Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)

1925-09-04 / 199. (942.) szám

Vétitek, szeptember 4. Egy pásztorfiu megállította a robogó vonatot Uiigvár, szeptember eleje. Unottan nézem a hűvös augusztusi estét és ,-toámulom, hogy micsoda biztonsággal rohan belé­je a vonat. Az én vonatom. Mindenki azt szokta monda­ni, ha ir, hogy: az én vonatom. Ha szerényebb, egy kicsit enyhíti: vonatunk. Hát inkább így: vonatunk. Mert vagyunk rajta egypár százan. Gyermekéért siető apa, gyermekét iskolába vivő szülő, üzlet után futko­só utazó, gyászoló hitves, aki temetésről jön és viszi haza lelkében a fekete bánatot. Gondtalan ifjú is utazik vonatunkon, aki mereven néz ki a felleges égre, miközben szerelmes dalokat fütyö- rész és lelki szeme előtt már ott vibrál a ház a resz'keteg esti levegőben, a házon egy ablak, az ablakban egy szöszke leány, akinek majd boldo­gan nyújtja fel a csokrot, ami most itt a polcon fekszik és némán ingatja sziromfejét a kocsi dö- cögésétol . . A bánatok mellett itt utaznak a remények, vágyak, tervek, szándékok és fájdalmak; a sötét bűn és a szégyenlős erény . . . Mind, mind rá­bízva magát a mozdony ágyékában álló és kezét eg3' emeltyűn tartó szürke, kőszénporos ember szivére, eszére és karja izmaira . . . Egyszercsak megtorpan a rohanó fekete óriás. Száz és száz ember lelke egy pillanat alatt összefut a gondolatok tekervényes útjairól és száz és száz szem mered egymásra, mindenikben egy ijedt kérdőjel kíváncsiskodik: — Ugyan mi az? A vonat megtorpan az éjszakában. Sürgés­forgás támad. Nyílik az ajtó és nehézcsizmás va- sutisták kapaszkodnak fel. Egyik-másik egy-egy tehetetlen nőnek segit vagy gyermeket emel. Mindegyik belépőt megosíromolják a néma szemek: — Mi történt? Valaki megszólal a háttérből. Félig nevetve mondja: — Kigyulladt a szomszéd kocsi tengelye. Szét kell szedni a vonatot . . . A sarokból nézem a betóduló tömeget. Minden meghatódás nélkül veszik. Csak egy kis kaland az egész. A vonat egy állomáson előre megy, sip, meghátrál, sip, és a rokkant kocsitól megszabadultunk. Augusztus van és fázom. Rá­gondolok a kigyulladt tengelyű kocsira, ahol pár percig „melegük lehetett14 az utasoknak. Egy komoly arcú fiatalember telepszik mel­lém. Rámnéz. Elmosolyodik. Rámismer. — Nemde X. Y.-hoz van szerencsém? Mondom: — Eltalálta: én Z. vagyok. — Akkor pardon . . . És ő is kinéz az ablakon. Bezárta lelke ajta­ját és hallgat. De én tovább beszélek. — Mondja, kedves mozdonyvezető ur: hogy is történt azzal a pásztoríiuval tegnap? Csodálkozva néz rám ismét és bemutatja magát: — Fodor Jenő mozdonyvezető vagyok. — Örvendek . . . — Úgy történt az kérem, hogy tegnap reggel a 302-es személyvonat mozdonyát vezettem. Zsúfolt volt ez a vonat és azonkívül hosszú sze­relvényt is vitt. Hatvan kilométeres sebességgel haladtam, mint aki biztos a dolgában. Csinadievo és Paszika közt, tehát Munkácstól jó távol járt már a vonat, amikor észreveszem, hogy a síne­ken egy tizennégy év körüli ruszin parasztgyerek áll. Kalapja a kezében van és azzal integet felém. Bosszantott a kölyök ekkora merészsége és a gőzsiphoz nyúltam, hogy ráijesszek az aikalmat- lankodóra. Hatvan kilométeres sebesség ... Gon­dolom, ha ráhajtok, elgázolom. A fiú azonban nem mozdul a sin mellől, hanem még élénkebben ha­donászik. Mi lelheti ezt a gyereket — gondoltam magamban? — És akkor a mérgemen felül eszembe ju­tott, hogy rohanok. A háta mmögött száz és száz ember ül és beszélget gondtalanul. Valamennyi­nek az élete a kezemben van. A karomra bízva annyi emberiélek. És most elémbe áll egy buta tehénpásztor, egy tacskó és azt kívánja, hogy áll­jak meg. Nyilt pályán. A nagy felelősség tudata pillanatok alatt futott át igy eszemen és karom önkéntelenül is a fék után kapott. Óvatosan tet­tem, nehogy a gyors fékezéssel kárt tegyek az utasokban. A mozdonv sisteregve lassudott. Szin­te ágaskodni éreztem, mint egy tüzes paripát. Már nem láttam semmit, csak a fiú éles gyermek- szeme vésődött arcomba. Végre, a fiú előtt két 'méterre, mozdonyom megtorpant. Leugrottam róla. A fiú sápadtan, minden izében reszketve mutatott rá az egyik sínre. Sintörés volt. Száz és ezer vasúti katasztrófának rövid oka. Ezer és ezer emberélet haláléinak okozója. i / — Csak hatvan centiméter tört le a sin vé­géből és ez a hatvan centiméter emberéleteket, milliókat pusztított volna el. Ez a rongyos, mezít­lábas ruszin pásztorfiu azonban megmentette eze­ket a mit sem sejtő életeket, meg a milliókat a csehszlovák államvasutnak. Volt szive hozzá, hogy elébe álljon a vonatnak és megállítsa azt. , — Megkérdeztem a nevét: Hogy hívnak? . r mondom neki. — Csopaoslj György. — Hová való vagy? — Kölcsénbe. Mcgvcrcgetcin a vállát. — Derék, bátor fiú vagy! Nagy dolgot csele­kedtél! A zsebembe nyúltam és kotorászni kezdtem. Csak tíz korona volt nálam. A markába nyomtam. —-- Nesze! Az államvasutaktól majd többet is kapsz ... Elgondolkodva hallgattam a mozdonyvezető elbeszélését és végigperegtek előttem a tiz koro­náért megvett emberéletek. Köztük a mozdony­vezetőé is, aki a rongyos gyerek integetésére megállásra kényszeritette a hatvankilométeres gyorsasággal rohanó vonatot. Nem álltam meg szó nélkül: — De hátha az a kis hős valami vásott kö­lyök lett volna, aki csupa gyermeki csínyből állí­totta volna meg a vonatot, mondván: Ni bácsi, Bécs, szeptember 3. (A P. M. H. bécsi tudósítójától.) Amint a P. M. H. már jelentette, néhány nap előtt nagy tüntetés volt Bécsben Ausztriának Né­metországhoz való csatlakozása érdekében abból az alkalomból, hogy a német biroda­lom legkülönbözőbb . pántjainak képviselői Loebe birodalom-gyűlési elnök vezetése alatt iBécsbe jöttek. A demonstráción az összes német és osztrák politikád pártok szónokad mondottak sorban beszédeket Ausztriának Németországhoz való csatlakozása érdeké­ben. A német delegáció vezetője, Loebe nem­csak a birodalmi gyűlés elnöke, de egyúttal a német szociáldemokraták azon vezérei közé tartozik, akik a pártérdekeket aláren­delik az ország érdekednek. Ezért örvend oly nagy népszerűségnek a polgári pártok köré­ben is és ezért kapott Stresemann külügy- mindsz tértől megbízást, hogy Becsből Párás­ba utazzék és ott tárgyaljon a francia-német megegyezés ügyében. Loebe, aki csak egy napig tartózkodott Bécsben, Parisba való elutazása előtt fogadta a P. M. EL bécsi tu­dósítóját és a következő érdekes nyilatkoza­tot tette az osztrák-német unió problémájá­ról: — A Bécsibe jött német delegációban képviselve vannak az összes árnyalatok a baloldali szocialistáktól egészen a szélső jobboldal} pártokig. Ez mutatja, hogy az „A szlovenszkói magyar szeile:m“-rőJ ír­tam egy cikket a P. M. EL julius 24-iki számá­ban- Kifejtettem benne, hogy kisebbségi éle­tünk biztos alapja ennek az egységes, egy célra törekvő szlovenszkói magyar szellem­nek a kifejlesztése lehet. Pár napra rá (augusztus 6) visszhangja is kelt a cikkemnek Tamás Lajos tollából s nagyon helyesen állapította meg a cikk írója, hogy „az első és főfeltétel volna az egymás­nak alapos megismerése". Végtelen nagy volt az örömöm, hogy Tamás Lajos a gondolatomat találta el eb­ben a megállapításban, mert most már el­árulhatom, hogy a fent érintett cikk csak beharangozója volt egy országos mozga­lomnak, mely az egységes magyar szellem kifejlesztésére irányuló munka első lépésé­nek, a kölcsönös megismerkedésnek meg­szervezését célozza. Mikor a július 24-iki cikkemet megírtam, akkor már vázlatiban megvolt a terv, mondom, kétszeres az örö­möm, hogy a szükséges első lépésre más is rátalált, mert ebből azt kell kiolvasnom, hogy még többen is, nagyon sokan érzik a köl­csönös megismerkedés sürgős szükségessé­gét. Tamás Lajos ezt csak az irodalom szem­pontjából világította meg, a mozgalomnak azonban itt megállaüia nem szabad, a közélet minden ágára, minden mozzanatára ki kell terjednie ennek a megismerkedésnek, a leg­felső megnyilatkozástól, az irodalomtól kezdve a népélet legáltalánosabb formáiüig. Minden Szlovenszkóban és Pod'karpat- ská Rusban élő magyarnak meg kell ismer­nie minden más vidéken éllő faj-, nemzet­testvérét, foglalkozását, gondolatvilágát, származását, egységes történelmi múltját, jelenét s törekvéseit a jövő felé. Mert a mai helyzet aiz, hogy egy kassai olvasó jobban ismeri a sarkvidéket, vagy a malájt szigeteket, 'mint mondjuk a Csaflló- közt s többet tud a druzokról vagy riff- kabálokról, mint a „gutái nemzeif'-ről, vagy a „lévai gyükezekről", vagy Tuten- khamen sirdiszitéséről, vagy az indián toll- bokrétáról több a fogalma, miiint a hetémyi va.rrottasról, vagy a esetnek! csipkéről Amig ez a helyzet, addig egységes szilé­vé tiszkói magyar szellemről, az egy testhez tartozás érzéséről s a közös célra dolgozás egyöntetűségéről szó sem leint­A legideálisabb az' volna, ha a megis­merkedés személyesen történnék. Magamról tudom, aki hivatalból bejártam már Szlo­ícroz a kerék — és kacagva tűnt volna el a kuko­ricás földek között? A mozdonyvezető felhúzta szemöldökét és a világ legtermészetesebb hangján felelte: — Akkor engem büntettek volna meg, hogy felültem neki . . . Vonatunk már a váltókon csattog. Meg­állunk. Elbúcsúzom a mozdonyvezetőtől, akit megbüntettek volna, ha a pásztorfiunak csinytevő kedve támad .... Rácz Pál. egész német nép pártkülönbség nélkül küzd Ausztriának Németországhoz való csatlako­zásáért. A nagyhatalmaik megígérték az ön­rendelkezési jogot az összes nemzeteknek, úgy a nagyoknak, mint a kicsinyeknek, tehát a német nép is igényt tart rá és nem engedi magát megfosztani ettől. A csatlakozási mozgalomban nemcsak nemzeti, de gazdasági okok is irányíta­nak bennünket, akik hatalmas gazdasági területre és egységes piacra törekszünk. — Vannak aggódó lelkek, akik azt mond­ják, hogy még nem érkezett el a csatlakozási mozgalom ideje. Meglehet, sőt igaz, amennyi­ben ezt a hivatalos és felelős államférfiakra vonatkoztatjuk. A népek azonban nem iga­zodhatnak a külügyminisztériumok politikája után, hanem joguk van azt megelőzni. — Ausztriának Németországhoz való tényleges csatlakozása aktuális lesz, mihelyt Németország belép a népszövetségbe. A saint-germaini békeszerződés ugyanis nem tiltja meg Ausztria csatlakozását Németor­szághoz, hanem a népszövetség beleegyezé­sétől teszi ezt függővé a jövőre nézve, fia Németország egyszer tagja lesz a népszövet­ségnek, úgy kétségtelen, hogy Ausztria és Németország érvényesíthetik majd közös akaratukat és a fegyveres beavatkozással való fenyegetődzéseknek nem lesz meg az eredményük. venszkó és Ruszinszkó minden szellemi góc­pontját s körülbelül ismerem minden vidék jellegét, fájdalmát és kulturális törekvéseit, hogy igazi, mélyszántásu ismeretség csak a személyes érintkezés révén jöhet létre, ez azonban a mai viszonyok között megoldha­tatlan. Amit nyernénk a megismerkedés mélységében, intenzitásában, azt elveszte­nék annak szélességében, extenzifásában. S ez a széles, a lehető legszélesebb körben való megismerkedés a fontos. Ha Mohammed nem mehet a hegyhez, a hegy induljon meg Mohammedhez. Más esz­közökkel, képben és Írásban kell elhozni Ko­máromot Ungvárra, Munkácsot Pozsonyba, Pozsonyt Rimaszombatba s így tovább. A terv végrehajtása a pártszövetség kul­turális és társadalmi albizottságának felada­tát képezi. A legközelebbi ülésükön részle­tesen elő fogom terjeszteni a kétségkívül nehéz, sok munkát igénylő országos mozga­lom tervezetét, itt csak a lényegét érintem azért, hogy a vidéki kulturmunkások már most gondolkozzanak a kivitel módozatain s a több szem többet lát elvénél fogva mi­nél szélesebb körből fussanak be a praktikus megoldást célzó jótanácsok. A kölcsönös megismerkedés eszközei: 1. a közös múlt kihangsulyozása; 2. a jelen állapot, a közös sors megisme­rése ; ebből származhatik 3. az összefogás a jövőre. Minden vidéken, minden városban egy kis testületnek kellene kézbe vennie a dol­got, amatőrfényképészeknek és tollforgató embereknek, akik diapozitív sorozatokat ké­szítenének a kulturális albizottság által meg­állapítandó terv szerint, ehhez felolvasást imának, mely sorozatok és felolvasások köl­csönös kicserélődés utján eljutnának az egy­mástól legtávolabb eső vidékekre és váro­sokba is. Egy-két év lefolyása alatt be lenne fejezve a szemen és fülön át való megis­merkedés s akkor, hogy maradandó legyen az eredmény, egy nagyszabású vállalatban kikerülhetne a megrostált anyag könyv alak - ban, (amilyen vállalat volt például „Magyar- ország Vármegyéi és Városai", vagy „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Kép- bori") —- minden magyar otthon asztalára. Ha sikerülne a terv végrehajtása — és kell neki sikerülnie! — akkor min­den magyar testvérének erezné azt a ma­gyart, akiről ina azt sem tudja, hogy van, Az oszfirAk-itáratf ifié c§ifí Németországnak § népszövetségbe waf© belépése lián lesi aktuális Nyilatkozik Paul Loebe, a német birodalmi gyűlés elnöke Ismerjük mag egymást! Irta: Sziklay Ferenc. talán még arvasaganak érzésé sem lenne oly nagy, mint ma, mikor egy-egy zárt ma­gyar sziget a faluja határán túl már nem is sejti, hogy más is van körülötte, mint özön­víz. Azt hiszem, ez a program sok, nagyon sok, minden magyar szívben visszhangot kelt, nem hiszem, hogy valaki is visszariadnék a nagy munkában való részvételtől s a szükséges anyagi eszközök összehozására fordítandó áldozattól. Legyen a közel jövő egy jelszava az egész országban: „Ismerjük meg egymást!" Őslakos győzelem a Gösnőrl iparlársíilatüaií Lezajlott a rimaszbmbati járási ipartársulat alakuló gyűlése — A rimaszombati lista 393 szavazattal 8 ellenében győzött Rimaszombat, szeptember 3­Rimaszombati tudósítónk jelenti: A 39 éve fönnálló rimaszombati ipartestület he­lyébe lépő uj járási ipartársulat alakuló gyű­lése tegnap folyt le a megyeháza emeleti ta­nácstermében a képviselőválasztásokat is rnegcsufoló külsőségekkel. A gyűlés legizgal­masabb része tulajdonképpen a vezetőségnek megválasztása volt s itt a jobban szervezett rimaszombati lista fényes győzelmet ara­tott a minden szervezés nélkül szavazásba dobott tiszolci kettes számú listával szem­ben. Zsúfolt terem előtt nyitotta meg az ülést reggel 9 órakor Hanesz Emil járásfőnök s az átmenetileg kinevezett direktórium statisz- tálása mellett egészen délutáni három óráig eltartott az alapszabályok megállapítása, déli szünet nélkül. Jelentősebb vita úgyszólván csak az el­nökség és választmány létszámának megál­lapítása körül volt, valamint a székhely­kérdésben. A négy alelnöki posztból kettőt töröltek, de törölték a tiszteletdijat megálla­pító paragrafust is, csupán kiküldetések ese­tére állapították meg a napidijigényt, azt is szegénységi bizonyítványhoz kötötték. A klenóciak által provokált székhelyvitát is le­törték a higgadtabb elemek. Ez a nevetséges javaslat azt célozta, hogy Tiszolc, vagy Ri­maszombat helyett Nyustyán legyen az ipar­társulat székhelye. A tagsági fölvételi dijat 60 koronában szabták meg, a rendes évi tagdíj megállapí­tását viszont az uj elnökségre bízták. Elha­tározták, az aiapszabálytervezeítel ellentét­ben, hogy a tagdíjhátrálék nem lehet ok a szavazati jogosultság megvonására, mert a tagdíjhátrálék végrehajtási utón mindenkor beszedhető. A választmány létszámát 40-ben, a pótválasztmányi tagok létszámát pedig 12-ben állapították meg. Délután három órakor fejeződött be az alapszabályok tárgyalása s ekkor Mlinarcsik János nyustyai iparos javasolta a választás­nak másnapra való halasztását, óriási lár­mát váltott ki ez a propozició, magyar rész­ről hallani sem akartak az elhalasztásról s hangosan követelték a szavazás megkezdé­sét. Félórai paragrafusböngészés után Ha­nesz Emil járásfőnök elrendelte a határozat- képesség megállapítását. Kiürítették a ter­met és a főbejáratnál egyenként olvasva, legitimálva engedték vissza a tömeget- A törvényben előirt 2o%-ka1 szemben 71 főnyi többség volt jelen, úgy, hogy a nácselnik Daxner Igor tiltakozása ellenére is, szava­zásra volt kénytelen föltenni Mlinarcsik- ja­vaslatát. Ezt a tiszolciak, klenóciak és nyus- tyaiak már be sem várták, hanem Mikovényi tiszolci légionista-korcsmáros vezetésével tiltakozva hagyták el a termet. így Mlinar­csik javaslatát egyhangúan elvetették s félöt óra tájban két szavazatszedő bizottság előtt végre megkezdődöt a titkos szavazás a be­nyújtott két listára. Az egyes lista a rima- szombati, a kettes pedig a tiszolci volt. Fél­hat órakor a nácselnik hat órára kitűzte a szavazás záróráját. A leadott 401 érvényes szavazatból csupán 8 érkezett be a tiszolci listára, úgy, hogy a rimaszombati lista 393 szavazattal fé­nyesen győzött. Hét óra után hirdette ki az elnöklő já- rásfőnök a szavazás eredményét. Az uj já­rási ipartársulat elnöke Valaszkay Rezső ri­maszombati órás és ékszerész lett, aleltiö- kök: Diekmann Dezső rimaszombati borke­reskedő és Dulovícs László rimaszombati férfiszabó. A negyventagu választmányba 34 rimaszombati, 2 nyustyai, 1 tiszolci, 1 koko- vai és 2 tamásfalvai keresk^lö, illetve ipa­ros jutott be, a 12 pótválasztmányi tag közül 9 szintén rimaszombati, t poltári, 1 klcnóci és egy osgyáni­A kihirdetés után Jelűnek Henrik a köz­gyűlés elismerését tolmácsolta a koncilián- san elnökösködő Hanesz járásfőnöknek, majd az uj elnökség nevében Valaszkay Rezső köszönte meg a közgyűlés bizalmát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents