Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)

1925-10-11 / 230. (973.) szám

^KiffAJAjiGTAK/fmr^P Vasárnap, október 11. Sietve ereszkedtünk a hegyről Sőreg falu felé. Messzi látszik románstilii katolikus temploma s a várrom. Némelyek csupán sziklának mondják. Igaz, nincs is egyéb em­beri emléke egy mélyen faragott sziklakutnál a várhegy tetején. Litánia után való idő van. Tisztességgel köszöntik az idegent. Dicsé rtessék, — mond­ják elhúzva. Katolikus errefelé a Mátrán tűi is az egész vidék. Csak a népviselet veszett ki itt is. A ruhaszövet csupa selyem, városi, csupán a szabásforma maradt hü a régihez: széles, fodros szoknya, tiz is egymás alatt- iölött, haláügszoritó derék s puffos ujjak. Az imakönyvben virág. Az utcán egymás mel­lett, sorban megy négy-oí-hat leány. Mint a szivárvány, olyanok. A legények a korcsma előtt. Az öregeb­bek a patakiadon. Nem érdemes ma mulatni: hosszunap előtt jókor csuk a korcsmáros. Sört isznak, sörösüveggel koccintanak. Az egyik pálinkát. Erős, nagy hangon dispu­táinak egy diófa miatt. Kittit a katonának induló legények disku- rálnak. Négy legény szolgálja a hazát most maid. De sokat újra beszólhattak azok közür is, akiket hat hónap után hazabocsátottak. A korcsma előtt politizál az öregség. Épp a választásokról tanácskoznak. Két párt is működik errefelé: a Csánki-párt s a kis­gazdák pártja. fiát ezen tanácskoztak. Furfangos nép. Kőművesek, ipari munká­sok, bányászok sokan. És kis földjüket is mű­velik. Régen nagybirtoku urak laktak erre, most sok földet megszerzett a nép magának. De ez mind kevés. Némelyiknek birtokát kettéosztotta a határ is. Vándorolnak, mun­kát keresnek, a vidéknek, ha nincs is túlsá­gosan ipay jellege, mégis gyár, bánya, ipar­telep elég sűrűn akad már errefelé s nem rit­ka a világot járt tapasztalt ember, akire hall­gat a többi. Az uj társadalmi mozgalmak híre ide is eljutott, a forradalmi időkben ők is ki-be emigráltak — saját kedvtelésükből in­kább, mint kényszerűségből — s a maguk módján állást is foglaltak az egyes esemé­nyekkel szemben. A íérfinép felvilágosodotíabb. Az asszo­nya azonban még nagyon vallásos és a bú­csúk még népesek szoktak lenni errefelé. A pálinkás férfi most kijön az ajtón. Mo­solyog. Tudálékos uribeszéd módján kér bo­csánatot nagyhanguskodásáért. Lóg egy ki­csit lába alatt a talaj. Uj kabátján még a bol­tos árucédulája is fityeg. — Berlu.it jártam én! Komi vés vagyok in, — mondja barátkozóan, kérdezés nélkül. Kislány áll meg előtte. Szégyellős. Meg­bántja az apja kabátját. — Hogy gyüjjék haza, mondta anyaóm.. — Várjál — mondja — danoljatok. S elmegy. Egyet szippant a levegőbe. A szárítók felöl jó, friss dohányszagot hoz a szél. Szárítóknak használják az épülő házak belsejét. Minden faluban vagy két-három épülő ház. Tégla, kő, vályog. Hát olyan sze­gényes. És falusi ornamentika. Ha ősszel tető alá kerül, kitűnő dohánLszáritő. Jó üzlet a dohány. Errefelé ugyan sokat ültettek belőle. A magnak hagyott dohánytő most virágzik. Közte búzavirág és pipacs nevet. Néhány ablakban kigyul a gyertya vagy a petról. A faht szemei. A harang mcgkondul. Esti hét óra. Sőregen öreg este van. Szombathy Viktor. Szépségápolás Mit mond az „!za" a nyári fürdőévadról! Ajánlom a nagyrabecsiilt hölgyeimnek a som oly arcápolást. Levélbeli kioktatás díj­talan. Szeplő elleni garnitúra .... Ke. 37 — Mitesszer és pattanás elleni garn. Ke. 37.— Hajápoló garnitúra .......................Ke. 47.— Sz emápoló garnitúra..................Ke. 37.— Mi ndennapi toilette arcápoló garn. Ke. 47.— Vörös orr s vörös arccrek cll. garn. Ke. 37.— Hajtalanitó garnitúra..................Ke. 37.— Ke belápoló és fejlesztő garnitúra Ke. 77.— Libabőr elleni garnitúra .... Ke. 40.— Monoton petyhüdt arcbőr ell. garn Ke. 37.— Sorujitó garn. (Iza-rckordszerek) Ke. S0.— Szemölcs, anyajel elleni garnitúra Ke. 40.— Kézápoló garnitúra..................Kő. 37.— Or r- és ujjrormálók, valamint homlok-, lyakránc stb. simító bandageok, a legjobb ipusuak, állandóan raktáron. A fenti garnitúrák a legkiválóbb szerek­ből vannak összeállítva. Tessék pontosan körülírni az arcát s bármilyen arctisztátalanság ellen küldök megfelelő garnitúrát, pontos használati utasi- iással, postán, utánvét mellett. A köteles diszkréció miatt levelezésünk és küldeményeink cégjelzésfclcnck. Naponta postai szétküldés. „I/.a“ kozmetika] intézet Bratislava, Stefanlk-ut 19. d. Clfásici Beregmegye magyarsága Komáromy Lajos temetése — A magyarság ezrei a ravatalnál Nagyszöllös, október 10. Szomorú őszi felhők lomhán ülnek az elko­morult égen- Gyászkárpitot vonnak egy lehulló magyar csillag fölött. Egy csillag fölött, amely még nemrégen ott ragyogott, biztató remény- sugárt hintve sok-sok csüggedő, levert magyar lélekbe. A lesújtottak most bánatos, vergődő lé­lekkel temetni mennek. Künn a szép uriház ud­varán ezüstfehér koporsó, gyászkoszoruk s kö­rötte megtört gyászoló rokonság. Most mindenki rokon itt lélekben, aki Ugocsa-Máramaros egy* nagy halottjától búcsúzik. Az egyszerű napszá­mos arcán épp oly döbbenetes gyász és bánat ül, mint a legjobb barát vonásain. Komáromy Lajos halt meg- Legszebb férfi­korában dőlt ki. Hirtelen esett ki közülünk. Hir­telen akkor, amikor minden munkát magára vett, azt hívén, hogy ereje végtelen. Lelke nemes, ma­gasztos szárnyalása vitte, ..ragadta. Csak felné­zett s lefelé sohasem akart tekinteni. De a test nem bírta lelke szárnyait követni. Most meg­riadt lélekkel állunk ravatalánál s belénk nyilai­nak a beregmegyei papság énekkarának s a nagyszőllősi énekkarnak sötéten, komoran szálló gyászakkordjai- A bánattól s kétségbeeséstől fe­szült idegeinkre melegen zuhognak Siménfalvy Árpád dr. búcsúztató szavai s nyomán enyhülést hozó könnyeink fakadnak. Senki sem tudná érde­meit, nemes alakját jobban megrajzolni, mint Si­ménfalvy Árpád tette remek beszédében. „Aki úgy hozzátartozott az életünkhöz, aki annyira benn él sziveinkben, aki úgy odaadta lelke melegét, agya és karja erejét a köznek, magyar református egyházának, társadalmunk­nak, 'magyar népünknek, aki olyan igazi, nagy. Istentől nyert adományokat tett le. szinte napon­ta, a kultúra, a dal, a színművészei, az irodalom, a magyar népmiivelődés és az egyetemes huma­nizmus oltárára, aki az eszmék templomában na­ponta imádkozott az a férfi, aki ideáljainkat, ha­gyományainkat fedetlen fővel, bátran és kitárt tiszta szívvel szolgálta, itthagyott bennünket. Szivünkbe ismét belegázolt a kegyetlen, szo­morú, tragikus magyar sors, amelynek szomorú útját egy évtizede legjobbjaink sírjai szegélyezik. Meghalt Komáromy Lajos. Itt hagyott bennünket váratlanul, férfikora delén, akkor, amikor legjobban hiányzik, amikor legnagyobb szüksége van rá a köznek, amikor pótolhatatlanságát, távozását legjobban érezzük- Hiszen mindig velünk volt, mindig együtt vol­tunk vele s ő sohasem akart bennünket itt­hagyni. Itt maradt akkor is, amikor oly sokan közü­lünk, majdnem lelki kényszer alatt, nehéz hely­zetben, de mégis egy szebb élet, egy jobb jövő reményében, vándorbotot vettek kezükbe. A sülyedö hajót nem hagyta el. Kitartott végig. Hűséges szivét, egész exisz-tenciájáí tette az oltárra. Ez a hűség, ez a szeretet, ez a föld, ez a gyászbaborult család tartotta őt meg itt ne­künk is. Családjában a sors mindent megadott neki. ami embernek a földön megadható A családi élet tiszta boldogsága, melege volt az az erőfor­rás, amelyből állandóan merített, amely képessé tette arra, hogy bár mostoha időkben, de a ma­gyar sorsban rendületlenül bízva, végezzen mindnyájunk javára pótolhatatlan nemzeti, gaz­dasági, társadalmi és kulturmunkát. A köz érdekében való széleskörű munkájába mindig erkölcsi tartalmat öntött, mint ahogy első­sorban lélekkel szolgálta az általa annyira szeretett és öt annyi nagy tisztséggel méltán elhalmo­zó református egyház ügyeit és különösen ezen a téren tüneményes sikerei elsősorban épp meleg lelkének köszönhetők. Az egyházi és közélet előtte szent volt s megkívánta mindenkitől, hogy oda levett kalappal és tiszta érzésekkel lépjen. Közgazdasági téren is, ahol hihetetlen erő­feszítéssel, tudása és ereje legjavával s minden összeköttetését felhasználva igyekezett a magyar érdekek biríokállomá- nyát megvédeni, élete utolsó percéig tartotta a reá bízott őrhelyet és csak erkölcsileg megengedett fegyvereket használt. Társadalmi és kulturmunkája szintén etikai alapokon nyugodott, de mindenek fölött törhetetlen nemzeti érzése és jogainkhoz való ragaszkodás volt az a szikla, amelyen a zord időkben építeni, mindig csak építeni, tovább fejleszteni akarta kulturális, gaz­dasági és társadalmi intézményeinket. A koszorúk, a szalagok tömege mutatja, hány ember, leikébe, milyen sok szívbe van az ö neve beírva- A koszorúk tömege és mindnyá­junk bánata, mély meghatottsága mutatja, mit vesztettünk sokan, mit vesztett egész itt éló ma­gyarságunk, mit vesztettek inézményeink Komá­romy Lajosban! A veszteség fáj, lesújt, de a férfi emléke megmarad. Ö távozhatik közülünk, de a lelke velünk lesz mindig. Koporsóidra hant borulhat, de életéről, vég­zett munkájáról, nemes alakjáról soha el nem feledkezhetünk. Köszönjük Neked azt a sok jót. nemeset, szépet, törekvést és alkotást, amit itt hagytál, lelkedet, szivedet, lelked aranyos derűiét, ami­nek kincseit oly sokszor pazar kézzel szórtad szét közöttünk. Köszönjük még egyszer. És most búcsúzunk Tőled! Búcsúzik a kárpátaljai református egy­házkerület, a máramaros-ugocsai református egyházmegye, a nagyszőllősi református egyház, a ruszinszkói magyar pártok szövetsége, Ugo- csa vármegye tisztikara, volt tisztviselőtársaid és mindenki, aki ismert, akik szerettek, mind bú­csúzunk- Isten Veled! Utaidat, igazságaidat, eszméidet követni fog­juk. Emléked megőrizzük. Komáromy Lajos. Isten Veled!" Oszlik a gyászoló tömeg. Lassanként egyé­nekké szakad és sir, zokog a lelke mindegyik­nek. A szép udvarház üres, kihalt. A gyászoló család sem tárt még vissza. Csak két ember van ott, a hetes és a vincellér- Durva falócákon ül­nek s könnyük patakzik s fájdalomtól fuldokló hangon zokogják: — A Nagyságos ur nincs többé! így sir ma mindenki, aki Kofnáromv Lajost ismerte s úgy szerette, mint a hetes és a vin­cellér. * A temetésen megjelentek Bertók Béla ref. püspök, csaknem egész Bereg és Ugocsa-Mára­maros megyei papsága élén; a református egy­házmegye képviseletében Polchy István dr. fő­gondnok: Ugocsamegye egész régi tisztikara; a ruszinszkói ellenzéki pártok szövetsége részéről KorJáth Endre dr. nemzetgyűlési képviselő, Bakó Gábor dr. ügyvezető elnök és Hokky