Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-25 / 292. (1035.) szám

IS ^/ldGjiiMA&rAÍi7fmTsiP Péntek, december 25. A kisebbségi kérdés az amerikai interparlamentáris konferencián A P. M. H. részére irta Lukács György dr. b. t. t, nyög. magyar kir- kultuszminiszter toll írásának szavain és ezeket a szavakat hordozó újság betűin keresztül a magyarok megtörhetetlen erejének igazságát áhítatával és önfeláldozásával, magában hordozza a ma- gyár renaissanccoí. Ezt a lelket ás ezt a tollat -tiszteT-jíiik és becsüljük mi Csonka-Magyarország újságírói a Prágai Magyar Hiriap-han, amely felé a szeretet nagy* ünnepén bizalommal és barát­sággal nyújtja kezét az eirekesztett távokon ót a Nemzeti Újság szerkesztősége. Legyen a Ti munkátokon az Isten áldása és vigye zász­lótokat diadalra amaz elpusztíthatatlan, örök magyar erő. Tóth László dr., a Nemzeti Újság felelős szerkesztője. Örömmel üdvözlöm a Prágai Magyar Hírlapot a karácsonyi ünnepek alkalmából. Nemcsak azért, mert én magam is a lecsatolt országrészekből, Erdélyből való vagyok és :1udom, hogy a Prágai Magyar' Hírlap a volt fel­vidéki magyarság érzés- és gondolatvilágá­nak nagyszéíyi tolmácsolója, hanem mivel az újság cikkeivel, szerkesztésével és technikai előállításával zsurnalisztika! szemüvegen át nézve is kiállja a legszigorúbb bírálatot. sNadányi Emil. a SOrai. Újság felelős szerkesztője Másfél évvel ezelőtt, amerikai tanul- mányutam alkalmával, kihallgatáson fogadott Washingtonban Coolidge köztársasági elnök. — Szeretem az amerikai magyarokat mondta akkor Coolidge —, mert megmarad­nak jó magyarnak és mégis jó amerikaiak. Mi azzal tesszük hü amerikaivá az idegen bevándorlókat, hogy tökéletes szabadságot adunk nekik, hogy szeretettel öleljük őket kehiünkre, segítjük magyar iskoláikat, ma­gyar egyházaikat és örülünk, ha főntartják nyelvüket, éliazai kultúrájukat. Akiknek meg­engedi Amerika, hogy jó magyarok marad­janak, azok mint jó magyarok válnak jó ame­rikaivá; ha üldöznők magyarságukban őket: fogcsikorgatva színlelnék, hogy amerikaivá váltak, pedig annál dühösebb magyarok ma­radnának. Amerikának nem kellenek sem re- negárok. sem olyanok, akiket erőszakosan amerikaiasüottak el anélkül, hogy lélekben •amerikaivá tudtak volna .lenni •.. Ezez! a visszaemlékezéssel üdvözli- az - amerikaik,.magyar kisebbség" lapja a szlo- ^.venszkói miagy a r kisebbség lapját. : Kun Andor dr,, az Amerikai Magyar Népszava budapesti szerkesztője. Hóhullás Égi lepkék szárnyra kelnek — Könnyű pelyhek — Menny alatt és föld felett — Légi táncot lejtenek . . . Álom — tisztán, hófehéren, Észrevétlen Lebben millióm lenge pár, Mint egy pajkos karnevál . . . Habruhában, fényruhában, Kackiásan Forgolódnak, ringanak — Zajtalan tündércsapat . . . Sima padlón megvonaglón, És iramlón Átcikáznak nesztelen — Mámoritó esteien . . . Szende bájjal — szomju vággyal Párosával Szétszóródnak s perc alatt Újra összerajzauak . . . Körbe-körbe lángok gyulnak, Köd-borúnak Helyén — tenger mécsvilág Ring, mint csili agrníriád . . . Fényqvezte bálterembe Halk ütemre Lantot vernek valahol — Csábos, zengő zene szól . . . S a víg párok egyre járják Farsang táncát — Szűz uszályuk: tejíehér, S lassan — lassan lejebb ér . . . És hajnalra hülő vággyal, Lankadt szárnnyal, Haldokolva — roskatag Lápvii ágra omlanak . . . Vályi Nagy Géza. ^OCOOOOOOOÖCOCÖOOOOOOOOOOOOOOOOv Syfiiidologe Dr. Kolb ewslfltt * prágai, frankfurti és berlini bfirkllnlkftk tanársetf^flje 6h máftodorvosa K»r4ht£«a B*. l««»vcn 31 szflQim Waftscrrnann vizsgálat! *»ooooo90Qoooooooooeoooooooooooor A kisebbségek ügye persze ennék a kon­ferenciának is egyik legfontosabb tárgya volt. Az interparlamentáris unió vezetősége eleinte arra törekedett, hogy a kisebbségi kérdést egé­szen kikapcsolják az idei interparlamentáris kon­ferencia tanácskozási anyagából.. Minthogy azon­ban ezt nem sikerült elérn.iök, a napirendet oly­képpen állapították meg, hogy a kisebbségi kér­dés tárgyalása ne Washingtonban, az Egyesült Államok területén, hanem Kanadában, nevezete­sen az ottawai ülésen kerül lön szőnyegre- A ve­zetőség a maga eljárásának igazolására azt adta okul, hogy nem kívánatos, hogy az Egyesült Ál­lamokban, amelyet az interparlamentáris unió a nemzetek szövetségéhez közelebb hozni törek­szik, nyílt kifejezésre jussanak azok a nagy el­lentétek, amelyek Európa nemzeteit a kisebbségi kérdésben ma is oly élesen választják el egy­mástól és amely ellentétek elenyésztetésére a nemzetek szövetsége eddigeié semmit sem volt képes tenni- Nézetem szerint ez a felfogás telje­sen helytelen. Mert Amerikát, elsősorban az Uniót, őszintén tájékoztatni Európa helyzetéről és ennek keretében természetesen a kisebbségi kérdésről is, az interparlamentáris., konferenciá­nak egyenesen kötelessége volt. Nem lett volna szabad tehát arra törekedni, hogy azok a fia- gr.áns ellentétek, melyek a kisebbségi kérdésben a nemzeteket Európában egymástól elválasztják, az Egyesült Államokban eititkoltassanak. Hiszen a világháborút az Egyesült Államok közbelépése döntötte el, az Egyesült Államoknak tehát, ame­lyet éppen azért, mert az döntötte el a világhá­borút, a világháború következményeiért felelős­ség is terhel, igenis tisztán kell látniok atekintet- ben is, hogy a világháborút befejező békék mily szerencsétlenül uszították egymásra a nemzete­ket, ahelyett, hogy olyan alapot teremtettek vol­na meg, amely a lelkek megnyugtatása révén lenne hivatva a tartós béke biztosítására. Az an­tant és főleg a kisantant mentalitásából termé­szetesen nagyon megérthető az arra irányzott törekvés, hogy a kisebbségi kérdés által provo­kált ellentétek az uj világban lehetőleg eltiíkol- tassanak, azonban a legyőzött nemzetek szem­pontjából, amelyek a kisebbségi kérdés igazi ér­dekeltjei, föltétlenül e! kel! ítélni ezt a törekvést.. Egyébként szolgádon megnyugtató tudomásul, hogy csődöt mondott az a törekvés, hogy az Egyesült Államok területén a kisebbségi kérdés­hez ne nyúljanak hozzá, mert noha napirend sze­rint ez a, kérdés csak Kanadában volt tárgyalás­ra kitűzve, mégis óhatatlan; volt hogy az inter­parlamentáris unió tárgyalásait “bevezető általá­nos vitában is többek részéről i£en energikusán szóba ne hozassák ez a kérdés,’ amely ezidő- szerlnt a nemzetközi jog egyik legfontosabb, ál­talános jellegű kérdése és mintegy tengelye Kö- zépeurópa békéjének és megnyugvásának. An­nak a túlságos óvatosságnak tehát, amely az in­tézőket vezette akkor, amikor .a kisebbségi kér­dés tárgyalását az Egyesült Államok terű1 étéről le akarták szorítani, az vo1t a következménye, hogv a kérdés az Egyesült Államokban is és Ka­nadában is meg lön vitatva, tehát mind a .két nagy föderáció előtt feltárultak azok a nyílt se­bek. amelyeket Európa testén a kisebbségek el­nyomása fakasztott. A kisebbségi kérdésnek az amerikai két nagy föderác’ó területén való tár­gyalása annál nagyobb érdekessége, mert hiszen voltaképpen ezen két nagy terület egvike sein ismeri gyakorlatból ezt a kérdést- Az Északame­rikai Egyesült Államokban nincs kisebbségi kér­dés. mert az Unió nagy olvasztókemencéje a vi­lág minden tájáról oda bevándorolt kü'önböző nemzetiségű egyéneket egy egységes nagy nem­zetté, az amerikai nemzetté olvasztotta egybe Ott tehát nincs kisebbségi prob’éma, mert ott egységes nemzet él. melynek nincsenek külön­vált öntudattal bíró részei. De meg azért sincs ott kisebbségi kérdés, mert a nemzet egysége és osztatlansága mellett ott a legteljesebb egyéni és testületi szabadság uralkodik és igy a bevám- dorlottak Is a legteljesebb szabadsággal bírnak atek'ntetben, hogy régi hazájuk emukét, nyel­vét, kultúráját a maguk körében tovább ápolhas­sák. Elnyomásról, türelmetlenségről szó sincs. Kanadában sem ismerik gyakorlatból a ki­sebbségi kérdést. Ugyanis Kanada népessége két nemzetiségből áll: az angolból és a franciából- Az angol a többségi nemzet, a francia a k;sebb- ségi, azonban olyformán,, hogy vannak terüle­tek, ahol a franc’ák vannak túlnyomó többség­ben, ilyen például a Szent Lőrinc-foJyam mentén fekvő gyönyörű Québec városa, amelyeket az interparlamentáris konferencia tagjai szintén meglátogattak s amelyeknek lakossága hatheted részben francia és csak egyheted részben angol- Többség és kisebbség azonban Kanadában te’jes békeségben él egymás mellett, akárcsak Svájc­ban és az angol többségnek eszébe sem jut a franc'a kisebbség elnyomása és a francia kisebb­ség korlátlan szabadságot élvez a maga nyelve, kultúrája, faji öntudata ápolásában­Ezekben a nagy államokban tebát előbb még meg kellett magyarázni az európai kisebb­ségi kérdés lényegét és az okokat, melyek azt létrehozták. Rá kellett mutatnunk a különbségre, mely Európa s Amerika között etekmtétben fen- forog. Arra az alapvető különbségre, hogy Ame-, ri.kába önként mentek és mennek a kivándor­lók. önként hagyják el régi hazájukat és válasz­tanak maguknak uj hazát, amelybe tehát föltétel nélkül be kell olvadniok. Ez magyarázza meg a teljes elamerikanizálódást és az amerikai nemzet teljesen egységes voltát, amely mellett külön jogállású más nemzet nem létezik. Viszont a sza­badság elvének korlátlan érvényesülése magya­rázza meg azt, hogy az egységes amerikai nem­zet teljes szabadságot biztosit az egyénnek és ennek a teljes szabadságnak keretében semmi gátja annak, hogy az az egyén vagy az egyének csoportja a régi haza emlékét, nyelvét és kultú­ráját tovább ápolja és gondozza. Európában egészen más a helyzet. A mai kisebbségek, ne­vezetesen pedig a világháborút befejező béke- szerzödésk által létesített uj határok folytán előállott kisebbségek olyan őslakói az általuk elfoglalt területeknek, akiket akaratuk, ellenére erőszakkal kényszeritetíek idegen főhatalom alá, amely idegen főhatalom minden áron arra törek­szik, hogy elnyomja ennek az autochton lakos­ságnak nyelvét, kultúráját, nemzeti öntudatát. Ilyen megmagyarázás mellett az amerikai nem­csak megérti, hanem át is érzi az európai kisebb­ségek sérelmeit és felháborodik a szabadság el­vének azon a megcsúfolásán, amely a kisebbsé­gek elnyomásában nyilvánul meg­A kisebbségi vita, amely Amerikában ekkép­pen részben az Egyesült Államok területén Washingtonban, részben, pedig Kanada, területén Ottawában folyt le, bizony nyilvánosságra hoz­ta Amerikában is, hogy Európa viszonyai meny­nyire betegek ebben a tekintetben. Részemről nincs kétségem afelől, hogy a kisebbségi serel­mek feltárása Amerika előtt jótékony befolyás­sal lesz és előbbre fogja vinni a kérdés orvoslá­sát. Ami egyébként a kisebbségi kérdésben Amerikában és Kanadában lefolyt vitákat illeti, rá kell mutatnom arra, hogy abban az élénkség­ben., amellyel az elnyomott kisebbségek sérel­mei' feltárást nyertek, a többségi nemzetek pedig védekezni igyekeztek, a kisebbségek sokkal in­kább megőrizték a tárgyilagosság hangját, mint a védhező többségek, nevezetesen pedig a kis­antant képviselői. A vádoló kisebbségek tartóz­kodtak a személyeskedéstől, valamint tartóz­kodtak egyes kiszakított események vagy sérel­mek .kiszinezésétő!, hanem többnyire elvi magas­laton mozogtak, a fennálló kisebbségi szerződé­sek magyarázata mellett pontonkint mutatták ki azok rendszeres, tudatos és állandó megszegését és keresték az orvoslásnak a mai keretekben le­hetséges módjait. A védekező többségek ezzel ’ szemben sokkal inkább dolgoztak a személyes édesség fegyvereivel, minduntalaíi arra hivatkoz- tdje,- hagy, az ő megerősödésük európai érdek; arra. tehát, nekik időt kell. engedni s a kisebbsé­geket iiíoiaji'tássnl vádolták meg, konkrét eseteket is igyekezve kiszínezni. Az összhatás az ameri­kaiakra az volt. hogy nagyon komoly sérelmek­ről van szó, amelyeket nem lehet orvosolatlauul hagyni. Mint jellemző adatra legyen szabad a kana­dai bucsubanko.ten elhangzott egy fehzól.iiásra rámutatni, amely Dandurand kanadai tekinté­lyes szenátor ajkairól hangzott el, aki ezidősze- nnt nem csekélyebb állást tölt be, mint a Nem­zetek Szövetsége tanácsának elnöki állását. Most választották meg erre a díszes állásra a nemze­tek szövetségének őszi közgyűlésén. Nos, Dandu­rand szenátor tanulságot vont le az ottawai ki­sebbségi vitából. Mi lett volna természetesebb, minthogy mint a nemzetek szövetsége tanácsának elnöke, oda nyilatkozzék, hogy minden igyeke­zettel azon lesz, hogy a nemzetek szövetsége behatóan foglalkozzék a kisebbségi sérelmekkel és igyekezzék azokat orvosolni. Dandurand sze­nátor azonban nem ezt mondotta. Dandurand szenátor rámutatott arra, hogy Kanadában több­ség és kisebbség a legbékésebb egyetértésben él és hogy a többségnek eszeágában sincs a kisebb­ségek nyelvének, vallásának, kultúrájának bármi­nemű elnyomása. Tehát — mondá a szenátor — jöjjenek Európa elnyomásról panaszkodó kisebb­ségei ide Kanadába, amelynek olyan gj'ér népes­sége van, hogy arnig területe valamivel megha­ladja az Egyesült Állmok területét, addig népes­sége az Egyesült Államok 110 milliós népességé­vel szemben alig rúg 8—9 millióra. Kanadában szívesen fogadják az idegent, aki semminemű jo­gában sérelmet nem szenved. Dandurand szavaiból kettős tanulság árad. Az egyik — a követésre méltó az —. hogy okos nemzet minden eszközt felhasznál a maga javára váló propaganda érdekében. íme, Dandurand szenátor az európai kisebbségek elégedetlensé­géből hasznot akar huzni Kanada benépesítésére. A másik — a fontosabb és szomorúbb — tanul­ság, amelyet ebből a beszédből le lehet vonni, az, hogy a nemzetek szövetsége tanácsának el­nöke maga sem hisz abban, hogy a nemzetek szövetsége mostani szervezetében alkalmas vol­na a kisebbségek sérelmeinek orvoslására, tehát a kisebbségi sérelmek orvoslásának különben önmagától értődő utja-módja helyett, — minthogy ezt. az utat-módot nem találja célravezetőnek — más megoldást ajánl. Ez az, amit szerény magam is unos-untalan hangoztatok. Tudniillik, hogy hiábavaló az, hogy a kisebbségi szerződések megállapítanak bizonyos — bár nem elegendő, — de mindenesetre tekin­télyes jogokat a kisebbségek javára és hiába­való az is, hogy a kisebbségeknek ezen .jogokban1 való megvédésére nemzetközi fórumok vannak kijelölve, tudniillik egy kevésbé megfelelő poli­tikai fórum, a nemzetek szövetségének tanácsa és egy a lcgfokozoltabb követelményeknek is megfelelő jogi fórum, az állandó nemzetközi bí­róság Hágában. Mindez hiábavaló, ha ezekhez a jog és igazságszolgáltatásra hivatott nemzetközi fórumokhoz a kisebbségi sérelmeknek nem lehet eljutniok, ha a rítemzetek szövetségének mai egy­oldalú és szűkkeblű eljárási szabályai szinte her­metikusan elzárják a kisebbségeket a sérelmeik orvoslására hivatott fórumoktól. Olyan agyafúr­tan vannak ezek az eljárási szabályok megalkot­va, hogy hat év alatt mindössze két-három ki­sebbségi panasz került a tanácsban konkrét tár­gyalásra és a hágai nemzetközi állandó bíróság min-össze egy-két kisebbségi ügyben juthatott odáig, hogy a nemzetek szövetségének véleményt nyújtson, érdemi Ítélettel pedig egyetlen kisebb ségi kérdést sem döntött el. A panaszok százez­rei viszont egyszerűen a nemzetek szövetségé­nek irattárába kerülnek minden tárgyalás néikül. Miért van ez? Azért, mert a mai eljárási szabályok szerint kisebbségi panaszokat a nem­zetek szövetségének tanácsa csak akkor köteles tárgyalni, ha a tanács valamelyik tagja azt kö­veteli, a nemzetközi állandó bíróság elé pedig vé­leményezés vagy végleges elintézés végett csak a tanács utalhat kisebbségi vitás kérdéseket, ne­vezetesen olyanokat, amelyek a kisebbségi szer­ződések értelmezése körül forognak. Minthogy pedig a tanácsban egyetlen legyőzött hatalom sincs képviselve és a volt semlegesek is csak na­gyon gyéren, érthető, hogy a tanács tagjai tar­tózkodnak attól, hogy kisebbségi kérdéseknek tárgyaltatását kívánják és pedig annál inkább, mert nem óhajtják a kisebbségi sérelmeket elkö­vető államoknak, nevezetesen utódállamoknak neheztelését magukra vonni. A tanács tagjainak ez a tartózkodó magatartása az oka annak, hogy a kisebbségi sérelmek és a kisebbségi vitás kér­dések egyáltalában nem kerülnek illetékes fóru­maik elé, hanem a nemzetek szövetségének irat­tárában borul reájuk az örök feledés pora. Ha tehát ez az eljárás, amely a gyakorlatban meg- ölőjc minden kisebbségi védelemnek éc amely gúnyt üz a kisebbségi szerződéseknek azokból a rendelkezéseiből, amelyek a kisebbségek jogainak védelmét a nemzetek szövetségére bízzák, ha ez az eljárás nem fog rövidesen megreformáltatok akkor hiábavaló minden törekvés arra, hogy a kisebbségek a mai keretek között nemzetközi szerződésekben stipulált jogaikhoz hozzájuthassa­nak — és nincs más ut a megoldásra,- mint minden erővel megindítani a békeszerződések re­víziójának processzusát. Ami a mai kisebbségi eljárás reformját illeti, annak két sarokpontja van. Az egyik az, hogy a felperesség akképp állapíttassák meg, hogy a ki­sebbségi sérelmek és kisebbségi vitás ügyek tényleg odakerülhessenek az illetékes -fórum, kü­lönösen a nemzetközi állandó bíróság elé, a másik pedig az, hogy maga az eljárás kontradiktórikus legyen, tehát necsak a panaszlott államhatalom­nak, hanem a panaszos kisebbségnek is megadas­sák minden mód és1 eszköz árra, hogy igazát ki­fejthesse és bizonyítékait előterjeszthesse. Ami a felperességét illeti, a tanács tagjainak azt a jogát, jobban mondva azt a kívánságát, hogy egyedül ők iletékesek a kisebbségi ügyek kötelező tár­gyalásainak követelésére, ki kell terjeszteni min­den államra, de legalább is azokra az államokra, amelyek a nemzetek szövetségének kötelékébe tartoznak, valamint — és ez a kérdés lényege — magukra a sérelmet szenvedett kisebbségekre Is, legalább is azok országos képviseleteire. Mert hiszen a jog fogalmában bcnfoglaltató legelemibb követelmény az, hogy a jog alanya^jogának vé­delmét kívánhassa. Ha nincs módjában ezt a vé­delmet kieszközölni, akkor joga teljesen érték­telen, minthogy érvényesíthetetlen Ha a mai ki­sebbségi eljárás ezek szerint az elvek szerint re- formáltatik meg, akkor még a mai keretekben Is várható az, hogy a kisebbségek flagráns jogsé­relmei orvosoltatni fognak, ha azonban e tekin­tetben is kárba vész minden fáradság, akkor té­továzás nélkül teljes energiával kell hozzáfogni a békeszerződések revíziójának követeléséhez, amely kérdés bolygatásától azok, akik a békék igazságtalan kedvezéseit élvezik, annyira rét-' tegn&k. | Egyébként e sorok Írójának szerencséje volt az interparlamentáris konferencia kisebbségi bi­zottságának október 14-én Montrealban tartott ülésén- a kisebbségi eljárási reform ismert ma­gyar tervezetét benyújtani, amelynek tárgyalás aiá vételét a bizottság el is határozta. Hogv mi. lesz a tervezet sorsa, a jövő fogja megmutatni. , Nézd... Nézd a hullongó levelet, Egy a váltamra ráesett­Lefuvom, hadd szálljon tovább. Födje be az ősz bús nyomát. Nézd a hullongó levelet, Egy a szivemre ráesett. Istenem, rajta mire vár . . . Ezt nem tudom lefúni már. Falu Tamás. A madarak halála — Francois Coppée — Az esti tűznél sokszor búsan elmerengtem: Az erdő kis raadárja hogy múlik ki csendben? A rémes, hosszú téli éjek durva, vad szelő Hogy dobja, szórja kis fészkét a földre le. Apró kis fészkét, mely mint sir, oly néma. árva? Óh, hogy pusztulhat el a sok-sok kis madárka? ( Mégis, ha Ibolyát keresve az erdőt járjuk. Törékeny, finom csontjukat seholse látjuk Április pázsltos, virágos szőnyegén. Meghalni elbújnak talán az erdő rejtekén? Franciából: Rciniitger József.'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents