Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)
1925-10-20 / 237. (980.) szám
Kedd, október 20. <P/úGAiJtUbym7fmmp Kakastól! és körhinta ♦ Körhmtás lett a bihari csendörparancsnokböl — „Tessék beszállani, csak ötven fillér" — Nyugdíj helyett vándorbot — Mulat a falu jefs'öc, október közepe. — Sárguló levelek h álldogálnák a falu utcáin. Nagykendökbe burkolt anyókák tipegnek a templom felé, cgy-kót gyereklány csengő hangján csalogatja elő a többieket. A patakparton, ahol sárga, áprilisi libák legelészik a selymes füvet, most mint hatalmas favár emelkedik ki a napokban érkezett körhinta. Ahogy itt „magyarul" hívják: rin- gispil. Bizony, egyszerű tákolmány ez a rin- gispil Egy pár gerenda, ugyanannyi csörgő lánc, rajtuk ülőke, egy kikopott verkli, két acetylénlámpa: ez az egész ingó és ingatlan felszerelés. ...Délelőtt a gyerekek sóváran nézegetnek a patak másik oldalára. —Mit néztek, gyerekek? — A ringispilt, a ringispilt, — tolakodnak köréin és a fürgébbek már gyengéd célzásokkal állnak elé: — A Ilidről nagyszerűen lehet látni. Nagyon olcsó, meg krumpliér1 is rá lehet ülni. Erre előáll az egyik lányka és bólintgat rá komolyan a fejével: — Bizony. A mi Jolánkánk má‘ tíz kötényei is elhordott. A sok mese, találgatás és kiváncsisko- dás után kiadom a jelszót: — Ha szépen megy a lecke, délben mindnyájan odamegyünk. Erre aztán indián csatakiáltások és szaladnak be az iskolába. Egy ici-pici lány még megfogja útközben a kabátomat és szepegve kérdezi: — Fölülhetek én is? — Hogyne ülhetnél, kis bogaram ... ... És aztán úgy tizenkettő táján körülvesszük a körhintát. A gazda krumplilevest főz a patakpartba vágott nyílt tűzhelyen. A lármára földugja fejét s amint megpillant, már jön is felém. — Harsányi vagyok, — mutatkozik be szabályszerűen és beszélgetni kezd az iskoláról, időjárásról, miegyebekről. — Hová való, Harsányi ur? — kérdem üz öregedő embert. — Losonci vagyok, kérem. Tizenhat esztendeje ott lakom. Biharban voltam azelőtt: közszolgálatban. _ ? — Igenis. Csendörörsparancsnok voltam a rsagyar királyi csend őrs égnél. Még a háború előtt nyugdíjaztak. De a csehszlovák állam nem utalja ki. — Eddig hol élt? — kérdezem érdeklődve. — A prevrat után a losonci gépgyárban dolgoztam, de hogy félbenhagyiak a munkát, illetve redukálták a személyzetet, kereset után kellett nézni. Ezt a körhintát vettem meg egy rokkant fényképésztől. Fejcsóválva teszi hozzá: — De nem jól megy. Amit vasárnap megkeresek, azt ráfizetem a hétköznapokon. Egy pár percig, míg a gyerekek nagy zsibajjai elhelyezkednek, eltávolodunk egymástól. Addig jut időm a gondolkodásra. Ahogy aztán visszakerül hozzám, tovább kérdezgetem: — Jól érzi magát uj foglalkozásában? — Ahogy vesszük. Bár vannak napok, hogy nem is indítok,' muszáj elbabrálnom. Különben még krumplilevest sem ehetnék. Éppen csak egy pillanatra húsz esztendővel visszalátok a múltba. Harsányi csend- őrőrsparancsnok kakastollas kalapban, karddal az oldalán és fehér keztylivel a kezén ünnepi parádéra készül. _ — Tessék már megállítani a hintát, — mondom közvetlen utiána. Harsányi körhintás mosolyogva legyint: — Csak hadd maradjanak. Legalább megemlegetik a mulatságot... És amikor odahagyjuk a hintát, látom, amint az öregedő Harsányi fújja, élesztgeti a krumplileves alatt elalvóra hunnyadó tüzet. Aztán egyszerre csak fellobban a láng és a kiszorult füst vékony oszlopban sugárzik a magasság felé. Most volt a búcsú és akkor mulatott a falu. Délután apraja-nagyja a ringispil körül tolongott és Harsányi nyugalmazott csend- örőrsparancsnok, a körhintás derült arccal tessékelte őket: — Tessék beszállani, csak ötven fillér. ... Aztán, amíg elnézcgettem kertemből a tarka-barka embersereget, a verkliből', mintha fájdalmas erővel bicsaklott volna a monoton, talán csak nekem észrevehető nóta: Magyar kálvária, magyar szenvedés Eöl támadás lesz-e, avagy temetés?... Farkas István. larotlBCdtmUlíó ember küzdelme nemzeti jogaiért Összefoglaló jelentés a genfi kisebbségi konferenciáról — Szüllő Géza dr. és Flachbarth Ernő dr. beszédei — Az ülések lefolyása Genf, október 19. Az európai szervezett nemzeti kisebbségek első kongresszusa, amelyet összehívói szándékosan Qenfbe, a népszövetség székhelyére hívtak össze, pénteken este befejezte nagyjelentőségű tanácskozásait, amelyek egy uj korszak kezdetét jelentik a nemzeti kisebbségek küzdelmes történetében. 14 különböző államból 33 kisebbségi csoport küldötte ki képviselőit Qenfbe, hogy megtanácskozzák azokat az utakat és módokat, amelyekkel a kisebbségek szomorú helyzetét meg lehet javítani. Ez az 50 delegátus 35 millió lelket képviselt, tehát Európa lakosságának jelentős részét, amelynek kívánságait és követeléseit bűn és ostobaság volna figyelmen kívül hagyni. A minden várakozást fölülmúló siker jegyében lezajlott kongresszus tudomására hozta a világnak a nemzeti kisebbségek szolidaritását: azt a törekvésüket, hogy egy és ugyanazon cél fele haladnak és értésére adta az európai kormányoknak, hogy nem destruálni, de konstruktív munkát akarunk végezni az emberiség és a. saját magunk jól fölfogott érdekében. Ebben rejlik a kongresszus nagy jelentősége. Ez az a pont, amelyben különbözik minden eddigi nemzetiségi kongresszustól. A kongresszuson a szláv, germán, magyar és zsidó nemzeti kisebbségek a legnagyobb megértéssel és jóakarattal dolgoztak együtt a közös cél érdekében. Az utódállamok magyarságának három csoportja kivétel nélkül képviselve volt Géniben. Az erdé.yi magyarság vezetői közül Jakabffy Elemér dr., volt országgyűlési képviselő, továbbá Balogh Artúr dr., a kolozsvári egyetem volt tanára, a jugoszláviai magyarság részéről Deák Leó dr., az ottani magyar párt alelnöke, a csehszlovákiai magyarság képviseletében pedig Szüllő Géza dr. és Flachbarth Ernő dr. jelentek meg. A kongresszust csütörtökön délelőtt nyitották meg a Salle des Amis d: rinstruction- ban ünnepies formák között. Elsőnek Villan Josip dr. beszélt, aki — miután köszönetét mondott a svájci köztársaságnak és Genf városának a kongresszusnak nyújtott vendégszeretetért — a kisebbségek szolidaritását hangoztatta és követelte, hogy a kisebbségi kérdést a minoritások bevonásával oldják meg az államok. Indítványára a kongresszus egyhangúan elhatározta, hogy a svájci szövetségi tanácsot táviratilag üdvözli. Szüllő Géza megnyitó beszéde a mi feladatunk békés, mindazonáltal nem köny- nyü. Nem akarnám e pillanatban és e helyen mindazokat az igazságtalanságokat felsorolni, melyeknek áldozata vagyunk, de föl akarom hívni a világ figyelmét a kisebbségek hatalmas számára. A kisebbségek 50 millió lelket képviselnek Európában! Olyan tömeget, amely hatalmat jelent! Ez a tömeg szervezetlenül gyenge, de szervezve hatalmat képvisel. Ez a szervezettség eddig hiányzott. Ezért — megőrizve a lojalitást, természetes kötelességünket államainkkal szemben — keresni kívánjuk a szervezés lehetőségeit és ebből a célból védelmünkre egy központi szervet akarunk létesíteni, amely egy nagy egység előnyeivel fog bennünket föl ruházni, hogy ellensúlyozhassuk a kisebbségi jogok ellen elkövetett jogtalanságokat. Gemfben élt a „Contrat sociaP* szerzője, J. J. Rousseau, az ő szelleme védelmezzen bennünket és legyen velünk munkánkban. Ha központi szervünk létrejön és ha jól teljesíti hivatását, úgy — remélem — elérjük a Contrat Social egyedüli célját: a müveit világ boldogságát. Ha ellenben az európai kisebbségeket balsiker érné, attól félek, az európai kultúra katasztrófája fog bekövetkezni. — A bolsevizmus, amely a mostani kultúrát lerombolni akarja és Európa szilárd épiiletét/ve- szélvezteti, elismeri azokat a kisebbségi jogokat, amelyektől bennünket megfosztanak. Ha tehát a kétségbeesés rossz tanácsokat adna a kisebbségeknek, az európai kultúra kerülne veszélybe. Erre a veszélyre ügyelni kell és egyesült erővel kell keresni azt az utat, amely a mostani helyzetből kivezet bennünket. — Ez igen egyszerű, valamennyi állam valamennyi polgárának különbség nélkül ugyanazokat a jogokat, ugyanazokat a szabadságokat és ugyanazokat biztositékokt kell nyújtani. — Ez mi jövendő szervezetünk célja. Nemes föladatunknak az egész világ támogatásában kell részesülnie. Remélem, hogy ebben a támogatásban részesülni fogunk,, mert ha azok, akiknek kezében van a hatalom, a mi feladatainkat nem fogják meglátni- panaszainkat nem fogják meghallgatni, hogyha nem lesznek megértéssel céljainkkal és törekvéseinkkel szemben és hogyha az elnyomottakkal szemben fönnálló kötelezettségeiket nem akarják megérteni, úgy e világnak és a jelenlegi politikának abba a veszedelembe kell jutnia, hogy az emberi szabadság sírjára kellene fölirnia azt a gyönyörű és szomorú sírfeliratot. amely az Ariauában a hires síron olvasható és amely igy szól: „Hic jacet suma felicitas!" Szüllő Gézának zajos tetszésnyilvánításokkal kisért beszéde után Schiemann Pál dr., a lettországi németek vezére üdvözölte a kongresszust. Párhuzamot vont a harmincéves háborít és a világháború között és abbeli reményét fejezte ki, hogy a világháború utáni korszak éppen úgy fogja biztosítani a nemzeti kisebbségek szabad fejlődését, mint ahogy a harmincéves háború után bekövetkezett kor győzelemre vitte a vallásszabadság elvét. A kongresszus ezután Sierakowski gróf poroszországi lengyel delegátus indítványára elnökké egyhangúlag Vilfan Josip dr. olaszországi szlovén képviselőt választotta és ezzel megcáfolta azt a bizonyos körök által terjesztett mesét, hogy csak a német és magyar kisebbségek érdekeit igyekszik védelmezni. Az elnökségbe ezenkivül beválasztották a másik két összehívót: Szüli őt és Schiemannt, valamint a lengyel csoportok képviseletében Sierakowski grófot, a magyar csoportok képviseletében Jakabffy Elemér dr.-t, a zsidó csoportok képviseletében Grünbaum lengyelországi képviselőt, a német csoportok részéről B r a n t s c h erdélyi szász képviselőt, a dán csoport részéről Christiansen szerkesztőt, az ultrának képviseletében pedig Cserka v s k i lengyelországi képviselőt. Az ukránok azonban mindjárt kijelentették, hogy ők csak abban az esetben vehetnek részt a kongresszus további tanácskozásain, ha az önrendelkezési jog kérdését is kitűzik a napirendre. Mivel a kongresszust megelőzőleg az azon résztvevő csoportok már előzetesen megállapodtak a kongresszus által követendő alapelvekben, amelyek az önrendelkezési jog megvitatását kizárták, az elnökség indítványára a kongresszus elhatározta, hogy az ukránok indítványát nem fogadja el. Erre az ukránok, valamint a lengyelországi fehéroroszok és litvánok képviselői kijelentették, hogy a kongresszuson csak mint megfigyelők vesznek részt, azonban kívánják, hogy munkája eredményes legyen. A kongresszusnak ez a határozata is bizonyítja, hogy minden kalandos vállalkozástól, minden irredentista törekvéstől távoltartotta magáit és csupán az adott viszonyok alapján kívánta a kisebbségi kérdés megoldására vonatkozó javaslatait megtenni. Ugyanezt bizonyítja a kongresszusnak az a határozata is, amely két szófiai egyetemi tanárt, akik mint a jugoszláviai (macedóniai) bolgárok képviselői jelentek meg. nem engedett résztvenni a kongresszuson azért, mivel az illetők nem szerb állampolgárok. A kongresszus tehát gondosan ügyelt arra, hogy senki se vádolhassa államellenes törekvésekkel. A nemzeti kultúra szabadsága Ezután Szüllő Géza dr. beszélt francia nyelven és a következőket mondotta: — A kisebbségek békés együttműködésének előkészítésére alakult bizottság nevében üdvözlöm Önöket Genfben. Itt, a fenséges hegyek lábánál, egy történelmi levegőt lehelő és előkelő környezetben, legyenek Önök meggyőződve róla, hogy nem a véletlen adta nekünk azt az eszmét, hogy erre a baráti földre hívjuk össze a kongresszust> hanem a történelmi szükségszerűség, a történelem logikája ösztönöztek bennünket arra, hogy Svájcba jöjjünk, abba az országba, ahol a szabadság és az emberi jogok gyönyö- rüszép folyamait látjuk folyni, amelyek a mi békés föladatunk végső.céljai maradnak. Mi kisebbségek, a világ kitagadottjai, akiket „kveruilánsoknak" neveznek egyesek, nem azért gyűltünk össze Genfben, hogy másoknak kellemetlenek legyünk, hanem azért, hogy kinyilvánítsuk, hogy nem vesztettük el az öntudatunkat, hogy nem feledkezünk meg a múltúnkról s jö- vőnkről és hogy gazdag rokonainkat, a többségeket emlékeztessük arra, hogy élünk- hogy mi nem akarunk elnémulni, nem akarunk elpusztulni, hanem vissza tudjuk követelni jogainkat- Érvényt akarunk szerezni természetes és törvényes jogainknak, melyek nem ismernek különbséget fajok, nyelvek és származás között. — A kisebbségeknek nincsen kedvük arra, hogy quantité négligeable-nak tekintsék őket, nem akarnak a világ nyomorultjai lenni, nem akarják, hogy protekcióban részesüljenek és pro- tektoraik legyenek, nem, ml egyszerűen természetes jogainknak akarunk érvényt szerezni. — Jelenleg a világon csak elnyomók és elnyomottak vannak. Mi végét akarjuk vetni ennek a rendszernek, ml az igazságot és a kölcsönös lojalitást