Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)
1925-09-24 / 216. (959.) szám
Csütörtök, szeptember 24. Sikkasztással vádolják Portia hercegnét Elmebetegséggel védekezik — Fia a szemeláttára lőtte magát agyon 4$ j&wínmc — (Hal!a János dr., az ttj zólyomi zsupán.) A zólyomi zsupánt székbe a belügyminiszter Hallá. János ér.-t, a pozsonyi minisztérium kormány titkárát .nevezte ki. Hall át Ruman zsupán utódjául is kombinációba vették, azonban az au tón óim isi a párt éles állás foglalása miatt a kormány elállt ettől a tervtől. Halta ugyanis naturalizált szlovák, Csehországban született és csak 1908-ban került Turócszentmártonba. mint a pánszlávizmus csehországi előretolt őrszeme. Turócszentmártonban Mudrony Pál dr. mellett dolgozott, politikai működést azonban csak titokban fejthetett ki, mert osztrák állampolgár volt. Itt érte az áf/lamfordulat is. Tagja volt a forradalmi nemzetgyűlésnek, majd 1920-ban az agrárpárt az eperjesi kerületben kandidálta. Már 1919-ben a szlovenszkóií minisztériumba került, ahol a minisztérium elnöki osztályának lett a vezetője. Irodatmílag is működött a Prudyban. Halta erősen centralista politikus. — (Az ungvári városi képviselőtestület feloszlatása a közigazgatási bíróság előtt.) Ungvár képviselőtestületéinek jogtalan feloszlatása ellen, mint ismeretes, egyes képviselőtestületi tagok felebbezést nyújtottak be a prágai közigazgatási bírósághoz. A bíróság ma foglalkozott a fetebbe- zéssel s azt elutasította azzal az indokolással, hogy azt a képviselőtestületnek csak néhány tagja nyújtotta be, holott arra csak a képviselőtestület egyöntetű eljárása lett volna hivatott. — (Sulyok István lett a királyhágóméi- léki református püspök.) Szatmárról jelentik: A királyhágómelléki református egyház- kerület Szatmáron megejtett püspökválasz- tásán Sulyok István nagyváradi esperest választották püspökké, aki Szabolcska Mihály 63 szavazatával szemben 134 szavazatot kapott. — (Az aviatikus kongresszus harmadik napja.) A prágai nemzetközi aviatikus kongresszus szerdai ülésén azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy a FAI-hoz tartozó államok pilótáinak kötelező engedélyt kell szerezniük. Az indítványt oly mértékben fogadták el, hogy minden sportrendezésnél elő kell mutatni a pilóta engedélyét. A kongresszus a rekordok számát 1339-ről 168-ra szállította le. — (Halálozás.) A tornai esperesi kerületet mély gyász érte. Mészáros Endre tomauj- falusi plébános, tb. alesperes, aranymisés áldozópap, életének 80-ik, áldozópapságának 57-ik évében szeptember 21-én éjjel elhunyt. Szerdán délelőtt temették a tornaujfalusi sirketben. — (Gadó István dr. nyilatkozik a Tisza- gyilkosság újabb fordulatáról.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Megírtuk tegnap, hogy a Tisza-gyilkosság miatt elitéit Sztankovszky újabb, eddig ismeretlen részleteket jelentett be a gyilkosságra vonatkozólag védőjének s ennek alapján a pörnek ujrafelvételét kérte. Gadó István dr. tanácselnök, aki annak idején a Tisza-gyilkosság polgári pőrét vezette, Sztankovszky kijelentéseire vonatkozólag az Uj Nemzedék munkatársának nyilatkozott. Gadó kijelentette, hogy komoly embereket nem érdekelhet ilyen a közönség szenzáció érzékét felkorbácsoló híradás, mert a bíróság annak idején rendkívül körültekintéssel, a vallomások alapos mérlegelésével s azok hosszas stúdiuma után hozta meg ítéletét. — (Reinhardt válóperét ma tárgyalja a pozsonyi törvényszék.) Pozsonyi tudósítónk jelenti telefonon: Ma délután három órakor kezdte meg a pozsonyi törvényszék Richter táblabiró előtt Reinhardt Miksa válóperének tárgyalását. A tárgyaláson megjelent Reinhardt felesége, Else Heims híres német színésznő is. Reinhardt védőinek kérésére zárt tárgyalást rendeltek cl, bár az asszony nem ellenezte a nyilt tárgyalást. Reinhardtnét Heine dr. berlini volt birodalmi igazságügyminiszter, Fröscbel dr. bécsi ügyvéd és Gombai dr. pozsonyi .ügyvéd védi, mig Reinhardt védője Porzsolt Aladár dr. pozsonyi ügyvéd. A bíróság ítéletét valószínűleg este 8 óra tájban hirdeti ki. Reinhardtné válóperéről nem nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy a birósági döntés szerinti havi 500 arany, márka, a íit volt férje neki fizet, kevés arra, hogy abból ő és két kiskorú fia megélhessen. lilifü-itei azelőtt Carlton étterem Prága L, Provaznická 3. sz. a Mustek melléül Mindennap dólulán •* órától ente 8 óráig mííHoroH koncot t. Budapest, szeptember 23. Sikkasztás bűntettével vádolva állította a királyi ügyészség ma a büntető törvényszéken Kőszegi László egyesbiiró elé a budapesti társaság egyik előkelő tagját, herceg Portia Aladárnét. Az ügyészség azzal vádolja a hercegnőt, hogy végrehajtásilag lefoglalt több műkincset eladott. Községi egyesüké az előtt az előkelő megjelenésű asszony védekezésében elmondta, hogy ő tényleg eladta a műkincseket. — 1923 októberében történt az eset — jelentette ki —, amikor én elmebeteg voltam. Csodálkozva nézett fel a teremben mindenki a különös védekezésre. — Igen, elmebeteg voltam — folytatta a hercegnő — nem csoda, hiszen olyan rettenetes családíi tragédia ért, hogy azt ép észszel nem lehetett elviselni. Huszonegy esztendős fiam a szemem láttára lőtte magát főbe és szenvedett ki. Ennek következtében súlyos idegbetegséget kaptam. A szanatóriumban kokainnal és morfiummal gyógyítottak. Amikor a súlyos idegbetegségből valahogy kigyógyultam, akkor a kokain és morfium rabja lettem. Annyira megragadott ez a két méreg, hogy nem tudtam kanjaiból szabadulni EfmeCbicágó, szeptember közepe. Sehol a világon nem élhet egy ifjú boldogabb és gondatlanabb életet, mint Amerikában. 16 éves koráig a törvény nem engedi dolgozni, addig a szülője köteles mindenéről gondoskodni. Mikor elérte a 16 évet, akkor azonnal a maga ura lesz, bár még nem nagykorú, de anyagilag teljesen függetleníteni tudja magát- Tehát ettől kezdve a saját belátása szerint cselekedhet, ha akar. És cselekszik is nagyon sok esetben. A legelső dolog, amit tesz, hogy vásárol egy autót. Az autó az ifjúság legjobb és legrosz- szabb barátja. Nincsen semmi, ami annyit jelentene az ifjúság életben, mint az autó. Ez ismerteti meg hazája geográfiájával, néprajzával, sőt közvetve még a történelmével is. De az autó teszi tönkre is. Egészen fiatal korában tulcsigázza, idegessé teszi- Az estéid „ride“-ok nagyon sok lánynak a becsületét tették már tönkre. Esténként az ember láthatja az autók ezreit raj- zani, amint fiatal párok robognak nyaktörő sebességgel az utakon egymást átölelve, csókolva. Mostanában mind többen emelik fel a szavokat az elválások sokasága miatt. Csakugyan aggasztó kezd lenni a helyzet ezen a téren. New-York államnak egy kisebb helyén néhány év alatt 3000 elválást hajtottak végre törvényes utón. A mai nemzedék többé nem ideálok után megy, hanem a vagyon és az ösztön után, Mikor azután korán megnősülnek és férjhez mennek, akkor látják be, hogy a házasélet nem is olyan bolondság, mint előre gondolták- Ebben az esetben azután a legjobb, amit tehetnek az, hogy mennek a törvényszékre elválasztatni magokat. A törvény kész elválasztani, csak legyen ok, okot pedig a legkönnyebb találni. Valóságos botrány volt Towandában, amikor kitudódott, hogy az ügyvedek abból gazdagodtak meg, hogy a válópereket elősegítették. Egy-egy sikeres esetért 250 dollártól felfelé mesés összegekig vettek fel tisztelet dijakat— (A kommunista házasság vége.) Nyit- rai tudósítónk jelenti: Horovitz Mór érsek- újvári kereskedő házasságot kötött egy lévai urlcánnyal. Horovitz még a kommfin idején kommunista házasságra lépett egy népbizgyógyintézetbei szállítottak, mert tönkretett a méreg. Az elmegyógyintézetnek és a professzor gondoskodásának köszönhetem, hogy újból ember formám lett. Nem voltam tudatában anniak, hogy bűncselekményt követek el. Ok nélkül elhagytam férjemet. A palota minden szobája tele volt műkincsekkel. Ha bárki mondta volna nekem azt, hogy egyetlen darab is végrehajtásra van lefoglalva, nem hittem volna el senkinek. Azután meg olyan lelkiállapotba kerültem, hogy azt sem tudtam elhinni, hogy az én szemem' láttára lőtte magát főbe egyetlen igaz kincsem, huszonegy esztendős fiam. 1924 februárjában szállítottak elmegyógyintézetbe. Most már egészséges vagyok. Férjemhez is visszatértem. A hercegnő kihallgatása után a bíró ismertette a gondnokság alá helyezés okiratait, ezekben is benne van, hogy morfium és kokain áldozata. A vádat képviselő Pullimann Sándor dr. ügyész indítványozta a hercegnő elmeállapotának megvizsgálását annak rnegállaptása végett, hogy büntetőjogilag beszámitható-e. A bíróság végzésében elrendelte a hercegnő elmeállapotának törvényszéki orvosszakértők által való megfigyelését és megvizsgálását. Azonban a házassági életnek van egy másik elszomorító oldala is- Ez pedig a sok szökött lány. Ez talán első pillanatra nem függ szorosan össze a házassággal, de orvoslása mindenesetre abban keresendő. Hogy mit jelent ez Amerikában, arról azonnal meggyőződhetünk, ha figyelembe vesszük a statisztika datait. New-Yorkban az elmúlt hat hónapban 1148 lány szökött meg a szülei háztól. Ez éppen kétszer annyi, mint az előző évi. Azt állítják, hogy az amerikában született lányok nem hajlandók engedelmeskedni idegen származású szüleiknek, akik még az uj világban is ósdi princípiumok szerint akarják nevelni a gyermekeiket. Ebben a vádban sok az igazság. Az tény, hogy a bevándorolt szülők igyekeznek minél szigorúbb nevelést adni gyermekeiknek, akik ezt nem akarják tűrni és elszöknek. A szököttek jobbára angolok. Egy másik magyarázat az a autókra viszi vissza a szökésekét- A lánynak módjában van kényelmesen utazni az autón és elmegy, de utközben... elesik és többé nem mer visszamenni. Fiatalemberek felveszik az utón az autóra, elszállítják őket. ismét mások abban látják a szökések okát, hogy a szülő és a lány között nincs meg az az intim viszony, aminek meg kellene lenni. Ezeknek van a legtöbb igazuk. Ezeken úgy szeretnének változtatni, hogy a fiatalságot minél hamarabb összeházasítják- És hogy a házasság maradandó legyen, hatalmas alpitványakkal gondoskodni arról, hogy az ifjú párnak az első lépéseit az életben könnyebbé tegyék. Pl. olcsó házakat csináltatnak, hogy ne kelljen a magas házbéreket fizetni. Ha a megoldást a gyermekben keresnék, akkor egész bizonyos, hogy egyszerre 50 százalékos javulást érnének el. Annyi igaz, hogy az amerikai asszony nagyon keveset ad a gyermekre, annál többet ad a divatra és a mozira. így nem csoda, ha. az ifjúság az ö jellemüket tükrözi visszatossági titkárnővel, aki azonban pár nap alatt elhagyta. Az első asszony most bigámia címen feljelentette és Horovitzot három napra Ítélték. Horovitz kegyelmi kérvényt adott be a köztársasági elnökhöz. POLIÖ mosépsr a leaioitte mosószerek. | Az autó és a szerelem Nagy harcok a házasság intézménye körül Amerikában — Ford is hozzájár?’• -7 erkölcs, télén élethez?! — A technika és morál harca A P. M. H. levelezőiétől ^0 Felhős, helyenkint csapadékkal, enyhe, délnyugati széllel. — (Amikor az elbocsátott főtitkár „elmozdít”.] A P. M. H. vasárnapi stzámában a keresztény- szocialista párt szlovák osztályának nevében beküldött közlemény alapján az a híradás jelent meg, hogy Plaveczky Ágoston aranyosmaróti párttitkárt állásából elbocsátották. Amint azonban a kér észt ényszociailista párt országos központja közli velünk, ez a hír nem felel meg a valóságnak, mivel Plaveczky ezentúl is a párt aranyosmaróti titkára marad és elbocsátásáról sz<5 sincsen. Tény az, hogy Merrel István, a keresztényszocialista párt szlovák osztályának volt főtitkára, Plaveczkyt