Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)

1925-10-13 / 231. (974.) szám

Kedd, o&tóhűr Í3. múl icsracií üersi ?ála§iiis®Sá? A koalíció minden nagy reformot a {eloszlatás utáni időire halasztott el Kramár, a bomiadozó nemzeti demokrata i párt sovén vezére utánozza Stribrnyt és a vi­déken egyremásra nagy beszédeket tart, hogy régi pozícióját, amely az utóbbi időben erősen megrendült, visszanyerje. Vasárnap Strako- uicben volt s nagy beszédben fejtegette, hogy a korai választásokkal a csehek egyik legnagyobb politikai hibájukat követik el. Nem azért hiba, mert még öt hónapig le­hetne tartani a mandátumokat, hanem azért, mert nagy erkölcsi értéke volna annak, ha a koalíció egész programját nyugodtan megva­lósíthatná s csak ennek befejezése után lépne a választók elé. Kramár szerint éppen a téli időszakot szemelték ki arra, hogy a parlament a legfontosabb javaslatokat letárgyalja. — Mi nemcsak a költségvetést — mon­dotta Kramár— hanem a tisztviselőkérdést és az adóreformot is el akartuk intézni, de a szociáldemokraták kierőszakolták a válasz­tásokat. * Csicscriis és Mussolini találkozása Megalakítják a uéznet-orosz-lengyei-olasz antantot Róma, október 12. Egy olasz sajtóügy­nökség szerint Csicserin orosz külügyi nép­biztos nem Wiesbadenbe megy egészségét helyreállítani, mint eredetileg tervezte, ha­nem G&szországba, Meránba. Wiesbaden tudvalévőén antant-megszállás alatt áll s a népbiztos ottartózkodását az angolok igen megnehezítenék. — Meránban különben is fontosabb teendői vannak Csicserinnek: elő akarja készíteni rég óhajtott találko­zását Mussolinival. E célból a fürdőhelyre rendelte a római szov­jetkövetet, akivel a valószínűleg Síresában (a svájci határ és Locarno közelében) meg­tartandó összejövetel részleteit beszéli meg. A kommunizmus és a fascizmus képviselői a német—orosz—lengyel—olasz biok ki­építésé akarják nyélbeüni, amely hatalmi érdekcsoportot a nyugati an­tant ellen játszanék ki. h iMüíjar naMttse Budapest, október 12. (Budapesti szerkesztőségünk telefon­jelentése.) Magyarország katolikus társadal­ma tegnap tartotta meg a XVII. országos katolikus nagygyűlést Budapesten. A nagy­gyűlés ünnepi szentmisével kezdődött, ame­lyet délelőtt félkilenc órakor a Szent István bazilikában Orsenigo Cézár, a Vatikán buda­pesti nunciusa ecelbrált fényes főpapi segéd­lettel. Utána a közönség nagy része átvonult a Vigadó nagytermébe, ahol Zichy János gróf ünnepi beszéddel megnyitotta a nagy­gyűlést. A szociális kérdésekről beszélt s beszédjének lényege abban csúcsosodott, hogy kenyeret és munkaalkalmat kell a kato­likus munkásságnak juttatni, nehogy eladja magát a kommunistáknak és a szociáldemo­kratáknak. Zichy grófnak nagy tetszéssel fogadott bevezető szavai után a pápai nuneius olvasta fel olasz nyelvű beszédjét, valamint tolmá­csolta a páp# üdvözletét. Ezután a gyűlés hódoló táviratot küldött a pápának, Zita királynénak Lequeitóba és a kormányzónak. Beszélt még Preszly Elemér pestmegyei főispán és Zettler egyetemi tanár. A Vigadóból azután a gyűlés résztvevői visszamentek a Bazilikához, ahol már fel. sorakozott a nagy tömeg az eucharisztikus körmenetre. A szent év jelentőségéhez méltó volt ez a hatalmas körmenet. Soha nem látott tömeget mozgatott meg a katolikus gondolat, több mint kétszázezer hivő val­lotta meg hitét, amikor a nézőközönség sorfala között' a Vilmos császár-uton és az Alkotmány-utcán végigvonult a diszruhás bányászokkal kröülvett Oltá’riszentség után az Országháztérre. A teret teljesen ellepte az ünneplő hivök serege. Itt Zadravetz tábori püspök mondott beszédet. A felekezeti békét hirdette, mert még mindig sok a gyűlölködés és kevés a megbocsátás. Utána Csernoch János herceg- prímás áldotta meg a tömeget. Az eucharisztikus körmenet után az egyes bizottságok kezdték meg munkájukat, amely még két napot 'fog igénybe venni. Kedden lesz a nagygyűlés záróülése. A kommunista párt szlovenszkói j elöltjei Pozsony, október 12- A kommunista párt szlovenszkói szervezete a nagyszombati választási kerületben első helyen Csulen Már­kus földmivest, második helyen Józsa Ferenc cipészt jelöli, az érsekujvári kerületben Major István tanítót és Fiolán József titkárt, a turóc. szentmartöniban Kopasz József szedőt és Pfeimayer munkás-nőt, a besztercebányaiban Lehotszky Lajos szedőt és Weisz Géza vas­munkást, a liptószentmiklósiban Mydla János titkárt és Kolárik munkást, a kassai kerület­ben Kosiak Matej párttitkárt és Ágoston Péter földmivest, az eperjesi kerületben pedig Tan- sík Hermamit és Kubicskó József szabót je­lölik. lXÁÁAÁÁAAAAAAáAAAAÁÁ'A‘A'AAÁÁAAj£'AAAÁ Sorsjegphet mindenki csak Merik és Tsa teklMM vesz, Dralíslawa, Köíáaicnö ul. Telefon 1030 és 2361. ttTTfvmm miuiixiMMXMLXSixa 1 * A képvlselöházat csütörtökön, a szenátust pénteken oszlatják föl Prága, október 12. Parlamenti tudósítónk jelenti: A tizes bizottság ma folytatta tanácskozásait s leg­újabban az a terv merült fel, hogy a nemzetgyűlés egy permanens bizott­ságot fog választani, amely a választások alatt letárgyalja a függő tisztviselőkérdést. Ezt a tervet Svehla mi­niszterelnök is ki fogja fejezni expozéjában, amit valószínű lég a ház holnapi ülésén fog elmondaná. Legújabb értesülésünk szerint a tisztvi- selökérdésí ez a parlament nem fogja letár­gyalni, mert a képviseiőbáz már csütörtökön, a szenátus pedig pénteken este fejezi be munkáját. A kormány pedig, hogy a nemzet- gyűlésen elkerülje az esetleges obstrukciót, nem a plémum előtt fogja a ház feloszlatását bejelenteni, hanem hivatalos átiratban fogja ezt megtenni. Most már csak az a kérdés, hogy ho­gyan gondolja a koalíció még a folyó ügye­ket letárgyalhatni, hiszen van még sok idő­höz kötött törvényjavaslat és nem kevesebb, mint nyolcvan mentelmi ügy. Valószínű te­hát, hogy e napokban hosszú parlamenti ülé­sekre van kilátás. Kaiéi wár Bazanira Bazantot Csehországban állítják rendkívüli esküdtszék elé — Rózsahegyről Kuttenberg- be szállítják — Elkobozták a „pardubitzi Landru“ rémtetteiröl megjelent brossurákat A P. M. H. munkatársától. Prága, október 12. Bazant Henrik ügye befejezéshez köze­ledik. Mint megbízható helyről értesülünk, Bazant nem Szlovenszkón kerül esküdtbiró- ság elé, hanem Csehországba hozzák és Kuttenbergben vonják felelősségre, valószínűleg még november hó folyamán, de legkésőbb januárban. Bazant ügyét egy rendkívüli esküdtszék fogja tárgyalni. Említésre méltó, hogy Bazantról élelmes emberek, felhasználva a nagy tömegek szen­zációéhségét, Pardubitzban már könyvet adtak ki. A brossura részletesen foglalkozik Bazant rémtetteivel és számos emberélet kioltásával vádolja a „pardubitzi Landrut“. A pornográf iratot elkobozták. Bazant szülei nem voltak hajlandók meg­fizetni Safarik Mária és Pavelka Jozefina hullájának hazaszállitási költségeit s igy a két leány holtteste végérvényesen a csorbái, illetve a nemesányi temetőben marad. Bazant átszállításának Rózshegyről Kut- tenbergbe ma kell megtörténnie. A hatóságok azért döntöttek Kuttenberg mellett, mert a főtárgyaláson számos cseh tanút kell kihall­gatni s igy ezeknek Rózsahegyre utazása óriási költséget jelentett volna. Bazantra szakértők véleménye szerint minden körülmények között halálos ítélet vár. A két gyilkosság és egy gyilkoskisérlet már rábizonyult, most már csak állítólagos orosz- országi „felesége** rejtélyes halálának körül­ményeit kell megállapítani, aki mint jelen­tették 1920-ban Bielitzban tűnt el egy pardu­bitzi látogatása után. A lengyel hatóságok még ezideig nem adtak értesítést a bielitzi nyomozás ered­ményéről. Elvérzett a Zofoor-hegyi dráma áldozata A volt leglonista főhadnagy szombatra halott volt — Holnapután tárgyalja az esküdtszék a szép orosz asszony bünpörét — Minden tanú az asszony mellett van — A P. M- H. tudósitójától — Nyitra, október 12. Megírta a P- M. H„ hogy Riha Károly volt főhadnagy állapota, akit felesége, Zoja Aristova egy konyhakéssel megszűrt, a múlt hét közepén a sikeres operáció következtében annyira javult, hogy az orvosok már életben- muradásában bíztak Felesége a börtönben naponta többször imádkozott ura életéért és egyre azt hajtogatta: — Nem akartam én megölni az uramat, magam sem tudtam mit teszek, hiszen nagyon szerettem. Az operáció, mely egyike volt a legne­hezebb sebészeti beavatkozásoknak, ameny- nyiben a kés a nyak főütőerét majdnem telje­sen kettévágta, nem mentette meg az áldozat életét­A vérzést nem sikerült teljesen dáíütani. Az operáció előtt már oly súlyos vér- veszteséget szenvedett a beteg, hogy szerve­zte sem fejthetett ki kellő ellenállást. A seb­ből állandóan szivárgott a vér- Már pénteken réggé) részleges bénulást konstatáltak a sebesültnél, ami biztos elő­jele a halálnak s a szombatra virradó éjjel tényleg kiszenvedett a volt. leglonista főhadnagy, aki maga okozta vesztét s akinek egyetlen szén vonása az volt hogy a kórházi ágyon megtagadta felesége el­len a terhelő vallomást. A szép orosz asszonyt teljesen megtörte | ura halála. Állandóan sir és átkozza magát. Zoja Aristova ügyében a vizsgálatot befe- 1 jezték. Az ügyészség, mivel a sérült férj nem volt hajlandó vallani, csupán az asszony be­ismerő vallomására építette a vádat s elké­szítette a vádiratot. Mivel az asszony nem emelt kifogást a vádirat ellen, nem volt semmi akadálya annak, hogy az ügyet még a mostani, eredetileg kedden lezá­ruló ciklusban tárgyalják- A zobori véres csa­ládi dráma igy az egy nappal meghosszabbí­tott ciklusban szerdán kerül az esküdtszék elé. A vizsgálóbiró által eddig kihallgatott ta­nuk valamennyien megerősítették a szép orosz asszony védekezését. Elmondták, hogy a férj rosszul bánt az asszonnyal, családját napokig pénz nélkül hagyta, nem családos em­berhez méltó, könnyelmű életet élt és viszo­nyaiból nem csinált titkot, sőt több ízben ingerelte és csúfolta sze­rencsétlen feleségéi, aki csak két kis gyermeke iránti nagy szerétéiből tűrte férje bánásmódját. Több tanúnak feltették a kérdést: — Igaz-e az, hogy a férj el akarta hagyni feleségét? Majdnem mindegyik tanú tud erről. — Több Ízben tett ilyen értelmű kijelen­tést. Ha a felesége lelkére beszélt, azzal fenye­gette, hogy „úgy sem szeretlek és akkor hagytak el, amikor nekem tetszik**. Valószínű, hogy az asszonyt, akit a fog­ság és férje halála teljesen megtörtek, fel­mentik. A holnaputáni tárgyalás iránt óriási ér­deklődés nyilvánul meg­Öngyilkos akart leimi a hitvesgyilkos Sági A kihallgatott tanuk könnyelmű élettel vádol­ják a fiatal asszonyt — Megrázó jelenetek a főkapitányság folyosóján Budapest, október 12. Részletesen beszámoltunk a József-kör- uti divatkereskedésben végbement véres családi drámáról. A főkapitányságon csak szombaton kezdik meg Sági Izidor 'kihallga­tását és ugyancsak kihallgatták a tanukat is. Sági albérlői tökéletes képet tudtak adni a megrázó lelki életet élő emberről, aki fe­leségét agyonlőtte. Sági az égjük közős gyalogezredben mint hadnagy teljesített szolgálatot. Több évi front- szolgálat után súlyos idegbajjal került visz- sza. Mint többszörösen kitüntetett hadnagy szerelt le és családja segítségével üzletet nyi­tott. A jó konjunktúra fellendítette anyagi helyzetét, jólétben, boldogan élt fiatal fele­ségével. Sági 1918-ban vette nőül Katona-Kiéin Ilonkát és egybekelésükről, mint szerelmi házasságról beszéltek. Sági valósággal gyermeki módon becéz- gette fiatal feleségét, de Ságiné visszaélt férjé­nek hallatlan bizalmával és szeretetével. Két és félévvel ezelőtt mind rendszerteleuebbül kezdett az asszony hazajárni. Eérje meglepet­ve tapasztalta, hogy gyakran nem találja ott­hon feleségét és csak a késő esti órákban tér haza­A boldog családi életet csakhamar hangos verekedések és heves jelenetek zavarták meg. Az asszony mind nagyobb igényekkel lé­pett föl, kifogásolta, hogy urának még nincs autója és kicsinek találta a Horn Ede-utcai kis lakást. A szerelmes férj elképedve hallgatta feleségének nagyzási mániára valló kijelenté­seit, az asszonyt azonban nem hatották meg csillapító szavai. Pár héttel azután Sági egy este hazatér­ve, nagy megdöbbenéssel látta, hogy laká­sának értékesebb ingóságai hiányoznak. A bútorok, fiókok össze-vissza voltak do­bálva. Tudatára ébredt, hogy felesége összecsomagolt minden értéke­sebb holmit, még az ágyneműt és maira- cokat is s megszökött tőle. Sági feleségét nővérének lakásán találta meg, az asszony azonban kereken kijelentette, hogy nem szereti öt s nem tér vissza hozzá- A szerencsétlen embert sok csapás érte. A Delta egyik igazgatója lett, a részvénytársa­ság azonban megbukott és Sági elvesztette állását. Ügynökösködésből tartotta fenn magát- Újra felébredt benne a vágy felesége után, de az asszony ismételten megüzente, hogy nem láncolja magát még egyszer olyan emberhez akit nem szeret. Sági ettől kezdve buskomor lett. Elkeseredését fokozta, hogy megtudta azt, hogy egy jómódú ember udvarol a feleségének. Mikor Ságit a kihallgatásra vezettek, a fo­lyosón álldogáló csoportból kivált egy gyász­ruhás fiatal lány és hangos zokogásra fakadt. — N©m birom, nem bírom, kiáltotta és leszaladt a lépcsőn. A gyászruhás lány Sági íz idoménak a húga volt, aki kerülni akarta azt, hogy nővére gyilkosával találkoz­zék. Sági teljesen összetört. Ha kiszabadul — mondotta a rendőrtisztviselőnek — öngyilkosságot követ el, mert az élet most már semmi értékkel nem bír előtte. i Kramárék lélekvásárlása Szlovenszkón. A Národni Osvobozeni Írja: A cseh iparos- párt sajtóorgánumai megcáfolják azt a hirt, hogy a nemzeti demokraták szlovenszkói ve­zérel tárgyalásokat folytattak volna az Ipa­rospárt szlovenszkói szervezőivel. A lapok szerint Ivánka Milán és Paulinyi Vilmos nem­zeti demokrata vezérek fölkeresték Turóc.- szentmártonban Thurzó. Kiamiska és Smida iparospártiakat és arra kérték őket, hogy az iparosok támogassák Szlovenszkón a nem­zeti demokratákat. Ezért két képviselői és egy szenátori mandátumot Ígértek nekik, va­lamint a választási akció finanszírozását is és valamennyi adósságuk kifizetését. Pauli­nyi az ajánlatot Írásban is megadta, de az inarospárt végrehajtó bizottsága elutasította. —Nem foglalkozunk azzal, mi igaz a nem­zeti demokraták állítólagos fölajánlkozásá- ból, mi nem,-annyi azonban bizonyos, -hogy a nemzeti demokratáknak van elég pénzük a lélek vásárlásra. Állítólag 15 millió koroná­val rendelkeznek. tétovéixx, állj meMénfol íFisscessís efá?

Next

/
Thumbnails
Contents