Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)

1925-05-27 / 118. (861.) szám

Szerda, máhis 2f. % zete folytán, egyelőre még nem sikerült megállapítani, azt azonban már tudjuk, hogy szémos súlyos beteg égnek okozója és ter­jesztője a pathológiai baktériumokat tartal­mazó tej. Az is elég gyakori eset, hogy a vevő példáin marhahús helyett ilóhust kap, vagy, ami még súlyosabb, beteg állat busát. Tévedés volna annak megállapítása, hogy ezek a hamisítások főleg a kémiailag erősen őrien:ált országokban gyakoriak. El­lenkezőleg, az erős és hatalmas ellenőrző szervezet intenzív munkája hatásosan küzd a hamisítások ellen. Magunk ismerünk egy tejgazdaságot, hol a tejnek rendszeres viz- zel való fölbigitásá'hoz desztillált vizet hasz­náltak, melyet a tejgazdasághoz tartozó cu­korgyár laboratóriumának desztilláló készü­léke szolgáltatott. Ez a készülék kampányon kívül is állandóan üzemben volt! A desztil­lált vízre azért volt szükség mert így a ké­mikus nehezebben tudja a hamisítást kimu­tatni, tudniillik Pestre szállították akkor a tejet. Liptai juihturót például hamisittatlan minőségben csak a legdrágább előkelő cse­megeüzletekben kaphat a fogyasztó: külön­ben pedig majdnem az esetek 99 százaléká­ban a legkülönfélébb silány anyagokkal van hamisítva. Az élelmiszerüzemeknek ezekből a szempontokból való ellenőrzése tehát első­rendű érdek. A szlovenszkói apparátus teljesen kép­telen feladatát olyan mértékben, mint az minimálisan szükséges volna, betölteni. Amint már az eddigiekből is láthatjuk, ez a feladat nagyságától eltekintve sem olyan egyszerű. A vizsgálandó termelési helyek, a termelt élelmiszerek, a kiilönféleségek nagy skáláját képezik. Minden élelmiszert három főszempontból kell ezért megvizsgálni: ve­gyileg, baikteorológiailag és pathológiai Szem­pontból. A vegyi vizsgálatot és esetleg a bakteörológiait is a speciálisan kiképzett — nálunk eddig ismeretlen — „élelmiszerve- gyész“ végezheti, a pathológiai és esetleg bakteorológiait pedig csak az állatorvos és orvos végezhetik el. Az előbbit helyettesít­heti egyelőre a vegyész is, de az utóbbiakat a világnak semmiféle „husvizsgálója". Meg kell még jegyezni, hogy az ellenőrzéssel megbízott állatorvosnak privátpraxist nem volna szabad folytatni, mivel csak igy vé­gezhetné el minden befolyástól mentesen fontos feladatát. Pathológiai szempontból okvetlenül szükséges a hatósági orvosnak a közreműködése is. Gondoskodni kellene ar­ról, hogy minden élelmiszerüzemet ez a há­romtagú bizottság lepjen meg évente leg­alább egyszer az ellenőrzésével. Azonkívül persze külön-külön is kötelesek volnának ezek a közegek az élelmiszerüzemeket felül­vizsgálni és akkor az olyan leleteket, melyek az ellenőrző közeg szakképzettségén túl es­nek, a háromszaku ellenőrző szervezet ille­tékes közegeivel közölni (például a kémikus a bakteorológiailag gyanús leletet próbával együtt az orvosnak küldené el tüzetesebb megvizsgálás szempontjából.) A közigazgatás és rendőrség ebben a szervezetben csak a végrehajtó és esetleg kezdeményező közeg volna, minden meritó- rikusan döntöjog nélkül. Ezekből az elemekből kellene az ellen­őrzési szervezetet fölépíteni. Persze ez labo­ratóriumok fölállítását, 20—30 vegyész alkal­maztatását, az állatorvosi és orvosi állások bővítését követelné meg. E „súlyos" áldozat ellenében azonban a mai kor szintjén álló ólelmiszerellenörző szervünk volna, amely körülmény az ekvivalensnél sokkal „súlyo­sabb" előnyöket is hozna. —eh—ó. — Hét milliárd alatt a bankjegyforgalom. A bafflkihivatal mai kimutatása szerint a bankjegy­forgalom a harmadik májusi negyedben 140 mil­lióval 6921 millióra csökkent. A devizakészlet 7.5 millióval csökkent. A váltótárca 26 millióval ki­sebbedéit. — ÁHatvásárpénzíár és a pozsonyi uj vágóhíd. A fejlődő Pozsony egyik legsürgő­sebb problémája az idei és a mai szükség­letnek meg nem felelő vágóhíd. A sertésvá­góhíd már elkészült és üzemben van, a nagyvágóhid ügyében most folynak a tár­gyalások. Erre a célra az általánós nyugdíj- biztosító intézet nyolcmilliós kölcsönt ad a városnak, amelyet banktartozás törleszté­sére fordítani nem szabad. Az uj vágóhidat az eddig terv szerint a téli kikötő közelében, a Duna mellett építik, mert a Duna jobb le­vezető útja lesz a vágóhídi szenny résznek, mint a régi vágóhídi csatorna, amelynek vize a Eőrév községi kutak vizét már any- nyira megmérgezte, hogy ivásra alkalmat­lan. Egyidejűleg a közvágóhíd felépítésével aktuálissá -‘ált az állatvásárpénzíár megala­kítása is, amely a hentesek és mészárosok anyagi érdekeit közelről érinti. — Emelkedett a csehszlovákiai borkivitel. A csehszlovákiai bőr és bőráru kivitel az 1925. évben jelentékenyen emelkedett. Április hónapban a kivitel összege, 56 millió koronát tett, ki, ami a múlt esztendővel szemben (32 millió) 80% emelkedést jelent. Az első évnegyed kiviteli végösszege 167 millió (1924- ben 82 millió), ami a kivitel megkétszerező­dését mutatja?. A kiviteli összegben Német­ország 61, Anglia 25, Lengyelország 21, Ausztria 11, Jugoszlávia 9, Olaszország, Hol­landia, Amerika 5—5, Magyarország és Ro­mánia 3—3 és más államok összesen 16 mil­lióval vettek részt. — A pozsonyi vizmü kibővítése. Po­zsony lakosságának növekedésével arányban a vízfogyasztás is nagy mértékben emelke­dett s ezért szükségessé vált a városi víz­müvek kibővítése és modernizálása is. A vá­ros tizenegymilliót irányzott elő erre a nagy munkára, amelyet öt év alatt kell invesztál­ni. A nagyszabású munka első fontos része a napokban nyert befejezést és hétfőn dél­után mutatta be az agilis Nemessányi igaz­gató a minisztérium, a közmunkaügyi refe- rátus, zsupanátus, város és a sajtó képvise­lőinek. Az uj berendezés hivatva van arra, hogy a gázerőt Vlllan.yerövel helyettesítse s az eddigi 1.2.000 köbméter napi maximális teljesítményt kétszeresre emelje. Eddig a Kámacher-szigeti és a Károlyfalvl telepen történt jelentős ujitás, amely egy előirány­zott összegből négymilliót vett igénybe. A további munkálatok zavartalanul folynak s amennyiben a Duna. vízállása nem zavarja, az eddigi szakvélemény szerint az egyik leg­jelentősebb pozsonyi problémát 1927 végéig meg fogják végleg oldani. Az uj berendezés üzembehelyezésének ünnepére a meghívotta­kat a vizmü vezetősége kedves uzsonnával vendégelte meg, amelyen Ponican kormány- tanácsos, Mólec helyettes polgármester; Taffernek zsiipáni tanácsos, Nemessányi igazgató és Masár városi tanácsos köszön­tötték fel a nagyjövőjü Pozsony városát. A vizmü fejlesztése, a hatalmas befektetés el­lenére sem jelent megterheltetést az adózó polgárságnak, mert mint egyik aktív városi üzem, önmaga törleszti le ezt a kölcsönt, amelynek kiegyenlítése után a mai vizdila- kat le fogják, szállítani. — Megegyezés készül a magyar biztosí­tási kötvények ügyében. Amint a Prager Tagblatt mértékadó helyről értesül, a cseh­szlovák és magyar kormány között legköze­lebb megtörténik a megegyezés a Szloven- szikón és Ruszinszkón lévő biztosítási köt­vények ügyében. Amint a két kormány a felügyelő tanácsok által előkészített meg­egyezést ratifikálja, a magyar biztosító tár­sulatok fizetési kötelezettségüknek eleget fognak tenni. Az összes szlovenszkóiak és ruszinszkóiak megkapják esedekés járule­kaikat, ha technikai okokból nem is egy­szerre, de az ősz folyamán a fizetések ok­vetlen befejeződnek. A már megkezdett pere­ket megszüntetik, az eddig be nem jelentett követelések pedig a csehszlovák felügyelő tanácsnál bejelentendők. — Magyarországon bizonytalan az ás­ványolajtermékek ára. Budapestről jelentik: Az utóbbi időben olyan hírek terjedtek eh hogy a kormány a cséplés céljaira szolgáló motorbenzin behozatali vámját lényegesen csökkenteni fogja junius elsejétől. A gazdák tartózkodnak zt vásárlástól, mert a helyzet annál is inkább bizonytalan, mivel május 31-én lejár az a rendelet, amely a mostani alacsony vámokat határozza meg. A belföldi köolajfinomitók ne mdolgoznak, hogy a ren­deletet ne hosszabbítsák meg, mig a gazda- társadalom rámutat arra ,hogy a hazai fino­mítók nem képesek a szükségletet kielégí­teni s igy a magas vámokkal korlátozott kő­olajbehozatal csak a termelés megdrágulását eredményezné. — Munkahiány a román állami üzemeknél. Bukarestből jelentik: Az állam üzemeinél a mun- kahiány — különösen Erdélyben — napról-napra fokozódik. Szomorú kilátások nyílnak arra, hogy ez állam kénytelen lesz munkásait különböző vál­lalatainál elbocsátani. Különösen érezhető ez Hu- nyadmegyébem. Az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium átirt az államvasutak igazgatóságá­hoz, melyben utasításokat ad arra né^e, hogy a magánvállalatokkal a vagonok javítására kötött szerződések lejárta után ezen szerződések .Jz ál­lam vállalataival kötendők meg. A hunyadmegyei állami üzemek berendezése olyan, hogy havonta 120—150 hibás vagont képesek renoválni, ami kétségtelenül nagy hasznot jelentene az állam­vasutak szállítási igényeit tekintve. Kétségtelen, habár a magánvállalatok is az állam segítségére szorulnak, hogy saját vállalatait mát csak szociá­lis szempontból is előnyben kell részesítenie, ne­hogy munkásai nagy részét el kelljen bocsátania. — Magyarországon a hazai sör legyőzte a münchenit és a pilzenit. Budapestről jelentik: Az idei év elején, mikor helyreállott a szabad forga­lom, megjelentek a müncheni és pllzeni sörök is. Valóságos sörláz keletkezett, mindenki külföldi sört ivott, minden vendéglős külföldi sört mért ki. De nem tartott soká Pl!zen és München uralma, a közönség hamar ráeszmélt, hogy a külföldi sö­rök sokkalta drágábbak, mint a hasonló minőségű magyar különlegességi sörök. Megtört a varázs s ma már az importált sörök vatósággal eltűntek. A magyar söripar helyzete ennek ellenére is elég kedvezőtlen, mivel az export elé a th ágba táti au akadályokat emel a kereskedelmi szerződések nélküli állapot. — Felemelik a pezsgő adóját. A Tribun-a ér­tesülése szerint az Haladó rendezése alkalmával az általános Haladót 20 fillérrel, a pezsgőborok adóját pedig 100 százalékkal, azaz két koronáról négy koronára minden tizkoronás ár után feleme­lik. Ezzel szemben az üvegekbe zárt közönséges borok adóját eltörlik, miután ezeket fényűzés! adó alá vetik. — Henry Ford, a detroiti autógyáros Guardian Detroit Company névvel bankot alapított New Yorkban. Az uj intézet igaz­gatója Edsel Ford, a dúsgazdag gyáros fia lesz. Henry Ford tervbevette, hogy 500 mil­lió dollárért megvásárolja az Egyesült-Álla­mok kereskedelmi flottáját. Ebben a tervé­ben ez a bankalapitás első állomásul van szánva. — ............. '■■■» •' ­A német agrárvámok és a csehszlovák export Prága, május 26. A köztársaság legégetőbb belpolitikai kérdé­se az agrárvámok megoldásra váró problémája. Az agrárvámok egy ízben már majdnem bukásba vitték szülőjüket, a koalíciót s mindaddig, amig végleges elintézést nem nyertek, olyan a kilátás, hogy a kormány e réven súlyos, megegyezések­kel nem orvosolható válságba kerülhet. Az agrárvám kérdése azonban nemcsak ná­lunk van állandóan napirenden, hanem több kül­di'arrban is megoldásra vár. A német birodalmi kormány a napokban egy uj vámtarifa törvény- javaslatát nyújtotta be a birodalmi gyűlésnek. Az aj vámtarifa mintegy hétszáz 1902~bő! származó vámnak a jelentős módosítását tar­talmazza, továbbá az agrárvámok hosszú so­rozatának ujrabevezetését és néhány ipari vámot. Az agrárvámok, melyek fokozatos bevezetés után 1926 augusztus 1-én érik el teljes magassá­gukat, jelentős emelkedést mutatnak. Bizonyságul álljon itt ez a kimutatás a régi és uj agrár­vámokról. A vámok 100 kg-kint értendők: Búza 3.50 mk. 5.50 mk. Rozs 3.— mk. 5.— mk. Árpa 2.— mk. 2.30 mk. Zab 3.— mk. 5.— mk. Ez :a hatalmas vámemelés, minit a mi viszo­nyainkból is tudhatjuk, messze túlmegy azon a határon, melyet a mezőgazdasági körök is mént végsőt jelöltek meg s melyek Németországban a kenyérmagvak nagymértékű drágulását s ennek következményeképpen a kenyér árának magasra szökkenését fogják eredményezni. A szegényebb néprétegeknek nagy megterhelését jelenti ez s a német szociáldemokrata pártok máris a legeré­lyesebb tiltakozást jelentették be a vámtarifa el­len. Kétségtelen, hogy az uj javaslat a kormány­pártokon kívül a német nehéziparon nyugszik, melynek az uj tarifában a va-svámok épségben maradása garantálva van, mégis előrelátható, hogy a harc várakozáson felül heves lesz, mivel a szociáldemokraták ági tálasa folytán a számos polgári pártok képviselői a parlamentben ugyan­csak ellenezni fogják a kenyérdrágitó agrár­vámokat. Bizonyos szempontból véve érthető a német kormány állásfoglalása. A birodalom nehezen vi­seli a békeszerződések terhét s mivel az abnor­mális adók leszállítása már megtörtént, az állam- háztartás uj bevételekre szorul s ezt a bevételt a felemelt vámokban vélik megtalálni. Innen ma­gyarázható az, hogy : míg a késel burgonyára is 50-töl 25 pfennigig terjedő vámot vetettek ki, holott «z étidig minden vámtarifa szerint vámmentes volt. A német agrárvámok közül leginkább azo-k érde­kelnek minket, melyek a csehszlovákiai exportált cikkekre vonatkoznak. A régi, háború előtti tarifa az árpára 4 márka adót vetett ki. A háború alatt ezt felfüggesztették s azóta is a csehszlovákiai árpát vám nélkül exportáltuk Németországba. Az árpavám nagyságát az uj javaslat 2.30 márkában határozza meg, ami körülbelül 18.5 koronának felel meg. Evidens, hogy ez a vám az azelőtti vámmentességgel szemben megterhelést jelent, mindazonáltal következményektől nem kell tar- - tani, tekintve, hogy a köztársaság csak első minő­ségű sörárpát exportál, melyre pedig Németor­szágnak minden körülmények és árak között szüksége van. Rosszabb már a helyzet a gyümölcsexport terén. Csehszlovákia gyümölcsexportja 1924-ben. mintegy 43 milliót tett ki, melynek 80 százalékát Németország fogyasztotta. A régi tarifa szerint a csomagolatlan alma és körte vámmentes volt, mig az uj terv szerint jOO kilógnám vámja 6 már­ka. A finomabb gyümölcs vámiát ugyanilyen arányban emelték. A .gyümölcsvám ilyen megter­helése rendkívül súlyos és katasztrofális követ­kezményekkel járó a csehszlovák gy-iimölcsker- tészetre. Nem kevésbé kedvezőtlen a heremag vámjá­nak változása. Csehszlovákia 1924-ben 43 millió korona értékű heremagot exportált 5 márkányi átalányvám mellett. Az uj tarifa a heremag be­hozatalának vámját 18 márkára emeli. A mai vi­szonyok me'lett ez a heremagexportnak teljes megszűnését jelenti. Mindezeket tekintetbe véve eminens érdeke ' a köztársaságnak Németországgal minél előbb kereskedelmi szerződést létrehozni a vámkérdés- t ben. • ,­— Veszélyben a magyar országi mézho­zam. Budapestről jelentik: Az utóbbi hetek­ben mutatkozott hűvös és szeles időjárás nemcsak a gyümölcs fejlődését hátráltatja, hanem rendkívül veszélyes a méhészet szempontjából is, amennyiben tönkreteszi az úgynevezett méhlegelőket. Akácvirág ugyan bőven van, de a nektár csak páradús időben fejlődhetik a virágokban. = Magyarországon a hitelbelkebeleaésí illeték leszállítását követelik a mezőgazdák. Budapestről jelentik: A gazdasági helyzet virulásának legfon­tosabb rugója az egészséges hitel. Ma azonban a mezőgazdasági hitel terén oly súlyos a helyzet, amit a gazda nem bírhat el. A gazdaságii termé­nyek árát a nemzetközi -piacok állapítják meg. Ha tehát a magyar gazda aránytalanul nagyobb költségekkel dolgozik, mint külföldi gazdatársai, eladósodik és igy nem fejlesztheti a termelést. A hitelt kereső gazda kis birtokával .biztosítékot nyújt, de nem bírja el a két és félszázalékos be­kebelezési illetéket, amely rövid lejáratú hitelűéi a tőke öt-tiz százalékát teszi ki. A magyar gazda- társadalom érdekképviselői akciót szándékoznak indítani, hogy a kormány az ilyen rövid -lejáratú m-c;.'"gazdasági hitel biztosításánál az illetéket törölje és -ezt az abszólut biztos váltóhitelt kamat- kedvezményben részesítse. + A prágai termény tőzsde. A mai tőzsde élénken látogatott volt, az üzlet nyugodt, de nem egységes irányzatú. Nagy mennyiségben kínálták a házai búzát és rozsot. A következő árakat je­gyezték: Amerikai búza abTetschem 248, cseh búza ab Prága 242—248, amerikai -rozs 200, cseh rozs 220—225, cseh fehérzab 198—202, amerikai patentlíszt 3.50—3.60, OGG magyar liszt 3.75, 4 számú buzakenyérliszt 2.60, 0-1. rozsliszt 3.25, búzadara 4, Burma rizs 2.60, olasz rizs 4, sárga borsó 6, zöld borsó 2.5, Viktória borsó 2.5—3, len­cse 3.5—4.5, fehér bab 2—2.25, amerikai zsír 15. ehető burgonya ab telep 45—50, tengeri 135, ta­karmány préselt 28—30, buzakorpa 120, rozskor- - pa 125—130. + Nyugodt a bécsi tőzsde. A bécsi tőzsdén a ■ hangulat nyugodt. A. kulisszfoan az értékek emel- i k-edtek. jj + A budapesti terménytőzsde, ottani szerkesztőségünk telefonjelentése szerint ma is üzlettelen volt. A következő árakat jegyez­ték. Búza 495—502.5, rozs 415—42, árpa 330, zab 435, tengeri 275—280. p™5™ ? ’ Wml M é n ^oTÍ"7l tóweá, eás és «a Síaarrlslteaa^lS ..jKístsoBI" 2gejü5íáii(i‘sm«HS« SS© f«bi<evesifetmí«a SSsrb®® KM «gd8<B&8» ' ‘Sr<el#«» »*<áa<ar«é8tatóazEg <é» S»45B*<!&xa«9«EMeé9a»Bc KM SBKVAHSL ^ W\tn¥m%:m —■ Utassá=== PA-mtcti 51$ |

Next

/
Thumbnails
Contents