Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)

1926-02-14 / 37. (1075.) szám

9

1926 február 14. Vasárnap.

Magyar szerző premiérjére készül egy cseh színház

Prága, február közepe.

A cseh sajtó a sajnálatos írankügyből kifolyóan még kigyót-békát kiált a magyarokra, de egyes derék férfiak kezdik már döngetni a két nemzet közé emelt válaszfalat és igyekeznek megteremteni legalább a kulturális téren való közeledést. Csapek Károly, a világhirü cseh iró, kívánatosnak tartja, hogy szlovák irók szlovák és cseh nyelvre ültessék át a magyar irók alkotásait és még élénk emlékezetünkben van Faragó Ödön színtársulatának prágai vendég- szereplése, amikor a cseh főváros egész publikuma hajtotta meg az elismerés lobogóját a nyomorgó szloveuszkói színészet valóban fővárosi nivóju művészete előtt.

Most ismét cseh oldalról történik egy lépés a kulturális kapcsolatok megszilárdítása érdekében. A Komédia-színház, Prága legelőkelőbb cseh kamaraszínháza, elfogadta Strelisky Józsefnek „A néma poéta*' cimü drámáját. Strelisky Józsefet nem kell bemutatnunk. Lapunk olvasói jól ismerik finoman cizellált, gondosan poentirozott tárcáit és hangulatos hiréli cikkeit, melyekkel gyakran találkoztak a P. M. H. hasábjain. A szloyenszkói származású fiatal iró Budapesten él; szerényen és visszavonultan. Küzd .a létért, a megélhetésért, mint annyi sok, szép reményre jogosító magyar tehetség. Most. hogy darabját a kényes Ízlésű Komédia-színház elfogadta, remélhető, hogy odahaza is bekerül az arriváltak kicsiny táborába ■ és drámája a magyar fővárosban is színre fog kerülni.

A néma poétáról Kautsky igazgató a következőket volt szives mondani:

— Rendkívül érdekes dráma, melynek szerzőjéről — úgy vélem — még sokat fognak hallani. A háromfölvonásos darab főhőse egy néma költő, aki néma szájjal dalolja a legszebb dalokat, melyek az akadémiai tagságot szerzik meg neki. Az akadémiában némán tartja székfoglalóját és némán vallja meg forró szerelmét Mariettának, egy szobrász hitvesének. Az asszonyt megszéditi a költő szerelme, elfogadja a költőnek csupán neki és hozzá írott verskötetét, mely sohasem fog nyomtatásban megjelenni. Mind a ketten szenvednek? a költő, mert szerelme reménytelen és az asszony, mert tiszta és hűséges feleség akar maradni. Itt kezdődik a dráma, melynek során az asszony már- már elveszti a fejét és a költő kétségbeejtő szerelmének idegfeszitő izgalmában megtalálja a hangját. A férj fatális véletlen következtében mindent megtud. A dráma .végére egy ostoba kis revolvergolyó tesz pontot, melyről nem tudni, a költő vagy a szobrász fegyveréből került-e az immár örökre néma poéta szivébe.

— Ez a fordulatos és eseménydus dráma olyan bravúros technikával van megírva, annyi szépen megkonstruált dialógus tarkítja és emellett olyan izgalmas, hogy a teljes | sikere elmaradhatatlan. A néma poéta sze- 1 repe oly nehéz, oly szép és oly hálás szerep, j hogy a legszivesebben magam játszanám, de | én rendezni fogom a darabot s erre a pará- i dés szerepre alkalmasabb művészt keresek.

— A magyar írókról általában igen jó í véleményem van. Nézetem szerint az arra ; hivatottaknak figyelemmel kellene kisérui a | magyar színpadi termelés értékeit, melyek| ről mi csak a német forditás után vehetünk : ! tudomást, pedig sok érték vész igy kárba, i

— Nálunk teljesen elhanyagolt műfaj

| például a comedie dell'arte, mig Pesten lég-j í utóbb is a Nemzeti Színház hozta színre j ! Zilahy „Zenebohócok'* cimü comedie deli* í arteját, melyet — ha csak lehet — elő fogok j | adatni.

— Azt hiszem, kedves szerkesztő ur — !

I fejezte be Kautsky direktor érdekes nyilat-! ! kozatát —, nem lesz rossz üzlet magyar: ! színdarabokat előadni Prágában. e. á. i

Csillagról

Sosem találom meg az arcát: ennek a népnek nincsen arca, csak szeme vgni csak Szája van $ fiilébe régen ólmot. ■ kereszteltek

Nyütt szive úgy ficánkol, mintha

mindig utolsó láza rázná, .

de csdk kezdős alvajáró szerelme, láza, hite, szenvedélye.

Csillagról már látódik sorsa: forgácsból hányt méltatlan máglya várja, lassan füstölögve,

8 értelmetlen könny facsar dúl szemébe.

Nézem, friss jó gyerekszemekkel: és megesik a szivem rajta: hogy kínlódik, hogy ténfereg a nagy vándorló kultúrák nyomában.

Györy Dezsi

Az operett dicsérete

Elsőizben még csak annak a szép asz- szonynak a kedvéért mentem-operettet nézni. És szép volt, ragyogó, elbájoló. Már tudniillik az a szép asszony. Másodízben már az operett is tetszett. Éreztem, hogy kezdek nívót veszíteni; hogy kár volt kacérkodni szép asz- szonnyal és operettel: mindkettő csak züllésbe vitt. Szégyeltem magamat önmagam előtt. Mikor a harmadik operettelőadást is megnéztem, egy uj megértés tárult fel a számomra. Jjj érzés tudatosult bennem, amit annak a szép asszonynak és az operettnek köszönhetek.

1.

elmegy operetthez, mentegetőzik. A nagymamájára, a kedves anyósára tolja a dolgot, vagy ha ilyenek nincsenek kéznél, a lovagiatlanság netovábbjaként, képes hivatkozni a saját feleségére is.

— Tudod,' ezek az asszonyok, — magyar rázza fölényes kézlegyintéssel. De azért élvez. Élvez a semmiházi. Mindenféléket élvez, egész őszintén és tagadhatalanul. Élvezi a muzsikát, a dekorációi, a fényes ruhákat, a táncot, a primadonnát, a vicceket, a karéneket, a csoport- jeleneteket, sőt még tapsol is. De szünetben, a többi előtt leszól mindent: táncot, Zenét, vic1

i

Ilyenek vagyunk. Felháborító ahogy terrorizálni tudjuk egymást, ahogy terrorizálni hagyjuk magunkat. Valamelyik okos egyszer kiadta a jelszót, hogy az operett az butaság, ízetlenség és, hogy intelligens ember operettet nem látogathat. És azóta kattogunk. Mi, akik intelligenseknek akarunk látszani. Röís- tellünk operettet nézni. Majd megveszekedik ugyan érte egyikünk-másikunk, de visszanyeli vágyait. Le van terrorizálva. És ha végis

cet stb. A semmiházi. Én. De — Te is.

K

Ezentúl nem szűnik meg az én szám di- j csérni az operettet.

Dicséret és hála néked, ó operett. Te okos butaság, ízes Ízetlenség, te kedves haszonta- lanság. Te, akit nem illik szeretnünk és akit mégis szeretünk; szeretünk, ha bevalljuk, ha nem. Te, akihez oktalanul húz az okos szív, aki mellől nem tud eldisputálni bennünket a

jobb belátás. Te, akit akkor is szeretünk, ha bűnnek bizonyítják meg elöltünk a szerelőiedet.

3.

De hát miért is szeretünk tulajdonképpen? Az is, aki bevallja, az is, aki letagad .

Végére akarok járni ennek a kérdésnek. Nem tudok beletörődni abba, hogy jobb belátásom ellenére ragaszkodjam valamihez.

A harmadik operettelőadás hozfo meg ezt a megváltást a számomra. A második előadás még csúfságom volt. Éreztem, hogy le. vagyok verve a lábamról. Méltatlanná lettem önmagamhoz, mert látnom kellett, hogy cr ■ vett rajtam egy olyan szerelem, amit nem tudok becsülni. Éreztem, hogy céda lettem. A harmadik előadás visszaadott önmagomnak. Most már boldog vagyok újra. Olyan boldog, mint akkor voltam, mikor még nem szereltem az operettet, csak a szép asszonyt. A szép asszonyt, aki magával hurcolt a színházba és ott megszerettette velem az operettet is.

4.

Tehát miért szeretem és dicsérem most már az operettet?

Vajha megtudnám néked mondani és el tudnám beszélni.

Ne légy előítéletes és nagyképü, ó, testvérem, mikor fel akarom tárni előtted azt a világot, ami bennem tárult fel a harmadik operettelőadás alkalmával, s ugybizony mondom néked — meg fogsz érteni engemef.

Félek, hogy a te számodra is rég elveszett már. az a kedves világ, amit gyermekséged hordozott. Amikor még a kölyök állatok életkedvével voltál megtöltve és ez az életkedv kicsordul belőled: táncban, dalban, pajkosságban és színes hazugságokban.

Emlékszel még, óh kis barátnőm? (vájjon merre vagy?) Mikor a Matota parton fiuk és lányok összefögództunk, körben forogtunk és úgy énekeltük:

Az ibolyát akkor szedik,

Mikor reggel harmat esik 8 a legénynek akkor adják,

Mikor a tehenet hajtják!

Vén az én uram, nem kedvelem Vén a csókja, nem szeretem Ifjú szó illet engem,

Barna legény szeret engem .

Bár szeretne, bár elvenne,

Bár piros papucsot venne Arany láncot tizenkettőt S három aranyos fejkötőt.

Három háznál hat kemence

Összejártam, még sincs este.

Ha nincs este, van menyecske Eszemadta teremtette.

Mit értettünk belőle és minek értettünk volna? A rímek és a, dallam édes mámora

mulatott barátaival és a pezsgőspoharat a parketthez vágta.

Az óriásnak könny jelent meg a széniben. Olyan, mint a fehér embereknél szokott...

Harmadnap este már nem ült a dob r lett. Frakkot vett magára és leült a márványasztal mellé.

Bort rendelt és onnan nézte a pódiumon játszó társait. Hiába csalogatták. Nem akart a dob mellé ülni. A kávéházi törzsvendégek csodállcózva néztek rá.

—Mit akar ez a bolond óriás?

Mikor a kreol szépség belépett, az óriás arca kifényesedett a mosolytól. A nő büszkén 1-pett-el mellette és a másik asztalhoz telepedett. A csonka jazzband valami lágy melódiát locsolt szét a kávéházban, amitől az óriás lassan összekuporodott az asztal mellett, mig éhes szeme a kreol nő mozdulatait kisérte figyelemmel.

Már éjfólután járt az idő, amikor a sürü dohányfüstben kábultagyu emberek oszladozni kezdtek. Az óriás lassan, óvatosan, a zsebébe nyúlt. Ha megfigyelték volna az asztalra görnyedő embert, amint előrenyuj- tott nyakkal a kreol szépséget nézi, észrevették volna, hogy az óriás kezében revolver csillog.

Keze ott feküdt a márványasztalon, de úgy, hogy a brauning csövébe a ' kreol nő beleláthatott. Az óriás arcán zavaros mosoly rángatta az idegeket. Úgy látszott, hogy nagyon boldog, vagy nagyon elszánt. A kreol nő rápillantott a kezére és azonnal megértett mindent. Felugrott az asztal mellől és az óriás felé közeledett. Azt hitte, hogy rá- ripakodik és a „négerből** ismét kiütközik az alázatos cigány.

Pár lépést tett csak, amikor a brauning elsült. A kreol nő nagyot sikoltotí és banyát vágódott a parketten. Szép vállábái vér szivárgott, amit senkisem törölt le . . . A kávé-házban a rémület fagya dermesztett még minden ideget. Az asztal előtt görnyedő óriás lassan, méltóságteljesen emelkedett fel. Nem akadt senki, aki meg mert volna mozdulni, mikor a fekete ember kezében a brauningot meglátta. A bolond óriásnak ez a félelem igen tetszett. A pillanatok hősének érezte magát, aki most végigsétálhat száz és száz erős férfi között, anélkül, hogy egy is az ujját emelné rá.

A nevető, vigyorgó, bolondos dobverö- ből, cintányércsengetoből ebben a pillanatban „valaki** lett, akire félelemmel néznek még a villanycsillárok is . . . Körülnézett a kávéházban. Szerette volna, ha valaki megszólal, ha valaki szidalmakkal illette volna, vagy próbálta volna kicsavarni kezéből a melegcsövü fegyvert. De senki sem akadt. Az óriás erőt dolgozott magába és ingatag lépteit egyengetni próbálta.

Megindult. Még felnézett a mennyezetre, melynek gipszmintáját jó darabon leverte a beleszaladt revolvergolyó.

Aztán kibotorkált a néptelen éjszakába. Már nem is látta, amikor a kreol szépséget a kórház felé ragadták a mentők lovai, hogy a golyó horzsolásától támadt csekélyke sebét bekötözzék.

Nem látta. Nem is tudta, mi történt valóban a kreol szépséggel. Harmadnap cigánybanda temette el édes,bús nótaszóval a bolond óriást . . . Aki egyszer szeretett, de akkor nagyon, bolondul, cigánymódra . . .

A következő estén a gyászlepellel takart dobon egy kis törpe verte a taktust...

A kávéházi törzsvendégek némán koccintották össze poharaikat és kiitták . . .1

Ez a gyászszertartás A közkedvelt bo-1 lond'óriásnak szólott ...

Talizmán, tabu, titkok

Irta: Darkó István.

A társaság a vitatkozó beszélgetésben spiritizmuson, okkultizmuson és mindenfajta transcendentalitáson keresztül eljutott már a fáradtságig. A támadók hevét éppen úgy zavarta a hosszadalmasság, mint a védekezők logikáját. Egy-egy rossz vicc is elhangzott már s ezekben nyilvános a mát mutatta a bőséges étkezés után porondra kényszerűéit, megszabdalt és vonagló Tudomány. Egy hivő valaki még megtette az utolsó kísérletet:

— Nem szabad összekevernünk a dolgokat. Ne beszéljünk szuggeszciőról, mert a kardnyelésnél lukadunk ki. Maradjunk a tárgynál. Én például, igenis, ismertem egy férfit, akinek az esete nem egyszerű önszuggeszció, bármennyire hasonlít is hozzá. Komoly betegségeit könyörtelenül kísérő álmatlanságban szenvedett. Volt néhány színes gvertyácskája, amelyeket az édesanyja aggatott még gyerekkorában a karács; nvfá- jára. Ha ezekből egyet meggyujtott s az éjjeli szekrényére állította, rövid öt percen belül el tudott aludni. Azt mondotta, hogy mikor a csepp lángot fellobbanni látta, már akkor édes gyönyörűség töltötte el. Vékony füstje az orra alá csiklandozott s a következő percek már ringató ölükbe kapták. Azt állította, hogy egyszer a karácsonyfa alatt aludt el, gyerekkorában, amikor a szent csillogás, a meglepetések, a fenyő s a gyertyák füstjének együttes illata elkábitotta.

— No, az én esetem nem ilyen íenkölt! — mondotta most a fiatal ügyvéd s arcát a megszokott, higgadt és kiábrándult mosoly mozdította, meg. — Nem, már fenköltnek aztán igazán nem nevezhető. Akkoriban még egy szerkesztőségi asztal mellett kísérleteztem a halhatatlanság felé. A kísérletezések eredménytelenségei a törvényszerű ismétlődések iskolapéldáiéul szolgálhattak volna. Aztán egyszer álmodni kezdtem a Impakeszakál- lu emberről. Gondozott, szép szakállát simogatva rendszeresen képezte álomképeim főalakját. Sohase jött üres kézzel. Egyszer egy doboz cigarettát, máskor egy tucat fehérneműt, egy hímzett pénztárcát sok pénzzel, egy feketeköves gyűrűt nyújtott át nekem. — Ejnye, — mondogattam ekkoriban a kellemetlen reggeli ébredéseken — ez már tényleg meghozza a szerencsémet. Hát oszián meg is hozta! Már ekkor hajam tövéig elkeseredve üldögéltem a legszélső íróasztal mellett. A kávéházban aztán egyik este odalépett hozzám a szakállas. Pontosan ő volt. Bemutatkozott, hogy ő tehetséget érez magában. Házasodjon meg — mondottam vissza neki. Dehogy, ő írásra érez tehetséget magában s nekem ezt azért vallja be, mert tudja, hogy befolyásom van a lapnál. Itt van egy szép novellája, majd olvassam el.

— Ez egy kicsit hencegős történet, hogy a te protekciódat kérte! — szólt közbe a házigazda.

— És még hozzá kinek a számára?! A

novella nagyszerű volt s a szakállas nevét nem tudtam, mert egyelőre — iniut ő mondotta, —- csupán két betűt irt alája. Ez a két betii véletlenül a nevemben is szerepel. Fanatikusan vártam két hétig, két hónáéig; a szakállast elnyelte a föld. Aztán megint megjelent, de megint csak álmomban. Ékszerdobozban nyújtotta át nekem az elbeszélést. Vártam utána egy hétig, még egv hétig, de a terv lavinája már megindult bennem. A novella alá odafirkantoítam a nevemet és beadtam leküzdésre. Lejött és nagyon tetszett. Két napra rá Kredenz. a lan mindentudója ráiöti, hogy pontos fordítása Maupassant egy híres novellámnak. Szóról-szóra az. csak énnon

szürke ló szerepel benne a fehér helyett. Kárbarnent a sok benső tusakodás, meiH mondhatom, hogy még soha úgy nem furdal t a lelkiismeret,., mint akkor, amikor a pkggb zákisra elszántam magamat. Olvan kinn-d a halálos ité'^tem aká se imám a nevemet! A főszerkesztő maid hoo-v oöfo.n nem vert. y^ri, a rivális IaT> Unkám átkot vet*-' az e< ötnek. Kirepültem, látható, hopp végleges Szerencsem----- 4 J *1