes meghódítása és e főcélra nézve közömbös, hogy agyunk nyugati vagy keleti kérgével dolgozunk érte. Ez a lényege Gaglielmo Ferrero, a nagy olasz történetíró „Kelet és Nyugat4* címen nemrég megjelent egyik kisebb tanulmányának, amely, mint a „Grandezza e decadenza di Roma44 halhatatlan szerzőjének csaknem minden müve, oly finom ölíözésü, hogy a kritika, számára csak alkotó részeire bontottan válik hozzáférhetővé. Ezzel azonban még nem azt akarom mondani, hogy Ferrerónak ez a müve, a kritikának dolgot is ad. Lehet, hogy Ferreronak igaza van és Kelet már mit sem adhat nekünk. De, mert a kérdés egyik csücske még az ellenőrizhetetlen jövőben: az sem lehetetlen, hogy nem Ferreronak, hanem Kelet ama búvárainak van igaza, akik Keletet nem „irodalmi kíváncsiságból44 és nem „platonikus csodálatból", hanem komoly, tudományos érdeklődésből, tehát azért tanulmányozzák, hogy az ismeretek körét tágítsák, hogy — már amennyire ez lehetséges — bevilágítsanak a prehisztorikus kor homályába és, hogy a múlt gondolati restaurálása utján jussanak el oda, ahol egykor — Isten tudná: hány évezer előtt — elhibáztuk a dolgunkat, mert az, hogy elhibáztuk, végzetesen hibáztuk el valahol, bizonyos. Vallási tekintetben Kelet, valóban bajosan adhat nekünk valamit, mert a legértékesebbet, amit adhatott: Jézust, már ideadta nekünk. De, ha vallási tekintetben már nem is Vallók neked, Sorsom! Irigylem azt, kinek már mindegy minden Kinek nem Jáj az elszalasztott Alom Ki behunyt szemmel jár virágos tájon ó, azt irigylem! Irigylem azt, ki minden este- reggel még hivő szívvel halk fohászt rebeg a egyformán tiszta ajkkal csókol férfit vagy gyermeket. Csak ez nem Élet. Ujhodásra vágyón Gonddal csatákat vívni eströl-estre Mindent tagadva uj hitért epedve Egész magammal harcban állni... Vdsárdi Lia. ^sszonyeset Irta Ráci Pál Abból az időből való ez az eset, amikor még Nemes Adóm fiatal házas volt. Ennek pedig csekély harmincegy éve. Akkor történt, hogy Nemes Ádám házassága után egy hétre, mint ahogy egy jó gazdához illik, benézett az istállóba is, hogy mit csinál a Linó. A Liiia pedig nem volt más, mint oslkó- sorból kinőtt fiatal hAtaslő. Dicséretére legyen mondva Nemes ÁdAmnak, ha a feleségét sokszor osókolta, a lovát meg annál többször simogatta. Valahogy azonban hiba esett a sorrendben. Nemes Ádám bolondja volt a lónak, pláne a szép lónak és valahányszor hazaérkezett valahonnan, előbb az istállóba tévedt, hogy megsimogassa a kedvenc lovát s csak azután futott végig az ámbituson, hogy megcsókolja az asszonyt ... Az asszonyt Sárikának hívták. Kisza- m[ihatatlan istenteremtése volt ő, akinek csavaros gondolatai után az egyenes lelkű véres lett!... Csodálatos! Nem lehet eléggé vigyázni... Ne haragudj, Tamás... Mit csinálsz?!... Ne sírj! Majd én mindent, min- ’dent... azt mondjuk, hogy te nem is voltál itt!-... Hyen könnyen bajba esik az ember ... Nézd, erős légy! Én... én ... mégis ... mégis eszem belőle néhány falatot... Borzasztóan ... meg... megéheztem. (Az előbbi helyre vánszorog és leborulva sir.) adhat, adhat egyéb tekintetben és ad is, felbecsülhetetlen kincseket. Nem a Fáraók seltárt aranysirjaira gondolok, bár a tudományos kutatásnak ezúton elért eredményeit sem szabad lekicsinyelnünk, hanem az ázsiai szellem európai és amerika inváziójára, amely uj Nílusként, üdítőn és termékenyítőn vonul végig civilizációnk szikkadt mezőin. Miben különbözik az ázsiai szellem az európai s egy húron pendülő amerikai szellemtől? Az ázsiai s vele rokon egyiptomi szellem: ideális. Eszménye: a szeretet Az ázsiait a tudás is, csak a szeretettel való összefüggése miatt érdekli. A hatalommal édeskeveset törődik. Ha törődnék: Ázsia politikai térképe, hajh, de más lenne. Az ázsiai szellem, szeretet-fogalma azonban lényegesen különbözik az európai szellem szeretet-fogalmát ól. Az európai szemében a szeretet, világelv, amely az embert, az élő porszemet nemcsak a mindenség leikével, Istennel, hanem a többi élő, szerves porszemmel, sőt a szervetlen világ-látszat szerint — élettelen porszemeivel is összeköti. A szeretet ez utóbbi fogalmának megfelelőn, az ázsiai szellem világnézete, világszemlélete: intiutiv. Milyen Európa világnézete? Racionális. Ám, ha Európa racionálizmusát behatóbb viszgálat alá vesszük, lehetetlen észre nem vennünk, hogy ennek a racionalizmusnak a tengelye, utóbbi időben némi elhajlást mutat. Elhajlást az intuitív-világszemlélet felé. Ez elhajlás időpontja pontosan összevág Herbert Spencer fellépésével. Azóta, hogy az evolúció apostolának halhatatlan igéi („minél nagyobb az érzékeinkkel, kitapogatható világ, annál nagyobb a föléje boruló Ismeretlen horizontja44) elhangzottak: figyelmünk fokozott érdeklődéssel fordult a spenceri Ismeretlen felé. Igen ám, csakhogy ezt az Ismeretlent az ésszel hiába ostromoljuk. Tisztán eszünkkel még csak a közelébe sem férkőzhetünk. Ha egyáltalán megközelíthető ez Ismeretlen: csak az ész és intuíciói vállvetett munkájával közelíthető meg. így történt aztán, hogy a modern világ- szemlélet, amely kezdetben tisztán külső, ész Nemes Ádám aehogysem tudott igazodni. Innen származott aztán minden baj, ami a Nemes Adóim fiatal életében megoldhatatlan problémává bogozódott. Ai asszony, a kiszámíthatatlan asszony, zokon vette férjétől, hogy az, amikor hazajön, előbb tér be az istállóba, mint az ő meleg, kemény karjai közé. Zokon vette, hogy Nemes Ádám előbb öleli meg, előbb simogatja meg a Linót, mint őt . . . A Nemes Adóm viselkedése másnak fel se tűnt volna, hiszen mindenki tudta, hogy mily nagy bolondja a lónak, de annál nagyobb bajt okozott Sárikánál. Napok múlva ki is tört belőle a keserűség: — ügy látom, neked elsőbb a ló, mint én . . , — Dehogyis, drágám! Csupa szokás tőlem. Megszoktam legénykoromból, hogy előibb a Limát nézem meg s csak aztán térek be a házba. Az asszony azonban nem hagyta a jussát. — Persze előibb, mint a feleségedet, ugy-e? Nemes Ádám * csizmássá rára csapott lovaglóostorávaL — No, többet nem fogom ... — és csókot kínált Sárikának. Ez azonban csak Ígéret maradt. Másnap ismét istállószaga volt Nemes Ádámnak, mikor feleségét megcsókolta. Az asszony erre már valósággal kifakadt, — Ádám! Ezt nem tűröm tovább! — Mit? •— Hogy neked elsőbb legyen a ló . . . — Ne légy már gyermek. — Nem vagyok gyermek, de első akarok lenni ennél a háznál . . . Elég volt már ebből a lóból . . . Add el . . . Még ma! Neme* Ádám álmélkodva állott a szép Mit adhat nekünk Kelet? Irta: Kódinka Tivadar dr. szel ellenőrizhető szemlélet volt, ma már tág teret enged a belső, az intiutiv-szemléletnek is. De egyéb is történt Midőn Nyugat világszemléletének tengelye ekként az intubitiv- szemlélet felé fordult, természetszerűen jutott közelebb Kelet világszemléletéhez, amely szintén intiutiv. Mindazáltal nem szabad föltennünk, hogy a két világszemlélet egymás felé a merő véletlen, a vak eventualitás árama hajtotta. Mert bármily ellenőrizhetetlen a gondolat terjedésének és fejlődésének útja, azt a tételt, hogy az Ismeretlen spenceri bölcseleté a keleti világszemlélet ismerete nélkül sosem született vclna meg: apodiktikusan állíthatjuk fel. Ez a mozzanat azonban nem oly fontos, mint a két heterogén világszemlélet viszonya ama pillanattól, midőn egymás közelébe érve, tudatos tervszerűséggel, gondolatcsere utján keresi a találkozást, hogy összemérje erejét. A mérkőzés még eldöntetlea s lehet, hogy mindörökre az marad, — mert hiszen az élét nem a tudósok kiélezett makszimái, hanem saját kompromisszumos törvényei szerint igazodik s a mérkőzők az elhatározó győzelem helyett talán kölcsönös koncessziókkal i- beérik, — de az a körülmény, hogy ujabbkori bölcsele tünkben a konfucsionárius- és buddhista-tanok élénk visszhangra lelnek « hatásuk alól még a két agykérgü Maeteriinck sem tud szabadulni; hogy költészetünkben kelendő portéka a miszticizmus; begy művészetünkben folyton szaporodnak az ázsiai motívumok; hogy az egyiptológia virágjában; és hogy Tagore és Gandhi szavaira az a Meres- kovszki rezonál, akinek szeretet-hitvallása már rokon az ázsiai és egyiptomi szellem sze- retet-hitvallásával: már mond valamit. Ka többet nem, annyit mindenesetre, hogy Ferrero kissé, inkább csak a sorok közt, lesajnált Keletje, mégis csak ad nekünk valamit. S ha Ferrero célkitűzése helyes; ha főcélunk valóban a föld teljes meghódítása, nos, e célunk munkálásában is csak hasznát láthatjuk Keletnek amely gonosz indulataink, vak önzésünk és féktelen hatalomvágyunk mérsékléséül, ingyen és portómentesen szállítja nekünk a saját magasabbrendü szeretet- eszményét, azt az ideált, amelynek megközelítése nélkül tökéletlen és céltalan minden hódítás. Miéit tartom magasabbrendünek Kelet szeretet-eszményét és mi szükség van arra a krisztusi szeretet-ideál mellett? Ne feledjük, hogy Krisztust Kelet adta nekünk és, hegy az ő, kétségkívül legmaga- sabbrendü, de minden izében, még paraboláiban is keleti szeretet ideáljának a nyugati racionalizmus légkörében csak senyvednie lehet. El, bizonyosan el fog jönni a krisztusi gondolat reneszánsza, de ez a fenséges és diadalmas reneszánsz csak onnan jöhet, ahonnan a Világosság és ahonnan Krisztus, az örök Világosság jő. asszonyka előtt. — Hogy gondolsz ilyet? Saját nevelésem. Majd hogy az ölemben nőtt fel . . , Versenyparipa lesz abból . . . Az asszony megfordult és bevágta maga után az ajtót. Pár pillanatig csend volt a háznál, de azután ismét csak megnyílt az ajtó és azon a Sárika kisirt arca nyomult előre. — Szegyeid magad, hogy igy felborítod a házi békét egy utolsó dögért . . . Egy lóért . . . Mintha az én szerelmem mit sem érne . . . Csak olyan mellékes volna . . . Hát tudd meg, nem tűröm a háznál Linát. Vagy ő, vagy én! ... Ha el nem adod, itthagylak . . . Vannak még szüleim, szívesen visszafogadnak . . . Nemes Ádám dühösen hagyta ott a kesergő asszonyt. Egy kicsit érthetetlen volt előtte ez a féltékenység, de azt gondolta, hogy majd elmúlik. A Sárika szeme azonban mindig gyűlöletet lángolt, valahányszor a Lináról esett szó s egyszer, mikor Nemes Ádám az aratókat látogatta meg a Lina hátán, Sárika a díványra vágta magát és hosszú sírást rendezett. .Majd összecsomagolta holmiját és elutazott az édesapjához. Nemes Ádám este üres fészket talált. A nyári este poros volt és fülledt, de Nemes Ádám az üres szobákban fázósan húzta meg magát. A nyitott ablakon át behallatszott az istállók felől a Lina nyerítése. Nemes Ádám felfigyelt. Maga elé képzelte a nemes állatot, ideges orrcimpáival, amint türelmetlenül tapossa a kavicsot, ha gazdájára vár. Aztán felállott, magába mélyedőn indult az istállók felé, ahol Lina már örvendezve várta. Nemes Ádám cukrot dugott a ló szájába és megsimogatta az állat finom sörényét... A másik pillanatban pedig Sárikára gondolt, aki itthagyta, magára hagyta, mert
