Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-05 / 29. (1067.) szám
6-FTTtmAT* prmnmiiiMMBMrnnfrrmirrriiw™ n i Cigányzene! KitönS borok! A „Kramel KeECer">ben (Nekazankn) Ölesó vacsora I Magyar konyha! Akik a halállal játszanak — az életükért Képek az artisták világából Páris, február 3. Aki ismeri az artisták életét, tudja, hogy sehol, semmi más téren nincs oly lázas versengés, mint ebben a világban. Itt nem ismerik el a bölcs rabbi ama mondásának jogosultságát, hogy semmi uj nincs a nap alatt. Sőt mindig kell valami újnak lenni, mindig ki kell eszelni valamit, amivel a Variéték színpadának fáradhatatlan, leleményes ezermestere nemcsak versenytársát győzheti le de önmagát is mindig felülmúlhatja. Maga az élete is őrületes tempóban száguld tova. Ma Buenos-Aires- ben hallja a tapsvihart, holnap már Nisnij-Novgorod cirkuszában ejti bámulatba a nézőket hajmeresztő bravúrjaival. S élete mindig egy hajszálon függ, a mindennapi kenyérért folyton játszania kell a halállal. Álljon itt az utóbbi évtizedek artista nevezetességeiből néhány mutató. Aki kilőtte a pénzt a cár kezéből Bordeverry ezredes a maga idejében oly szenzációja volt a variéték színpadainak, hogy vetekedtek érte az igazgatók. A bravúros mülövő minden föllépte zsúfolt házat jelentett, de meg is érdemelte ezt halálosan vakmerő mutatványaival- De nem a saját hanem a partnere életével játszott. Egy gyönyörű hölgy állott ki elébe; szive mellett, a mellén, apró gömbölyű vaslapocska: ez volt a célpont. Erre tett az ezredes 15—20 lövést. Jaj, ha csak egy hajszálnyira is elhibázza! Mikor a golyó a célpontot érte, egy furfangos gépezet segítségével lehullott a hölgyről a ruha s decens trikóban tűntek elő a remek, plasztikus formák... A trükk oly meglepő volt, hogy Bordeverry ezredest artista kortársai is meggyanúsították, hogy csalafintaság van a dologban . . . A nagyszerű mülövő abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy a világháború előtt magának az orosz cárnak is bemutathatta páratlan ügyességét. Nagy és fényes társaság gyűlt össze Carskoje-Szelo- ban. II. Miklós egész pompázatos udvara: a nagyhercegnők és nagyhercegek, ragyogó kíséretükkel. A ezredes hihetetlen bravúrokat mutatott be: vékony üvegcsöveken át küldte golyóit, anélkül, hogy a csöveket megsértette volna. De úgy látszik, a cárt nem tudta meggyőzni, az uralkodó fukarkodott a tapssal. Utőljára is egy ezüst rubelest kért a szárnysegédjétol; kiállt a céllövő elébe és magasra tartva a pénzdarabot, felszólította: — Lődd ezt ki a kezemből! Mindenkit elfogott a rémület. A cár felesége, családja, oda akart rohanni hozzá, hogy megakadályozzák veszedelmes kísérletét, de az utolsó Roma- nov egy intése visszaparancsolta őket. És Bordeverry nem volt nihilista ... Ugyancsak ezzel a lövészkirállyal történt, hogy Omszkból Tobolszkba utazíában vonatja elakadt a nagy hófúvásban. A vonatot rengeteg bősz farkascsorda támadta meg. Bordeverry ezredes akkor kezébe vette fegyverét és egy óra múlva 132 agyonlőtt fenevad hevert, a havon. Mindegyiket pont a két szeme közt érte a mesterlövés. Az utánzás nagymestere Az utánzó művészek között egyedüli volt a maga nemében Amann Lajos, aki mindenkit csalódásig híven tudott utánozni. Fülébe jutott ez Bismarck hercegnek, hogy a berlini Wintergarten közönsége estéről-estére őt láthatja a színpadon. A művész meghívást kapott, produkálja boszorkányos ügyességét a kancellári palotában, intim társaság előtt. Bismarck családtagjai is jelen voltak, kitűnő volt a hangulat. Amann végig leutánozta az akkori idők összes politikai, irodalmi és művészeti nevezetességeit. Magát a vaskancellárt is, aki megjegyezte: — Mintha csak saját magamat látnám az emelvényen. Hasonlóképpen bámultba ejtette művészetével Umberto olasz királyt is 1890-ben a milánói kiállítási színházban. Mikor a színpadra lépett, a közönség zajos éljenzésbe tört ki és mindenki föl- emelkedett helyéről. A király is — s úgy tapsolt a művésznek. S azután nevetve mondta: — Ez az első eset, hogy egy király fölállott — önmaga előtt. Megható esete volt a híres utánzónak Garibaldi fiával. Oly csodálatos élethüséggel jelentette meg a színész Rómában az egységes Itália hősét, hogy a fiatal Garibaldi öltözőjébe rohant: — Ezerszer köszönöm önnek, kedves barátom! Az ön művészetének köszönhetem, hogy még egyszer láttam édes apámat, úgy, ahogy életében láttam! ... Végzetes tévedés Ugyancsak megjárta az a híres bohóc, aki idomított disznójával járta a világot. Ez a négylábú művész zenevirtuóz volt, már aminő egy malac lehet. Szépen két lábra állott s elkezdte forgatni a kintornát. Mindenütt azt a nótát játszotta, amivel a legnagyobb tetszésre tarthatott számot, amit az illető ország népének legkedvencebb zenemüve volt. Történt aztán Párisban a háború kitörésekor, hogy egy este a cirkuszban nagy közönség várta az idomított malac számát. A csipkésfülü művész el is foglalta helyét, elkezdte csavarni a kintorna for- gattyuját, amikor általános meglepetésre a műsorban hirdetett Marr illaise helyett a Deutschland, Deutschland über alles! hangjai csendültek föl. Több se kellet a vérmes francia közönségnek. Szándékos inzultusnak vette a műsorváltozást, nekiesett a bohócnak, 6Őt még az ártatlan állatnak is és úgy elagyabugyálta őket, hogy hetekig nyomták az ágyat, illetőleg az almot. Pedig csak egy kis ártatlan tévedés történt: a bohóc, Németországból jövet, elfelejtette kicserélni a zeneszerszám hengerét. Texas leánya Allatszeliditőnő volt, királynői termet, királynői megjelenés. Szingazdag, csillogó mexikói viseletben lépett be esténként oroszlánjai közé, hogy lábaihoz kényszerítse a puszták duvadjait. Hat pompás hím- és hat nőstényoroszlánnal produkálta [ magát, akik minden intésének engedelmeskedtek. ! A szépséges asszony oly könnyen mosolyogva dugta fejét a vadállatok torkába, mintha csak egy vi- | rágcsokor fölé hajtotta volna. De egyszer mégis megtörtént a katasztrófa. A bestiák egy este megvadultak, rárontottak a szeliditőnőre . és szétmarcangolták. Férje puszta kézzel rontott a ketrecbe, hogy fiatal feleségét megmentse, de persze, ő is szörnyű sebeket szenvedett A szerencsétlenség után hetekig ideglázban feküdt s csaknem el vesztette az eszét. De aztán — aztán körútra kelt ugyanazokkal a fenevadakkal, amelyek imádott asszonyát széttépték----Kacagj, bajazzó! Ot esztendő a meFétei támadásért A brünni legfelsőbb bíróság elutasította az — A P. M. H. Brünn, február 4. A brünni legfelső bíróság ma tárgyalta Elekbet András mellétéi (görmörmegyei) gazda semmiségi panaszát, melyet a rima- szombati esküdtbiróság Ítélete ellen nyújtott be. Az ügy előzményei a következők: Elek- bet a háború után megnősült s elvette János- deák Mihály gazda Gizella nevű leányát. A házasság azonban csak hat hónapig tartott Egy szép napon — mint ezt Elekbet az esküdtbiróság előtt elmondotta — jött az asz- szony, megcsókolta őt és elhagyta a házat Többet vissza sem tért. Elekbet több ízben fölkereste feleségét szülei lakásán és arra kérte, hogy térjen vissza hozzá, azonban sem a jő szó, sem pedig a fenyegetés nem használt. Még akkor sem tért visz- sza, amikor kisfia született Elekbet András erre válópert indított s azt hitte, hogy talán ilyképpen tudja visszatérésre bírni a menyecskét. A válóper évekig tartott és a bíróság kötelezte Elekbet Andrást, hogy feleségének f.záz korona havi tartásdijat fizessen. Elekbet sokalta az összeget s végül is a bíróság úgy egyezett ki, hogy 10.000 korona végkielégítést ad feleségének, kisfiának pedig 2000 koronát és hat hold erdőt. A megegyezést mind a két fél alá is irta. Azt hitték, hogy ezzel a kis falusi regény befejeződött. De nem igv történt A múlt év tavaszáu — mint annak idején a P. M. H. jelentette — az asszony atyjával együtt Mellétére ment, hogy megnézze az erdőt, mielőtt fia nevére átaritná. Itt konstatálták, hogy az erdő naelitélt gömöri gazda semmiségi panaszát tudósítójától — gyobín észt ki van irtva. Ez a tapasztalat felbőszítette az öreg Jánosdeákot és leányát és elmentek a községi^bíróhoz. Március 19-e volt, éppen a templomból jöttek ki az emberek. Elekbet a vasárnap délelőttöt barátjaiva) a kocsmában töltötte s ne mvolt hajlandó a bíró felszólítására a községházára menni. A templomba ment, elvégezte imádságát, onnét pedig hazatért. Otthon nagyobbmennyiségü rumot ivott Megmámorosodott agyában megfogant a sötét terv, hogy feleségét, aki őt anyagilag tönkretette, agyonüti. Az asszony apjával együtt elhagyta Mellétét és az erdei utón haladt hazafelé, amikor hirtelen két lövést hallottak. A lövések után az erdő bozótjából előlépett Elekbet András, akinek egyik golyója csak könnyebben sebe- sitette meg Jánosdeák kezét Az ittas ember útját állta feleségének és azt mondta neki: — Egy lépést sem tovább! Most megfizetem az utolsó részletet. Az asszony apja mögé ugrott, aki dulakodni kezdett a támadóval. Lánya segítségével elvették a részeg embertől a fegyvert és alaposan elverték. Másnap pedig mer ellene a feljelentést. A csendőrség letartóztatta Elekbet Andrást, aki mindent beismert. A rimaszombati esküdtbiróság tárgyalta az ügyet és Elekbetet gyilkosság kísérletében bűnösnek mondta ki, amiért öt évi és egy hónapi fegyházra Ítélték. Védője semmiségi panaszt jelentett be s igy került az ügy a brünni legfelsőbb bíróság elé, amely az államügyész javaslatára elutasította a semmiségi panaszt s az esküdtbiróság ítéletét helybenhagyta. Anatole Francé özvegye egy inashoz megy feleségül Megnyerte az összes pereket — Megunta az előkelő társaságot — Visszavágyódott a cselédszobába — Volt inastársa a boldog vőlegény Páris, január hó végén. Mekkora feltűnést keltett, mennyi suttogás támadt körülötte, amikor hire ment, hogy Anatole Francé, öreg korára, feleségül veszi a szakácsnéját. A „fehér kő“-re lehajtott fővel Thais-ról álmodni és az álom végén a szakácsnővel lépni frigyre: már szinte vigyorgásba illő ez a fintor. . . . Zamatnélküli tréfák, izetlen csúfolódások kődorogtak az alakja körül, amikor megházasodott és nem igen kímélték a magánszemélyét se. Francé akkor még abszolút ura volt az akaratának és teljesen tisztában volt cselekvéseivel. A legmeghittebb bizalmasai sokat faggatták házassága igazi okai felől. Végül is azzal felelt nekik, hogy részint hálából tette ama nő iránt, akinek az élete késői, kulináris örömeit köszönheti, részint azonban szimbólikus jelentősége volt az elhatározásának: igy akarta bebizonyítani a demokráciához való őszinte ragaszkodását. Francé igy a kétségtelen bátorságáról tett bizonyságot: megmutatta, hogy a nevetségestől se riad vissza. És mert a nevetségest tudvalevőleg csak egy lépés választja el a fenségestől, hát a gesztusa csakugyan nem volt minden szimbólikus szépség liijján . . . Az a tömeges életrajz, amely Francerői a halála óta megjelent, nem igen kíméli Francé emberi gyengéit. A házassága történetét is szinte a nevetség rongyaiban teregetik ki. Igaz, hogy volt ebben a hymenben valami csakugyan meglepő, néhezen megérthető, mert akit a nagy iró az élete fogytán feleségül vett, régebben éppen a — Cail- lavet grófné szakácsnője volt; már pedig köztudomású, hogy hosszú évtizedeken keresztül micsoda meghitt barátság fűzte Anatole France-t Madame de Caillavet-hez s micsoda döntő szerepet játszott ez a szellemtől sziporkázó, gyönyörű asszouy a költő életében. ő volt a múzsája; ő egyengette Francé útját az Akadémiába; ő .volt a dicsőségének heroldja, mint ahogyan a szalonja, a háza, az egész élete nem volt más, mint a költő kultuszának szentelt kápolna. Caillavet asz- szony halála után a szakácsnője Francé házába került, mert a költő, aki nemcsak az értelmével és a szivével, hanem, mint igazi epikureus, a garatjával és az inyjével is szerette az életet, sehogy se volt hajlandó lemondani a jeles szakácsnő főztjéről. A Lud- láb királyné traktirjában, a Nyársforgató Jakab házában aztán nem lehetett túlságos nehéz dolga az asszonyságnak, hogy a főzőkanalát lassan-lassan királyi jogarrá léptesse elő . . . . . . Most aztán egyszerre uj szenzáció járja: a költő özvegye nem hajlandó tovább is hordani a gyászfátyolát. Francé özvegye az élet lezárult kötetjeihez most egy uj kötetet kiván biggyeszteni. Az örökségi ügye le van zárva. Az irodalmi és anyagi hagyaték el van intézve. Az özvegy lett a költő minden javainak általános örököse. És miután igy pernyertes lett minden fórumon, elérkezettnek látja az időt, elfujni a megilletődés és a gyász sápadt két kis gyertyalángocskáját. Francé özvegye menekülni kiván a nimbuszától. Szökni abból a világból, ahol akadémikussal és miniszterekkel van dolga. Bergerét professzor utolsó éveinek osztályostársa ama másik világba vágyik vissza, amelyből eredt s amelybe átplántál- liatatlanul tartozandónak tudja magát ma is. Anatole Francé özvegye egy — lakájhoz megy feleségül. Egy volt cselédtársához, akivel egykor a Caillavet grófné házában szolgált együtt. És akivel majd elbeszélgethet a hajdani gazdáikról: a grófnéról, Anatole France-ról... az inas és a szakácsnő, 1926 február 5 Péntek Az özvegy egyébként csinos vagyonnal rendelkezik: Francé szerzői jogdijaiból évi 200.000 frank jövedelme van. Ekkora évjáradékkal persze fashionable-abb férjet is kaphatott volna, ha történetesen ez az ambíciója támad. De ez az éppen: hogy nem. Az özvegy a maga eredendő miliőjébe vágyik vissza; honvágya van a cselédszoba után; ha már férjhez megy, csak a magafajtájával boronálja össze az életét. A világ is majd igy Ítéli meg a cselekvését? Emberek vagyunk és szeretünk megbélyegezni másokat. Lesznek talán, akik megbotránkoznak rajta, hogy ez az asszony csak ilyen könnyedén elveti magától a halhatatlan nevét. Pedig miért ne tenné? Ameddig „madame Anatole France“-nak hívták, ha a szalonokban szó volt róla, ajkbiggyesztve tették hozzá: „Ja igen, az a szakácsnő!‘‘ ... És félő, hogy most, amikor a lakájhoz megy férjhez, majd a cselédszobákban mondják róla nem kevesebb megvetéssel: „Ja igen, az egykori Madame Anatole Francé." Japánban milliós példányszámú napilapok jelennek meg Tokió, január vége. Japán őskulturáját a különböző kutatók és utazók már elég alaposan feltárták s arról érdekes és eléggé plasztikus képet rajzoltak az európai szemlélő elé. A modern Japán kultúrájáról azonban kevesebb fogalma van az európai olvasóknak. Az orosz-japán háború alatt meggyőződhettünk arról, hogy Japán szivósan harcol és technikailag kitünően felkészült a küzdelemre. A japán tudósok is lassankint erős konkurrenciára szorították európai kollégáikat. A japán művészek alkotásai a legmodernebb tárlatokon is komoly feltűnést keltenek. Kevesen tudják azonban, hogy a japán népmüveltség is erős és biztos alapokon áll. Ennek az erős műveltségnek legcsalhatatlanabb bizonyítéka a japán sajtó nagy -elterjedtsége. Érdekes, hogy a legnagyobb japán újságok nem Tokióban, az ország hivatalos központjában jelennek meg, hanem Osaká- ban, ahol a gazdasági élet összpontosul. Az „Osaka Asahi“ és az „Osaka MainikF* több mint millió példányban jelenik meg naponta. Azonfelül mind a két újság még külön tokiói kiadást is bocsát közre s a tokiói kiadás példányszáma is túlhaladja a félmilliót. A két lapkolosSzus mellett még tiz lap példányszáma éri el a félmilliót. De jelentős napilapok jelennek meg a többi nagy városban is: Kioío-ban, Kobe-ban, Na- gaszaki-ban és Fukuoká-ban. A nagy konkurrencia a legnagyobb erőfeszítésre szorítja a japán lapokat is. A sorsolásokon már rég túl vannak. Némelyik újság egész nyaralótelepeket létesít, ahol ingyen lakást bocsát az olvasói rendelkezésére. A másik lap fürdőket és uszodákat létesít olvasói számára. Az ingyen orvosi ambulancia és az ingyen gyógykezelés már a régi iskola emlékei. Az Osaka Mainiki önálló atlétacsapatot szervezett és óriási turnékat rendez. A Kína és Oroszország ellen viselt háború kifejlesztette Japán hírszolgálatát. A külföldön ma már Japán talán jobban kifejlesztett hírszerző szolgálatot tart fenn, mint akár Anglia vagy Amerika. Ezeket az apparátusokat természetesen csak a legnagyobb lapok tarthatják fenn. Az újságok nagy elterjedését nagyban elősegítette a szigorúan megvalósított közoktatási program. Japánban nincs analfabéta. A gazdasági helyzet fellendülését nyomon követte az újsághirdetések megszaporodása. A japán lapok stílusa a nép műveltségéhez igazodik s igy olvasótáborukat szinte napról- napra gyarapítják. Viszont technikailag és adminisztrációban leküzdenek minden nehézséget. A japán lapok még közük azokat az eseményeket, melyek reggel három óráig történnek s a lap öt órakor hajnalban mégis az olvasó kezébe kerül. A Suo cimü lap például, amelynek 400.000 olvasója van, csak a kézbesítéshez több mint 4000 embert használ fel. A vezető lapok délután óránkint uj és újabb kiadásokat dobnak az utcára. De a japán lapok mellett a japán távirati irodák is magas színvonalon állanak. Az amerikai lapok egyhangúlag megállapítják, hogy a leglelkiismeretesebb munkát a japán távirati irodák végzik.
