Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)

1926-03-16 / 62. (1100.) szám

V Mai számunk 10 «r«fa

^ ^V^' ^ SZ^m * * 1926 március 16

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ke ; külföldre: évente 400, félévre 200, negyedévre 100, havonta 34 K£. Egyes szám ára 1*20 Ke

Független politikai napilap

Felelős főszerkesztő: Felelős szerkesztő:

Dzurányi László Gál István

Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, II. emelet Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága II., Panská ul 12/111.—Telefon: 30311.— Sürgönyeim: Hírlap, Praha

A szlovenszkói magyarság ügye

Genfben

A magyar politikai pártok politikája a* állampolgársági kérdésben — SzülEő Géza dr. nyilatkozata a népszövetségről és a kisebbségi panaszokról

—- A P. .M H. tudósítójától —

Aknák, amelyek nem robbantak föl

(fi.) Géni, március 12.

Amikor Bethlen István a nyilvánossággal közölte ama elhatározását, hogy elmegy Géni be, egyesek aggodalommal, mások titkos kárörömmel szereztek tudomást a magyar miniszterelnök tervéről. Jóakarói attól féltették, rosszakaród pedig azt remélték, hogy a frankügy miatt a népszövetség ülése alkalmával nem a legmelegebb fogadtatás fogja várni a magyar kormány elnökét. Sőt egyes „nagyon jól értesültek" és mindenütt „benfentes" bölcsek biztosra vették, hogy a népszövetség tanácsának ©gyes tagjai nem szándékoznak rósztvenni a tanácskozásokon, ha azokon Bethlen is jelen lesz.

Amióta a frankügy első-hullámai fölkavarták a közvéleményt, mi egy pillanatra sem kételkedtünk abban, hogy Bethlen István politikai képességeinek, államférfim elhivatottságának és nemzetközi tekintélyének segítségével meg fogja találni azt az utat, amely úgy a hivatalos Magyarországot, mint pedig a magyar nemzetet simán és megrázkódtatás nélkül kivezeti abból a nehéz helyzetből, amelyet ez a szerencsétlen frankügy teremtett. Most, hogy a népszövetség ülésszakának első hete már a vége felé jár, jól esik megállapítanunk, hogy optimizmusunk nem volt túlzott. A magyar szanálás ügye általment az illetékes bizottság és a népszövetség tanácsának retortáján, de semmiféle olyan incidens nem adódott elő, amely arra engedne következtetni, hogy Bethlen nemzetközi pozíciója ma gyengébb volna, mint amilyen a frank- ügyet közvetlenül megelőző népszövetségi tanácsülésen volt.

Pedig Bethlen és a magyar kormány ellenségei mindent elkövettek, hogy aláaknázzák a genfi talajt. AvaMgárdájukat ez alka- lomal is az emigránsok alkották, akik minden idegennek, még a külföldi delegátusok asszonyainak is pamfleteket küldtek, amelyekben borzalmas históriákat regéltek a Magyarországon állítólag dühöngő fehér terrorról. Amikor látták, hogy ezt a ré<nmesét már senki sem veszi komolyan, más eszközökkel próbálkoztak meg. Azt hiresztelték elsősorban, hogy Bethlent boykott alá helyezték, miglen — egy-két napra rá — ki nem tudódott, hogy Chamberlain, az egész világnak minden valószínűség szerint legtekintélyesebb diplomatája, szinte tüntetőleg parolá- zott vele. Azután azzal a hírrel próbáltak benyomást kelteni, hogy a berlini magyar követet, Kánya minisztert, a berlini külügyi hivatal boykottálja: pár óra múlva megérkezett Berlinből a cáfolat, amely szerint a Wilhelm- strasse a legszivélyesebb hivatalos és társadalmi viszonyt tartja fönn Kányával. Majd fián, az Amerikában szerény banktisztviselői állást betöltő Bethlen Andráson keresztül akarták megsebezni az apát, amidőn újból azt a rágalmat kolportálták, hogy a fiatal Bethlen grófnak része van a frankbotrányban: a magyar sajtószolgálat erélyesen megcáfolta ezt a hirt is és a rágalmazóknak ismét egy autout esett ki a kezükből. Utoljára mindenáron azt akarták elhíresztelni a világban, hogy Bethlen István már ez alkalommal szerette volna keresztülvinni a népszövetség pénzügyi ellenőrzésének megszüntetését, de ez a kísérlete meghiúsult a frankügy folytán beállott „kedvezőtlen atmoszféra" miatt: a magyar miniszterelnök a többi

között a Prágai Magyar Hírlapban adott in- terviuban világos okfejtéssel mutatott rá arra, hogy ilyen tervekkel ő sohasem foglalkozott, mert ez a kérdés aktuálissá csak akkor válhat, ha a szanálási időszak júliusban lejár.

Gcnf, március 15.

A kisebbségi kérdés a népszövetség mostani ülésszakán nem jutott jelentősebb szerephez, mert minden érdeklődés Németország felvételére fordul s a többi jelentős probléma mind háttérbe szorul. A népszövetségi tanács azonban folyó ügyeket is intéz s ezek közölt szerepel

a szlovenszkói magyarság panasza az állampolgársági kérdés törvényellenes kezelése miatt.

A panaszosok részéről Szüllő Géza dr. képviselő jelent meg Genfben, aki utjának céljáról a következőképpen volt szives nyilatkozni:

— Genfi tartózkodásom célja kettős: az egyik, hogy

a szlovenszkói magyar politikai pártok által a népszövetséghez benyújtott és az illetőség* kérdésekre vonatkozó petíciók elintézésénél részt vegyek, a másik oka utamnak az, hogy a népszövetségi ligák uniójának nagygyűlését most készítik elő

s a kisebbségi bizottságban ez alkalomból kifejezésre óhajtottam juttatni a Csehszlovákiában élő kisebbségek óhajait.

— Ami magát a népszövetséget és az abban dúló formalizmust illeti, a népszövetség minden megnyilvánulása elárulja azt, hogy

ezt az intézményt nagyon is emberek hozták létre

s igazolja azt is, hogy a világot megteremteni az Úristen jobban tudta, mint az Úristen szerepét egyidőre átvett öt jurista. Most, amikor öncéllá vált a népszövetség és a világ lelki békéje látszólag attól függ, hogy részt- vehet-e a tanácsban Németországon kívül Spanyolország, Lengyelország és Brazília is, most tűnik ki, hogy

a népszövetség bürokratikus testület, amely super-állam akar lenni, ami ellen viszont az egyes államok tiltakoznak.

De ma már az is nyilvánvaló, hogy a nép- szövetség azt a szerepet, amire hivatott, nevezetesen, hogy megteremtse az örök békét, nagyon is tökéletlenül tölti beA népszövetség előtt nekünk kisebbségeknek nagyon nehéz panaszainkkal odajutni, ahová akarunk, mert a petíciók, az információk, az avis consultatilok tömkelegé mellett még a beadványok formalitása is olyan, hogy csak a töredékek töredéke az, ami a népszövetségnél meghallja táera kerülhet, mert bizonyos akadályokon a legtöbb panasz időelőtt elpusztul. Mi, mint a magyarok megválasztotta képviselők ég szenátorok, az illetőségre vonatkozó kérdésben fordultunk a

A rosszakaratú intrikák és vénasszonyi pletykák nem értek célt. Az úgynevezett magyar bizottság és a népszövetségi tanács simán, akadály nélkül fogadta el mr. Jeremiás Smithnek jelentését. A hatalmaknak sokkal több gondot okozott a konseil kibővítésének fogas kérdése, semhogy a frankügynek nagyobb figyelmet lettek volna hajlandók szentelni. Ily hangulat mellett Benes ur is csöndes volt, bár az a néma szerep egyáltalában nem volt az inyjére. Környezetéből kiszivárgott hírek szerint a magyar bizottság ülése után, amikor már látszott, hogy a hangulat nem magyarellenes, a csehszlovák külügyminiszter igy nyilatiko7X)tt: „De miért is tette meg azt Bethlen nekem, hogy eljött ide Genfbe?“ Ez a nyilatkozat kitünően jellemzi

népszövetséghez, tőle várjuk jogaink érvényesítését, mert át vagyunk msndany- nyian hatva attól, hogy csak a jogos utak betartása lehet az egyetlen erő, amellyel meg tudjuk őrizni nemzeti öntudatunkat uj államjogi helyzetünkben a mindent clcsehesiteni akaró kormányzattal szemben. Erre a lépésre a törvényes garanciát megadja nekünk a si-germaini kisebbségi szerződés.

— Ami magát a magyarságnak a helyzetét, az erről való véleményeket illeti, azt tapasztalom, hogy

a magyarok iránt a megértés a nemzetközi közvéleményben egyre javul, mert belátják, hogy a magyar faj a kultúra magas fokán áll és a magyarok a jogban bíznak, a jogos útról letérni nem akarnak.

—t A magyarság helyzetére 1 - >. -•zö az is, hogy az idő sok ragyogó délibábot elhomályosított és a győző államok immár nem olyan biztosak a maguk győzelmében és nem biztosa)? a legyőzőitek végleges legyőzetésében. Hogy mennyire megváltozott a rólunk való vélemény, azt láttam a népszövetségi ligák mostani ülésén is. A kisebbségi kérdés nép- szövetségi előadója, Mello Franco brazíliai követ referátumában azt állította, hogy a kisebbségi szerződések végcélja a kisebbségek normális amalganizálása. Ez szörnyű tévedés és felszólaltam ellene, ezt tette Lukács György volt magyar miniszter is, mig Mello Franconak az olasz delegátus kelt a védelmére. Az illető ma is aktív miniszter, aki az amalganizálást valószínűleg Tirol miatt tartja helyesnek. Az olasz delegátus azt hozta fel érvül, hogy a kisebbségeknek különállóságot semmilyen téren nem szabad biztosítani és arra utalt, hogy száz- és százezer olasz él Amerikában és ezek részére kisebbségi privilégiumokat nem követel az olasz kormány. Itt rámutattam arra, hogy ez a párhuzam egészen helytelen, mert aki kivándorol, az a maga akaratából lesz egy idegen államnak a tagja, de mi leszakított kisebbségek nem a maiunk akaratából lettünk egy uj állam tagjai. Ezt az érvelést olyan tekintélyes emberek, mint La Fontaine francia szenátor, volt miniszter, Bonvet professzor, akik igazán nem barátai a magyarságnak, helyeselték.

— Benes külügyminiszter az utóbbi időben a magyar ügyben bizonyos mérsékletet tanúsít- Véleményem szerint ez arra vezethető vissza, hogy Benes a keleti Lo- carno tervének előkészítésével foglalkozik, másrészt pedig arra, hogy a csehsz^)- vák parlamentben nehéz helyzetben van és igy a kormány gyengesége is az okok között szerepel. I. J.

egyfelől Benes egooentrizmusát, de másfelől azt a nagy elkedvtelenedést is, amely erőt vett rajta akkor, amikor látnia kellett, hogy Bethlen genfi útja mégis csak másként ütött ki, amint azt Prágában elképzelték.

Midőn e sorokat írjuk, a népszövetség ülésszaka még nem ért véget, de mégis minden jel arra vall, hogy semmiféle non puta- rem nem jöhet már közbe. Ha ez a reményünk valóra válik, úgy ennek logikus következményeként a frankaffér hullámainak Magyarországon is le kell csendesedniük. Elég volt a negyedévig tartó izgalomból: a frank- hamisítás bűnösei nem érdemelték meg. hogy miattuk ekkora válságnak tegyék ki az országot.

Politikamentes

kulturéletet!

Irta: Sziklay Ferenc

Kassa, március 15.

Ma van négy éve annak, hogy az Ellenzéki Pártok Szövetsége felállította a Kulturreferátusát. Négy éve tart a sziszifusi munka: a magyar kultúra kőszikláját felgörgetni a magyar élet Szenthegyére. Nehéz ut a hegy meredekje, ezer és ezer gátat vetett közbe a kormányhatalom, de nehézzé tette magát a követ is a rátelepedett démon, — a politikum. Hányszor hittük, hogy legyőzünk minden gátat, birunk minden nehézséggel, hányszor voltunk közel a célhoz s nyiltak meg vágyó szemünk előtt messzi tárlatok s mindannyiszor lelavinázott a kő újra az aljba. Ma, a negyedik évfordulón megint ott hever a mozdulatlan tömeg a hegy lábánál, talán súlyosabban, tehetetlenebbül mint valaha, talán nem is az anyag lett súlyosabbá, csak a rajta ülő átok és mi lettünk gyengébbek a fáradtságtól és hitünk veszte miatt.

Nehéz sziwel irom e sorokat, szinte érzem előre, hogy sokan félre fogják magyarázni, de valahogy mégis lekivánkozik Szizifusz panasza a lelkemről, egyedül a mozdulatban kő árnyékában.

Nem akarom ismételni magamat, de szükségesnek látom újra és újra hangoztatni az én végzetesen belémgyökerezett nagy hitemet, hogy a kulturális élet kisebbségi életünk legfontosabb fázisa, mert az egyetlen életmegnyilvánulás, melynek tartalma és célja egy és változatlan: megőrizni és fejleszteni azt a szellemi örökséget, azt a bibliai talentumot, mely nemzetünk szétszakításakor reánk szállott. A műveltség a nemzet életrevalóságának fokmérője, mindennek alapja, alapos műveltség nélkül a legdíszesebben fölrakott falak is homokra épültek s az első vihar ö3szedönti őket.

Az egy célú és tartalmú kulturmunkának csak eszközei lehetnek időnként változók, amig azonban a komrányhatalom éppen a kulturális életünket bénitja meg leginkább, — s evvel maga bizonyltja azt, amit mi belátni nem akarunk, hogy az elnem- zetietlenitő munka legnagyobb ellenállását benne kell keresni, — amig a kulturális életünk ellen a politika rabulisztikus eszközeivel küzd, addig a mi eszközeink és védőfegyvereink sem változhatnak. Nem a mi hibánk, hogy a magyar kisebbség — egy politikamentes kulturszervezet nem engedélyezése folytán — a kulturkérdést politikai alapon igyekezett megoldani s hogy politikai szervek voltak kénytelenek kullurexponenst állítani sorba. így érlelődött meg a kulturreferátus gondolata négy év előtt, mely — bár négy éves működésével állandósult, — mégis, mint hibrid alakulat végleges megoldásnak nem tekinthető.

A kulturreferátus a négy év alatt mindég igyekezett ezt a fonák helyzetet kiegyenlíteni avval, hogy pártközi helyzetét megerősíti s munkájával a szlovenszkói és ruszinszkői magyarság egyetemét igyekezett szolgálni. Ez ment is addig, amig a kisebbségi, ellenzéki pártok a pártszövetség érdekében letompitották érdekellentéteiket, lesimitották a surlódófelületek érdességeit s tavaly nyáron úgy látszott, hogy a megalakult és működésbe lépett pártközi kulturális albizottság biztosíthatja a zavartalan, egycélu kulturmunkát. A kő ott állott a hegy csúcsa alatt közvetlenül, az egymást megértő, a kultúra szeretetében egy lélekké fond emberek élesítették már a vésőiket, hogy a még alak- latan masszából viharokkal dacoló emlékművet formáljanak, amikor lábuk alatt — a választási vihar következtében — megcsúszott a talaj s a szikla újból lezuhant a mélybe. Szizifusz fáradtan,' hite vesztetten, egymaga őrzi, hogy éket ne verjenek repedéseibe s ne robbantsák kétfelé ...

A kulturreferátus működési iránya kezdettől fogva kettős volt s ezt a kettős irányzatot volt hivatva hatékonyabban tovább folytatni a kulturális albizottság. Az egyik: a kormány részéről a magyar kisebbség kulturális élete ellen vezetett leplezett, vagy leplezetlen politikai hadviseléssel szemben való védekezés, a másik a kulturális életünk lehető intenzív fejlesztése politikától mentesen. A kulturreferátus munkájának volt tehát egy passzív kultúrpolitikai része és egy aktív, tiszta kulturális része. Ha egészséges lenne a helyzet, úgy csak az elsőnek lenne szabad a politikai pártok kezében maradnia, a másikat függetleníteni kellene a párt- politikától s egy országos, politikamentes kultur-