Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)
1925-07-08 / 150. (893.) szám
Marokkóban katasztrófa icmjegci Franciaországot Súlyossá vált a harctéri helyzet — A kormány idegessége s a közvélemény elkeseredése — Naulin tábornok kinevezése; az utolsó reménysugár HladisDobcritiiiof húsz évre Ítélték Budapest, julius 7. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tegnap hirdette ki a budapesti katonai törvényszék Ítéletét Hladis- Dobernik József kémkedési ügyében. Megírtuk azt, hogy a törvényszék zárt tárgyalást tartott két napon át s a harmadik napon Ítélethozatalra került a sor. Az ítélet szerint Hia- dis-Dobermiik József kémkedés büntette miatt húszévá {egyházat, bűntársa, özvegy Demeter- né egyévi börtönbiintetést kapott. A főhadnagyon nem’bizonyultak be a vádirat állításai, ezért fölmentették. Az Ítélet ellen az ügyész és a védők felfolyamodást jelentettek be. l kínai zavargások Halálosan megsebesítettek egy angol titkos- rendőrt Shanghai, julius 7. Kínai katonák Csapej külvárosban lövészárkokat ásnak, drótsövényeket vonnak és elzárják a nemzetközi kolóniába vezető utakat. Tegnap néhány kuli az angol titkosrendőrség egyik tagját megtámadta és súlyosan megsebesítette. Az angol titikosrendőrt a Shanghai-i gyerty agy árba küldték, hogy megvizsgálja az ottani sztrájk és lázadás okait s a támadás itt történt. KiraMfáft a San Pidroi Sok millió líra értékű kincset vittek el — Megvannak a tettesek Róma, julius 7. Szombat délután az a hír terjedt el Rómában, hogy a Szent Péter-bazi- likában óriás arányú betörés történt. Az érdeklődőik ezrei gyűltek a templom elé s csakhamar kiszivárogtak a tényleg megtörtént betörés részletei. A betörők a julius negyedikére virradó éjjel a sekrestye fölött lévő teremből (az úgynevezett kanonikusz-teremből) a falba fúrt lyukon behatoltak a kincstárba, ahol a bazilika rendkívül értékes történelmi kincseit őrzik. Itt van elhelyezve Nagy Károly koronázási köpenye, Cellin: óriási értékű ezüst- gyertyatartója és az évszázadok folyamán gyűjtött sok pazar egyházi ruha. A tolvajok ezt a történelmi kincset nem bolygatták, ellenben lelopták a Szent Péter-szobor ujjá- ról a híres Péter-gyüriií, elloptak egy gyémántokkal kirakott keresztet, amelyet a spanyol király ajándékozott a Vatikánnak, magukkal vittek számos rubintokkal kirakott ezüst kelyhet és sok más kisebb értéktárgyat. A lapok igen sokat foglalkoznak a merész betöréssel s több millió lírára becsülik az ellopott tárgyak érteikét. \ rendőrség azt hiszi, hogy a tolvajok aiközül a harminc munkás közül kerültek ki, akik a kincstárral szomszédos teremben javitómunkálatokat végeztek s részben ott is aludtak. Mivel a falak igen vastagok, a lyukat valószínűen több éjszakán keresztül fúrták az egyébként is agyafúrtan dolgozó tettesek. Állandóan keztyü volt kezükön, hogy ujjlenyomatokat ne hagyjanak hátra és a tett színén hagyott betöröeszköaök rendkívüli ügyességről és fölkészültségről tesznek tanúságot. A rendőrségnek kétnapi erélyes nyomozás után sikerült a Szent Péter-templom betörésének főszervezőjét elfognia. Három társát is kinyomozták és elfogták, mire a betörőbanda főnöke töredelmes vallomást tett. Az értékes tárgyakat hiány nélkül megtalálták a betörőtanyán. Rómát három napig nagy izgalomban tartotta a merész rablás s most mindenki dicséri a rendőrség ügyességét, mert aránylag rövid idő alatt sikerült a tetteseket elfognia. Páris, julius 7. A francia lapok elsősorban a Petit Párisién és a Matin marokkói tudósítói az ottani hadihelyzetet rendkívül súlyosnak mondják. A Petit Párisién egyenesen kimondja, hogy a helyzet sokkal katasztrófálisabb, mint Európában bárki gondolná. A francia csapatok továbbra is rendkívül bátran küzdenek, de mivel igen hosszú fronton oszlanak meg és a terepeit nagyon jól ismerő ellenséggel van dolguk, erőlködéseik többnyire hiábavalónak bizonyulnak. A Matin szerint a legnagyobb veszedelem abban rejlik, hogy az eddig hü törzsek kezdenek élszakadozni a franciáktól és elkápráztatva Abd el Krím győzelmeitől, a rifi vezérhez pártolnak. Az átpár totós ok leginkább a front centruméban, Ain Aisa közelében történnek, ami szintén hozzájárul a hadviselés megnehezi- téséhez. Ezen a helyen Abd el Krím áprilisban miár megpróbálta, hogy áttörjön és Fezt elfoglalja, de akar ez a kisérlet meghiúsult. Beavatott körök ma attól félnek, hogy a hűtlen törzsek segítségével az áttörési kísérlet most sikerrel fog járni. Az európaiaktól elütő hadviselési mód igen megnehezíti a franciák helyzetétFez, julius 7. A marokkói frontról keltezett hivatalos jelentés szerint a francia csapatok szívós küzdelmek után Bab Taza környékén előretolták állásaikat és az ellenségnek igen nagy károkat okoztak. Páris, julius 7. Naulion tábornokot a marokkói csapatok főparancsnokává nevezték ki. Naulion igen hosszú ideig volt Észak afrikéban katona. Painleve nyilatkozik a Matinban és igyekszik eloszlatni azt a pánikszerű félelmet, mely Franciaországban a marokkói frontról érkező kedvezőtlen jelentések következtében jelentkezett. A helyzet nem olyan súlyos — mondta a miniszterelnök — mint anuinőnek egyes lapok föltüntetni igyekeznek. A spanyolokkal való* tárgyalások szerencsés mederben folynak, a nemzetközi komplikációk nem fenyegetnek már annyira és valószínűen már a közei jövőben közös akcióra kerül a sor Marokkóban. Painlevé továbbá nagy katonai operációkat jelent be, melyek előkészületei serényen folynak már és melyek révén sikerülni fog Abd el Krímet megadásra kényszeríteni. Egyes francia lapok koránt sincsenek megelégedve Painlevé nyilatkozatával s különösen bajnak érzik, hogy a miniszterelnök kénytelen volt spanyol segítségre hivatkozni, mint az egyedüli kivezető útra. Az elkeseredés Parisban óriási s a hangulat megoszlik a szélsőséges baloldal erélyes békepropagandája és a szélsőséges jobboldal kíméletlen és kegyetlen háborúra uszítása közöttKatóin tábornok, akit marokkói főparancsnokká neveztek ki, eddig a rajnai megszálló csapatok harmincadik hadtestét vezényelte. Jelenleg ötvenöt éves és a háború előtt két évig szolgált Marokkóban. A világháborúban kétszer megsebesült s hősies magatartásáért a becsületrend parancsnoki keresztiét kapta. 1919 óta a Felsöszilé- ziában állomásozó szövetségközi csapatok élén állt. Pillanatnyilag Víobyben tartózkodik szabadságon, ahonnét azonban rövidesen Marokkóba megy. A lapok kinevezését elégtétellel veszik tudomásul. A Petit Párisién szerint hamarosan u] harcra kerül a sor az afrikai fronton, mert a had- vezetőség átdolgozta az operációs tervet s reméli, hogy az uj tervvel Abd el Krímet hamarosan megadásra kényszeríti. niszterek többsége a döntő akció mellett van, melyet a konzervatív párt egysége is megkíván- A Morning Post is követeli a döntést. A Times szerint a kormány helyzetét nagyon megnehezíti a báuyászszervezetek magatartása, amely miatt a kormány kényte- ’ len Moszkvával szemben némileg lojális politikát követni. Europaszerte katasztrofális időjárás Súlyos jégverés Baranyavárniegyében — Egész Keleteurópát sújtották a viharok Prága, julius 7. A csehszlovák köztársaság területén szombattól hétfőig hatalmas zivatarok vonultak végig. A rendkívüli időjárási zavarok nyugatról nagy sebességgel haladtak kelet felé és a legjobban sújtották Csehország keleti részeit, valamint a Morvától a Vágiig terjedő területeket. Szlovén- szkó keleti szélét egyáltalában nem érintette a depresszió. Kelctmorvaországból nagy károkat jelentenek. Prága északkeleti részén és Troppau- bán kisebb áradások voltak. Az elmúlt napok depressziója pillanatnyilag Lengyelország fölött van, de még mindig visszamaradtak kisebb időjárási zavarok, úgy hogy egy-két napig még esős és hűvös marad nálunk az idő. Nemcsak Csehszlovákiában hozott julius eleje rendkívül kedvezőtlen és nyáron alig megszokott, váltakozva hideg és tikkasztó időjárást, hanem Európa sok más részéről is nagy esőzésekről számolnak be a jelentések. Eszakolaszor- szágban az utóbbi napok zivatarai nagy károkat okoztak. Milánóban számos házat tett tönkre a szélvész, több külvárost elárasztott az ár s az elemi katasztrófának emberáldozatai is voltak. Délnémetországban ugyancsak nagy viharok dühöngtek s Franciaország délkeleti részén az esőzések szintén rendkivüli méreteket öltöttek. Budapest, julius 7. Baranvavármegye déli részén tegnap hatalmas vihar dühöngött/ melyet katasztrofális jégverés követett. Számos ember megsebesült a hatalmas jégdaraboktól. A kenyérnövények nem szenvedtek kárt, mert az aratást legnagyobb részben már elvégezték. Nagy veszteséget okozott azonban a jégverés a zab- és a kukoricaültetvényekben. A villámcsapások sok házat gyújtottak fel. A kárt több milliárd magyar koronára becsülik. Megkezdték az uj bizonyítási a Márffy-pörben Budapest, julius 7. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A budapesti tábla itélőtanácsa Za- chár István Ítélőtáblái bírót bízta meg azzal, hogy Márffy József és bűntársai bombapöré- ben a bizonyítás kiegészítését lefolytassa. A referens bíró hat tárgyalási napot tűzött ki a bizonyítás kiegészítésének lefolytatására és pedig julius 7-én kezdik meg az uj tanuk kihallgatását, azután folytatják 9-én, 14-én, 16-án és 18-án. A tábla bizonyítást elrendelő végzése igen terjedelmes, mert nemcsak Márffy József, hanem a többi vádlott ügyében is igen sok tanú kihallgatását rendelte el. A végzés 28 pontban foglalta össze az uj bizonyítékokat, amelyek közül a leglényegesebb annak megállapítása, igaz-e, hogy Márffy József 1922 április elsején, szombaton délután szüleihez utazott Kismegyerre. A tábla ma hallgatta ki az újabb tanukat. Elsőnek Roboz Imre tett tanúvallomást, akivel Márffy a fogházban beszélt. Elmondotta, hogy amikor a fogház udvarán találkozott Márffyval, ez a nyakába esett és panaszkodott arról a durva bánásmódról, amely bér őt a rendőrségen részesítették. Utána Chrias- tyt hallgatták ki, aki a fogház gondnokának cngedelmével csaknem egy óra hosszat beszélt Márffyval a fogház udvarán. Ennek is arról panaszkodott Márffy, hogy őt a rendőrségen megverték. Tanút vallomására megesketik. Ezután Márffy volt lakásadóját hallgatják ki, aki azt mondja, hogy Márffy szombat és vasárnaponként rendesen nem tartózkodott otthon, hanem szüleihez utazott Kismegyerre. A tanúkihallgatások még folynak. Anglia €§ Oroszország végleges szaSütás elől! Csicserin durva hangu levele Londonban — Az angol közvélemény nyomása a kormányra Bécs, julius 7. Angliábó! érkező jelentések szerint a brit kormány a közvélemény nyomása alatt elhatározta, hogy a kínai eseményekre való tekintettel okvetlenül megszakítja a diplomáciai viszonyt Szovjet- oroszországgal. Moszkva, julius 7. Csicserin külügyi népbiztos jegyzéket intézett az angol kormányhoz, amelyben igen éles és kíméletlen hangon követeli Bossernek, a szovjetunió naftaszindikátusa tagjának szabadonbocsátását. Amint ismeretes, Dosserí az angolok Hongkongban letartóztatták, mert kommunista agitáció gyanújában állott. Csicserin jegyzékében hamisításoknak mondja azokat az okiratokat, amelyeket az él- fogottnál találtak. Kiemeli, hogy Szovjetorosz- erszág ellen már többször fölhasználtak ily hamisított okiratokat, a moszkvai kormány azonban nem tűrheti ezt tovább. Követeli, hogy azonnal bocsássák szabadon Dossert és ezenkívül bejelenti, hogy Oroszország okvetlenül kárpótlást fog kérni ártatlanul történt meghurcolásáért. A jegyzék kóros fö!tűnést keltett Londonban s különösen hangja váltott ki nagy visszatetszést az angol politikai körökben. Rafcovski londoni orosz nagykövet, aki Krasiunal együtt fontos tanácskozásokon vett részt Moszkvában, visszautazott az angol fővárosba. London tiltakozó jegyzéke Moszkvában London, julius 7. A tegnap esti miniszter- tanács foglalkozott lord Birkenhead felsőházi nyilatkozatával, melyben India államtitkára a szovjet indiai kommunista propagandájáról számolt be- Ma ismét összeült a minisztertanács, mert a rendkívül fontos kérdésekben egyelőre még nem sikerült megállapodásra jutni. Az nagol közvélemény nyomása napról-napra jobban súlyosbodik a kormányra, amely előbb-utóbb kénytelen lesz a sajtónak engedni és a Moszkvával való viszonyt megszakítani. Három irányban érezhető pillanatnyilag Szovjetoroszország angolellenes agitá- ciója: 1. Kínában, ahol az agiíációk éle határozottan Anglia ellen irányul. 2. Indiában, mint azt az indiai államtitkár kifejtette. 3. Az anyaországban is, ahol a bányászszervezetek sztrájkmozgalmát állítólag elsősorban Moszkva irányítja. Eny- nyi támadást nem viselhet Nagybrittania simán és kénytelen lesz erélyes lépésekhez folyamodni. A Daily Telegraph szerint egyelőre csak tiltakozó jegyzékre kerül a sor, de a mia| MMMy9W ív. 6ví. 150, (8!)!ft stám » Srerd* Vjffi julius8 Moh WVot/fflSÍ Előfizetési árak belföldön: évente 300, Mffl a-- w# félévre 150, negyedévre 76, havonta jyffl —* 26 K6; küHöJdre: évente 450, félévre w tSn -1|■ ■■Ml . MiJLJ 225, negyedévre 115, havonta 39 Ké. # /f/f yif£"\F/ir jT/iMin ^ ™ »» A jés? ÜF fü1 is §3f Ám? Jm iw Mfr****' Szerkesztőség: Prága. Itt Stépánská Jár Sffl JSSr i8af JF fSaL, Msí uilce 16/U1. Telefon: 30-3-49. Ki ad 6m hivatal: Prága, 1., Lllfová ulfce 13. A fxfovensxkót és íRusxtnsxkéi fxűvetkexett £tt<snxéfti {fúrtak patitikai napilapja /tdmimisztvaiiv föszevfcesztő: !DziiV4ÍnwfÍ J£ászí<á (felelős szevfceszt&: /7\