Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)
1925-08-26 / 191. (934.) szám
Szerdá, augusztus 26. 58 KiseSiSiséti scrcüiciels marseiiíei Kongresszuson Prága, augusztus 25. Szombaton kezdődött meg Marseilleben a szocialista internacionálé nagy kongresz- szusa, amelyen az Európát érdeklő összes nagy kérdések, mint a leszerelés, a vízumkényszer megszüntetése, a kisebbségek ügye, nemzetközi döntőbíróságok szervezése, a gazdasági válság, nyolcórás munkaidő sitt), tárgyalásra és megvitatásra kerülnek. A szocialista internacionálénak a háború után ez a második összejövetele, az előbbit három évvel ezelőtt tartották meg Hamburgban és ennek a kongresszusnak jelentősége abban állott, hogy helyreállította a szocialista internaconálé egységét. Az úgynevezett két és feles, vagy bécsi internacionálé, melyben Középeurópa töredék szocialista pártjai, a függetlenek szervezkedtek, likvidált. A bécsi internacionálé föladta a diktatúra eszméjével és módszereivel való kacérkodást és beolvadt a londoni internacionáíéba, amely ilyen módon újból Nyugat- és Középeurópa szocialista pártjainak egysége lett és magában foglalja az orosz emigráns szocialista ■csoportokat, az u. n. forradalmi szocialistákat, akik a cárizmus elleni küzdelem zászlóvivői voltak, de a leninizmus elől menekülni kényszerültek. Az egység szimbólumául Friedrioh Adler, a bécsi internacionálé lelke, a londoni központi titkárságba került és igy a londoni internacionálé érdeklődési köre a középeurópai problémákra is intenzivebb mértékben fordult. Az internacionálé mostani kongresszusa fokozott jelentőséget nyert azáltal, hogy az utolsó két esztendőben a nyugateurópai szocialista pártok befolyása mindenütt megerősödött, több államban a kormányzat részesei, vagy ha nem ülnek a kormányban, mint például Franciaországban, csöndes támogatásuk nélkül nem lehet kormányzati politikát csinálni. Az internacionálé vezetői s a kongresszus előadói között az európai politikának több befolyásos vezetőembere foglal helyet, mint Vandervelde, a belga külügyminiszter, Henderson, az angol szakszervezetek legfőbb vezetője, a Mac Donald-kabinet volt belügyminisztere, B u x t o n képviselő, a kisebbségi kérdés elsőrendű szakértője, aki két év előtt Romániában tanulmányozta a kisebbségek helyzetét, Léon B1 u m, a francia szocialisták parlamenti vezére stb. Bizonyos az, hogy a kongresszus határozatait ezeknek a kormányférfiaknak országuk belső politikájában is érvényesíteniük kell és igy nem kis jelentőségű, minő álláspontra helyezkedik a marseillei kongresszus a nagy európai problémákkal szemben, mint a garanciaszerződés, leszerelés, kisebbségi ügy. A hamburgi kongresszuson a csehszlovákiai kormányzati politika éles megbirálásra került a csehszlovákiai német szociáldemokraták részéről, akik teljes joggal mutathattak arra, hogy az internacionáléban bennülő testvérpárt éveik óta részese, sőt parlamenti túlsúlya következtében irányítója egy olyan kormányzati politikának, amely a kisebbségeknek a békeszerződésekben biztosított jogait nem respektálja, hanem kíméletlen eszközökkel töri le politikai, emberi és kulturális szabadságukat. A kiélesedett helyzet áthidalására a kongresszus vizsgálóbizottságot küldött ki, amely rövid néhány hónappal rá tényleg megjelent Prágában, de dolga végezetlenül távozott. Az ellentétek azonban nem szűntek meg, a seb tovább gennyesedéit s Marseilleben újból felszínre kerül a kisebbségi kérdés egész komplexuma. És most már nemcsak a németek sérelmeiről lesz szó, hanem a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság ügyéről is, mert mig a hamburgi kongresszuson a szlovenszkói magyar szociáldemokrata párt nem vett részt, addig a mostani kongresszuson két delegátussal képviselteti magát és Borovszk7/ Géza nemzetgyűlési képviselő föl is szólal a kisebbségi sérelmek ügyében. Hogy a magyarság sérelmei most elsőizben kerülnek a munkásinternacio- nálé legfőbb fóruma elé, azt nem a magyar szocialista párt, hanem a londoni központi iroda iniciálta, amikor arra szólította föl a magyar pártot, hogy a magyarság sérelmeit rendszeresen dolgozza föl és terjessze az internacionálé plénuma elé. A párt ezzel a munkával elkészült, az' összehordott anyagot angol, francia és német nyelven memorandum alakjában kiadta és ezeket a füzeteket a delegátusok között szétosztotta, emellett a világsajtónak is juttatott belőlük. A szocialista párt memoranduma két fontos kérdésre terjeszkedik ki: az állompolgárság s a kulturális sérelmek ügyére. Sajnos, hogy a harmadik rendkívül nagy fontosságú kérdést: a kormány gyarmatpolitikájának^ ismertetését, a .szlovenszkói ipar tönkretevesét s a földreform körül űzött visszaéléseket mellőzték. Az állampolgársági kérdésben a párt arra az álláspontra helyezkedik, hog.v a kormánynak kötelessége a saintgermaini kisebbségvédő szerződésben magára vállalt kötelezettséget teljesíteni és mindazoknak állam- polgárságát ipso facto, -minden különösebb közigazgatási eljárás nélkül elismerni, akik a fordulatkor Szlovenszkó és Ruszinszkó területén állandó lakással bírtak és azóta megszakítás nélkül itt laktak. A memorandum utal arra, hogy ezt a szerződést a szocialista internacionálé több tagja, köztük Vandervelde, a belga külügyminiszter aláírásukkal 'garantálták, a szocialista internacionálénak tehát erkölcsi kötelessége, hogy a gyöngék jOigait kodifikáló szerződéseket teljesítsék. Az állampolgársági gyakorlat krasszáns eseteit sorolja föl a memorandum s rámutat árra, hogy ez a gyakorlat elsősorban a nincstelen földmunkásokat s ipari munkásokat sújtja, akik évtizedek óta tartó ittlakás után sem szerezhették meg azokat a föltételeket, amelyeket a csehszlovák állampolgársági gyaPáris, augusztus 25. (Most érkezett Párisba az első hivatalos jelentés a londoni tárgyalásokról. Ezt a jelentést, illetve a tárgyalásokról szóló jegyzőkönyvet külön futár hozta a Quai d‘Or- say-ra. Egy véletlen indiszkréció folytán alkalmunk volt ebbe a jegyzőkönyvbe betekintést nyerni, amelyet az alábbiakban közlünk szóról-szóra való fordításban.) A pénzügyminiszter ur azonnal megérkezése után a Hyde Park Hotelből átment az angol kincstári hivatalba, ahol a Chao- cellor of the Exchequerrel az alábbi, a két állam egész pénzügyi politikájára kiterjedő beszélgetést folytatta: A Chancellor of the Exchequer: — Mint minden pénzügyi kérdést, az adósságokét is könnyen meg lehetne oldani, ha a m'i két államunk valutája aranyparitáson állna. Az angol font már elérte az arany- nivót. Vájjon a francia pénzügyi politika szintén efelé halad-e, Monsieur Caillaux? Ezt mindenesetre igen üdvösnek találnám. Franciaország pénzügyminisztere: — Engedje meg, Mister Churchill, hogy mielőtt erre a kérdésre felelnék, ama nézeteimnek adjak kifejezést, hogy a valutáknak a békeparitásra való túlságosan erőteljes emelése nem feltétlenül szerencsés módszer. Önöknek sikerült, hiszen a font a paritástól sohasem távolodott el lényegesen, mégis máris mennyi aggodalom hangzik el eme megoldás ellen. Nagy érdeklődéssel olvastam Keynesnek, Mac Kennanak, sir Josiah Stamipnak a támadásait az aranyparitás ellen és különösen az Önök hatalmas Brit Iparszövetkezetének a manifesztuimát, a „fontnak kissé elhamarkodott visszatérése ellen az aranynivóra“. Mindenesetre figyelemmel kell kenni — véleményem szerint — a valuták emelkedésénél a kereskedelem helyzetére. Egy év aiaít Önök a fontot ÍO százalékká! emelték és ez az időszak összeesik egy ipari-, közgazdasági- és hiíelkrizis- sel. — Ezekkel a megjegyzéseimmel korántsem kívánnék csatlakozni Keynes és Mac Kenna kritikájához; ellenkezőleg, a frank megjavítására való törekvés benne van programunkban és szívesen bevallom, liogy egész pénzügyi politikámnak mintaképéül tekintem azt a hatalmas pénzügyi erőfeszítést, aminek Anglia követendő példáját adta számunkra. Ezt már Angersban megmondottam és hivatkoztam Angiia klasszikus pénzügyi hagyományaira. Az Ön elődje Waterloo után nem arra törekedett, hogy hadíkárpótíást szerezzen, ami különben is megnehezítette volna az egész angol politikát, hanem 25 milliárdnyi háborús adósságukat súlyos adókkal, saját eszközükkel törlesztették le. —- És most is készséggel elismerem, hogy például a jövedelmi adóban Anglia for- midábilis terheket ró állampolgáraira! A. Chancellor: — Nagy elégtétellel könyvelem cl ennek a ténynek az elismerését az ön részéről. Valóban ez az adópolitika a mi hagyományaink közé tartózik, de most már elmentünk a végső határig. Az idő igazán megérett már arra, hogy Anglia szövetségesei megkezdjék adósságuk törlesztését. Ebben a tekintetben nálunk már kialakult egy határozott politika' közvélemény, amelyhez akárhogyan is fog alakulni a legközelebbi korlat előír. A kulturális sérelmek ügyében főleg az iskolakérdéssel foglalkozik s statisztikai adatokkal mutat ná az iskolapolitikának a nemzetiségek ellen irányuló élére. Rámutat a magyar Színház válságára is s a költségvetés adataival igazolja, hogy a kormány a magyar kultúra fejlesztésére egyetlen fillért sem juttat. A magyar szocialisták föllépését az internacionálé fórumán nagyjelentőségű ténynek kell tekintenünk. A szocialista internaeio- nálé demokratikus intézmény, amely komolyan küzd a népeik kibékitésén és amellett ma már újból hatalmi tényező. Az internacionálé vezetősége spontán elhatározásból tűzte ki a kisebbségi kérdés megvitatását a kongresz- szus napirendijére, föl kell tételeznünk tehát, hogy komoly szándékában van befolyásával a kisebbségek helyzetének javítását előrevinni. jövőben Anglia politikája, minden angol pénzügyminiszternek ragaszkodnia kell. . í922-ben Balíour, 1923-ban Bonar Law, 1924-ben lord Curzon, végül most februárban magam is megformuláztam már ennek a politikának az alapgondolatát, vagyis azt, hogy Anglia nem kíván adósságainak törlesztése címén magasabb összeget európai adósaitól — Németországot is beleértve — mint ameny- nyit Angliának évente kell saját háborús adósságának fejében törleszteni az amerikai kincstár számára. — Ez méltányos és^igazságos. Angliának a Baldwin—Méltón-féle megegyezés értelmében 1932-ig évente 33 millió fontot, innen kezdve 1984-ig 38 millió fontot kell fizetnie Amerikának. íme a mi számaink. Franciaország pénzügyminisztere: — Az alapgondolat ellen csakugyan nem lehet kifogást emelni; Franciaország viszont mindig becsületesen eleget szokott tenni fizetési kötelezettségeinek. Minden attól függ, hogy Önök ismerik-e és hajlandók-e számítani Franciaország valódi fizetési képességeivel; illetve, hogy milyen módon akarják a fenti álláspontjukat érvényesíteni. Németország például a Dawes-terv értelmében évente 7 és egy negyedmillió fontot köteles fizetni. De ha Németország nem tud, vagy nem képes ezt az összegei fizetni, csak nem fogják azt kívánni, hogy akkor a németek helyeit mi franciák fizessünk? A szovjet körülbelül 400 millió dollárral tartozik Önöknek. Azt bizonyára nem képzelik, hogy azok az urak, akik most Moszkvában ülnek, ezt a pénzt valaha is meg akarnák fizetni — Csak nem akarják ezt az adósságot is a mi nyakunkba vetni? Ez bizonyára nagyon groteszk gondolat volna, amit se a nemes lordok, se a tiszteletreméltó képviselők háza, de maga az egyszerű angol polgár, a mán of the Street se fogadnának el. A. Chancellor: — Kedves Monsieur Caillaux! hagyjuk a mán of the Street nézeteit; azok. sajnos, nem a legkedvezőbbek Franciaország pénzügyi politikája felől. Különben talán célszerű, ha röviden és egész őszintén elmondom, hogy az angol közvélemény zöme hogyan gondolkozik erről a kérdésről és az Önök fináncpolitikájáról. Angliában csakugyan nem óhajtják, hogy az orosz muzsik helyett a francia adóalany fizessen, de azt még kevésbé óhajtják, hogy a fráfscia Jacques B011- homme, a francia paraszt helyett az angol munkás és a mán of the Street adózzék! —* Lássa, Önök a háború alatt se adóztatták meg a polgáraikat, mi kezdettől fogva súlyos terheket róttunk rájuk. Elismerem, hogy Önök ezzel elsősorban a háborús lelkesedést akarták fokozni, illetve a csíigge- dést megakadályozni, ezért bocsátottak ki bonokat és kölcsönöket adó helyett, amik most súlyosan terhelik az Önök büdzséjét. A háború után megint csak a lelkesedést akarták fen tartani és győzelmi mámorba ringatták magukat s ahelyett, hogy az adópréshez fordultak volna, kijelentették, hogy „Németország majd fizetni fog!“ Ezzel a varázsigével altatták cl önmagukat és közben ugyancsak elkénvezt''tfpV ^ francia adóalanyt. Most azután a mi állampolgáraink önkénytelenül azt kérdezik, minek fizessünk mi egészen 80 százalékig jövedelmi adót, amikor a francia munkás és a paraszt gazdagszik és feleannyi adót fizet, mint mi. Ugyanakkor Franciaország állig fegyverben a világ leghatalmasabb szárazföldi hadseregét tartja fenn, aminek a költségeit végeredményben ugyancsak mi angol adófizetők viseljük. — íme, ezeket gondolja magában a mán of the Street. A pénzügyminiszter: — Kedves Mister Churchill! Az a Caillaux, aki a háború utáni pénzügyi gazdálkodást olyan élesen kritizálta, jelenleg meghalt. Az a kormány, amelyhez tartozni szerencsém van, elődeinek örökségét átvette s annak felelősségében magától értedődőleg osztozik. ön különben is mindezt nem azért mondja, mintha azt hinné, hogy én is szintén ki fogom fejtem kritikámat a francia adópolitika hibái ellen, hanem nyilván azért, hogy meghallja azokat az ellenvetéseket,- amit a francia közvélemény az Önök vádpontjaivá szemben leszögez. Nos, kedves Mister Churchill, biztosítom önt, hogy a francia adózó, ha már Önök szerint keveset fizet, el volna ragadtatva, ha még kevesebbet fizethetne, nevezetesen, ha nem kellene azt a „rettenetes" hadsereget fentartania és örökké rettegnie, hogy megfelelő biztosítékok hiányában birtokállománya egy újabb váratlan támadásnak legyen kitéve. — Ezt az aggodalmat még az Önök ál- iamférfiai is méltányolták akkor, amikor már évekkel ezelőtt felajánlottak egy biztonsági szerződést. Sajnos, akkoriban az angol közvélemény nem értette meg a mi politikánkat Németországgal szemben s nem tudom, vájjon ma jobban megértik-e? Nálunk Francia- országban például Anglia érdekében valónak találták volna a jóvátétel! kérdésnek olyan megoldását, amely a francia érdekeknek is kedvező lett volna. Nem gondolja például, hogy a német szén- és általában a német ipar fejlődése növeli az Önök közgazdasági krízisét, a munkanélküliek számát és a munkanélküli segély terhét, amelynek megoldására a francia nemzefgazdák más megoldást is tudtak volna találni. A Chancellor: — Elfoglalni a Ruhrt, esetleg megszállni Németország összes ipari üzemeit s ezeknek jövedelméből fizetni ki a háborús tartozásokat a német munkás munkájával! Ugylát- szik, Caillaux csakugyan meghalt, mert azt hiszem, azt a politikust, akii a Ruh-r-vállalkozást kitervelte, egészen másképpen hívták! A pénzügyminiszter: — Ismétlem, kedves Mister Churchill, hogy ön előtt ebben a percben se Caillaux, se Poincaré nem áll, hanem az átlag francia, aki épp oly kevéssé akar bemenni a Rűlirba, mint Önök. De ez az átlag francia ugyanakkor, midőn elismeri az angol nép kiváló tulajdonságait s azokat a nagy szolgálatokat, amiket az emberi civilizációnak és haladásnak tett, amelynek gyakran élén állott, nagyon élesen látja azt a logikával élesen ellenkező ellentmondást, ami egy angol bölcselő, Matthew szerint az angol zsenihez szorosan hozzátartozik. Ezért gondolkoznak Önök a politikában s a közgazdaságban is inkább sémák és routine szerint, gyakran a józan logika fejedelmi semmibevételével. Önök ott akarják folytatni, ahol a háború előtt elhagyták és nem látják be, hogy az 1913-as Európa teljesen meghalt, illetve megváltozott. Államok tűntek el, uj államok keletkeztek, amelyek Európa ' közgazdasági viszonyait természetszerűleg megváltoztatják. Az angolok, akik pedig olyan sokat utaznak a világ minden tájékán, nem akarják észrevenni ezeket a fundamentális változásokat, amiket teszem az uj államok alakulása okozott Középeurópában smik Európa közgazdasági alkatát ellenállhatatlanul befolyásolták. Ma, amikor ezek az uj államok nemzeti függetlenségükre féltékenyen, nemzeti iparukat minden áron védeni akarják és vámsorompókkal veszik magukat körül, nem lehet úgy kereskedni, mint a háború előtt. A Chancellor: —r A példa nagyon jó. Önök raisonneur- ök. Önök azt tartják, hogy miután ellenfeleink belekergettek a háborúba, miután megalkottuk ezeket a kis államokat, most már logikusan el kell viselnünk mindazt a közgazdasági következményt, ami ebből folyik. De amikor a mer^v '> mozgó, eleven organikus élet eden vau. mi nem haWEiisfor Churchill és loseph caiiiani Beszélgetései ©1 angol-francia adósságról A két miniszter harca a két állam legnagyobb ellentéte körül — Hogy folyhatott le Londonban az államférfiak első találkozása — Szóharc, mely dönt háború és béke fölött
