Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)
1925-09-20 / 213. (956.) szám
Vasárnap, szeptember 20. tffiÉBnMMmMBHMMI ítmtf ku _ IS Az utódállamokban bujkál a sikkasztó „textilbáró44 Egy kalandos pesti karriér vége — Keres- kedöinasból dúsgazdag üzlettulajdonos, textilbáróból aranycsempész — A ló és a kártya sikkasztásba kergették — 6 milliárd koronát keresnek rajta — Reichenbergi és brünni cégeket is megkárosított — A P. M. H. tudósitójától. — Budapest, szeptember 19. Vajda István 40 éves pesti ügynök ellen elfogató parancsot adtak ki. Vajda több milliárd korona értékű textil áru elsikkasz- tása után megszökött. Csodálatos karriert futott meg Vajda. 13 éves korában került inasnak egy divatáru- üzletbe. Rövidesen önálló üzletett nyitott. Évek során át kitartó munkával elérte azt, hogy a Rákoczi-uton vett egy nagy divatáru üzletet. A háború előtt fizetésképtelen lett és csődbe került. Jött a háború. Eleinte nagy nyomorban yolt. A konjunktúrával azonban egyszerre talpra állott. Lefoglalt árukészletéből pénzt csinált és hadiszállításokra kapott megrendelést. Hivatalos megbízását arra használta ki, hogy Svájcból nagymennyiségű szövetet és posztót csempészeit az országba. Vajda megszedte magát, házat és villát vett. De lassan csak a lóverseny iránt kezdett érdeklődni. A háború után rengeteg cseh posztót vett. Áremelkedésre spekulált. Ez azonban balul ütött ki, jött a kommün és mindenét elkobozták. Bécsbe menekült s innen Milánóba. Alig bukott meg kommün, vaggon számra futott be Pestre az olasz szövet. A kormány akadálytalanul engedte be# a szövetet. Nagyszerű üzleteket csinált a selejtes posztóval. De aztán észre véve, hogy a viszonyok konszolidálódnak, újból csehországi gyárakkal, sőt angolországi gyárakkal is összeköttetésbe lépett. A textilszakma mellett különös előszeretettel folytatta az aranycsempészést. Autón, hajón a legíurfangosabb módon vitte ki az országból az aranyat és az ékszert. Egy zimankós téli napon csempész autóját feltartóztatták s fél millió korona aranyat találtak nála. Ezért egy hónapig ült. Házát, nyaralóját a pénzbírság vitte el. Legutóbb „vám-szabadraktár“ engedélyt kapott s pincehelyiségeket bérelt, amelyeket megtöltött a vámmentesen behozott áruval. De ahelyett, hogy tovább szállította volna az árut, itt adta el. Mikor erre rájöttek újból csempészni kezdett. Legutóbb 88Ü miliő korona pénzbüntetésre Ítélték. A legtöbb pénzt azonban a lóverseny és a kártya vitte el. „Textilbáró“ néven minden játékklubnak tagja volt s legendákat beszéltek óriási játszmáiról. Nem tűrte, hogy jelenlétében más adja a bankot. A nagy kártya- vesztések miatt a bizományba kapott árut elkótyavetyélte. Egy reichenbergi cég 600 millió korona kárösszeg erejéig feljelentette. Nyomben rá egy brünni gyár következett 300 millió koronával. Mikor a detektívek első akarták állítani, Vajda megszökött. Azóta tömegesen érkeznek a feljelentések. Egy olasz gyár másfél millió líra, egy angol cég 1300 angol font értékű áru elsikkasztá- sával vádolja. Az étidig bejelentett kárösszeg jóval meghaladja a 6 milliárd koronát. Vajdát külföldön keresik. Az a gyanú, hogy valamelyik titódállamban bujkál. — íMegszigorítják a csehszlovák-román határforgalmat.) Aknaszlatinai tudósítónk írja: A hatámrenti lakosság eddig egy évi időtartamra szóló egyszerű igazolvánnyal járhatott át Romániába. Az igazolványok most érvényüket vesztik és csupán a pénz- ligyigazgatóság által kiállított jóváhagyás után hosszabbittatnak meg. Kéthónapos nász — nyolcvanéves gyász A „valóban hü feleség" különös temetése. — Nyolc hétig élt az urával, nyolcvanháromévig gyászolta — Férfi ellenes izgatás a sir fölött London, szeptember 18. Most helyezték örök nyugalomra a brightoni temetőben özvegy Self-Ridigni Jánosné asszonyt. Amikor a sirt elföldelték, a sirásó gépiesen fogta a rögtönzött fakeresz- te s beszúrta a friss hantba. A keresztre ez a pár szó volt Írva: Itt nyugszik özvegy Self-Ridigni Jánosné, aki valóban hü volt férjéhez. Élt 99 esztendőt. 1925 szeptember 18. A keresztre irt „valóban" szónak az a magyarázata, hogy az elhunyt mindössze két hónapig élt az urával s azután teljes nyolcvanhárom esztendőn keresztül gyászolta. Ez a hü feleség 1826-ban születeti s tizenhatéves korában ment férjhez Self-Ridigni János mérnökhöz. A házasságuk mindössze 2 hónapig tartott, mert a férj meghalt. — Az én számomra — szólt akkor zogokva a fiatal özvegy — meghalt az élet. — Csak nem akarod azt mondani, — nézett rá csodálkozva az édesanyja — hogy mindig igy maradsz? Az özvegy erős pillantással nézett édesanyja szeme közé és igy válaszolt: — Igen, igy maradok! Szavát meg is tartotta, igy maradt nyolcvanhárom esztendőn keresztül. Ez alatt az idő alatt minden megváltozott körülötte, szülei, ismerősei, rokonai meghaltak, de ő állandóan ugyanabban a házban lakott, amelyikben két gyönyörűséges hónapot töltött hitvestársával. A férje iránt való kultusza odáig ment, hogy amikor ebédelt, vagy vacsorázott, a férjének is megtérített ugyanarra a helyre, ahol az elhunyt szokott ülni, neki is kimérte a levest, adott neki a húsból s ha este lefeküdt, megvetette az ő ágyát is. Az esztendők és az évtizedek múltak, de ő még mindig hü maradt az urához, mégpedig olyan értelemben, ahogy maga elé szabta. Most, hogy sírba tették s amikor a gyászoló gyülekezet elmenöbeo volt, — Miss Ellen Tray, az ismert női agitátor hirtelen beszélni kezdett: — Nem mehetünk el innen — szólt harsány hangon — anélkül, hogy fel ne vetném azt a kérdést, — vájjon ha 1842 március 12-én, amely napon Self-Ridigni János ur meghalt, a sors úgy intézkedik, hogy ne János ur haljon meg, hanem Jánosné asszony — vájjon mi történt volna? Vájjon Self-Ridigni János ur szintén özvegy maradt volna nyolcvanhárom esztendőn keresztül? Vájjon az ő sírkövére is ráírhatnánk, hogy „valóban hü volt a feleségéhez?" Vájjon ő is két személyre terített volna magányos lakásában. — Amire a két hónap nem volt képes, — a kiábrándításra — azt a két esztendő bizonyosan megtette volna s elöbb-utóbb az a meggyőződés érlelődött volna meg benne, hogy a férfiakat nem imádni, hanem . . leigázni kell! A gyászoló gyülekezet ezt az ötletet is helyeslő zúgással fogadta, csak a pap hagyta ott megbotránkozva a temetést. Az incidensnek, természetesen, hire ment és ma egyébről sem beszélnek, mint a valóban hü feleségről és különös temetéséről. Blatia Lujza Rimaszombatban Blaha Lujza keresztszülei — Látogatás a művésznőnél — A P- M. H. tudósítójától — Rimaszombat, szeptember hó. Blaha Lujza kétszer járt nálunk, Gömör- ország székvárosát au. Először akkor, mikor életemk legfontosabb mozzanata következett el: hozzánk jött megszületni, abba.n az utcában. azzal a házzal szemben, ahol a kisgyerek Tompa Miska játszadozott az apja dikieseivel. Talán hallotta i-s a kis Miska az écca- kai zavart futkározást, amikor a teátrista Reindl urnák feleségét hozta Jánosiból Törökék hintája s az utcára könyöklő házában Tompának, az öreg csizmafoltozónak, kiváncsi szemmel nyomta az ablaküveghez fejét a kis Miska gyerek . . . Másodszor akkor járt nálunk Blaha Lujza, amikor már „nemzet csalogánya" volt a neve s népszerűségének, dicsőségének dele- lőj'én hozták a batyii Három Rózsa szállóházába lelkesedő, mámorosodó karokA rimaszombati katolikus plébánia Wert- heimszekrényében húzódik meg nagycsomó anyakönyv között az 1850-es évek öreg fóli- ánsra is. 1850 szeptember 8-áról igy szól a mátrikula: Baptisans: StephanuS Findura, adminis- trans. Nőmén: Ludvica. Parefites: Alexander Reindl (Cath. et Aloisia Ponti Cath. The- atrista. (Keresztelő: Findura István, segédlelkész- A keresztelt neve: Ludovica. Szülők: Reindl Sándor, Ponti Lujza, katholikus val- lásuak. Foglalkozás: színész.) Keresztszülők; Török László és f&lesége, Darvas Franciska vannak bejegyezve. Érdekes megállapítani, hogy Blaha Lujza édesanyját hívták Lujzának s az újszülött eredeti neve Ludovica volt. Törökéknél Néhai való, vendégszerető magyar ur, Török Laci bácsi házában két leánya lakik: Juci néni és Rózsi néni, két kedves nénike, régi, jeles idők tanúi és sok-sok megtörtént dolog tudói. Szép őszi délelőtt náluk kopogtattunk be, a sok családi fénykép között kedveskedő néninél hogyha mondanának valamit Blaha Lujzáról . • . — Lujzáról, édes fiam? Nagyon jól ismerjük mi is, nagyon jóban voltunk vele . . . Persze . . • — Kedves Rózsi néni, szíveskedjék elmesélni,'hogy is történt az a neyezetes születés? Rózsi néni maga elé ültet s megelevenedik a régi múlt, a tentristák ckhós szekereit vendégszerető szívvel fogadó magyar szlnc- szctpártoló Mecénások ideje . . . Nagy vacsora volt 1850 szeptember 8-án Török Laci bácsi kúriájában, Jánosiban. Délirányban legközelebbi község Rimaszombathoz- Színészeket látott vendégül messzeföldön híres magyar fogadásával Török Laci bácsi. Actoro'k és Actrixok pihentették Thespis kordáját s köztük Kölesi Sándor is, igazi nevén Reindl. Dehát veszélyes volt ez a német hangzású név akkoriban: negyvennyolcas-honvédtiszt zubbonyát hordta magán a sza- bad-ságos idők alatt s igy nem kellemes név az osztrákok előtt. S vacsora közben történt bizony, hogy Reindl feleségét hirtelen kellett kocsira ültetni, — nagy sor volt a hintó pedig még akkor, — s komornával, inassal futtatta be őket a rimaszombati tudósasszonyhoz a meglepődött Laci bácsi. A mai Tompa utcában laktak Reindlé'k s alighogy letették a leendő mamát: máris életet adott egy siró, csöpp kis lánynik, aki bohémta-nyán született s mindjárt élete első percétől a szinideszkák Múzsájával jegy- zödött el, szinésznép közé csöppent, köztük nevelődött, hogy aztán egyszer, mint fényes csillag, világítsa meg azt a kis rimaszombati düledező házat. Természetes dolog, hogy a keresztszülők a Mecénás Törökék lettek. De elszármazott aztán Blaha Lujza és soha nem ismerte meg keresztszüleit. Hálás szívvel gondolt azonban rájuk mindig s a keresztszülők leányaival állandó tartós barátságban voltak. Rózsi néni boldogan emlékezik meg a millenáris idők Blaháuéjáról. Ö csak igy mondja: „a Lujza", mint egy valaki, aki egyszerű barátnő, jóisimerős csupán. Rokon. — Tudja, fiam, mikor a Lujza megérkezett Rimaszombatba, kilencvennégyben, hogy szerepeljen, azt mondta a vonatnál tisztelgő küldöttségnek: „Köszönöm a meghívást, de nem megyek én sehová másaivá, csak az én drága keresztszülieim leányaihoz, hogy megnézzem azoknak a kéipét, akik engem keresztvíz alá tartottak-" A Három Rózsa és a Huszár Nagy dolog volt az: Blaha Lujza szülővárosában vendégszerepei! Senkinek meghívását nem fogadta el, a „Három Rózsá"-ba szállott (Hotel Tátra manapság) s a Huszárvendéglő helyén, ahol már akkor a mai megyeházát tervezték, rögtönöztek egy hatalmas szinjátszós szálát számiéira. Itt játszotta Blaha Lujza az „Asszony verve jó“ főszerepét a jó rimaszombatiak nem szűnő lelkese - • dése közben. Tomboltak bizony. S este ha- j talnias szerenáddal köszöntötték a „nemzet csalogányát", amire köszönetül elénekelte a ..Három Rózsa" erkélyén azt a szép nótát, hogy : „Én vagyok a falu rossza egyedül..." Szép idők voltak. Török Rózsi néni szinte elérzékenyül, miikor erről emlékezik meg. Öreg rimaszombatiak szemében is megcsillan valami fiatalos, vágyó fény, hogyha ezeket a dolgokat mesélik, régi időket kutatgatván, a Polgá ri Kör asztala mellett. — Más volt akkor az élet, fiam — végzi a szót Rózsi némi, ahogy búcsúzóul még az Ö pesti látogatását Blaha Lujzánál mesélgeti. — Most akarom elküldeni az édes szüleim arcképét Blaha Lujznak, talán uram- öcsém elvinné, ha egyszer Pestre kerül. Levelet is írnék neki... Hát ebben maradtunk. Blaháné, a hetven- ötéves Nagyasszony még egy utolsó emléket kap a keresiztszüíeiről... Blaha Lujzánál Verőfényes májusi nap olvasztgatja a budapesti Nagykörút zsúfolt aszfaltját, amikor a Nagyasszony Erzsébetköruti lakásának ajtaján kopogtatok. A lépcsőházi lakónévsorban báró Splényi Ödönné névjegye látható, a lakás ajtaján csupán ez a sokatmondó név: BLAHA LUJZA. / Csengetésre borzashaju stzakácsné néz ki. Kis alkudozás után hajlandó elfogadni a névjegyemet s bejelenteni a Méltóságos Asz- szonynál. — Mostanában nem fogad senkit... Ráírom a névjegyre, hogy Rimaszombatból való kéri a bebocsáttatást. Varázsszó volt, úgy látszik. Néhány pillanat múlva sietősen nyílik az ajtó. — Méltóztassék ... Pár percre fogadja a Méltóságos Asszony... Nagy, verőfényes fogadószoba ezernyi virágjai között foglalatoskodott a Nagyasz- szony. Friss nárciszok, rózsák, nefelejtsek között fehércsipkés lila ruhájában, mint egy mesekönyv illusztrációja, jött felém a fehér- hajú Nagyasszony. Ismergetem, hasonlitga- tom azokkal a régi fényképeivel, amiket Bla- háné szerepeiről láttam gyerekkoromban- Akkor: fiatal, egy egész országtól körülrajongott művésznő. Ma: fehérhaju, halkszavu, kedves matróna. Méltóságos Asszony. A szeme azonban fiatalos ragyogással figyeli vendégét. — Rimaszombatból jött? Nagyon örülök ... A virágok közé ül. Kérem, hogy beszéljen valamit magáról, rimaszombati emlékeiről, magáról. Hogyan él most? Halk szava, mint az ezüstcsengő. — Rimaszombatban a kilencvenes esztendőkben jártam. Oh, nagyon kedvesek voltak ... Szülővárosom ... Törökék, a kedves Török-lányok, mit csinálnak vájjon? Milyen nagyon szerettem őket. Hát a Samuk? Mert tudja, akkor sok Samu volt maguknál nagyon ... Kedves, palócbeszédü Samu-város- Nem felejtem el, nem fogom elfelejteni, amikor ottani szereplésemkor az egyik Samu, Perecz Samu, önkéntelenül fölszól a színpadra egy nótáin után: „Hogy az én Istenem áldja meg!" Nem, lássa, nem lehet az ilyet elfelejteni... Kicsi városom! Vájjon meg van-e még a szülőházam? Hallottam, hogy emléktáblát terveztek oda. Elég lesz egy névjegy is. De ne dőljön romba ismeretlenül, nem szeretném... Ha csak egy névjegy is... Régi emlékek sodra viszi a lelkét. De aztán ő kérdez s nekem felelnem kell. Minden régi ismerősét sorra kérdezi. Jól tudja mind; némelyik névnél akadozik, mosolyogva mentegetőzik: — Öregszem... Annyi sok név között néha nem találok helyesre .. • — Hogyan él most a Méltóságos Asz- szony? — Csendeskén. A város itt lüktet alattam. Zajos is nékem egy kicsit... (És itt eszembe jutott, hogy a Nagyasz- szony ablaksora alá egy mozivállalat hosszú időn át vakító fénygömbökböl összeállított betüreklám fehér izzásával vágott hasitó kévéket a Körnt esti homályába, míg aztán néhány újság tiltakozó szava szüntette meg ezt a figyelmetlenséget.) — A kis dédunokámmal járok néha kocsin a Városligetbe, ez az egyedüli szórakozásom. Olykor jóembereim jönnek, családtagok. Ez minden. Fáradt vagyok, nem való már nekem ez a nagyvárosi zaj... Az erkélyajtó most kicsapódik. Aranyos- hajú drága kisleány ugrik be rajta. Két nagy szeme először riadtan tekint az idegen látogatóra, aztán egy hirtelen ugrással a déd- mama ölébe bújik. Odafurja szöszke fejét. — Drága kis bogaram... — érzékenye- dik cl Blaha Lujza hangja. — Látja: ez az én örömöm. Májusi, vakító napsugár ömlött a forró népszínházi esték emlékeivel megrakott ar- tisztikus szoba bútorai közé s glóriát vont a Nagyasszony fehér fürtjei fölött. Virágok, ezernyi pompás virág. S mint a mesék ki- rálykisasszonyának anyja: Blaha Lujza. A millenáris magyarság tündérasszonya. Emlék. Alom. S ölében az uj idők Ígérete kacagottKint forrt a város s a Nagykörút pora vastag kévékben szállott fölfelé az ablak előtt, Szombathy Viktor. 8
