Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)
1925-09-19 / 212. (955.) szám
Szombat, szeptember !9, r Átdolgozzák az uj magyar állami költségvetést Budapest, szeptember 18. (E.) (Budapesti szerkesztőségünktől-) Mint ismeretes, a magyar kormány az 1925—26. évi költségvetést már ez év áprilisában elkészítette és azt Búd János pénzügyminiszter egyrészt bemutatta a nemzetgyűlésnek, másrészt a népszövetség júliusi ülésszakán is jóváhagyta. Ez a költségvetés az 1924—25. évi előirányzatok alapján épült fel. Tekintettel azonban arra, hogy időközben (jeniben nagyjelentőségű határozatokat hoztak, nevezetesen a forgalmi adónak 3 százalékról 2 százalékra való leszállításáról, az állami tisztviselők fizetésének június 1-től számított felemeléséről és a népszövetség hozzájárult ahhoz is, hogy a kormány a külföldi kölcsönből 30 millió aranykoronát beru- hási célokra fordíthasson, a költségvetést meg kell változtatni. Ugyanis az itt említett engedelimekből folyó eltolódások a bemutatott költségvetésben nem foglaltattak benn, úgy hogy az többé nem volt reális- Ennélfogva a költségvetés teljes átdolgozását kellett elhatározni és a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés megnyitásénál be is fogja jelenteni ezt és bemutatja majd az uj költségvetést. A népszövetség és a nemzetgyűlésnek bemutatott uj költségvetés a szanálási programban előirányzott 50 millió aranykorona deficit helyett 23 millió aranykorona felesleggel zárult és természetes, hogy az átdolgozott költségve- * tés most már másképp zárul, de erre nézve közléseket még nem tettek. A fapapucsok hazájában Mozaikok Hollandiából — Mindenütt szeretik a magyarokat Hága, szeptember közepe. Hollandia tele van németekkel. Pár évvel ezelőtt Németország volt tele hollandusokkal. A márka azóta nagyon megjavult s most a németek visszaadják a kölcsönt- A német közönség valósággal elárasztotta Hollandia fürdőhelyeit. Érdekes nép ez a hollandi. Tiszták, szerények, csendesek és nagyon értenek a jó étkezéshez. Sokszor és igen jól esznek. Reggel az iskola és a hivatalok fálkiikine órakor kezdődnek. Előtte angolosan gazdag reggelit fogyasztanak. Tizenegy órakor egy csésze kávét isznak- Déiben egy órakor van a löncs. Hideg ételekkel, amit megint kávéval kezdenek. Ilyenkor viz helyett is tejet isznak. Öt órakor teáznak. Este félhétkor van az ebéd. Levest ritkán esznek, inkább előételt, a húst az asztalnál szeletelik, főtt tésztának persze se húré,..se hamva, ehelyett annál több gyümölcsöt esznek. Este félkiienckor mégegy- szer teájnak és tizenegy ^órakor hollandus ember csak legritkább esetben van ébrein: ilyenkor már mindenki alszik. Kávéházba, színházba igen ritkán járnak. Operettjük és operájuk nincs. Csak a koncertzenét szeretik. Hollandiában nincs légy. Hága a tisztaság mintaképe. A házak legfeljebb kétemeletesek. A királynő „háza" is .csak egyemeietes. A házak előtt a járdát és a kaput minden reggel felmossák. Lemossák a földszinti ablakpárkányokat és a kirakatokat is- Itt ismeretlen fogalom a por. A lakások függőlegesen vannak beosztva, vagyis ha valakinek három szobaija van, a három szoba egymás fölött van elhelyezve és belső falépcsőyel összekötve. Ez azonban ritkaság, mert itt minden gyerekre külön szobát számítanak s igy a vendégnek ritkán jut egynél több szoba magánházakban. Házmester nincs. Középosztálybeli famíliánál azonban legalább két cseléd van, mert a holland asszonyok nem főznek. Sok a magyar vonatkozás: a Hága-Lri- den vonal villamos vonatai a Budapesti Ganz-gyárban készültek. A belváros legelőkelőbb üzletei és a kiratkatok tele vannak szebbnél-szebb matyó-hímzésekkel. Szeretik is a hollandusok a magyar kézimunkákat, csak az a baj, hogy ezek itt drágábbak, mint a brüsszeli csipke. A téli szezonban több előadás készül Magyarországról. A címe: „A cigányok Magyarországon és a magyar zeniében." A zongoraszámokkal fogják kisér ni az előadó hölgy felolvasását. A másik előadást is Magyarországból elszármazott hölgy tartja. Magyar- ország szépségeit mutatja be vetített képekkel. ' A Hollandiában élő magyar egyetemi hallgatók pedig ellátják a lapokat pompás cikkekkel a magyarországi viszonyokról. Tán ezeknek a cikkeknek tudható be, hogy a holland Újságírók elhatározták, hogy jövőre tanulmányútra indulnak a magyarok közé. t» Btíerjeszttítth az u) kOUtfgvcttst Aktív a mérleg1 —- 10*07 milliárd kiadással szemben 10*08 milliárd bevétel Prága, szeptember 18. A kormány a képviselőház mai ülésén terjesztette be az 1926. évi költségvetést, tehát jóval korábban, mint az előbbi években. Ennek okát a múlt hetek politikai eseményeiben kell keresnünk, elsőorban a parlament közeli feloszlatásában. Azzal a korábbi tervvel szemben, hogy a kormány most csak budgeí pro vizóriumot terjeszt elő és a költségvetés csak félévre szól, mert a jövőben a költség vetési évet julius elsejével kívánják kezdeni, a mostani budget az egész 1926. esztendőre kiterjedA pénzügyi törvény a kiadásokat a jövő évre 10.07 milliárdban prelitninálja. Ebből a.z összegből a rendes kiadásokra 7.2, a rendkívüliekre 2.7 milliárd jut■ A kiadások fedezésére a 10.08 milliárd bevételben preliminált bevételek szolgálnak. Ebből a rendes bevétel 9.5, a rendkívüli 0.5 milliárd. A pénzügyminisztert felhatalmazzák, hogy az átmenetileg szükséges kiadásokat hitelakcióval fedezze s a mulaszthatatlan szükségletekre 50 millióig állami garanciát vállaljon. A vasutügyi minisztériumot felhatalmazzák, hogy a Kassa—oderbergi vasút átvételénél felmerült kiadásokat 47 millió előleggel fedezze s a helyi vasutak üzemi és igazgatási költségeire 56 miliőt fordítson. A kommeroiált üzemek szükségleteire a pénzügyminisztérium 2 milliótól 600 millió g hiteleket folyósíthat. A posta 200, a vasút 100 millióval szerepel. A költségvetési tételek részletezése a következő: Rendőri Mordon Miiül toloncoltáh hl Papp Antal ungvári pilspihü utat már az előző napon rendőri készültség szállotta meg és valóságos kordont vont a több kilométeres útvonalon- Egész sereg detektív és rendőrtisztviselő állott készenlétben az ungvári rendőrigazgatóság udvarán. Papp Antal csupán a káptalan néhány tagjától és egy-két papi barátjától búcsúzhatott el. Azután Csap felé vette az irányt, ahol azután az érseket az ismeretes körülmények között adták át a magyar hatóságoknak. ' Budapest, szeptember 18. Papp Antal ügye mélységes elkeseredést és föihábcrodást váltott ki a magyar sajtóban. A legtöbb lap hasábos tudósításokban számol be Papp Antal kálváriajárásáról s a kiutasítás körülményeiről s a lapok vezető- cikkekben is foglalkoznak az esettel. Valamennyi sajtóorgánum megállapítja, hogy az érsek kiutasításával s a törvényes tormák mellőzésével a csehszlovák kormány súlyosan megsértette a békeszerződést s a két ország egymáshoz való viszonyában ismét hatalmas rést ütött. A 8 Órai Újság „A kitoloncolt igazság" című vezércikke ezeket Írja: A kisebbségek jogsérelmeinek ez az újabb momentuma a békeszerződés flagráns megsértését jelenti és arculcsapása a legelemibb emberi jogoknak, de íölháboritó sérelme a katolikus egyháznak is, amelynek egy hü fiát, nem tekintve püspöki méltóságára és egyházi ornátu- sára, toloncutra küldött a csehszlovák politika. Ugyancsak vezércikket ir Papp Antal esetéről a Pesti Iiirlap is. A csehszlovák sajtóiroda is megnyilatkozik a Papp-afíér ügyében és (genfi szept. 17-lkl keltezéssel) a következő hivatalos cáfolatot teszi közzé: Csehszlovák forrásból jelentik, hogy az a hír, mintha a csehszlovák kormány Papp püspököt üldözte volna, nem felel meg a valóságnak. Való ellenben az, hogy Papp püspök megtagadta a hüségeskü letevését és két év óta nem tett eleget a köztársasággal szembeni kötelezettségének. A Vatikánnal való megegyezés után Papp püspök beadta demisszióját s helyébe Gebe kanonokot nevezték ki. Papp' püspök nemcsak Ungvári nem akarta elhagyni, de a püspöki palotából sem akart kiköltözni, úgy, hogy az uj püspök niég az őt megillető lakosztályt s hivatalos helyiségeket sem tudta elfoglalni s igy nem tudta hivatalos ténykedését megfelelően ellátni. A csehszlovák kormány ennélfogva kénytelen volt a szükséges kényszerítő eszközöket igénybe venni és megparancsolni, hogy a püspök hazájába távozzék. A Papp Antal elleni hajsza motívumai — Egy — A pesti sajtó elkeseredett hangon ir Ungvár, szeptember 18. Papp Antal ungvári görögkatolikus püspök, címzetes érsek kitoloncolása egyre nagyobb hullámokat ver föl Ruszinszkó őslakosságának körében. Minél több részlet derül ki a püspök szomorú kálváriajárásáról, annál inkább fokozódik az elkeseredettség, mert Papp Antal puritán jelleme, 35 éven át Ungvár és Ruszinszkó közéletében kifejtett önzetlen működése a lakosság körében — nemzetiségre és vallásra való különbség nélkül — csak tiszteletet és megbecsülést szerzett. A kormány hajszája egyházpolitikai motívumokra vezethető vissza. Papp Antal, mint püspök a legintenzivebb védelmi akciót folytatta a prágai kormány által támogatott schiz- matikus mozgalmakkal szemben és ezzel a prágai kormány ismeretes valláspolitikáját keresztezte. Benes a Vatikánnál is kereszttilforszi- rozta akaratát. Arra azonban nem számított, hogy a magyar kormány nem fogja elismerni Papp Antal magyar állampolgárságát és ez volt az oka annak, hogy Papp Antal hónapok óta valóságos rabként élt az ungvári püspöki palota néhány szobájában, mert a hatóságok azt is rossz néven vették volna tőle, ha nyilvános helyen mutatkozik. Édesanyja és nővére szintén vele voltak és megosztották vele az internáltság sok szenvedését. A diplomácia kereke lassan forgott, a kormány idegessége nőttön-nőtt, mert az egyházpolitikai bonyodalmak közepette a Papp Antal érsek ügye is a megoldatlan gordiusi csomók között szerepelt. A kormány tehát utasítást adott az ungvári rendőrigazgatóságnak, hogy próbálja meg Papp Antalt szépszerével, minden feltűnés nélkül eltávolítani Ruszinszkóból. Az ungvári rendőrigazgatóság szabadságon lévő vezetője helyett Welner rendőrigazgatóhelyettes augusztus 29-én akcióba lépett és kihallgatást kért Papp Antal érsekhete sem volt a püspöknek a készülődésre az újabb kisebbségi jogsérelemről tői. Az érsek e nap délután fogadta Welnert, akivel hosszasan tárgyalt. A tárgyalás lényege, mint később sikerült megtudnunk, akörül forgott, hogy Papp Antal érsek minden- íöltünás nélkül hagyja el Ruszinszkót. Ezt a rendőrigazgatóhelyettes kérelem alakjában terjesztette elő s az időpontot is megszabta. Eszerint az érsek szeptember 2-án hagyja el a köztársaság területét, mint önként távozó, aki erre az alkalomra ideiglenes útlevelet kapna. Az érsek azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a kérelmet Írásban adja ki a rendőrigazgatóság, ezt azonban a rendőrigazgatóhelyettes megtagadta. Hosszas eszmecsere után a rendőrigazgatóhelyettes mégis megígérte, hogy a kérést Írásban is közölni fogja. Ezt a tárgyalást követően kapta kézhez az érsek azt az ismeretes fölszólitást. amelyet a P. M. H. már közölt és amelyben az érseket a rendőrigazgatóság fölszólítja, hogy most már szeptember 10-íg föltétel nélkül hagyja el a köztársaság területét. Az érsek e kérelemnek sem volt hajlandó eleget tenni, mert ragaszkodott ahhoz, hogy a rendőrség írásbeli kiutasító végzést kézbesítsen ki számára, hogy a magyar hatóságok átvehessék. Az ungvári rendőrigazgatóság azonban egészen az utolsó pillanatig vonakodott kiadni a kiutasító végzést. Végre szeptember 10-én este mégis kiadta. Az érsek ekkorra már összecsomagolt, édesanyját és nővérét az útra előkészítette, a rendőrség kívánságára azonban elutazását mindvégig titokban tartotta. Papp Antal érsek pénteken délután 4 órakor édesanyjával és nővérével autón hagyta el Ungvári, de úgy, mintha csak övéit kísérné ki a magyar határra. A kitoloncolás végrehajtására a rendőrség egész apparátusát mozgósította1. A város szinte ostromállapot képét mutatta. Hatvan rendőr, a detektívek egész raja cirkált az utcán és Ungváriól a határra vivő Ennél az eljárásnál semiféle erőszakot nem alkalmaztak. . A dementire vonatkozólag csak azt állapítjuk meg, hogy Papp Antal püspök nem magyar állampolgár. Illetőségét ugyan a közigazgatási biróság megsemmisítette, de Papp Antal ezzel a ténnyel nem szerzett egyúttal magyar állam- polgárságot is, hanem a hontalanok ligájának egyik tagja lett, annak a szerencsétlen ligának, amelynek 300-000 tagja van a csehszlovák köztársaság területén. A csehszlovák kormánynak nem állott jogában Papp Antalt erőszakkal kitenni egy olyan álfám területére, amelynek Papp Antal nem polgára. Itt a nemzetközi jogon súlyos sérelem esett s a népszövetségnek gondoskodnia kell arról, hogy végre megszűnjön az az állampolgársági zűrzavar, amely örökös jogtalanságokra nyújt alkalmat. ttesz vaentéNii Európa gazdasági Hiegéggczfó&S! Róma, szeptember 18. A Messaggero a nemzetközi gazdasági béke létrehozását célzó konferenciára megjegyzi, hogy ennek a konferenciának francia fölfogás szerint az adósságkérdéssel kell foglalkoznia. Azonban egy ilyen konferenciának egészen más céljai vannak, tudniillik a gyarmatok s a nyersanyagok fölosztása a különböző országok érdekeire való tekintettel. Franciaországnak csökkenő lakossága mellett nagy nyersanyagbeszerző területei vannak s ezért piacokat keres, Olaszország egyre növekvő lakossága mellett olyan szegény nyersanyagokban, hogy népességének élelmezése nagy gondokat okoz, árk.A A AAAA A A A Á A A 4AAAAA.ÁAÁAA A&Á S©rslc||clicl mindenki csak ilMpi A is Tsa MBüza&an vesz, ffraüsBava, stadniCná mi. Tolofon 1930 ób 230 \ Kiadás Bevétel korona korona 1. Köztársasági elnök 3,00.000 — 2. Elnöki iroda 16,183.854 2,611.080 3. Nemz-etigyülés 38,941.086 203.000 4. Legfelsőbb közigazgatási bíróság 5,225.164 64.000 5. Legfelsőbb számvevőszék 4,275.632 — 6. és 6/A. Autonóm testületek kiadásaihoz való hozzájárulás 798,450.000 — 7. Államadósság 2.050,698-317 — , 8. és 8/A. Nyugdijak 586,612.000 75,510.930 9. és 9/A. Miniszterelnökség • 58,431.866 50,439-769 10. Külügyminisztérium; 151,282.909 28,500.000 11. Nemzetvédelmi minisztérium 1.935,402-500 35,546.440 12. és 12/A. Belügyminisztérium 568,694.390 7,412.620 13. és 13/A. Iskolaügyi minisztérium 890,850.176 17,439.908 14. és 14/A. Pénzügyminisztérium 510,785.996 8-544,841.929 14/B. és 14/C. Általános pénzügyi igazgatás 292,929.103 641,099.322 15. és 15/A. Kereskedelmi minisztérium 37,193.157 38,372.150 16. Postaügyi minisztérium 13,203.780 168,094.129 17. Vasutügyi minisztérium 25,496.120 232,770.370 18. és 18/A. Földmivelésügyi minisztérium 226,700.000 116,048.311 19. és 19/A. Igazságügyi minisztérium 302,976.620 16,218.433 20. és 20/A. Munkaügyi minisztérium 490,848.549 72,893.835 21. és 21/A. Népjóléti minisztérium 853,589.611 11,354.640 22. és 22/A. Közélelmezés ügyi minisztérium 13,494.960 580.000 23- és 23/A. Közegészségügyi minisztérium 146,331.305 24,751.677 24. Unifikádós minisztérium 1,678.315 — 25. Repatriálások likvidálása 50,000-000 — összeg: 10.070,271.410 10.085,752.543