Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-13 / 257. (1000.) szám
h maggor nemzeti pari Irta: Blanár Béla dr. *• A csehszlovák köztársaságnak a nemzetiségi kisebbségek sorsára utalt magyar népe mint nemzeti kisebbség mindedéiig nem tudott elhelyezkedni. A magyar állam állampolgárai a világnézetek, s a foglalkozások szerint különültek el, s ugyanebben az irányban tagozódtak poétikáik:.' is, — hiszen magyarnak vallották magukat az egyes pártok, s ezt a jellegüket kiemelniök és érvényre juttatniok nem kellett. A nemzetiségi kisebbséggé vált magyarok előző mentalitásukat megtartották, s igy történt, hogy hét év alatt és hét éven át minden uj alakulás, minden uj szervezkedés csak megosztotta a köztársaság területén élő magyarokat, s előállt az a helyzet, hogy voltunk keresztények és voltunk zsidók: voltunk íöldmivesek, iparosok, kereskedők, munkások, de magyarok, — egységes magyar nemzetiségi kisebbség nem voltunk. S a világnézetek/ vallások és foglalkozások szerint tagozódott magyarok nagy részben beolvadtak a köztársaság egyéb, ugyanazon világnézetet valló, — vagy ugyanazon foglalkozást űző — állampolgárok szervezeteibe, kereteibe, s miint magyarok, magyar jellegűek nem léteztek. Sőt a széttagozódás folytán, s ennek eredményeként egyes vidékeken már fölmerült az a hiedelem is, hogy mindenféle alapon, világnézetek, foglalkozás, vallás szerint szer-' vezkediietnek/ de magyar nemzeti alapon szervezkedniük nem szabad s feledésbe kezdett menni, hogy a köztársaság alaptörvényei, a fönnálló törvényes rendelkezések intézkedései világosan följogosítják őket, hogy nyiltan és önérzettel vallhatják magukat magyaroknak, magyar nemzeti alapon, szervezhetek meg politikai alakulataikat, fejleszthetik, s űzhetik gazdasági tevékenységüket. S ennek a hiedelemnek terjedése annál veszedelmesebb volt* s az előállott helyzet a magyarságot immár létében fenyegette, mert nemcsak, mint oldott kéve, széthullt nemzetünk, — de a magyarokat nrndenütt és minden téren egységnek, magyar nemzetiségnek vették s mint' magyar nemzetiséget bírálták el, s adták meg jogait a nyelvhasználat, a kulturális intézmények, iskoláztatás, s gazdálkodás terén. A magyarok csak a nemzetiségi egységük áitaj'kimutatható erőt képviselték, jogállásuk eszerint állapiitatott meg, — s ez a nemzeti egység nem volt sehol. Tömöríteni, egyesíteni, egységbe kovácsolni a széttagozódott magyarokat1 létfeltétel, fenmaradásuk feltétele volt. Ezt a célt szolgálja a magyar nemzeti párt, amely a magyar nemzeti egység gondolatából indult ki, s amely egyesíteni kiván- ja az összes magyarokat. Megalakítása életszüksége a magyarságnak, s minden egyébtől eltekintve, eredménye lesz, hogy öntudatra neveli őket, önbizalmat önt beléjük, wwm—wb ■mnimijuhi i Kotta Ékem clkk-cakkos vonalban, Mint a kottán fut a dallam. Egyszer a magosba léptem, Máskor lennjártam a mélyben. Felhangokra ielbangoltan Félve, halkan szóltam mollban. Nem tudtam az égig menni, Könnyű lesz leépekelni. Falu Tamás. Archimédesz Irta: Karinthy Frigyes Kiugorván a kádból, Archimédesz egyenesen az utcára szaladt, nem l>irt magával. Az első ember, aki szembejött, volt osztálytársa, Apollóninsz, jelenleg hivatalnok az Athén-alexandriai Kereskedelmi Banknál. Heuréka! — ordított föl Archimédesz, kérlek szépen, rnit szólsz hozzá? Minden vízbe mártott test annyit vészit súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya. Most jöttem rá! Apollóninsz komolyan nézett rá. ■*- Ság schon! jegyezte meg aztán görögül. — Bár inkább azt tudóéin, mennyit ^eszit súlyából a Salainis-részvényeni, ha Kontreminoszba megyek. Szólt, legyintett és odébb állt, Ostoba állat! lihegte a tudós. - Hitvány csőcselék! De honnan is tudná a boldogtalan, hogy fölfedezésem, mely nj korszakot nyit meg a természettudomány történetében, mit Jelent, mely fontossággal bir! Láthatják, hogy törvényes alapon önérzetesen vallhatják magukat magyaroknak, — magyar kulturális törekvéseikben, jogaiknak érvényesítésében, életboldogságuk elérésében magyar nemzeti alapon szervezkedhetnek, — magyarok lehetnek, s magyarok maradhatnak. S ennek a tudatnak a megteremtése, a magyar nemzetiségi önérzetnek a íö|ser- kentése faltét len szükséggé teszi a magyar nemzeti párt létét, s a párt megalakítása elévülhetetlen érdeme lesz Szent-Iváuy Józsefnek ! Bucsttzótii Irta: Könneiidy-Ékes Lajos dr. Budapest, november hó. A P. M- 11- budapesti szerkesztősége ma este 6 órakor felcsengette a lakásom telefonját és arra kért, hogy holnap délelőtt 10 óráig írjak egy cikket a lap ünnepélyes formában megjelenő IbOü-ik szárna részére. Szives készséggel vállaltam a feladatot, mert egy-egy cikk megírása sokaséin okozott még nagyobb gondot, sőt mondhatom, hogy a legtöbb esetben még örömöm is tellett benne. Egy-egy cikk megírása után valahogyan megkönnyebbül az ember azáltal, hogy másokkal is közölheti a gondolataitEzúttal azonban csődöt mondott nálam az irástudomány. Egyik bevezetés a másik után repült a papírkosárba. Nem tudom eltalálni azt a hangot, amelyen Inven tudnám megszólaltatni magamat. Mérhetetlenül feszélyez az a tudat, hogy már nem vagyok otthon, de viszont túlságosan odatartozónak érzem magamat ahhoz, hogy vendégjogon szóljak bele az ottani dolgokba. Az az érzésem van, hogy ha ma úgy Írnék, minit ahogyan a múltban szoktam, akkor azt mondhatnák a lap olvasói, hogy „könnyű neki onnan, a határon túlról vitézkedni.” Támadni csak akkor lovaglás dolog, ha ki van téve az ember az ellentámadás és megtorlás veszélyének- Epéikül a dolog csak handabandázás. Szóval politikai cikket — minthogy az csak támadás lehetne a csehszlovák kormány vagy valamelyik kormány- támogató párt ellen — nem Írok, mert sem magamat és a múltamat megtagadni, s.m pedig a jó ízlés ellen véteni nem akarok. A P. M. H. szerkesztőségének szives engedelmével tehát a kínálkozó alkalmat arra hasznáom fel, hogy néhány szóval búcsút vegyek a volt magyar felvidék kedves közönségétől, amely a legválságosabb dőkb..n azzal tisztelt meg, hogy beküldött a prágai parlamentbe. Valóban azt sem tudom, hogy miért éppen rám esett a választás, aki soha életemben nem gondoltam arra, hogy politikus legyek és a képviselői mandátum legtitkosabb álmaimban sem szüleitett meg. Most, amikor csaknem hat esz'endö múltán visszagondolok képviselői tevék:ny- ségemre, annak egyetlen pozitív eredményét tudom csak megállapítani és ez az. hogy a csehszlovák köztársaság területéről kilöktek. De miként nem estem kétségbe 1919 szép temberében azon, hogy elkergettek az állásomból és el kellett hagynom a kedves, öreg kassai városházát, amelynek a falai között másfél évtizeden át fanatikus lelkesedéssel dolgoztaim a mi kuruc városunk felvirágoztatásán, úgy nem esteim kétségbe most sem, amikor el kellett hagynom a várost is. amely minden szép emlékemnek és az életeim legértékesebb munkájának a sziubelye. És ha fel is csillan szememben a könny, ha az éti kedves kassai házamra, ottani emlékeimre és barátaimra gondolok, mégis egy pillanatig sem volt még az az érzésein. hogy megbánnom vagy sajnálnom kellene valamit abból, amit tettem és ami rám nézve az ismert következményekkel járt. Ma megcsinálom akár köztisztviselői, akár képviselői tevékenységem mérlegét, jóleső öntudattal állapíthatom meg, hogy megbízóimnak adósa nem maradtam, igyekez.em műdig és mindenhol egész emberhez illően cselekedni és az állásnak, melyet viseltem, becsületet szerezni. Hogy ez mennyiben sikerült, ítélje meg a közönség. Én a lelkiismeretermud rendben vagyok, mert mindig követtem a meggy "zö- désemet és semmiféle érdek vagy mellokte- kint-et nem térített el az utániból. Ma mégegyszer keliene elölről kezdenem, tnégegyszer, vagy még százszor is csak ugyan, zt tehetném, mer* meggvofoídé- sem az, hogy a szlovenszkói és rusz'nszkói magyarság mai helyzetében más politikai irányt nem volt szabad és nem lehetett követni, mint amilyet mi követtünk. Egy országban, ahol a k'sebbségi jogok csak papiroson vannak meg de a valóságban az államhatalom egész szervezete a nemzeti kisebbség k legázolására van beállítva, ott nincs más mód a védekezésre, mint a törvény alapjára helyezkedő legmerevebb ellenállás. Ez a politikai módszer sok áldozatot követel, de egy olyan országban, ahol a nemzeti kisebbségek szinte többség százalékkal bírnak, elöbb-utóbb feltétlenül biztos ered menyre vezet. Ha a szlovenszkói és rusziuszkói őslakosságban lesz annyi önérzet, hogy a mos- ani választások alkalmával méltó feleletet ad a koalíciós kormánynak azért a sok „jóért”, amiben eddig tőle részesült, akkor jogai elismertetését ki fogja kényszerit ni. Amidőn hálás szívvel megköszönöm ennek az őslakosságnak a bizalmat, mellyel kitüntetett és a szeretetet, amellyel mindvégé elhalmozott, politikai örökségül azt a kérelmet intézem hozzá, hogy tartson ki a jogai Megyek és melegiben elmondom Lepidosz- rak, a Ptolemaetis-Akadérnia elnökének! Az elnök szívesen fogadta Archimédeszi. Meghallgatta a tételt, összehúzott szemmel bólogatott, kijelentette, hogy a dolog nagyon érdekes, efféléről volt ugyan már szó, ha nem is ebben a formában — és fölsorolta mindazoknak az akadémiai tagoknak nevét akik foglalkoztak a kérdéssel. Megígérte, hogy összehívja a kongresszust, ahol vita tárgyává teszik, mint fölmerült lehetőséget s a Tudományok Enciklopédiájában kijelölik megfelelő helyét. Ehhez persze idő Kell — De én mindjárt megmutatom, ha akarja, —- mondta Archimédesz. — Van itt egy kád valahol? Az elnök finoman mosolygott: —- Fölösleges. Engem az ilyen gyermekes dolgok, mint a vízben való pancsolás mindenféle tárgyakkal, nem érdekel — engem a Tudomány érdekel. Egyébként nem szoktam fürdeni. Archimédesz kedvetlenül ment el az Akadémiáról. Útközben találkozott Hexa- mosszal, az ifjú költővel, aki munkatársa volt a „Poesia” eimü futurista szépirodalmi és kritikai folyóiratnak. Elpanaszolta neki a dolgot. Hexamosz valósággal dühbe jött: — Persze, ha ilyen ostoba vagy és nekik viszed el, a vén vaskaieposoknak! Mit gondolsz, megértik ezek az Újat, a Bátrat, az Úttörőt, a Holnap Eszméit! Add ide azt az izét, azt a dolgot, majd be viszem a szerkesztőnek ! Mit adjak oda? — Mát azt a verset. — Nem vers az, kérlek ... az egy ,.. .fölfedezés... ínég nincs leírva. — Hát ird le és küld be. Ezzel elrohant. De Archimédeszuek szöget ütött a fejébe a dolog — leírta egv mondatban fölfedezését és beküldte a népszerű folyóiratnak, ahol az rövidesen meg is jelent. A következő számban lelkes cikk jelent meg Hexamosz tollából, amelyben szerényen hivatkozott rá, hogy övé az érdem, amiért ezt a fiatal lángészt fölfedezte. Aztán rátért a Tétel méltatására. Kifejtette, hogy tömörségben és kifejező erőben az Uj költő fö!ii?- rjíufta elődeit — különösen a rövid remekmű második szakával, ahol a „kiszorított víz súlya nyom!” szavak va ami csodálatosan szépen hangzanak és tökéletes hatásban simulnak a „Minden vizbemártott test...” kezdő sorokhoz. Ha valamiben kifogásolható az egész, mindössze annyit lehetne mondani, hogy a költő a régi rímes formához ragaszkodóit, amikor föltámasztva a „test” és „veszt” szavak összecsengését. — az ilyen úttörő láugészjiez, mint Archimédesz, aki nem a Tegnap elavult eszméit szólaltatja meg. hanem a Holnap igéit zengi, méltóbb lett volna a szabad forma, igy valahogy: „minden vizbemártott test a súlyához annyit nyer”. Archimédesz csodálkozva olvasta a szép méltatást, kicsit vakarta a fejét, aztán fölkereste fíexamoszt:. t— Kérlek szépen — mondta neki —, nagyon érdekes volt, amit rólam Írtál és arról hogy én milyen Inngész vagyok. De ami magát a Tételt illeti, azt hiszem, kicsit félreértet- ted a dolgot. Tudniillik ... először is, kérlek... ami azt illeti, hogy nj eszme, meg izé. hogy a jövő zenéje, az igaz, hogy erre a dologra én jöttem rá először... de végeredményben maga a dolog... ugyanis a vizbemártott test edmellett és emlékezzék mindig Deák Ferencnek a szavaira, hogy „csak az a jog veszett el végleg, melyről önként mondanak' le/’ Meg vagyok róla győződve, hogy a P. M. I1„ amely megjelenésének első percétől kezdve megalkuvást nem tűrő bátor szószólója volt a kisebbségi jogoknak, ezentúl is az a tiszta zászló marad, amely alá nyugodt lelkiismerettel sorakozhatnak azok, akik a nemzetünkre szakadt szerencsétlenségnek e mai korszakában attól a vágytól vannak áthatva, hogy a Gondviselés vegye le rólunk mielőbb sújtó kezét és vezesse ezt a jobb sorsra érdemes, sokat szenvedett nemzetet egy szebb jövendő elé- Isten legyen velünk! Péntek, november 13. 1000 Irta: Groó Géza dr. Egy szimbolikus szám díszíti mai példányunkat. Szimbolikus szám a mai magyar generáció előtt, mely az ezeréves magyar történelem, magyar sors határkövénél egy uj ezredévbe átvezető inesgyén élj és szenvedi át a tövises magyar életet. Az ezredéves magyar történelem szimbolikus száma ez az előtt a generáció előtt, mely osztály részese lett a legnagyobb tragédiának, melyet történelmünk valaha feljegyezett. Ennek a generációnak kellett megélnie azt a katasztrófát mely csonkokat formált az életerős magyar tőből, ez a generáció az, mely a világháború poklában fogam s ott vérkeresztséget nyert uj életre kényszerült. A magyar történelem most élő hajtásának kellett megismernie és megtanulnia azt az uj, eddig nem ismert feladatot: elszakadva, kisebbségi sorban élni s nem felejteni el azt, hogy: magyar. A szlovenszkói magyar história már néhány éve uj könyvet ir. A régi könyvvel lezárult az ábrándos, magyar úri könnyedséggel és bajos könnyelműséggel átszőtt, naiv hiszékenységgel végig játszott ma? gyár élet. A zöld zsalus magyar kúriák elhalkultak, megnehezült az idők járása felettük. Nincs gondüző vig farsang, nin-o erdőt, vadat felverő vadászat, csörgő szánkó bundás vendége nem zavarja a szomszéd nyugalmát.. A föld eisikllk vig dáridók nélkül is. összezsugoritja a törvény vasszpritása s vérünknek idegen lesz úrrá rajta. Az okos, becsületes, szolid lateiner osztály eltűnt. Volt kit elsodort az első viharos áramlat kételyt hozó szele, volt ki csügedten tért ki az uj törtetők ökleléseinek s akadt olyan is, ki a veleszületett bees-ülc? tességgel akarta megszolgálni az uj kenyeret. Ez járt a legrosszabbul, mert rájött arra. hogy nem elég a becsületes, önzetlen törekvés, ha gyanúban atyja vagy nagyatyja sok évvel ezelőtt hivatalosan Is ki nem mondotta, hogy az ősi föld az övé is. Műhelyben nem csap a pöröly, nem csattog a kalapács. A eke mellett nem szól a nóta. A gyárba, műhelybe vagy rétre kisérő tarisznya megtelik még egyszer egy nagy útra. ki a tengeren túlra, ki Amerikába. dig is, mindig is annyit vesztett a súlyából... csak éppen nem tudták róla ezt a dolgot.,. és ez a fontos, hogy veszt... ehelyett nem írhattam azt, hogy nyer... bármennyire jobban illenék az egyéniségemhez, ahogy te kifejtetted ... Mexamosz elkedvetlenedve nézett rá: — Mit beszélsz, kérlek? Ez a dolog már meg volt? Hát nem te találtad ki? — Pardon — én fedeztem f ö 1. Errői van szó. És nem is én rólam van szó, hanem arról, hogy minden vizbemártott test... — Ugyan kérlek, hagyjál már békében azzal a vizbemártott testtel!... Én azt hittem, olyasmit hoztál, ami még eddig nem volt.,. Honnan tudhattam, hogy ez már régen igy vau... hogy már azelőtt is annyit vesztett... Na, szépen blamáltam én magam veled... Kénytelen jeszek miattad otthagyni a lapot, te — te plagizátor! Archimédesz kétségbeesetten rohant cl $ szerkesztőségből. Fölrohant egy szikla tetejére és a járó-kelőknek ordítozni kezdett, mint a félbolond próféták: — Hallgassatok rám! Minden vizbemártott test annyit vészit súlyából, amennyi a kiszorított víz súlya! Ide nézzetek! És a tengerbe vetette magát, Ez a tette végre magára vonta a figyelmet — Ö ugyan megfulladt, de a Tétej Iránt érdeklődni kezdtek az emberek és Archimédesz a tudomány hősei közt nyert súlyban azáltal, hogy vizet szorított ki a helyéből — átvitt értelemben tehát mégis Hexamoszuak lett igaza, akit jobban érdekelt Archimédes/, mint a viz.