állásából elmozdította, de tz semmiképpen nem állott jogában. Merrel Istvánt ugyanis az ótátrafüredi pártvezetőségi ülés állásából elbocsátotta. — (Templomszentelés Naszvadon.) A közel ö'tezer lelket számláló szinmagyar Naszvad községnek megható ünnepe volt vasárnapon. A község lakosságának áldozat- készsége 70.000 koronát gyűjtött össze a templom felékesítésére. A mennyezet két nagy képét, melyek Jézus születését és Jézust az Olajfák hegyén ábrázolják, Schur- mann Max, az Európaszerte ismert nyitraí festőművész festette, mig a többi nagy festmények Papp Nándor Károly művészetét dicsérik. A benedikálás szertartását Wieder- mann Károly dr. esperesplébános, pápai kamarás végezte és ő méltatta a nagy nap jelentőségét gyönyörű egyházi beszédében. — (Egy volt magyar miniszter balesete a jugoszjáv-román határon.) Aradról jelentik: A jugoszláviai vonat, melynek Arad felé van csatlakozása, a határon belefutott egy tehervonatba. A karambolnak több súlyos áldozata van, köztük Bartha Albert volt vezérkari ezredes, a Károlyi-kormány hadügyminiszterének felesége is, aki férjével tegnap Aradra érkezett. Sebesülése nem súlyos természetű. — (Alispánválasztás Hevesben.) Egerből jelentik: Heves vármegye alispánjává heves küzdelem után Okolicsányi Imre főszolgabírót választották meg. — (Az újoncok bevonulása.) Az újoncok október elsején kötelesek tényleges szolgálatra jelentkezni. A hadügyminisztérium ismételten figyelmezteti az ujoncoikat, hogy nem a hadkiegészítő parancsnoksághoz, hanem csapattestükhöz kell bevonuilniok. Az újoncok az utón maguk gondoskodnak élelmezésükről. Hogy a bevonulás simán mehessen végbe, szeptember 30-án és október 1-én minden állomáson katonai bizottság fog működni. A bizottságokba a lehetőség szerint olyan katonákat osztanak be, akik a kisebbségi nyelveket is beszélik, hogy útbaigazíthassák a más nemzetiségű újoncokat. — (Figyeljünk a levelek címzésére!) A Stockholmban megkötött nemzetközi postaszerződés értelmében a csehszlovák posta- igazgatóság figyelmezteti a közönséget a levelek előirásos címzésére és portómentesité- sére. Eszerint a cím latin betűkkel a címzési oldali alsó részére, párhuzamosan az alapéllel írandók. A címzésnek pontos adatokat kell tartalmaznia, hogy az esetleges reklamációk keresztülviheíő'k lehessenek. A bélyeget a címzési oldal felső jobbsarkába kell ragasztani. A föladó neve minden levélben föltüntetendő- A nem a posta által kiadott bélyegek, vagy reklám jegyeik nem ragaszthatok a címzési oldalra. — (Én vagyok a bitang gazember!) Budapestről jelentik: Trinkl Károly 14 éves tanuló az István-ut 63. számú háza előtt leugrott a Városliget felől jövő 27-es villamoskocsiról és oly szerencsétlenül került a pótkocsi alá, hogy annak kerekei ballábát térdben levágták. A földön fekvő gyermek magából kikelve hangosan kiabált: „Én vagyok a bitang gazember, én ugrottam le a villamosról.” A súlyos és életveszélyes állapotban levő tanulót a mentők a Szent István-kórházba vitték. — (A bukaresti postán öt zsák ajánlott és pénzeslevelet loptak el.) Bukarestből jelentik: A bukaresti központi postahivataliban egy Petru nevű postatisztviselő öt zsák külföldre menő ajánlott .levelet lopott e1. A postazsákokiban főleg Pozsonyba és Becsbe, valamint Magyarországba szóló ajánlott és értéklevelek voltak. Házkutatást tartottak és meg is találták az elveszett zsákokat, a tolvaj azonban időközben a levelek tartalmát elégette. »#■ Sérvben szenvedők -IEgyetlen biztos védelmet nyújt a lágy ék, here, comb és köldöksérvnél a mi tökéletesített rugónélkiill sérvkötönk, mely éjjel fs hordható. Mindenféle bandázs operáció után, lógó has, gyomor- és anyaméhsülye- désnél. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Fla- nell has-, hát- és mellmelegítő ,.Hyfliea“kölszcrüöz Bratlslava, Duna-n. 51. Árjegyzék ingyen A vidéki lelek még aznap elintéztelek