Károly fő­titkár; az Ugocsai Bankegyesület és az Általános Bank, amelyeknek igazgatója volt, egész tiszti­karával, hasonlóan a Nagyszőllősi Hitelintézet tisztikara, továbbá Nagy Kálmán dr. főorvos és Nagyszöllös, valamint Ugocsa, Máramaros és Bereg megyékből számosán az elhunyt barátai és tisztelői­Lévai mozaik Léva, október Jo. Vasárnapi riportot kellene Írnom. Ijedt tanácstalansággal meredek az ese­ménytelen város szürke mindennapiságába, ahol nem történik semmi szenzáció, hacsak azt nem nevezem annak, hogy pár hét előtt megjelent utcáinkon az első autóbusz, amely gőgös versenyenkivüliségével büszkén sétál­tatta sötétzöld karosszériáját naponta talán húszszor is az állomástól a Központi Szál­lodáig. Mit tagadjam? — még én is büszke vol­tam a finoman surranó, csillogó, vadonatúj járműre. És Pozsonyban talán én is a „mi“ autóbuszunkról emlékeztem volna meg futó­lag, odavetőleg; azzal a titkos célzattal, hogy a dimaparti nagyváros igényes publikuma is tudomást szerez ilymódon a garammenti „metropolis" fejlődéséről. Dellát minden csoda csak három napig tart. Tegnapelőtt reggel versenytársa akadt a smaragdzöld tanknak! A Városi Szálló barnásvörös autóbuszt állított a harcvonalba, hogy a zöld csoda nimbuszát és forgalmát — megtépázza. A városon lázas izgalom lett úrrá e nyílt harc láttára. Pro és kontra pártok ala­kultak, megtárgyaltuk, melyik kocsi szebb, melyik praktikusabb, melyik suhan neszte­lenebből. melyik ráz kevésbé; a zencsmok- kok még a szirénák tülkölését is mérlegre tették, melyiknek vonzóbb, dallamosabb a hangja... és igy tovább. Tény az, hogy a legaktuálisabb beszéd­téma ma az autobuszügy. A publikum jól járt és tanulságot meg szintén lehet a dolog­ból vonni. És pedig azt, hogy mihelyt mó­dunkban van választani, párhuzamot vonni két azonos dolog között — azonnal pártokra szakadunk. Az azután már teljesen mindegy, hogy a vita tárgyát képező dolognak autóbusz-, pri­madonna-, cigaretta-, avagy politikai párt a neve!!... * Apropos politika! A szociáldemokrata párt ma az egyetlen magyarul beszélő frakció a kinevezett „vá­rosi intéző bizottságban". Nem írhatom, hogy magyar párt, mert hisz a képviselőtestület jogtalan föloszjatása után a magyar kisgazda és a keresztényszocialista párt nem delegált tagokat az intéző bizottságba. Ezt csak úgy. zárjel között jegyzem meg, hisz nem politikai riport ez, csak épp úgy eszembe jutott az előbbi gondolatmenetből kifolyólag, hogy iine, a szoc.-dem. pártban is bomlás történt. Igen egy kalap alá való volt az egész társaság, csupa lojális államalkotó elemből rekrutáló- dott. Istenem! igy még csak szelíd eszmecse­rét sem lehet folytatni, nem hogy vitatkozni lehetne a tanácsülésen! És ha nincs ellenzék, úgy nincs kritika. ha nincs kritika, nincs ambíció, ha nincs am­bíció, nincs akcióképesség — — nem inter­júvoltam ugyan meg senkit, de úgy vélem, ez adta meg az impulzust a pártszakadásra s amint hallom, most ketten vannak egyfelől és „egyen" vannak disszidensek! Föl szerettem volna egyszer látogatni a tanácsterem karzatára, hogy a hir szerint igen vehemens tónusa csatározásoknak fül- tanuja legyek — mert pihent erővel marják immár egymást a tegnapi fegyvertársak —. de jóindulatú ismerőseim lebeszéltek ebbeli szándékomról. Olyan tónus uralkodik ma a város ügyeit irányitó körök „tanácskozásain", hogy még a pápaszemem is elpirulna tőle, — igy mondták. Erre azután naivan érdeklődtem, vájjon sűrű rendreutasítások hangzanak-e el az in- parlainentáris modorú eszmecserélők felé? — Oh. nem — szólt informátorom mély meg­győződéssel —, ezt nem igen vettem észre; hanem — és itt suttogóvá vált a hangja — ezt láttam, meg is mernék rá esküdni, hogy a tiszteletreméltó Mailáth főispán portréja föl­háborodva csóválta ősz fejét az október 3. ülésen elhangzott reprodukálhatatlan kifeje­zések hallatára. Megdöbbenve kaptam föl a fejemet. — Tréfál-e komoly gondolkodású ösmerősöm, avagy tényleg a To Rámák, Tutenkamenek alakjait körülvevő misztikus csodák és a Conan Doyle spiritiszta hitvallásának rejtel­mes legendái ismétlődnek meg a lévai város­ház tanácstermében?? * Színészeket vár a város. Nem irom igy: várunk. Mert ezúttal én nem tartozom közé­jük, akik örömmel várják Thália gyermekeit. Abszurdum, mily lehetetlen módon inté­zik nálunk a magyar színészet ügyét az ille­tékesek, de ki kell Írnom teljes nyíltsággal, maguk a direktorok és hogy ki ne maradjon a trióból a legfőbb tényező: a Közönség is! Odafönt kevéssé leplezett nyíltsággal lassú halált szántak a magyar színészetnek. Kér­dem: nem volna lehetséges, hogy a két, kon­cessziót élvező igazgató becsületes; nyílt eszmecsere után visszavonhatatlanul precizi- rozza működési körének állomásait? Ily mó­don például: enyém Kassa, Pozsony, Léva. Rimaszombat, Losonc, Érsekújvár stb. —, a tiéd Ipolyság, Dunaszerdahely, Rozsnyó, Vágujhely, Komárom, Somorja, Igló stb. — Ha ez is kivihetetlen terv, úgy nem léphetne föl a közönség erélyesen olyanko, ha pl. az alig 3 hónap előtt lezárult Faragó-féle szini- szezon után ismét Földessy szándékozik Lé­vára jönni? — Szerintem a leghatározottab­ban tiltakozni kellene az ellen, hogy az egyik direktor a másiknak kijáró működési terüle­ten aratni próbáljon, kiváltképpen akkor, ami­kor rövid másfél év alatt negyedszer kíván­nák a publikumtól, hogy ereiét meghaladó módon áldozzon a színészet oltárán. — A vi­szonyok úgy alakultak, hogy Léva ma egyike a legnagyobb magyar gócpontoknak. Faragó elsőrendű, 64 személyt számláló tár­sulata érthető módon ragaszkodik az itteni szezonhoz; • Földessy szerényebb társulatá­nak be kell érnie a kisebb városokkal. Amint hallom, Faragó nem iktatta be legközelebbi munkaprogramjába a lévai sze­replést; hisz — amint említettem — rövid 3 hónap előtt időzött közmegelégedésre ná­lunk. — Helyeselhető-e tehát ilyen körülmé­nyek között Földessy terve, amely szerint többhetes szezonra most újra ö szándékozik Lévára bevonulni? — Mi Faragóval meg voltunk elégedve és tavasszal örömmel vár­juk vissza derék gárdájával együtt. * Nem tudom, kinek eminens érdeke, hogy városunkban uj vágóhíd létesüljön. A halálra szánt marháknak teljesen mindegy, hol tag­iózzák át őket az örök sötétségbe. A mészá­ros urak eddig se buktak belé a mestersé­gükbe — s nincs kétségem —, talán ezentúl is megélnek, ha továbbra is a régi vágóhídon lesznek kénytelenek dolgozni. A szegény publikumnak meg éppen mindegy, hogy uj, modern berendezésű vágóhídon ölik le azt a sovány ökröt, amelynek rágós, csontos busát igy is oly keserves drága pénzért kapja... Amint a létesítendő vágóhíd problémáján tűnődöm, eszembe jut, hogy a polgári iskolá­nak nincs se régi, se uj épülete. X. Y. kisasszony polg. isk. tanítónő pén­teken délelőtt 8—9-ig a katolikus iskolában, 9—M-ig a református, 11—12-ig pedig, úgy AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁ Sorsfcjfyclet mindenki csak Gaspierik és Tsa MMzákan vesz, Braffislava, Radnltná ul. Telefon 1020 *s rmTTTfTTfvnr?nmm?mTTm &

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents