Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)
1925-08-29 / 194. (937.) szám
Szombat, augusztus 29. & — Az állami erdők és javak biztosítása. Az állami erdők és javak igazgatásával meg* bízott intézöség már hosszabb idő óta tárgyalásokat folytat az állami javadalmak biztosítása ügyében. A tűzbiztosítást —1 amint értesülünk — már meg is kötötték a Slavia bizositó intézettel. = Újra bevezetik a gabonahatáridőtiz* letet a budapesti tőzsdén. Budapestről jelentik: A gabonakereskedők tőzsdei szövetsége a tőzsdetanácshoz memorandumot nyújtott be/ amelyben a gabonahatáridőüzlet azonnali visszaállítását követeli- A Böírzetanács er* re már meg is tette a szükséges előkészületeket és csupán a földművelésügyi miniszter beleegyezését várja a határidőüzlet visszaállítására. = A magyarországi terméskilátások. A legutóbbi terményjelentés ~~erint a tengeri- termés 24 millió métermázsára becsülhető/ ami 5 millió mm- emelkedést rnuLt a múlt év hasonló periódusával szemben. Burgo* nya szintén 24 millióra tehető (8.8-ai több), cukorrépa 15.4 (2.7-al több). Gyümölcsben jó, szőlőben közepes termés várható. = Szőlészeti és borászati kiállítás Egerben. Egerből jelentik: A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület szeptember végén Egerben szőlészeti és borászati kiállítást rendez, amelyen termelők, kereskedők és földolgozók vehetnek részt= Szabaddá* tették az áilaíkiviíelt Jugoszláviából. A jugoszláv minisztertanács elhatározta, hogy az élő- és vágott marhaki* vitelt vámmentessé teszi. Ettől az intézkedéstől a minisztertanács az export emelke* dését várja Ausztriába, Csehszlovákiába és Németországba. ... — Gyöngült a prágai tőzsde. Az ultiméra a mai tőzsdén beállott a megszokott gyöngülés. A nagyobb mennyiségben kínálásra került áruk lenyomták az árakat. A hazai bankok nyugodtak, a bécsi bankok nem változtak. Kulisszban nem fejlődött ki üzlet, a beruházási piacon főleg a IV. államkölcsön javult. Záróirányzat nem egységes. A devizapiacon nyugodt üzlet folyt nem egységes irányzat mellett. Előfordult kötések: VIII/28 VIII/27 1023. évi kincstári utalvány —.— —.— 1924. évi kincstári utalvány —.— —.— Nyereményből csőn .............. 86.25 85.75 6° /o-os beruházási kölcsön . £1.50 81.50 6%-os lisztkölcsön ..... 76.20 76.20 6°/o-os Államköcsön.............. 72.75 72.60 Mo rva orsz. -köles. 1911. 4Vs % 71.75 71.75 Morva orsz. -köles 1917. 5% • 74.— 74.— Prága város 1913. köles. 5°0 76.— 76.— Prága város 1919. köles. 4° 0 61.— 61.— Brünn város 1921. köles. 6% 94.50 94.50 Pozsony város 1910. köles. 4 °/o —•— —■— Prága városi takrpt. 4 °/0 . . 87.50 87.50 Ősi. vöj-ös kereszt sorsjegy . 45.75 45.50 Magy. 5 írtos vörös kereszt. —.— —.— Hagy. jelzálog sorsjegy. . 1—.— —.— Budapesti Bazilika sorsjegy —.— —.— Agrárbank . . . . ............... 379.— 378.50 Cs eh Union Bank ...... 375.50 375.50 Leszámítoló............................ 373.50 372.50 Cs eh Iparbank ....... 384.— 386.— Prágai Hitelbank.................. 582.50 587.50 Szlovák Bank. ..................... 1)0.— 107.50 Zi vnostenska......................... 385.— 387.— Angol.-Cslov. Bank.............. 74.75 75.50 Os ztrák hitel......................... 61.— 61.12 Bécsi Union Bank.............. 58.25 58.— Wi ener Bankv........................ 45.87 46.— Ju goslovenska-bank .... 59.— 59.25 Nordbahn................................ 3725.— 3735.— Cseh cukor............................ 1040.— 1037.50 Ho rvát cukor................. . . 300.— 293.50 Ko lini műtrágya.................. 539.— —.— Ko lini kávé............................ 132.— 134.— Ko lini petróleum.................. 255.— 250.— Kolini szesz................. 1235.— 1230.— Te jipar r.-t............................... —.— —.— El ső pilseni sörgyár .... 2530.— —.— Breitfeld-Danék.................. 5 8.50 528.50 Laurin és Klement.............. 339.— 339.— Ri nghoffer............................ 670.— 671.50 Cs eh északi szén................. —.— 1392.50 Cs eh nyugati szén.............. 319.— 317.50 Al pine...................................... 142.87 143.— Po ldi.......................................... 500.— 502.— Prágai vasipar ....... 898.— 912.— Skoda...................................... 680.— 682.— Po zsonyi kábel ....... 1300.— —.— Inwald...................................... ^87.— 288.—-j- A prágai terménytőzsde ma üzletiden volt. A búza alig tartott, a rozs a nagy kínálat folytán lanyhult, árpát is alig kerestek. A következő árakat jegyezték: Cseh búza 195—200; cseh rozs 145 —150; merkantil árpa 185—190; cseh zab 150— 155; jugoszláv tengeri ab Pozsony 145; magyar rozs ab Hegyeshalom 144; rozsliszt 2.65—2.75; magyar búza ab Pozsony- 190; amerikai sertészsír 16.15—16.35. Egyéb áruban nem alakult ki irányzat.-f- A budapesti gabonapiac — ottani szerkesztőségünk telefonjelentése szerint — ma is lanyha volt. A következő árakat jegyezték: Tisza- vidéki búza 382.5; egyéb 370; zab 260; rozs 272; tengeri 270; takarmányárpa 280; sörárpa 360; korpa 190; repce 570.-f- A mai cukorpiac nyugodt volt. Nyers- cukorjegyzés Aussig loko októberre 167.5—172.5.-f- Barátságos a berlini tőzsde. A Stinnes- koncern szanálásáról jöd# jó hírek kedvezőieg hatottak a tőzsde hangulatára és a montan piac két százalékkal javult. A textilértékek piaca is élénk volt, az élénk irányzat zárlatkor is tartott.-}- A budapesti értéktőzsde — mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti — ma tartott volt. Egyes, a CsTK jelentéseiben nem foglalt értékpapírok árfolyama: Moktár 160; Részvénysör 533; Osztrák Légszesz 320; Pestszentlőrinci 45; Telten 1235. Előiordult kötések: VIII'28 VIII/27. Ang.-Magyar ................. 35000 35000 Ha zai bank................... 122000 120000 Ma gyar Hitel................. 340500 342000 Jelz álog.............. 31500 31000 Le számítoló . .............. . 67500 67500 Ma gyar-Olasz ................. 16000 15750 Os ztrák Hitel................. 125000 1265Ö0 Me rkúr........................ 6000 6000 Ke reskedelmi bank.......... 990000 985000 Eg yesült takarékpt. .... 34600 32500 Magy. ált. tkpt.. ............. 1 <3000 115000 El ső hazai tkpt.. ...... 2175000 2200000 Borsod-Miskolci .... ^ * 197000 • 98000 Concordia................... . 41000 40000 Bu dapesti malom............ 147000 147000 Gi zella malom ....... 78000 77500 Hungária malom ...... 113000 116000 Beocsini......................... 1160000 1150000 Északi szén.................... — — Esztergom-Szászvár .... — — Felsőm, szén .................. 245000 245000 Drasche................ — 175000 Ma gnezit...................... 1425000 — • Magy. ált. kőszén............ 3050000 3045000 Sa lgó................ 430000 433000 Ur ikányi.........................ÍC55000 1400000 Ko burg — — Csáky...............,........... 7000 7000 Ma gyar fegyvergyar.... 678000 S85000 Ganz Danubius............... 2600000 263o000 Ga nz villamos............... 1295000 1325000 Hofherr ........................ 140090 142000 Lá ng ............................. 94000 92000 Li pták............ 3975ű í,O0QO Gyón vagongyár........... 43000 45500 Ri ma............................ 113000 116500 Sc hlick ..................... • 46000 45500 Te udloff Ditrich............ 49000 45000 Eg yes, fa...................... 3500 — Gu tmann ...................... 500000 520000 Or sz. fa • • .................... 54000 52500 Li gnum-troszt................. .. .. Ma lomsoky.................... 8000 8000 Neuschloss.................... 700 600 Rézbányái.......... 420OO 39000 Sziavóma...................... o2000 62500 Na schitzi...................... 235000 201500 Za bolai ........................ 180ü0 18000 Ad na.......................... .. .. At lantika...................... 1C500 10500 Re vante ......................... 118000 126000 Közúti ....................• • • .. .. Dé livasut ...................... 405QO 43000 Al lamvasut * . ............... 395C00 394000 Tr öszt ........................... 239500 z46000 Ma gyar cukor ............... 207500C 2085000 Óc eán 16000 15000 Magyar szalámi............ __ __ ÍP? .• • •....................... 1325000 1335000 Gy őri olaj...................... 62000 63000 Ba roti • . . .................... .. .. Ég isz............................. 78500 78500 Go ldberger .................... 118000 116000 Spodium - - . - ............... 84000 83500 Hu ngána műtrágya .... 113000 117u00 ' Klotild......................... 21QÜC 17000 G-ammi......................... 307000 Telefon........................ ;43ü00 144000 * *......................... 56C00 59000 Pa pír ........................... 325G0 ___ ős termelő . .................... ^39000 238000-f- A mai bécsi tőzsde gyönge volt. A cseh értékek piaca nem egységes, a magyar papírok budapesti leadásra estek, később az egész vonalon üzlettelenség állott be. DEVIZAÁRFOLYAMOK: Prága, augusztus 28. Devizák: Am- terdam 1363-50 Berlin 804.25 Buenos Aires 1367.50 Brüsszel 152.62.5 Helsingfors 84.87.5 Zürich 655.12.5 Oslo 666— Kopenhága 833.50 London 163.95 Madrid 486.25 Milánó 126.50 Newyork 33.75 Paris 158.75 Stockholm 908— Belgrád 60.37.5 Budapest 4.6675 Bukarest 16.57.5 Konstantinápoly 19.85 Riga 651.50 Szófia 24.35 Varsó 604.50 Becs 476.12-5 Rio de Janeiro 419. Prága, augusztus 28. Valuták: holland 1361.— német 801.75 belga 153.75 svájci 654.50 norvég 664.50 dán 830-50 angol font 163.42.5 olasz 127.25 amerikai 33.78 francia 161.25 svéd 905-50 jugoszláv 60.15 magyar 4.7025 román 16.20 bolgár 23.92.5 lengyel 608.50 osztrák 473.75Bécs, augusztus 28- Devizák: Amsterdam 285.35 Zágráb 12.65 Berlin 168.45 Brüsszel 32.04 Budapest 99.48 Bukarest 3.50 Oslo 140.30 Kopeuhága 175-05 London 34.39.5 Madrid 101.70 Milánó 26.52 Newyork 708 Paris 33.21 Prága 20.97.25 Szófia 5.10-5 Stockholm 190.40 Varsó 124.50 Zürich 137.15. Berlin, augusztus 28. Devizák: Buenos Aires 1-686 Tokió 1.704 Konstantinápoly 2.45 London 20.372 Newyork 4.195 Rio de Janeiro 0.526 Amsterdam 109.04 Athén 6.4Ü Brüsszel 18.99 Danzig 80-80 Helsingfors 10.567 Róma 15.77 Belgrád 7.505 Kopenhága 103.32 Lisszabon 20.875 Oslo 82.75 Páris 19-71 Prága 12.43 Zürich 81.27 Szófia 3.03 Madrid 60.32 Stockholm 112.63 Budapest 5.895 Bécs 59.12 Varsó 74.61. Zürich, augusztus 28. Páris 24-25 London 25.06.5 Newyork kábel 5.16 Brüsszel 23.35 Róma 19.40 Madrid 74.35 Amsterdam 207-85 Berlin 1.22.87 Bécs 72.65 Stockholm 138.50 Oslo 102.25 Kopenhága 127.— Szófia 3.75 Prága 15.30, Varsó 87.50, Budapest 0.007250 Belgrád 9-22.5 Athén 7.95 Konstantinápoly 3.02.5 Bukarest 2.55 Helsingfors 13.— Buenos Aires kábel 207.75. PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP A felelős szerkesztő távollétében a szerkesztésért az adminisztratív főszerkesztő felelős. — Szlovenszkói szerkesztő: Telléry Gyula, Igló. Ruszinszkól szerkesztőség: Ungvár, Korjátovics- (Széchényi-) tér 33. sz. Szerkesztő: Rácz Pál. Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád. Budapest, VII, Damjaniich-utca 25-a. telefon 174—21. Kiadja: FlachbarthErnödr. — Nyomatott a Deutsche Zeltungs-Aktfen-Gesellschaft nyomdádban Prágában, -- A nyomásért felelős; O, Hollk. 0OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO § Jastiiicó i § Könyv- és paplrheresfteűése § § SPö-mHácca 63. sz. § S Telelőn: 634. Telelőn: 634. g Q O O a világhírű és idáig felöl nem múlt TJnderwood W § Írógépek Ierakata — Irodai; KJnderwood No- q O deli V. magyar, német, szlovák billentyűkkel és O O hordozható Wnderwood-Portable típusok — Prl- O q ma irdgépszoHagOK minden rendszerű Írógép- q G hez és a legjööto harbonpapiroh raktára. — O ^ Vállal Írógépiavitást, elsőrendű műszerésszel ^ q rendelkezik, akinek munkája pontos és preciz. q O G OOOOOOOOOOGOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOO (xmxxxxxxxxxxmmxxxxxxxxxxjQ 1 Arai- ás veNgtpgkel 1 0 önműködő gereblye, szénaforgató-, tilo- Q b lő-, cséplő-, szecska- és takarmányvág gó-, trágyázó- és répagyomlálógépe- X ö két, továbbá szalmapréseket, valamint 0 b az összes mezőgazdasági eszközöket Q 8 kezességgel szállít: 8 1 lan Pair jj | SlaEHsajj. s Q Központi eladó iroda 0 ö Prága-Vinohrady, Sladkovského 3. sz. Q 8 Árjegyzék kiváaalra ingyen Képviselők íeivételnek i 8 i (alt Continental j | Prága I, 876 Grateén 17 j S Telefon 51 és33?9a-(-b B 2 n S Az előkelő magyar társaság találkozóhelye 5 | Reggeli kávé zsemlével 1.80 Kő. 5 Kiválogatott, szép RaMréöalok, kupiék, műdalok. Jelzés: D kabarédal, K kupié, M Müdal Asszonyom, a tavaszt visszasírjuk újra (D) 7 5( Barcarolla (Vágyódom hozzád...) (D) 75C Bözsi ne sirjon (K) 7.— Búcsúzni jöttem ... (K) 5.— Csókolnám most is lábaid nyomát: (M) 5.— Éjszakában (M) 5.— Emlékszel-e? (M) 5.— Ez a legutolsó szerenád (K) 5.— Fehér akác (K) 5.— Ha eljönne hozzám (K) 5.— Ha kérdeznek majd felőlem (K) 5.— Hányszor bocsássák meg (D) 5.— Hinta, paiinta (D) 7.5C Hopp egy légy (K) 5.— Hová sietsz, ó mondd hová? (K) 5.— Ibolyák, mind hütelen a lány (D) 5.— Jó holdvilág (M) 5.— Kis Mademoiselle au revoir (D) 5.— Kompon (Alszik már az őszi táj) (M) 5.— Lányokról leszokni nem lehet (K) 5.— Merre élsz és merre jársz (K) 5.— Mindé.. csak komédia ... (K) 5.— Mindig rólad álmodom (Miért vagy másé? (M) 5— Mint a hulló csillag úgy halok meg (D) 5.— Ne higyje hogy elfelejtett (D) 5.— Ne tudd meg sohasem ... (D) 5.— Nyílik még a sárga rózsa? (D) 5— Oh jöjjetek ti behunyt szemű esték (M) 5.— Pillangó ... (D) 5.— Szálló sóhaj . . . (M) 5.— Szerelem riszáll akár a vándormadár ... (D) 7.5C Tegnap még azt hittem ... (D) 5.— Vágyódás (Vágyaimnak álma . . .) (M) 5— "Járlak édes úgy hat óra tájban... (K) 5.— Ezenkívül minden más, itt fel nem sorolt kabaré dal, kupié, v^y müdal is megrendel- he1" a Prágai Magyar Hírlap kiadftivatalibai r Vetőmagnemesitő és Értékesítő Rt. szlovenszkói anyatelepe SIovensky-Meder vezérigazgató: SZéRáCS ElOUlér Telefon: SIovensky-Meder 4. Táviratcím: ElCft SIovensky-Meder Eredeti nemesített (nem utántermelt) SZéHÖCS-IélC ÖSZl bUZQ éS ŐSZI flelstiiumnn rozs velömagvah kizárólag nálunk kaphatók. 1128 Megrendeléseket az előjegyzések sorrendjében teljesítünk s előjegyzéseket máris elfogadunk. Magyarországi anyatelepek: Árpádhalom, (Csongrádmegye), Peresznve. (Sopronmegve), Kompolt, (Hevesmegye' Törökbálint (Pestmegye). — Jugoszláviai anyatelep: Csóka. — Csehszlovákiai anyatelep: Slovenssy-Meder (Tótmegyer). K Királyi Postahajózási Társaság: n R0YAL HAH LIIVE g A csehszlovák kormány által engedélyezefl vonal — Rendszeres a H ás direkt szenálvíergnlii: Homáunt-Cherbárónői ^ | Kanada, lew-M, KnDa, Brazília, Unipoy, | U Argellnana, valamint Peruba t h ^ Síajo indulás Hajó indulás /w\v! £* Arlanza szeptember 4 Orduna október 3 Orduna M 5 Desna „ 5 A Darro „ 7 Ohio „ 10 w 12 Andes „ 16 Avon „ 18 Orbita M 17 Orbita „ 19 Orca „ 24 Orca w 26 Arlanza „ 30 Almanzora október 2 Orduna „ 31 Közelebbi felvilágosítást ad; Royal Mail Li ne Telefon: 379, Prága ll„ Hybarnská ul. 24. Telegram: Roymailpac. I The International spcctator 1 I ujságkivágó és fordító iroda, Prága II, Pánska 8. Telefon: 4919 | Naponta körülbelül 1000 újságot és folyóiratot olvas az egész ® világból: kereskedők és exportőrök, pénzintézetek, művé- § # szék, tudósok, sportemberek, irók stb. számára. — Vala- o . mennyi munka- és foglalkozási ág lelkiismeretes ellenőrzése. © % Külön fordító iroda üzleti levelek, katalógusok, ^ a okmányok és mindenfajta szakkézirat számára a GgorshtUdöficszolgálat! Olcsó előfizetős! Kérje az előfizetési teltételeket!