Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)

1926-02-13 / 36. (1074.) szám

magyaríparosésKereskedő

mám 0Wbv«ÍÉt» mm 1Mrra" ™ ■ ■ ■ ■ 'l^iii«TrewTi~«i?siaKycig»«^3WBglt5K!Siar!lwiaB

iiwiinirnnii

A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP KÉTHETENKÉNT MEGJELENŐ MELLÉKLETE

Az „expozitura‘f

Az általános gazdasági helyzet és különösen az üzletmenetei kialakulása iránti kötelességszerü tájékozódásunk során újabban olyan karakterisztikus jelenséggel kerültünk ismételten szembe, melyet már a lelkiismeretesség alapján is sürgősen nyilvános megfontolás tárgyává kell tennünk.

Köztudomású dolog, hogy az üzleti viszonyok már hosszú idő óta a legnyomoru- ságosabbak, ami nem is lehet másképp, mert ahol a gyárak. százai végleg elpusztultak és a munkások százezrei kereset nélkül nyomorognak, ott nincs vásárló közönség; ott nem lehet üzlet.

Az agyonhühózott konjunktúra szerzeménye már régen elúszott, utána ment már a sok-évtizedes keserves munka vékony vagyonkája is, súlyos anyagi gondokkal küzdő szegény ember ma már a legtekintélyesebb kereskedő is, már senki sem irigyli, már kezdik sajnálni is, csak a pénzügyigazgatóság lát még mindig kiapadhatatlan pénzforrást minden kis boltban, csak az expozitu- rák nem akarják elereszteni a fuldokló prédát, csak ők csavarják-facsarják, mintha örökké menne a pénz-izzasztás. Pedig nem megy. Fuccs. Vége. Még egy kis rángatód- zás és vége lesz a nagy műnek; Szlovensz- kóban a megfojtott gyáripar után nem lesz kereskedelem sem.

Amikor két-három évvel ezelőtt a kedvezőtlen valutaviszonyok és a hirtelen bekövetkezett nagy áresés folytán megindult az inzolvenciák folyamata, nagy lett a felzúdulás. Mindenki megrökönyödött és szidták a kereskedőket, hogy csak nyerni akarnak, de a veszteséget sietve átháritják. A bíróságok minden esetet rendben találtak, kriminális cselekedetet sehol sem konstatáltak, de a közvélemény a becstelenség bélyegét sütötte minden inzolvens kereskedőre.- Jó metódus volt. Szinte megszűntek a fizetésképtelenségek. A becstelenség bélye-r gét senki sem vállalta. Hogy az üzleti tőkének a legutolsó fillérei is elúsztak, hogy a becsületmentésnek az exisztencia volt az ára, azzal a kutya sem törődött. Az inzolvenciák megszűntek.

Azóta lendült fel az expoziturák kora. Ezeket az expoziturákat azzal a rendeltetéssel létesitették, hogy megoldják az igazságos, arányos megadóztatást, hogy ne lehessen az egyiknek előnye a másik rovására. Mindenki örült ennek a demokratikus intézménynek. Azután, hogy már megvolt az expozitura, természetesen az ő hatáskörébe került minden, aminek a legkisebb köze van az élethez és a boldoguláshoz. Igazságos, arányos adókivetés nem lett, de nem is kellett. Lett helyette valami más; adóelőírás. Olyan adók előírása, amiket csak ezután fognak igazságosan kivetni. Az előírás egyelőre természetesen inkább szédületes, mint igazságos. Megindult a fizetési meghagyások és a befizetési lap-adóintések szűnni nem akaró áradata. Ha elszaladsz a postára feladni egy ilyen előzékenyen előre kiállított befizetési lapot, mire hazaérsz, biztosan találsz ott két újat. És hiába fizeted be igy minden keresetedet, ha útlevélre van szükséged és annak legszükségesebb kellékét, az adó-igazolást kéred, kisül, hogy annyira hátralékban vagy, hogy nagyobb fizetés nélkül nem lehet az adóbizonylatot kiadni. Nem is utazol addig, míg nem fizetsz, még ha vakbéloperációra kell is utaznod.

Persze utazni nem muszáj, akkor nem kell adóbizonylat és megmarad a pénz is. Fenét marad. Jön az adóvégrehajtó, hogy behajtsa az igazságos kivetésig hivatalból előirt adókat. A végrehajtás után jön az árverési terminus. Ez a legbiztosabb meghívás az expoziturához. Erre már utazási szándék nélkül is el kell menni az expozi- turára, tisztázni a dolgot és igazolni, hogy tévedés van a dologban, mert nem tartozol. Csakhogy az expozitura nem arra való, hogy te bizonyítsd be az igazadat, hanem hogy beadd a derekadat. Meg is tudod, hogy forgalmi adóban, kereseti adóban, jövedelemadóban és még t’zféle más adóban ötször annyival tartozol, mint amennyi az egész vagyonod és hogy nincs kegyelem; vagy fizetsz, vagy becsukták a boltot. Szerencsére demokratikus álbamban é’ünk és az avpo-’tun drtmrf’rapkus intérménv: méltányosan megállapodik veled. Kötelezed]

magad hátralékod törlesztésére naponkint mondjuk kétszáz koronát postai befizetési lappal fizetni. Nem éppen kétszázat, esetleg ötszázat is, kinek mennyi az üzleti bevétele, persze körülbelül az egész. Hogy mi lesz az üzleti költségekkel meg az árutartozásokkal, azzal az expozitura nem törődik, sőt az egyezség megkötésénél magad sem, mert a fő mégis csak az, hogy másnap ne legyen árverés.

Kérem szépen, ne tessék azt hinni, hogy jókedvem van és csak úgy viccelek. Szó sincs róla. Csak „dificile est satiram non scribere", de egyébként mindez nem tréfa és nem gúnyolódás, hanem kétségbe- ejtően komoly valóság.

És körülbelül el is jutottam ahhoz a karakterisztikus jelenséghez, amellyel foglalkozni óhajtottam.

A gazdasági viszonyok tanulmányozása közben ugyanis újabban arról értesültem, hogy már a legközelebbi napokban tömegesen fognak jelentkezni megint a fizetésképtelenségek. Régi, tisztességes, komoly cégek kényszerülnek erre az elkeseredett lépésre és a fizetési zavaroknak az előidézője ezeknél az eseteknél nem a krónikus gazdasági pangás, hanem az elviselhetetlen adóterhek, a teljesíthetetlen expozitura- követelések lesznek. Az elhibázott rendszer meghozta a következményt; az elviselhetetlen adók tönkretették az adózókat. Ez igazán nem tréfadolog, hanem inkább komoly mementó, mellyel jó lesz idejében foglalkozni. Ez a rendszer csődje. De bármennyire érthetők és ténylegesek is az ilyen inzolvenciák, azokat minden áron meg kell előzni. Mert nemcsak, hogy non plus ultrája volna az érzéketlen és erkölcstelen archimedesi csavarnak, ha igy rendszerré válna az, hogy az adós adóját is a hitelező fizesse meg, hanem tiszta dolog, hogy ez az ut az általános és végleges romlásba vezet, ezen a módon boa-konstriktorként faljuk fel egymást, mig végül nem marad sem adófizető, sem adó. Ha már most baj van, mi lesz ezután? Az adóterhek mindig súlyosabbak lesznek. Legközelebb sorra kerülnek az elmaradt és az uj kivetések. Még irtózatosabbak lesznek az adóhátralékok. Azután jönnek majd az intések meg a végrehajtások és nyomukban az expozitura-kiegyezések, a heti meg a napi részletbefizetések: a csőd. Ez nem állam-gazdálkodás, ez nem adópolitika; ez udvariasan kifejezve: rövidlátás.

Az államnak nemcsak a tavalyi meg az idei adóra van szüksége, hanem a jövő évire meg az azután következőkre is, tehát elsősorban • és minden körülmények között a fizetőképes adózókra. Az állam érdeke és az állam végrehajtó közegeinek kötelessége támogatni az adózókat, elősegíteni a boldogulásukat, a jólétüket és a fizetőképességüket és nem tönkretenni őket teljesíthetetlen adókövetelésükkel. Mindenkinek kell adót fizetni, de senki sem fizethet többet, mint amennyit tud. Elemiiskolás naivitás kell hozzá, azt hinni, hogy aki nem tud egyszerre ötvenezer korona adót fizetni, az fizethet havonta ötezer koronát és ha azt sem tud, akkor kétszáz koronát naponkint csak nem nehéz fizetni. így szipolyozták ki hajdanában az uzsorások a könnyelmű adósság- csináJókat, ez nem lehet metódusa egy demokratikus és okos adópolitikának. Ezen a blamázson okulni kell. Más instrukciókat kell adni az expozituráknak. Ki kell őket oktatni arra, hogy ha kisebb mértékben vagy lassúbb tempóban fognak befolyni az adók, az nem lesz olyan nagy baj, mintha elfogynak az adófizetők. Tekintettel kell lenni a viszonyokra, meg kell érteni, hogy ami lehetséges volt öt évvel ezelőtt, az lehet ma már lehetetlenség. Le kell szállni a magas lóról. Nincs már konjunktúra. Elpárologtak- a milliárdok. Ma már a kereskedői hivatás a legnyomoruságosabb kínlódást jelenti. Nem szabad minden’ boltosban milliomost keresni és nem szabad tőle lehetetlen teljesítéseket követelni. Ellenkezőleg kímélni kell a kereskedőket, adófizetési moratóriumot kell nekik adni, békében kell hagyni őket legalább egy évig, hogy egy kis szuszhoz jussanak, hogy rendbehozhassák a lejtőre csúszott pénzügyeiket, hogy törleszt- hessék récén esedékessé vált és az expozitura miatt elmaradt árutartozásaikat2 hogy

megint kaphassanak árut, amivel kereskedhessenek. És ahol ez sem elég, ahol tovább kell menni a támogatásban, ahol áldozatot kell hozni, ott hozzon áldozatot az állam is. Ha a bírói igazság állapítja meg a hitelezőkkel való kiegyezés morális alapját, akkor egyezzen ki az állam is és ne kívánja, hogy a hitelezők fizessék meg a tönkrement adós adóját. Ha tisztultabb adómorált akarunk teremteni, akkor elsősorban az állam adópolitikája legyen morális.

Ne várjunk, mig az adómiatti inzolvenciák epidémiája kiüt, jöjjenek az elhárító, óvó intézkedések, gondolja meg a helyzetet a pénzügyi kormány addig, mig nem késő és siessen elsősorban visszarántani az expoziturákat arról a veszedelmes útról, amelyre túlbuzgóságból tévedtek.

A választások és a szlovenszkói gyáripar

Irta: Tarján Ödön.

A nemzetgyűlési választások eredménye a szlovenszkói gyáripar magatartására sem maradhatott hatás nélkül. A hang, melyet a „Központi Csehszlovák Gyáriparos Szövetség Szlovenszkói Szervezetéinek januárban megtartott ülésén megütöttek, egészen szokatlan és bevallottan a választások eredményéből levont konklúziók következménye. A Gyáriparosszövetség fennállásának hat esztendeje alatt a szlovenszkói gyáripar érdekeit oly módon vélte szolgálni, hogy a gyáripar megszervezésével azt egy közösségbe tömörítve a Csehországi Gyáriparos Szövetség expoziturájának tette meg, mely érdekeinek védelmét a prágai vezetőség támogatásával akarta elérni.

Az országos szervezet pozsonyi vezetősége kiváló tisztviselőket alkalmazott, kik értékes statisztikai és sérelmi anyagot gyűjtöttek, azt az elnökség és központi választmány elé terjesztették, memorandumokba és évi jelentésekbe foglalták, de amint maguk ezen évi jelentések évek óta beismerik, a szlovenszkói gyáripar részére lényeges kérdésekben eredményt elérni semmiféle téren nem tudtak. Kitűnő szakemberek hat éven át folytatott munkájának eredménye néhány alárendelt jelentőségű kérdésben elért közbenjárásra zsugorodik össze azért, mert a vezetőség a határozott állásfoglalás, helyett a kormány jóindulatát opportunu.s álláspont elfoglalásával igyekezett biztosítani, mely jóindulat, a szövetség vezetőségének beismerése szerint is, az eddigi munka eredménytelenségében és a szlovenszkói gyáriparnak mindenki által megállapítható pusztulásában jut kifejezésre.

Soha meg nem bocsajthatő az a rövidlátás, mellyel egyesek, nem akarom keresni milyen okból, éveken keresztül kiszolgáltatták a szlovenszkói gyáripart a prágai centralizmus politikájának és ölbe tett kezekkel nézték, hogy az érdekek, melyeknek védelmére vállalkoztak, egy következetes és minden téren céltudatosan folytatott irtó hadjáratnak esnek áldozatul.

E sorok írója már négy évvel ezelőtt felhívta a gyáriparosok pozsonyi vezetőségének figyelmét mindazon körülményekre, melyeknek fontosságát a vezetőség ma felismeri, rámutatva azon kényszerítő körülményre, hogy a gazdasági kérdéseknek a kormányzat részéről tisztán politikai szempontok szerint való megítélése kényszeríti a gyáripart arra, hogy érdekeinek védelmében szintén a politikai pártok támogatását vegye igénybe. A szövetség közgyűlése még 1922- ben hozot is ilyen határozatot, melyet azonban az elnökség végre nem hajtott, mert az a nézet alakult ki, hogy a szlovenszkói ellenzéki képviselőket a gyáripar megmentésére irányuló akcióba bevonni nem lehet.

Azt gondolhatná az ember, hogy ma már erre a szlovenszkói közgazdasági élet kimagasló pilléreit figyelmeztetni felesleges, ha a Gyáriparosszövetség központi választmányának fentemlitett ülésén megnyilvánult hangzavar némi bizalmatlanságra nem kényszerítene.

A tanácskozást vezető Necas alelnök, a zsolnai cellulozegyár vezérigazgatója megállapítja, hogy a szlovenszkói kérdést a választások eredményéből kifolyólag a kormánykörök máskép ítélik meg. Megállapítja, hogy az öt év óta hangoztatott követelések iránt érdeklődés kezd megnyilvánulni és egyes politikusok az iránt is érdeklődni kezdenek, miért nem történt eddig semmi a szlovenszkói ipar érdekében. Sőt bejelentette, hogy a szövetség nevét oly módon óhajtja megváltoztatni, hogy abban a Szlovenszkói Országos Szervezet különállása kifejezésre jusson.

De még érdekesebb StodoTa Kornélnak, a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara el-j

nőkének felszólalása, ki évek óta rendíthetetlenül küzd a szlovenszkói közgazdasági érdekekért, de mint képviselő, újabban mint szenátor, még rendithetetlenebbül támogatja a kormányt s igy elősegíti ugyanazon érdekeknek elgáncsolását, melyek mellett az iparkamarában és a Gyáriparosszövetségben szót emelni szokott. Felszólalását most is Hodzsa miniszter üdvözlésével kezdi, ki megállapítása szerint szivén viseli a szlovenszkói ipar érdekeit. Mi, kiknek jobb az emlékezőtehetségünk, nem felejtettük el a miniszter urnák a desindusztrializálás kérdésében elfoglalt álláspontját. A szenátor ur fejtegetései folyamán megállapítja, hogy a választások folytán Szlovenszkóban beállott változással számolni kell és az összes gazdasági tényezőknek össze kell fogniok, hogy koncentrált támadást intézhessenek Prága ellen és igy kivívhassanak valamit Szlovenszkó részére. Megállapítja, hogy a kormány figyelmét magunkra irányíthatjuk, mert még sohasem volt hasonló kedvező „konjunktúra", mely annyi eredménnyel kecsegtetett volna, mint a mostani. Vájjon a választások alatt is ezt hirdette-e a szenátor ur és határozott ellenzéki magatartásával hozzájárult-e az általa is emlegetett és ma már felismert szlovenszkói mentalitás kialakulásához?

Hogy a felelőtlenség az emberekben mekkora és hogy a közvéleményt mennyire becsülik, azt ép azon frivolitás bizonyítja, mely egyes kormánytámogató politikusok nézeteinek megváltozásában megállapítható. Stodola szenátor ur a jó konjunktúra megállapítása mellett azt is elismeri, hogy a vasút Szlovenszkóban nem akar invesztálni és hogy a kormány erre a célra nem hajlandó külföldi kölcsönt igénybe venni, mert a valuta stabilitását félti. Hát a szenátor ur nem hallott még arról, hogy más országokban vannak közgazdasági kérdésekhez tényleg értő politikusok, akik az állam erejét az adófizetők erősítése révén akarják növelni és ezen cél elérése érdekében még attól sem riadnak vissza, hogy az állam pénzügyi és kereskedelmi politikáját egy minden foglalkozási ágat felölelő, nagyszabású termelési politika követelményei szempontjából állapítják meg? Ezzel ellentétben Stodola szenátor ur megelégszik annak megállapításával, hogy a helyiérdekű vasutakon be kell vezetni az államvasutak tarifatételeit és következetességére jellemző azon bejelentése, hogy a kereskedelmi minisztérium azon szabad raktár létesítését sem engedélyezi Pozsonyban, melyhez a szenátor urnák sikerült a szükséges összeget biztosítania.

Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az ilyen következetes és férfias beszéd igen értékesen szolgálja a szlovenszkói ellenzéki politika érdekeit.

Abból, ami a külömböző referensek részéről ezen, a szlovenszkói gyáripar szempontjából fordulópontot jelentő tanácskozáson elhangzott, nem nehéz egy kis csokrot öszegyüjtenünk autonomista álláspontunk i- gazoláásra és ország-világ előtt bizonyítanunk azt, hogy bajainkon csak magunk tudunk segíteni.

Megállapították például, hogy a badse- regszállitásokból hivatalos statisztika szerint 1924-ben Szlovenszkó 1300 millió koronából 49 millió koronát, tehát 4%-ot, 1925-ben 953 millió koronából 51 milliót, tehát 5.5 %-ot kapott. A lakosság számarányának megfelelően 1924-ben 388 millió koronát kellett volna kapnia.

A szakelőadók bejelentései a kormány intencióinak megfelelően egyirányban mozogtak és természetszerűleg mindenütt a Szlovenszkó ellenes tendenciákat juttatták kifejezésre. Megállapították, hogy a balesetbiztosítási dijakat Szlovenszkóban azért nem engedi a népjóléti minisztérium leszállítani,