Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)

1925-08-05 / 174. (917.) szám

Szerda, augusztus 5. 3 Pusztító árviz a ¥ig völgyében Csaca mellett átszakitotía az ár a vasúti töltést — A Vlárá-völgyön keresztül közleked­nek a vonatok — Viz alati a zsolnai pályaudvar — Ruszinszkóban kiöntött a Tisza — Vi­harok egész Középeurópában Kaíosiai EsrMiiásoEf USSZHM Prága, augusztus 4. Az utóbbi időben mind gyakrabban me­rülnek fel panaszok a katonai altisztek bru­talitásai ellen. Nagyszőlősről most olyan két esetet közölnek velünk, amelyek bizo­nyára nem sorolhatók a szigorúan vett disz­ciplína eszközei közé. A napokban a 45. gyalogezred VI. szá­zada kivonult egy Ökörmező melletti magas hegyre. A gépfegyvert egy gyengetestü ka­tonára helyezték, aki nem bírván a súlyos terhet, kissé lemaradt a századtól. Veligura szakaszvezetö vissizaszaladt és a katonát bottal annyira összeverte, hogy az összeesett. A jelenetnek az egész V. és VI. század szemtanúja volt. Ugyanezen a napon, ugyanezen a he­lyen Cinn Jakab tartalékos maródét jelen­tett, a századparancsnok azonban ennek da­cára éjjeli szolgálatra rendelte ki. Másnap maródvizitre vitték és ott két nap szolgálat­mentességet kapott. Közben azonban a le­génység fegyverszemlére ment, amelyen a lázas, beteg katona nem jelent meg. Amikor a szakaszvezetö megkérdezte, hogy hol volt, azt felelte, hogy a szakaszban tartóz­kodott. Erre Puda őrmester két Ízben pofonütötte és az irodából aszó szoros értelmében kirugatta. E jelenetnek több polgárember volt a tanúja. A tartalékos katona ezután megvizs­gáltatta magát egy ökörmezői magánorvos­sal, aki konstatálta, hogy maláriában szen­ved és egyáltalán nem „szimuláns“. A pofo­nok nyomai még másnap is ott látszottak a szerencsétlen ember arcán. Szükségesnek tartottuk, hogy a felsőbb katonai hatóságok figyelmét felhívjuk az al­tisztek túlkapásaira, amely mindenképpen beleütközik a katonai fegyelmi szabályokba és az emberiesség törvényeibe. Kevés az adó, sok a kivánűorió... Prága, augusztus 4. Két statisztikai kimutatás látott napvi­lágot e napokban. Az egyik az adókról szólít, a másik a kivándorlásról. Az adóstatisztiká- val kapcsolatban a nemzeti demokrata Ná- rodni Listy rámutatott arra, hogy Szloven- szkó lakossága számarányához képest ke­vés adót fizet. A cseh néppárti Lidové Listy pedig, amely Sráme'knek a szócsöve, azzal a bárgyú indokolással mondja keresztülvihe- tetlennek Szlovenszkó autonómiáját, mert Szlovenszkó szerinte Cseh- és Morvaország pénzügyi támogatása nélkül gazdaságilag egyáltalán nem tudna létezni. Nem akarunk a centralista Srárnek szó­csövének naiv bölcsességeivel részletesen foglalkozni. De erre nincs is szükség, mert itt a hivatalos magyarázat, hogy miért fizet Szlovenszkó aránylag kevesebb adót. Bébi zonyitja az a másik statisztika azt az egy­szerű igazságot, hogy a koldusbotból még a prágai finánczsenik sem képesek több adót kisajtolni. Mert a koldusbot lett Szlovenszkó sorsa a centralista kormányrendszer jóvol­tából. De álljon itt a júniusi hivatalos kiván­dorlási statisztika. Csehországban 412 személynek, Morva­országban 135, Sziléziában 99 és Szloven- szkóban 452 személynek adtak ki kiván­dorlási útlevelet. Ezek közül 808 személy az európai álla­mokba vándorolt ki és pedig Franciaország­ba 436, Németországba 209, Magyarország­ba 21, Ausztriába 47, Romániába 17, Len­gyelországba 12, Jugoszláviába 12 s a többi európai államokba 19. Az amerikai Egyesült