Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-01 / 247. (990.) szám
▼asárnap, ncvvemfter 1. Kis aktualitások a nagy külföldi irodalmakból íróink arcképcsarnoka. Romáin Rolland 1926 január 29-én lesz hatvan éves. A Svájcban élő nagy francia iró tiszteletére Zürichben már most egy disz irat kiadásán fáradoznak, melyben a pacifista irodalom legnagyobbjai szólalnak meg és jóformán hivatalosan is Romain Rollandot ismerik el vezérüknek. Érdekes, hogy az iró tisztelői nagyobbrészt németek: Stefan Zweig intézi az ünneplő kötet kiadását, melybe többnyire német tanulmányok, novellák, versek, méltatások kerülnek- A Nobel- dij nyertese, a hosszú, vaskos* mély regényírás művésze, nem talál talajra hazájában, nem ismétli meg Rousseau bravúrját, aki ugvamcsak Svájcból hódította meg Párist ugyancsak német érzelmességü, vaskos, nehéz írásaival. Sem Anglia — amely pedig ismerte Richardsont —, sem Olaszország, sem Franciaország nem nyíltak még fel a hóditó Jean Christophe előtt, csak kiét ország: Németország és Spanyolország. Ez a két látszólag ellentétes vidék sokban, még az irodalmi és a filozófiai ízlésben is megegyezik — amiről különben Oswald Spengier már hosszan és meggyőzően elmélkedett egyszer. * Ellenben Páris valósággal Marcet Proust rabiigájába görnyedt. Holott ez az iró a lehetőség szerint még mélyebb, még részletezőbb és hosszadalmasabb, mint Romáin Rohand. Tehát: a svájci pacifistánál nem az áhitólagos hosszadalmasság okozza a franciaországi meg nem értést, hanem a valódi germán szellem, a kanta fenomenológia művészetté vált reflexe, a schilleri szen- timentalizmus, idealizmus, a beefhovoni éter — szemben a gall racionalizmussal, naiv zártsággal. Marcel Proust egyetlen regénye tiz kötet hosszú, kétezer oldalas, semmi sem történik benne, csak megfigyelések, leírások, okos analízisek- De éppen ez a francia. Marcel Proust egész életében sznobnak számított, mint zsidó anya szülötte. csak tolakodóként szerepelt abban a legelőkelőbb francia társaságban, melyhez állandóan dörgölődzött s Róbert de Momtesqiou gróf, Páris egykori „éLóganit“-ja, csak szánakozva nézett reá. De Proust tizenötév-! betegsége alatt is, ha csak olykor-olykor kelt föl lázas éjszakákon, selyembe, frakkba vágta megtört testét s a Ritz fényben úszó halijába hajtatott, hogy mohón szívja a pazar életet — talán csak azért, hogy regényében hűen megörökítse? Mindegy, de ma bálványozzák. * Mécs László A legismertebb és legelismertebb szloven- szkói költő. A magyar „külföld**: Magyarország, Erdély s a Vajdaság csak őróla tud és csak őt méltatja a szlovenszkói alkotók közül. Itthon pedig öcshösüknek vélik az öregek, vérbeli bátyijuknak a harcos fiatalok, együttérzőnek az ó-akara- tuak és bajtársnak az ujat-akarók. A lélektan tanítja-, hogy a legegyetemesebb ideális emberi érzelem: a gyermek iránti rokon- szenv. Abban a sokoldalról jövő rokonszenvben, mely Mécs személye és költészete körül országszerte lobog , valahogy szintén a gyermekkel szem-ben táplált rokonszenv van benne. A gyer- mekileg kék szemeket, a gyermekien lágy szivet, a gyermokhitü keresztény életbölcs el etet, a gyermeki szinpomnáju képzeletet, a gyermekies rajongással kicsengetett szómuzsikát, egyszóval a gyermeki lelket szeretjük Mécsben* A gyermeket, a jó gyermeket. Szlovenszkói költőink között ő a Jó Gyermek, a dédelgetett, a kedvenc. Ö maga is sokszor érzi és irrja, hogy rokonok és szerető emberek kézről-kézre adják öt a „csók- hi-ntán**, a „rokoni szeretet hintáján**. Sőt még a külső életkörülményei is fokozzák az iránta táplált nagybácsis rokonszenvel és n-agynéms vagy anyás részvétet. Ez a szépért, jóért, Igazért szűzen lelkesülő gyermeki lélek az, amit benne a legellentétesebb irodalmi irányok, a legszélsőségesebb világnézeti végletek képvisejői egyidejűleg és kölcsönösen elismernek. S ez a gyermeki őszinteség vallatja ki Mécsből még a legérinthetetlenebb szent élményeket is finom Urai elkészülésekké és rajzokká. Kevés töltő indult még olyan tövistelen, széles, kényelmes utón és oly jó csillagzat alatt pályájának, mint ő- Nagy szerencséje ez Mécsnek, de a mi kis irodalmunknak is haszna van belőle. Mécsnek azért, mert nem kell neki fél életet elpazarolnia, hogy bejuthasson olyan olvasók rokonszenv-élbe. ahova mások vagy fél élet átko-plalása után vagy csak haláluk révén tudnak bejutni. De viszont az irodalomra nézve is nagy érték, hogy Mécs, szerencsés társadalmi elhelyezkedésénél fogva, a modern irodalomnak olyan körökbe is utat tör, melyek a mai napig süketek és vakok tudtak maradni egy Ady korszakot és nemzetet kinyilatkoztató művészetével szemben. Mert bizony Szlovenszkón még ott tartunk, hogy a diadalmas nagy Elődnek a kései tanítványok készítik elő utólag a talajt. F-ilii aute patrem. S ebben a talajt előkészítő munkában köztünk Mécsnek vannak a legnagyobb érdemei és ami az ügyre nézve még fontosabb: sikerei. És pedig úgy az ir-ás, mint a szavalás terén- Kevés költőnek adatott meg, hogy magának jó i-n- terpretátora legyen. Mécs e ritkák közé tartozik. Mécs, a katolikus kereszténység h-ithü poétája megbékélést, engesztelési, testvériséget, harmóniát hirdet. Programmot. A beteg kornak egészségről mesél. Harcok felhagyását, testvér- láncot, sziromtáncot, megbocsátást harangoz bele zsongitón a szivünkbe Ezzel a programmal is szerencsés időiben érkezett- Széthangzó korokban kellemes az összhang. Vak erőharcok korában üdítő az andalító ábránd-hit. A kor szívesen fülel föl a saját ellentétére. Mécs vallásos misztikuma, a Sátán és a Jó örök mythológiájának ismételgetése, a keresztény optimizmus távoli égboltozatokra festett derűje megnyugtató és felfrissítő élmény a szenvedések, üldözések testvér- teien korában. Néha jó kölcsönkapni a Mécs két kék szemét és a jó gyermek szemével látni a dolgokat és hinni csodákat, olvasni egyszerű kró- nikácskákat a legjobb emberről, a jóság magas tornyáról, hallgatni a szeretet lélekzsongitó hajnali harangszavát és altatgatni, gyógyitgatui magunkban a meghasoniott kor vergődő lelkét. Ki ne szeretne egynéhány percre, órára olyan jó lenni, mint ő? Szinte-szinte jelkép már az, ahogy ő ott áll a fekete színpadon talpig hófehérben, előirt, méltóságteljes, sulyos-diszü hófehér ruhában. Mert ez a fehérség kötelez a jóságra, fehér szeretetre- fehérlő programra- Pedig a fehér ruha alatt ott piroslik a töltő élő, forró, dobogó, piros szive. Az a bizonyos gyermekszív. Darvas János. Látogatás Lehár Ferencnél két órával a Paganini bemutatója előtt Tény, hogy Proust vezet Párisban. Istenülnek érte. Uj Balzac, mondják. Anatole Francé semmi- Végre Baudelaire, Verlaine, Rimbaud s a többi régi szimbolista Urai óriás művészetének prózai mása. November 18-án pedig, halálának harmadik évfordulóján, szobrot akarnak neki állítani az Aven-ue Gábrielen* ahol először szerette G-ilbertet s ahol a szomorú lombok alatt annyira megzavarta Swamn feltűnése (Ba-udelairena.k még nincs szobra Párisban, Verlaine emlékét egy fehér mellszobor őrzi a Luxembourgban. Emlékszem: kis tó van előtte háta mögött pedig fák, fák, lombok, lombok, virágok, virágok, egész Watteau-lzü kora rokokó, melyről a legnagyobb lirikus annyit dalolt). Es Proust-örület van ma. Most egyszerre három könyv jelent meg róla: Pierre Ouinttő! egy, azután Louis de Róbert és E. de Clermont egy-egy müve. Vájjon divat ez, vagy ut a valódi halba tatlanság felé? * Angliában pedig két iró van: Ghesterton és Bemard Shaw- Mert Glasworthy és Wells csak azután jönnek. Ghestertonról most azt beszélik, hegy Középen topába jön „tanulmányútra** (che- stertoni tanulmányút!). Elsőnek Lengyelországot látogai&a -meg. (Chesterton Varsóban, Krakóban, Lembergben s — last nőt least — Lodzban.) Bemard Sha/w-t pedig támadás érte. Henry Ar- thur Jones könyvet irt, melyben bebizonyítja, hogy George Bemard Shaw, az angolok kegyeltje, tulajdonképpen nem is olyan nagy iró. sőt — 300 oldalon lépésröl-lépésre, angol flegmával bizonyítja ezt Mr. Jenes s fejtegetésein sokat nevetnek a szigetlakók- De Jones ur drámairó — s ezen még többet nevetnek. # És Német ország? Irodalmi pikantériák? Itt is vannak. Legelső helyen áll a hamburgi „Mann családi-est**. Ugy-e Thomas Mann nagy iró? A Zauberberg és az Unordnung und friihes Leid (legújabb müvei) csak egy lépéssel vitték előbbre az Ollmpuszra. És Heinrich Mannt, öccsét, sokan még nagyobbnak tartják De a dinasztiának nem elég és Thomas Mann idősebb fia. a 19 éves Klaus Mann Hamburgban és Münchenben egyszerre előad-atta első drámáját, az Anja und Esther-t, Ribillió- A darab Wedekind Tavasz ébredésének parfümös ellemjátéka, laza képek, tizenkilencéves kirohanások, sok hasonló áradat, mint Schiller Rauber-ében (Miért szültek engem! stb. stb.), csak minden gyengébben* gyengébben. A dinasztia nem áll meg: a darab női főszerepét Erika Mann adta, a fiatal drámaim nővére. És Pamela Wedekind, a nagy Wedekind temperamentumos leánya, Klaus Maun barátnője is játszott benne. Ugyanakkor a kis Klaus még egy novelláskötetet adott ki: Vor dem Lcben elmen és egy hosszú regényt: Dcr fromrne Tanz- Hol van apja lassúsága, elhivatottságának skrupulu- sai, melyek tiz évig pepecseltek az ui regényen, a Zauberbergen. Igaz, hogy a regény jó lett. Klaus Mann darabia gyenge, de szép jövőt jósoló. A színházak előadják: sznobságból. A darab megbukik, a közönséget nem lehet az apai névvel megvesztegetni, sőt. Azaz: a darab megbukik, szintén csak sznobságból. S. P. dr. „A Paganini életem íomunkája!44 — „Mindig magyar állampolgárságomért folyamodni/4 — A iibrettí (A Prágai Magyar Iiirláp bécsi tudósítójától.) Mire ez a cikk nyomtátásban az olvasó elé kerül, lezajlott már Lehár Ferenc legújabb operettejének, a Paganininak bemutatója, egyelőre azonban még két óra választ el a premiertől. A világhírű magyar mester Theo- baldgasse-i lakásának előszobájában a komornyik alig győzi a látogatókat elutasítani. Hetekig állotta Lehár Ferenc a világsajtó képviselőinek ostromát, hetekig dolgozott rogyásig a szinházi próbákon, mig végre minden „klappolt44 és a mester mostan, az utolsó napon pihenni akar, mivel este a zenekart ő vezényli és az előrelátható tapsviharok és ismétlések miatt este héttől éjfélig lesz majd kénytelen a karmesteri pulpitus előtt ülni. Ma délután tehát senkivel sem akar beszélni, elzárkózott librettistájával, az ugyancsak magyar Jénbach Bélával és az operette kiadójának, a berlini Crescendo- Verlagnak igazgatójával együtt. A Prágai Magyar Hírlap bécsi tudósítójával azonban kivételt tesz és így módunkban van a bemutató előtti órákat Lehár társaságában tölteni. Egy csepet sem ideges. Még sohasem bizotí annyira a sikerben, mint mostan. —A Paganini életem főmunkája,—mondja. — A publikum ízlése persze előre kiszámíthatatlan, hiszen Bizét is megbukott a Carmen párisi bemutatóján és ma mégis a Carmen hirdeti szerzőjének dicsőségét. A Paganiniben nincsenek trottok, hupahupák és más modern táncok, csak keringők, menüettek és nagy hatalmas áriák, ámenek csengő hangot igényelnek a szereplőktől. Ezért vagyok olyan boldog, hogy sikerült a női főszerep kreálására Kossáry Emmyt megnyerni. Azon kevés operette-szinésznők közé tartozik, akik nemcsak játszani és táncolni tudnak, de hangjuk is van. A címszerepet játszó Clewing Hamburgból jön és Németország legkiválóbb opera-tenoristáinak egyike. A két főszerep tehát jó kezekben, illetőleg torkokban van. — Sajnos csak az első három előadáson hallgathatom ezt a két pompás énekest, mivel kedden már Milanóba kell utaznom. November 7.-én megtartjuk az olaszországi premiert. Olaszországban nagy érdeklődés előzi meg a bemutatót, ami érthető az olasz tárgyú librettónál fogva és azért is, mivel ez az első operettem, amelynek olasz muzsikája van. — Első operettejeimben bécsi melódiák domináltak. (A bécsi asszonyok, A tréfaházasság, A vig özvegy, valamint később Luxemburg grófja, az Éva, és Végre egyedül!) Ugyancsak egyik ifjúkori munkám, a Drótostót muzsikája részben tót jellegű. A cigányszerelem magyar, a Modern Mitislav és a Kék mazur lengyel, a Frasquita spanyol a Három grácia és a Clo-Clo pedig nemzetközi, magyar voltam, Trianon miatt kellett újra — Hol kerül Budapesten színre a Paganini? > dióhéjban. modern. A Paganini olasz tárgyú szövegkönyve mostan olasz muzsika komponálására ihletett, aminek nagyon örülök, mivel módomban volt nagy áriákat írni. Milánóban operaként kerül szinre. — Az a hir van elterjedve, hogy Budapesten az Operaház fogja bemutatni, — vetettük közbe. — Szó van róla, de még nem biztos. Egyelőre a Fővárosi Operette-Szinháznak van opciója. En szívesen átengedném az Operaháznak, habár anyagilag ez nem olyan kedvező, mivel az Operaházban nem lehet en suite-előadásokat tartani. Mégis örülnék, ha hazám fővárosában ismét az Operaházban vezényelhetném a bemutatót. Ez lenne második munkám, amely Budapesten az Operaházban kerülne szinre. Az első A hercegkisasszony volt, amelyet Mészáros Imre igazgatósága alatt 1909 decemberében mutatott be a budapesti Operaház. Ezután magyar emlékeiről kezd mesélni, büszkén mutatja meg kolozsvári emlékeit, az üvegbura alatt elhelyezett erdélyi földet, az aranytollszárat, amelyet Janovics Jenőtől, a kolozsvári szinigazgatótól kapott Luxemburg grófjának premierje után. Dolgozó szobája egyébként is tele van magyar emlékekkel, piros-fehér-zöld babérkoszorúkkal. — Úgy örülök, hogy Sopron városa megadta az illetőséget, hogy ki sem mondhatom. Ismét magyar állampolgár vagyok. Mindig magyar voltam, Trianon miatt kellett újra magyar állampolgárságomért folyamodni. Komáromban születtem és szülővárosom Csehszlovákiához került. Nem vezetett semmiféle animozitás a csehek ellen, de magyarnak érzem magamat és önmagámmá! jutottam volna konfliktusba, ha nem szereztem volna meg hibámon kivül elvesztett magyar állampolgárságomat. A lelkes magyar vallomás után a libret- tista, Jetibach Béla veszi át a szót és dióhéjban elmondja a darab szövegének tartalmát. Paganini a luccai operaház igazgatója és ottani működése alatt megismerkedik Elza hercegnővel. Napóleon hngával. Az ismeretségből csakhamar szerelem lesz, a hercegnő hatalmat kínál Paganininak, akinek igy választania kell a hercegnő keze és művészete között. Paganini szerelmét legyőzve az utóbbit választja, vándorútra kell hegedűjével és a dicsőséget művészetével szerzi meg. A komornyik már ismételten bekopog és figyelmezteti a mestert, hogy ideje lesz átöltözködni. Lehár azonban még a zongorához ül és a bemutató előtt kóstolót ad a pompás muzsikából. * Mire ez a cikk megjelenik, lezajlott a premier és Lehár Ferenc, a magyar nemzet legjobb nagykövete uj világsikerrel gazdagi- totta a magyar kultúrát. Szemere Pál. Két barát beszélget Ilyen din alatt Fenyves Pál dr. uj rovatot indít meg „A Mi Lapunk1* holnap megjelenő számában. Beköszöntőiét szívesen mutatjuk be a Prágai Magyar Hírlap közönségének, mert uj hangot üt meg a szlovenszkói magyar irodalomban, mely eddig kevés gondot fordított egy szebb magyar jövő várományosára: az ifjúságraNem ismerem az arcodat, talán nem is láttam még soha, lehet, hogy sohasem fogom meglátni. Nem tudom, milyen iskolába jársz, gimnázista vagy-e, vagy pedig kereskedelmibe, reálba, polgáriba iratkoztál, talán bizony tanítóképzős lett belőled, vagy pedig egyetemi hallgató. Az is meglehet, hogy korán ott kellett hagynod az iskolát és most már két kezed munkájával keresed kenyeredet. Még nem voltam nálatok látogatóban soha, nem tudom, örömben. szomorúságban telnek e napjaid. Lehet, hogy csendes, komolykodó természeted van, de lehet az is, hogy az osztályban téged tartanak a legjobb tréfacsinálónak. A szemedet el tudom képzelni — csodálkozónak és szelídnek, de el tudom képzelni jókedvtől csillogónak is. Nem tudom, félénk vagy-e, vagy pedig vakmerő, kirándulásokon az élen haladsz-e, vagy pedig hátul kullogsz gyenge inakkal. Nem tudok rólad egyebet, csak azt, hogy magyar vagy és fiatal vagy. De ez nekem elég ahhoz, hogv barátomnak érezzelek, hogy veled örüljek a Jóban és megosszam veled a fájdalmaidat. Magyar vagy és fiatal vagy; ezért melléd állok én. Ha elfogadod a segítségemet, segíteni foglak, ha megfogadod a tanácsomat,' vezérelni foglak, ha meghallgatod a szavamat, tanítani foglak és ha megkedveled társaságomat, szórakoztatni foglak. Magyar diák, fiatal barátom, nem gondoltál még sohasem arra, hogy jó volna néha elbeszélgetni egy idősebb, igaz baráttal, aki nem tekint téged gyereknek, mint édes szüleid, aki szeretettel érdeklődik minden iránt, ami veled, körülötted és benned történik, aki jól tudja, mit jelent az, diáknak lenni, küzködni a tudásért, hinni, csalódni és uj hitet meríteni a fiatalság csodaforrásából? Nem gondoltál-e még arra, hogy jó volna meghallgatni egy öregebb diáknak mesélő szavát, aki elvégezte már az iskolákat, ült világhírű tudósok lábainál, bolyongott régi könyvtárak rengetegében, nagy földet bejárt, sok embert megismert és szorgalmasan jegyezgetett az élet iskolájában? A diák élete tele van harccal, forradalommal, nagy felfedezésekkel, büszke diadalokkal és keserves bánatokkal. Nem ke- restél-e még sohasem magadnál erősebb, mert tapasztaltabb, fegyvertársakat? Nem vágyakoztál-e olyan idősebb barátra, aki szívesen ad neked a tudásából és aki előtt mégsem kell feszengened, mint tanáraid előtt? Bizonyára nagyszerűen elszórakozol pajtásaid körében, de nem hiányzott-e neked mostanáig egy öreg diák- társasága, aki nem félvállról, hanem őszinte megbecsüléssel szól hozzád? Az igazi barátság a jóságon alapszik. Már pedig a jóság önmagáért van, nem pedig valamiféle célért, vagy haszonért. A jó ember nem firtatja azt, hogy mit kap a jóságáért, hanem boldog, hogy adhat. En sem kérek tőled egyebet, mint azt, hogy fogadd el, amit adok: a barátságomat. Nincs nagyobb gyönyörűség az ajándékozásnál és nincs szebb köszönet, mint egy baráti tekintet néma köszöntése. Egyszer Németország legdélibb határára, Württembergbe sodort a sorsom, ott éltem néhány hónapig egy csúcsos tetejű, favázas schwarzwaldi házban, melynek falát csillogó zsindely borította, mint hal testét a pikkely. Derék sváb orvos volt ennek a háznak a gazdája, ki fiatalabb korában körülhajózta a föld kerekségét, azután búcsút mondott a tengernek és most abban a csendes délnémet városkában várja a világ minden tájékáról hozzá sereglő vendégeket. Megmondom, mi volt a neve, a württem- bergi doktor csúcsos tetejű, csillogó zsindelvü házának, mert ez is hozzátartozik az elbeszélésemhez. Augenheilanstalt: ez a szörnyen hosszú név ékeskedett a homlokzatán, de bizony a ház vendégei nem igen tudták elolvasni, mert magvarul annyit tesz az, hogy szem-kórház. Ebben a csillogó falu házban csillogó fekete pápaszemet viselt minden vendég, én is, meg az a kis berlini diáklány is, aki egy baráti tekintet néma köszöntésével köszönte meg egyszer, hogy nagy elhagyatottságában megértő, taniíó szóval vigasztaltam. IJgy esett a dolog, hogy a szanatórium orvosa fekvőkurát rendelt ennek az örökösen ugrándozó, szeleburdi berlini polgáristának, aminél kegyetlenebb büntetést még keresve sem találhatott volna. Gyűlt, gyűlt a keserűség a német kislány lelkében, mig végül kicsordult a szive a nagy fájdalomtól és minden bánatát elpanaszolta nekem. ■ Az apját korán elvesztette, naev volt a család, szűkösen éltek, a két szemét már elemi iskolás kora óta valami betegség gyötörte. Alig múlt el, már újra is kezdődött, az iskolában elmaradt a többitől, ki volt rekesztve a könyvek birodalmából, alul maradt az iskola nemes versenyében. Pedig hogy szeretett olvasni! Hogv szeretett volna mindent, de mindent tudni! Miért nem született inkább sántának, vagy púposnak, miért kell neki félig vaknak lennie? Nem akar igy megnőni, megöregedni . . . Mire való az élet, ha az ember örökösen beteg, ha nem élhet úgy, mint a többiek. ha nem olvashat, ha nem művelődhet’ Szegény kis leánynak szegény két szeméből két könnvesepp pergett le sovánv arcocskáján. A kórházi nyugágyon összeomhhnszkndva olyan volt. mint egv fáradt kis madár. A szanatórium kacagó koboldjának, a szeleburdi, játékos
