Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-21 / 43. (1081.) szám
2 't'W<GAT-A\\C,-^;\'R.HÍP!T)AT> 1026 február 21, vasárnap , A szenátus keddi ülése Az ellenzék feladata Prága, február 20. A szenátus kedden délután négy órakor tart újból ülést az alábbi tárgysorozattal: Az alkotmányjogi bizottság jelentése a közmunkaügyi minisztérium működéséről a szloven- szkói és ruszinszkói közutak ügyében. Továbbá Sochor szenátor és társainak javaslata egy 18 tagú állami tisztviselő bizottság alakításáról. A plenáris ülés előtt az elnökség közös tanácskozást tart a klubelnökökkel. A véderő-, mezőgazdasági-, külügyi- és ipari bizottságok ugyancsak kedden tartják meg alakuló üléseiket. A római katolikus papság utievélügye Prága, február 20. Miként ismeretes, az útleveleket a járási hivatal, illetőleg a rendezett tanácsú városokban a rendőrigazgatóság állítja ki. Csak a papságnak, jelesül a római katolikus lelkészi karnak jutott az a kiváló szerencse osztályrészül, hogy útleveleik kiállítását a zsupáni hivatalok maguknak tartották fenn. Ez a különleges eljárási mód rendkívül sérelmes a papságra s igen sok vexaturára ad alkalmat. Hogy miért részesülnek éppen a nép lelki és erkölcsi vezetői ilyen különleges elbánásban, talán örökké rejtély marad. A múltban már ismételten történtek hivatalos helyen ebben a sérelmes ügyben lépések anélkül, hogy azok eredményre vezettek volna. Most azonban olyan lépésről értesülünk, amely alkalmas arra, hogy megnyugvást keltsen a római katolikus lelkészi kar körében. Mint beavatott forrásból értesülünk, Gregorovits Lipót keresztény- szocialista nemzetgyűlési képviselő a napokban fölkereste ebben az ügyben Kállay minisztert s kérte a sérelmes intézkedés megszüntetését. Kállay miniszter, belátva a kérés jogosultságát, a tanácskozás folyamán kijelentette, hogy hajlandó az utlevélügyben eddig követett sérelmes eljárást megszüntetni s intézkedni fog, hogy ezentúl a lelkészeknek is a járási hivatalok állítsák ki az útlevelet. Reméljük, hogy a miniszter Ígérete most már véget vet egy sérelmes bürokratikus rendszabálynak, amelynek senki nem tudja értelmét adni. Sérv&ea szenvedők “8Egyetlen biztos védelmet nytiK a lásyék, here. comb és köldöksérvnél a ml tökéletesített rugónélküll sérvkötönk, mely éllel Is hordható. Mindenféle bandázs operáció utáa lógó has, gyomor- és anyaméhsölye- désnél. Szabadalmazott kid talpbetét. Flanel! has-, hát- és mellmdegitd „Mea" Kötszerük Braíislava, Btrna-2.51 Árjegyzék fngyen A vidéki felek még aznap eflntéztehtek Irta: Törköly József dr., szenátor. Az ellenzék feladatát könnyű meghatározni. A szabadságot és igazságot kell előrehozni a köztársaságban. Az ellenzéknek ezen feladat megoldására irányuló törekvése a jogosság szempontjából kifogásolhatatlan. Hiszen a köztársaság elnökének összes írásai azt hirdetik, hogy a szabadság és igazság az a két pillér, amely nélkül össze kell omolnia az állam épületének. ö hirdeti, hogy a nemzetiségi elvnek teljesülése mindennél előbbre való, mert ez a cél, az állam pedig csak eszköz lehet a cél megvalósítása érdekében. Már pedig a nemzetiségi elv a szabadság és igazság diadalrajutása nélkül soha meg nem valósulhat. A köztársaság elnöke mondja írásaiban azt is, hogy két egymás mellett élő nép megértése csak úgy jöhet létre, ha mindkettő nemcsak a szabadság és az igazság elvi álláspontjára helyezkedik, hanem intézményesen meg is valósítja a szabadságot és igazságot. Tehát a célkitűzés, a feladat meghatározásában a köztársaság elnökének nézetei az ellenzéket segítik. És ez a tény az ellenzék álláspontját roppantul erősiti, mert hisz az ellenzék feladatának teljesítésénél az államfő helyeslő nézeteire is hivatkozhatni. De különben is a történelem és a jelenkor fájdalmas tanulságai megcáfolhatat- j lanul bizonyítják, hogy az egymásmelleit; élő államok, az egyes államok keretén belül élő népek és nemzetek, az emberiség haladása és boldogsága a szabadság és az igazság diadalmas megvalósulása nélkül lehetetlen. A csehszlovák köztársaság életében tényként megállapítható, hogy itt a szabadság és igazság száműzve van. Itt annak csak a lát- ! szata van, valóságban pedig az önkényuralom tobzódik: a „demokratikus" önkényuralom. A saint-germaini békeszerződésben azt mondják Csehszlovákország „hivatalos" kép- j viselői 1919 szeptember 10-én, hogy: „hogy! mind Csehországnak, Morvaországnak cs Szilézia egy részének népei, mind pedig Szlovák- crszágnak népe önként elhatározták az egyesülést és állandó unióba egyesültek is avég- ből, hogy Csehszlovák-köztársaság elnevezés alatt egy szuverén és független államot alkossanak." Ézzel szemben tény az, hogy Csehország és Morvaország, valamint Szilézia német és lengyel népét, az 1919 szeptember 10-én még nem is létezett Szlovákországnak, a mai Szlo- venszkónak tót, magyar, német és ruthén népét 1919 szeptember 10-én, amikor a szerződést aláírták, vagy annakelőtte, senki meg nem kérdezte s az említett népek sehol semmiféleképpen és senki által ki nem jelentették, hogy egyesülni óhajtanának, unióba lépnek és Csehszlovák köztársaság neve alatt köztársaságot alkotnak. A köztársasági kormányforma csak az 1920. február 29-én kelt és 1920 március 6-án kihirdetett 121. számú törvényben lett kimondva. Köztársasági elnök csak ezután lett választva, tehát a saint- germaini békeszerződést a még nem létező I köztársaság nemlétező elnöke nevében, mint j meghatalmazottak Kramár és Benes nem is Írhatták jogosan alá, a nép meghatalmazot- taiként pedig még kevésbbé! A valóság tehát az, hogy az áliamalakulást nem lehet a népakaratra visszavezetni, hanem a szabadságot és igazságot figyelmen kívül hagyó hatalmi tényre, vagyis önkényre. 1920 február 29-én a csehszlovák köztársaságnak még nem volt nemzetgyűlése. A nép, amely az idézett napon kelt és alkotmánylevélnek nevezett „törvény" 1. §-a szerint is „minden államhatalom egyedüli forrása", ekkor még nem választotta meg azokat a férfiakat, akik által a törvényhozói hatalmát gyakorolni óhajtja s akik által meg akarja határoztatni a kormányrendszert és azt, hogy hogyan kormányoztasse* s kik által. Ennek hiányában összeült egy csehek bői s szlovákokból álló társaság, felvette a nemzeti választmány nevet és mint csehszlovák nemzet (lásd a 121/1920. számú törvény bevezetését), azon gyűlésében, amelyet „nemzetgyűlésünknek nevez (lásd a 121/1920. számú törvény bevezető részét) kinyilatkoztatta, hogy a csehszlovák köztársaság részére alkotmányt fogadott él A valóság tehát itt is az, hogy a népszuverenitás elve meg lett sértve és nem a nép legitim akarata hozta (étre az alkotmányt, hanem megint csak a hatalmi' tény, vagyis az önkényuralom. S ugyanezt a tényt lehet konstatálni mindama törvényekkel szemben, amelyeket nem a nép által választott parlament hozott. A valóság az, hogy a népre alkotmány oktrojáltatott, amely tény nem a szabadság létezését jelenti. Ezen oktroj-alkotmány parancsai a szabadság megvalósítási szándékának látszatát képesek felkelteni. Azonban a tények rácáfolnak a látszatra. A köztársaság törvényhozó testületének függetlensége, a végrehajtó hatalom felett való feltétlen fel- sőbbsége, az igazi parlamentarizmus nemcsak hogy nincs biztosítva, hanem az említett nemzeti választmány törvénybeiktatott képviselőházi és szenátusi házszabállyal a törvényhozói hatalmat, főként a szólásszabad- , Ságnak szabad államban kizárt korlátozásá- ! val, annyira gúzsba kötötte, hogy objektíve minden alkotmányjog szerint csakis a parlamentarizmus halálát lehet konstatálni. A törvényhozó hatalom fölé emelkedett a kormányzó, illetve a végrehajtó hatalom, amely petka, sestka és más számbeli elnevezés alá bujt, antidemokratikus és a sza- daságot nem kímélő társaság kezébe tette le valójában a népet illető főhatalmat, úgy, hogy a parlament működése egy névleges hatalom, egy statiszta tényező szerepére sü- lyedt. Ennek ellenében a végrehajtó hatalom úgyszólván korlátlan hatalommá épült ki a „Macht geht vor Recht" utján, úgy hogy a demokratikus önkényuralom létezése kétségtelen. Toqueville jellemezte a demokratikus önkényuralmat ekképpen: „Látom hasonló és egyenlő emberek megszámlálhatatlan seregét, kik szüntelenül önmaguk körül forognak, hogy maguknak apró és köznapi gyönyöröket szerezzenek, melyekkel megtöltik lelkeiket. Felettük emelkedik egy végtelen gyámkodó hatalom, mely egyedül Rettenetes Irta: Karinthy Frigyes. Csak én tudom, csak én. Rettenetes, hogy senkinek soha sem szabad megtudnia, — legkevésbé neki. Amandának, aki isten és ember előtt hűséges kísérőm volt huszonötéves házasságunk ösvényén és meg van győződve róla, hogy ez a házasság annak a csodálatos délutánnak csodálatos következménye volt, amit igy szokott megjelölni: „mikor mi megtaláltuk egymást". Csak én tudom. Csak én tudom ezt a délutánt. Ottlétem második órájának első felében történt. Pontosan emlékszem minden percre. Egyedül voltunk Amandával a félhomályos szalonban, — abban az időben már gyakran maradtunk igy egyedül, anélkül, hogy ennek jelentőségét bevallottuk volna önmagunk előtt, — talán csak ő sejtett valamit, ha a szivébe nézett. Könyvekről beszéltünk, — jól emlékszem, kellemes zsongással figyeltem tulajdon hangomat, ahogy félig érzelmesen, félig elmésen csevegtem, szép, mély hangom volt abban az időben és tudtam, hogy ő szereti hallgatni. Még azt is, hogy Karenin Anna példáját hoztam fel éppen, egy elmélet igazolásául, amit a szerelemről hevenyésztem előtte, zseniális körvonalakban. Vronszki Anna iránti szerelmének elemezése közben váratlanul, mintegy villámcsapás hatása alatt, döbbentem rá a változásra, ami bensőmben végigment. Éreztem, hogy elsápadok. Egyidejűén látomás- szerű képben villant fel előttem az előszoba, amin keresztül jöttem, — gyötrődve próbáltam elképzelni különös rejtelmes folyosókat, amiken észrevétlenül suhanok át, kísértet módjára eltűnők, meg visszatérek a- nélkül, hogy bárki ráeszmélne, hogyan. Mondat közepén leheltem, mert Amanda megbökkenve nézett reám. Egy percig hallgatott ő is, aztán halkan, különösen szelíden, kicsit fájdalmasan kérdezte: — Miért hagyta abba? ... — Nem tudom ... Talán ostobaság is, amit beszélek... — Hogy Vronszkij, ez a szava is csak azt jelképezi, hogy a szerelem születésének pillanata titokzatosabb és mélyebb pillanat a valódi testi születésnél? ... — Igen... Ez igy talán ostobaság, de... Nem voltam képes folytatni, ö azonban most már, legnagyobb meglepetésemre, nem cső- \ dálkozott dadogásomon. Soká hallgatott, aztán egyszerűen és komolyan annyit mondott csak: — Nem ostobaság. Nem, hót nem lehetett... Hirtelen elhatározással felálltam. — Ami (igy hivtam már akkor) nekem mennem kell... máris sokáig zavartam ... Tágrameresztett szemmel nézett rám, j komolyan áthatóan. Megpróbáltam elfordulni, mert értettem őt. — Miért sápadt el? — kérdezte végre. — Én, dehogy... — Üljön le. Aztán, ijedt habozásom látva, erélyesebben: — Üljön le, nem engedem el igy, ilyen fölindultán. Ránéztem és csodálkozva láttam, hogy ő is elhalványult és különös jóságos mosoly- lyal néz rám. Mi ez, csak talán nem... De nem volt időm befejezni a gondolatomat, a következő pillanatban ott^jült mellettem a díványon, mire szelíden lekénysze- ritett És megfogta a két kezem és nem e- resztette el. — így... És most idenézzen... a szemembe ... — mondta és a szája vonaglott. Valamit dadogtam. Lehetetlen, villant át rajtam a görcsös rémület, egy percig se maradhatok. De viszont... Nem, inkább a halál. Rettenetes lehetett az arcom. — Ervin ... térjen magához ... csacsi,.. el tudna menni, igy?... anélkül, hogy előbb | választ kapna?... Mit mondhattam volna? A hajam égnek meredt, hideg veríték lepte el a homlokomat. Kinyitotta a száját, becsukta megint, aztán közelhajolva, suttogva kérdezte: — Hát miért nem szólt?... Honnan tudhatttam?... Ha az előbb véletlenül nem néztem volna oda, mikor elsápadt... annál a mondatnál... Jézus Mária, mi lesz ebből! Sürgetett. — Miért nem szólt? . Muszáj beszélni... akármit... — Hogy szólhattam volna ... — Nem volt bátorsága? — Nem. — Édes.. * azzal foglalkozik, hogy biztosítsa élvezetei* két és őrködjék sorsuk felett. E hatalom abszolút, részletezett, szabályos és szelíd. Nem töri meg az akaratokat, hanem megpuhitja, hajlítja és irányozza; ritkán erőltet cselekvésre, de szünet nélkül ellenszegül a cselekedni akarásnak; nem ront le, de gátolja a születést; nem zsarnokoskodik, csak feszélyez, szőrit, erőtlenit, kiolt, butit, végre az egész nemzetet odaviszi, hogy ne legyen egyéb, mint. félénk és iparkodó állati nyáj, melynek kormánya a pásztor." Kérdem, a csehszlovák köztársaságban ezen jellemzés nem találja-e meg a maga Igazolását? A népakarat ellenére behozott nagy- megyerendszerben s az ezáltal kiépített centralizmusban a legteljesebb kényuralom nyilatkozik meg, amely a népakarat megnyilvánulásának egyenest lehetőségét zárja ki a maga kinevezett megyebizottsági tagjaival és az állami központi hatalomtól teljes függésben levő tisztviselőivel. De az alkotmány parancsa hat évvel ezelőtt kimondta, hogy „meg kell szabni azon határokat, melyeket a végrehajtó hatalom az alkotmányosan biztosított polgári szabadságok megsértése nélkül túl nem léphet" (1. §) s hogy „a minisztériumok hatásköre törvény által szabályozandó" (85 §). Nos, ez az alkot- mánybiztositék mindannak dacára, hogy a köztársaság „meghatalmazottal" a saint-germaini írásban azt is kijelentették, hogy „Csehszlovákország óhajtja, hogy intézményei a szabadság és igazságosság elveinek megfeleljenek", még ma sem létezik. Ellenben a birői függetlenség, az egyetlen alkotmánybiztosi ték, fel van függesztve s a bírói hatalom, ahelyett, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzője lenne, annak feltétlen alárendeltje. A végrehajtó hatalom visszaélései ellen nincs tehát segítség. Amikor a végrehajtó és birői hatalom egy kézben egyesül és a parlament csak játékszer, hogy is virulhatna akkor a szabadság és igazság fája? Egymás fötébe helyezett hivatalnokok roppant hierarchiája, kik mindnyájan teljes függésben vannak a kormányzó hatalomtól, ez a kormány oly alakja, milyet Róma és Bizánc hagyott reá! Ez annyi, mint kényuralom!" (Lavelleye.) Emlitsem-e még bizonyításként Szlo- venszkóban az ügyvédi szabadság eltörlését, a kormány által bármikor elmozditkatólag kinevezett kamarai választmányi intézmény által? Szlovenszkó nemzeti és gazdasági elnyomatását, Ruszinszkó autonómiájának ad graecas kalendas függőben hagyását, Szlovenszkó autonómiájának a népakarat többségének határozott akarata ellenére való el- gáncsolását, a nemzeti kisebbségi jogok ellen intézett nyílt és burkolt hivatalos támadásokat, a nyelvrendelet kiadásának hatévi halogatását, a nyelvrendelet 90. §-át, a nemzeti államnak megteremtésére irányuló hivatalos akaratot, amely, ha eléri a célját, a kisebbségek életét semmisiti meg? Azt hiszem, felesleges a további bizonyítás. Tárgyilag is igazolva van az ellenzéknek az a feladata, hogy a köztársaságban a szabadságot és az igazságot életre kell hivnia. Egymásra meredtünk, és sápadtan verejtékező homlokkal, ő szivére tett kézzel, félig behunyt szemmel, mintha álmában mosolyogna. Felugrottam. Visszatartott. Be kellett fejezni. Egészen behunyta a szemét, úgy suttogta, sebesen, lázasan: — Nem ... nem volt ostobaság... úgy van, ahogy mondtad... ahogy nekem mondtad ... ahogy kitört belőled ... és átcsapott rám ... rám is... Csacsi... mitől féltél úgy?... hiszen én... hiszen én is... Csókolj meg. Húzott a szájához. Meg kellett csókolni. Halkan felsikoltott, aztán felugrott. Kitárta a karjait. — Mama! Mama! — kiáltott. Rémületem tetőpontjára hágott — Az istenért... suttogtam — engedjen el.,. nem bírom ... vagyis ne előttem ... A mama lépteit hallottam. Itt volt a pillanat, amikor úgy rohanhatok el, mintha a drámai helyzet felindulásában történne. Az előszobában még hallottam, ahogy félig sírva, félig nevetve borul a karjába a mamának. — Mama ... mama ... az Ervin felesége leszek... már meg is csókolt... Mit bántam én! Kivágtam az ajtót, hármakat ugorva rohantam le a lépcsőn... Odakünn már esteledett, csillagok ütköztek ki a hamvas, tiszta égen... Egy pillanatig tájékozódtam, hol vagyok... azután nyile- .gyenesen iramodtam el a kerten túl fűém mosolygó rejtelmes, csendes, árnyas liget biztató és megértő karjai felé... J
