Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)

1926-05-22 / 116. (1154.) szám

Varsó a forradalom után

Az összelőtt város — Posen el akar szakadni Lengyelországtól — Pilsudski ellenfele, Haller generális a magyarság elkeseredett ellensége

Egy érsekit jvára orvos aranyj ubileuma

Sorozatos ünneplésekben részesítették Jak- sics Lajos dr.-t 50 éves orvosi jubileuma alkalmából

— A P. M. H. tudósítójától —

Érsekújvár, május 21.

Őszinte meleg ünnepet ült egész Érsekújvár abból az alkalomból, hogy Jaksics Lajos dr., a köztiszteletben és közszeretetben álló orvos ötvenéves orvosi jubileumát ülte. 1876 májusában végezte el az ünnepelt bécs- ben az egyetemet s azóta szorgalmasan és ön- feláldozóan végzi nemes hivatását.

Az ünnepségre öt-hatszáz főnyi küldöttség érkezett Tótmegyerről zászlók alatt és bevonult a plébánia templomban, ahol Simkó tótmegyeri plébános fényes segédlettel mondott nagymisét, amelyen a város társadalmának minden rétege képviseltette magát fele- kezeire való tekintet nélkül.

Mise után a küldöttség a városon keresztül Jaksits dr. háza elé vonult. A tótmegyeriek méltó formában akartak köszönetét mondani azért a 30 éves áldásos működésért, amelyet az ünnepelt ebben a községben töltött. Megható volt, amidőn egyszerű parasztasszonyok százai könnyezve, megindultan csókolgatták kezét s midenkinek volt egy-egy hálás szava. Simkó plébános, a községi bíró s mások üdvözölték, kiknek szavaira Jaksits dr. ötletes, kedves beszédben válaszolt.

Délután hatkor a társadalmi egyesületek diszgyülésén először Fischof Károly dr. orvos az orvostársadalom nevében, majd Farkas Sándor a gyógyszerészek, Jakabovich Dezsőné az érsekujvári asszonyok nevében mondott beszédet. Rajtuk kivül Turchányi László dr., özv Druga Mihályné, Motzkav Ödön dr. üdvözölték a jubilánst. Róth Ilonka szavalt ezután nagy hatással egy alkalmi verset, Klein Syende dr., a jubileumi ünep főrendezője ezután bemutatta azt az aranydiplomát, amelyet az érsekujvári orvos- és gyógyszerészi kar állított ki számára latin nyelven és felolvasták a bécsi tudományegyetem, Érsekújvár város, Aiszadob község, Tótmegyer község, tótmegyeri zsidó hitközség stb. üdvözlő átiratát. Az üdvözlésekre Jaksits dr. rendkívül mélyenájró, fordulatos beszédben válaszolt, amely után percekig ünnepelték őt. Az ünnepség az Iparos Dalkör énekszámaival végződött. Este társasvacsora volt. ■■■■naaaasfsgHnMnMMBasatBisnBnHB

Varsó, május. 21.

(A P. M. H. alkalmi levelezőjétől). A harcok megszűntek, Varsó utcái a megszokott képet mutatnák, ha a főútvonalakon nem volnának végig szinte minden órában gyászmenetek és a házak kapuin nem lennének gyászjelentések. A halottak száma napról-napra növekedik, mivel a súlyosan sebesültek közül sokan elhunynak a kórházakban. A középületeket erős őrségek őrzik. A csapatok autókon száguldanak végig a városon. A kórházakra felvonták a vörös kereszt lobogóját.

Beutaztam a „hadszinteret". Varsó főutcáján, a Marsalkowskán egyetlen ép ablaküveg sem látható. Mind be vannak lőve és részben eldesz- kázva. A házak falain és a járda szélén levő fákon is számtalan golyónyom látható. A pályaudvarnál még állanak a barrikádok és a sáncok sincsenek még betöltve.

A Jeruzsálcm-fasor olyan, min!, egy lövészárok. Itt volt a leghevesebb harc a kormány és Pilsudski csapatai között. Mindazonáltal látható, hogy Pilsudski igyekezett a fővárost kímélni. Rettenetes látványt nyújtanak a kézigránátok által leszakított erkélyek. Pilsudski katonái kénytelenek voltak egy csomó erkélyre kézigránátot dobni, mivel a fascisták ezekről lövöldöztek Pilsudski csapataira.

Nagy harc folyt a hadügyminisztérium épületéért is, amely ismételten gazdát csereit a harc folyamán. A hadügyminisztérium épületéhez vezető utcák még ma is el vannak zárva.

Az Ujazdovr-fasorban, ahol a hadapród-iskola van, zajlott le a főharc a Beivedere birtokáért. A küzdelem alatt a hadapród-iskola fele átment Pilsudskihoz.

Formális harc folyt, a Lohzovia,-kávéházért is, amelyben a törzsvendégek ma már isméi békésen kávéznak.

A fasor végén vau a Beivedere, a köztársasági elnök kastélya. Ma már nem lobog tórriyán az elnöki zászló.

#

A politikái helyzet még mindig igen tisztázatlan. Pilsudski nem akart förrádálüiát, csak a Witos-kormáhy visszalépését kívánta. Mivel azonban talán felesleges megállapítani, hogy épp oly nők, aki azélőtt Pilsudski barátja vöif, Pilsudskit lázadónak nyilvánította és elrendelte letartóztatását, kénytelen volt a harcot fölvenni. A reá kényszerűéit forradalmat azonban a lehetőség szerint gyorsan befejezte és helyre állította a normális állapotokat.

A reakció Pilsudski békés magatartásában gyöngeséget lát,

elsáncolja magát Posenben és onnan akar küzdeni a „zsidó-bolsévistá kormány'* ellen, amelyről azonban talpn felesleges megállapítani* hogy épp oly kevéssé zsidó, mint bolsevüd.

Mindkét párt azt várja, hogy a másik kezdjen. A politika középpontjában az elnökválasztás kérdése áll. A nemzetgyűlést ebből a célból néhány napon belül összehívják. A Haller generális köré csoportosult jobboldaliak azt követelik, hogy az elnökválasztó nemzetgyűlés Varsón kiflii üljön össze és jelöltjük Trompczynski szenitus-marsall, akit Pilsudski Posenba küldött tárgyalni, de akiiül az a hir járja, hogy a reakciósokkal tart. Ezzel szemben az összes baloldali pártok Pilsudskit kívánják elnökké választani, ő azonban a jelöltséget nem akarja elfogadni.

Az ideiglenes kormány egyik tagja ma a következő kijelentést tette beszélgetés közben:

— Egész Lengyelországban nyugodt a hangulat, csak Posenben nem akarják elismerni az uj kormányt.. Ma jelentést kaptunk az odaküldött Trompczynski marsaiból, aki azon reményének ad kifejezést, hogy Iiallerék végül mégis beadják derekukat.

#

Érdekesnek tartom röviden megemlékezni Pilsudski heves ellenfeléről, Haller Staaislav generálisról, a nemzeti demokraták pártjának elnökéről, aki mostan Posenban igyekszik az ellen- forradalmat megszervezni. Haller generális kimondott francia barát és többék közölt nevezetes egy néhány hónap előtt tett cinikus kijelentéséről, amely a következőképpen hangzott:

— A lengyelek magyarbarátságát jól el lehetne adni a kisantantnak.

Ez a Haller generális mostan avval a tervvel foglalkozik, hogy Posent elszakítja Lengyelországtól.

Haller és társasága valószínűleg azért tanúsítanak oly heves ellentállást az uj kormánnyal szemben, mivel Pilsudski bejelentette, hogy mindazokat a köztisztviselőket, akik panamáztak, bíróság elé állítja. Haller generális és barátai el akarják ezt kerülni, mivel Haller generálist több katonai akta meghamisítása is terheli.

Haller élettörténete egyébként ígért fantasztikus. A világháború kitörésekor ószfrák-magyar tüzérsógi hadnagy volt. Nemsokára belépett a központi hatalmak mellett küzdő Pilsudski-féle lengyel légióba, ahol gyors karriert csinált. Mint a tartalék-hadosztály vezetője azonban árulást követett el,

hódúiról hirtelen ágyutüzzel áttörte az osztrák-magyar frontot és átment az oroszokhoz. Csapatát azonban a németek csakhamar elfogták. Haller maga hajszál híján menekült meg a fogságba eséstől egy repülőgép segítségével.

Ezután Franciaországba utazott, ahol a párisi kormány támogatásával megszervezte a Haíler-légiót, ameíybe az összes lengyel emigránsok beléptek és

amelynek csakhamar 30.000 tagja volt. A francia kormány a tábornoki rangot adományozta neki. A háború befejezése után visszatért felszabadult hazájába és azóta ő a lengyel reakció vezére. Hírhedt ellensége a magyar nemzetnek és minden alkalmat megragad, hogy ócsárolja a magyarokat. Már a háború alatt, mint osztrák-magyar liszt is állandóan kimutatta a magyar katonákkal szemben magyarellenes érzületét.

Egy csehszlovák aviatikus világkörüli útja

Prága, május 21. Stancvsky törzskapitány ma reggel fél hat órakor elindult repülőgépével a gbeli repülőtérről, hogy megkísérelje a világ körülrepülését. Az előkészületek a legnagyobb titokban történtek. Az Aero-gyár és a Breitfeld és Danek cég ugyan csak azt jelentették, hogy Stanovsky bosz- szabb utat tesz meg, a valóság azonban az, hogy a kapitány tényleg a világot akarja kör- rülrepülni.

Egy éve készültek erre az útra és most a csehszlovák közvélemény nagy figyelemmel kiséri Stanovsky repüléséi, mely a csehszlovák aviatika nagy vizsgája iesz.

A repülőgép kétüléses és az Aero-gvár Ab—11. sz. típusa, motorai 240 lóerőt tesznek ki. Minden alkatrészét bent az országban készítették. A gép 1100 kg. nehéz és ”50 kg. terhet képes magával vinni. A motort a Breitfeld és Danek gyár készítette.

— ,.Magyarónnak tartanak és magyarul sem tudok**. Pozsonyi tudósítónk jelenti: Csavojszki Rezső, a szlovák néppárt munkás- szervezetének rózsahegyi főtitkára csütörtökön rendtörvénybe ütköző izgatással vádottan állott a pozsonyi tábla előtt. A vád szerint Alsó-Brezován 1925 január 23-án egy nép- gyülésen azt mondotta, hogy „üldöznek bennünket még jobban, mint a magyar rezsim úgynevezett tirannus uarlma alatt.** A besztercebányai törvényszék 14 napi fogházra Ítélte Csavöjszkít. A pozsonyi tábla egy ízben már felmentette, de a legfelsőbb bíróság uj tárgyalást rendelt el. Az uj tárgyalást csütörtökön tartották még a pozsonyi tábla Btumpf tanácsa előtt. A vádat Peck dr. ügyész kéjv visleté. Csávojszky, aki ellen legalább huszonöt hasonló ügy miatt folyik még eljutás, elkeseredettén mondotta: — Keféin, engem az urak magyarónnak tartanak, pedig magyarul sem tudok... A tábla újból fölmentő Ítéletet hozott, amely jogerős.

Élni keli!

Irta: Berkes Imre.

I.

Este nyolc óra volt és Illa izgatottan érkezett haza. Besietett a szobájába, egy pillanatig megállt a sötétben, aztán hirtelen odaállt a tükör elé, amelyben oly sokszor bámulta önmagát. Most alig látott magából valamit, mintha csak a forró szeme tüzelt volna vissza az arcába.

— Most szakítottam vele, — suttogta, vagy inkább gondolta, aztán hirtelen megfordult, világot gyújtott, élesen a másik szoba felé figyelt, hogy a férje itthon van-e már... Nem, nem késett el, az ura még nem volt itthon. Kényelembe helyezkedett, ledőlt a puha kerevetre, a plafont nézte és gondolkodott. De csak néhány percig völt egyedül, künn zörögtek, az ura érkezett meg, apatikusan figyelt kifelé, az ajtó kinyílt, oda se nézett s mégis látta, hogy most belépett a professzor. Annyiszor látta már életében, most nem volt kiváncsi rá, gyenge mosoly villant meg a szája körül, amint az ura föléje hajolt és a homlokát megcsókolta. Belül megborzongott, talán jobban, mint máskor, a csókból nem érzett semmit, csak a professzor szörnyű és idétlen ádámcsutkáját látta, amint elvonul fölötte, mint egy ir- tóztató seb.

Csak ilyen rut ádámcsutkája ne volna — jutott eszébe, mint annyiszor más alkalommal is s kissé bágyadtan hallgatta az ura előadását a mai tudományos ülésről, amelyen megint a modem fizika legújabb kutatásairól esett szó ... Fizika ... fizika, folyton ez zsongott, dörömbölt és zúgott körülötte, valósággal undorodott ezektől a tudományos szavaktól, nem tudta, mit kezdjen velük és mi köze hozzájuk. De sohasem merte mondani, nem, az ura tudós volt, magas, szikár, félelmetes tudós, talán legkülönb valamennyi között, akik néhanapján megfordultak a házukban. De a többi, mintha valamivel fiatalabb lett volna, mint az ő professzora. Igen, az egyik egészen fiatal volt és az csodálatosan sohasem emlegette előtte a furcsa és ritmustalan szavakat, mint a többi.

Igen, de most ezzel az emberrel szakított.

Kettesben megvacsorárt.ak, vacsora után kaszinót játszottak, de a professzor nem igen figyelt a játékra, jobban szerette volna az előadást elmondani. S miközben a kitűnő matematikus, mintha tizenháromig sem tudott volna számolni, mindig tizenegyessel akart ütni, folyton valami világvonal elemet, geometrikus vonalat és valami koordinálta rendszert magyarázott, úgy, hogy Illát végül a kaszinó sem érdekelte. Csak folyton ezt mondogatta magában:

— Miért mondja nekem folyton azt, hogy vi- lágvonalclem és koordináta és miért nem mondja

inkább azt, hogy szép vagyok, fiatal vagyok és

hogy átkozott életet élek mellette.

De az ura nem vett őszre semmit a mai különös hangulatából, aminthogy máskor sem érezte azt a veszedelmes távolságot, amely közte és nálánál sokkal fiatalabb felesége között volt... Szegény professzor tragikus életet élt, a háború ösz- szetörte künn a frontokon és amikor hazajött, itthon csak szennyet talált a házában. Akkor a sarkára állt, kidobta az első asszonyt és most a második asszony ifjúságának és jókedvének viharában éledt újjá... Mert nem volt mindig ilyen csendes és összeomlott a felesége. Azelőtt, mint a pajkos gyermek játszott vele, ugrált a hosszú házikabátja körül, cirógatta néhány szál haját a feje búbján és vásott gyerek módjára csufolódott az ádámcsutkájával. De a lassú évek őrlő múlásával Illa is megőrlődött égy kissé és a profesz- szor úgy ahogy volt, tetőtől talpig tudományával és koordinátaival egyült már nem érdekelte.

Tiz perc alatt vége volt a kaszinójátéknak. Illa a hálószobájába ment és az ura a dolgozószobájában maradt. Már késő este volt, az asszonyka már régen az ágyban feküdt, amikor lassú, alázatos kopogtatás riasztotta fel. Az ajtó felé nézett, az ura állt ott, kissé kipirultan, kissé lobogó szemmel és boldogan és ennyit mondott:

— Bocsáss meg, szivem, csak azt akartam neked mondani, hogy nagyon különös és nagyon eredeti a világrenszer uj elképzelése a geodéti- kus vouallal. Nó, de ezt majd holnap elmagyarázom neked... Jó éjszakát, kis szivem.

II.

Illa egész éjjel nem aiudt. Hosszan kinyujtóz- kodott, a piciny lábát kidugta a paplan alól s ahogy a hátán feküdt, a feje mélyen belezuhant a puha párna ölébe, a forró katlanba, amelytől égett a halantéka és nyilaló szúrást érzett a nyakában. Pedig aludni, csak aludni szeretett volna, hogy megszabaduljon egymással viaskodó gondolataitól, amelyek beletúrták magukat az agyába, a gerincébe és most kínozták és tépték.

Mi történt vele? Talán nem tud soha többé elaludni.

Pedig alig történt veié valami. Vagy történet az egy asszony életében, aki nem akar meghalni az unalom és az elhagyatottság szomorúságában. Mert ez volt az élete, az egyforma napok pengése, semmi ünnep, mindig csak szürkeség a fényes lakásban... De szabad volt-e ezt észrevennie neki, ki azelőtt senki sem volt, kicsiny pont a nagyváros végtelenében, akit elöbb-utóbb elsodort volna az élhetetlenség, vagy a szomjas éluiakarás, mi volt ő, amikor magához emelte ez az ádám- ! csutkás gazember?

Akaratlanul is rúgott egyet a paplan alatt, indulatok forrtak fel benne az élet ostoba igazságtalanságának megvertségében,_ fia.alasszony és vén férj, virág és aszály, rétipipitér és maszlagos

nadragulya. Igen., ez vagy ilyesmi volt az élete eddig, ő akart és várt valamit és az ura fizikát tanult. Hogy lehet ez?

És akkor — milyen gyalázatos sablőn — jött az ifjabbik, azt sem kérdezte, hogy mi a neve, az is tudós volt, megfogták egymás kezét és most is álig tud róla többet, mint azt, hogy tetszenek egymásnak vagy hogy szeretik egymást... Neln, ez nem mehet igy tovább, nem, inkább elmegy szótlanul mint ahogy a szél magával viszi az árva- lányhaj pelyhét. Ki venné észíe a tovaszálló pelv- het a vakittó napsugárban ? Ö utána is csak azt fogják mormolni:

— Világvonal-elem.

Elaludt és fölébredt. És újra elaludt s megint felébredt. Az ágya szélén egy férfi ült, biztosan tudta, hogy férfi, azért gyorsan lehunyta a szempilláit. Hátat akart neki fordítani a fejére akarta húzni a paplant, sikoltani akart, hogy került ide ezen nyugtalan éjszakán az az idegen ember és mit akar tőle. De nem tudott megmozdulni. Mintha beleszögezték volna ágyába, a rettenetes koporsóba, szinte a halott merevségével feküdt tovább. De élt, ébren volt, nem halt meg, mert tisztán hallotta a féri’ szavait:

— Jaj, sokszor nem aludtam én is temiattad, jaj, sokszor hánykolódtam én is őrülten és kétség- beesetten egy magános szoba sivár csöndjében és vártalak és vártalak millió elképzelt csókkal és nem jöttél... Igen ez igy volt, hiszen tudod, mert sokszor megmondtam neked. Most idejöttem, hogy elvigyelek. Tudtam, hogy nem alszol, és tudtam hogy hazudtál tegnap este, amikor az első csők után leszakadtál rólam, mint aki nem tartozik hozzám, elrohantál, hógy ne lássuk egymást soha... De most elviszlek. Eljöttem érted egyszerűen és éjjel, mint egy ember, mint egy kísértet, mint egy szerető és elrohanunk és itt hagyunk mindent, itthagyjuk azt, ami te eddig voltál, az elégedetlenséget, a szenvedést, a nyomort, a mostani életed keserű undorát és megyünk. Hóvá? ... Majd csak akad ami számunkra is egy födél, amely elrejt bennünket a kiváncsi emberek elöl, találunk valahol egy ágyat, amelyben megvetjük boldogságunkat. És találunk mi is valahol egy ablakot, amelyet kitánink és amelyen mi kelten egymáshoz simulva kitekintünk a világba, a napba, föl az égre, ahonnan az élet mindennap elindul... Ezért jöttem. Én elragadlak innen és ezért mondom neked ezt újra, mert te is akaród és mert te sem tudsz mást tenni, mert azért szakítottál velem, hogy ezt megmondjam néked.

Amikór Illa fölébredt, az ágya előtt lévő kis szőnyegén találta magát. Küiin már éledt az élet, már sütőt a nap, reggel volt. Hirtelen felült, körülnézett, visszaugrott az ágyba, a paplant a fejére húzta s a paplan alatt piciny öklével kidör- zsölte a szemét, megsimitótta a halántékát és

homlokát. Valamire emlékezett, \alami homályos és ideges álom megalázó képei ütköztek ki előtte a kábult éjszakából, de nem tudta, mi történt vele, mikor aludt el, és hogyan zuhant le az ágyról. A csontjai fájtak, a könyökén az ütés emléke sajgóit ... Valóban leesett, nem úgy szállt le az ágyról.

Talán tiz percig aludt, aztán felkelt, felöl- tözködött, a tükör elé állt s most már a beömlő világosságban nézte magát a tükör előtt. Ah! —• szép volt. Fehér arca, mint a márvány s piros szája szomorú a csóktalanságtól. Hosszú, sóiét haja kissé a homlokába borulj hogy elfedje a homlok korai és fájdalmas ráncait.

Nem nem, nem — toppantott a tükör előtt és dühösen megfordult, én nem akarok semmit és bemegyek és bocsánatot kérek az uramtól, hogy ádámcsuíkás gazembernek neveztem. Ez, ez a másik, igen, ez a hitvány, ez a gazember.

Ezt gondolta, bár tudta ,hogy az ula ilyenkor már régen nincs otthon.

III.

Kitárta az ablakot és lázas fejét kibüki&ttá a friss levegőbe. Szemben egy piciny templom állt a túlsó oldalon, tiszta, áhitalos templom, gyorsan keresztét vetett magára és fölvetette a tekin- tetét a templom keresztjére. Ott künn minden a reggeli napfény sugalló aranyában fürdött s a templom olyan völt, mintha a fénysugárban kissé fölfelé emelkedett Volna. Megint a keresztre nézett s a keresztről most egy madárka énekét hallotta ... Nini, rigó... Piciny kis rigó, fönn a templom keresztjén, énekéi, rikolt., fénylő szárnyait borzolja, meg-meglengéti farkát, mint piciny körmányrudacskáí, csőröcskéje fel-alá mozog a füttye és a melódiája ereje szerint. Piciny rigó, semmi gondja, de elfogadja a természetet, ahogy a természet mindennap kitárul előtte... Örül a napnak, örül az égnek, örül a templom tornyának. Szereti az esőt, mert el tud előle bújni s szereti a fényt, mert feléje tud szállni. Semmit sem akar másként, mint ahogy az Isten adja néki a mindennapot és eligazodik a természet millió rejtelmében, hibátlanul, akadály nélkül, nincs baja, vitája senkivel él és szeret, repül é6 pipiben és nem tudja, hogy mi a világvonal-elem.

— Boldog rigó! — kacagott Illa, — felemelkedett az ablak párkányáról, még egyszer föl-, vetette a tekintetét a keresztre s a távolságból csókot dobott a kis rigó felé.

Hirtelen megfordult:

— Élni kell, mint a kis rigónak —• suttogta befelé és a szive erősen dobogni kezdett a keblében.

És ekkor érezte először tisztán, és mélyen, hogy a rettentő útról, amelyen már elindult s amelyről nem tudta még. hogy hova vezet—többé söha-soha nincs visszatérés.

* mjL-mXk jLjyXiA* X JL.Á.

— - - -- ---1 -