Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)
1925-07-26 / 166. (909.) szám
Vasárnap, julius 26. A szlovák néppárt elítéli fítisz megünneplését. A szlovák néppárt sziikebbkörü végrehajtó bizottsága julius 23-án Zsolnán tartott ülésén a nuncius-üggyel foglalkozott. Hlinka nagy beszédbén referált a konfliktusról s kijelentette, hogy ha Prága nem is akarja a pápa képviselőjét fogadni, a katolikus Szlovenszkó tárt karokkal fogadja őt. A végrehajtó bizottság a legélesebben elitéli a kormány eljárását, amellyel kulturális harcot idéz elő a köztársaságban. Az eseményekért és azok esetleges súlyos következményeiért egyedül a kormány és a kormányhoz közel álló vezérek felelősek. Sajnálattal veszi tudomásul a párt, hogy a nuncius kénytelen volt Prágát elhagyni. A nagyszombati szlovák keresztényszocialis- ták az egységes magyar párt ellen. A nagyszombati keresztényszocialista párt Szukop Adolf körzeti elnök vezetésével pártvezetőségi ülést tartott, mely egyhangúan elhatározta, hogy ragaszkodik az országos keresztényszocialista párt változatlan fenmaradásához cs eredeti programjához, valamint ahhoz, hogy a szlovák osztály a párt keretében megtartassák. Tiltakozik az ellen, hogy a szlovák osztályt, mint valami leltári tárgyat más párthoz csatolják. Az egységes magyar párt megalakítását nem tartja célszerűnek, mivel mint annak tagja nem tudna érvényesülni. A továbbiakban kimondották, hogy ragaszkodnak az érsekujvári egyezménnyel megalapozott szövetséghez és kérik az országos párt ötös elnökségét, hogy a szlovák osztály pénzügyi dolgait haladéktalanul rendeztesse. — ÍAleghalí a Ksod volt vezérigazgatóhelyettese.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Hauszer Adorján udvari tanácsos, a Kassa-oderbergi vasút volt vezérigazgatóhelyettese tegnap délután hirtelen meghalt. Temetése vasárnap délután lesz a Farkasréti temetőben. — (A Berliner Tageblatt nem jöhet be Magyarországra.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar kereskedelmi miniszter mai rendeletével a Berliner Tageblatt postai szállítás jogát megvonta.-- (Szántó Tivadar a francia becsület- rend lovagja.) Parisból jelentik: A köztársasági elnök tegnap sajátkezüleg nyújtotta át Szántó Tivadar hírneves magyar zongora- művész és zeneszerzőnek a francia becsület- rend lovagkeresztjét. Szántó a háború óta az első magyar ember, akit ez a kitüntetés ért. Szántót nemcsak mint zongoraművészt, hanem elsősorban mint zeneszerzőt értékelik Franciaországban s különösen szimfóniái és magyar dalvariációi arattak nagy elismerést a szakkörökben. A Tájfun cimii operáját az őszi szezonban számos német színházban is be fogják mutatni. — (Vérszegénység, sápadtság, bőrkiütések és furunkulusok) esetén a rég bevált természetes Ferenc József“-keserüviz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a Ferenc József-viz épp oly kellemesen, mint biztosan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. xx Dollár-, angol font-, svájci frank, és cseh korona-átutalásokat kamatozó folyószámlára elfogad és azt évi 32% és 36% között gyümölcsöztetl Magyarország békebeli legtekintélyesebb, tökelegerösebb és legmegbízhatóbb bankja: a Róth Bank, Budapesten, VI„ Vilmos császár-ut 45. Alapítási éve: 1906 — (Márffy április 2-án otthon volt.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délelőtt Győrben folytatták a Márffy pörben elrendelt bizonyítás kiegészítésére vonatkozó tárgyalást. Kihallgatták Jáger János uradalmi alkalmazottat, aki eskü alatt vallotta, hogy Márffyt a kritikus napon otthon látta szüleinél. Hasonló szellemben s ugyancsak eskü alatt vallott Jáger Ferenc uradalmi ispán és Demeter István csősz is. — (A bicskái libertinusok földet kaptak.) Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti: A több száz éve húzódó birtokpör, amelyet a lucskai libertinusok folytattak az ősi birtokot kezelő Schönborn gróf ellen, a napokban egyezséggel végződött. A földreform alapján ugyanis a lucskai libertinusok között földet osztottak ki. Az átadás julius 23-án volt ünnepies keretek között. Hír szerint a libertinusok nagy része niticse megelégedve a több száz éves pör ilyetén elintézésével s így az ügynek még folytatása lesz. — (Gyújtogató villáin.) Lévai tudósitónk jelenti: Aisóborföii tegnap nagy zivatar vonult keresztül. Egy villám Bielik János gazda pajtájába beütött és felgyújtotta. A tűznek több gazdasági épület esett áldozatul és a kár 10.000 koronát tesz ki. — (Halálos villámcsapás.) Nyitrai tudó-' silónk irja: A nyitramegyei Kinorány köz segen tegnap nagy zivatar vonult végig s a villám becsapott egy fába, mely alatt két mezei munkás keresett menedéket- Az egyi.1 rögtön szörnyethalt, a másik súlyos égési se beket szenvedett. A vihar, amely jégesővel párosult, a vetésben és gyümölcsösben óri ási károkat okozott. Szanatórium (Magánkórház) Léva Sebészeti, nőgyógyászati és szembetegek részére. Szakorvosok: Dr. Molnár és Dr. Löwy Operálandó betegek mérsékelt díjazás mellett felvétetnek — Röntgen laboratórium — Telei: 37. — (Ostenburg ezredes harca az ügyvédjével.) Budapestről jelentik: Ilarasztosi Király Ferenc dr. a királypucesal kapcsolatos pörben hosszú ideig védője volt Ostenburg ezredesnek. Az ezredes és az ügyvéd között azonban az ügyvédi költségjegyzék miatt differenciák támadtak, úgy hogy Király dr. peres utón igyekezett követelését érvényesíteni- Végrehajtást is vezetett Osenburg ellen, amit azonban az ezredes szintén megtámadott- Nem sokkal ezután a Reggel című hét* fői lapban az üggyel kapcsolatban hosszabb cikk jelent meg, amelyben Ostenburgnak az ügyvéddel váltott levelezését is közölték. Az ezredes azzal az indokolással, hogy a le* velőket csakis Király dr. tehette közzé, az ügyvédi kamaránál fegyelmi feljelentést tett az ügyvéd ellen. Az ügyvédi kamara azonban tisztázta az ügyvédet és megállapította, hogy a cikkről Király dr.-nak tudomása sem volt s azt nem is sugalmazta. Ezért most az ügyvéd tett följelentést Ostenburg Gyula ezredes ellen hatóság előtti rágalmazás miat. Tegnapra tűzték ki ez ügyben a tárgyalást, de azt a fe* lek meg nem jelenése miatt elnapolták. — (Elbocsátott jegyző.) Komáromi tudósi* tónk jelenti: Csaplóvics Kornél kamocsai jegyzőt, aki három évtizedét meghaladó idő óta működik Kamocsán a közönség legnagyobb megelégedésére, nyugalomba helyezte a minisztérium. — (Komáromi diákok 3 Tátrában és Hernád- völgyben.) Komáromi tudósitónk jelenti: A komáromi főgimnázium 32 tanulója Gödör K. János tanár vezetése alatt tizenegynapos kirándulást rendezett a Magas Tátrában és a Hernád völgyébe. Bejárták a Tátra legszebb pontjait, majd Ig- lón üt're fel szállásukat, nagyszerű kirándulásokat tettek Lőcsére, Kassára, Szepesvárra és Sze- péshélyre, megtekintve a helyek nagyszerű műemlékeit, majd Hajts Béla, a Kárpát Egyesület iglói osztályának agilis elnöke vezetése alatt a Hernád völgyének Csodálatos természeti szépségét járta be. A diákok, akik közt leányok' is voltak, pompásan bírták a gyaloglást, fenn voltak az öt tónál, a lonlnici csúcs tövében, ahol hógolyókkal labdáztak, mig lenn a hőhullám futott végig a városokon és falvakon. Csütörtökön este a legjobb egészségben értek haza gyönyörű emlékekkel a szép kirándulásról. xx Dollár, angol font, svájci frank, cseh korona készpénzét magyar mezőgazdáknál, a magyar gyáriparban és árukereskedelemben heti K % kamattal gyümölcsözteti Magyarország békebeli legtekintélyesebb, tökelegerösebb és legmegbízhatóbb bankja: a Róth Bank, Budapesten, Vilmos császár-ut 45. Alapítási éve: 1906. xx Kor essziómentes rádióanyag kapható ísola R. Kettner, Prága. Havelská 19. — (A bocskói gyémántmise.) Bocskóról Írják: Subert Géza szentszé'ki tanácsos, espe- res-plebános szerdán tartotta gyémántmisé- jét a római katolikus templomban. A templom hajóit ez alkalommal zsúfolásig megtöltötték a közszeretetben álló plébános hívei. Az ünnepi mise manudoktora llosvay Lajos kanonok volt, mig az ünnepi beszédet Bárány Lajos dr. visói plébános tartotta, aki a jubiláló pap elévülhetetlen érdemeit sorolta fel. Az ünnepség egyik megható jelenete volt az a trialog, amelyet három fehérruhás kislány adott elő. Délben közebéd volt az állami iskolában, ahol több szónok méltatta az ősz lelkipásztor 75 éves istenes működését. — (A nyugalmazott jegyzők nyugdiját másfél évig se folyósítják.) Komáromi tudósítónk jelenti: A kormány seregestől küldte nyugalomba a régi megyei jegyzőket, akiknek egész kolóniája alalkul ki Komáromban. A jegyzők azonban sokáig várták, míg a sor reájuk kerül a pozsonyi vezérpénzügyigazga- tóságon, ahol, úgy látszik, nem tartják sür* gősnek a magyar jegyzők nyugdijának folyósítását. Megesett, hogy özvegyek nyugdiját férjük halála után, akik havi 150—200 korona úgynevezett „nyugellátást11 kaptak, a vezér- pénzügyigazgatóság másfél évig sem intézte el. A régi lepocskondiázott rezsim az ilyen ügyeket legtöbb, ha egy hónap alatt rendesen elintézte olyan nyugdíjjal, amelyből ak* kor meg is lehetett élni— (A szlovenszkói evangélikus egyházmegyék uj beosztása.) Lévai tudósitónk le* lenti: A szlovenszkói magyar evangélikus szövetség évi rendes közgyűlését augusztus ötödikén délelőtt tartja Rozsnyón. Előző napon a választmány ülésezik. A közgyűlés többek között foglalkozni fog a magyar, esetleg szlovák-magyar egyházmegyék alakitá* sának kérdésével is- BemutatjáK itt a Zoch Samu püspök elnöklete alatt Modorban < magyarnyelvű egyházközségek lelkészeinek részvételével készített erre vonatkozó tervezetet. Éppen ezért a gyűlésre a tagokon kívül a magyar és magyar*szlovák egyház- községek elnökségeit is meghívták. xx Dollár- és szokolátuíalásait kamatozó folyószámlái betétszámlára elfogadja és azt teljes vagyoni felelősség mellett évi 36 százalék kamattal gyümölcsözteti Magyar- ország békebeli, legtekintélyesebb tőkeleg- eröseöb és legmegbízhatóbb bankja: a RÓTH BANK FOLYÓSZÁMLA-OSZTÁLYA BUDAPESTEN, Vilmos császár-ut 45. Bankpalota. Alapítási éve: 1906. írjon díjtalan pénzügyi tájékoztatóért! U.P. művészi kivitelű bútorok y 3RATISLAVA (Pozson <yi) Stefanik-u. 8|a (Bondy ház) Prága * Brünn r Az atlétika jegyében áll a bekövetkezendő vasárnap sportja. — A legnagyobb érdeklődés holnap Bécs felé irányul, ahol öt nemzet atlétagárdáiánsk elitje száll hatalmas viadalra. Ausztria, Csehország, Jugoszlávia, Magyarország és Németország legjobb atlétái mérkőznek meg egymással a középeurópai hegemóniáért s valószínű, hogy a nagy összecsapás számos rekordot fog eredményezni. Pontversenyben a legtöbb reménye a győzelemre Németországnak van, bár a magyarok is erősen ambicionálják az elsőséget. A harmadik helyért Csehország és Ausztria fognak erős küzdelmet vívni, mig Jugoszlávia utolsó helyezése nem lehet kétséges. —' Prágában holnap teljes csend lesz, mig Gazdasági gondnok. 34 éves nős, perfekt szlovák és német nyelvismerettel, megfelelő állást keres azonnali belépésre. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit „Elsőrendű szakember 3119“ jelige alatt. GOtXSO©DS3GOOOC«>OCXXXXJOCGOCXXX^ Jobban és erősebben lehet hallani a Piillps MiülÉipiK hmMm\ Kapható minden ródiókereskedésben Jó háziasszony fehérneműit otthon varrja, amihez a Schroll-schiffont és damasztot Kovács Istvántól, Rimaszombatból gyári áron hozatja. (Kérjen mintákat*) SytliSdologe Dr. Kolb ezelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa ssL Vf«»QSM«£lta«[B>wcB 35*, száusn. Wassermann vizsgálat! ^0®©@®3í?>©S®®©©00©©0©©©$0Ö©0®e0Oí»’ Budapesten a francia—magyar uszótalálkozás folyik le. A kétnapos bajnoki versenyeken a legjobb magyar úszók adnak egymásnak találkozót, hogy megküzdjenek maguk között és Franciaország büszkeségeivel a bajnoki címért. A verseny keretében sor kerül a francia—magyar válogatott vizipoló-meccsre is. — A brightoni pályán folyik le ma és holnap Anglia és Franciaország válogatott atlétikai versenye, amely erős küzdelmet igér, tekintettel arra, hogy az angolok több neves atlétájukat nélkülözni kénytelenek. Kehrling— Kozseluh-revans Rimaszombatban. A julius 30-án kezdődő rimaszombati nemzetközi tenniszverseny olyan szenzációs sporteseményt igér, amely nemcsak hogy magasan kiemelkedik a vidéki versenyek nívójából, de országos érdeklődésre tarthat számot. A versenyre ugyanis beneveztek: Kehrling Béla, az All England plakett- győztese, Kozseluh János, Csehszlovákia cseh és Szovka Ferenc Csehország német bajnoka, Ma- cenauer Pál Prága bajnoka és Bárczy Oszkár Szlovenszkó legjobb játékosa. A bajnokok találkozása a vidéki pályán elsőrangú sportot és klasszikus küzdelmeket igér. Kehrling Bélának Rimaszombatban alkalma nyílik révansot venni a két cseh matadoron tavaszi prágai vereségéért. Kozseluh és Macénauer a párost együtt, mig Kehrling Szoykával játsza. A vegyes párost Szoyka Hercog Margittal, Losonc kiváló nőjátékosával játsza. A rimaszombati versenyek iránt az egész országból óriási érdeklődés nyilvánul meg és valószínű, hogy a RPOS törekvő tennisz- osztálya fényes erkölcsi sikerrel fogja első nemzetközi versenyét lebonyolítani. Az uruguayiak Lisszabonban 5:0 (2:0) arányban legyőzték a Sporting Clubot. A gólokat a tartalék Borias (3), Castro és Cea lőtték. A fracla úszók Bécsben tegnap résztvettek a Hakóah uszóversenyén. A verseny kiemelkedő eredménye volt a 4X100 m szabadstilü staféta, amelyet a Hakoah csapata 4:46.2 rekordidő alatt nyért meg. A 100 m szabaduszást a francia Pa- dou 1:07, a hátuszást Zeibig (Paris) az osztrák Scharffal holtversenyben 1:23,1 alatt nyerte. — A Bécs—Paris 4X66 m stafétát a béosiek 2:51.2 alatt mellszélességgel nyerték. Az Érsekujvári SE nemzetközi tenniszver- senye. Érsekujvári tudósítónk jelenti: Az Érsekujvári Sport Egyesület a Csehszlovák Lawn- Tennisz Szövetség védnöksége mellett julius 31-én, augusztus 1-én és 2-án nemzetközi lawn- tenniszversenyt rendez. Versenyszámok: férfi egyes, férfi páros, női egyes, vegyes páros. Az egyes versenyszámok első és második helyezettjeit értékes tiszteletdijakkal, a harmadik helyezetteket pedig tiszteletdijakkal és plaketokkal díjazzák. A versenybizottság elnöke: Holóta János városbiró, a versenybizottság titkára: Sándor Dezső, versenyintéző: Adamovich Ferdinánd, helyettesei: Gyurmán Dezső dr és Blumenstein Ervin. Nevezési határidő 1925 julius 30. déli 12 óra. A nevezések Adamovich Ferdinánd verseny- intéző címére küldendők (Nővé Zámky, Stefanik- ut) cimen. A versenyre már eddig beneveztek a budapesti MAC tagjai, többek közt Takács, Fittler, Gönc, Oláh, azonkívül Szlovenszkóból Révay, Somogyi, Klein, Duschinszky, Hubacsek és a legkiválóbb nyitrai, komáromi, lévai és ioolysági versenyzők. u m mnw— FBíFimk I J 115 i US I Vusáurmuip Elsejéi ijiiH meg Élő! Jegyező meg! jegyező meg! Nejm létezik m5S lök fa lü gu*«i- ■híL Jl ktimnlegesseg-eh Kérje a bevásárlásnál kifejezetten valódi ,jPritneros“-t. Ne hagyd magad lelkiismeretlen elárusítóktól semmi másféle jobbra és olcsóbbra rábeszélni, mert jobb csak a tisztességtelen kereskedő haszna lehet! Egészségednek seiümi sem szabad hogy drága legyen ! Orvosok által ajánlva! .,Priraeros“ gyógyszertárakban, drogériákban és szaküzletekben a következő minőségekben kapható: Silk á Kő ő0'—, Extra la Kő 42‘—, Supra Kő 48‘— tucatonként. — Nagybani szétküldés: STOCK PRIMEROS RUBBER, PRÁGA I, Celetná 40-1 \ 1 ÉÉ WH W * kellemes közérzést SCHMID'íHAUER-féle UivlJv és mankakedvet biztosit. | Az bü®sb® lévessíendő össze műsfiuSíu keserüvizzel.