kívánjuk A mi feladatunk nemes, E formalitások elintézése után az elnökség a kővetkező határozati javaslatot terjesztette elő: — A nemzeti kulturális szabadság éppen olyan szellemi java a kulturvilágnak, mint a vallásszabadság. Ezt az aíapelvet a népek egymáshoz való viszonyának etikai eszméjeként kel! elismerni és pozitív jogszabályokban és törvényes intézkedésekben kell hatályosan kifejezni és ténylegesen érvényesíteni. Ehhez képest minden állam, amelynek határain belül más nemzetiségi népcsoportok is élnek, köteles legyen azok, mint közületek számára a szabad kulturális és gazdasági fejlődést, hozzátartozóik számára pedig állampolgári jogaiknak szabad és korlátlan élevezetét biztosítani. Ezeknek az elveknek elismerése és gyakorlati megvalósítása a népek megértésének és ezáltal Európa békéjének elöföltételeit teremti meg. E határozati javaslat kapcsán rendkívül élénk és tartalmas vita indult meg, amelynek során számos szónok szólalt föl, igy a többi között Balogh Artúr dr., a romián iái ma. gyár csoport egyik delegátusa, akinek francia nyelvű beszéde igen nagy hatást keltett. A kongresszus a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az autonómia A második határozati /javaslat igy szólt: — Európának azokban az államaiban, amelyeknek határain belül más nemzetiségű népcsoportok is élnek, minden nemzetiségi népcsoportnak jogában álljon nemzetiségét saját, az adott viszonyokhoz képest területi vagy személyi alapon szervezett közjogi testületekben ápolni és fejleszteni. Az önkormányzat e jogában látják a delegátusok azt az utat, amely az említett államokban mindenkinek, a kisebbségeknek és a többségeknek lojális együttműködését, súrlódás nélkülivé fogja tenni és Európa népeinek egymáshoz való viszonyát is meg fogja javítani. A vita során e javaslathoz hozzászólt Flachbartih Ernő dr., aki a következőket jelentette ki: — A csehszlovákiai magyar csoport nevében legyen szabad bejelentenem, hogy mi, miként a romániai és jugoszláviai magyarok is, a határozati javaslatot elfogadjuk és a legmelegebben üdvözöljük. — A mi nemzeti tradícióink e kérdések megoldására már a múltban is alkalmat nyújtottak. Kossuth Lajos, a nagy magyar államférfi már az elmúlt század ötvenes éveiben a kisebbségeknek a nemzeti kulturális autonómiára irányuló jogát elismerte és követelte, hogy joguk legyen egy közjogi testületet alakítani és ennek élére nemzeti főnököket állítani. — Ami a területi autonómiát illeti, erre vonatkozólag példát nyújtott a magyar törvényhozás, amidőn Horvátországnak a kormányzás, törvényhozás és bíráskodás terén a legmesszebbmenő jogokat biztosította. Mi tehát nemzeti tradíciónkat követjük, hogy ha a kulturális és területi autonómiát követeljük. — Mi csehszlovákiai magyarok már ezen kongresszus előtt a kulturális autonómia alapjára helyezkedtünk és ezt az autonóm Szlovcnszkó és Rusziuszkó keretében aka rjuk megvalósítani. tAlAAA&AAAAAAAAAÁAAAAAAAA.&l-AAAAAAAAAáAAAAAAAAAáAAAAAátAAAAAAAAAAS, s . t \ Menyasszonyi kelengyék áruháza £ \ * £ js \ Saját készítményt! finom férfi £ \\ és női fehérnemű, asztal- £ j \ térítők és mindennemű lenáru £ \ Árusítás nagyban és kicsinyben ► '/VYVVVVYYYYYYYTYYYYVYYYYYVYYfYYfYYYYYYVYYYYYYYYYYYYYYYt VYYYYVYYY^
