Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)

1926-03-21 / 67. (1105.) szám

8

'WaCCAT-TVW^ADHímAP

1926 március 21, vasárnap.

Magyar torzók

(Második közlemény.)

nem a szellemi versenyben invázió előszelének látszik.

— Ma már nem irreális az a feltételezés, hogy éppen most, amidőn megszűntünk nagyhatalom lenni, amikor oly kevés szavunk van Európa politikájának kialakulásában, Európa szellemi életének kialakulásában jelentékeny szerepünk lesz Íróink s művészeink révén. Erre olyan komoly adataim vannak, amikről a közeljövőben már aktuális lesz beszélni.

A magyar Pen Club megalakulása előtt

— Európa szellemi jövőjének kiformálásában bizonyosan szerepe lesz a Pen Clubnak is, amelynek magyarországi megszervezése most folyik- A Pen Club azzal a határozott tendenciával alakult, hogy létrejöjjön a legtermészetesebb alappal biró Internaoio- nálé. Nem politikai vagy gazdasági osztályoknak Internaciönáléja, hanem ami egyedül jogosult: minden nemzetek szellemi arisztokráciájának Internaciönáléja.

Irodalmi tervei

Irodalmi tervei iránt érdeklődtem.

— Elég szorgalmas vagyok. Darabot is, regényt is irok s rövidesen megjelenik ,,Ki kérdezett?" cimü könyvem is. Néhány dolgomat most fordították németre s a könyveim 1 iránt elég nagy az érdeklődés Németországban és Ausztriában is. Bécsben most fogják bemutatni „Schule dér Jugend" cimü darabomat, amely ezen a címen három egyfelvo- násosomat foglalja' magába.

Egy kis politika

Legvégül még azzal a kéréssel fordultam Karinthy Frigyeshez, hogy a politikai meggyőződését ismertesse. Elmúltak a legizgalmasabb politikai évek: forradalmak, ellen- forradalom, csupa izgalom, csupa érzékeny kérdés a napi életről és Karinthy Frigyes állandóan ir, állandóan dolgozik, esetleg politikai kérdéseket is érint s mégsem tudja senki, mi a politikai meggyőződése..,

Karinthy Frigyes egy pillanatig elgondolkozott, aztán nagyon határozott hangon megszólalt:

— Uram, ön érdeklődhetik a családi állapotom, érdeklődhetik a vagyoni, jövedelmi s a szerelmi viszonyaim iránt. Mindez közügy. De a politikai meggyőződés — az magánügy ... Sándor Dezső.

Koszorú

Hol vígakban illatoz a rózsa,

Hol meg szomorúbban.

Más illatú a virág csokorban,

Mint a koszorúban.

Én egy messze keritetlen kertben Hervadtan születtem És szivemben csokrok illatával Koszorúvá lettem.

Falu Tamás.

Az előző közlemény bevezetés volt ehhez a kérdéshez: miért maradt torzónak a legtöbb nagy magyar szellem életemüve ? Vagy másképen: miért marad a legtöbbször meddő az a küzdelem, amit a magyar teremtő szellemek a kifejezésért vívnak?

Megállapítottuk, hogy a magyar kultúrának azért nincs közönsége, mert tulajdonképen nincs még magyar kultúra sem.

Kétségtelen, hogy a kérdésnek ilyen fogalmazásában van valami túlzás és igazságtalanság. Azonban az is bizonyos, hogy elkallódott igazságokat csakis ilyen drasztikus módon lehet szemek elé hökkenteni.

1.

Vedd a kezedbe bármelyik kulturált európai nemzet írójának a könyvét és ha van érzéked az ilyesmi iránt, előre meg tudod mondani, hogy körülbelül milyen stílust és szellemet fog kijelenteni számodra az a könyv. Nálunk ez másképen van. Nálunk a magyar iró müvének a stílusával és leikével sohasem lehetsz tisztában előre. Mert nincs kialakult, magyar életstílus sem. Faji lelkünk nem jegecesedett jellegzetes életformákba. Értem persze a kulturált faji lelket. Mert van kultúrálatlan magyar, paraszt tömegünk, sok szép és gazdag életlehetőséggel és képességgel. És van idegen kultúrák emlőin nőtt müveit rétegünk.

De nem; még van valamink: a magyar teremtő szellemek fényes tragikus sora, akik meddő erőfesziíéseket végeztek abban az irányban, hogy magúkban és életműveikben felszabadítsák és kifejezésre hozzák a faj lelkét.

És épen ez az a törekvés, aminek a sikertelenségéről beszélünk. Mert ezeknek a fényes szellemeknek az életemüve mindenha torzó maradt.

2.

Dehát miért? miért?

Úgy érzem: gyökéren fogom meg a kérdést, ha azt mondom, hogy énnek a kínos és szomorú jelenségnek a magyar lélek szerencsétlen összetételében van a magyarázata. A magyar lélek a világ legszertelenebb jelensége és e2 teszi képtelenné tökéletes műalkotásokra és teljes értékű életművek létrehozására.

A magyar lélek két, egymást pusztító képesség végbőségével van megáldva verve. A tipikusan magyar lélek szertelenül nagy képeséggel értelmes és érzelmes. Úgy tudja odaadni magát örömnek, bánatnak, szeretet■ nek és gyűlöletnek, mintha nem is ő bírna

. azzal a páratlan fényes és okos értelemmel.

1 ügy tudja odaadni magát az érzelmeinek,

■ hogy csúnya, izetlen tulság jön ki belőle:

■ szentimenlálizmus és igaztalan magatartás, amu>e lelkének végzetes tehetetlenségi nyo■ matéka rántja bele. Másrészt époly túlzással tudja használni marcona eszét is. Félelmes éri elme megmozdul és agyonra gázol a Telkében minden szépséget, hazugságot és érzelmi finomságot. Túlzott érzelmi élményei igy lesznek utólag saját hahotája tárgyaivá; feiaugyborékoló hiteiből maga csinál tréfát és üz gúnyt sivár cinizmusban. Szentimentá- lizmus és. cinizmus, ez a két lelki túlzás az, amelyek között a magyar lélek örökké hányódik. És mert ezek közül egyik sem művészetet teremtő attitűd: innen a ritkás ráhi- bázás a művészileg tökéletesre; innen a teremtő kedv és erő képtelensége, vagy ’-orai ellankadása; innen a magyar torzó.

3.

Íveli igazolnom, hogy amiket állítottam, azok tényleg megfelelnek a valóságnak?

Pedig: jaj, de világos és bizonyításra sem szoruló tény, hogy mennyire szertelen vagy képességeid használatában, én édes, drága fajtár" Körülötted Európa jól idomított szeres népei és te abba fogsz tönkremenni köztük, hogy tékozló vagy és szertelen. Mintahogy a soraidból nőtt uralkodó osztályod már szépen bele is pusztult az uraságába, az uj kor sza- badvérseny demokráciájában, amelyben a maga keleti, tunya, álimatag és szertelen leikével nem tudott elhelyezkedni és megmaradni:

Dehát érti-e valaki azt a tragédiát, amelynek áldozata itt Európában ez a nép; a maga másként szabott idegen leikével? Látja-e, hogy itt a legjelentéktelenebb embernek az élete épugy az egyetemes bukás mun- kálására van beállítva, mint a legnagyobbak, a vezérségre hivatottak suta és balog élet- gyakorlása? Figyeld meg az életünk folyását és cselekvéseink lelki rugóit életünk legszűkebb köreiben úgy, mint a köztéren s egykében azt ^ogod látni,, hogy egy kegyetlen végzet játszik velünk, hogy titkos terv szerint állítson be minden életjelenséget a nagyszerű halál felidézésére.

Nézd meg a magyar ember szerelmi életét: Mennyire betege tud lenni a szerelmének; mennyire ki tudja szolgáltatni magát a szerelem démoni erőinek és ostobaságainak, miközben áldozatul vet oda fontos egyéni és

közérdekeket. Vagy a másik szertelenségében kiöl magából minden érzést és sivár cinizmussal, fontos erkölcsi értékek és szépségek letárolása mellett bonyolítja le székszuális életét, vagy köti meg a házasságát.

Figyeld meg ambíciói szertelenségét,, amellyel délibábhős lesz, aki végül azt sem tudja elérni és megépíteni magából, amire tényleg hivatott és képes volna; aki azután csalódásaiban és keserű irigységében hajlandó még elgáncsolni is azokat a törekvéseket, amik az ő legszentebb álmainak tárgyát képezték. Vagy a másik véglet szerint duzzogva vonul el a közpályáról és keserű dacban elevenen temeti el magát a sivó, magyar homokba. A „magyar fakirak" hosszú sora sajátos és szomorú példája az emberi ostobaságnak.

Avagy nézd meg a mulatságát. Kinek juthat eszébe másnak, mint magyar embernek az izetlen és esztelen ötlet: lóháton állítani be T^véházba és vendéglőbe s általános riadalom közepette vagyont jelentő kárt idézni elő.

És minek szóljak a politikai vállalkozásai szertelenségéről amelyből a magyar történelem szomorú drámáinak egész sora fakadt s amelyről legutóbb e lap hasábjain olyan okosan elmélkedett a Schönflin Aladár cikke.

4.

A magyar lélek csak túlzások között tudta eddig kiélni magát: fényes értelmét a cinizmusban, mely minden teremtő ösztön gyilkosa; gazdag kedélyét pedig a szentiimen- tálizmusban, amely hazug és izetlen képet ad a világról s amelyből gyorsan jön meg a kiábrándulás. A magyar lélek jellemző túlzása igy töri le aztán a műalkotás minden lehetőségét.

Ez a szertelenség persze más tekintetben ijs bénitólag hat a müalkotó kedvre. A magyar lélek szenvedélyessége olyan tűz, amely önmagát hamvasztja el. A szenvedélyes átélés gyors égés, mely mohón perzsel fel minden további érdeklődést az élmény iránt Mert amit mohón éltünk fel, azon gyorsan túl vagyunk: nem érdekel már. Innen a magyar ember állhatatlansága: szerelemben,

ambícióban, eszmék iránti lelkesedésben, politikai hűségben. Ez a híres „magyar szalmaláng" értelme és magyarázata. Innen a műalkotásra való nagy képtelenség is. A magyar teremtő szellem művészi élménye ugyanis olyan intenzív és olyan szenvedélyes túlzások között folyik le, hogy mire alkotásra kerülne a sor, már nem érdekli az alkotót a kérdés; már unja, már csömöre van tőle.

Vedd még ehhez a Keletről szakadt ember öröklött és végzetes tunyaságát, ösztönös

ft coboly

— Mese nem minden tanulság nélkül — Irta: Wallesz Jenő.

Az állatkerti szolga bedobálta a ketrecbe az apróra vágott lőhust és tovább sietett anélkül, hogy a ketrec ajtaját bezárta volna. A coboly észrevette, hogy az ajtót nyitva felejtették, de ott párolgóit előtte a véres eledel s nagy izgalmában nem tudta eldönteni, hogy a két jó közül melyiket válassza: a húst vagy a szabadságot. Úgy gondolta, hogy a szabadság nem vész el, ha a húst elfogyasztja még, de a hús örökre kárba veszhet, ha most mindjárt a szabadság karjaiba veti magát.

Jóízűen elfogyasztotta ebédjét s most már komolyan gondolt arra, hogy a nyitott ajtón kisurran a ketrecből. De tagjaiban az emésztési láz tünetei jelentkeztek, bágyadtnak érezte magát és kis pihenőre áhítozott. Lopva odapillantott az ajtónyitásra és a szabadság kötelező tradíciói jutottak eszébe. Csak nézte, nézte a szabadság küszöbét, de az emésztési láz elálmositotta és a vadon szülöttje úgy vélte, hogy mégis jobb lesz, ha kissé sziesz- tázik és pihent tagokkal indul neki az uj életnek. Véginhasalt a véres köveken és hamarosan elaludt.

Már alkonyodott, mikor felébredt. Amint észrevette, hogy az ajtó még mindig nyitva van, méltatlankodó hangon morgott valamit. Már ajkán volt a szó, de visszanyelte azt. Csak a szemei árulták el gondolatait:

— Micsoda hanyagság ettől a szolgától, hogy nyitva felejti egy ragadozó állat ketrecét . •. Egy ilyen szolgát el kéne csapni...

Végre mégis talpra állt, elérzékenyülve megsimogatta szemeivel a ketrec minden zugát és kitámolygott az ajtón. Az állatkert kapuja nyitva volt még, valamilyen hangversenyre tódultak be az emberek és a coboly észrevétlenül kisurrant a kapun. Itt megállt és várt, hogy nem kiáltanak-e utána. Hiába várt.

Útját a város felé vette. Szomorúan kő- borgott az utcákon, fejét mélyen lehorgasz- totta, mint akit nagy szomorúság ért. A rra gondolt, hogy hol fogja az éjszakát tölteni. És hn ezt az éjszakát agyon is verte, miből fogja magát fentartani?

— Valami exisztencia után kell majd nézni — mondotta savanykásan és tovább ment a lármás utcákon.

A Belvárosban egy szőrmeáru üzlet elé ért, amelynek kirakatából kedélyesen hu- nyorgattak feléje. Közelebb ment a kirakathoz s csak most vette észre, hogy ott egy fe- nyörönkön valamilyen állat gunyaszt. Még közelebb ment és ekkor már azt is látta, hogy az állat kartonlapot tart a fogai közt. A kartonlapról azt betűzte le a coboly: Szibériai coboly. Ára: 2,000.000 korona— Coboly, — ez is egy coboly? Mi vagyok én, ha ez is coboly? — méltatlankodott a vadon szabaddá lett ragadozója és hol magát, hol meg a kirakat kitömött bestiáját nézte, hogy megállapítsa a kettőjük közötti különbséget. Mialatt ezt az összehasonlítást végezte, az az ötlete támadt, hogy ő is beáll ilyen kirakatcobolynak. Ez elég stilsze- rü és kényelmes foglalkozás lenne. És anélkül, hogy sokat gondolkozott volna, benyitott az üzletbe. Odaállt a tulajdonos elé és bemutatkozott:

— Szibériai coboly vagyok.

Az üzlettulajdonos bizalmatlanul nézett végig rajta.

— Vannak erről írásai?

— írásaim? Hiszen látja, hogy coboly vagyok.

— Kedves barátom, én nagyon rosszul járnék, ha csak a szemeimre bíznám magamat. Az ember semmiben sem csalódhatik oly könnyen, mint az ilyen prémes állatokban. Nézzen be a kirakatba: ott láthat egy valódi cobolyt.

— Uram, ön téved. Az egy háromhetes róka, egy canis vulpes. A coboly, a valódi és hamisítatlan coboly én vagyok- Igen, vegye tudomásul, hogy én vagyok az állatkerti coboly, a mustela cibellina. De mit beszélek annyit! Ön egy szűcs és nem tudja, hogy melyik a valódi coboly?

— Nézze, barátom, az lehetséges, hogy maga a valódi coboly, de mit ér ezzel, ha a hamis coboly inkább látszik valódi cobolyprémnek, mint az igazán valódi. Magának igaza lehet abban, hogy az ott egy róka, de amíg a róka-gereznából szebb cobolyprémet csinálnak, mint a coboly-gereznából, addig mi

a rókából készítjük a cobolyprémet és nem a cobolyból. ,

— De uram, végre itt egy valódi coboly. Mért ne alkalmazna hát ön a kirakatban inkább egy valódi cobolyt, mint egy cobollyá hamisított rókát?

— Sajnálom, de ebben a bundában nem alkalmazhatom magát. Előbb meg kellene önt hamisítanom, igy talán elhinnék, hogy maga egy valódi coboly. Hiába — ilyen az emberek ízlése és nekem ezzel az ízléssel kell számolnom.

A cobolyt lesújtották ezek a szavak. Sokáig viaskodott magával, de végre is megadta magát: '

— JÓ, hamisítson hát át egy valódi cobollyá.

— Kedves barátom, maga azt hiszi, hogy minden állat alkalmas arra, hogy belőle cobolyt hamisítsunk?

— Egy coboly talán alkalmas 'mlna erre...'

— Maga nagyon téved és ha én mondom, nekem elhiheti, hogy a cobolyból készülnek a legkevésbé sikerült cobolyprémek. Ez szomorú, de igy van.

A coboly megsemmisülve hagyta el az üzletet- Morgott, csúnyákat káromkodott és neki vágott a nagy útnak, mely hazaviszi ct a messzi vadonba.

Hetekig kóborolt országról-országra, vá- rosról-városra. Szibériában már tavaszi pompát öltött magára erdő és mező, mikorra hazaért, de az ő szivének nem telt ebben semmi gyönyörűsége. Megalázottnak és megvertnek érezte magát, faji önérzete vérzett a szégyentől, hogy a róka legyűrte őt.

=A vadon szélén, egy hüsvizü patak partján almozott magának avarból és erdei mohából fekvőhelyet. Tagjaiban most érezte csak a hosszú ut fáradalmait: izomláz gyötörte és kizavarta szemeiből az álmot. Fájdalmaiban nagyokat nyögött és keserveseket sóhajtott. Egy öreg medve pisztrángra halászott a közelben és figyelmessé lett a nyögésekre. Elindult a hang irányában és hamarosan ráakadt a cobolyra. A láza ekkor már magasra szökött, a beteg furcsákat beszelt és a medve nem tudta, hogy ebben a beszédben mennyi a delirium és. amennyi a tudatosság. Odatelepedett a beteg mellé és atyáskodó hangon kérdezte:

— Mi bajod, gyermekem?

A coboly rekedten, száraz torokhangon hörögte:

— Ki kell irtani a rókákat. A kirakatokban ülnek és a cobolyt játszák. A róka mint coboly..•

A medve most már látta, hogy lázas beteggel van dolga. Lement a patakhoz, vizes borogatást készített és a coboly homlokára tette azt. Félóra múlva enyhült a láz és a medve újból megkérdezte a cobolyt:

— Mi bajod, fiacskám?

— Nem tudom, valami nagyon fáj, itt, a szivem körül... A róka fölénk kerekedik, ki kell irtani a rókákat.

— Ez csúnya beszéd, fiacskám.

— Elpusztulunk. Minden kirakatban ők helyezkednek el és a coboly éhen pusztul. Én mondom neked, hogy elpusztulunk... A városban jártam, emberek közt éltem és szemeim előtt feltárult szomorú jövőnk ... Elpusztulunk— Úgy, a városban voltál, emberek közt jártál. Most már mindent értek ... Ah, csak emberek közé ne mennének soha a ragadozók.

— Te, az emberek abban a hitben élnek, hogy a róka a cobolv. Érted ezt? Nekik nem a coboly, hanem a róka a coboly... Hogyan lehessen itt megélni? Mi lesz a gvere- keinkből, ha ezt ennyiben hagyjuk... Te, a coboly napjai meg vannak számlálva, ha nem formálódik át rókává— Fiam, harcolj, viaskodj ellenük.

— Még mindig nem értesz. Az itt a bni, hogy a hamis coboly könnyebben boldogul, mint az igazi. De ki marad mén? igazi cobolynak, ha a hamis cobolynak jobb doloa van, mint az igazinak. Ez a mi veszedelmünk.

— Fiam, hallottad már az Ichtiosaurus, Plesiosaurus és Megatherium hírét? Ezek akkora állatok voltak, hogy te a hátukon. cpak akkorának látszottál volna, mint az ökörszem. És ezek a szörnyetegek elpusztultak, de az ökörszem fenmaradt.

— Ki kell irtani a rókákat!...

— Várj, fiam. fn’cs horof ^óot hozok, nz- !an tovább beszélgetünk a cobolyproblémáról. : ..