Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-16 / 111. (1149.) szám
Buzaszentelés Százezer hajszálgyökér köt minket a világhoz, százezer gyökérben fáj az életünk. Függünk a földtől, függünk a Naptól, függünk a felhőktől, a holdtól, a szelektől, függünk a pestistől, pénztől, háborútól, függünk a tengerektől, temetőktől, millió lehetőség húrja feszül belőlünk az Anyaghoz 8 a húrokon borzalmakat vonóz a Félelem. Mindnyájan dicsöült szentek, könyörögjetek érettünk! Szabadok, erősek, tiszták vagytok, mert nem éltek! Mindnyájan szent mártírok, ti tudjátok, hogy nadragulya-malom a gyomrunk 8 rettentő szörnyetegekké: Heródessé, Néróvá őrli bennünk a Kenyere Könyörögjetek érettünk! Mindnyájan szent szüzek, Isten rétjeinek liliomai, nézzétek: az éhség uccára korbácsolja szüzeinket, bódékban árulják virágaikat s úgy eszik a virágon vett kenyeret Könyörögjetek érettünk! Mindnyájan szent remeték, ti leromboltatok minden bilincseket, család, haza, barátság bilincsét, s a lég szörnyűbbet a Kenyér bilincsét: nekünk anyánk van, aprós gyermekünk, csalunk, lopunk é# gyilkolunk ha a családnak nincsen kenyere. Könyörögjetek érettünk! Jézus, örök Magvető, kérünk téged, hallgass meg minket! Búzából, babból, borsóból lesz a testünk, testünkből kikandikái a lelkünk, mint a fából a virág a a lelkűnkből illatozva illan feléd az imádság és a szeretet Kenyérből épül a te földi tested: az Ember! Hogy a földnek bö gyümölcsét adjad és megtartsad, kérünk téged hallgass meg minket! Jézus, örök Magvető, te tudod a konkolyhintés fájdalmát. Hegyek rejtelmeiből, fellegekből, nyeritö kacagással nyargal az Árvíz, $ lábnyomában elrothadnak a vetések; a Napból ránklehell a Szárazság pokoli lehellete s elhervadnak a vetések s a mezők liliomai; a határokon átgázol százezerke zü óriásként a Jégeső s leparittyázza a mák és busafe jeket. Hogy a földnek bő gyümölcsét adjad és megtartsad, kérünk téged hallgass meg minket! Jézus, te vagy a szőllötöke és mi vagyunk az ember-venyigék. A dombokon már zöldülnek a szőllők s bogyókba gyűjtik a napfényt, tavaszt és örömet. Sok a bajunk és gonoszokká válunk mig százezer gyökérben fáj az életünk. A vidám ember jó ember, de legjobb ember a vidám szenvedő. A borban vidámság vagyon és lakodalmak ize. A bor véreddé válik ereinkben s véredben van a vigaszunk, jövőnk. Hogy a földnek bő gyümölcsét adjad és megtartsad, kérünk téged hallgass meg minket! Kérünk téged hallgass meg minket! Mécs László. Fohász Rákóczihoz Irta Sziklay Ferenc Nagyságos fejedelem! Egy negyed ezredév Pörgött le az időn, mióta születtél. Volt sorsunk azóta ígérő tavasz, nyáj, Gyümölcshozó dús ősz, zuzmarás, hideg tél. Voltunk világ hőse, vagyunk világ rongya... De emléked soha semmi el nem rontja! Jönet ránk akármi, vigasság, vagy kórság, Áldhat, vagy verhet a sors két keze minket, Büntethet az Isten véres, vad haraggal, Vagy megbocsáthatja minden bűneinket, Példa marad nekünk a szavad, a tetted, Amig magyar él, holtig sem feledhet. Atyád sírba űzték! Anyádtól eltéptek, Idegenbe vittek, mint éretlen gyermek, Sima szóval szívták magyar lelked vérét, Hogy elkerítsenek lakájnak, németnek S '"■> magyar maradtál! A szabadság lelke! Ama bús magyarja szebb példát hol lelne? ősi, szép családfád minden dicső ágán A végzet fekete hollója tanyázott: Harmad-negyedizig Zrínyik, Frangepánok, Rákóczik emléke könnyben, vérben ázott, Mert kushadó korban ki életre vágyott, Vérével fizette meg a szabadságot! Minden földi jóval állt eléd az élet S elhagytad asszonyod, két kicsi cseléded, F jgtad panaszát árva nemzetednek, Megtagadtad érte minden szerencsédet, 'Az élre robbantál, haragos-keményen, Uj napnak gyűl tál a borús magyar égen! Az volt ám csak a harc! Földből nőtt a néped, Magyar, szlovák, rutén istenként imádott! Százezer oroszlán vitt a bécsi sassal, Hogy megszabadítsa tőle a világot! Dalosán, dacosan mentek a halálba . . , Ki gondolta volna, hogy minden hiába? Minden kárba veszett! Álom volt a vágyad, Hogy valóra váljon a nap ma is távol! Megtörtek, eladtak, — a majtényi páston Lehajtó zászlóit a szép kuruc tábor. Csak Te nem fogadtad el a zsarnok jobbját. Ki fejedelem volt, nem lehetett jobbágy! l S nem lázadtál többé! Emberekkel szemben Te voltál a vezér, Te voltál a végzet, De bölcsen beláttad, hogy korán születtél, Korcs még az a kor, mely a földre idézett: Megadtad magad az Ur akaratának És etted kenyerét keserű rabságnak. Messze idegenben, a Mármora partján Egyedül hallgattad tenger mormolását, Ezüst lapra írtál arannyal egy nevet, S a fecskére bíztad szived sóvárgását . . . Hülő ajkaid is egy imát rebegtek: sAdj Uram szebb jövőt drága nemzetemnek !á Nagyságos fejedelem! Hódolattal borul 'A Te városodnak népe Te elébed, Fényes palotában laktál hajdan itten, Ma egy sötét kripta-csarnokkal beéred. De csak a hamvadat rejti az a kripta, Szellemed örökké — magyarságunk titka! Mióta megtértél örök pihenésre, Nemcsak porló csontod, a lelked is itt van! Lelkünk lelke lettél! Miért Te meghaltál, Azért élünk mi most, — nehéz napjainkban Példa marad nekünk a szavad, a tetted, Amíg egy magyar él, holtig sem feledhet! Az irodalom, mint minden művészet a tudatalatti vágyak felszabadulása — Freud szerint. Ezzel magyarázható meg az irodalom jövőbelátása, az emberiség jövőjének elő- munkálása. Az emberiség egy-lelkének is van „tudatalattija", akár az egyénnek s a poéták, vátesek azok a tömegnek, ami a pszichiáter az egyén számára, a lelkizavarokat okozó nyomasztó eszméket felszabadítják prófétaságukkal. Minél több zavaró momentum van a tö- meglélekben, annál nagyobb a vágy felszabadulni a nyomasztó helyzetből s annál nagyobb a mozgolódás az irodalom berkeiben, annál intenzivebb az igaz ut keresése a szebb jövő felé. A ma helyzetképe igazolja az irodalmi s művészeti forrongást. A ma olv kétségbeejtően kaotikus, hogy az emberiség saját magában is elvesztette a hitet,- az irodalom nem embereket keres, akik kivezessék a világot a káoszból, de emberfölötti embereket, „Uebermenscheket". Csodát vár szinte, mert nem bízik emberi erejében. Minden nemzet irodalma igyekszik kitermelni a maga „Uebrmensch”-tipusát, legjellemzőbb azonban e tekintetben az orosz irodalom, mely a beteg kor legfájdalmasabb képét mutatja s melynek útkeresése, — talán éppen a lelki betegségből kifolyólag — inkább szánalomra méltó vergődés, egy morfinista méregszomjusága, mint a gyógyulás önmegtartóztató, öntudatos akarása. Az orosz irodalom „Uebrmensch“-tipu- sáról nemrégiben a Prager Presse hozott Fr. Kubka tollából egy frappáns összeállítást, érdemesnek tartjuk ismertetni. „Ha átfutjuk az orosz forradalmi lirai- és prózairodalom bő termését, igen gyakran találkozunk benne az „Uebermensch" típusával. Bensejében ronggyá tépett egyéniség ez, aki a héroszt játsza. A régi világrend ellen való sátán felháboordásán azzal köny- nyit, hogy erkölcstelenül él és beszél s gyerekes lázadozással zavarja az örökkévalóság harmóniáját. A lázadás tárgyai a régi Isten és a polgári világrend- E kettőt szitkozza Szergej Joszenyin, az „őrült pietista", őket káromolja az „örök anyag" nevében Vladimír Majakovszkij. A futurizmus megkövezi és keresztre feszíti Jézust, hogy Barabással sétálhasson a Nyevszkij Proszpekten (Moszkva főutcája).. A „Bezbozsnyik" cimli ateista fo- I lyóirat a futurista fölháborodás segítőtársa, karrikaturával és agitációs tendencirásokkal, az anyag imádására alakult meg az amerikai YMCA szervezetét utánzó „Kosmomol" cimü egyesület, mely a materializmus és a földi paradicsom hitét propagálja a szellemi újjászületés helyett. A költők uj evangéliumot akarnak adni a világnak, a „proletár-Uebermensch" evangéliumát, Majakovszkij például uj éneket ir hívőinek az uj paradicsomról, ebben a proletár a poklon, purgatőriumon és menyországon áfgázolva egy újvilágba érkezik, melyben a halál nem táncol az élet fölött, ahol csak a tárgyak élnek s csak azért élnek, hogy az ember fizikai éhségét kielégítsék. Erenburg „Julio Jurenitója", a materiális nihilizmus apostola, semmi közösséget sem tart a hit és megváltás problémájával, szerinte az uj biblia pergamentlapjaira csak a byroni „örök semmi“-t lehet fölirni. Julio Jurenito, a mester, tanítványai előtt kijelenti: „Csak annak tudok örülni, ba valami elromlik", — az „ordító zarathusra" csak a tagadást ismeri. Vsevolod Ivanovnál is a polgárháború zűrzavarából csúcsosodik ki a „szőke bestia", Zapus, a népbiztos. Ez nem tudja „miért", csak cselekszik, az aktiviz- musban merül ki egész ténykedése. Egy törvénye van, az abszolút amoralizmus, a teljes erkölcsnélküliség. Pilnjak „Iván és Mária" cimü regényében szintén egy ilyen népbiztost fest forradalmi feleségével együtt. Majakovszkijnak nincs más vágya, mint „rozskenyeret enni és élő asszonnyal élni", az egész világ neki egy görgeteg anyag és „Szög a cipőben" cimü munkája fájdalmasabb irás, mint Faust egész tragédiája. Jure- nitonak egyedüli valóságok az evés, ivás és a szexuális élet Ivanov csak a ragadozó állathoz hasonló amoralistákat szereti, kikben csak a legprimitívebb ösztön él, a nemi élet harcikedve. Lidin ideges prózában festi azt a rémséges uralmat, mely Leningrad és Berlin között asszonytestek és pénzliegyek fölött gomolyog. Kolontaj asszony pőre szemérmetlenséggel festi a lealacsonyodott asz- szonynép legalantasabb ösztönizgalmait s ezt mint a proletárerotika kezdetét jelzi stb. Mindezek az irók keresik a koruk szétmarcangolt ábrázatán az uj „Uebermensch" arcvonásait, de az individualizmus és a pro- letárság ezen szintéziséből csak negációk származnak: amoralizmus, aszentimentaliz- mus, antifeminizmus, antidemokratizmus, antikrisztiánizmus, ateizmus. A költők keze alad elsikkad az ember s az Uebermensch monstruma áll elő. Jellemző, hogy mégis mennyire európaiak ezek az irók, a francia neodekadencia, ha esztétikailag finomultab- ban is, hasonló alakokat termel ki. A Café Rotonde és Moszkva talán még sohasem volt oly közel egymáshoz, mint ma." Eddig a cikk. Érdekes melléállitani Cou- denhove-Calergi megállapítását az aj művészet törekvéseiről, melynek uj s a technikai korunknak legmegfelelőbb kifejező formája a — mozi. A film minden művészi hiánya mellett, tudatlanul is egy uj evangéliumot hirdet a tömegnek, az erő és szépség evangéliumát. Eltekintve jótól vagy gonosztól, a férfierő és női szépség győzelmét hirdeti, hogy azonban a férfi kalandor-e vagy hős, betörő-e vagy detektív, hogy a nő nemesebb-e vagy csak szebb, mint más. hogy bájosabb-e vagy el- vetemültebb, hetéra-e vagy anyag, egyelőre mellékes. De Coudenhove kitűzi a művészek célját is: kihasználni a film tömegpedagógiai hivatását, megtisztítani és kiépíteni azt, — ez a mai művészek felelősségteljes hivatása- A világ csodát vár, elsősorban a jövő próféciájától: az irodalomtól, uj embertípust, mely megváltsa kétségbeejtő helyzetéből, de ennek nem lehet célja az „anyag" imádása, sőt éppen ellenkezőleg, az anyag legyőzése a szellem által, a jövő embere az, aki az eszme szolgálatában felőrli magát s fölszabadítja az emberiséget a tettei által. Teltei ■> és erkölcsösség, ez az uj embertípus két uralkodó vonása, ezt kell megteremtenie az uj irodalomnak. bopv megvalósulhasson majd az életben s ebből a szempontból az orosz irodalom irányvesztettsége csak a szomorú helyzet agnoszkáiása lehet, de nem a gyógyulás útja. > ♦ APl^C^MAG-VARJíIRLAPIRODALMI'MELLEKLETE Csodavárás
