Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)

1926-04-07 / 79. (1117.) szám

2

1826 április 7, szerda.

A ruszinszkói „felajánlkozás”

Rozsypal, Ruszinszkó helyettes kormányzaja húsvéti nyilatkozata a felajánlkozásról — A kisgazdapárt exponensei dezaruálják a helyettes kormányzót

Ungvár, április 6.

(Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) A Kárpátaljai Magyar Gazda cimü beregszászi kisgazdapárti hetilap március 21-iki, már a P. M. H.-bau is ismertetett cikke nyomán a kormány félhivatalos sajtóorgánumaiban az a hir terjedt el, hogy a ruszinszkói magyarság felajánlkozott a kormánynak.

A felajánlkozást a lapok tényként közölték, sőt az egyik ungvári féLhivatlos kor- mánylapban egy igen magas állású kormány- exponens névtelenül üdvözlőleg nyilatkozott is erről a felajánlkozásról.

A legnagyobb meglepetést mégis az keltette, mikor ugyancsak e lapban megjelent egy nyilatkozat, amely mint Rozsypal helyettes kormányzó üzenete látott napvilágot. Ebben az üzenetben a helyettes kormányzó azt állítja, hogy a ruszinszkói magyarság (?) részéről igenis történt közeledés. A helyettes kormányzó ezt a közeledést igen meleg szavakkal méltányolja, amikor igy ir:

„Most, hogy a magyar nép, csupán szive sugallatára hallgatva, őszinte nyíltsággal nyújtja felénk dolgos kezét, a legnagyobb örömmel fogadjuk azt el, mint olyanok, akik tudtuk, hogy el kell jönnie annak az időnek, mikor a magyarság igazi hivatottságának tudatára ébred. Hogy végre egymásra találtunk, mindenkit, aki a magyarság sorsát szivén viseli, csak öröm- 1 mel tölthet el." i

„A magyarság akkor, midőn felénk ; nyújtotta dolgos kezét, csupán rátalált sa- ■ ját magára. Meleg szeretettel szorítjuk t meg ezt a kezet" stb. ■

Érthető megütközést keltett azonban, i hogy a magyarság uj orientációját hirdető ] kormánylapok a magyar kisgazdapárt egyes 3 vezetőinek nevét is forgalomba hozták. Ez- i zel azt a látszatot akarták kelteni, mintha a 3 magyar nemzeti párt kebelében lévő kisgaz- i dapártban nem lenne meg a legteljesebb egység és mintha a Rozsyp al-féle anonym « felajánlkozás ennek a pártnak kebeléből in- i dúlt volna ki. <

Ezekre a tendenciózus beállításokra i most a kisgazdapárt vezetőségi tagjai szín- s tén nyilatkozattal feleltek, melynek erre vonatkozó része a következő:

„Kategórikusan kijelentjük ennélfogva, hogy minden olyan irányú cikk, mely azt állítja, hogy részünkről pártbontás ki- 3 sér elletett volna meg, avagy szándékoztatok volna, a valóságnak meg nem felel, l aminthogy nem felel meg az sem, hogy a kormányzósághoz írásban terjesztettünk volna elő bizonyos kívánságot a pártbontást illetőleg."

A fenti nyilatkozat tehát kereken dezavuáija Rozsypal h. kormányzó előbbi nyilatkozatát és az egész felfújt felajánlko- zási ügyet a kellő értékére szállította le. Egyszersmind csúfosan megdőlt a Keleti Újság cimü kormányzósági félhivatalos lap azon kitalálása is, hogy a lap szerkesztőségének közvetítésével történt volna meg a sokat hangoztatott közeledés még az őszi választások előtt, valamint az sem igaz, hogy erről a közeledésről Írásbeli dokumentum feküdnék a kormányzóságon.

A Kárpátaljai Magyar Gazda felelős szerkesztője, Kovách Béla dr., erre vonatkozólag a következőleg nyilatkozott:

Prága, április 6.

Sokezer magyar, de elég számos szlovák nemzetiségű polgár is vesztette el kenyerét a köztársaság legantidemokratiku- sabb törvénye: az állampolgársági törvény

miatt. Családok váltak hontalanokká, jutottak koldusbotra, öregek elvesztették nyugdijaikat, fiatalabbak állásaikat, mert egy szép napon arra ébredtek, hogy nem állampolgárai a csehszlovák köztársaságnak, jóllehet ennek területén élnék már húsz-harminc éve, hozzájárultak a községek, városok, az állam fejlesztéséhez, fizettek adót, katonai kötelezettségüknek is eleget tettek. De hiába hivatkoztak mindezekre a tényekre, hiába hivatkoztak arra, hogy állami vagy városi szolgálatban álltak évtizedek óta. Azonban a formaságnak nem tettek eleget s így nem lehetnek csehszlovák állampolgárok.

Az őszi választások idején egy reménysugár csillant meg a „hontalanok" nagy serege élőit: a lex Dérer. Dürer Iván a szociáldemokrata párt lerongyolt népszerűségének föltámasztására egy demonstratív látszatjavaslatot készített, amelynek értelmében állampolgárnak tekintendő az, aki 1910 óta a mai köztársaság területén él 8 egy községben legalább 4 éve tartózkodik. DéreT benyújtotta javaslatát, de az csak a koalíciós petkáig jutott s ott végleg megrekedt.

„A Keleti Újság a kérdéses cikkel foglalkozva olyan állítást kockáztat meg, hogy pártvezetőségüuk egyes tagjai már a választás előtt tárgyalásokat kezdtek a kormánnyal, amiket azóta is folytatnak. Sokkal többre becsülöm munkatársaimat, semhogy ilyesmit akármelyikről is egy percig is elhinnék, de azért ki kell jelentenem, hogy azt, aki az itteni magyarság további sorsának irányítására vonatkozólag a párt vagy a maga szakállára a kormánykörökkel érdemi tárgyalásokba bocsátkozott volna vagy bocsátkoznék, nem tudnám, de nem is akarnám a párt iránti hűtlenség, a fajárulás szörnyű vádjával szemben megvédeni. Mert mi a magyar egységet szorosabbra akarjuk fűzni, nem pedig összetörni."

Ez a nyilatkozat nem kiván semmiféle magyarázatot.

A kétes állampolgárságú szerencsétlenek továbbra is teljes bizonytalanságban maradtak s a legfelsőbb közigazgatási biró- ság egymásután utasította vissza az állampolgárság elutasítása ellen benyújtott föleb- bezéseket S a hontalanok tábora naponta növekedett.

A második Svehla-kormány kinevezésekor Dérer Iván került az .unifikáciős minisztérium élére. Ez év januárjától kezdve naponta vártuk a hirt, hogy Dérer, most már mint miniszter, törvényerőre lépteti a saját javaslatát. Azonban a lex-Dérer ismét háttérbe szorult, csak jámbor demonstráció maradt.

A sok reménykedés és csalódás után nem is tudjuk, vájjon a legújabb hirt bizalommal fogja-e fogadni a közvélemény?

• '

Dérer Iván dr. ugyanis a Robotnické Noviny húsvéti számának vezércikkében bejelenti, hogy pártja újból benyújtott egy kezdeményező törvényjavaslatot.

Vájjon nem puszta agitáció ez is a cseh szociáldemokrata párttól, mint az eddigi kísérletek? Dérer érdekes cikkében különben többek között ezeket írja:

„Nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok között is óriási az elkeseredettség az állampolgársági kérdés miatt, öregek és fiaA honossági törvényjavaslatot

ellenzéki többség fogja megvalósítani

®ér®¥ Iván húsvéti cikke az állampolgárság rendezéséről — „A parlamenten ott fognak többséget keresni, ahol lehet” — A cseh szociáldemokraták hajlandók alkalmi ellenzékiségreT

tatok állandóan abban a rettegésben élnek, hogy Szlovenszkót el kell hagyniok.

A régi magyar 1886. évi XXII. számú törvény 10. §-át nem ismeri el a legfelsőbb közigazgatási bíróság, ami nagyon nagy elégedetlenséget és szerencsétlenséget eredményez és sokakat koldusbotra juttat.

Égbekiáltó igazságtalanságok történnek az öreg nyugdíjasokkal. A régi Magyar- ország állami tisztviselői feltűnően rósz- szabb helyzetben vannak, mint a régi Ausztriáé.

Ausztriában ugyanis érvényben volt az al- kotmánytörvény, amely szerint az állami tisztviselő annak a községnek az illetőségét kapja meg, ahol szolgálatát teljesiti. így történt a forradalom után, hogy a történelmi országokban az ott tartózkodó állami tisztviselők ipso íacto csehszlovák állampolgárok lettek, mégha csak egy napig is a köztársaság területén teljesítettek szolgálatot.

Ez az osztrák előírás azonban nem volt érvényben Magyarországon 6 igy Szlovensz- kón még azok az állami tisztviselők sem lettek állampolgárok, akik egész életükön át itt tartózkodtak, ha előzőleg kifejezetten nem kérték a község kötelékébe való felvételüket.

Eddig — fejezi be Dérer a cikkét — az volt a nehézség, hogy a lex-Dérer csak koalíciós terv volt. Ma azonban nincsen koalíció. A mi javaslatunkhoz — írja — a parlamentben ott fogunk többséget keresni, ahol lehet."

Reméli, hogy ilyen többséget talál is s Szlo- venszkó legégetőbb kérdését, az állampolgárságét rövidesen törvénnyel rendezik.

Az ellenzéki körök érthető kétkedéssel fogadják Dérerék újabb ígérgetését. Azonban a magyar ellenzéki pártok programjában egyik legsarkalatosabb célkitűzés volt mindig a bét év óta húzódó állampolgársági kérdés gyors és liberális elintézése. Ameny- nyiben Dérer pártja most máT végre nemcsak agitál az uj javaslattal, hanem komolyan meg is akarja valósítani, akkor itt a legjobb alkalom arra, hogy a szociáldemokraták szavazataival ..ez alkalomra megerősödött ellenzék maga vegye kezébe a hontalanok ügyének igazságos és teljes rendezését.

Húsvéti illatszer COTILLON

erősen parfumirozott, bármely illatban mindenütt kapható.

Újdonság! Újdonság!

Főelárusitóhely:

„Siran" Praha-Vinohrady 1662.

A rabtartó ember

Irta: Szombatby Viktor

Senki senj értette meg és jóformán senki sem ismerte. Egy szeles áprilisi napon jött; ha úgy mondanám, hogy: jöttek, nem egészen fedné a valóságot. Mert ő egymaga volt a főszernél}’, a jelentős valaki, a többi, aki a házához tartozott, csak olyan mellékes szereplő: inas, szakácsnő, már amint ez egy tisztességes háztartásnál való dolog, ha még oly Icülönös és elzárt, titokzatos kastélyforma valami is, amiben laktak.

Mondom: a kis város hetenként összebuvó pletyka-kompániája csak a férfit ismerte, azt, aki olyan volt a házból kilépők (közül, amilyenre már tényleg rá is kellett nézni. Végeredményben senki sem tudta, hányán laktak az állandóan elzárt, fehéroszlopos ki háziban, beszéltek rejtélyről, titkokról, különös varázslatról, de meg is mosolyogták eaját szavukat ugyanakkor.

Az inas, a kocsis és a szakácsnő nem e városból valók voltak e hallgattak, mint a sir. Pedig különös dolog volt, hogy egy férfi kedvéért olyan nagy személyzet ugráljon városszerte. Néha a fehiér- tornácos kis ház lakója eltávozott néhány napra s olyankor is csakúgy, osakannyi mozgalom történt a különös ház különös lakóinak részéről, mint egyébként

A rejtélyt a postás beszédje fejtette aztán meg, vagy, ha szabad úgy mondani: tette még titokzatosabbá. így ment aztán szerte a hir, hogy asszonyt rejt a különös idegen a febéríalu kis házban. Egy nőt! Akit soha nem láttak eddig.

Nem mondható, hogy nem fejtették ezentúl kiváncsi diákok a kőkerítés bomlott fogait, hogy beleshessenek rajta s nyári sétájukban sok gavallér és felette számos dáma szeretett volna belesni az ablakon, de soha semmit nem láttak, ami figyelemreméltó lett volna.

Olykor-olykor jelent meg csak a Különös Illető a város piacán, de nem állt szóba senkivel s nem tartotta ^érdemesnek semminemű ismeretség kötését. Magas, őszbebajló ur volt, élénk szemekkel és fővárosi ruhákkal. Mindenesetre: nem mindennapi jelenség, ahogy lopva végigtekintve megállapították szakértő szemek.

*

S az, akiről azt rebesgették mór, hogy száműzött királyfi, vagy titokzatos kalandor, az, otthon,

ha végiment szobáinak puha szőnyegén, nagyon másodrendűnek érezte magát, amikor halkan benyitott abba a szobába, ahol a rejtély megfejtése, a nő, ült, mintha egy török herceg beteg odaliszkja lenne valamely regényben.

Mert senki nem tudta, a benlevőkön kívül, hogy mégis ez a nő az első és legfontosabb a házban. De azok, akik ezt tudták, nem gondolták érdemesnek a kisvárosi piacot erről értesíteni.

S a férfi, ahogy belépett, hasonlatos volt az imádkozóhoz: olyan alázattal közeledett az asz- szonyhoz és csókolta meg a kezét.

— Én egyetlenem, kis kiváltságosom! — súgta szinte néki, mint mondta. Hangja ellágyult s minden fönséget, amit odakinn bámultak rajta, eldobott magától.

— Te, egyetlen, mindenem, — forrtak igy a szavak, talán minden jelentőség nélkül.

Az asszony hálásan mosolyogva túrta bele ujjait a férfi hajába. Olyan volt igy, mint a zsákmányán uralkodó tigris.

— Nem bocsátasz ki soha? — lehelte halkan a .szavaikat, mert a beszélgetés hangulatához nem illett a hangos beszéd.

A férfi hevesen rázta a fejét:

— Nem! De ezt ne kérd. Mindig ezt kéred. Nem akarom, hogy lássanak, mert ha látnak, megkívánnak, ha megkívánnak, megszeretnek. Ha megszeretnek: osztoznom kell rajtad, hacsak lélekben is. Érted? Nem akarom, hogy lássanak, hogy tudják, hogy a világ legszebb, legokosabb, legdrágább asszonya itt van elzárva s az enyém ...

— Te, kis bolond, — nevetett az asszony, mert tetszett neki a világ szemétől való elbúj ósdi s mert úgy szertette ezt a férfit, hogy senki más nem kellett néki. rajta kívül.

—- Azért is hoztalak ide —■ elmélkedett tovább a férfi —, s nem bocsátalak el soha magamtól.

Aztán hallgattak egy ideig. Mikor a délutáni nap vibráló sugarakkal kergetőzött a szobában, a férfi festőköpenyt húzott, magára s halkan kérte az i asszonyt:

— Most pedig vedd föl a Diana-ruliádat!

Engedelmesen öltötte magára a nő a kosztü. möt. A férfi elragadtatva kapta kézbe a palettát:

— Oh. isteni szépség, isteni tökéletesség!

És uj alakjában festette meg a nőt.

»

Már eljött az ősz, sárga leveleivel és a Különös , Ismeretlen iránt tartó érdeklődés nemhogy alábbhagyott volna, hanem fokozódott. Voltak némelyek, akik- egy-egy pillanatra láthatták azt is, akitől az egész rejtelem megfejtését gondolták s aki tényleg az is volt: a nőt.

— Vájjon milyen lehet s ki lehet tuljadonkép- pen? — törték a fejüket kávézás közben itt is, ott is, a nénik és csitrilányok, kisdiáitok érdeklődése csakúgy fel volt csigázva, mint jámbor férjeké és aszfaltbetyároké. S mikor a nagy nap elkövetkezett, heteken át beszéltek róla lehúzott zsalugáterek alatt.

S ez a nagy nap akkor következett el, mikor az asszony egy alkonyati este lassan átkocsizott a városon. Kiváncsi volt, mint minden nő. S akaratos, mint minden nő, akit szeretnek.

— Jő — mondta a Különös Illető —, körülnézhetsz ott, ahol raboskodol. De én öltöztetlek fel illően.

— Azt se bánom, — nevetett a nő, mert tudta, hogy a férfi a zsákruhát fogja íelöltetni vele.

És formátlan zsákruhában, mélyen lefátyolozva engedte ki csak őt a férfiúi irigység és férfiúi önzés, hogy mások szemé ne láthassa meg azt, ami az ő boldogsága volt. ,

Talán egy kissé őrült is volt e művész, vagy csak különösképpen nagyon szerette a nőt? Ezt nem lehet pontosan megállapítani már az idők távolából s különben is, az őrültség mindig határos a nagy szerelemmel valahogy.

A feltűnés azonban nagy volt, ahogy ácsorgó piaci gavallérok és siető mamák meglátták a különös, formátlan ruhába öltözött valakit a Titokzatos Művész oldala mellett. A lovak lépésben mentek s a nő karja ide-oda mászkált a zsák-burnusz alól,, ahogy kérdezősködve, valamire mutatott. Valamire csupán, valakire soha.

— Talán elég is volt a látványosságból? —- kérdezte a férfi este, hazatérés után, kedvetlenül. Úgy érezte, hogy zsákruhán, át is érték forró, kiváncsi pillantások a nőt. és a nagy vágyakozás árama az asszonyig futott. Ma nemcsak az övé volt a nő, ma préda volt, sokak szemléletére kitett dísz- áru, csakolyan nő, mint a többi.

És aznap nem tudott festeni, pedig puha, meleg cirógatás próbálta felébreszteni átkozott kedvéből.

Ara.titokban a nőnék is tetszettek a kiváncsi pillantások, amik őt a kocsiban érték. A nők igenigen jól megjegyzik ezt maguknak s nem- felejtik

el soha. Mégha úgyis azt hiszik magukról, hogy csak egyet szeretnek! Oh, hogy szeretett volna a

Raboskodó Asszony egyszer végigsétálni a piacon ■s mutatni magát olyan ruhában, amit Párásból kaptak időnkint 6 amibe csak egyetlenegy férfi kedvéért volt szabad felöltözni, lezárt ablakok mögött. Olyankor a férfi némán, áhítattal bámulta, kezét összetette s a szeme csillogott csupán.

— Én édes, egyetlen kis rabom — súgta olyankor —, ne haragudj, hogy csak magamnak tartalak.

Az asszony nem haragudott, mert szerette a

férfit s szívesen volt csak az övé. Vannak olykor ilyen nők is.

— Félek még más férfi pillan fását ól is, amit rád vet — mondta a férfi —, mert tudom, hogy különb vagy, mint a többi mindl

•

A szenzációk nem maradnak páratlanul. Az éhes kávénén ikók szenzációvadászata egyszer tetőpontra jutott. Akkor volt, mikor a Különös Illető elutazott valami esős októberi este s másnap váratlanul meleg sugarak öntözték a kis város utcáit.

S az asszony — asszony maradt. Ha százszor egyet szerető, mégis száznak tetszeni akaró.

S a szenzáció megtörtént.

— Oh, hogy fognál: sírni utánam a tavalyi di- vatu gavallérok s hogy fognak verseket írni hozzám a bazsalikomok kis poétái! gondolta el az asszony, mikor lopva, félve, de mégis a legszebb ruhájában, kimerészkedett az -ajtóm

És ment, amerre a lába vitte.

Nem mondhatni, hogy feltűnést nem keltett volna balványvörös ruhájában, kipirult arcával $ ringó járásával. De ha hallotta volna, ahogy utá nászéinak a meglepődött kritikusok, bizonnyal sírva tért volna vissza, ahonnan hiúsága kihozta. Mert ezt mondták utáua:

— Oh, csak ez? Cseppet sem különösebb, mint más nők itt, avagy másutt.

És örültek, hogy becsmérelhettek valamit rajta. Aznap sok nő örült kárörömmel a városkában és sok bús, csalódott gavallér tört poharat keserű nóta mellett.

De az asszony mindről nem tudott *

A Különös Illető is tudomást vett az esetről, mikor már hazafelé tartott, s a vasúti kocsi szomszéd fülkéjében éppen ezt a szenzációt tárgyaltaik. Mert azt mondta egy érceehangu fiatalember;