Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)

1926-01-31 / 25. (1063.) szám

4 __________

^X

»A<3MÍVVAfiÍ!ARHÍRIJffi

A somorjai és dunaszerdahelyi i kisgazdapárti szervezetek ' kimondták a Magyar Nemzeti Pártba való beolvadást

Füssy és Koczor képviselők beszéde

A monarchista Franciaország

Legitimisták és szabadkirályválasztdk harca — Magyar—francia párhuzamok — Mit tett aktuálissá Parisban a budapesti frankalfér?

Pozsony, január 80, (Saját tudósítónktól.) Az Országos Magyar Kisgazda-, Földmives- és Kisiparospárt somorjai körzete január 28-án Somorján népes gyűlést tartott, amelyen a pártnak a Magyar Nemzeti Pártba való beolvadását mondták ki.

Rock Ernő dr. megnyitó beszéde után Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő fejtette ki nagyobb beszédben a Magyar Nemzeti Párt célját és fejtegette azon okokat, amelyek a kisgazdapártot arra kényszeritet- ték, hogy

szélesebb alapokra helyezze politikai szervezettségét és bevonja politikai keretébe a magyarság legszélesebb rétegeit.

így a magyarság, mint hatalmas erő,;

egységesen érvényesülhet a csehszlovákiai j életben.

Nagy Sándor pártigazgató (Kimászom-1 bat) a mezőgazdasági szervezkedésről tartott j nagyértékü előadást, majd Körös Ferenc j mérnök szólalt fel. Lelkesen itdvö ölte az1 egységes párt eszméjét és indít -ányozta, j hogy mondják ki egyhangúlag a kisgazdapárt j beolvadását a Magyar Nemzeti Pártba,

Ez meg is tö-télit. UH'»i Kárpáty Béla dr. főtitkár talpraesett beszédben fejtette ki, hogy az egység felé való törekvés már /égi óhaj és ez az óhaj most beteljesült.

Méhes Rezső osztálytitkár befejező szavai után az értekezlet lelkes hangulatban véget ért.

Dunaszerdahelyen pénteken, január 29- ikón délelőtt 11 órakor tartott hasonló céllal ülést az ottani körzet, Méhes Rezső elnökletével. Tfj. Koczor Gyula nemzetgyűlési képviselő hatalmas beszédben mutatott rá, hogy miért kellett megalakítani a Magyar Nemzeti Pártot Szent-Iványt a legtisztább, önzetlen magyar szándék vezette ebben.

Varga Dezső diósförgepatonyi ref. lelkésznek a napirendre vonatkozó megjegyzése után Nagy Sándor a magyar gazdatársadalom megszervezéséről beszélt. A gyűlés emelkedett hangulatban ért véget.

Syfilidoioge Dr. Kolb

ezelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa ■>B*4Ős2t<a KB. rodlCkova 91. szám.

Wassermann vizsgálati

Póris, január S0. i

Ama ominózus délelőtt óta, amelyen Jankovics j egy hamis ezerfrankost próbált az egyik hágai; bankban beváltani, a francia sajtó nap-nap utón I foglalkozik a frankkal, Magyarországgal, a legfantasztikusabb puccstervekkel és a magyar trón- jelöltekkel. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a bamisjlási ügynek eddig nyilvánosságra jutott részletei csak a színfal, amely mögött nagy király- pucestervek rejtőznek.

Bizonyítékok és cáfolatok előtt behunyják a szemüket. A franciák a frank-ügyben politikai affért látnak és akármilyen bizonyítékokat fog is a parlamenti bizottság produkálni, a francia sajtó : véleményén ez nem fog változtatni. E sajtón ke- í I resztül a magyar állam és a magyar trón kérdése J újra belekerült a világsajtóba. Hasábokon át is- i mertetik a magyar legitimisták s szabadkirály-' választók álláspontját.

A francia gondolatnak nem idegen e kérdés. Nem is kell tovább, mint, néhány évtizedre visszamennünk, hogy ama korra találjunk, amikor még Franciaországban is szenvedélyes harcok folytak az állatna forma és a trónpretendensek személye, a legitimisták és a szabad király választó pártok, illetőleg a Bourbon és az orlé- ans-i ház jelöltjei között.

Tudvalevő, hogy az 187ö-es háború szerencsétlen kimenetele és III. Napóleon megdőlte után az uj francia parlamentben a monarchisták voltak többségben a republikánusok felett, A monarchista párt helyzetét nagyon gyengítette az, hogy 3 csoportra oszlott. A legitimisták a Bourbon-Anjou ház leszármazottját, X- Károly unokáját, Chambord grófot jelölték a francia trónra. Ezzel szemben az orleansi dinasztia sarja, Egalité Fülöp és Lajos Fülöp leszármazottja, Páris grófja a „szabad ki- rályválaaztók" jelöltje volt, mig a harmadik, az aránylag jelentéktelen honapartiata párt „IV. Napóleon"-!, III. Napóleonnak 1856-ban született fiát állította trőnjelöitül.

A francia monarchizmus örökké sajnálta, hogy ez időben a trónpretendensek szemé* lye s az elvi szempontok nem engedték meg a monarchista gondolat egységes érvényre jutását, mert kétség sem fér ahhoz, hogy az Assemblée-ben lévő ma- 1 narehl&ta többség visszaállította volna

Franciaországban 9 királyságot. j

A monarchisták érezték a pártviszályok végzetes és kikerülhetetlen veszélyét és ezért igyekeztek oly komromisszumra jutni, hogy a gyermektelen legitimista Chambord gróf személyét fogadták el királyul, mig az orleánsi ág Páris grófjával, mint dauphinnel, a trónöröklési helyet, és ezzel az utódlást s a monarchista gondolat egységét biztosította magának.

S legális redlpolitikai megegyezést felborította Chambord grófnak szinte vallásos

és metafizikai extrém legitimizmust, aki a híres fehér zászló, a Bourbon spinek kibontása s e szimbólumhoz való ragaszkodásával egy egységes monarchista megegyezést lehetetlenné tett.

Nemsokára V. Henrik, mint ahogyan a legitimisták trónkövetelőjüket előre elnevezték, meghalt s ezzel az orleánsi dinasztia esélyei nyomultak előtérbe. Ezalatt azonban drága idő telt el, úgyhogy a helyzet kényszere folytán

maga a monarchista parlamenti többség volt kénytelen kidolgozni az 1875. alkotmányt, amely a francia köztársasági alkotmánynak ma is gerincét képezi.

Azonban az államforma kérdését, amennyire lehetett, nyitva hagyták. E negatívumban megegyeztek a monarchisták, egyébként azonban a két irány közötti viszály tovább is fennállt, s ezzel végzetes gyengesége lett a királyság eszméjének. így aztán a köztársaságiak fokozatosan nyomultak előre. A parlament egy szavazattöbbséggel a köztársasági kormányforma mellett foglalt állást 1886-ban, s a trónkövetelőket, illetve utódjait kitiltották a francia hadseregből s Franciaország területéről.

A monarchista szervezet és a monarchista gondolat azonban még mindig igen erős volt. 1899-ben a fiatal francia köztársaságot nagy veszély fenyegette.

A hatalom ekkor Boulanger tábornok kezében volt, aki nyíltan monarchista elveket hirdetett.

Ekkor a monarchisták Boulanger-val államcsínyt terveztek a fiatal köztársaság megdöntésére s királyság proklamálására. Minden azon múlott, hogy Boulanger elvesztette hidegvérét, habozott és vonakodott fegyverrel elfoglalni a köztársasági elnök palotáját.

A francia, monarchisták. ma is meg vannak győződve, hogy ka Boulanger nem habozik, az államcsíny feltétlenül sikerül, annyira monarchista volt még akkor Francia- ország közvéleménye.

Ettől kezdve a monarchizmus esélyei mindinkább esőtek éntek, s velük együtt a két monarchista párt küzdelmének hevessége is, Chambord gróf fehér zászlójának emléke lassan eltűnt a politikai életből, a kis Lulu, „IV. Napóleon**, a zuluk elleni háborúban elesett, a az oríeánisták Belgiumba vándoroltak. A régi monarchista gondolat végelgyengülésben halt el: a legitimisták és a szabadkirály, választók harca ölte meg.

Körülbelül a század elején egy uj monarchista mozgalom indult meg. Ennek a- lapitija Henri Vaugeois, aki a Dreyfus por idején megalakította a „Ligue de la Patrie Frangaise“ c. egyesületet, majd 1899-ben az „Action Franfaise“ c. revüt, mindkettőt erősen anti-dreyfusista programmal:

1926 január 3i Vasárnap

WfyUf-V t

Az uj mozgalom főelvül birgette, hogy Francia- ország évezredes tradíciójához bű kell, hogy maradjon, ha boldogulni akar, s hogy minden bajnak okozója a forradalom volt. Kezdetben csak kevés párthivre talált az uj mozgalom, amelyet a régi monarchista párt már előre alaposan diszkre- ditált. Virágzásnak csak akkor kezdett indulni, midőn 1905-ben kimondották az állam és az egyház különválását. Elekor mindazok, akik az egyház régi helyzetének visszaállítására törekedtek, az uj párt köré csoportosultak, 1905-ben megalakult az „Action-Franfaise" ligája, Vaugeois-val az élén. Charles Maurras, az ekkor már jóhirü iró, egyik vezére lett e ligának, amely nemsokára egy másik vezért nyert Lóon Daudet-nak, a nagy francia iro fiának személyében.

Az uj liga nyíltan royalista lelt; király- jelöltül az orleánsi ház leszármazottját, Fülöp herceget fogadták el,

mint a régi monarchista párt. 1908-ban megalakult az „Action Franyaise" napilapja, amelyet Vaugeois | halála óta Daudet és Maurras szerkesztenek.

Ebben az uj mozgalomban a legitimisták és a j szabad királyválasztók közötti régi ellentét, va- j gyis a Bourbon és Orléans ház küzdelme, nem ! jelentkezik. Létezik ugyan még most is egy „comité j légitimiste* amelynek nevében egy bizonyos

| Mattrice d’Andigne gróf tavaly kiáltványában aszal lepte meg a francia közvéleményt, hogy a legitimista gondolat még mindig él néhány elhagyatott vidéki kastély mélyén,

ahol még mindig a fehér zászlóról emlékeznek, fi Bourbon-Anjou dinasztiára esküsznek. A valóságban azonban a küzdelem, legalább is jelenleg, a két párt között megszűnt és a monarchisták egységes csoportja az „Action Fraugaise" és Fülöp személye mögé csoportosul. Ezt a monarchisták elsősorban azzal érték el, hogy nem a trónkövetelő személyét, hanem a monarchista programmot tólták előtérbe. Ez erőssége s gyengesége egyúttal a mozgalomnak. Erőssége, mert a program erős szervezkedést tesz lehetővé, s ezen a téren kétségtelenül sikerült is eredményeket felmutatniok. A i trónkövetelő személyének háttérbeszoritása azonban | a monarchista gondolat realitásának árt. Igaz, hogy | ennek oka talán magának a trónpretendensnek, Fülöpuek személyében is rejlik.

Apróbb villangások azért a monarchista párton belül ma sem hiányzanak, ? ezekbe kikerülhetetlenül belevónodik a trőnpretendens személye is. Egyik párthive a trócpretendenst így jellemzi: „Szimpatikus, kedves ember, közelségében senki sem állhat ellent hercegi varázsnak. De a herceg mintha gyógyíthatatlan unalomban szenvedne; minden cselekvéstől és megerőltetéstől irtózik. Őmaga csak egy dolgot keres: a nyugalmat, s finom intelligenciájával megsejtette, hogy nem mindig azok szolgálják ügyét legjobban, akik nevét ajkukra veszik."

A herceg, aki 1896-ban Mária Dorottya fő- hercegnőt, József főherceg testvérét vette nőül, s akitől utóbb elvált, gyermektelen. Ez annyiban gyengíti a monarchista mozgalmat, hogy esetleges halála után újra kiújulhat a legitimisták és szabad- királyválasztók, a Bourbonok és oríeánisták harca.

Eljegyzés

Irta Márai Sándor

A család egyetlen fia, aki fogászatot tanult Halléban, egy délelőtt hazaérkezett Szegedre, mert pihenésre volt szüksége és családi tanácsra. Az állomásról egy kézitáskával gyalog ment a szülők lakása felé. Egy kis undorral és egy kis fölénnyel, egy kis ijedtséggel és már egy kis beleilleszkedés- sel ment végig az utcákon, ahol otthon volt, hogy legyen mi elől elszökni, s ahova mindig visszajött, hogy legyen miért és miből továbbszökni. Már messziről látta, hogy az elsöemeleti lakás ablakain leeresztették a függönyöket. Megijedt, a gyomra fájni kezdett. Szent isten, gondolta. Csak nincs valami baj? Egyszerre a hasában érezte az ijedtséget. Amig a lépcsőn fölment, a hasa és a kezei megteltek felelősségérzettel, hogy milyen keveset tud róluk, éppen rójuk. Egy nővére volt és a szülei: alapjában minden ismerőséről többet tudott, mint erről a bárom emberről. Csodálatos, gondolta, Rogy élnek, hogy ez és az is történhet ve-1 Jük. Nem tudta, hogy ő maga hogy* áll eh- j hez, hogy milyen ő tulajdonképpen, jó, vagy rossz, s az egészet nem is gondolta végig. A szobaleány nyitott ajtót.

— Hol vannak?

— Pestre utaztak.-- Mind?

•— Mind . A kisasszony eljegyzésére. i

— Az ügyvéddel?

— Nem — mondta a szobalány. — A tanárral.

A tanárral? A tanárról nem tudott, semmit. A nővérébe, egy vékony, szőke lányba, évek óta szerelmes volt egy ügyvéd. A család akarta is, nem is akarta. Az ügy- x (-,(< gyönge ember volt, pocakos, már nem egészen fiatal s csak az utolsó években kezdtek kialakulni a dolgai, de még várni kellett. Az eljegyzés elhúzódott, senki nem I éiflhcdeü azért benne. A fiú levetkőzött,

| rántottát és fürdőt rendelt, megfürdött ' és | megette a rántottát. Aztán papucsban sétált ; az üres lakásban. A szülők kettős, dupla | agya előtt megállt, nézte a falon a nagyszülők arcképét, nézte a kettős ágyat Hideg, józan fiú volt, soha nem érzelgett, tudta, hogy mit akar, s csak most, mikor ezt a két üres szülői ágyat nézte, ezt a két megkopott, béketürő házioltárt, jutott eszébe, hogy minden, ami ő, az utazásai, a céljai és a kezdődő gyomorbaja, ebből az ágypárból indult el, itt határoztatott el . . . Vegyes érzésekkel nézte a két ágyat. A szekrény fölött Simon bácsi és Frida néni fényképei lógtak. Leült az ágyra és nézte az arcképeket. Frida néni már meghalt, Simon bácsi élt még. Frida néni minden valószínűség szerint belehalt Simon bácsiba. Ezzel teljesítette kötelességét a földön, ahol a lehetőségig olyan csöndesen élt, amilyen hangosan élt Simon bácsi; mintha az egész élete csak arra szolgált volna, hogy egyensúlyt teremtsen a világrendben, kibalanszirozza a maga leheletnélküli csöndességével azt a sok lármát és káromkodást, ami Simon bácsi életeleme volt. Simon bácsi a csizmás és macskabajszos zsidók közé tartozott, aki lókupeckedett és fuvarozóüzlete volt, aki megverte a kocsisokat és pofonokat adott a cselédeknek, kártyázott, a hóban mosdott és törkölypálinkával kezdte a napot Ha uj cselédet fogadtak a házba, minden tizedik nappn, Frida néni félrehivta a cselédet a konyha egy szögletébe és suttogva mondta neki: „Nálunk megöregedhet, fiam. öreg

lehet ebben a házban. Csak“ — mondta, és, ha lehetett, még jobhan suttogásra fogta a hangját — „egyre kell vigyáznia, fiam. Az ur ugyanis egy kicsit hirtelen'* . . . Ez azt jelentette, hogy Simon bácsi véresre fogja verni a cselédet, ha leejt egy tányért.

Lógatta a fejét, eszébe jutott, hogy egyszer gyerekkorában látott a moziban egy embert, aki telefonált. Aztán odahaza utánozta a telefonáló embert, Ha vendégek jöttek, mindig behívták a szobába és ráparancsoltak: „Lajos, mutasd meg, hogy'

telefonálnak ?“

Az esti vonattal felutazott Pestre. A család a hotelben várta. Huszteritékes bankett készült az eljegyzés alkalmából este. A nővérét a szobában találta, kibontott hajjal feküdt a díványon. Az anya mellette ült és a kezét fogta.

— A tanárral? — kérdezte.

A nővér szeme ki volt sírva. Az anya szeme is ki volt sírva. A fiú zavartan leült egy székre.

— Ki az a tanár? — kérdezte szigorúan.-= óbudaiak — mondta az anya, A

leány hallgatott.

— És az ügyvéd?

Nem adtak választ. Az asztalon hevert az ametiszt fülbevaló, a vőlegény ajándéka. A vőlegény viszont egy krokodilbőr pénztárcát kapott. — Keresztény? — kérdezte még a fiú.

— Aber — mondta az anya.

Este a nővér feltüzte a fülébe az ametiszt fülbevalókat. Az étterem különszobája kilenc órára megtelt a rokonsággal. Simon bácsi is eljött; a feleség halála óta csöndesebb volt, mintha nem telne már olyan öröme a káromkodásban, mint azelőtt. Szünet nélkül jöttek öreg óbudai zsidók, a vőlegény rokonsága. A legtöbbje süket volt és trombitákat illesztett a fülébe. A vőlegény- orra megtelt pattanásokkal. Mind megcsókolták egymást. Az örömapa hetvennyolc- éves volt és egy régidivatu trombitát emelt időnként a füléhez. Koporsógyára volt Óbudán. A vőlegény hangos volt és bátor történeteket megélt: „Egyszer mentem a

Lipót-köruton és jön két tiszt. Megállítanak, kérdik, hogy . . . Erre én" -- ordította a vőlegény és fölemelte a kezét — „Hát adok az egyiknek jobbról egy pofont! ... A másiknak balról egy pofont!" . . .-- Er wird die Malvin schlagen —■ mondta kétségbeesve az anya a fiúnak.

A pincérek Kuglert hordtak körül és röhögtek. Az örömapa kioirult. és süketen

ordítozott „Hetvenhat éves vagyok, de" .. *

— kiabálta. Az örömanya rászólt: „Warum du sagst, Lipót, hetvenhat? Du bist schon gut hetvennyolc." Az örömapa rögtön csöndes lett, az asztalra tette a trombitát és az este további folyamán nem szólt egy szót sem.

Bankett után a család egyedül maradt Hallgattak. Elsőnek Simon bácsi szólalt meg. „Nekem tetszik" — mondta. — „Nekem nem" — mondta a leány. „Er wird sie schlagen" — mondta az anya. „Ez egy balfogás volt" rr mondta tárgyilagosan az apa. „Holnap elmegyek az ügyvédhez" — mondta a fiú. Simon bácsi ajánlkozott, hogy vele megy.

Az ügyvédet, aki várta őket, sírva találták. Az íróasztala előtt ült, kezével elfödte az arcát és sirt. „Elveszi a Malvint, vagy nem veszi el?" — kérdezte a fiú. „Már késő" — mondta az ügyvéd és csuklani kezdett — „Ha visszacsináljuk a tanárt, elveszi?" Az ügyvéd intett, hogy elveszi. Délután a kávéházban várt, amig az apa, a fiú és Simon bácsi a tanárral tárgyaltak.

A tanár rögtön az első szavaknál elvörösödött. Ha vörös volt, akkor elhalkultak az orrán a pattanások, majdnem megszépült. A vihar akkor tört ki, mikor Simon bácsi óvatosan letette az asztal szélére az ametiszt fülbevalókat. A tanár felugrott, a zsebébe nyúlt és lecsapta az asztalra a pénztárcát.

— Ezt adták nekem! ... — ordította. —- Pénztárcát adtak! . . .

— De krokodilból- — mondta Simon bácsi és zseb re tette a tárcát.

Az ügyvéd már a harmadik feketéi, itta. Mind megcsókolták egymást. „Gyerünk Malvinkának telefonálni" — mondta az apa.

— „Mit, telefonálni?" — mondta az ügyvéd.

„Hozzá, hozzá!" Simon bácsi elővette a

pénztárcái és átnyújtotta az ügyvédnek.

— Egy pénetárea! - mondta ellágyu]- ían az ügyvéd.

— Krokodilbőr mondta Simon bácsi.