Államokba 102, Kanadába 77, Argentinjába 100, a többi tengerentúli országokba 37 em­ber vándorolt ki. Ezenkívül elment még sze­zonmunkára (útlevél nélkül) 314 földmíves Ausztriába s 299 Németországba. Ezek a szezonmunkások nagyobbrészt szlovenszkóiak. Ez a kivándorlási statisztika frappáns választ ad a Národni Listynek és a Lidové Listynek is. Ha pedig még teljesebb kivándorlási statisztikát kivannak látni, úgy figyelmükbe ajánjuk Rázus Mártonnak a P. M. H. mai számában tett politikai nyilatkozatát. aaaaaaaaaaaXaaaaaIaaaaaa/Tíaaaaaa Sorsjátékéi mindenki csak Galerik és Tsa Gaiklízíkan vesz, BraKlsüava, üatinSCná ul. Telefon 1920 és 236'. /YVTYTYYTTTYYTTYfYTYYYfYVYTYVTYY Prága, augusztus 4. A tikkasztó hőség után az elmúlt héten nemcsak az egész ország területén, hanem Középeurópaszerte katasztrofális zivatarok pusztítottak. A nagy esőzések vasárnap éj­szaka érték el tetőpontjukat és megszakítás nélkül mintegy 48 órán át tartottak. Egyes helyeken óriási cyklon támadt, amely gyö­kerestől csavarta ki a fákat, máshol pedig hatalmas jégvihar pusztított, folyók és pa­takok megduzzadtak és kiáradtak. A zivatar tetemes károkat okozott a véleményekben, kertekben és különösen a gyümölcstermést sújtotta erősen. Az esőzés sok helyen tönk­retette az utakat, vasúti töltéseket és a be­állott áradás már a hidakat, sőt egyes vasút­állomásokat is veszélyezteti. Az eleinek pusztításáról következő jelentéseink szólnak: Szlovenszkón az elmúlt napokban számos helyen kiárad­tak a folyók és az árvíz a Vág mentén a vasúti fővonalakat is elöntötte. Hétfőn dél­után az árviz rázúdult Dulóujfalu és Porosz­ka között a vasúti töltésre, úgy hogy a for­galmat ezen a vonalon teljesen be kellett szüntetni. A Kassa—oderbergi fővonalon a pálya­test annyira megrongálódott, hogy Csaca mellett még átszállással sem lehet a for­galmat lebonyolítani. A Kassa—oderbergi vasút valamennyi vonatát Zsolnáról Tren- csén-Teplicen és a Vlára-szoroson át Brünnek irányítják. Az árvíz különösen a Vág völgyében öltött katasztrofális méreteket és már Zsol­na városát is elöntéssel fenyegeti. Zsolnai jelentések szerint a kisutcaujhelyi vasúti út­vonal teljesen viz alatt ál 1, ugyancsak kiön­tötték a patakok Budatinban, Terhelyen és ószéplakon is. Az utóbbi községbe a kato­naság is kivonult, hogy a lakosságnak a to­Budapest, augusztus 4. (Saját tudósítónktól.) Dús zik Lajos miskol­ci evangélikus lelkész Farkas Győző debreceni lelkésszel tanulmányúton járt Németországban és a hollandiai Doornba is eljutott, ahol meglátogat­ta a német császárt. Duszik Lajos a Budapesti Hírlapban számol be Vilmos császárral való ér­dekes találkozásáról. A két magyár lelkész a doorni evangélikus lelkész segélyével jutott be a császár palotájába. A palota előtt Reubur udvari marsall fogadta és felvezette őket a fogadóterembe. Itt csakhamar jelentették nekik, hogy az excsáazár fogadószo­bájában várja őket. Alig tudtunk felocsúdni a meglepetéstől — írja Duszik —, máris a császár előtt állottunk. Kollegám meghatódott hangon mondja üdvözlő beszédét és szavaira a császár is meghatott. Földre néz s egy határozott gesztussal .int udvari főembereinek, hogy távozhatnak: egyedül akar lenni velünk. Hozzánk lépve melegen, emberi ben- sőséggel megszorítja a kezünket. Érezzük, hogy ez a szorítás nemcsak nekünk, de volt szövetség- társának: az egész magyar nemzetnek is szól. II. Vilmos nem öreg, nem törődött, nem ideges; alakja, tartása még ma is kemény, egyenes, fér­fias. Öltözete egyszerű, de feltűnően szabott szürke ruha, gomblyukában a vaskereszt szalag­ja, lilaszinü puha inig, egyedüli ékszer, melyet vi­sel: a jegygyűrű és egy zöld smaragd nyak­kendőtű. Hosszuszáru vadászcsizmát visel és be­szélgetés közben feltűnő gyakran gyújt cigaret­tára. Beszélgetésünk csakhamar átterelődik a val­lási ^térre. Először is a két protestáns felekezet egyesí­tésének szükségét állapította meg. Csodáltuk az alaposságot, mellyel a kérdést kezelte. — A Luther és Zwmgti marburgi vitáján — .mondotta a császár — olyan nagy jelentőségre jutott szó, az ógörög eszti szó ekvivalense nics is az arámiai nyelvben. A dogma — úgymond — elválaszt, de a szeretet, az erkölcs örök és egye­temes emberi, őt imakönyvvel és bibliával nevel­ték és a dogmákat a papok találmányának te­kintvén, azokkal nem foglalkozott. Intett minket — lelkészeket —, ne dogmati­kát prédikáljunk, személyes hit hassa át minden szavunkat, akkor hivatásunkat jól teljesítjük. — Személyes hit kell — ismétli —, mellyel az ember hozzáfiiződik a Végtelenhez s igy az ember önmagát Isten eszközének tekinti: Az én életem és szereplésiem Isten akarata; ez volt a múltban és ez ma az én egyedüli erőm és békességem. Csodálom, hogy vannak magukat termé­szettudósoknak tekintő emberek, akik ateisták, holott a tudomány minden vívmánya az Isten ke­gyelmi ajándéka. Istenről nem lehet vitázni: van, pont. vábbi veszedelemmel szemben védelmei nyújtson. Hétfőn este 9 órakor a Vág elöntötte a zsolnai vasútállomást, valamint a katonai lövöldét is. Az árviz már a vasúti hidakat is veszélyezteti. A nagy esőzések Pozsonyban is károkat okoztak. Á viz egyes helyeken behatolt a lakásokba és a pincékbe, úgy hogy a tűzol­tóság vasárnap és hétfőn állandó permanen- ciában volt és több lakásból kellett a vizet kiszivattyúznia. A Kórház-utcában egy há­zat teljesen evakuálni kellett, a Palarik-utca félméter magas viz alatt állott. Ruszinszkóban is kiöntött egyes helye­ken a Tisza és rövid távirati jelentés sze­rint különösen Tiszaujhelyen okozott na­gyobb károkat. Morvaországban különösen Becsva, Karlovitz vidékén mosta alá a viz a vasútvonalat. A Jablonkai hágó­nál olyan orkán tombolt, hogy a vasutfor- gailmat be kellett szüntetni. Mahrisch-Ostrau vidékén kiáradtak az összes patakok és fo­lyók és a vihar egyes helyeken a házak te­tőzetét is elsodorta. Az Ostrau—karvini vil­lamosvasút forgalma is megakadt. Mistek, Teschen és Troppau vidékéről ugyancsak pusztító árvizekről érkeznek jelentések. Prágában kisebb méretű volt az esőzés, csupán a kör­nyéken pusztított a jégverés. Ausztriában nagy esőzések és viharok voltak és egyes városokban, valamint a szántóvidéken nagy károkat okozott az elemek pusztítása. A bécsi utcákon lövéstől csavarta ki a vihar a fákat. Steiermarkban a kár óriási. A fo­lyók itt is kiáradtak, elöntötték a földeket, igy Kainbach vidékén húszezer négyzetmé­teren áll viz alatt a vetés. Tirolban havazott és a hegyek hóval vannak boritva. Itt egy anekdotát mondott el: A tanító kér­dezi az egyik ilyen Tudós gyermekét: kitől szár­mazunk mi1? A gyermek habozás nélkül azt mondja: a majomtól. Erre a tanító igy intézi el az ügyet: Nem azt kérdeztem, hogy te mitől szár­maztál, hanem azt, hogy mii kitől származunk. És szélesen, kedélyesen nevetett a császár. A zsidókérdésről is szólt, majd viliágpolitikai térre csapott át, rendkívül érdekes fejtegetést adva elő. — A Niederlándisch-népek és a Morgenlán- disoh-népek között áthidalhatatlan a különbség. A Niederlandisch-népek: a francia, angol, olasz, a nőt úgy nevelik, hogy előbb zárdaszerü fegye­lemben tartják, de ha férjhez megy: minden sza­bad; ezzel szemben a Morgenlándisch-népek (né­met, skandináv, finn, orosz, magyar, bolgár, tö­rök) a nőt a házasság komolyságában, a hűség és becsület heroizmusának tiszteletében nevelik. A mi asszonyaink a háztüzhely hősei. — Érdekes — mondja —, hogy a francia irók szerint a keztyü románcában a nő tiz férfit küld párviadalba érte, míg a német — egynek adja oda. Az úgynevezett demokráciát a császár az ál­lam halálának tartja. — Megbecsülöm a munkást. Nem proletár az, aki dolgozik, hanem ariszto­krata, mert az Istennek munkatársa, — A mi népünk vérmérsékletének — mond­ja — nem felel meg a demokrácia, hiszen a parla­mentek színvonalát mélyen leszállítja. A mon­archia a nép érdeke, egy erős, de okos fejjel irá­nyított kormányzó kéz tartja a gyeplőt, egyéb­ként a demokrácia hazugság, hiszen a demokra­ta államokban is egy ember csinál mindent, az, akit a népszerűség az egyedül erősnek, az irányt megszabónak elvállalt. Nem kerestem a népszerű­séget, mert azt méltatlannak tartottam magam­hoz, de a Rechtsanwaltpolitikerek, az ügyvédpoíitiku- sok, e nevetséges szélkakasok, a népszerűségük érdekében cselekesznek. Azért nincsenek a mai politikai életben meggyőződéséé vezetők, mert nem egy helyesnek felismeri politikai célgondo­lat vezeti nagy részüket, hanem a néphangulat, a népkegy ideges kilengése. Szólott a mag37ar politikusokról. Andrássy Gyuláról, a berlini kongresszus nagy alakjáról, Wek ériéről, Tiszáról. Tiszát nagy magyarnak (dér grosso Ungar) nevezte mindig, valahányszor említette, akiben nagy volt a hajlíthatatlanság, amely még ő előtte, a császár előtt sem tört meg. A magyarokról azt tartja: — A magyar népnek nagy jövője van. Majd a jövőről beszél és szavaiból bizalom és szeméből tűz lobban ki. Befejeztük a beszél­getést — írja Duszik — és amikor távoztunk, a császár igy búcsúzott tőlünk: — Auf Wiedersehen! Vilmos excsászár kiönti szivét két magyar pap előtt Érdekes látogatás Doornban — A császár önvallomásai és meggyőződései vallásos éle­téről, a nőkérdésröl, a demokráciáról és a magyarság jövőjéről Körséta az Adria fürdőhelyein Milyen a divat a tengeri fürdőkben? — A P. M. H. eredeti tudósítása — Lidó-Venezia, augusztus 4. Olyan kora reggel nem tekinthetünk ki a fehér zsalu mögül a tengerre, hogy már a víziben ne látnánk egy csomó urat, hölgyet, akik boldogan lubickolnak a kék hullámok között, vagy mszóruhában karcsú csónakon friss evezőcsapással nekivágnak a végtelenbe vesző partoknak, ahonnan a nap első csókjai már melegítik, simogatják a sóvárgó testet. A tenger szerelmesei, sőt imádói ezek, jórészt angolok, akikhez csatlakoznak az amerikaiak is. övék a legpompásabb vitorlások, a leg­fürgébb motorcsónakok, fejedelmi yadhtok, amelyekben egész nap csodálják a tengert, a napfényt, az ózonos levegőt, amelyekből pedig az ő hazájukban is éppen annyi van, mint itt. Őket, főként a derék amerikaiakat, látjuk, amint Badeckerrel kezükben járják Nápoly dalos utcáit, az antik Róma beszélő emlékeit, a Fórumot, Vénus templomát; Via Appiát, vagy amint elmerengenek Sorrcntó azuros kék hullámai fölött, őket halljuk ma­gunk mögött a velencei Piazza Sancto-Mar- cón, a Doge-palotában, Tintoretto megrázó „Utolsó Ítéletéinél, a Del Frare-templomban, amikor Tizianinak magasztos „Maria Magda- lena“-jában gyönyörködünk, vagy az akadé­miai 'képtár klasszikus műremekeit élvezzük. Ezek azok, amik őket -az Újvilágból áthozzák: a történelmi levegő, a históriai múlt s az em­beriség kulturélctének örökbecsű, gazdag dokumentumai, amelyeket hazájukban nélkü­löznek. Ezekért gurul át tulnanról a temén- telen mennyiségű dollár, a többi országokból a sok valuta s Olaszország arat, gazdagszik és a legjobb utón van, hogy kiheverje a há­ború utóbajait. Mint egy kitünően megszer­vezett, hatalmas üzem, megnyíltak a sok­ezernyi hotelek, penziók kapui és Szicíliától Meránig, az Abruzzók havasai, a tengeri für­dők San-Remótól Lussingrandeig, a Lago Maggiore, Lago Garda gyönyörű világa tele- szivta magát idegen vendégekkel úgy, mint még soha. Fürdőink sokat tanulhatnának, hogy kell kedvében járni a fürdővendégnek, aki pedig mindig pénzt hoz s akinek kedvéért érdemes invesztálni is. Szinte érezhető ez a nemes versengés a fürdők között: melyik tud többet nyújtani a publikumnak? A trieszti Societa navigaíione kényelmes luxushajói gyakori társas kirándulásokon olcsó pénzért elviszik az embert a többi tengeri fürdőkbe, ahol min­denütt mozgalmas, táncos és zenés az élet, élénk a forgalom s egyöntetűen emelkedett, vig a hangulat úgy a benszülöttek, mint a vendégek körében. Csakis derűs arcokat lá­tunk, kisimult ábrázatokat, az életnek ör­vendő embereket, akik szórakoznak, fiirde- nek, jól táplálkoznak és a nap 24 órájában a lehető legtöbbet táncolnak. Akár a Canale- Grandeon, vagy a Rialto alatt gondolázunk végig az álomszerű kőpaloták során, akár a forró napsütésben izzó Gradónak kilométe­rekre nyúló homokfövenyén s kabánerdői között járunk, vagy Brioni, a csodasziget fényűző Neptun-hoteljeiben pihenünk s hüs fenyvesei között nézegetjük a fácánokat és fehér dámvadakat, avagy a virágillatos Por- torose cigányzenés, esti korzóján járunk: csak jókedvű, egészséges, gondtalan, az élet­nek örvendő embereket, daloló társaságokat (még a pincérek is dalolva szolgálnak ki) lá­tunk, mintha szomorúság, bánat és gond is­meretlen fogalmak lennének Itália kék ege alatt. S még valami, amit hozzá kell tenni az itteni élet portréjához: a volt osztrák tengeri fürdőhelyeken hiába keresünk valamit, ami az osztrák múltra emlékeztetne, valami K. u. k.-rekvizitumot. Sehol semmi. Az Adria für­dőhelyein — beleértve az ideálisan klimati­kus Lussingrandet és Piccolót — minden, mindenfelé olasz. Olasz a nyugodtan szen­dergő, Polával szemközti kis paradicsom, Brioni szigete is, amelyet balneológiái szem­pontból egy Kupferwieser nevű német fedezett föl s minden vagyonát beleölve, hu­muszt hozatott a kopár sziklákra, gyönyörű, szállókat épített és pár évtized alatt tündér­szigetté, keresett világfürdővé varázsolta a kietlen szigetet, amely minden előkelősége mellett is nem német, hanem olasz. Trieszt is., ez a nyáron izzó, fehér kőtömeg szintén olasz, mint a mi volt, drága Fiuménk s mégis halálra Kelte az önző római politika mindkét kikötővárost — ha csak azután nem segíte­nek rajtuk. Járhatunk, kelhetünk utcákon, kávéházban, üzletekben, zselateriákban: tál­jánál beszél itt mindenki. Aki véletlenül né­metül tud az itteniek között, az is majd mind kerékbetöri Goethe nyelvét — s ezekre mondják a soviniszta sajtóban, hogy osztrák érzelmüek. Még legjobban megmaradt a né­met szó Abbáziában, amelyről mint ezelőtt is. úgy most is köztudomású, hogy fél Budapest

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents