Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-23 / 291. (1034.) szám

Szerda, december 23. Faragó Késmárkon Négy város helyett csak egyben engedte meg a sziovenszkó; minisztérium a magyar színjátszást — Araikor Faragó, a vendég-zipser, még kakaslomnici kis állomásfőnök volt Agyonlőttek vadászaton egy haitot Miért vesz a kezébe puskát az olyan ember, aki nem tud bánni vele? — Saját tudósítónktól — Komárom, december 22. Halálos vadászszerencsétlenség történt vasárnap Komáromfüss községben, ahol a pannonhalmi Szent Benedek-rend lefoglalt birtokán cseh urakból álló társaság vadászott szarvasra a rend erdejében. A hajtó'vadászathoz a szomszédos Csicsó községből hoztak hajtókát, ezek között volt a szerencsétlenül járt Beke Péter nevű hajtó is- Az erdőben álltak föl a vadászok körben a bájtokkal és a hajtásba egy nagyon szép gímszarvas került. A vadászok az egyházi birtokok kezelé­sé gének tisztviselői sorából kerültek ki, akik ősztől tavaszig vadásznak a jó vadászterüle­ten és kitünően szórakoznak. Persze ezek között a vadászok között bőven vannak afé'le vasárnapi puskások is, akik csak most kós­toltak bele a vadászat sportjába és a puská­val való bánásmódot még nem sikerült elsa- iátitaniók. Ennek előtte sohasem vadásztaik, talán gazdasággal sem foglalkoztak sohasem, hanem olyan egyszerű polgári foglalkozást űztek, amely messze esik a vadászattól. így történhetett csak meg az, hogy az egyik vadász izgatottságában nem figyelve a mellette álló hajtóra, a körből kitörni készülő szarvasra lőtt és helyette a hajtói találta! Beke Péternek, aki közelében állott a vadásznak, a balszemén merít be a golyó és a fején áthatolt. Eszméletlenül bukott el a lövés után egy jaj-kiáltással. Társai csakhamar oldalán termettek és látták a szerencsétlenséget, a szerencsétlen embert az erdőből kivitték és itt uradalmi ko­csin a kilenc kilométernyire fekvő vasúti ál­lomásra vitték, ahol a szerencsétlen ember önkívületben vergődött. Az esti vonattal a pozsonyi klinikára szállították. A szerencsétlenségnek késő estig nem volt gazdája. Egyik „titkári* urat vették gya­núba. A nyomozás majd kideríti, kinek a vi­gyázatlanságán múlt ez az emberélet, mert Beke Péter többet aligha fog szarvast hajtani a komáromíüssi erdőben, miig a gyermekei és felesége .Csicsón siratják kenyérkeresőjüket, aki a háláljál vívódik. Késmárk, december 22. Nyitrát, Iglót, Eperjest kérte a minisztérium­tól — Késmárkot kapta. Hogy miért? Azokban gőzerővel nevelődik az uj csehszlovák generáció, azt nem szabad megzavarni, ellenben Késmárkon ---------Divide et impera! Fa ragó serény ember. Még nincs a kezében az engedély, csak a liirét tudja az ügyvédjétől, de máris Késmárkon terem, tárgyal, kér, kapaci­tál. Nehéz probléma; Késmárk kis német társu­latnak is csak öt kasszadarabot jelentett az utóbbi években, Faragónak nagy társulata van és 15 napig kellene játszania, — de majd meglátjuk. Van egy pár lelkes agitátora és számit valamit a vidék is. Másnap már útban van hazafelé, Losoncra. Véletlenül összekerülünk a vonaton, rnely lassan gördül ki Késmárkról. Faragó fürkészve nézi a régi állomást, boldog mosolyra derül az arca: „Itt voltam gyerek*4. Majd leülök. — Direktor ur Zipser? — Úgy vendég-Zipser — és most csak úgy dűl belőle a szó. — Itt voltam gyerek három évig. Édesapám állomásfönök volt, éppen negy­ven évvel ezelőtt a kakaslomnici állomásön, ak­kor nyílt meg kevéssel előbb a poprádvölgyi vasút. Még csak Késmárkig ment, ott Zeller, ké­sőbbi üzletvezetőhelyettes volt akkor az állomás- főnök, én pedig Késmárkra jártam az akkor meg­nyílt polgári iskolába. Belóczy volt az igazgatónk, Klein Edus a tanárunk — talán még emlékeznék is a kis Frankra. Belóczyt imádtuk — vég­telenül jó volt és amellett nagyon szép ember és mi nagyon büszkék voltunk arra, hogy olyan szép igazgatónk vau. Együtt jártam Littmann Al­bin dr.-ral is, azért mentem tegnap először hoz­zája. Sok-sok társam volt, nem emlékszem már a nevükre. Ellenben az öreg Hartmann Izidor megismert, amikor néhány évvel ezelőtt meglá­togattam — a Tátrából mentem le akkor hozzá — 40 évvel ezelőtt még serény, de szerény kezdő volt és ma milyen hatalmas üzlete van. De még sok ember lesz Késmárkon, aki Frank állomásfő­nökre emlékszik, mert egy év múltán apám kés­márki főnök lett. — Mily örömmel néztem a kis korcsolyapá­lyát a Háromhid alatt, mi is ott korcsolyáztunk összefogódévá, iringva, akárcsak most látnám. Néha korcsolyán jöttem végig a Poprádon egész Lomnicig. Egyszer két társammal — az egyik talán Littmann volt — csikorgó hidegben jöttünk végig a Poprád jegén. Fent a dombokon kóbor kutyák ugattak, mi farkasoknak néztük őket és rettenetesen féltünk. Izzadva és összefagyva ér­tünk haza, alig bírtak kihámozni a ruhából. — És tudja, hogy már akkor is színházat játszottunk? Még sohasem voltam addig színház­ban, sohasem olvastam drámát — és mégis szín­darabot irtain és el is játszottuk az ősrégi Ber- zeviczy-kastélyban! Littmann és a buga, aztán Székely tiszteletes ur leánya és mások voltak a szereplőtársaim, szüléink voltak a nézők. Tizen- kétéves voltam. Ilyen korán kezdtem én a színé­szetet! — Tanulni nem szerettem, és az egyik év vé­gén javítóra buktam. Apám iszonyú dühös volt és rámorditoít: „Inas leszel!“ Volt Késmárkon egy bádogos barátja, ahhoz adott be. Egy hóna­pig cipeltem a bádogot és húztam a kézikocsit, iszonyúan szégyeltem magamat a tanulótársaim előtt. Amikor egyszer az ideálom jött velem Szembe — ugy-e, most is van még minden kis diáknak ideálja? — otthagytam a kiskocsit és elfutottam! Egy hónap múlva vége szakadt szen­vedésemnek. A mesterné mindennap ricsét adott ebédre, jó darab zsíros marhahús volt benne egyszer, éhes voltam, megettem. Iszonyúan be­teg lettem, haza kellett vinniök. Akkor édes­anyám a sarkára állt és kijelentette, hogy nem enged ki többé a házból. „Hát fogsz-e tanulni, kö­lyök, vagy mész újra inasnak?** — ordított rám az apám. „Tanulni fogok** — hebegtem és abban maradtunk. — Hahaha, te édes kis állomási — kiáltja a kakaslomnici kis állomás felé és le nem veszi róla a szemét, amig el nem hagyjuk. Aztán ragyogó szemekkel fordul felém; — A kis állomásfőnöknek hívtak a vasuta­sok és nagyon kényeztettek. Csak úgy jegy nél-- küi utazgattam Poprádig, néha a gépre is felvet­tek, arra borzasztóan büszke voltam. Ha otthon voltam és vonat jött be, apám aranyos sipkájá­ban fogadtam a vonatot és az egész közönség ne­vetett. Édesapám megtanított táviratozni és még ma is tudom a Morse-jeleket. Hanem egyszer el­rontottam a távirókészüléket, szétszedtem, kiván­csi voltam, hogy néz ki belülről, akkor rettene­tesen elverték az „állomásfőnököt**. — Három osztályt jártam itt, aztán édesapá­mat visszahelyezték Budapestre és csak harminc év múltán kerültem vissza Szlovenszkóra, a Sze- pességre is. Azóta tiz évet töltöttem az itteni ma­gyar kutura szolgálatában, január 5-én ünneplem a 4000-ik előadásomat Losoncon és ma sem va­gyok messzebb, mint voltam pályáin kezdetén! Ez a sorsfordulat. A minisztérium elfogadta a Szlnpártoló Egyesület alapszabályait, most fog eldőlni, el tud-e a szlovenszkói magyarság tarr tani hetven színészt és zenészt. Aztán másról folyt a szó... anyám felöltöztette Jókait viseltes ruhába s a nagy hálálkodások közepette kigördült az úri pa­rasztszekér. Tőlünk Nádudvarra vitt az ütjük, hol egyik rokonunknál pihentek meg s onnan folytatták kalandos útjukat Borsodba. Utolsó tanúja ennek a híres esetnek az öreg János volt. Már nagyobb fiú voltam, mikor egy este mesélt nekem tengeri fosztás közben erről az esetről. Megelőzőleg azonban szegény nagy­anyám mondotta el. Évek múlva Jókainé Debrecenben járt s el­jött nagyanyámhoz megköszönni a szívességét. Egy este Gertrudis királynő szerepében va­lósággal nagyanyámnak látszott. Ifj. Boross Zoltán. Harminchat fiatal leány egy angol várur hálájában Két évi kényszermunkára ítélték Huylv Morrist, a sussexi Sardanapait A P. M. H. tudósítójától. London, december 22. A londoni törvényszék folyosóin ritkán látott hatalmas tömeg. Huyly Morris áll súlyos váddal terhelten a bíróság előtt Morris, vezető helyen áll az angol millio­mosok listájában és az angol-kínai kereske­delem egyik legjelentősebb tényezője volt, mindaddig, míg ezt meg nem unta és egy terjedelmes birtokot vásárolva, a vidéki föl­desurak nyugalmasabb életével cserélte fel az ázsiai kereskedelem jövedelmező mester­ségét. Mr. Morrist harminchat fiatal leány megrontásával vádolta az ügyészség. Lon­don éjszakáinak egyik legismertebb alakja volt, akinek éjjeli kalandjai fantasztikus hírét költötték. Kutyatenyésztós — fiatal leányok segítségével Morris megvásárolta magának Sussex grófságban a Pippingíort-park nevű birtokot és ezentúl itt látszólag egyetlen passziójá­nak, a kütyatenyésztésnek élt. Legalábbis így tudta ezt az uj birtokos szomszédsága és igy tudták ezt a londoni állásközvetítő cégek is. Igaz ugyan, hogy némileg csodálkoztak, hogy Morris csak női alkalmazottakat keresett. Egyszerűen adott ténynek vették, hogy Morris ur kutyái a szép és fiatal leányok gondozását kedvelik. Azonban a szerencsétlen leányok hamar .rájöttek, hogy nem a kutyák ápolása a fon­tos, hanem a gazd3 személye. Harc a kifli és a zsemle kmül Komárom, december 22. Komáromban az összes pékek egy hétig nem sütöttek sem kiflit, sem zsemlyét és a söröző asztaltársaságok sajnosán nélkülözték a ropogós sóskiflit. A pékek letették a sütő- lapátot és azt mondták: eddig és ne tovább. A komáromi állam rendőrség ugyanis a pékek ellenőrzésére vetette magát egyéb teendő hiányában, mert Komáromban a közbizton­ság olyan csendes, mint a tenger tükre nyáron. A pékekhez becsöngettek a gnmibotos férfiak reggel 3 és -1 órákor és megvizsgálták a műhelyeket: dagasztják-e a kiflit és meg- kelí-e a zsemlyetészta? Ha igen, az 3—400 korona bírságot jelentett a mestereknek. Ha :ncg nem eresztették be a zörgetőt. szintén bírságot vont maga után. így a pékek be­látván. hogy igy keresetüket bírságokra vált- iák föl, abbanliagyták a kifli- és zsemlyesü- :est a múlt hét végén. Ámde mit tesz az üzleti élelmesség? A prágai gyorsvonat, amely Élrsekujvá- ’’on át reggel hét óra előtt érkezik Komá­romba, ezer és ezer kiflit és zsemlyét szállí­tott cs fölvetett egy komoly kérdést: ha sza­bad Érsekújváron reggel 4 órakor kiflit sütni, miért kisebb a szabadság éppen Komárom­ban? Erre azután a komáromi államrendor­ség se tudott megnyugtató választ adni- Mi­vel a kifli és zsemlye célja az, hogy az a reg­geli kávé mellé pontosan megérkezzék min­den müveit család asztalára, a zord rendőr­ség fagya hat nap alatt elolvadt és a hetedi­ken megjelentek a ropogósra sült kiflik és a pirospozsgás zsemlyék és szent a béke a pé­kek és a rendőrség között, amely utóbbi tu­domásul vette,‘hogy évszázadok óta az a rendje a hifiiknek, hogy az reggel hat órakor a fogyasztók rendelkezésére álljon s a nyolc­órai munka miatt mások nyújtózkodhatnak, ahogyan nekik jó! esik, de a pékeknek haj­nalban dolgozniok kell, ha azt akarják, hogy a kifli és zsemlye kelendő legyen. Overünk n i Sfará DenFnka kávgházba, ■ i ahol naponkint)' poinni'; mafryar ziványzvütkar ■ • íátuzik “ ; HKiinfi honijiui' S : Prahü - Yinohradu. Skretova 4. £ Egy’ szép nyári este történt Jó apammal együtt üldögéltünk öreg gömöri házunk hófehérre meszelt tornácán. Beszédünk a régi szép időkben járt. Ekkor hallottam apámtól, pipaszó mellett ezt az esetet. Ez még SzépapádékkaJ történt, kik birtokos nemes urak voltak Szabolcs vármegye Földes községében. 1849 ősze csúnya esős volt. Olyan volt az idő, mint a nemzet akkori sorsa. Egy este sze­gény nagyanyám éppen a frissen sült kenyeret szedette kifelé az Alíöldön szokásos nagy, búbos kemencéből, mikor a zárva tartott kapun döröm­bölni kezdtek és a házőrző öt fehér komondor pokoli ugatásba kezdett, nagyapámat is kizök­kentve a szokatlan zaj az egyhangú pipázásból. Kijött tehát a pitvarba s ott kérdezte nagy­anyámtól: — Hallod, Johanna, dörömbölnek. Vájjon nem értem jönnek-e? Nagyanyáin, aki igazi tűzről pattant, magyar nagyasszony volt, kiküldte a szolgálót, nézze meg, ugyan mi járatban van az a kései látogató. De neki is elszorult a szive. Hátha csakugyan Szépapádért jöttek? De mikor hallotta, hogy a leány valakivel barátságosan beszél és a kis utcai ajtót is kirig- lizi, vcgigvilágitott a vastag köoszlopos tornácon. A folyosó végén a iélhomálybari egy nehéz vik- lerbe burkolt, bekötött fejű s a kendő fölött kala­pot viselő urinőt látott felbukkanni. A ruhája csupa merő vér volt. Egész megjelentése magán viselte az energiát, a bátorságot, de egyúttal az óvatosságöt is. Mikor meglátta nagyanyát, kezet fogott vele s 2Lzt kérdezte: „Szabó Márton űrök­höz volna szerencsém?** S amikor igenlő választ nyert, karomfogta nagyanyámat, vitte be a leg­közelebbi szobába. Itt. lepődtek meg nagyanyá- mék, araikor megmondta, hogy ő Jókai Mórné, l.aborfalvy Róza és férjével menekül Világos alól. Valamelyik kománk — már nem emlékszem melyik — igazította hozzánk! mint megbízható igaz magyar emberekhez, hol nyugodtam eltölt- hetik az éjszakát. Nagyanyám rögtöu megkérdezte: — Hát Jókai ur hol Vám? — Künn a szekéren —- felelte Jókaimé. Szegény nagyapám talán még a csúzát is el­felejtette, fiatalos lépésekkel kiszaladt a nagy­kapu elé, ahol egy szekeret talált $ azon két. pa­rasztembert, kik közül az egyik, egy feketefür­tös, gubás, báránybőrslpkás alak volt. Az utóbbi leszállóit a szekérről s csak annyit kérdezett: — Szabó Márton ur?, .......- • ­Bs zeaaaBESssx;! S mikor ő igennel felelt, anélkül, hogy nevét említette volna, sietve bejött az udvarba, feljött a lépcsőn s csak mikor már a künnlevö fuvaros nem hallhatta, fordult az utána siető nagyapám­hoz, hogy ö Jókai. Persze volt öröm a háznál. Az előktlö ven­dégek tiszteletére a nagyanyám pompás vacsorát rögtönzött. * Másnap is komor volt az ég. Apró szemek­ben szitálgatott az őszi eső. Jókaiék a nyugodal­mas éjszaka után, miikor megreggeliztek, tanács­kozásba fogtak, hogy merre, miként menekülje­nek tovább. Végre úgy határoztak, hogy vesz­nek két lovat. Nagyapám adott nekik egy ócska szekeret és lószerszámot. Hogy kevésbé tűnjenek föl, elhatározták, hogy Jókai mint parasztfuva­ros fogja vinni a feleségét, a „ténsasszonyt**. Csak Jókai kocsistudományával volt nagy baj. A gyeplőt nem tudta kezelni, az ostort pláne^ épp fordítva tartotta, mint azt az igazi paraszt’ szokta, tudnál, k hátrafelé, úgy hogy majd kiveri vele a hátul ülő szemét De a legfőbb baj a pipá­val, meg a köpéssel volt. Mert hát a parasztfu- vaTOsnak pipázni és köpni kell, még pedig amo­lyan hegyesen, hogy csak úgy sercenjen. Nagy­apámnak akkor az öreg Bencze János volt a ko­csisa — akit én még kisgyermekkoromban ismer­tem s aki nekem szintén mesélt arról, miképp ta­nította. ö a Jókai ténsurat lovat befogni, hajtani, ostort tartani s főképpen pipázni. No meg sercen- teui. — Nehezen ment ~ mesélte János bácsi. — Az ostort sem tartotta jól, a sereentés meg se- hogysem ment — Aztán urfikám tuggya, a Jókainé ténsassz- szöny aSzongya a ténsurnak, hogy: „Te, Móric, úgy csináld, mint a János, ládd-e, hogy sercent ő. Amikor végképp nem sikerült hát bizony, ur­fikám, a szépasszonv kikapta a számból a pipá­mat, végigszippantotta, oszt olyan akkurátosat sercentett abból a szépséges szájából, hogy csu­da volt azt nézni! Jókaiék azután még vagy 2—3 napig marad­tak nagyapámnál s azalatt Jókai tanulta szere­pét, a kocsistudományból. A sereentés lassanként kezdett, menni. Csupán csak — ezt az öreg János bácsitól tudom — a.zzal nem tudott kibékülni, hogy miért kell a lovat az ostorral mindig ugv megütni, hogy az ostor vége mindig a lő hasa- alját érje, mert ha nem úgy üti, mindjárt észre­veszik. hogy nem fuvaros. Persze furcsán állt a iinom kezekben a durva ostor. Muszáj volt tehát eldurvitani a Kezét. Mikor ez is megvolt, nagy­Mikor Jókai kocsis volt — Megtörtént esemény Jókai életéből — Tivornyák a vóresefészekbeu Es a fiatal lányok, akik egymásután a Pippingfort-parkba kerültek, 3 gazda szenve­délyéi voltak hivatva kielégíteni. Ha egyszer odakerültek, nem volt többé visszatérés. Hetenként egy angol font bér volt a részük, nagyszerű ellátás, csinos szoba szol­gálta egyaránt kényelmüket. Azonban azok, akik irtózva látták, hová jutottak, hová süllyedtek és kétségbeesve keresték a menekülést, ueni láttak maguk előtt erre utat. A pippingforti kastély tehe­tetlen rabjai volt ' és a vércsefészekből nem mehetett értesítés a nyilvánosság elé. Gyűlnek a hárem rabjai Mind többen és többen gyűltek össze a legkülönbözőbb viszonyokból származó leá­nyok közül a földbirtokos háremébe. Ki tudja, meddig tartott volna a multi­milliomos nagybirtokos garázdálkodása, ha végre az egyik leány nem vett. volna bátor­ságot ahhoz, hogy . kiszökjék rabságából és leküzdve szeméremérzetét, lerántsa a leplet a kuityatenyésztőrőL Egy razzia váratlan rajtaütése bebizonyított minden: Kényszerülünk a és ezer font pénzbírság A tárgyaláson mind a harmmehatan felvonultak és előadták a történteket. A tár­gyalás a legmegdöbbentőbb részletek;- tárta föl a „Vércsefészek*1 életéből. A biró szigorúan ítélt. A lehető leg­magasabb büntetést szabta ki. Morrist, a. dúsgazdag földbirtokost két évi kényszer­munkára és ezer fönt pénzbírságra ítélte. 1 ■!» Sürvta szenvedek I o Egyetlen biztos védelmet nyújt a lágyéle v O here. comb és köldöksérvnél a mi tökélete- £ v sltett rugónélküli sérvkötönk, mely éjjel is g hordható Mindenféle bandázs operáció ¥ & után. lógó has, gyomor- és anyaméhsülye- fi $ désnél. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Fia- 5 S oell has-, hát- és raellmelegitö ü | JvQtea^KOtszerhazMslava, Uoaa-n.51. | 2 Árjegyzék ingyen g ö A vidéki felek még aznap elintéztetnek q m &

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents