Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)

1925-08-25 / 190. (933.) szám

Kedd, augusztus 25. *a ___________ „S aigos lirwéiftel£is€g€5í Ungvár vár@§ vezetésiben* .Válasz egy helyreigazító nyilatkozatra Ungvár, augusztus 24. A P. M. H. augusztus 21-iki számában Hrbek, Ungvár főváros ideiglenes vezetője azokra a súlyos megállapításokra, melyekkel eddigi működését kritika tárgyává tettem, a sajtótörvény értelmében „helyrei gaz itásra" szorítkozott. Jellemző, hogy terjedelmes cikkemnek tartalmából csak néhány, inkább jelentékte­len részt igyekszik megcáfolni. A cáfolatra vonatkozólag a következőket közlöm: t. Ruszinszkó elektrizálás'át, a helyreiga- |tó saját bevallása szerint is, egy közhasznú részvénytársaság akarja, elvégezni. Tehát ■egy üzleti alapon mozgó gazdasági alakulat, melynek elnöke Hrbek „kormánybiztos" lett. Sehol a világon nem történhetett volna meg, ihogy egy erkölcsi testületnek, pláne egy közigazgatási egységnek vezetője egy olyan közgazdasági intézmény elnöke lehetett vol- pa, amelyet egybékbént hivatali minőségé­nél fogva ellenőrizni tartozik. Ungvár jelenlegi városfejével ez is meg­történt, amelyhez se a zsupánnak, se a kor­mányzóságnak egy fia szava sincsen. Hogy /czf így van és hogy ez a részvénytársaság mégis csak milliós üzlet, azt ezek után •Hrbek sem tagadhatja. v Bizonyos dicsekvést olvasok ki helyre­igazító nyilatkozatának azon mondatából, hogy e részvénytársaság elnökéül Hrbeket éppen a magyar ellenzéki párti polgármes­ter, Polcliy István dr. ajánlottá. Ennek bizo­nyos denunciálási jellege van, de hatása nem lesz. Ez a tény legfeljebb azt bizonyltja, hogy Rolcliy István dr. beregszászi polgár- mesternek elkerülte figyelmét a P. M. H. azon cikke, melyben figyelmeztettem ' a ru- szinszkói polgármestereket, hogy ne álljanak ■szóba Hrbekkel, mert ő a községi önkor­mányzatot megcsufoló önkény.uralmi állapot­nak jelenlegi megszemélyesítője, akinek sem­mi joga nincs ahhoz, hogy Ungvár város nevében milliós alaptőkéjű üzleti vállalato­kká t alapítson, szervezzen és abba a többi városokat és községeket belevonja. Külön­ben az a meggyőződésem, hogy e hibára vo­natkozólag Polchy dr. mint ellenzéki párt­ember pártja illetékes fóruma előtt a Hrbek dicsekvő nyilatkozatából kifolyólag meg fogja adni a megnyugtató feleletet. Nem fedi a valóságot a Hrbek helyre­igazító közleményének azon része, mely a „Domov" házypitő szövetkezetnek a fővá­rossal kötött csereüzletét meg nem történt­nek állítja be. Ez a csereüzlet az általa em­lített ankéton megtörtént, melynek bizony­ságául a városi főszámvevő, Jeffremov Szer- gely, mint a „Domov" házépítő szövetkezet­nek „helyettes igazgatója", fel h i v á s t bo­csátott ki a szövetkezet tagjaihoz, mely­ben a tagokat arra hívja fel, hogy részükre »a Boros-utca végén (a mai vásártéren) négyszögméterenként 8 korona árért parcel­lák (telkek) vannak biztosi tv i“. Ha tehát ez az üzlet nem történt volna meg, Jeffremov Szergej úgyis, mint a cse­reüzletet kötő főváros tisztviselője, de úgyis mint a csereüzletet kötő „Domov" igazgató helyettese, nem bocsátotta volna ki a f-ent- emütett felhívást. Egészen más kérdés az, hogy a zsupán ezt az üzletet jóváhagyta-e vagy sem. Nem igaz tehát a Hrbek azon állítása, hogy Jeffremovnak „az ügy menetére sem­minemű befolyása nem volt", mert a fenti felhívás, melyet Jeffremov is aláirt, ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Végül azt áliitja Hrbek, hogy Jeffremov a „Domov" helyettes igazgatói tisztségéről augusztus 10-én lemondott. Szép volt tőle, hogy miután augusztus 8-án a P. M. H.-ban fentemlitett pikkem megjelent, ráeszmélt kettős szerepének összeférhetetlenségére és lemondott. Ezt azonban akkor kellett volna már megtennie, amikor a főváros köteléké­be belépett. Elismerem végül, hogy Hrbek mint ideiglenes városvezető a tisztviselők elbo­csátását a 171 -es számú kormányrendelet alapján hajtotta végre, de ha nem lett volna kitűzött ;céüa a városháza elcsehesitése, ak­kor figyelembe kellett volna vennie azt a tényt, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíró­ság ezt a 171-es számú rendeletet Ruszín- szkóra vonatkoztatva törvénytelen­nek mondotta ki, minek pótlásául a tör­vényhozás a 62. számú törvényt alkotta meg. A „kormánybiztosnak" tehát nem volt joga a törvénytelennek minősített kormányrende­let alapján hozott miniszteri határozatot Losonc, augusztus 24. Azon közbevetett kérdésemre., hogy milyen lesz a kormány és a hatóságok állásfoglalása a íheológia megnyitásával szemben, a következő felvilágosítást nyertem: Az egyház akkor, amidőn a maga lel­készeinek képzésére egy önálló szemináriu­mot nyit, csak azt a legtermészetesebb jogát gyakorolja, amit számára úgy az egyház kü= lön törvénye, mint a köztársaság alkotmánya is biztosit. A köztársaság kormánya ily sze­minárium megnyitásával szemben semmiféle akadályt nem gördíthet. Az egyetemes kon- vent folyó évi szeptember 8=án tartandó gyű­lésének lesz a feladata, hogy e megnyitásról a köztársaság kormányát hivatalosan érte­sítse. Maga a szaktanfolyam- mely e szemi­náriumban folyik, teljesen független és önáP ló, amint független és önálló minden egyház saját lelkészkérdéséneik az ügye. Bejelentése főként anyagi szempontból szükséges, mert az egyháznak a lelkészképzés céljaira szük­séges államsegély iránt való törvényes igé­nyét ily módon tudja érvényesíteni. Meggyőz ződésem az* hogy az állam nem is zárkózik el a megfelelő államsegély folyósításától. Újabb kérdésem arra irányult, hogy a theológiai szaktanfolyam ügye micsoda vo­natkozásban áll a kormány által tervezett közös protes­táns theológia ügyével. — A kormány részéről tervezett közös protestáns theológia, amely állítólag az ősz* szes szlovenszkói denominácidkra kiterjesz­tendő volna, teljesen független a mi szaktan­folyamunktól, amint ez is független attól. A kormány ezirányu tervezete, sőt állítólagos törvényjavaslata elkészült anélkül, hogy en* nek felépítéséihez a mi egyetemes egyházunk közreműködését kikérték volna. A tervezet; nálunk nélkül készült, azért a benne fog­lalt rendelkezések — amennyire azok nyilvá­nosságra kerültek —• a mi egyházunk állás* pontját a theológiai szakoktatás kérdésében nem is fedik és nem is szolgálhatják. Úgy tu­dom, hogy az ág. hitv. evang. egyház hivata­los tényezői is most már ugyanezen felfogást vallják. Ha a kormánynak egy ily fakultással pusztán a theológiai tudományok terjesztése a célja, nem szólhatunk ellene; az azonban egészen más kérdés, hogy akár az egyik akár a másik egyház, vagy ele nemi náció ezt elegendőnek tartja-e a maga külön papjainak szakismerete és speciális felkészültsége céh jaira? Azt hiszem, nem tévedek, hogy e kér­désben minden komoly és hivatásának élő egyház csakis nemmel felelhet. A lelkészkép5’ zés annyira felöleli az,egyes felekezetek sa­játosságainak kidomboritását, a speciális pásztori hivatásra való előkészítést., hogy ezt egy közös kalap alá szorítani még a legjobb indulattal sem lehet. Érdeklődtem a lelkészjelöltek tudomá­nyos önképzését elősegíteni hivatott könyvtár ügye iránt is. — Ami a könyvtárt illeti, e tekintetiben sok kívánni valónk van hátra. Egy theológiai könytárnalk az alapja azonban már adva van a losonci ref. egyház parochiális könyvtára* bán. Ebben egyesítve van a kb. 80 év előtt megszűnt régi losonci ref. ' theológiának könyvtára Nagy József volt debreceni espe­res-lelkésznek reánk hagyott könyvtárával, valamint Illyés Lajos volt losonci lelkésznek könyvtárával is. Az egész meghaladja a 7 ezer kötetet, amelynek legnagyobb része theológiai munka­végrehajtani, hanem a 62. számú törvény rendelkezéseinek megfelelőleg, az állásuk­ban megmaradni kívánó tisztviselőket újabb jelentkezésre kellett volna felszólítania. Ezt azonban Hrbek elmulasztotta. Rácz Pál, a P. M. H. ruszinszkói szerkesztője. — E könyvtár kibővítésére bizonyösa.n jelentős adományokhoz jutunk, de ezeken fe* lül is módját látóm annak, ho^y a hittestvéri jóindulat révén könyvtárunkat tovább fej­leszthessük. A magyarországi ref. egyházzal még nem likvidáltunk. A h'ittestvéri jóindulat — úgy gondolom — nem fog elzárkózni ak­kor, amikor mi a likvidálásnál a szellemiekre helyezünk különös súlyt. A régi íheológiák nagy és értékes könyvtáraiból hacsak a dup* lumokhoz is juthatunk hozzá, már ez is erő­teljes gyarapodást biztosit számunkra. A szaktanfolyam elvégzésével elnyerhe­tő oklevél egyenértékű !esz*e más theo- lógiák okleveleivel? — hangzott tovább kérdésem­— A szaktanfolyam felállítására az im­pulzust mi a skót szabadegyház itt járt mode­rátorától (egyiházelnökétől) kaptuk. Amikor ő a műit érv folyamán nálunk járt, akkor hívta fel figyelmünket a papképzés e módjára, me* lyet ő már azért is különös tiszteletben tart miután hivatására szintén ily utón készült elő- Ez volt a mostani egyesült szabadegy­házban működő régi skót presbiteri egyház lelkészképzésének módja. Azok az oklevelek, amik ott adattak, nemcsak az egyesült angol királyság területén, hanem Amerikában és szerte az egész világon a főiskolai oklevelek­kel egyenértékűeknek tekintetnek. A mi sze­mináriumunkból kikerülő növendékek, mint lelkészjelöltek, két szakvizsgálat letevésére kötelezettek: az első és második lelkészképe- sitö vizsgálatra. Ezeket a vizsgálatokat a külföldön végzett theológusoktól eddig is az egyes egyházkerületek viszgabizottságai vet* ték ki. E bizottságok által fölállított mérték eddig is elég szigorú volt; szemináriumunk felállítása után még szigorúbb, viszonyaink­nak megfelelőleg többet követelő leend. Mi* vei az eddigi mértéket — mely a külföldi fő­iskolák mértékének is megfelel — mindenüt elfogadták s ahol csak szüksége felmerült, az okleveleket nosztrifikálták, semmi akadálya sem lehet annak, hogy akár az okleveleket, akár pedig az ennél kisebb jelentőséggel bíró s a negyedik évfolyam elvégzése után kiálli* tott abszolutóriumokat a külföld egyházai el­ismerjék. Annál kevésbbé, mert hiszen a lel* készkóDzésnek ily módon való megoldásában majdnem minden egyes külföldi egyház ro- konszenvére és támogatására találunk. Kü* lödben is az oktatás terén velük egyező idő­ben egy és ugyanazon tananyagot végezzük el. — Hogy a belföldön ily tekintetben ne­hézségekbe ütközhetnénk, az természetesen e] sem képzelhető. Senkinek sem jut eszébe, hogy bármelyik római katolikus szeminá­riummal szemben — ha azt az arra hivatot­tak állítják föl és vezetik — nehézségeket tá­masszon. Az egyes államok hatóságai min­denütt tartózkodnak ily irányú vállalkozás­tól. Ha valamely egyháznak theológiai sze­mináriumi végbizonyítványa, vagy leiké szí oklevele az államok határain túlterjedő hit- felekezeti közösségekben elfogadásra talál, nincs semmi értelme akkor egy esetleges szűkkeblű visszautasításnak bármely állam hatóságai részéről. Utolsó, gyakorlati jelentőségű kérdésem az volt, hogy ^ a szaktanfolyamot elvégző papjelöltek- nek elhelyezkedését biztosítani tndja-e az egyetemes egyház? A megnyugtató válasz a következő volt; — A szaktanfolyam fölállítására éppen az az égető szükség kényszerbett, hogy a le'líkészhiány úgy Szlovcnszíkóban, mint Ru­szinszkóban máris erősen jelentkezik. Lelké- szi karunk egy jelentékeny része nyugdíjba készülő éltes ember. Ezidőszerint az után­pótlást a külföldön végzett theológusokból látjuk el. Bármilyen értékesnek kell is a kül­földi képzést elismernünk, mégis fönnáll a szüksége annak, hogy a hazatértek a mi he­lyi viszonyaink felől kellőleg tájékoztassa­nak, különösen pedig, hogy az államnyelv­ben a megfelelő jártasságra szert tegyenek. S hogy meddig küldhetjük theológusainkat a külföldre, erre nézve eddig különböző idő­pontokat hallottunk megjelölni a köztársaság kormánya részéről. Kívánatos volna ugyan ilyen időpontokról egyáltalában nem beszél­ni, mert ezek úgy idebent, mint odakint úgy az egyéni, mint a közszabadságok korlátozá­sát jelentik. Éppen ezért nem is szabad, hogy bennünket a lelkészképzés megoldásánál ily időpontok irányítsanak. Irányadóknak csakis s fönnálló szükségleteket kell tekintenünk. Körülbelül 280 gyülekezetben kell utánpótlás­ról gondoskodnunk s az elaggottak mellé pe­dig a szükséges agilitást nyújtani segédlelké­szek, vagy adminisztrátorok kiküldésével. — Mindenütt ismerni kell a köztársaság alkotmányát és törvényeit, továbbá a hiva­talos nyelvet. Mindezt csakis az önálló lel- készképzés biztosíthatja. Amikor tehát mi az itt végzett leikészjelölteknek a fenti okokból az elhelyezkedést biztosítani tudjuk, ugyan­akkor a gyülekezeteknek is biztosítani kíván­juk a mi viszonyainknak megfelelő lelki ve­zetőket. — Előttünk különben is mint végső nagy cél az egész egyetemes magyar református egyház lelki megelevenitése áll. Az ezt elő­mozdítani hivatott nagy munkába kapcsoló­dik be a lelkészelőadók szakkészültságe, az ifjúság modern, egészséges testi és lelki ne­velése az YMCA-ban, a gyülekezetek köz­vetlen hozzájárulása szellemiekben és anya­giakban a szaktanfolyam elősegítéséhez, a külföldi hittestvérekkel való benső összeköt­tetés, a külföldi tudományos és építő theoló­giai irodalom hozzáférhetővé tétele, időnkint szakelőadókul a nyugat nagy theológiai te­kintélyeinek a meghívása is sfb. A közvetlen szükség kényszerítő hatása folytán a mi szű­kös anyagi erőnk kicsiny lehetőségei mellett az élő Isten gondtartásába vetett hittel s a Krisztus lelkének hegyeket és tavakat moz­gató erejével kívánjuk megközelíteni a ma­gunk elé tűzött nagy célt. Bízunk abban, hogy a magunk kicsiny ereje mellett a meg nem szűnő imádságunk egyéneknél és gyü­lekezetekben hozzásegít ahhoz, hogy közöt­tünk egyetértés és lelki harmónia fog élni és a megkezdett ut biztosan előre; a oéfiöz vezet. (íg.) Nmi szilnfófik M ö ttsziwls'elOk leepffesef Prága, augusztus 24. Megírtuk, hogy a Slovensky Dennik értesülése szerint beszün­tetik az állami tisztviselők restrinkcíójáról szóló törvény végrehajtását, miután az egy­általában nem jelent megtakarítást az állami gazdálkodásban. A félhivatalos lapok azt ír­ják, hogy ez a hír minden alapot nélkülöz. A tisztviselők leépítését egy a nemzetgyű­lés mindkét háza által elfogadott és a köz- társasági elnök által aláirt törvénnyel hajtják végre. Minthogy ezt a törvényt a parlaanent még nem hatálytalanította és meg sem vál­toztatta, szó sem’ lehet a leépítés beszünte­téséről. liányaft vándorolták eőtiig Palesztinába? A cionista kongresszus illése! Becs, augusztus 24. A cionista kongresz- szus ülésén Piák tanár igen érdekes adato­kat közölt a palesztinai bevándorlásról. A statisztika szerint 1925 január elsejétől július elsejéig összesen 21.000 ember vándorolt Pa­lesztinába s az előzetes jelentések szerint ez a szám az év végéig okvetlenül 40.000-re fog emelkedni. 1919 áprilisától 1925 augusztusáig össze­sen 79.900 ember költözött a zsidó ál­lamba. A jövő évben újabb 12.000 kivándorlóra számítanak. Az ülés további folyamán Weiz- man elnök válaszolt az eddigi vitára és védte Anglia palesztiniai politikáját. Az el­nöknek nagy sikere volt, valószínű, hogy elveit el fogják fogadni. ü i@s®ü£i ffeeoMglo o reformálás egyház ei§# nagv alüoüsa Beszélgetés Sörös Bélával a teológia szervezetéről, jelentőségéről és jövőjéről — A P. PA. H. eredeti tudósítása — . ir.i.y. ui/. lk.-/r.f. wi ,r. ur-,: -.Tat. iElyj.. r.v-'rx/ •> ... ■ . Sr-jz.rmxr .a^rw ~ - • — ~— -------------------------------------— jga Pl EGNYlftT ^ ipi jj| jj|g ^|| nn íí, MMHWSET jj| f?Dflf»sr«:*5a!ds!ni clLS®mm«fekt*u&j#88irtre, «a ..3£n<s>II" föft&icmlfcexieM !P>-ss>crHKSeas® teakor© S# == f&€»lí§c€5 — 5^ |

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents