Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)

1925-07-22 / 162. (905.) szám

— A Skoda—Laurin Klement-gyárak fúziója. A Skoda-miivek és a Laurin Klement automobil­gyár tegnap közgyűlést tartottak, amelyen elha­tározták a két cég fúzióját. A fúzió akként tör­ténik meg, hogy két Laurin-részvényt egy Skoda- részvénnyel cserélnek be 1925 január elsejéig visszamenő érvénnyel. A két gyár fúziójától a termelés jelentékeny emelkedését várják. — Uj széntelepct fedeztek fe! Párkány köze­lében. Párkány mellett még az elmúlt évben uj széntelepre bukkantak s a bányakapitányság a községgel tárgyalásokat is kezdett a tárnák megnyitására. Ezek a tárgyalások azonban ered­ménytelenek voltak. Most a handlovai bányatár­saság kezdett tárgyalást Párkány elöljáróságával s benyújtotta ajánlatát is. A község képviselőtes­tülete még nem döntött. — Az uj jugoszláv vámtarifa káros a cseh­szlovák konfekciós iparra. A csehszlovák kon­fekcióipar képviselői panaszt emeltek a kormány­nál az uj jugoszláv vámtarifának rájuk nézve ká­ros rendelkezései miatt. Jugoszláviából ugyanis nagy konfekciós rendelések érkeztek, de ezek­nek legnagyobb részét az uj vámtarifa magas té­telei miatt a szerb kereskedők most sztorníroz­ták. A csehszlovák konfekciósipar képviselői arra kérik a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a jugoszláv kormánnyal a konfekciósipar termékei­re vonatkozó vámkedvezmények irányában. — A sörkivitel szabaddátétele érdekében a szlovenszkói sörgyárak akciót indítottak. A sör­termelés az utóbbi hónapokban 20 százalékkal emelkedett' és ezért kérik a gyárak a kivitelnek főleg Magyarországra való megengedését, amely mindenkor a legjobb piaca volt a csehszlovák sörnek. — Az üveggyárosok európai szövetsége. A napokban Hágában ülésezett az üveggyárosok európai szövetsége, amelybe Csehszlovákia és Magyarország üvegipari szövetségei is tartoz­nak. A Hágában tartott ülésen a gyárosok az üzemek fokozottabb mechanizálásának kérdésé­vel foglalkoztak. — A lengyel szojm elfogadta a magyar kereskedelmi szerződési. Varsóból jelentik: A lengyel képviselőház ma délelőtt vita nél­kül elfogadta a magyar-lengyel kereske­delmi szerződést. A magyarországi terméoypiac Szemelvény a Pénzintézeti Központ jelenté­séből Budapest, julius 21. A gabonapiacon a múlt év végén megin­dult drágulási folyamat (1924. december 31.- én egy méíermázsa búza Budapesten 17.46 hollandi forintba került) a folyó év januárjá­ban tovább tartott úgy, hogy a belföldi ga­bonaárak állandóan a chicagói tőzsde árszín­vonalához igazodtak. Ennek a következ­ménye az volt, hogy a búza métermázsán- kénti ára túlhaladta a 600.000 koronás árni- vót is. Ez a tény arra késztette a magyar kormányt, hogy az áremelkedés letörésére felfüggessze a gabonavámokat. Az erre vo­natkozó kormányrendelet január 31.-én meg is jelent és akként intézkedett, hogy április 31.-ig a búza, rozs és kétszeres vámmente­sen, a búzaliszt, dara és a rozsliszt 100 kilo- gramonként 3.25 aranykorona kedvezéses vámmal hozható be az országba. Később en­nek a rendeletnek hatályát június 15.-ig meg­hosszabbították. Februárban a külföldi piacokhoz igazod­va, a budapesti tőzsdén is egy erős olcsóbbo- dási folyamat indult meg. Búza Rozs Zab Tengeri O O © ©-«-> zn -*-> zsí ■+■* cn .. , 03c5 coca 2 HÓ ® o ® O ® O ® o aSéToöŐöS Hollandi forintokban Január 21.47 1?.59 18.30 17.63 14 69 10.86 10.91 13.20 Február 19.93 18.00 16.25 16.45 13.76 9.45 9.03 13.10 Március 17.54 13.54 15.88 11.36 13.53 7 14 8.50 10.63 Április 17.78 13.05 1Ö.C1 10.56 14.83 6.91 8.59 lö 41 Május 17.38 15.20 14.60 1131 14.95 8.24 9.92 ll'-.'O A fenti táblázat magában foglalja a négy legfontosabb terménycikknek, a búzának, a rozsnak, a zabnak és a tengerinek 1925. év minden hónap utolsó napján a budapesti és chicagói tőzsdén jegyzett árának hollandi forintokban kifejezett egyenértékét. = A gyümölcs, zöldség és szőlő helyzete jú­niusban. Junius nagyon száraz volt, az éjszakák meg hűvösek. Ennek következtében a gyümölcs- termés kilátásai kedvezőtlenül alakultak. A nagy szárazság következtében különösen az alma és szilva még éretlenül lepotyogott, a cseresznye és ribizke érése késé.-.t szenvedett. Szlovenszkón megkezdték a barackszüretet. Az éjszakai hide­gek miatt a szőlő virágzása is késett s sok he­lyütt paraziták pusztítottak. Peronoszpora ellen sok helyen háromszor öntöztek gáliccal. A zöld­ségféléknek is ártott a szárazság és az éjszakai hideg s különösen a káposzta és uborka fejlődé­sét befolyásolta károsan. Szerda, julius 22. = őrlés alá került az uj gabona. Brünnből jeelntik: A napokban az itteni malmokhoz több vagon uj rozs érkezett, melynek őrlését már megkezdték. A rozs ára ab feladóállomás 175 cseh korona. cseh búza 230, amerikai rozs 200, és cseh rozs 210, cseh Merkantilóárpa 215, cseh zab (nedves) 228—230, fehér zab 231, amerikai patentliszt 3.60—3.65 OGG búzaliszt 3.80, 4 sz. búza kenyérliszt 3, rozsliszt 3.30, búza­dara 3.90, Burma rizs 2.80, borsó (zöld) 2, sárgaborsó 2.50, fehérbab 2.5, ehető burgonya 80, jugoszláv tengeri 148—150, búza és rozs- korpa zsákokban 1101—15, amerikai sertés­zsír 15.60. + A liverpooli tőzsdén a gyapotot július­ra 13.23, októberre 12.69, januárra 12.58, és márciusra 12.62, fontsterlingben jegyezték. + Kedvtelen a bécsi tőzsde. A kontre- min behatása folytán a mai tőzsdén kedvte­len hangulat uralkodott és az árak visszaes­tek. Egyes cseh értékek prágai vásárlásokra azután javultak. A papírok többsége azonban jegyzés nélkül maradt. + Barátságos a berlini tőzsde. A mai tőzsde nem egységes nyitás után barátságos hangulattal folytatódott. Ennek oka,, hogy a külföld és a hazai bankok nagyobb vásárlá­sokat eszközöltek. Az üzlet azonban szűk keretek között mozgott. DEVIZAÁRFOLYAMOK: Prága, julius 21. Devizák: Amszter­dam 1359.60, Berlin 805.50, Buenos Aires 1352.5, Brüsszel 156, Helsingfors 84.87, Zü­rich 656.50, Oslo 620.50, Kopenhága 431.5, London 164.10, Madrid 489.50, Milánó 128.87, New York 33.55, Páris 159.63, Stockholm 909.50, Belgrád 59, Budapest 4.66, Bukarest 15.95, Konstantinápoly 18.35,, Riga 649, Szó­fia 24, Varsó 644, Bécs 475, Bécs 475, Rio de Janeiro 375, Lisszabon 168.40. Prága, julius 21. Valuták: Holland 135, német 801.55, belga 156.50, svájci 656.5, norvég 620.50, dán 733.50, angol 163.55, olasz 125.50, amerikai 33.45, francia 161, svéd 907, jugoszláv 58.75, magyar 4,70, román 16.50, bolgár 23.30, lengyel 643.4, osztrák 473.75. Budapest, julius 21. Devizák: Amsz­terdam 28510, Belgrád 1248, Berlin 16875, Bukarest 341, Brüsszel 3287, Kopenhága 15035, Oslo 12780, London 345000, Milánó 2635, New York 70980, Páris 3349, Prága 2105, Szófia 517, Stockholm 19135, Varsó 13505, Bécs 9990, Zürich 13785. Berlin, julius 21. Devizák: Buenos Aires 2.693, Konstantinápoly 2.317, London 20.391, New York 4.195, Rio de Janeiro 0.495, Amszterdam 168.54, Athén 6.7, Brüsszel 19.46, Danzig 80.85, Helsingfors 10.57, Róma 15.58, Belgrád 7.36, Kopenhága 91.39, Lissza­bon 20.73, Oslo 75.95, Páris 19.83, Prága 12.43, Zürich 81.42, Szófia 3.03, Madrid 60.67, Stockholm 112.81, Budapest 5.90, Bécs 50.06, Varsó 79.96. Bécs, julius 21. Devizák: Amszter­dam 287.80, Belgrád 12.43, Berlin 168.77, Brüssel 32.84, Budapest 99.69, Bukarest 3.41, Oslo 130.20, Kopenhága 154.9, London 34.49, Madrid 102.90,Milánó 29.28, New York 709.4, Páris 33.55, Prága 21.02, Szófia 5.42, Stockholm 198.90, Varsó 135.25, Zürich 137.72. Zürich, julius 21. Páris 24.35, London 25.03.5, Newyork kábel 5.15, Brüsszel 23.90, Róma 19.12, Madrid 74.70, Amsterdam 20680, Berlin 1.22.62, Bécs 72.55, Stockholm 138.45, Oslo 94.50, Kopen­hága 111.—, Szófia 3.75, Prága 15 25, Varsó 98.62, Budapest 0.0072.50, Belgrád 0.05, Athén 8.17, Kon­stantinápoly 2.85, Bukarest 2.50, Helsingfors 12.97, Buenos Aires kábel 208. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP A felelős szerkesztő távollétében a szerkesztésért az adminisztratív főszerkesztő felelős. — Szlovenszkói szerkesztő: Telléry Gyula, Igló. Ruszinszkói szerkesztőség: Ungvár, KoriátoVics- (Széchényi-) tér 33 sz. Szerkesztő: Rácz Pál. Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád. Buda­pest. VII. Damjanich-utca 25-a. telefon 174—21. Kiadja: Flachbarth Ernő dr. — Nyomatott i Deutsche Zeitungs-Aktien-Gesellschaft nyomda- iában Prágában — A nyomásért felelős: O. Holik. j ..Slovénir j : gazdasági ás fatermelfi szövetkezet [ ■ j HsspflíísKÉ a dfevünké önizstvo ! \ ..§!ov£nia“ [ ! Prága Xl., liaviithova 15. sz. j i 8 Elad: ■ ■ S mezőgazdasági gépeket és eszközö- jg | két, valamint mindennemű műtrágyát, j 'toigBBBacsaBBaBioaEaBaiaiiaaaBiaainaiaiiaaaaBiaaaA (KOBBOCBHBBBBB&BIBBnSIlSEBSEBaQiaBBBSIIBlaBBBIIBB j 'tafé (Riunion \ Prága, Fürödni ifidé. a a ■ Elsőrangú világkávéház, nagy olvasóterem, 5 ■ külön billiárdterem 12 asztallal, játékszobák, jj 2 pompás terasz 1200 ülőhellyel. Az összes £ bel- és külföldi lapok. a líia^sarots taiQüíOzóüelaie. ■ i Biztos eredményt csak akkor ér el, ha hirdetést a Prágai Magyarban ad fel Ízléses! - Divatos! - Olcsó! capíkn Prága Q., Lipová 18. (Jeöná sarok) (Alapítva 1884) üisiMii, a tttap KHáíai páratlan íéríi szaüd-szaiön Forduljon bizalommal sok éve fennálló szalonom­hoz. A ruhák készítése és próbálása szakavatott vezetésem alatt áll. Szövetek raktáron. A vevőim által hozott szövetekből is készítek ruhát. Világ divatlapok* Keresse fel szalonomat! — Meghívásra személyesen felkeresem t. vevőimet. BBBBUIZasaEBIlBBanBaaBlIKBCaBaBBBB* BIIIBBBBBSBaaaj Eüfüm i villanyerűre üeremlezefi S68i j fserfifesáru üzeme nasvöan és Kicsinyben, salai üzletében llziiorotl (Ungvár), Oözos ü. 72. (Sajói m I ■ ■ ■■■■mBRgiEIBaBaOBIBBBBIIBBIIBfBlimBmiBB F Vetőmagnemesitő és Értékesítő Rt. szlovenszkói .anyatelepe Slovensky-Meder vezérigazgató: SzéKéCS Elemér Telefon: Slovensky-Meder 4. Táviratcím: Elek Slovensky-Meder Eredeti nemesitett (nem utántermelt) $Z<éKáCS-IÉl€ ŐSZI bllZcl ÉS ÖSZl rieisdimann rozs vetőmagvak kizárólag nálunk kaphatók. Megrendeléseket az előjegyzések sorrendjében teljesítünk s előjegyzéseket máris elfogadunk. Magyar- országi anyatelepek: Árpádhalom, (Csongrádmegye), Peresznve. (Sopronmegve), Kompolt, (Hevesmogye) Törökbálint (Pestmegye). — Jugoszláviai anyatelep: CLóka. — Csehszlovákiai anyatelep: SÍovenssy-Medor (Tótmegyer). Cstelovitiának legrdiibl) és egyetlen géperőre berendezett W&ldstein és Társa, Prága ||.9 Blskupsky dvur 7. Készíti ebbe a szakmába tartozó összes cikkeket és ravatal! felszereléseket Árjegyzéket az érdeklődőknek ingyen küld. wwi tt»» .TB.nn.- -tiittm + Nem egységes a prágai tőzsde. A berlini és bécsi kedvezőtlen jelentések folytán a tőzsde gyöngén nyitott, később azonban az irányzat megjavult. A cukor, vegyi és építési értékek csekély üzletmenet mellett gyöngül­tek. A hazai bankok változatlanok maradtak, mig a bécsiek gyöngültek. Zárlatkor újabb gyöngülés állott be. A devizapiacon a frank és az északi valuták megszilárdultak s a líra is tartott volt. Előfordult kötések: VII 21 VII 20 1923. évi kincstári utalvány —•— —-— 1924. évi kincstári utalvány —■— —•— Nyereménykölcsön .............. 85.— 86.— 6° /o-os beruházási kölcsön . 82.— 82.— 6°/o-os lisztkölcsön.............. 74.50 75.— 6° /o-os Államköcsön.............. 7L— 71.25 Mo rva orsz.-köles. 1911. 47s °'o 72.— 72.— Morva orsz.-köles 1917. 5% • 75.75 76.— Prága város 1913. köles. 5°0 76.— 76.— Prága város 1919. köles. 4 0,0 — 61.— Brünn város 1921. köles. 6 % 85.— 95.— Pozsony város 1910. köles. 4 °/0 — 54.75 Prága városi takrpt. 4% • . 87.50 87.50 Csl. vörös kereszt sorsjegy . 46.— 46.— Magy. 5 frtos vörös kereszt. —■— —•— Magy. jelzálog sorsjegy . . —.— —.— Budapesti Bazilika sorsjegy —•— —•— Agrárbank............................ 373.— 373.— Cs eh Union Bank................. 369.50 369.50 Le számítoló.................... 362.50 367.50 Cs eh Iparbank ....... 39L50 392.50 Prágai Hitelbank.................. 582.50 58-!.50 Szlovák Bank........................ 105.— 101.— Zi vnostenska......................... 375.— 377.— Angol.-Cslov. Bank.............. 80.25 81.50 Os ztrák hitel........................ 64.— 66.50 Bé csi Union Bank.............. r 1.50 62.25 Wi ener Bankv...................... 48.12 50.75 Ju goslovenska-bank .... 55.75 —.— Nordbahn . ............................ 3850.— 3895.— Cs eh cukor............................1110.— 1120.— Ho rvát cukor........................ 3I2.— 3i8.— Ko lini műtrágya................ -32.— 542.50 Ko lini kávé........................... 134.— 135.— Kolini petróleum................ 230.— 236.— Ko lini szesz.......................... 1207.50 1207.50 Te jipar r.-t. ............................ 800.— 800.— El ső pilseni sörgyár .... 2260.— —.— Breitfeld-DanSk................. 516.50 5’1.— La urin és Klement.............. 36!.— 361.— Ri nghoffer............................ 666.— 668.50 Cseh északi szén.................. 1325.— —.— Cseh nyugati szén.............. 317.— 333.— Al pine ...................................... 141.50 143.50 Po ldi.......................................... 458.— 462 — Prágai vasipar..................... 871.— 880.— Sk oda...................................... 682.— 688.— Po zsonyi kábel..................... 1325.— 1330.— In wald...................................... 282.— 285.— + Budapesti tőzsde. A mai budapesti értéktőzsde gyengébb volt. A következő jegyzések történtek értékekben: Moktár 174, Részvénysör 443, Osztrák légszesz 400 és Féltén 1165. — A gabonapiac lanyha volt. Uj búza 387.5, rozs 322.5, tengeri 280—285, zab 435—440. Előfordult kötések: VII 21 V11/20. Ang.-Magyar......................... 38500 — Hazai bank............................ 128000 126000 Ma gyar Hitel........................ 37C000 375í00 Je lzálog................................... 40000 41000 Leszámítoló............................ 71600 70500 Ma gyar-Olasz........................ 17250 18000 Os ztrák Hitel........................ 132000 140500 Me rkúr................................... SOOO 7000 Kereskedelmi bank..................! 030000 1025000 Eg yesült takarékpt............... 40000 43500 Magy. ált. tkpt.. .................. Í26'00 125000 El ső hazai tkpt...........................2410000 2425000 Borsod-Miskolci ...... 210000 ^08000 Concordia ................................ 47000 36000 Bu dapesti malom.................. 171000 175000 Gizella malom..................... 77000 — Hu ngária malom.................. 129000 126000 Beocsini............................. 1 > 25000 1125000 És zaki szén............................ — — Es ztergom-Szászvár .... 240000 225000 Felsőm, szén........................ — 273000 Dr asche ................................... 190000 190000 Ma gnezit............................... 1545000 1580000 Ma gy ált. kőszén................. 3010000 3185000 Sa lgó ...................................... 433000 496000 Ur ikányi...................................1U5003 1 145000 Kó burg................................... — 430000 Cs áky...................................... 9500 9000 Ma gyar fegyvergyár.... 730000 760000 Ganz Danubius..................... 2555000 2580000 Ga nz villamos...................... 1 8:<000 l3o5000 Ho fherr ................................... 138000 145000 Láng.......................................... 96000 100000 Lipták ...................................... 27500 21500 Gy őri vagongyár.................. 5-iCOO 57000 Rima.......................................... 1:5000 128500 Schlick ........................... 45C00 4->500 Te udloff Ditrich.................. 46o'0O 47000 Egyes, fa............................... — 5000 Gu tmann............................... 565000 585000 Or sz. fa................................... 85000 .85000 Lignum-tröszt........................ 19000 18OCO Ma lomsoky............................ — 10500 Ne uschloss..............• . . . . 1100 1000 Ré zbányái................................ 48C0Ü 48000 Szlavónia............................... “3000 53000 Na schitzi............................... 1975000 2085000 Za bol ai................................... — 19000 Adria...................................... 75COOO — At lautika............................... 3000 11000 Le vante ................................... 132000 133ŰC0 Kö zúti...................................... — — Dé li vasút...............................' 44000 44000 Ál lamvasut............................ 412000 408000 Tröszt ...................................... 218000 218000 Ma gyar cukor..................... 2180000 2260000 Óc eán ...................................... 14000 14000 ' Ma gyar szalámi.................. — — Izzó .......................................... I180C00 1180000 Győri olaj................................ 71000 70C00 Baróti...................................... 3Q0 300 Ég isz.......................................... 77000 76000 Goldberger ............................ >30000 — Spódium................................... 9 J000 106000 Hu ngária műtrágya .... 130OOO 133000 Klotild ................................... 22500 24000 Gummi ................................... 288000 288000 Te lefon................................... <38000 147000 Róni.......................................... 6600 69500 Papír . ................................... _ 36000 ős termelő................................ 255000 263000 + A mai cukorpiac gyöngült. Nyers cu­korjegyzés áprilisra 172.50—177.50. + A prágai terménytőzsdén nyugodt üzket mellett élénk kereslet nyilvánult meg, az árak ennek dacára gyöngültek. A követ­kező árakat jegyezték: Amerikai buza 221, | RBggyaaiabélyegzögyör § j vésnök! mfliiUézet pecsét- | | bélyeg cinke (vignettái § és öorabarntynyeiiula. | Művészies ki- Ww sománs- és 0 5 vitelben a vés* réztáblák, Q 5 nöki szakma Í3T arany és ezüst g % , 1 x ^ vésését, vala- 2€ £ minden ágába 4 . , st 3 , , mint számozó- Q 5 vágó munkát, gépet é„ an. ft « úgy acél, mini ijl.HERZűö) nak javítását R 3 rózbélyegzőt, a legrövidebb Q i pecsétnyomót, Idő alatt £? tjj elkészíti J \ HOZ®6 I. mumnöK | 3 Praha-V inohrady, Celakovského-u. 38. £ g Egyedüli magyar vésnök Prágában I (j

Next

/
Thumbnails
Contents