Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)

1926-05-18 / 112. (1150.) szám

1926 május 18, kedd. ^M<MiVV\Cí^ARHlfeLAE 7 Sügmatízádós csoda Konnersreuthban Neumann Teréz, a szegény szabó leánya Krisztus sebeit viseli — A csodát nem lehet „orvosilag14 elintézni — A P. M. H. eredeti riportja — Prága, május közepe. Tagadhatatlan és megfoghatatlan! És ha százszor autoszuggeszció, százszor „hisztéria11, megfoghatatlan, hogy egy gyenge emberi test erre képes és az akarat legyőzi az energiá­kat. Tényállás: Neumann Teréz, egy konners reuthi szegény szabó leánya, 1918-ban húsz éves korában egy tüzeset alkalmával vizet hordott és amikor a vedret magasra emelte, valószínűleg hátgerincét megsértette. A nyá­ron teljesen összetört, majd 1919-től négy éven át • teljesen vak volt, de 1925 május 17-én, Szent Terézia napján hirtelen vissza­nyerte szemevilágat A plébános, akivel erről beszélgetek, azt mondja: — Ezen a napon elhívtak a beteghez- Karjait kitárva, úgy várt rám. Szemei isme­retlen fényben ragyogtak. Fejével intett, mintha valakivel beszélgetne és hirtelen fel­ült, pedig 6 és fél év óta csak feküdni tu­dott. Kérdéseket intéztem hozzá, de válasz helyett igy szólt: — Tudom, hogy most felkelhetek és jár­hatok! E szavak után felkelt és senkitől sem tá­mogatva félóra hosszat fel-alá járkált a szo­bában. Megismételtem a kérdést: — Kivel beszéltél az imént, leányom? — Hangot hallottam. Csodálatos, szelid hangot. Azt kérdezte, hogy meg akaraok-e gyó­gyulni. És én azt feleltem, hogy mindent aka­rok, amit a hang tulajdonosa rám mér. A hang azt mondta, hogy felkelhetek, de azután újra ágynak dőlök és nem lesz orvos, aki rajtam segiteni tudna. Még sokat fogok szen­vedni. De nem szabad csüggednem, mert az igazság győzedelmeskedni fog. „Szenvedéssel több lelket lehet megmen­teni, mint ragyogó prédikációkkal!11 így fe­jezte be és újra lefeküdt. Husvét előtt két héttel éhezni kezdett és még csak egy korty vizet sem nyelt le. Csoda azonban ezúttal nem történt és az ágyból fel­kelni nem tudott. Szeptember harmincadikán, szent Teréz napján azonban az isteni fény újra megjelent és a nagybeteg Teréz megint felkelt és támogatás nélkül egy órahosszat járkált a szobában. November hetedikén borzalmas fájdal­makkal ágynak dőlt. Szemeit nem tudta töb­bé kinyitni és 13-án az orvos, egy híres se­bész vakbélgyulladást állapított meg és fel­tétlenül operációt követelt. A nagybeteg Te­réz arra kért engem, hogy hívjak össze egy gyülekezetét és rendeljem el, hogy imádkoz­zanak szent Teréznek. Mialatt ez történt és a hívők halk mormolással imádkoztak, Teréz felült az ágyban és rámutatott a beteg helyre, azután megint ! a tulvilági hanggal folytatott érthetetlen párbeszédet, majd azt mondta, hogy a hang ráparancsolt, hogy azonnal menjen templomba és köszönje meg a gyógyulást. Az orvos legnagyobb csodálkozására fel­kelt és egymaga a templomba ment. A láz teljesen megszűnt és a legcsekélyebb fájdal­mat sem érezte. Az operáció elmaradt. Maga az orvos ál­lapította meg, hogy a vakbélgyulladás magá­tól elmúlt. Ugyanaznap azonban Teréz me­gint hallotta a hangot, amely azt mondta ne­ki, hogy még igen sokat fog szenvedni. Röviddel ezután megint ágynak dőlt. Nagypénteken meglátogattam. Szeme vérrel volt átfutva. Nem látott semmit. Arcán véres nyomok. Másnap jobbfüléből vér folyt. Husvét- vét vasárnapján jól aludt. Husvét hétfőjén igen jól érezte magát és magához kéretett. Mikor ágya előtt álltam, kidugta két kezét és lábait és térdre rogytam a csoda előtt: Kezén­lábán Krisztus sebei piroslottak. Elmondta, hogy Nagypénteken borzalma­san szenvedett. Vére őrtiletesen lüktetett és érezte, hogy a sebek csodája megtörténik ve­le. Átélte Krisztus éjszakáját az olajfák he­gyén és beszélt az Megváltóval. Kezén-lábán a nyílt sebekből folyt a vér. A sebek hosszúkásak voltak. A szív tájékán is egy nyitott seb tátongott, amely szintén vérzett- Az orvos ezeket a sebeket pontosan megvizsgálta, majd két másik orvossal megvizsgáltatta őket, de egyikük sem tudta, miről lehet szó. Annyit megállapítottak, hogy valódi sebek, de nem tudták, hogyan keletkez­tek. Eddig tartott a plébános elbeszélése. Ne­héz volt a lányhoz férkőzni, mert igen gyak­ran ájult állapotban fekszik és három év óta csak tejből él. Húst vagy kenyeret nem bír el. Az orvos a plébános minden szavát alá­írta, ritka eset, hogy tudomány és egyház egy véleményen vannak. Az orvos maga vitt el a leányhoz. Mikor beléptünk, aludt. Az orvos szinte félve lehúzta a takarót. A meggyötört test csont és bőr. A sebek megszűntek vérez­ni, beszáradtak, de megtartották eredeti alak­jukat. Egy órahosszat ültem a leány ágya mellett. Arcán boldog mosoly- Ajkai néha megmozdulnak: beszélget. Álmodik?.., Mi­kor szemeit felnyitja, nem lát meg minket. Soha ilyen nagy, tulvilági fényben ragyo­gó szemeket nem láttam. Nem lát minket, nem látja a szobát. Az orvos kérdez. Nem felel, mert mással beszél­get, akit mi nem látunk. Nagysokára azután int, hogy hagyjuk. Szeretnék kérdezni, de az orvos nem engedi. — És maga, doktor ur, mint a tudomány és a logika embere, mit szól hozzá? — kér­dem­— Nem beszélek autoszuggeszcióról és nem magyarázok! — feleli megilletödött hangon. — Tehát? — A jövő fogja megmutatni, mi rejlik mögötte. — A sebek? — Mondjuk csoda. Én megmagyarázni nem tudom. Vakbélgyulladás nem okoz sebe­ket. Lehet, hogy autoszuggeszció, de ha az, akkor az akarat, amely létrehozza, olyan erős ebben az angyonsanyargatott testben, hogy már ez maga is — csoda! Neumann Teréz még sokat fog szenvedni. A tulvilági hang azonban megígérte, hogy a?, eddigieknél nagyobb csoda fog vele történni. Hogyan kőnnyitették meg Prágában Atlasz földgömbterlíét Egy renoválás története, különös tekintettel a politikára — A P. M. H. eredeti riportja — Prága, május közepe. A Moldva túlsó partján, Meyrinck „Klein- seite11-ján eldugott helyen áll a város legré­gibb barokkpalotája. A monda szerint eb­ben a palotában laktak második Rudolf csá­szár kedvenc alkimistái. Az utcát nehéz meg­találni, mert tulajdonképpen zsákutca, mely­nek túlsó végén, azaz a zsákvégződés utón áll az említett palota. Az első nagy udvart árkádok veszik kö­rül. Feljárat, lépcsőház sehol. Az udvar túlsó része hatalmas fal. Kis, szűk kapu van bele­vágva. Ez vezet a másik udvarba. Az ember úgy érzi, hogy kelepcébe csalták, ha ezt a kaput átlépte. A második udvarból spirális formájában Öt feljárat. Az udvart kőfal hatá­rolja. A kőfalra ákácok és orgonák támasz­kodnak kintről és szomorúan nézik azt, aki itt elmúlt századok után kutat. Orgonák és ákácok közt egy hatalmas Atlasz-szobor, hátán a földgömbbel. Egy évvel ezelőtt jártam először a palo­tában. Éjnek idején. A hold körülfolyta a ko­mor, hatalmas, meghajlott Atlaszt- Már ak­kor láttam, hogy jobb lába végigrepedt. Nem birja el a megváltozott föld nyomasztó sú­lyát. Barátommal megállapítottuk, hogy a kleinseitei Atlasz segítség bijján egy félév alatt feltétlenül megunja a dolgot és felmond­ja a szolgálatot. Elhatároztuk, hogy segítünk rajta és megírjuk az újságban, hogy vagy küldjék nyugdíjba, vagy magas korára való tekintettel könnyítsenek nagy terhén, hogy könnyebb legyen neki a föld. Az újságcikk igenis használt. A’ városi ta­nács sztikebb bizottságot rendelt ki és ket­tőnket is meghívtak, a dolgot megítélendő. Mikor délutáni öt órakor megérkeztünk az Atlasz-szobor tövébe, nagyon tűzött a nap és a házmestert nem tudtuk előkeriteni. Kere­sésére indultunk és mivelhogy az emberi lo­gika a közelfekvő dolgokat elfelejti, csak este találtuk meg egy korcsmában, amely két lé­pésnyire van a palotától. Azaz hogy én talál­tam rá és magammal vonszoltam. Nem volt könnyű, mert az öreg cerberus a tizenkette­dik krigli sört itta ki éppen- Nem akart sem­miképpen felállni, de mikor meghallotta, hogy Atlaszról van szó, jött. Kacsirek ur 90 éves lehetett, de úgy mozgott, mint egy javakorabeli ember. Az Atlasz-bizottság bemutatkozott neki, olyan tiszteletreméltó arckifejezést öltött. — Mit lehet itt csinálni? — töprengtek a bizottsági tagok és bambán nézték a meg­repedt Atlaszt. Kacsirek ur gúnyosan nézte az uj kor tehetetlen férgeit. Olyan volt, mintha Rudolf császár alkimista alvilágából bujt volna elő: — Könnyűvé kell neki tenni a földet! — mondotta végre gúnyos filozófiai nyugalom­mal. A bizottság tanácskozott. Minket is bele­vontak. Nem mentünk semmire. Az öreg csak elnézett bennünket, azután mintha megsaj­nált volna ennyi tehetetlenség miatt, igy szólt: — Ha rám bízzák, megcsinálom! — Nem bizhatjuk magára, öreg! — mon dotta némi habozás után a bizottság vezére — Ez városi ügy és a régi emlékek védel mére alakitott albizottság ügyeihez tartozik — Jő! — mondotta Kacsirek ur és indul ni készült- Csinálják maguk! — De azért tanácsot adhat! — indítvá­nyozta egy bizottsági tag. — Könnyűvé kell neki tenni a földet! — ismételte Kacsirek és távozott. Mi pedig el­oszlottunk. Múlt az idő. Egyszer megint arra vetőd­tem. Szerencsém volt, mert Kacsirek ur épp a második udvarban időzött és én meginter­júvolhattam. Az Atlasz egy lepellel le volt takarva. — Azt akarom még mondani — fejezte be Kacsirek az interjút, — hogy ezek nem tudják, ki vagyok én. De magának megmon­dom. Én vagyok a Kleinseite legrégibb és legismertebb választási kortese. Minden este pártom képviselőivel kártyázom- Vegye tudo­másul. —- Mi köze ennek az Atlaszhoz? — kér­deztem szelíden. Szánakozva nézett rajtam végig: — Nézze meg! — mondta kurtán, felug­rott egy lépcsőre és lerántotta az Atlaszról a leplet. A megkínzott félistennek hiányzott az egyik karja és ugyancsak az egyik lába. Há­rom nehéz vaspánt támasztotta alá. — Látja, igy függ össze! — Hogyan? — Nem látja? ők kezdték a reparálást. Természetes, hogy kommunista gazembereket küldtek ki. Munkába álltak. Részeg disznók voltak. Mit tudják ők, mi egy régi prágai szo­bor. Ehhez nemzeti demokrata ért csak. Van még igaz cseh a köztársaságban Kramáron kívül? Na, de hagyjuk a politikát! Elég az hozzá, hogy az egyik munkás, aki egy vas­pántot akart a falról leütni, egy ütéssel úgy találta el Atlaszt, hogy a lába meg a keze le­szakadt. A bölcseknek nem maradt más hát­ra, mint ezekkel a pántokkal a szobrot alátá­masztani- Tiszta kommunizmus! Előbb kala­páccsal mindent szétrombolnak, azután a ro­mokat nagynekezen alátámasztják. Ez az ő politikájuk, hogy az istennyila ... — Szóval politika! — mondom. — Minden politika! — feleli bölcsen és ezzel búcsúznak. * Néhány héttel utána megint ott jártam. Szörnyen érdekelt a dolog. Nagy volt a cso­dálkozásom, mikor Atlaszt fiatalos erőben láttam magam előtt. A földgömböt olyan hety­kén hordta a vállán, mintha nem volna te­her. Pedig az átmérője másfél méter. Vas­pántot sehol sem láttam- Lába és karja ép volt. Az öreg Kacsirek előbujt az alvilágból, elém állt és győzedelmesen mosolygott: — Megcsináltam! — Maga csinálta? — Én! A bizottság nem ment vele sem­mire. Pedig megmondtam nekik, hogy tegyék neki könnyűvé a földet. — Na és maga hogy csinálta? — Nagyon egyszerűen. Átfürészeltem a földgömböt, kivágtam belsejéből a követ, meghagytam a lyukat, a gömb másik felét gipszből készítettem és ráborítottam a kivájt félgömbre. Látja, igy már könnyű neki a föld terhe és ha a nemzeti demokraták kormá­nyoznának, az adóterheket is igy könnyitc- nék meg... — És üres volna a föld, azaz az ország! — kiáltottam nevetve, hogy bosszantsam és elszaladtam. Neubauer Pál­Így fiatalít és szépít a COfall“Créme Coroll-puder Sorol! -szappan FSlerakdt a í. S. R. részére: Vörös Rák gyógytár, Bratislava. A7JnHÁZ»ZEnE „ A magyar színészek sikeres bemutatkozása Prágában Lelkes közönség az első estén — Kétszer egymásután „Az eladott menyasszony — Vasárnap délután a Tatárjárás Prága, május 17. A prágai magyar szint szezon megkezdődött Faragó szlovenszikói m agyar szia tár sulata ezúttal előkelőbb hajlékhoz jutott. A kariin i Varieté Szám- ház fogadta magába a szlovenszkói magyar színé­szet reprezentánsait, akiknek prágai repiázét meg­újult, lelkes érdeklődés fogadta. A Varieté hatal­mas földszintjét, páholyait és karzatát csaknem teljesen megtöltötte az érdeklődők tömege, ame­lyet egyrészt a nemzeti érzés, másrészt pedig a ma­gyar színészek tavalyi sikeres debütjének emléke hozott el a magyar Tállá templomává avatott prá­gai színházba. Faragó Ödön a bemutatóelőadásul a legnagyobb cseh szeneszerző világhírű vágoperáját, Az eladott menyasszonyt választotta. A bemutatóestély theatre-pares jellegével bírt. Az előkelő közönség soraiban a teljes számban megjelent magyar kolónia, diákság és katonaságon kivül, ott láttuk a köztársasági elnök képviseleté­ben megjelent ftiha dr. irodádgazgatót. Az első pá­holyban Slávik György dr. földművelésügyi mi­niszter foglalt helyet, aki önzetlen barátja a ma­gyar színészetnek. A magyar követséget Maituska Péter követségi tanácsos képviselte. Megjelent a cseh Nemzeti Színház intendánsa; Krammer Lipót, a Német Nemzeti Színház igazgatója, nejével, Glödkner Pepivel, Micsura dr. volt miniszter, azonkívül a prágai tudományos és művészvilág számos tagja. A magyar újságírók szindikátusát Dzurányi László országos elnök és Kasztor Ernő dr. ügyvezető-elnök képviselte. Az előadás pontban 8 órakor kezdődött. Fi- scher Károly karmester vezényletére megcsendül­nek a vigopera népié* jellegű, olykor szentimen- tális, de többször kacagó motívumai. A nagy taps­sal fogadott nyitány utón fellibbent a függöny és megkezdődött Az eladott menyasszony első magyar nyelvű előadása a csehszlovák fővárosban. A da­rab maradandó értékének és a magyar előadás precizitásának dicséretére válik, hogy a tisztára szláv jellegű opera magyar nyelven is frissen, sőt eredetien hatott. Az előadás középpontjában Kőszegire Teréz­nek, a magyar Operaház művésznőjének vendég­játéka állott, aki csengő drámai szopránnal éne­kelte és egyéni bájossággal alakította Marén ka kedve® szerepét. Énekszámait, nyiltszini taps ho­norálta. Partnere — Somló József lemondása foly­tán — León Geitlor, a varsói Nagyopera tagja, volt, akinek behizslgőeu meleg lírai tenorja van, de kevés ércességgel. Eredeti szöveggel énekelte és szláv temperamentummal játszotta Janik szere­! pét. Igazán sajnáljuk azonban, hogy Somló kiváló ajlkaitását nélkülöznünk kellett. Kecál alakjában Horváth Kálmán, a nrsainszkói magyar színház igazgatója, vendégszerepelt. Alakítása bökélete* volt. Vencel szerepépen Toronyi Gyula, a buda­pesti Operaház tagja, mutatkozott be. Groteszk fi­gurája épp oly sikerült volt, mint amilyen őszinte hatást ért el a darab legkómikusabb partijával. A megbetegedett Oláh Gyula helyett Spiling János, a pozsonyi opera tagja lépett fel sikerrel. A Faragó- társulat összes szereplő tagjai harmónákusan il­leszkedtek a vendégszereplő művészek kifogásta­lan teljesítménye mellé. Hegyesiné, Bellák, Hor­váth Böske, Győry tűnitek ki nagyobb szerepeik­ben. Nagy hatást ért el a ballet is, amelyet Ni- kolskaia ball etjének tagjai lejtettek. A kar, kicsiny volta dacára is, megfelelt feladatának. Az előadás sikere azonban elsősorban Fischer Károly zeneka­rának érdeme. A kiváló zene- és énekmester ma­gyaros életet vitt a szláv zenéhe, vérévé vált pre­cizitással dirigálván a kart és az éneket. A közön­ség a második felvonás végén viharos tapsoikfcal ünnepelte és a szereplőkkel többször a függöny elé szólította. A rendezés Faragó Ödön szakavatott ke­zében hibátlanul működött. A közönség, amelynek már számtalan alkalma volt eredetiben látnia Az eladott menyasszonyt, megelégedéssel hagyta el a jól sikerült előadást. Vasárnap este megismételték a Smetana-opera előadását, délután pedig nagy sikerrel adták elő a „Tatárjárás“-t. Ferenczy Marian az önkéntes, Pász­tor Ferike Riza bárónő. Újhelyi Edith Treszka sze­repében tűntek ki szépségükkel és kedves játé­kukkal. Kitűnő alakítást nyújtottak Bérczy Gyula, Faragó Ödön és Unger István. A zenekart Wílhelm karnagy vezette. (jf.) A szlovenszkói magyar színtársulat keli müjtefa Prágában: Kedd: Cigánybáró. Szerda: Csárdáskirálynő. Csütörtök: Marica grófnő. Péntek: Tatárjárás. Szombat: A vig özvegy. Pünkösdvasárnap délután: Csárdáskirálynő. Pünkösdvasárnap este: Marica grófnő. Pünkösdhétfő délután: Csárdáskirálynő. Pünkösdhétfő este: Marica grófnő. * Az előadások délután 144 órakor és este 8 órakor kezdődnek. Jegyek elővételben az ösz- szes városi színházi jegyirodákban kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents