Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)

1926-01-17 / 13. (1051.) szám

- ' - ----- ~________ . ■ HHMHiai 10 ^SeíAI-iV'Us^Jt'HÍRLAE 1926 janrír 17. VaSálTl~p Szlovenszkói Magyar írók Szövetsége- Hozzászólás egy felhíváshoz — Prága, január 16. Három pozsonyi író aláírásával újévkor egy felhívás jelent meg Szlovenszkó magyar íróihoz és költőihez. Aláírói bejelentik, hogy „Pozsonyban megalakult a Szlovenszkói Ma-, gyár Írók Szövetsége, mely kizárólag az itte­ni magyar írók anyagi érdekeinek előmozdí­tását tűzi ki feladatul’*. A felhívás nagy vonásokban ismerteti az alakulás célját. „A szövetség kizárólag az írók anyagi érdekeit óhajtja felkarolni.** A terv szerint az írók belépnek a szövetségbe, húsz korona beiratási dijat fizetnek, cikkei­ket beküldik a szövetségnek, az ügyvezetőség a beküldött anyagot gondosan megrostálja s a pozsonyi központ a megfelelőnek talált munkákat a budapesti megbízott utján „mint a. Szlovenszkói Magyar írók Szövetsége által ajánlottat** fogja a budapesti lapokhoz eljut­tatni, hogy íróink a budapesti lapok és ki­adók utján is értékesíthessék munkáikat. A budapesti megbízott gondoskodna a honorá­rium behajtásáról, melyet a pozsonyi ügy­vezetőség közvetítésével juttatna el a szerző­nek, de egyelőre minden befolyt honorárium 30 százalékát a szövetség levonná. Tag tulaj­donképpen mindenki lehetne, de az, akinek egy év alatt a szövetség egy munkáját sem tartotta érdemesnek a Budapestre továbbí­tásra, elvesztené tagságát. A felhívás azzal végződik, hogy az első, vagyis alakuló ülést január 3í-én Pozsonyban tart’ák; addig a szövetség ügyeit a felhívok: Iíerczeg Gábor, Szereday Gruber Károly és Tamás Lajos intézik. Több irótársammal folytatott beszélge­tésből, valamint több hozzám érkezett levél­ből kifolyólag nekem jut az a kifelé nem ép­pen rokonszenves feladat — amit azonban kötelességszerüen vállalok —, hogy a felhí­váshoz (éppen a szlovenszkói magyar írók érdekében) néhány megjegyzést fűzzek. Nem akarok sem tárgyi, sem személyi t szőrszálhasogatást csinálni, mikor közügyről van szó s ezért nem feszegetem, hogy kilff. alakították meg a mi szövetségünket, aminfi épp az írók nagyrésze nem tudott, mert j&t csak az a fontos, hogy ha a terv jó, akkor mindnyájunknak támogatni kell, bárki bár­hol kezdeményezze is. Csak egy szempontból nézzük teháít a tervet: megfelel-e annak a feladatnak, ns.el.y érdekvédelmi szervünkre vár? Nekünk, itteni magyar íróknak szüksé­günk van egy belföldi és egy külföldi érdek- védelmi szervre. Az első feladata, hogy módot adjon, hogy idehaza Íróink inasai­kért minden lapnál és minden kiadónál megfelelő ellenértéket kapjanak és Jhogy ne legyenek kiszolgáltatva, az 'üzlet kenye-kedvének. Egy ilyen célú szervezkedésnél csak; egysé­gesen lehetne eredményt elérni. A;/ érdek- . védelem abból állna, hogy a szövetség tagjai köteleznék magukat, hogy ingyen ?iiem dől- ; goznak és bizonyos honoráriumon .alul sem j adják oda Írásaikat senkinek. Inrjtak java- : nak ilyen tömörülése erkölcsi hátbjrreí is ad­na az egyesek mögé azokkal szennben, akik az írók anyagi érdekeit akarnák ‘'károsítani. Azonban ez a szervezkedés ma m<£g nem tel- i jesen aktuális. És az is bizonyos*, hogy ez ( elsősorban a beérkezett írók védelmét szol- j gálná és ebbe kezdők és, dile/ttánsok nem i igen vennének részt. ] Ezzel a belföldi érdekvédeleimmel a fenti j terv nem is foglalkozik. Csupán a külföldi érdekvédelemmel, amely abb;jm áll, hogy ; írásainkat külföldi, budapesti piacon j jól elhelyezzük., A vizsgálatnál, hogy a terv qj. céljának meg- s felel-e, sem mernék igenlő választ adni. A 1 terv ebben a formájában efjy bürokratikus j kézirattovábbitó hivatal felf/llitásával volna 1 egyenlő. Nem hinném, ho|;y komoly íróink ( belemennének abba, hogy Kézirataikat a vi- j déki megbízottaknak adják, át, hogy ezek to- ; vább Pozsonyba, a pozsorfyi központ tovább i a budapesti megbízotthoz,, ez pedig végre j rendeltetési helyére juttassa el. Hiszen egy , kéziratnak még írótól szerkesztőig is elég ; hosszú az ut. Ez az egyik. A másik pedig az, ’hogy nem látni vilá- | gosan a jószándéku fe'Jhivók elgondolását a ] „gondos rostálást** illetőleg sem. Iróembe- 1 reknek tudniok kell, Hogy az írók önérzetes 1 emberek. Nem tudom* lehet-e — az admi- ! nisztrativ szempontnak megfelelő méltány- i fásával, tehát: Pozsonyban — egy olyan bi- t zottsárot összeállítani, melynek „gondos ros- j tálára" alá beérlmzjlt íróink alávetnék ma- , gukat. Hiszen löbl> Írónknak (nem nekem) i ■ már meg is varrnak kapcsolatai Pest felé. Nem fog-e a szc'áp elgondolás a gyakorlat fiaskójába fűlni t Van-e garancia, hogy íróink jobb része hajla.ndó lesz belépni ebbe a ke-, retbe? Mert ha ee.ek nem lépnek be ebbe a szövetségbe, iák fognak belépni? A kezdők és a dilettánsak. (Úgy tudom, ez már meg is kezdődött.) Ingaz, nekik is joguk van vere­kedni az érvényesülésért és az őket támoga­tó szándék is. nemes lehet. De akkor a dilet­tánsok és kejzdők kéziratait elhelyezgető pa- tronázshivatg.l népi viselheti a „Szlovensz­kói Magyar írók Szövetsége** címét. Az pe­dig, hogy a:j írók anyagi érdekvédelmét célzó alakulás m/inden honorárium egyhnrmadát adminisztr á.ciós célra csípje le, ellenkezik a céllal. Van fazonban ennek is megoldása: van a szlovensz-fcói irodalomnak Budapesten egy igen jó, komoly és megbízható barátja, Fenyves Pál dr., az Aihenaeum lektora, aki bizcfctyára szívesen elvállalná az egye­nesen hiozzájuttatott elhelyezhető cikkek el­helyezését, annál is inkább, mert máris több irőnkat helyezte el pesti piacon s ezért neki a honoráriumok egy részét nyugodtan odaadhatják a honorált szerzők. Beszéljék meg viele a felhivók s aztán hívják fel rá íróink figyelmét: ezzel egyszeribe nyélbe is ütöttél; tervüket. Nettünk érdekvédelemre, de nem egye­sületre és nem tisztikarra van szükségünk. Kösz/önet és hála előre is azoknak, akik megcsinálják. Ezeket elmondanom kötelességem volt, hogjjy felhívjam azoknak a figyelmét, akik ha nem is tapintatosan és demokratikusan, de; jószándékkal kezdték a dolgot, hogy eze- k'ín még idejekorán elgondolkozhassanak. Miért egy biztos: egy újabb irodalmi össze- á/llás fiaskójára — annyi sok után — már i/gazán nincs szükség, mert az megint csak •5 jövőre érő tervek elől lopná el a bitet. Győry Dezső. Külföldi regények Knut Hamsun: Az utolsó fejezet A Pán és a Viktória, a soha be nem teljese­dett, az örök szerelmek költője, az Éhség me­rész analitikusa, az Anyaföld áldásának romanti­kusa hatvan esztendős lett és a. földi lét utolsó fejezetére, a nagy útra gondol, felkészül és be­számol. A halálfélelmet, az elmúlástól, való hisz­tériás irtósatot, — melyről Rainer Mária Rilke „Mandl Laurids Brigge feljegyzései“ cím­mel irta a legcsodálatosabb regényt, — Hamsun a Rejtelmekben és más, évtizedekkel ezelőtt írá­saiban leküzdötte már, s most a szemléletbe elme­rült, a regisztráló bölcs művész fanyar és kissé pesszimisztikus mosolyával beszél az utolsó feje­zetről. Egy újonnan alapított magaslati üdülő­telep életét tárja elénk Hamsun és mi az életet oly mélyen megértő és a rejtelmes kapcsolatokat meglátó művész szemével bepillantunk neurasz- téniás, bizarr betegeinek sorsába. Vastag téli köd üli meg a torabusi szanatóriumot, melyben el­nyűtt, koravén terhelt emberek járnak, kiknek titkairól olykor fátyolt lebbent az iró, de csak szemrebbenésnyire; furcsa, rögeszmés üdülők be­szélnek <? betegek makacs gyönyörűségével, sok­szor nagyon homályos és ismeretlen betegségük­ről; unatkoznak, gyötrik egymást, a napok látszó­lag eseménytelenül múlnak, míg egyszerre telje­sen érthetetlenül valami katasztrófa történik és váratlan szabadulást hoz, vagy minden titokza­tosságba bevilágít és látóvá tesz az utolsó feje­zet: a halál! A torahusi szanatórium betegei közt látjuk a rögeszmésen önmagát figyelő, neuraszténiás és tü­dőbajos Flcminget, akiről nem tudni: az ezertó országának gazdag mágnása, ’vagy finyás, főúri al­lűrökkel fellépő parasztja-e, aki sikkaszt a bank­ban. hogy ebben az eldugott szanatóriumban a lo­pott pénz árán visszavásárolja egészségét. És itt van a szegény és kivételesen egészséges d‘Espard Jú­lia kisasszony, születésének homályos titkával, délfranciai eredésének túlzott temparamentumával, aki összekerül Fleming gróffal, odaadja magát neki és aki, mikor a félig szánalomból, félig számítás­ból fakadt szerelmének következményét érzi, el­veszíti a leleplezése elől menekülni kényszerülő szerelmesét. Eltűnése előtt Fleming megajándé­kozva d'Espard kisasszonyt a rejtélyes eredetű pénz nagy részével; a lány kétségbeesett kísérle­teket tesz, hogy apát szerezzen születendő gyerme­kének, de a szanatórium betegeivel hasztalan ka­cérkodik, krisztiániai útja is csúfos kacérral jár, mind aztán megtörve, egy véletlen baleset által mcgcsufolta keserves éjszakák, nagy vívódások után az együgyű, de nagyon egészséges és egyenes pa­rasztnak, Dánielnek a szeretője lesz, hogy elétet­hesse magát vele. Kitűnő ember ez a Dániel, — mintha az Anyaföld áldása pompás embertípusá­nak folytatója volna, izig-vérig hamsuni hős, — aki az élet leggyönyörűbb ajándékának tekinti a ma­gasan fölötte álló intellektuális és gazdag leány szóróimét, megfeledkezik ifjúsága végzetes csaló­dásáról, Helénáról és most nagy, neves embernek készül. De az élet taposni akar, az élet könyörte­len és következetes: Dániel hamarosan megtudja, hogy nem ő a gyerek apja. Ez az első hatalmas csapás, mely éri, ért még elbírja. A katasztrófa j azo 5bán elhárithatatlanná válik, amikor Fleming ügyének titokzatos tisztázása aztán visszatér a szanatóratunba és az egyházi esküvőtől húzódó d'Espard kisasszony elhagyja Dávidot. Dávid Fel­lázad, cd lig lefojtott indulatai előtörnek és iol’é- konységében lelövi Klem inget. A gyilkosság után Dávid ielmoueÉul a begyekbe! néhány napig el-1 , lenáll a törvénynek, majd megtörik és börtönbe kerül. A kényes d‘Espard kisasszony is megalá- ' zóiik, de a föld, a nagy legelő, melyen él, a nagy belső szabadság megbékíti, hozzátd^ad az : anyaföldböz és derekas munkával várja Dániel ki- szabadulását. Biztató, hogy a bünbidés után ők ketten még találkozni fognak. A sok értelmetlen tévedés, a sok halál, a szanatóriumank teljes pusz­tulása után megnyugtató, hogy vannak életek, me­lyek felfelé iveinek. A főhősök mellett tucatnál több alakot vo­nultat föl a nagy életismerő: gyógyulás kereső nyomorult idegbetegeket, szélhámosokat, hajótö­rötteket, akik szertelen jelentékükkel olykor meg­zavarják a íőmotivum harmóniáját, de egy ér­dekes közösségnek brjlliáns rajzát adják. Itt él Őyen, a szanatórium finomkodó és ügyetlenül előzékeny orvosa, aki belehal groteszk élhetetlen­ségébe; a szanatóraum .igazgatója, a száraz és érdektelen Robertsen ügyvéd és az ugyancsak ér­dektelen Robertsen kereskedő és reménytelen sze­relmese, a szép Ellingsen kisasszony, aki súlyos titkokkal jár, remregenyeket költ és sirógörcsöt kap, ha saját meséjének hihetetlen fantasztikuma zavarba hozza. És itt él a bőrbajos, gennyesarcu és lassan megvakuló Moss, elmaradhatatlan társá­val, az öngyilkosság rögeszméjével járó Magnus- sal, aki házasságának különös hajótörését titkolja, aki élhetetlen, de gyá\a meghalni. Ez a két barát különösen gúnyt üz egymás bajától, sérti, kínozza egymást, hogy aztán magányukban mélységes em­berszeretet ébredjen szivükben és maró gúnnyal leplezett sajnálkozással csüngjenek sorsukon. Ezt az öngyilkost és esetlsógének furcsaságait kezeli a legmisztikusabban Hamsun, de éppen az ő összeomlásába ,az ő tragédiájába világit a legéle­sebben, midőn az elhagyott feleség felkeresi a szanaióraumban az öngyilkost és egy csodás éj­féli beszélgetésben a két szerencsétlen újra egy­másra talál. Ez a megértés közös életük utolsó akkordja: Magnus az éjféli bucsuzásnál, mintegy szimbólumként, magával viszi felesége szobájának kulcsát és az asszony bennég a szobában a szanató-. rium pusztulásakor. Misztikus véletlenek, követke­zetlen történetek... A szanatóriumban tűz üt ki. Sorsok, életek zárulnak; elpusztul a tűz okozója, a kövér Bertelsenné a férjével és tuzhalált bál a titokzatos Ellingsen kisasszony is, a rémregénynek költője. Furcsák és érdekesek ezek a sorsok, ezek a céltalannak tűnő életek, melyeket mintha valami vak altarat rángatna kénye-kedvére. A halál elől nincs menekülés és sok értelem nics ebben az élet­ben. íme, a gennyesarcu, az élőhalott Moss visz- szanyeri látását, az öngyilkos a legfájdalmasabb csapás után is felegyenesedik, d'Espard kisasz- szony talpra áll, de elpusztulnak mind: az élet sze­relmesei, a bátrak és egyenesek. Ebben a rezümében Hamsun, — alti az életnek páratlan megfigyelője, nemcsak az egyszerű dolgok burkát fejti le és behatol a lényegbe, hanem meg­látja a vándorlásba felefáradt művész szomorú ta­pasztalatával és fanyar pesszimizmusával a lét csodás misztériumát. De azért nem végzetes Ham­sun pesszimizmusa és nem alkot szkeptikus elő­ítélettel, nem a rossznak győzcdelmeskedését mu­tatja, hanem az életnek komor líérlelhetetlenségót. A íjordok- kristályos hideg levegője árad Hám- sün könyvéből, idegenek ezek : azt iátellektűáMs északi emberek, mégis megértjük Őket; megért­jük Hamsunt és északi társait,ami elsősorban, ál legbámulatosabb stílus érdeme. Úgy nézem Ham­sunt, mint a hegedű négy húrján játszó virtuózt: szegényes, szinte kopár a nyelvezete, korlátolt a szóbősége, mégis a legdifferenciáltabb érzéshul­lámokat tudja megrögziteni vele. Az életnek ham­suni ábrázolása megköveteli ezt a minden szerte­lenséget és eredetieskedést, kerülő, kopár metafó- ráju epikai nyelvezetet, s kristályos józanságot. A mi nagy epikusaink, úgy a gondolat, mint az él­ményregények Írói, akik éppen eredeti és őserejü, de sokszor szertelen nvelvmüvészetükkel kapnak meg, tehát elsősorban a stilusmüvészet tehetségei, a lelki mélységek feltárásánál, az emberi viszony­latok, az élet analízisénél sokat tanulhatnak a hi- degszemü pompás északi figyelőktől, akiknek ol­vasótábora internacionális. Knut Hamsun regényét egyik legkitűnőbb műfordítónknak, Ritoók Emmának, értékes és nagyon gondos átültetésében a Fővárosi Könyv­kiadó hozta a téli könyvpiacra. Egri Viktor. Egy szlovenszkói szobrász műtermében Scíjiffer lierje töfisníx a most megjefemt Jltodeít (Mevme. J. füzetét. évi <eráfizeti:sí eliJ 3£i lH."ZO. Megjelenik havon int. JtSloálinijsi dtmm J'cÉiffer fi. §1. (Praíua. Jfia (friíiooé 7-Ti. k Rimaszombat, január közepe, a Lassan nyitjuk az ajtót, csendesen. '■ Csöngetni itt úgysem kell soha: két apró, helyes kutya ugrik nagy lelkendezve a látó- _ gató elé s jelzi a vendéget hangos, hirlelés- 5 sel a vendégszerető házba. Jön a házigazda, Holéczy Miklós, mosolyogva mentegető- ;- zik, de két keze tele agyaggal, szájában a- formáló pálcika, kezet sem nyújthat, csak 1 úgy muiat a cigarettásdoboz felé, intve. — Bocsánat, éppen dolgozom — mutat az állványon nyugvó zsaluzsanyi agyagtömb ! felé. A modell azonban megmozdul. Meglib- s ben kedves ősz haja az ablak mellett üldögé- t lő drága nénikének, mindenki „Kismamájá­ét nak**, Bodon József, hajdani neves beszéiy- 1 iró özvegyének, ahogy az üdvözlés ürügyével " megmozgatja a karjait. — Ide, ide, édes fiam! Mulattass, mig t’ szoborba gyúrják ezt az öregasszonyt — mu« j tat önmagára s erre csend lesz, mert még . tart a napi penzum a szobrozásnál. 1 Holéczy Miklós szerény ember. Tul- szerény, mondhatni, s igy a városban is ke­* vesebben vannak innkább, mint többen, akik 3 tudnák: milyen szép szobrokat csinál. Laká- " súlyban mindenütt egy-egy fej, ülő-akt, fek­vő kutya, szoborlanulmány mutat a házi­. gazda tehetségére. Itt egy gipszbeöntött > kötögető-nénike, ott egy pihenő munkás r agyagja, aztán Pajtás kutya szobrai, gyerek­ei fejek gyönyörködtetik a vendéget. A moz- gás frissessége, a lendület látszik meg raj- ' luk: élnek a szobrok, mozognak, nem holt ’ agyagtömeg csupán. Egy Pihenő munkásán j viszont végtelen nyugalom, látszik — az c előbbi szobor élénk mozgás-látszatával : szemben — ezen az elernyedt izmok nyu- i godtsága, a fáradság, a kemény karral lapá- 1 toló napszámos déli dolce far niente-jé. Holéczy Miklós naturalista. Végtelen finom megfigyelés, finom, plasztikus rekon- \ struációja a meglátottaknak: jellemzik az ő művészetét. Most, ahogy elnézem: szeme idegesen : futkos modellről agyagra, öntudatlanul dú­dol valamit tiszta tenorjával, ez az alkotás- lázának boldog kitörése, az izgatottság örö- ■ mos külvilágra jutása. Lassan formálódik • „Kismama** ölbe tett fáradt keze. . . . Esteledik. Egy-két vendég is jön: jelzik a kutyacsengők. Holéczy Miklós, a mű­vész, gondosan boritja be nedves rongyok- kai a szobrot. Aztán leül: 1 -— Miért nem állítasz-ki? Elnéz. — Talán fogok . . . Majd . . . Akar­tam. De nagy megindulásokra nincs időm mégsem. Elfoglal más munkám is, pedig na­gyon szeretem ezt a mesterséget . „ . Lám — gondolom igy —, a kisváros átka megfog minden lendülő akarást. S igy lesz nagy szobor-akaratból kis szobor,- tiz szobor szándékból csak egy. De itt: nem szabad szerénynek lenni. Menni kell. Mit ér, ha csak önmagunknak dolgozunk s értékeinket egy ember sem ve­heti észre? A szoba érdekes, művészi interiőrjét megvilágítja most a villany éles fénye. A nagy, zöldelő narancsfa mellett trécselő ven­dégek ülnek. Vendégek. Mert ez a ház az egyébként is vendégszerető Honvéd-utca egyik leginvi- tálóbb háza. Holéczy Miklóst és feleségét — H. Jaczkó Ilonát — a neves írónőt, minden­ki felkeresi errefelé, aki csak számot tart a művész névre és szives embereket akar láni maga körül. Mert itt a télikabáttal együtt lekerül a napi gond, a városban emésztő fáradtság, lekerül a szomorúság: csak jóságos, vigasz­taló arccal fogadnak itt mindenkit s jónak kell lenni mindenkinek, aki itt belép s a ház barátja akar maradni. Aztán: ha olyasvalaki kerül elő, aki zongorázik: megzendü! a barna zongora, hogy egy más müvészvendég Paganini hegedükoncertjével folytassa a rögtönzött műsort. Előkerülnek a szomszédságban vc- kációzúsra haza-haza ruccanó Győry Deztső versei, a most megházasodott Makovits Jenő olajfestményei, megbeszélésre kerül az iro­dalom, a tudomány, á művészet: t csupa- csupa olyan dolog, aini kívül van valahggy a politika és a kisvárosi pletyka kerítésén. Ez nem bohémtanya. Ez: szives embe­rek háza jó embereknek. Különös, más világ ez, ahogy az ember belép a vasrácsos kapun s elébeugrik a fe­kete kis kutyus. A harmónia megérzése ez, a lelki dimenziók széltágulása a jóérzések felé. Valaki eloltotta a villanyt s a kályha lobogó tüze világítja csak meg az elkpmo- lyodctt arcokat. Cigaretták tüzes pontja vib­rál. Hangulat. Hirtelen, éles átmenettel té­rül komolyra a szó. Pajtás, az okos vizsla, hunyorgó szem­mel fekszik székre ültetett gipszszobrával szemben és mindnyájunk előtt titokzatos, különös kutya intelligenciájával próba1 ja Szfinksz-szei j másából a szobrok hideg tit­kait kikacérkcdni. Az utcán csúnya .sáros, ködös este. terül végig. ** tfiomlutthy Viktor. > ,i! 1, • . • ■ .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents